~Cseresznyefák alatt~
Kategória: Anime, Naruto
Szereplők: Deidara, Sasori
Korhatár: 18
Műfaj: Vicces, romantikus,
Figyelmeztetések: Shounen-ai, Yaoi
Befejezett: Igen
Rövid leírás:
Nos igaz ezt a történetet Valentin-napra terveztem, de egy kicsi csúszással, csak kész lett. Romantikus kis vicces történet, Deidara hódítási kísérletére ^^
Talán kicsit OOC, de szeretni való ^^
A lágy tavaszi szellő cirógatja arcomat, a kellemes virágillat orromat tölti be, és elképzelni nem tudom, hogy sokadszorra hogy hagyhattam, hogy kirángasson ide. Nem tudok már azoknak a kérlelő szemeknek ellenállni, nem tehetek róla… Ő viszont igen, és ezért ma este még meglakol.
Hogy ki Ő? Hát ez a szőke üstökű, ki fejét épp az ölemben tartja, és elvárja, hogy selymes haját simogassam, természetesen meg is kapja amit akar… De ennek fejében én is meg fogom kapni, tudom ám… Néma csendben élvezzük a tavaszi színeket, ahogy a zöld pázsitra a cseresznyevirágok rózsaszín szirmai hópelyhek sebességével hullnak és összeolvadnak. Behunyom szemem és mélyet szippantok az illat kavalkádból, majd hátradöntöm fejem, újra felnyitom íriszeimet, s megakad tekintetem a kis vésésen, ami magasodik felettem a fa kérgében. Emlékszem ám, mikor az oda került, s arra is emlékszem, mennyi mindent zárt le…
~*~
- Gyerünk Danna, igyál már te is, hm! – hebegi kótyagosan szőke társam, már majdnem keresztbe álló szemekkel, és nyújtana felém egy üres üveget. Én is szeretek olykor kirúgni a hámból, de ez már túlzás.
- Nem Dei, már ideje hazamenni – morgom, átdobva karját a vállamon, de undorodó fintorral rántom el kezem, s inkább csuklóját fogom meg, mikor tenyerének szája is rám csorgatja nyálát.. fujj…
Hazacipelem a szőke jómadarat, s szinte ledobom ágyára, mikor már a szobánkban vagyunk. Hogy lehet egy ilyen… karcsú alak ilyen nehéz, ha elhagyja magát? A lába tiszta por, ahogy az utolsó tíz métereken már szinte húztam, így szemem megforgatva inkább leveszem róla, kabátjával együtt.
Hirtelen csuklóm ragadja meg, egy pillanatra eláll a lélegzetem a hirtelen mozdulattól, majd a másik pillanatban már magához is ránt, bambán mosolyogva rám.
- Aludj velem – szájából ömlik a Sake szaga. Khm… Furcsa egy „illat” kavalkád a leheletével keverve.
- Hagyj békén rosszcsont. Pihend ki magad, aztán holnap légy másnapos egyedül – mellkasán támaszkodom meg, hogy feltápászkodjak, de visszaránt. Az előbb még megmozdulni alig bír most hogy lett ennyi ereje? Kezem mellkasán tartja, majd lefogja, hogy végig simítsak rajta.
- Tudom, hogy szeretnéd – suttogja vigyorogva, én pedig csak megrázom a fejem.
- Férfi vagyok te idióta! Nőket dugok nem pasikat! – hiába kelek ki az ágyból, megragadja ruhámat, így önkéntelenül húzom magam után, s mikor megállok, ismét visszaránt, teljesen magára.
Kék szemei közelről csillognak rám, egyszerre ragyog fel benne a vágy, a kérelem, és a kába hevesség.
Bizserget ez a nem kívánt közelség, s ahogy álmosan félig lehunyt pilláim közül tekintek rá, elfogultan ragyog fel körvonala előttem. Kisimítok egy tincset arcából, s ahogy ujjaim lágyan érintik arcát úgy követi sóvár kéjességgel, többet kívánva tőlem, mint egy elhanyagolt kismacska. Nyaka tárul fel előttem teljes fehérségében, háta mögött haja feszül meg, ahogy elfordítja fejét, olyan lágyak a vonalak, mint egy szépségé. Talán az alkohol, talán a fáradtság teszi, de teljesen ellazulok itt félig rajta fekve, s már csak egyetlen mozdulat választ el attól, hogy végleg csapdájába essek.
Ráhajolok nyakának ívére, ajkammal érintem, s észre sem veszem már nyelvemmel körözve rajta csalok ki belőle érzéki sóhajokat. Feltüzel rekedtes, néha elmélyülő hangja ahogy alattam vonaglik, és félig átölelve markolja a ruhát, néha ezzel masszírozva hátam bőrét. Öle az enyémhez dörgölőzik, s legbelül még magam sem hiszem el, hogy felizgat a pillanat.
De mégis így van. Felfelé haladva már állát csókolom, de hevesen kapja el fejét, hogy vad csókkal marcangolja tovább méltóságomat, ajkaimmal együtt. Viszonzom bujaságát, s ujjaimmal már ruháját tépem darabokra, élvezettel simítva végig testén.
Lassan lekerül minden sötét ruha, de a csókból még nem hagy szabadulni, erősen ölel vézna karokkal, hogy jelezze mit akar. Vissza letérek nyakára, majd egyre lejjebb haladok testén, felfedezve a számomra igenis új területet… Olyan hibátlan, izgató számomra mégis furcsa… nem vagyok ehhez szokva. Sóhajok tömkelege sürget tovább, s élvezettel körözök mellkasának érzékeny csúcsán. Beletúr hajamba, bizsergetve fejbőröm, majd finoman belemarkolva visszaránt, s ő csúszik lejjebb. Kezével csókol végig, forrósítva bőrömet. Hideg levegő csap meg, amitől kiráz a hideg, de a belső forróság felülmúl mindent. Jobban csinálja, mint a falu legjobb ribanca.
Ágyékomra tér, de csak kezén lévő nyelve izgat tovább, arcára nézve, vigyorával találom szembe magam, s furcsán tekintek rá. Vajon tudatosan csinálja mindezt? Mert szerintem van annyira kába, hogy holnap ne emlékezzen.
Rámarkol a lényegre, s felnyögök halkan az érzésre. Lassan mozogni kezd csuklója, nyelve csúszkál közben, addig-addig feszítve bennem a húrt, míg csak bírom. Arcom eltorzul, ezért elenged, s saját maga alá nyúlva sóhajt fel.
Hát ez meg mi a fenét csinál?
Teljesen rá nehezedem, elborít a szenvedély, már nem érdekel semmi a gyönyörön kívül. Nincs vissza út, enyém leszel, akkor is, ha nem gondoltad komolyan. Megérzem még mindig lent kezét.
Önkéntesen tárja szét lábait, csípőjét megemelve, mint aki teljesen ösztönből teszi, s lassan kétségem se lesz e felől. Mindig is éreztem benne valami mást, ami megfoghatatlan volt számomra, de így már mindent értek. Bőrünk szinte szikrákat szór ahogy síkosan egymáshoz simul, arcához hajolok, hogy enyémmel dörgölőzhessek hozzá, nyakába sóhajtva minden mozdulatot. Lent tartott kezével irányítja hímtagom, s megérzem végre a célt, mely hívogató lüktetéssel csalogat magába.
Pár forró sóhaj után nem bírom tovább, egy lassú lökéssel hatolok az őrjítő forróságba, elcsuklott hangon nyögök fel ahogy elmélyülök benne. Olyan erősen szorít, hogy az elképzelni nem lehet, forrón lüktetve fogad egyre jobban magába, s hagyok a kísértésnek. Lábai derekamra kulcsolódnak, s így irányít a mozgásban, egyre jobban fokozva az izgalmakat.
Fejem bizsereg testemmel együtt, csípőm fárad, de nem érdekel. Szorosan ölel, s párnák közt én is ezt teszem, sóhajok egymásba akadnak, s már azt sem tudom melyik kié. Az élvezet csúcsa sem marad el sokáig, olyan intenzíven tör rám, hogy hangom is nehéz visszafogni, s egy hatalmas mély nyögéssel adom meg magam a gyönyörnek, hosszan lebegek a kielégülés fellegeiben, míg nem lassan zuhanni kezdek.
Elfáradtam…
Kapkodom a levegőt, s mellettem ő is liheg. Így homályosan tekintve rá, pontosan olyan mint egy nő. Selymes hosszú szőke haj, szép vonású arc, és kék szemek… Ellenállhatatlan, mindegy milyen nemnek.
~*~
Egy meleg test mellett ébredek… meztelen testtel.
Egy ilyen este után, még nem csodálkoznék ezen, ha… Nem Deidara feküdne az ágyamban, ugyan ilyen helyzetben.
Félig letakarva.
Lassan rakom össze a képeket felülve az ágyon, s fájó fejem fogva villannak be a forró képek.
Egy sóhaj, egy érintés… Ó nem. Ó nem!
Ez csak merő véletlen volt, és gyengeség, semmi több. Lassan és csendben kelek ki az ágyból, hogy sajátomba osonhassak, a ruhákat összeszedve útközben és kidobva. Jobb lesz minél hamarabb elfelejteni ezt az estét, mielőtt magam verném el. Hogy lehettem ekkora hülye? Biztos vagyok benne, hogy volt a piámban valami. Vajon ez a lüke tett bele valami ajzó port? Ha igen őt verem el…
Lefekszem ágyamba, hogy tovább pihenjek, s ha bár nem rég keltem, hajnal van, hamar elnyom az álom.
~*~
- Danna! – zúg fejemben egy torz hang, s mire kinyitom a szemem egy szőke üstökkel találom szemben magam. Hajának pár tincse arcomba hullik, kicsit nedves, de az illata nagyon friss. Teljesen elkerekednek szemeim, amint rájövök mindenre, fejemre csapok, hogy fél arcomat tenyerembe temessem, de rá kell jöjjek… előle is el kell rejtenem minden reakciómat. Ha minden igaz, akkor ő semmire sem emlékszik, hisz totál be volt rúgva az elmúlt éjjel. Erre kellesz alapoznom, s akkor talán minden rendben lesz.
- Jó reggelt Dei – morgom, szokásos reggeli bosszús hangulatommal, majd felülök az ágyon, ölembe hull a takaró, nem törődöm felsőtestem meztelenségével, csak hagyom hogy a reggeli levegő ébresszen fel. Várjunk csak…
Azonnal felé kapom tekintetem, és kissé elkerekednek szemeim a látványtól. Térdeire támaszkodva hajolt kicsit felém, hajtincsei valamelyest előre hullnak, és már a szokásos fél-copfba van fogva, és mindennek tetejében még mosolyog is… Mi van ezzel? Nyöszörögve a másnaposságtól kéne nyomnia az ágyat!
- Mitől van ilyen jó kedved? – ejtem le kezemet arcomról, majd minden álmosságot kiűzve szememből még nagyobb meghökkenést vált ki belőlem, ahogy fordulva egyet sarkán ölembe hullik, se szó se beszéd, nyakam köré fonja karjait, már teljes ruházatába öltözve, egyedül a köpenye hiányzik. Pislogok mint a ponty a szatyorban, csak azt figyelem, mire készül éppen.
- Neked köszönhetem, Danna, hm! – nyom egy puszit arcomra, és az őrület határán állva még levegőt is elfelejtek venni. Mi van?
- Te meg miről beszélsz rosszcsont? És mássz ki az ölemből! – toloncolnám ki erőteljesen felszólítással, de passzívan ellenáll, és az ágyon tartja magát. Reggel van, fáradt vagyok így még tiltakozni is lusta vagyok ellene, így hagyom, hogy elkényelmesedjen az ölemben ülve… ha megunja, úgy is tovább áll. Bosszúsan sóhajtok egyet, nem is törődve vigyorgó fejével.
- Szóval? – vonom ismét kérdőre – Mit köszönhetsz te nekem?
- Nem csak neked, hanem a másnaposság elleni szvötyimnek is, hm – bólint rá mosolyogva, és lábait kezdi el lóbálni kisgyerek módjára, de csak unott fejjel tűrök. Nagyon ritka amikor ilyen szokott lenni, de akkor nagyon hamar ki tudja kezdeni az idegeimet.
- Elmondod végre? – szorítom össze szemhéjaim egyre ingerültebben, ujjaim közé véve orrom tövét, s masszírozva gyűrögetem, hogy ezzel is csillapítsam magam.
Először nem válaszol semmit, csak érzem, hogy illata csapja meg orromat, hajtincse mellkasom érinti, közelemm hajol hozzám, ölembe csúszva, majd egyszerűen fülembe suttog.
- Hát a csodás éjszakával – hirtelen pattannak ki szemeim, a szavak hallatán, melyek úgy vésődnek bele mélyen tudatomba, hogy onnan eltűntetni soha nem fogom.
Ez emlékszik mindenre… Hogy a francba?
- Mi? – pislogok értetlenül, de bármit is teszek, a tényt nem tudom megváltoztatni. Emlékszik… és ezzel olyan bajt hoztam a nyakamra, mint még soha. Csak egy egyszerű gyengeség volt, semmi több, miért akarok én ebből olyan nagy ügyet csinálni?
Lazábbra veszem kezeim tartását, és egy egyszerű mozdulattal teszem ki őt az ágyból, majd megcsóválom fejem.
- Nem történt semmi – jelentem ki fagyosan, majd pizsamámban kelek ki az ágyból, s vállamra törülközőmet csapva vonulok ki a fürdőszobába. Remélem ezzel könnyebben le tudtam rázni magamról, hisz nem hiányzik nekem az, hogy rontsa az eddig felállított ideáimat. Nem beszélve a saját megjelenésemről.
~*~
Mire kijövök már nincs sehol, magamra kapom megszokott ruháimat, s a törülközőt a fejemre dobva dörgölöm szárazra. Csak nem sértettem meg annyira, hogy teljesen eltűnjön. Általában a nők ilyenkor vérig sértik magukat, de az soha nem szokott érdekelni. Viszont miért érdekel engem az ha megsértettem? Csak őszinte voltam vele. Számomra, semmi nem történt tegnap éjjel, nem is akarok többé tudomást venni róla, habár… be kell vallanom egészen érdekes élmény volt.
Megrázom fejem, s inkább előkapom köpenyem, majd magamra vetem. Az anyag nehéz susogása tölti be a szoba csendjét, s csak arra koncentrálva dugom kezem az ujjába.
- Danna! – hallom a visítást, s mivel egyetlen zugban sem láttam, azonnal a nyitott ajtajú szekrényre irányul tekintetem, vetődő alakja lassított felvételként tárul szemem elé, és csak egy pillanat kel, ellépek támadása elől, ő pedig a földön huppan. Csak egy újabb sóhajjal jelzem csalódásomat egyénisége iránt. Ilyenkor teljesen úgy viselkedik mint az a Tobi, de ha megemlítem neki, felrobbantaná az egész szobát. Nem vagyok hülye, így nem kockáztatom meg. Az ajtóhoz lépek, de még visszanézek rá, és a reggel folyamán már sokadszori ledöbbenésem ül ki arcomra.
Hátsója az égnek áll, ő pedig pajkos kutya üzemmódban csak felém néz, nagy kék szemekkel.
Felvonom egyik szemöldököm, mire megriszálja fenekét… csak a fejemre tudok csapni.
- Nem fogom feladni, hm – mondja halkan, mégis erős elhatározás cseng szavaiból.
- Mégis mit? - ráncolom homlokom értetlenül.
- Sikerült az ágyamba csábítani téged… meg foglak szerezni, mert tudom, hogy te is szeretsz – fejemben hatalmas káosz születik, de minden lefagy ahogy tudatomig lassan elérnek a szavak jelentései.
- Neked elment az eszed – jelentem ki fennhangon, majd erősen ki- és becsapom az ajtót, és elviharzok a konyha felé. Még hogy engem? Még hogy én szeretni? Eszement szöszi…
~*~
Egy séta az erdőben frissítőbb mint bárki hinné. Tisztító levegő, frissítő napsütés mely energiával tölt fel. S ezernyi gyógy és méregnövény lelőhelye, melyek tökéletesen megfelelnek a fejlesztéseimnek. Egy zsáknyi ilyen partíciózott növénnyel térek vissza saját lakrészemre, amit egyszerre remélem frissítőnek és bosszantónak, bár ahogy belépek, teljes nyugalommal telik meg szívem. Nincs itt…
Vajon mikor fogja ezt a hóbortját kinőni? Mert ismerem már, csak pár napig vagy óráig tart nála az effajta túlcsorduló gyerekesség. Elhatárolt saját műhelyszobámba viszem a növényeket, s mindegyiknek a saját megcímkézett dobozában lelek helyet, hogy pár napos erjesztésnek tegyem ki őket. Ezek után tudok belőlük majd tökéletes mérget készíteni. Nem várom, hogy jöjjön, de kíváncsiságom nagyobb úr, s azon gondolkozom vajon merre lehet, hisz a szekrényben nincs, ellenőriztem ahogy betettem köpenyem a helyére. Nem várok, hisz nem szokásom senkire és semmire várni, teljesen ellent mond elveimnek, így csak levágom fáradt testemet az ágyamra, levetem ruháim és férfias mozdulattal a szék felé dobálom, fele célt is ér, majd magamra vetem a takarót és elmerülök a fáradtság lebegő érzésében, hogy átlépjek az álmokba.
~*~
Lágy bizsergés, mi álmomból kelt, forróság, s egy nedves nyelv. Tüdőmben a levegő is süt, a szívem hevesen ver, pedig évek óta nem álmodtam semmit… Pláne nem rémeket, amitől így az egekben lehetne a pulzusom. Lassan kapcsolok, s észlelem, hogy a forróság, ami elárasztja egész testem, egyenesen alhasamtól indul, pontosabban ágyékom ékétől, s egyre jobban érzem, egyszerűen megőrjít. Szemem kinyitom, de azonnal sóhajtozni kezdek. Levegő… Levegő hiányom van, de mitől?
Kezem az ágynak feszül, ujjaimmal ráncolom a lepedőt. Egy kispárnát tuszkolok a fejem alá, majd lejjebb nézek, és egy homályos sárga foltot látok lent mozogni. Mi a szösz?
Hirtelen erős szívás, és hangosan nyögök fel, látásom azonnal kitisztul.
- Deh… Deidara… mi a fenét csinálsz? – csak sóhajtom a szavakat, nem bírom. Huncut kék szemei rám villannak, mikor meglátja, hogy felébresztett végre, s elködösült tekintettel figyelem tevékenységét. Feje fel le mozog férfiasságomon, amit ő élesztett fel még álmomban, s már majdnem mindennek a csúcsán vagyok. Ez az… idióta… Ahh…
- Hagyd abbah… - szorítom meg jobban a lepedőt, visszafogva magam.
- Ü-üm – válaszol tele szájjal, s még telibb mosollyal, majd egyre intenzívebben használja nyelvét is. Egyik keze combomnál simít végig apránként, majd állához érve kezdi tenyerében lévő nyelvével is izgatni ágyékom másik felét. Hirtelen elszakad az utolsó cérna is, és felhördülve ragadom meg fejét, felülve az ágyon, puhán szorítva le a tincseket is, majd még gyorsabb mozgásra kényszerítve ezzel juttatom el magam az egekig, egy elfojtott mély nyögéssel. Forró magom szájába lövell, érzem ahogy szétfolyik, és beborít, nem csak engem. Egy nagy sóhajjal dobom hátra magam, de közben végig őt nézem. Felemeli lassan fejét, letisztogatva engem, majd körben lenyalja ajkait, és egy kis nyelés után még rám is vigyorog…
Ezt komolyan nem hiszem el… hát soha nem fogja feladni?
Kismacska kecsességével mászik fel hozzám, hogy mellém kucorodjon… de nem ölelem át, pedig szeretném… túlságosan elbízná magát.
- Miért másztál át az ágyamba? – dörmögöm, még mindig álmos hangon, pedig ezzel a kis akciójával már eléggé fel is ébresztett, enyhén le is fárasztott… bizonyos szempontból.
- Hát… - már kezdene is bele, mellkasomon körözve ujjával, de közbevágok.
- Tudod mit? Inkább nem akarom hallani – felülök az ágyon, majd felállok, és kisétálok a fürdőbe, ahogy vagyok, magára hagyva…
Becsapva magam után a fehér ajtót túrok bosszúsan tincseimbe, és fújtatva dőlök neki a fa lapnak. Szívem szaporán pulzál, vérnyomásom az egekben, s a levegőhiány elzsibbasztja utolsó agysejtjeimet is, mik eddig épek voltak, sűrűn kapkodok levegő után. Mi a fene volt ez? Elvesztettem az eszemet teljesen. Egy újabb gyengeség tört volna rám? Már saját magamat sem értem. Azok a szemek… Olyan határozott mégis gyengéden csillogó kék tenger…
Most legszívesebben a falma verném az idióta fejemet, amiért ilyen képek jelennek meg lelki szemeim előtt, de nem tehetek róla… Ő az aki tehet erről az egészről. Ha nem állítom meg, a végén teljesen elcsavarja a fejem, és annak nem lesz jó vége. Testem úszik a verejtékben, s ezt csak azért veszem észre, mert a fürdőszoba lehűlt levegője csapja meg fedetlen bőrömet. Víz… fürödnöm kell, lemosnom magamról azt a szégyent, amit okozott itt velem.
~*~
Megalázó félelemmel nyitom ki a fürdő ajtaját, fő a fejem a rettegéstől, amit az okoz, hogy tudom, bármelyik rejtett zugból leshet rám. Nincs itt, nem látom.
Törülközőbe csavart derékkal lépkedek ki, a szekrényt csak oldalról nyitom ki, s a ruhák közé túrva bizonyosodom meg arról, hogy nem akar megint a nyakamba vetődni. Kifújok egy levegőt, és fél arcomat tenyerembe temetem.
Szánalmas vagyok… egy szőke kölyöktől félek, akinek épp agymenése van. Lenyugodva öltözködöm fel, majd elhatározásomhoz hűen keresésére indulok meg. Egyszer és mindenkorra elmondom neki, hogy nem szándékozom vele semmire a továbbiakban, s ha így folytatja újabb társat kéretek magamnak. Kár lenne érte, hisz erős és művészetben is van saját elképzelése, de mindennek megvan a maga ára. Kilépek a folyosóra, majd jobbra s balra nézve választom ki az utat. A folyosók mind egyformák, akár egy labirintus, s a bennünk rejlő gyenge chakra érzékelő képesség segít abban, hogy mindig a megfelelő ajtó mögé tudjunk lépni, hisz azok is mind egyformák.
- Kit keresel Sasori-san? – morogja Zetsu sötét fele.
- Deidarát… - jelentem ki egyszerűen. Nem szeretek senkivel sokat társalogni.
- Ma még nem láttam – mondja fehér oldala, s elfordulok tőle a folyosó kereszteződésen áttekintve, de semmit sem látok, csak érzem a mögöttem közeledő erős chakrát. Lassan fordulok meg, de nem a „várt” személy lép közelembe, hanem a varrott fejű, gondosan eltakarva arcát. Jobb is, mert amilyen az ő képe, az borzalom, és erős ingert kapok rá, hogy szebbet faragjak belőle.
- Én arra láttam menni – morogja tengermély hangján, majd hüvelykujjával válla felett mutat át. Hmm…
- Kösz – válaszolok hanyagul, majd megindulok az adott irány felé, eláll előlem, hogy elég terünk legyen a folyosón, de alig haladok pár lépést, rosszat sejtek.
- Dannaaa! – hallom a visítást, de bármerre fordulok, nem látok semmit… Mi? Hol van?
Puff…
A földön kötök ki, hátamon kapaszkodik valaki, s én összeszorított szemmel fogom fel lassan az érzéseket. A földön fekszem háttal, s bár ülő helyzetben vagyok, érzem, hogy van mögöttem valaki, és erősen szorít. Valamint…
A számat nedves támadó csapások érik, viszont arcomon ujjak feszülnek, s ahogy éles villámként hasít át tudatomon a felismerés, azonnal kikerekednek szemeim.
EZ A MARHA A KEZÉVEL CSÓKOL.
Azonnal szinte köpve egyet kényszerítem arra, ahogy elrántsa tőlem, nyelvemről nyálcsík húzódik, majd összezárom számat, és intenzív ál öklendezésbe kezdve, köhögésbe fullad minden levegővételem.
- Idióta! – köhécselem, előre bukva, és ellökve magamtól, majd fülem egy jellegzetes mély hang kuncogásából induló kacagása tölti be. Kakuzu… te szemét, biztos vagyok benne, hogy benne volt a játékban. S ha ez nem lenne elég, Zetsu sötét felének is tetszik ez a kis jelenet és hasonló mélységű orgánummal fojtja vissza kitörő nevetését.
- Fogjátok be rohadékok! Nem vicces! - tápászkodom fel a földről, majd letörlöm számat, s fagyos szemekkel nézek rájuk. Ha tekintettel ölni lehetne, Kakuzu mind az 5 szíve már hulla lenne.
- Ó, dehogy nem! – fogja hasát a varrott pofájú, s csak szertelenül folytatja jóízű kacagását, ami elég erősen kezdi sérteni hallójárataimat, nem beszélve idegeimről. Ökölbe szorítom kezemet, érzem ahogy egy ér megdagad halántékomon, miközben fogaimat csikorgatom. Na jó, ebből elegem van.
- Gyere! – ragadom meg Deidara csuklóját, felrántom a földről, és egy határozatlan irányba kezdem húzni a folyosón. Először nem tudom merre megyünk, majd rájövök, hogy a kifelé vezető úton. Helyes, egy kis friss levegő mindkettőnknek jót fog tenni!
- Várj már, Danna! El fogok esni, hm – nyafogja mögöttem, de nem veszek le a lendületemből.
- Majd húzlak – jelentem ki fagyosa akár a jég, csuklóját megszorítom és húzom tovább.
- Ittai*! – szisszen fel, de már csak pár lépés választ el a külvilágtól.
Kirobogok, de az első pillanatban el kell takarnom karimmal szemeimet, mert az erős fényártól az orromig is alig látok, majd ahogy szemem hozzászokik a világoshoz, magam elé rántom a szöszit, és hátrálok tőle egy lépést.
Mély levegő.
Friss tavaszi fuvallat. Tavasz van? Észre sem vettem. Mindent virágillat borít be.
Megrázom fejem, nem hagyom gondolataimat elkalandozni.
- Ige figyelj, Deidara – mutatok előre ujjammal majd intek neki – Hagyd abba ezt a viselkedést, nem bírom. Szállj le rólam ,mert… - észbe kapni sincs időm, előttem terem, s egy egyszerű puszit ad számra olyan lágyan, mintha csak egy pillangó szárnya érintett volna meg, s alig lépve el tőlem ,még mindig előttem áll, ragyogó kék szemekkel felpillantva rám. Megakad a lélegzetem, s agytekervényeim megakadtak a gondolkodásban, nem tudok moccanni sem.
Mi volt ez? Mi ez az érzés? Még soha nem tapasztaltam ilyet. Még hasonlítani sem tudom semmihez.
Mi ez a tekintet? Mi ez a mosoly?
Miért ver hevesen a szívem?
- Mert különben mi lesz? – tér ki egy kérdéssel, hisz miatta a mondatomat is képtelen voltam befejezni. Pimasz mosoly ül arcán, szemeiben ugyan ez csillog, jól látom már. De nekem mi bajom van?
- Ismerd már el Danna, hmm – csücsörít kicsit bosszúsan, de a pajkosság még mindig benne van. Mi a fene miatt gondolok róla ilyeneket? Elment az eszem… biztos vagyok benne.
- Mégis… mit? – kérdezek vissza halkan, s csak meredten állok egy helyben, mindkét karom hanyagul lóg testem mellett, ujjaimat köpenyem alá rejtve.
- Hogy te is szeretsz, csak az egód nagyobb, hmm – teszi karba kezeit, majd még mindig a durcás arcát mutatja felém, elfordítja fejét, orrát felemelve. Édes látvány.
Hö?
Az újabb felismerést a tavaszi szél csapja arcomba, egy cseresznyefa szirommal együtt, amit lassan simítok le bőrömről. Igaz lenne? Vagy ennyire meghülyültem én is? vagy rémálmom van? A rémálomban nincsenek ilyen művészetbe illő jelenetek, ilyen illatok.
Felemelem egyik kezemet, majd tenyeremet arcára simítom. Először meglepődik, majd kiscica módjára belesimítja pofiját, felmosolyogva rám. Cicaszemek… melyek kéken ragyognak, mint a tó. Az én arcom még mindig kifejezéstelen, de szememből sugárzik a gyengéd kíváncsiság, ami eluralkodott egész testemen. Puha bőr, melyet gyengéden fogok, édes illat mely nem csak a virágzó fákból árad. Szívem dobog szüntelenül, s lassan fogom fel azokat az új érzéseket, amik folyamatosan megjelennek bennem. Tenyereit ráteszi mellkasomra, és ijedten kerekednek ki szemeim. Ne érezd… nem akarom, hogy észrevedd, izgatott a szívem. Vagy mégis? Nem rossz érzés, csak furcsa és új.
- Érzed már? – suttogja felemelkedve hozzám, egyre közelebb ér, elégedettség sugárzik minden egyes porcikájából, nem beszélve arról az új simogató érzésről ami az ő kisugárzásából is árad.
- Fogalmam sincs miről beszélsz – mondom halkan, majd szám sarkába egy kis mosoly kúszik, ezzel elárulva saját magam, de már ez sem érdekel.
- Hülye – morogja macskásan, majd mosolyogva csókol meg csiga lassúsággal. Ellenállok reflexszerűen kitörő ingeremnek, hogy ellökjem magamtól, de amint átlépi a vékony határt egyszerűen eltűnik a kényszer, s csak a kellemes, puha ajkak simogatása tölti be érzékeimet. Átadva magam neki viszonzom bujaságát, majd hajába fúrva ujjaimat mélyítem el, megrészegülve a környezettől. Akárhogy is tagadom felemelő érzés, s ha figyelmen kívül hagyom a rögeszmémet, csodássá válik az egész, érzéki tánccá. Kezei még mindig mellkasomnak feszülnek, majd egy finom lökést érzek, hátam a fatörzsön csattan és ülő helyzetbe csúszom le, ő velem szemben térdel le, s csak ekkor válik el tőlem.
Halkan kuncog, szemembe sem nézve, majd szorosan ölel át, és mellkasomra hajtja fejét. Csak meredek magam elé, mint aki angyalt látott, pedig csak a szempár volt angyali és az érintése. Erőt veszek magamon, majd minden elvemnek ellentmondja felemelem karjaim és én is viszonzom az ölelést, kezeim automatikusan simítják végig hátát…
Milyen kellemes… milyen nyugodt, és jó érzés. Mire is hasonlít ez?
Lehunyom szemem, mélyet szívok a tavasz illatából. Ó igen… A szeretet.
Milyen ostoba mégis erős érzés, ami a józan észnél is masszívabb, s ha a szív szeret szinte egy életre nem szabadul belőle. Hogy mennyire utáltam ezt az érzést, s örökre ki akartam zárni a szívemből, még is megtalált volna? Még én is kételkedem magamban. Feltérdel előttem, csak érdeklődve figyelek rá. Vigyorogva kap elő rejtett zsebéből egy kunai kést, újabb pislogást kiváltva belőlem.
- Azzal meg mit akarsz? – vonom kérdőre, felvont szemöldökkel, de válasz nélkül hagy engem, és felém magasodik. Most mi van? Karcos hang, kaparás, amit hallok, majd orromra hull pár forgács darab, amit bosszúsan fújok le magamról, s a maradékot leseprem. nem szeretem ha megváratnak, de mégis játszik a türelmemmel, amit nem tűrök. Mikor már épp rántanám le magamhoz, visszatérdel elém, visszarejtve zsebébe az éles fegyvert.
- Most már megnézheted – vigyorog még mindig jókedvűen, de nem emelkedem fel, lusta vagyok hozzá, csak hátra döntöm fejem, tekintetem a fa kérgére terelődik, s akarva akaratlanul is elmosolyodom.
Egy szív melybe két betű van vésve kacskaringósan. S + D.
Mosolyom akkor sem tűnik el mikor felém hajol még mindig ragyogó arcával.
- Ez most már örökre benne marad! – vigyorodik el csukott szemmel, majd kiszélesedik mosolyom ahogy újra rám néz. kezem arcára simítva csalogatom vissza magamhoz, s ha kérni sem akarom mégis kapok egy újabb finom csókot, melyet kíváncsisággal ízlelgetek hosszan. Tudja hogy kell megfogni engem, azt is tudja mit szeretek és mit nem. Teljesen kiismert. Örökké… Az egyik kedvenc szavam, amit valaha eddigi életemben hallottam. Nincs számomra más tökéletesség az életben mint az örökkévalóság, a végtelen egyik szimbóluma. Elmélyülten kutatom rejtett zugait, magamba iszom a tapasztalt érzéseket, s azt amit már rég eltemettem magamban, de ő kiásott.
Belemosolygok a csókba, saját magamon nevetek, egyszerűen ezzel a mosollyal intek búcsút eddigi jellememnek.
Beleszerettem egy idiótába.
|
