|
Bekopogok a nagy vasajtón, és a fémes döndülés hosszan visszhangzik. Idegesen nyelve várom a reakciót.
Utáltam mindig is idejönni, kizárólag csak Anita kedvéért vagyok rá hajlandó most is. Tudja jól, ezért általában ha találkozunk, a munkahelyi irodájába vagy egy semleges helyre hív, de ezúttal a Kárhozottak Cirkusza... a fenébe is. Talán most járok itt harmadszor, de bárhol máshol szívesebben tartózkodnék.
Megnyikordul a vasajtón lévő kisablak zárja, és egy idegen, marcona arc tölti be a kis nyílást.
- Mi van? - Mély, morgó hangjától megborzongok. Egy likantróp, ereje csipkézi érzékeny bőrömet, amitől tudatosul bennem, hogy nem elég stabil a pajzsom. Felerősítem hát, és nagy levegőt veszek.
- Donovan Reece vagyok, a hattyúk királya. Anita Blake hívott.
A sötétbarna szemek gyanakvóan összeszűkülnek, majd becsukódik az ablak, zárak kattannak. Egy... kettő... három... négy... és végre nyílik a bejárat.
- Graham vagyok - biccent felém. - Elvezetlek hozzá.
Aha, már emlékszem rá. Az egyik vérfarkas, aki Anita személyes testőrségének a tagja. Nagydarab, durva modorú alak.
- Köszönöm.
Idegesen követem, és minden érzékemet betölti a cirkusz épületének falaiból áradó mágia nehéz, fémes illata. Utálom a bezártságot, a szűk helyeket. Amit ennél is jobban utálok, hogy ha mindez még sok-sok ragadozó típusú likantróppal is párosul.
Egy hosszú folyosón kísér végig, és továbbiakon. Képtelenség kiigazodni ezen a labirintuson. Bizonyára ez is a város urának védelmét szolgálja.
Utunk során elhaladunk néhány alakváltó mellett, és lesütött szemekkel szedem gyorsabban a lábaimat. Jól tudom, hogy éhesen méregetnek. Minden ragadozó likantrópból ezt a reakciót váltom ki, ezért nem követem az alakváltó királyok hagyományait, és nem hozok magammal kísérőt. Fajtám egyetlen férfija vagyok, és nehezen viselem ha finom falatként méregetnek. Egy hattyú-nőstény sokkal nehezebben bírná, és ennek nem tenném ki egy alattvalómat sem.
Tágasabb, díszesebb folyosókra kanyarodunk végre, és egy mívesen cirádázott, fehér ajtóhoz vezet. Figyelem ahogy bekopog, és idegesen simítom végig rövid, ezüstszőke pihehajamat. Remélem semmi komoly, mert nem öltöztem ünnepi viseletbe, pedig tudom hogy a város ura nagyon kényes az ilyesmire. Halványkék ingem, és elegáns krémszín nadrágom talán elég lesz.
Belépek az ajtón, és udvarias fejhajtással üdvözlöm a bent lévőket. Jean-Claude, a város ura elegáns biccentéssel, és formális köszöntéssel üdvözöl. Anita azonnal hozzám siet mosolyogva, és megölel. Nagyon hálás nekem, amióta megmentettem az ő életét, és a város uráét is... Vagyis amióta szeretkeztem vele. Nem kell tudnia, hogy ő volt nekem az első, és azt sem, mennyire kellemetlen volt számomra, hogy aktus közben kis híján felfalt. Zsákmányállat létem az őbenne nyugvó likantrópot is felizgatta, ahogy a szinte egyszerre felém forduló többi alakváltóban is. Éhesen méregetnek, szinte mind, kivéve a másik két királyt. Micah, a leopárdok királya és Richard a farkasoké, kifejezéstelen tekintettel figyelnek.
- Köszönöm, hogy eljöttél Donovan - mosolyog rám kedvesen Anita. Alig fél fejjel vagyok csak magasabb nála, így kényelmesen tudunk beszélgetni.
- Tudod, hogy tőlem bármit kérhetsz - válaszolom kedves mosollyal. - Nincs semmi, amit ne adnék meg neked.
Így van. Életem végéig lekötelezettje vagyok, amiért alattvalóim életét megmentette, és az enyémet is. Neki köszönhető, hogy létrejött a likantróp társadalomban az Alakváltók Szövetsége, és én is a tagjává váltam, ezzel biztosítva népem nyugalmát a ragadozó alakváltóktól.
Néhány hosszú másodpercen át gyönyörködik arcomban, álmodozó kis mosollyal, ami igazán bájossá teszi őt. Örülök, hogy fogékony a szépségemre, ahogy a legtöbb nő. (...és sajnos férfi is...)
Elmerül a szememben. Megcirógatom a derekát, és feleszmél.
- Gyere, foglalj helyet közöttünk - vezet a nagy kanapéhoz, és Micah karjaiba veti magát. Biccentek, és egy szóló fotelt választok inkább. Szegény Anitának fogalma sincs, milyen hatással vagyok még leopárdjaira is. Gyanítom, szívesen szétcincálnának. Még a lábainál, a földön üldögélő szubhím is éhesen méreget ametisztszínű szemeivel.
Jean-Cloude felé fordulok inkább.
- Minek köszönhetem a megtisztelő invitálást?
Mielőtt megszólalhatna, hirtelen kivágódik az ajtó.
Kissé rojtos idegeimnek hála összerezzenve fordulok az érkező felé, és a lélegzetem is belém reked...
Besuhan könnyű, kecses léptekkel egy vámpír. Életemben nem láttam még soha ilyen szép férfit...
Hosszú, aranyszőke haja lágy hullámokban omlik vállaira, szemei hihetetlenül kékek, szinte szikráznak a gyertyák fényében.
- Mi a baj? - vág közbe hirtelen Anita, mielőtt az égi jelenség szája kinyílna.
Próbálok magamhoz térni, de annyira a hatása alá vont ez a jelenség... hihetetlen...
Ő csak kinyitja a száját, hogy válaszoljon, de hirtelen felém fordul az arca, és becsukja. Egyenesen a szemembe néz...
Szívem lüktet mellkasomban, bőröm felforrósodik, és tudom hogy óriási hibát követtem el. Vannak vámpírok, akiknek tekintete még rám is tud hatni, és azt hiszem ő is közéjük tartozik.
Mégsem vagyok képes másra koncentrálni... csak egy szó zsong a fejemben:
Arcának jobb felét eltakarják hajtincsei, de így is látom ahogy elmosolyodik. Elpirulva kapom el a tekintetem róla, és a földre szegezem. Ez a néhány tizedmásodpercig tartó apró jelenet remélem senkinek sem tűnt fel...
Még soha nem fogott meg ennyire egy férfi külseje sem, hiszen heteroszexuális vagyok.
- Asher? - kúszik Jean-Claude mézédes orgánuma a fülembe. Ó, szóval ő az. Hallottam pletykákat... állítólag ő a város urának másik szerelme, Anita után. Nos, ahogy elnézem, akár hitelt is adhatok ennek a pletykának, mert ilyen szép férfinak nem hinném hogy ellen lehet állni.
- A sakáljaim zúgolódnak Jean-Claude - szólal meg ő. Mélyebb a hangja, mint urának, de ugyanolyan simogató. Szinte érzem a bőrömön, és gerincemen végigkúszik a bizsergés. Vámpírbűbáj. Oh a fenébe! Hiszen likantróp király vagyok, hogy felejtkezhettem el a pajzsomról?! Hatalmas döndüléssel csusszan a helyére, és mintha üvegbúra borult volna rám. Már nem érzékelem a zsibbasztó erőket, és a bőröm sem sajog a likantrópok energiájának csipkedésétől.
Az aranyhajú jelenség csípőre teszi kezét, ami csak hangsúlyozza magas, karcsú és mégis izmos alakján feszülő barokk korabeli ruházatát, a csipkés, fodros ingujjal, és a sötétkék bársonykabáttal, amelyeken az aranyhímzés megcsillan minden mozdulatára. Elegáns, finom és mégis letaglózóan férfias a kisugárzása.
- Sajnálom mon ami, de ez a lépés átmenetileg szükséges volt. Nárcisszusz megszegte a likantróp szövetség szabályait. Micah, a szövetség elnöke döntött így, a többi királlyal együtt.
Komolyan figyelem a párbeszédet. Igen, tegnap délután tartottuk a különleges ülést. Nárcisszusz, a sakálok királya engedély nélkül behatolt a patkányok és az oroszlánok területére is, ráadásul piszkos ügyletek is kiderültek róla. Állítólag elraboltak a farkasok közül néhány fiatal fiút, hogy az üzletet fellendítsék.
Asher arcán, már amennyire látom az előrehulló hajtincsektől, düh suhan keresztül, de aztán el is tűnik, kisimul, mint a víztükörről a vízcsepp okozta hullámok. Nem sok vámpírral találkoztam eddigi életem során, de eddig nem láttam érzelmeket rajtuk. Különös volt most ennek így szemtanújává válni.
- Anita - fordul el Jean-Claude-tól.
- Sajnálom Asher... nekem ebbe nincs beleszólásom, és ha lenne sem segítenék. Nárcisszusznak gondolkodnia kellett volna, mielőtt ostobaságokat művel. Egyébként is. A te hívóállatod a sakál. Miért nem tartod jobban rajtuk a szemed? Előtted nem titkolózhatnak, és akkor ez mind nem történt volna meg.
- Igazad van - legyint bájos eleganciával. - Csak kellemetlen nekem, hogy sakáljaim most tétlenek maradnak, amíg a klubjuk zárva van.
Jean-Claude int neki, és ő mellé ül a kanapéra, majd urának tekintetét követve felém fordul ő is, látható arcfelén szemöldöke kérdőn emelkedik fel.
- Ő ki?
Mielőtt megszólalnék, hogy bemutatkozzam, Anita vág közbe.
- Donovan Reece, a hattyúk királya. Meséltem neked róla, ő mentette meg az életünket.
- Oh... - jön az elegáns, halk válasz. Zavarba ejtő tekintete elől lesütöm a szemem, és imádkozom azért, hogy ne vegye észre senki, hogy elpirultam. Sajnos porcelánfehér bőrömön a leghalványabb elpirulás is látszik...
- Ő itt Asher, jóbarátunk és Jean-Cloude legrégebbi barátja, helyettese - mutatja be nekem Anita.
- Nagyon örvendek - biccentek neki, kerülve mágikusan parázsló tekintetét, félve annak bűverejétől.
- Ó én is... - válaszolja, hangja még pajzsomon is áthatol, és minden idegpályámat végigbizsergeti. - ...nem is sejted mennyire...
Jean-Claude szólal meg ismét.
- Nos, Donovan... végre kifejteném, miért hívtunk ide. - Ráemelem a tekintetem, sötétkék szemeiben barátságos fény van. - A múltkori segítségedről lenne szó. Hatalmas energiát tudtál nekünk biztosítani, aminek az életünket köszönhetjük. Ez tény. Jelenleg egy erős vámpírhorda vert tanyát a városban. Múlt éjjel érkeztek, és kihívtak bennünket.
Kezdem sejteni mit akar kérni, és nem tetszik a dolog. Összehúzom ezüstszőke szemöldököm, de nem reagálok másképp, csak figyelmesen hallgatom tovább.
- Fenn áll a lehetőség malheuresement, hogy ismét szükségünk lesz az államban tartózkodó összes hattyú erejére.
Hátradőlök fotelomban, és behunyom szürke szemeimet. - Ha gondterhelt vagyok, vagy bármi más érzelem felhőzi be jókedvemet, akkor eltűnik az égkék szín. - Komoly kérés. Ezek szerint ismét táplálnom kell Anita ardeur-jét, ami veszélyes. Könnyen függővé válhatok, hiszen eddig csak egy alkalommal történt, de napokig szenvedtem, amíg megtisztítottam testem az idegen erőtől.
Azonban... nem tagadhatok meg semmit. Lekötelezettjük vagyok. Felpillantok a sötétkék szemekbe.
- Népem és én készen állunk segíteni nektek bármiben. - Elégedett mosollyal biccent.
- Hálásak vagyunk neked, és nem maradunk adósod, kedves Donovan.
Megrázom a fejem.
- Nem, semmivel sem tartoztok. Lekötelezettetek vagyok, nem tagadok meg semmit tőletek, bármit kérhettek, ezt már elmondtam egyszer, és ha szükséges, megismétlem bármikor. Mit kell tennem?
- Egyenlőre csak maradj nálunk, légy a vendégünk mon ami, és ha szükségünk van rád, érted küldetek. Elszállásolunk egy vendégszobában. Ha támadás érne minket, jó ha a közelben vagy.
Biccentek.
Halk dorombolást hallok, és oldalra pillantok. Az ametisztszemű, hosszú hajú fiú, aki eddig Anita lábánál ült, már szorosan az én lábamhoz simul, és vágyakozva néz engem. Szemembe fúrva éhes tekintetét, a dorombolást egy pillanatra sem szüneteltetve nyalja meg lassan, élvezettel a karfán nyugvó kézfejemet. Izgatja az illatom... Ahogy minden ragadozó likantrópot.
- Nathaniel! - szól rá halkam Micah, hangja rideg és parancsoló. A fiú meghunyászkodva húzódik el, és én sápadtan pillantok fel Jean-Claude-ra. Most tudatosul bennem, hogy itt kell maradnom napokig egy alakváltóktól hemzsegő épületben. Ó a fenébe is... hiszen néha még Anita sem képes visszafogni magát, hogy ne akarjon belém harapni!
- Donovan... - Jean-Claude tekintetében a megértés jeleit látom, ami megnyugtat kissé. - Itt tartózkodásod alatt természetesen gondoskodunk a biztonságodról. Két őr...
- Bocsáss meg, hogy félbeszakítalak - emelem fel a kezem. - ...de alakváltó őröket nem adhatsz mellém. A legmegbízhatóbbakat sem.
Biccent.
- Természetesen. Én is így gondoltam. - Int a kezével, és egy alacsony, köpcösnek tűnő de nagyon izmos vámpír lép előre a fal mellől. - Ő itt Byron. Ma ő vigyáz rád.
- És nappal? - firtatom, pedig nem akarok udvariatlan lenni. Azonban jól tudom, hogy a vámpírok nappal alszanak, és a likantrópok akkor is nagyon aktívak.
- Van néhány mestervámpírom, akik nappal is ébren tudnak maradni.
- Én elvállalom - szól közbe Asher mosolyogva. Szemfogai megcsillannak. Nagyot nyelve pirulok el tekintetétől, és elkapom róla szemeimet. Nem tudom, miért zavar ez a pillantás... nem tudom...
|
