1 fejezet.

Megjegyzések: Én még nem olvastam ezzel a párossal semmilyen történetet, de lehet, hogy én olvasok kevés Bleach slasht. ;) Remélem ti is annyira fogjátok szeretni a Byakuya és Hana párosát, mint én szerettem írni. Az eleje kicsit sablonos, de ezt még régebben írtam, késõbb  izgalmasabb lesz, én mindent tõlem telhetõt megteszek, ígérem. :D
Ajánlva a világ legjobb hugicájának Gabinak.


- Hanatoru! – szinte csattant a csendes kis udvar kövén a kiáltás. A fa alatt békésen mélázó fiú, ijedten rezzen össze a hangra.  A kiabáló felé fordul értetlen arccal.
- Jaj ne nézz már úgy, mint egy holdkóros, gyere, siess a kapitány akar veled beszélni.
A kistermetû, vékony fiú, aggodalmasan szaporázta a lépteit. El sem tudta képzelni, miért hívatja a kapitány, õ volt a hetedik tiszt az osztagban, maximum a hadnagyok szokták vele megbeszélni a teendõket, nem a kapitány. Igaz kedves nõ volt, de ha valaki hibát vétett, tudott keménykezû lenni. Hana éppen azon gondolkodott futás közben, vajon valamelyik feladatát rosszul végezte volna?  Ahogy végig gondolt minden lehetõséget odaért, feljebbvalója szobája elé.


Illedelmesen meghajolt, az ajtóban álló két hadnagy felé, majd remegõ térdekkel várta, hogy szólítsák.
- Gyere be Hanatoru - szólt ki a kapitány.
Aggodalmasan lépett be a szobába, de amint meglátta Unohara Retsu mosolygós arcát, enyhült a szorongása.  Gyorsan meghajolt felé, majd várta az utasításokat.
- Mivel nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal Hanatoru, ezért fontos feladatot kapsz.
- Mától a te feladatod Kuchiki kapitány lakhelyének a rendben tartása, és a kisebb sebek ellátása, amelyeket a küldetései során szerez.
- Ez roppant kiemelkedõ munka, de tudom, hogy te jól el fogod látni a feladatodat.
- Bízom benned Yamada – mondta majd mosolyogva, elbocsátotta.


Hana kicsit kábultan távozott feljebb valója szobájából. Na ez az amit soha nem gondolt volna, hogy õ Byakuya- sama szolgálatában fog állni. Ismerte a mindig rezzenéstelen arcú férfit, aki hideg céltudatossággal élt.  Félt is egy kicsit tõle, de mint mindenki másnak a városban, neki is megmozgatta a fantáziáját, vajon valójában milyen ember is Byakuya- sama.
Hideg és kegyetlen, így tartotta mindenki, de vajon tényleg ilyen? Senki nem tudta, nem igazán engedett közel magához senkit.


Izgult és kicsit félt is a feladattól, eldöntötte megtudja a pontos napi rendjét, és úgy alakítja majd ki a teendõit, hogy minél kevesebb idõt kelljen együtt tölteniük.   Gyorsan megkereste az elõzõ beosztottat, és kikérdezte a kapitány szokásairól. Megtudta hogy Kuchiki kapitány rendkívül kényes a tisztaságra, valamint arra hogy gyorsan hangtalanul végezzék a munkájukat, és a legfontosabb semmit nem szabad elmozdítani. Mindent oda kell visszarakni, ahonnan elvették, mert különben nagy baj lesz.


Ezután a felvilágosítás után, egészen megijedt, nem tudta képes lesz e rá, attól is félt, hogy izgalmában esetleg nem jól csinál valamit, vagy tönkretesz egy tárgyat. Szerencsére nem felejtette el megkérdezni, mi az a napszak amikor a férfi biztos nem tartózkodik otthon. Így is ideges, hát, még ha a kapitány is a közelében lenne.  Gyorsan a szállására szaladt, és próbálta megtervezni a holnapi napját. Mint megtudta a kapitány reggel kilenctõl délig biztos nincs a szállásán. Ez szinte tökéletes, mert mindent el tud végezni ennyi idõ alatt, és délután meg simán meg tudja csinálni a többi feladatát. Egy kicsit nyugodtabban tért aludni.



Már egy hónap telt el, Hana pontosan végezte a feladatát, a kapitánnyal szinte csak percekre találkozott, de az akkor sem foglakozott vele különösebben, hiszen általában Renjivel az egyik hadnagyával beszélte meg a teendõket.  Hanát pedig láthatatlan szellemként kezelte. Viszont Hana nem tudta nem létezõként kezelni a kapitányt, hiszen minden nap a lakásában töltött pár órát, és sok mindent meg tudott róla. Tetszett neki az a csendes eltökéltség, ahogy a férfi a feladatait intézte. A rendíthetetlen nyugalom pedig megbabonázta, Byakuya – sama minden helyzetben higgadt, és tárgyilagos maradt.  Hana pedig ahogy egyre több információ került a birtokába akarva akaratlan elkezdett vonzódni a férfihoz, ez nem tudatosult benne egészen addig amíg a taichou beteg nem lett, és neki ott kellett maradnia, hogy ápolja.



- Hana hozd be a gyógyszereket! – érkezett a mély hangú kiáltás a hálóból.
- Megyek Byakuya – sama!
Fürge lábak topogása törte meg a ház csendjét. Majd nagy lendülettel kinyílt az ajtó, és bevágódott rajta Yamda. A kapitány rosszalló homlok ráncolással nézte ezt a betörést, amit a fiú is észrevett, és bûnbánóan próbálta minél kisebbre összehúzni magát.  Lehajtott fejjel közelítette meg a futont, és gyorsan mellé rakta a tálcát, amin ott volt minden szükséges dolog. Byakuya kis mosollyal nézte végig az akciót, szinte emelte a kezét, hogy a srác hajába borzoljon, de amikor végig gondolta a dolgot, inkább leeresztette.
- Köszönöm.
Hana szinte reszketve nézett fel rá, hiába ha a férfi közelében volt nem tudta kontrolálni magát. 
- Kérlek mérd ki és add ide nekem. – ahogy beszélt még mindig ott ült az a kis mosoly a szája sarkában.
Hana ránézett, és meglátta az eddig ismeretlen arckifejezést ha lehet még jobban zavarba jött, és úgy remegtek a kezei mint még soha. Sikeresen mellé is öntötte a szirupot, ettõl teljesen megrettent, és mintha révületben lenne figyelte, amint átfolyik az ujjai között.
- Én, én… - kezdte remegõ szájjal. Majd falfehérré vált, ahogy látta a férfit maga felé nyúlni. A kapitány elkapta a kezét, és rezzenéstelen arccal lenyalta a tenyerérõl a gyógy készítmény maradékát.  Hana teljesen elpirult, majd lesápadt, amikor érezte,  megmozdul benne valami, éne egy része azt akarta hagyja abba, a másik pedig azt hogy folytassa. Nem tudta mit tegyen, ezért sûrû bocsánatkérések közepette kihátrált a szobából.


Kint zihálva dõlt a falnak, és csak kattogtak a kerekek az agyában, mi volt ez, most mit tegyek.  Nem értett semmit mindig úgy gondolta, hogy õ egy semmi a kapitány szemében, hiszen soha nem szólt hozzá csak akkor ha nagyon muszáj volt.  Fogalma sem volt hogyan viselkedjen ez után, de úgy gondolta nem változtat semmin, és csak elcsitul ez a fura hangulat ami körbe veszi õt, és Byakuya – samát.
Napok teltek el és nem változott semmi, a kapitány úgy tett mintha nem történt volna semmi, és Yamada is kezdte meggyõzni magát errõl.

A kapitány felgyógyult, és minden visszatért a rendes kerékvágásba.  Küldetéseket kapott, és Hana újra jótékony házi szellemnek érezte magát, aki elvégzi a piszkos munkát. Ezért is lepõdött meg amikor egy hónap múlva, magához hívatta.
- A segítségedre lenne szükségem.
A meglepetés olyan nyomot hagyott Hana arcán, amit nem lehetett nem észrevenni, amikor meglátta a taichou szája szélén bujkáló félmosolyt.
- Szóval megkértek hogy a sikeres küldetés örömére, adjak vacsorát a csapatomnak, és a többi kapitánynak.
- Azt gondoltam olyan 8 nap múlva lenne a tökéletes idõpont, szeretném, ha elintéznéd a szükséges dolgokat.
- Egyszerû de elegáns ünnepséget szeretnék.
- Értem, igyekszem majd mindenben megfelelni Byakuya – sama.
- Azt el is várom, - kezdte kemény hangon – de tudom, hogy nem fogok benned csalódni Hanatoru.
Csak úgy világított az boldog mosolyt, ami elöntötte Hana arcát, a mondat hallatán.



Elérkezett az ünnepség napja, Hana nagyon keményen dolgozott, hogy minden megfeleljen a kapitánynak, és sikeres legyen az este.  Úgy nézett ki mindenki jól érzi magát és a taichou is meg van elégedve. Yamada fáradtan, de elégedetten álldogált egy csöndes félhomályos zugban, és nézelõdött. Bármennyire is nem akarja, de mindig Byakuya – sama vonzza a tekintetét. Nem tehet róla, és kétségbe is ejti, de a vonzalom, amit a férfi iránt érez egyre erõsebb, és erõsebb. Próbálta ésszel végig gondolni a dolgot, és tudta is, hogy nincs esélye a kapitánynál, de a szíve az nem hallgatott az eszére. Ha csak tehette Byakuyát követte a szemével, éjjelente gyakran álmodott vele. Az álmok eleinte ártatlan kis semmiségek voltak, egy simogatás, egy apró puszi, majd fokozatosan egyre érzékibb és érzékibb helyzetekben találta magát a férfival.


Hirtelen azt vette észre nincs egyedül, egy férfi áll mellette, és igencsak perverz vigyorral méregeti õt. Finoman kezdett eloldalazni, de az megragadta a kezét, és magához húzta.
- Hm milyen kis csontos lányka vagy, nem szeretem az ilyen típust, a bögyösebbekre bukom, de ma este ettõl függetlenül kellemesen el lehetünk.
- Hé engedjen, nem vagyok lány nem látja! – próbálta magát ellökni tõle, de a másik erõsebb volt nála, és könnyûszerrel lefogta. Próbálta megmagyarázni hogy õ nem lány, és hagyja békén, de másik mintha meg sem hallotta volna, csak azt szajkózta végig, milyen jól el lesznek kettecskén.  Már kezdett megrémülni, hogy mi lesz, kétségbeesetten tekingetett segítség után. Amikor meg látta Byakuya – samát közeledni, kezdett megkönnyebbülni, hogy végre vége ennek a kínos szituációnak.