Csak egy tánc volt
by: timcsiikee
to: Liviboszi nővci vérsakálnak :3
Happy Birthday
Egy kis szösszenet a volt kedvenc játékunkból :)
(>> Masaru - Naoha <<)
Csodás estélynek nézünk elébe, és bármennyire nem szeretem a nyüzsgést és a tömeget, kedvesem miatt erre is képes vagyok. Hogy eljöjjek vele erre az ünnepélyes megnyitóra.
Tudom mennyire fontos számára, s minden vágyam az, hogy arcán mosolyt lássak amikor csak lehet. Már az is örömmel tölt el, ha csak látom csillogó szemeit amint a szépen felruházkodott tömeget vizslatja. Karomba karolva kapaszkodik meg, izgatottan toporog, s csak kémlel körbe. Annyira aranyos így, legszívesebben magamhoz szorítanám, de akkor bosszússá tenném vele a tömeget, így nem lehet. Svédasztal, drága italok és táncparkett. Egy egyszerű jótékonysági est a tánccsoport tagjainak egy ünneplő bulival összekötve, melyben sikereiket dicsérjük. És tudom, hogy az én Naohám a legügyesebb és legszebb mindközül, hiába is szerénykedik előttem.
- Kicsim – mondom halkan, hogy végre rám figyeljen, és ahogy rám emeli gyönyörűen csillogó szürkéskék szemeit, el kell mosolyodnom… Annyira szép.
- Igen? – kérdi édes hangon, és erősebben kezd kapaszkodni karomba, közben örömmel konstatálom hogy oszlik körülöttünk a tömeg, s gyűrűt alkotva adnak nekünk terepet a tovább mozgásra.
- Mihez lenne kedved? – kérdem kedvesen, puha kis ujjait simogatva.
- Hát… - mondja édesen, majd körbenéz megint a tömegen. Itt van jó pár barátja, táncos társa is, valamint tanárok, diákok egyéb emberek, s persze nem utolsó sorban a támogatók. Én csak őt figyelem, minden egyes mozzanatát, s kellemes illata már rég az orromba kúszva vette birtokba érzékeimet.
- Együnk valamit? Vagy hozzak inni? – segítem a választásban, de visszaemelve rám gyönyörű szemeit, csak megrázza buksiját úgy, hogy tincsei feje körül repkednek, szinte külön életet élve – Akkor mit szeretnél? – kérdem újra. Ha sokáig egy helyben leszünk, a végén még arrébb tolnak.
- Táncolni! – egy pillanatra hideg fut át testemen, és kitágulnak pupilláim.
- De ugye emlékszel, hogy én nem tudok? – kérdezek vissza apró lányos zavaromban, és homlokára puszit hintek.
- Na! Kérlek! – pattog egy kicsit mellettem, hatalmas cicaszemekkel, s ahogy mosolyog közben, nem is kell sok, nem tudok neki ellenállni.
- Na jó… - sóhajtom megadóan – De segítened kell vezetni – arca felragyog, s ez felér a világgal, kezem fogja meg, és máris húz maga után a parkettre. Én csak hevesebben dobogó szívvel követem, hisz csak egy ballépés kell és dől mindenki mint a dominó, csodálom hogy e mellett is táncolni akar velem ekkora tömegben. Megállunk a táncolók közepén.
- Várj meg! – nevet fel halkan, majd kezem elengedve szalad el, én pedig csak pislogok utána. vajon most hová tűnt? Tündérien karcsú teste olyan gyorsan elillant a sok ember között, észrevenni sem volt időm melyik irányba indult meg, de kérésének eleget téve nem mozdulok el, azt akarom, hogy újra megtaláljon majd ott, ahol hagyott. Pár perccel később már látom is buksiját felbukkanni, még mindig mosolyog, és szívem is megnyugszik, hogy végre itt van mellettem.
- Merre voltál? – kérdem, majd kitárom karjaim, hogy idefuthasson és szorosan átölelhessem. Körülölelem, testemhez simul, újra illatos hajába szippanthatok.
- Titok – kacagja édesen, és ő is átölel kis karjaival, csak egy furcsálló pillantást vetek rá.
Hirtelen lágy kellemes zene csendül fel az eddigi helyett, romantikus ének, s annál is szebb melódia.
Igen… pontosan úgy cseng, mintha a mi dalunk szólna.
- Kis huncut – mondom már én is széles mosollyal, de nem eresztem, csak ölelem tovább, szorosan, mintha soha nem akarnám elereszteni. Kellemes bizsergés tölt el, szívemben lelkemben, ölelem,csak ölelem míg tudom, s míg csak magam mellett tudhatom. Ez a boldogság, számomra ez az. karjaimba zárva e édes madárka, rám mosolyog, s én vissza rá, ettől érzem, hogy szabad vagyok. Ha minden nap megélhetem ezt a csodát, ha minden nap láthatom arcát. Azt veszem észre, hogy magamtól mozgok, s táncnak illuminált lágy ringással lépkedünk egymás után.
- Te táncolsz – mondja örömteli hangon, de ő is csak ölel, nem látom arcát, tudom jól, hogy mosolyog. Én is… Sóhajai csapják meg fülem, ami egyre aggódóbbá kezd válni- Masaru… Masaru… Masaru…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Masaru! – kipattannak szemeim, lágy meleg ölel körül, finom puhaság, látásom csak lassan tisztul. Ez a hang… ezer közül is felismerném. Ez az én szívem kicsi csücskének a hangja. Teljesen felnyitom szemem, látom hogy pont velem szemben fekszik, feje – akárcsak enyém – hófehér párnán pihen, szép szemeiből csak úgy sugárzik a csillogás.
- Mi a baj kincsem? – nyúlok felé a takaró alatt, hogy vékony kis testét magamhoz húzzam, szorosan magamhoz öleljem ugyan úgy, ahogy az álomban. Testének melege, a bőréből áradó bizsergés feltölt, elönt a nyugalommal. Megpuszilom homlokát, majd hajába temetem arcomat.
- Olyan furcsa volt az arcod… mit álmodtál? – kérdi édes suttogó hangon, karjaim szorítását erősebbre veszem. Hogy mit? Egy édes csodát, melynek tündére te voltál. De ha ezt elmondanám, megtörne ez a kis varázs, ez a titok, amit akár magamnak is megtarthatok. Ujjam álla alá teszem, apró simítással terelem magam felé tekintetét. Gyönyörű szemeiben elveszek, szép arcát minduntalan csókkal borítanám, pisze orrától kezdve.
- Csak egy tánc volt… - adok neki feleletet, majd mosollyal arcomon lágy csókot hintek puha és mézédes ajkaira.
|
