|
Bízhatok benne?
1365 késő tavasza, valahol Nyugat-Japánban:
Inuyasha az egész napot fekve töltötte. Aztán a rá következendő két napot is, míg lassan fel tudott ülni. Nem bízott Kasumiban, bár a lány sem szavakkal, sem tettekkel nem bántotta. Gondoskodott róla, cserélte a kötéseit, főzött rá, etette és igyekezett mindenben a segítségére lenni, hogy hamarabb felgyógyuljon. De a kis féldémon résen volt, tudta, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelme, hacsak nem akar hamarosan nagy bajba kerülni. Még éjjel is éberen aludt, amihez az elmúlt két évben nagyon is hozzászokott. Hiszen számtalanszor előfordult már, hogy emberek, vagy démonok zavarták fel szendergéséből, amikor végre úgy érezte menedékhelyre lelt. A fülei mindig nyitva voltak, az álma mindig könnyű és felszínes volt, hogy időben el tudjon menekülni. Régóta nem aludt fekve sem, inkább ülve, vagy félig fekvő állapotban, hogy könnyebben fel tudjon ugrani. Ráadásul, mióta megtanult fára mászni, előnyben részesítette a magas faágakat a barlangokkal, vagy földbe vájt üregekkel ellentétben. A felnőtt emberek nem szívesen másztak fára, ráadásul egyik ágról a másikra ugrani gyorsabb volt, mint a földön futni. De sokszor ez sem volt megoldás, Inuyasha még gyakorlatlan volt, előfordult, hogy elvétette az ugrást, ilyenkor a földön kötött ki, vagy esetleg egy patakban. De volt, hogy egy kemény sziklán és jól megütötte magát. Sokszor sérült már meg, de a sérülései gyorsabban gyógyultak, mint az embereké. Ám rendszerint ilyenkor sem tudott nyugodtan pihenni, hiszen gyakran előfordult, hogy sérülten kellett menekülnie az üldözői elől.
Most viszont melegben volt, biztonságban, ő mégis egyre azt leste, várta, hogy a megmentője mikor tesz valami olyasmit, amivel árthat neki. Most feküdhetett, a fekhelye kényelmes volt, amennyire csak lehetett erről Kasumi gondoskodott. Még takarót is kapott, pedig Inuyasha az utóbbi két évben nem ismerte ezt a fajta kényelmet. Míg az édesanyja élt, addig egy futonon aludt mellette, hozzábújva közös takaró alatt. Mindig az anyja ismerős illata és érintése ringatta álomba és mindig arra ébredt, hogy az Izayoi még ott fekszik mellette. Ha gúnyolták, bántották, az édesanyja karjai között mindig védelemre és vigaszra lelt. De ezek a dolgok eltűntek, amikor az asszony meghalt és magára hagyta őt. Inuyashának pedig menekülnie kellett és meg kellett tanulnia megvédenie magát és saját magáról gondoskodnia. Nem értette, miért bántják, de az emberek és démonok sokszor egymást is ok nélkül gyötörték és megölték. Ugyan, miért lettek volna kíméletesek egy félvérrel szemben? Inuyasha pontosan tudta, hogy ő más, mint a többi gyerek, látta a szemükben, amikor nagy ritkán játszani akart velük. De vagy kikerülték, vagy fellökték, megdobálták, megütötték és démonivadéknak, félvérnek, torzszülöttnek és korcsnak nevezték. Ahogy a többiek, a felnőttek is így bántak vele. Egyedül az anyja fogadta el őt olyannak, amilyen volt, Inuyasha pedig nem értette, mit jelent az, hogy félvér. De azt tudta, hogy különbözik az emberektől és a démonoktól is, bár fogalma sem volt, mégis miben. Bár azt felfogta, hogy emiatt bántják, hogy emiatt nem játszik vele senki, hogy emiatt sír az édesanyja is.
Kasumi azonban nem mondott rá semmilyen ocsmány dolgot, nem viszolygott, amikor hozzáért. A tekintete kedvességgel és megértéssel teli volt, mint az anyjáé annak idején. Ez még jobban összezavarta a gyermeket. A gyűlöletet, lenézést megszokta az elmúlt évek alatt, de a kedvességgel nem tudott már nagyon mit kezdeni. Elszokott tőle, míg el volt foglalva azzal, hogy életben maradjon.
Felnézett a fekhelyéről, mert bár ülni már tudott, de a járás még nem nagyon ment neki. Kasumi éppen gyümölcsöt hámozott, a főzőhely tüze körül pedig nyársra húzott, megpucolt halak pirultak egy kevés sóval bedörzsölve. Egy edényben pedig rizs főtt. A só és a rizs Inuyasha számára olyasmi volt, amihez ritkán jutott hozzá, de Kasuminál még maradt egy kevés. Úgy tűnt, a lány semmi kivetnivalót nem lát benne, hogy amije van, megossza a kis féldémonnal. Inuyasha szimatolni kezdett és az ösztönei úgy találták, hogy azok a halak hamarosan készen lesznek. Tehát a közelben egy tónak, vagy legalábbis egy folyónak lennie kellett. Inuyasha felemelt fejjel újfent beleszagolt a levegőbe és meg is érezte a víz illatát a kunyhótól nem túl messzire. Igaza volt, volt ott egy folyó.
– Nemsokára megsülnek és a rizs is mindjárt kész – mondta Kasumi, aki valószínűleg észrevette a kis féldémon szimatolását. – Éhes vagy?
– Nem! – vágta rá Inuyasha, de már inkább csak megszokásból. Ő ugyan nem fog alamizsnáért kuncsorogni. Ám az az áruló gyomra megkordult, meghazudtolva a szavait. Kasumi halkan felnevetett, mire a fiú kutyafülei megrezzentek. – Ne nevess, asszony!
Kasumi mosolyogva csóválta a fejét és Inuyasha tudta, hogy a lány átlátott rajta. Igen, éhes volt, de nem akarta ezt hangosan kimondani. Nem akarta, hogy esetleg a másik ezt kihasználja. Inuyasha mérgesen elfordult. Az utóbbi két évben kezdett egy falat húzni a szíve köré és igyekezett úgy tenni, mint akit senki és semmi nem érdekel a világon. Önkéntelenül is meg akarta védeni saját magát a csalódásoktól, de ezt nem fogalmazta meg magában szavakkal is.
A halak pont addigra lettek tökéletesen kész, mire Kasumi is végzett a gyümölcsök megpucolásával és felszeletelésével. Szépen elosztotta őket két lapos fatányérra, majd lehúzta a halakat a nyársról. Négy hal volt, kettő Kasuminak és kettő Inuyashának. Inuyasha figyelte, ahogy a lány egy fatálcára helyez két halat és ügyesen kifilézi őket. A kis féldémon még emlékezett rá, hogy az édesanyja is így szálkázta ki neki a halat. De mióta meghalt, Inuyasha jórészt nyersen és szinte élve ette a halakat, ha volt olyan szerencséje, hogy kifogjon egyet. Szinte már el is feledte a sült hal finom illatát és ízét, amit az anyja szokott neki készíteni. Figyelte Kasumi minden mozdulatát. Ahogy elkészíti a halakat, ahogy tányérra rakja őket a gyümölcsszeletek mellé és ahogy frissen főtt rizst tesz két tálkába és melléjük evőpálcikát. Még friss vizük is volt a folyóból. Kasumi lassan felállt, majd a féldémonhoz lépett a neki szánt ételekkel. Inuyasha önkéntelenül húzódott hátra, a füleit lelapította és morogni kezdett. De a hangján hallatszott, hogy inkább csak a miheztartás végett morog, már nem volt annyi düh a hangjában, mint először. Mindössze tisztázni akarta az erőviszonyokat, ha pusztán ösztönből is.
– Látszik, hogy egyre jobban vagy, Inuyasha – mosolygott Kasumi, ahogy letette elé az ételt. – Egyél nyugodtan, senki sem fogja elvenni.
Inuyasha gyanakodva nézett rá és megvárta, míg a lány visszaül a helyére, vele szemben. Mintha szemmel tartaná, ahogy ő is Kasumit. De Kasumit szemmel láthatóan nem igen érdekelte, hogy Inuyasha figyeli-e őt, vagy sem, kényelmesen nekilátott a saját adagjának. Inuyasha az ételre nézett. A halak nem voltak túl nagyok, pont akkorák, amekkorákat meg tudott enni. Tökéletesen ki voltak filézve, legfeljebb a gyenge, ártalmatlan szálkák maradhattak benne. Óvatosan megkóstolta a rizst, majd a halat is és úgy találta, hogy nagyon finomak. A halak pont annyira voltak megsózva, hogy ne vegyék el a természetes ízt, inkább kihangsúlyozzák. A bőr ropogós volt, a hús pedig puha és ízletes. Két éve nem evett ilyen finomat, még akkor sem, amikor lopni kényszerült. Persze nem mondta volna ki hangosan, hogy ízlik neki a lány főztje, nem akart gyengének és szánalmasnak tűnni.
Csendben ettek, mikor hirtelen Inuyasha fülei megmozdultak és szimatolni kezdett. A testtartása merevvé vált és ahogy Kasumira nézett, észrevette, hogy a lány is kifelé figyel. Kasumi felhorkant és összehúzta a szemét, majd letette a kezében tartott evőpálcát. A távolban lódobogás és kutyák csaholása hallatszott fel, Inuyasha pedig önkéntelenül remegett meg az ijesztően ismerős hangokra. Kasumi felállt és odalépett a gyermekhez, mikor az halkan morogni kezdett.
– Nem lesz semmi baj, csak maradj itt! – Kasumi hangja gyengéd és barátságos volt, de Inuyasha kiérezte belőle a feszültséggel teli dühöt. De ez a düh most nem felé irányult, ezt észrevette és meg is lepte. Hirtelen finom érintést érzett a fején, ahogy a lány ujjai nyugtatólag végigsimítottak a haján. Felnézett és Kasumi elszánt, sötétbarna tekintetével nézett farkasszemet. – Nem fogom hagyni, hogy bántsanak téged, Inuyasha. Megígérem.
A lány hangja őszintén csengett, de Inuyasha mégis kételkedett a szavak valódiságában. Nem tudta, mi a biztosíték rá, hogy Kasumi nem hívja be azokat az embereket, hogy nem adja őt oda nekik. De valami azt súgta neki, hogy Kasumi sem örül a jöttüknek, mintha nem kedvelné őket. De ez még nem nyugtatta meg, feszült volt és pár simogató érintés nem tudta megnyugtatni felborzolt idegeit.
Inuyasha nézte, ahogy Kasumi félrehúzza a bejáratot takaró norent és kilépett a kunyhóból. Odakinn még éppen csak félig lement a Nap, amennyit Inuyasha látott, abból megállapította, hogy az ég már vöröslik a lenyugvó égitest fényétől. Ideges volt és kissé aggódott Kasumiért is, így a lány utasításának ellentmondva óvatosan a norenhez kúszott és pont annyira húzta el, hogy ki tudjon kukucskálni, de őt magát ne lássák. Tudta, ha Kasuminak valami baja esik és őt megtalálják, nem fog tudni elmenekülni. A törött bal karja még nem jött egészen helyre, a lábai kissé gyengék voltak és nem tudta volna megvédeni magát. Ez nagyon dühítette, mert kiszolgáltatott volt, pont úgy, mint amikor Kasumi megmentette az életét. Nem tudta, bízhat-e a lányban. A szíve azt súgta, hogy igen, de az esze mást mondott. Azt mondta neki, hogy legyen éber és óvatos, hiszen sosem lehet biztos mások szándékaiban. Nem tudta, hogy melyikre kéne hallgatnia, így úgy döntött, kivár.
Kasumi odakinn állt, háttal a kunyhónak és Inuyashának, így a kis féldémon csak a lány hosszú, fekete haját és lábait látta. Valamint a kezeit, amikben hirtelen fegyverek jelentek meg a semmiből. A lány testtartása elárulta, hogy nem először van ilyen helyzetben és felkészült arra, hogy megvédje magát, ha kell. A paták dobogása és a kutyák csaholása egyre közeledett, Inuyasha pedig összehúzta magát. Félt, rettentően félt és az ösztönei menekülést sürgettek. Mégis ott maradt, hiszen tudta, hogy most Kasumi a legjobb esélye. A lovasok odaértek a kunyhóhoz és megálltak nem messze Kasumitól. A kutyák morogtak és Inuyasha a szagból tudta, hogy három ember, három ló és hat kutya vette körül a lányt.
– Mit akartok? – kérdezte Kasumi, a hangjában pedig nyoma sem volt annak a kedvességnek, amivel nem sokkal korábban a kis féldémonhoz szólt. Hideg volt és metsző, mint a téli hóvihar. Inuyasha akaratlanul is megremegett kissé. – Mert ha ki akartok rabolni, akkor rossz emberrel kezdtetek, előre megmondom!
– Hol van? – kérdezte az egyik férfi, Inuyasha pedig felismerte benne azt, aki olyan csúnyán helybenhagyta aznap. – Ha ideadod, talán megkíméljük az életedet, te szuka!
– Mi az, a múltkori nem volt elég, hogy újra idedugjátok az ocsmány pofátokat? v Kasumi kezében felizzottak a tőrök, mire a kutyák egyből szűkölve hátráltak. Ők még emlékeztek rá, hogy mi történt. A lovak is ágaskodni kezdtek. - Hm… az állataitok okosabbak nálatok, úgy tűnik. Jobb, ha ti is eltűntök, mielőtt tényleg mérges leszek.
– Te rohadt kis kurva! – ordította a férfi, majd a lányra vetette magát. – Add ide a félvér korcsot, vagy megjárod!
Kasumi ügyesen kitért a férfi csapása elől, aki úgy tűnt, inkább leszállt a lováról. A másik kettő is követte a példáját, de Inuyasha úgy látta, kivárnak. Várják, mi lesz ebből az összecsapásból, de elég okosak voltak ahhoz, hogy ne jöjjenek közelebb. Kasumi újra eltáncolt ellenfele kardja elől, majd megsuhintotta a jobb tőrét. Abból zöld villám csapott ki és végigvágott a férfi karján, aki üvöltve esett hátra. A villám nem okozott halálos sérülést, de elég komoly volt ahhoz, hogy súlyos égési sebet okozzon. Kasumi ellenfele elejtette a kardját és most sérült karját dajkálva nézett előbb a lányra, majd a másik két férfira.
Azok egyszerre rontottak Kasumira, aki ügyesen forgatta a kezében tartott tőröket. A kutyák már régen elfutottak, féltették az életüket, az emberek azonban ostobák voltak. Kasumi remek közelharcosnak tűnt, Inuyasha ámulattal figyelte, hogy tér ki az ellenfelei elől, hogy hárítja a tőreivel a csapásaikat, mint aki nem akar komoly sebeket okozni senkinek, de tudatosítani akarja, hogy itt ő az erősebb. Azonban a harmadik alak is becsatlakozott a küzdelembe és sikerült oldalba rúgnia a lányt, aki elesett. A második férfi, egy idősebb, tagbaszakadt alak már rá is rontott, magasba emelve a katanáját, hogy végezzen Kasumival. Kasumi kivédte a csapást a jobb tőrével, majd a ballal fel és oldalra vágott, pont a férfi jobb szemébe, aki ordítva tántorodott hátra. Az ujjai közül vér folyt, ahogy dühödten nézett a felpattanó lányra. A harmadik alaknak volt elég esze, hogy ne akarjon közelharcot vívni, kést vett elő, azt hajította el. Kasumi félreugrott és a bal tőrét megsuhintva villámot küldött ellenfelére. A férfi azonnal kifeküdt, a villám keresztülvágott a torkán és kioltotta az életét.
– Ti is így fogtok járni, ha még sokáig ugráltok itt! – mondta vészjósló hangon a lány. – Hagyjatok engem békén! Akit kerestek, egyébként sincs már itt.
– Hazudsz, de büdös ribanc! – sziszegte az első férfi. – Tudjuk, hogy rejtegeted és ha végeztünk veled…
Többre nem volt ideje Kasumi keresztezte a tőreit maga előtt és fénygömb robbant ki belőlük, darabokra szaggatva az ellenfelét. Aztán a lány a harmadik férfi felé fordult, aki még mindig a sebét szorongatta. Amaz hátrálni kezdett, nem volt hülye, nem akart meghalni.
– A féldémon nincs itt – mondta nyugodt hangon Kasumi. – Menj békével és vidd magaddal a barátaid holttesteit is! Ám ha újra háborgatni mersz, ne várj kegyelmet! Veled is ugyanúgy végezni fogod, mint minden más hozzátok hasonló undorító rohadékkal!
– Hallottam már rólad, meg a tőreidről – szólalt meg az idősebb férfi. – De ne hidd, hogy örökre szerencséd lesz, kicsi lány. Egy nap jön valaki, aki legyőz téged és nem játszhatod tovább a hőst! Még visszajövünk és akkor nem leszel ilyen szerencsés, Villámhozó Kasumi!
Kasumi nem szólt semmit, csak megfogta az egyik ló kantárját és egy, a kunyhó melletti fához kötözte. Nem nézett oda, amikor a férfi felpakolta a holttesteket a másik két lóra és távozott. Inuyasha odabenn feszülten figyelt, a vér és a villámok szaga betöltötte az orrát. Kellemetlen volt, de nem mozdult, nem adott ki hangot. Az viszont egyértelmű volt, hogy Kasumi hazudott miatta. Őt védte, de nem volt benne biztos, hogy miért. De mégis feszült volt, rettegett és félt, mert már tudta, hogy Kasumi nem egyszerű ember. Mágikus fegyverei vannak, amik villámot tudnak szórni és amik képesek messziről is ölni.
Mikor Kasumi bejött, Inuyasha meglapult. Kasumi leguggolt elé és egyetlen dolgot tett. Finoman magához ölelte a remegő féldémont. Inuyasha fülei újfent lelapultak, meg sem mert mozdulni, mégis, valami ősi ösztön azt súgta neki, hogy nincs veszélyben. Egy két simogatta lágyan a hátát, a haját, a füleit. Egy kéz, amely azt sugallta, hogy a tulajdonosa nem utálja őt, nem gyűlöli és nem undorodik tőle. Óvatosan felnézett és Kasumi megértő, kedves tekintetét látta maga előtt.
– Sajnálom, hogy megijedtél, nem akartalak megrémiszteni – mondta halkan Kasumi. – De elmondok valamit. A tőreim sosem fognak téged bántani. Csak azokat bántják, akik ok nélkül ártanak másoknak. Akik gonoszak, érted, Inuyasha? – A kisfiú bólintott, mire Kasumi elengedte őt. – Megmutatom őket neked, hogy többé ne félj tőlük.
A lány kezében hirtelen két tőr jelent meg. Rendes tőr nagyságúak voltak, fehér színűek és egyformák. A nyelük fekete volt, vörös és arany díszítéssel, a markolatukat pedig arany, zöld és vörös díszítés fedte. Az egyik díszítés olyan volt, mint egy masni. Ahogy ott feküdtek Kasumi kezében, közönséges fegyvereknek tűntek, de Inuyasha tudta, hogy mire képesek.
– Rakurainak és Ikazuchinak hívják őket, azaz Villámnak és Mennydörgésnek – magyarázta Kasumi. – Ők a Villámhozók, akik egy véletlen baleset folytán kerültek hozzám, én sem tudom, honnan és miért. De már sok bajból kirángattak és most téged is megvédenek mindentől, amíg úgy döntesz, hogy velem maradsz.
Inuyasha elgondolkodva nézte előbb a Villámhozókat, majd Kasumit. A lány lehetőséget ajánlott neki, hogy vele maradjon. Nem kényszerítette, nem mondta, hogy menjen vele, vagy tűnjön el. Választást ajánlott, amit Inuyasha ritkán kapott meg az utóbbi időben.
– Az az ember… vissza fog jönni? – kérdezte remegő hangon a féldémon.
– Vissza, ebben biztos vagyok – bólintott komoly tekintettel Kasumi. – Most együnk és aludjunk, mert holnap reggel el kell tűnnünk innen. Ma éjjel biztonságban vagyunk, de holnap…
Nem fejezte be a mondatot, nem kellett, de Inuyasha fülét megragadta a többes szám. Tehát Kasumi úgy gondolja, mindketten elmennek innen. Együtt. Inuyasha pedig döntött.
Másnap reggel valóban útnak indultak. Inuyasha már sokkal erősebb volt, de Kasumi nem akarta, hogy sokat gyalogoljon. Tudták, hogy a lótól meg kell majd szabadulniuk, de addig is remek hátasállatnak tűnt és a teherbírása is kiváló volt. Elbírta mindkettőjüket és Kasumi csomagját is. Inuyasha ugyanis úgy döntött, Kasumival tart. Még mindig nem bízott a lányban, de úgy gondolta, talán egy ideig még vele maradhat. Csak addig, amíg rendesen fel nem gyógyul, utána egy éjszaka lelép. Az egyik fele szeretett volna bízni Kasumiban, titkon vágyott rá, hogy valaki törődjön vele, gondoskodjon róla, szeresse őt, ám ezen vágyát igyekezett elnyomni magában. Tudta, már most tudta, hogy ha kötődni kezd ehhez a lányhoz, később csak sokkal jobban fog fájni, ha a másik mégis elárulja őt.
– Menjünk! – mondta Kasumi, miután felszállt a nyeregbe. Inuyasha előtte ült, a lány bal kézzel finoman magához ölelte, a jobb kezével a kantárt fogta.
– Hová megyünk? – kérdezte Inuyasha, mire Kasumi vállat vont.
– Ahová a ló lábai visznek – mosolygott rá a gyermekre és gyengéden a ló oldalába vágta a sarkát.
Az állat lassú, kényelmes sétával elindult, ők pedig hamarosan maguk mögött hagyták a kunyhót, az erdőt és a mezőt a folyóval együtt.
~*~
Tokió, a jelen:
Inuyasha elhallgatott és várakozástelin nézett Kagoméra, aki elgondolkodva ült az asztalnál. Reggeli után a páros sétálni indult, de Inuyasha most nem érezte Kasumi illatát. A délelőtt meleg volt, így betértek egy cukrászdába némi hűsítő innivalóért és talán egy fagylaltért is. Inuyasha sosem evett még fagylaltot, de mivel a nagyon édeseket nem ette volna meg, Kagome egy Machás-citromos kelyhet rendelt neki, saját magának pedig egy Eper Mennyország fantázianevűt. Inuyashának ízlett a fagylalt, bár kijelentette, hogy nagyon hideg. A kelyhekkel már végeztek, most egy-egy pohár vegyes, frissen facsart gyümölcslé állt előttük. Kagome egy kortyot ivott, miközben az elhangzottakon gondolkodott.
– Kasumi-san – kezdte végül és őszintén Inuyashára nézett – tényleg nagyszerű személy lehet. Ha valóban ő az, akit keresünk.
– Biztosan ő az! – jelentette ki Inuyasha és az egyik karmával megpiszkálta az előtte álló üvegpohár szélét. – Az illatát nem téveszteném össze senkiével.
– Ne feledd, hogy először engem is Kikyónak hittél, mert az illatunk és a külsőnk is hasonló – emlékeztette Kagome a féldémont az első találkozásukra. Ami majdnem végzetesnek bizonyult a lány számára.
– Az más helyzet volt – rázta a fejét Inuyasha. – De Kasumi illata nem hasonlít senki máséhoz. A közted és Kikyo közötti kapcsolat miatt hasonló az illatotok, ennyi az egész.
Kagome tudta, hogy Inuyasha lezárta a Kikyo-témát, nem is akarta tovább bolygatni a dolgot. Ő sem szívesen hozta szóba a lányt, ha lehetett, kerülte a témát. Nem mintha gyűlölte volna Kikyót, de az említése mindig fájdalmas dolgokat eredményezett. Aztán hirtelen eszébe jutott valami, de nem tudta, okos dolog-e megemlíteni Inuyashának. Habár, talán így közelebb juthatnának a megoldáshoz. Vagy legalábbis ezt remélte.
– Azt mondtad, az a férfi Villámhozó Kasuminak nevezte Kasumi-sant – jegyezte meg a lány, mire a féldémon bólintott. – A tőrök neve pedig Villámhozók.
– Igen, Rakurei és Ikazuchi. De miért fontos ez? – döntötte félre Inuyasha a fejét, szemmel láthatóan nem értve a dolgot.
– Mert talán van valami legenda, ami a Villámhozókhoz kapcsolódik – kapott a témán Kagome, Inuyasha szemei pedig elkerekedtek. A lány tudta, hogy a féldémonnak nem jutott eszébe ez a lehetőség. – Azt mondtad, Nyugat-Japánban jártatok akkoriban. Az pedig apád felségterülete volt, ha jól tudom – Inuyasha kelletlenül bólintott és Kagome tudta, hogy ingoványos talajra tévedt. De kockáztatni akart, még ha a másik rá is förmed, vagy be is zárkózik. – Talán vannak legendák a nyugat-japáni mágikus fegyverekről valamelyik tokiói könyvtárban. Én a Központi Könyvtárat céloznám meg, annak van a legnagyobb gyűjteménye mindenféle könyvekből. Talán ott találunk valamit, ha nem is Villámhozó Kasumiról, de a tőrökről biztosan. Vagy ha ott sem találunk semmit, a könyvtár talán ki tud kérni anyagot valamelyik másik könyvtárból. Bár ez biztosan időbe fog telni, talán több hétbe is.
Inuyasha meglepetten hallgatta Kagomét. Fogalma sem volt arról, mi az a könyvtár, az ő idejében ilyesmi nem létezett, de annyit megértett, hogy Kagome valami nagyon nagy dologra készül, amivel segíthet neki. Meghányta-vetette magában a dolgot. Abban biztos volt, hogy nem akar visszamenni oda, ahol minden elkezdődött. Nem akarta elhagyni a modern Tokiót, bár Kagome mondta neki, hogy léteznek vonatok és buszok, amik akárhová elviszik az embert Japánon belül. Inuyasha tudta, mi az a vonat és a busz, látott is ilyeneket nem egyszer, de utazni nem utazott még rajtuk. Kételkedett benne, hogy gyorsabbak lennének nála, ráadásul, ahogy látta, mindig egy csomó ember zsúfolódott össze ezeken a járműveken. Nem, semmiképpen sem akart órákig, vagy napokig egy rakás emberrel összezárva lenni. A sok idegen illat bántotta volna az orrát és megakadályozta volna, hogy kiszűrje a veszélyt. Még Tokió forgataga is sokszor elviselhetetlen volt számára, pedig akkor többnyire odakint volt. A cukrászda szinte üres volt jelenleg, csak nemrég nyitottak ki, de Inuyasha itt is érezte az idegen emberek, sütemények, gyümölcsök és fagylaltok összekeveredett illatát. Nem volt tömény, vagy elviselhetetlen, de picit zavarta. Ám nem tette szóvá. Sosem járt még ilyen helyen, minden gyönyörűen és egyszerűen volt berendezve. Nem olyan volt, mint azok a teaházak, ahol a vándorlásaik alatt megpihentek. Itt bent lehetett ülni az asztaloknál és kellemes volt a hőmérséklet is.
– Azon a könyvtár nevű helyen tényleg megtaláljuk? – kérdezte kétkedve a féldémon miközben Kagome végzett a gyümölcslével.
– Nem tudom, de nagy esély van rá, hogy legalább megtudhatjuk, mi történt vele, miután eltűnt. Még ha pusztán legenda formájában is. De a legtöbb legendának valóság az alapja, szóval, bármit találunk is, azon a nyomon már el tudunk indulni. – Kagome átnyúlt az asztalon és finoman megfogta Inuyasha kezét és lágyan rámosolygott. Inuyasha szíve kihagyott egy ütemet, ahogy Kagome szemébe nézett. El tudott veszni abban a gyönyörű tekintetben. – Megígértem, hogy megtaláljuk, nem? Állom a szavam. Ráadásul, ha Kasumi-san valóban itt van valahol Tokióban, szívesen megismerkednék vele.
– Komolyan? – csillantak fel Inuyasha szemei, miközben óvatosan megszorította Kagome vékony ujjait. Vigyázott, hogy a karmaival nehogy akár csak véletlenül is felsértse a lány puha, bársonyos bőrét.
– Egészen komolyan – bólintott Kagome. v A mai napot rászánjuk a kutatásra, de holnap tényleg muszáj iskolába mennem. Nem akarok a nyári szünetben is pót teszteket írni.
– Köszönöm, Kagome! – mondta hálásan Inuyasha.
A fiú a teszt szó hallatán legszívesebben mondott volna valamit, de nem tette. Arról a féldémonnak fogalma sem volt, mi lehet az a nyári szünet, de fontos dolognak tűnt és csak remélte, hogy nem tart sokáig és Kagome nem akar végig itt maradni. Inuyasha kiitta a gyümölcslét, majd megvárta, míg Kagome fizet és kiléptek az ajtón. Nem tudta, hová mennek, csak követte a lányt Tokió forgalmas utcáin és reménykedett, hogy ezúttal talán Kasumi nyomára bukkannak.
– Mi történt, miután elindultatok? – kérdezte hirtelen Kagome, mire Inuyasha elgondolkodva nézett maga elé. – Találkoztatok még azzal az emberrel?
– Nem – rázta Inuyasha a fejét. – De voltak mások is, akik ilyen, vagy olyan okból, de bántani akarták Kasumit. Úgy tűnt, sok ellensége volt. De ez akkoriban… nem volt szokatlan.
Kagome érdeklődve nézte a féldémont és Inuyasha tudta, hogy a lány tudni szeretné a folytatást. A fiú felsóhajtott. Nem mintha nem ígérte volna meg, hogy mindent elmond Kagoménak, de az emlékek sokszor fájdalmat okoztak neki. Viszont be akarta tartani az ígéretét és tudta, hogy Kagoméban megbízhat. Ő sosem fogja elárulni őt, ahogy Kasumi sem tette. Bár az, hogy megbízott Kasumiban, nem egyik napról a másikra történt. Inuyasha Kagoméra nézett és folytatta a történetet, amit a lány érdeklődve hallgatott. Ahogy fogyott alattuk a távolság a könyvtárig, Kagome újabb dolgokat tudott meg a gyermek Inuyasháról és arról a titokzatos, Kasumi nevű lányról, akinek sikerült elnyernie a féldémon bizalmát. |
