Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Rózsás sötétség - IX. fejezet (Kunzite&Zoisite)
Korhatár: 18+
Műfaj: Yaoi
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Draconus_Diablo
Feltöltve: 2017. 09. 25. 00:29:30
Megtekintve: 255 db
Kritikák: 0 db
IX. fejezet




Bezártam magunk mögött az ajtót, és kedvesem után nyúltam, aki valamilyen rejtélyes okból kifolyólag meg akart szökni előlem. Finoman nekilöktem a falnak, majd kezeimet feje két oldalára helyeztem.
- Hát te hova készülsz? – hajoltam hozzá olyan közel, hogy majdnem összeértek ajkaink.
- Á…átöltözni – suttogta.
- Maximum levetkőzni… azt meg itt is megtehetjük – bújtattam ki félig már száraz felsőjéből.

- Rendbe kellene szednem magam – rebegte.
- Szerintem nagyon is rendben vagy.
- Persze – dohogta. – Borzasztó lehetek ilyen csapzottan.
- Valóban borzasztó vagy – duruzsoltam vágytól fűtött hangon. – Borzasztóan őrjítően izgató – simultam hozzá szorosan, hogy testközelből is érezhesse, mennyire kívánom.

Szenvedélyesen már-már erőszakosan csókoltam egészen addig, míg meg nem éreztem izgalmát a vékony anyagon keresztül, aztán elé térdeltem, és egy határozott mozdulattal a bokájáig rántottam a nadrágját az alsóval együtt. Kilépett a cipőjéből és a ruháiból, majd behunyt szemekkel visszadőlt a falhoz, és ott állt előttem csábítóan gyönyörű meztelenségében.

Miután kapkodva ledobáltam magamról a zavaróan nyirkos ruhadarabokat, ismét térdre ereszkedtem előtte. Bal kezembe fogtam férfiasságát, finoman kényeztetni kezdtem, másik kezemmel pedig a golyóit cirógattam, néha-néha hátrébb kalandozva. Egyre hangosabban sóhajtozott, miközben ösztönösen széjjelebb nyitotta lábait, hogy minél jobban hozzáférjek.

- Bassza meg… – nyögött fel erőtlenül, amikor a számba vettem merevedésének végét, és ezzel egy időben belécsúsztattam gondosan benyálazott ujjamat. – Kunzite-sama… Én így… kurvagyorsan el fogok… menni.
- Pontosan ez a cél, drágaságom – néztem fel szépséges, kéjtől kipirult arcára. – Pontosan ez a cél… Lusta vagyok felmenni a síkosítóért – tettem hozzá, mire még jobban elvörösödött, amint ráébredt arra, mi is a szándékom.

Valóban villámgyorsan sikerült a csúcsra jutnia, olyannyira, hogy az első adagot véletlenül le is nyeltem. A többit a számból a tenyerembe csorgattam, és az izgatott kíváncsiságtól ragyogó smaragd szemekbe pillantva arra a következtetésre jutottam, hogy szerelmem pokolian élvezi a látványt – ahogyan én is. Lassan, érzékien csókoltam meg, hogy minél intenzívebben érezhesse saját, mámorító ízét.

- Fordulj meg… édesem! – utasítottam gyengéden, miután elváltak egymástól ajkaink, ő pedig készségesen engedelmeskedett, majd felrakta egyik lábát a mellettünk álló, meglehetősen masszív virágállvány alsó polcára. Feszes fenekét kidomborítva kínálkozott fel, miközben azzal a kezével, amelyikkel nem a falnak támaszkodott, újra izgalomba hozta önmagát.

Legszívesebben azonnal magamévá tettem volna, annyira felkorbácsolta érzékeimet, de a legkevésbé sem akartam neki fájdalmat okozni. Belemártottam ujjaimat a tenyeremben lévő, gyöngyházszínű, kellemesen krémes, sűrű anyagba, és óvatosan tágítani kezdtem. Mindig annyira szűk volt és forró, akárha először csináltuk volna, és én alig bírtam kivárni, hogy végre megint benne legyek.

- Kunzite-sama, kérlek… – nyöszörögte alig hallhatóan – kérlek… érezni akarom a… a kemény farkadat…
Nem kellett kétszer mondania. Ha lehetett még egyáltalán fokozni, az ilyen beszéd csak tovább növelte egyébként sem csekély vágyamat. Imádtam hallani, amikor szex közben leomlottak azok a gátlások, amelyek úgy általában nagyon is benne voltak. És amely gátlások alighanem pont miattam voltak benne…

Alaposan bekentem nedvével férfiasságomat, majd bejáratához illesztettem. Lassan hatoltam belé, még véletlenül sem szerettem volna a sietségemmel bántani, ám ő keresztül húzta a terveimet. Olyan erőteljes, határozott mozdulattal lökte hátra magát, hogy tövig merültem benne, és szinte azonnal fel is szisszent.
- Ne haragudj, gyönyörűm… – simítottam végig gerince mentén. – Mégis felmenjek a…
- Meg ne próbáld! – tiltakozott hevesen. – Inkább kefélj meg! Kefélj meg úgy, hogy utána egy darabig… lábra se tudjak állni… – parancsolt rám.
- Teljesen megőrjítesz… – mormogtam rekedtesen mély hangon, aztán engedelmeskedtem óhajának.

Tenyereimet csípőjére csúsztattam, majd egyre gyorsabban és lendületesebben kezdtem el mozogni szinkronban az ő mozgásával, és közben minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy még egy kicsit… hogy még ne élvezzek el. A végtelenségig akartam fokozni gyönyörét, hogy miután végeztünk, valóban ne legyen képes megállni a lábain.

Sűrűsödő sóhajaiból tudtam, hogy közeleg az újabb orgazmus, így lassítottam a tempón és mélyebb, intenzívebb lökésekre váltottam. Reménykedtem benne, hogy elég stabilra építették a lakás falait…
- Ez valami… eszméletlenül… kurva jó… – dünnyögte majdhogynem érthetetlenül. – Csináld… még…

- Egy kicsit… gyorsabban – szólalt meg néhány pillanat, vagy talán perc múlva, én pedig követtem kívánalmait. – Még… gyorsabban… Ó, bassza meg… fantasztikus vagy! Én… mindjárt…
Egész testén végiggyűrűztek a kéj hullámai, miközben hangos nyögések közepette elélvezett, és minden bizonnyal össze is rogyott volna, ha nem tartom erősen.

- Szólj, ha folytathatom! – mondtam, miután alábbhagyott remegése. Annyira túlstimuláltam magam, annyira csak rá figyeltem, hogy úgy éreztem, most akár órákig is bírnám.
- Folytatni? Abba biztosan… bele fogok halni…
- Ilyesmibe… nagyon ritkán szoktak belehalni, szépségem – mozdítottam meg finoman a csípőmet.
- Képtelen vagyok még egyszer… – próbált ellenkezni.

- Ha jól emlékszem, te könyörögtél azért, hogy addig keféljelek, míg lábra sem tudsz állni… és még nem estél össze. Úgyhogy viseld csak szépen a következményeket… – búgtam a fülébe.
Egy pillanatra ugyan átfutott az agyamon, hogy ki fog így vacsorát főzni a vendégeinknek – mivel én enyhén szólva is konyhai antitalentumnak számítottam, hiába dolgoztam egy kajáldában –, aztán gondolatban megvontam a vállamat. Végül is, kit érdekel. Legfeljebb majd rendelünk valamit…


[K&Z]


A legvégén valóban ölben kellett felvinni az én drága Zoisite-omat az emeleten lévő fürdőszobába, bár az őszintét megvallva magam is borzalmasan elfáradtam, és eléggé nehezen tudtam mozogni. Arra azért sikerült rácáfolnom, hogy képtelen még egyszer a csúcsra jutni.

Mindketten kimerülten hevertünk a nyakig érő vízben, és egy jó ideig még meglehetősen szaporán kapkodtuk a levegőt. Tiszta szerencse, hogy a luxuslakáshoz nem csak óriási fürdőszoba, hanem hatalmas méretű kád is tartozott. Kényelmesen elfértünk benne.

- Talán most már… életben maradok – sóhajtott fel kedvesem néhány hosszú perc elteltével. – Ha a tegnap esti volt életem egyik legjobb szopása… nos, ez a mostani volt a legjobb dugása. Máskor is csinálhatnánk ilyesmit…
- Milyesmit? – kérdeztem vissza kíváncsian, mire fülig vörösödött, miután ráébredt, hogy hangosan is kimondta a szavakat.
Hátha most végre kibújik a kis csigaházából, és megosztja velem legrejtettebb vágyait.

- Semmi… semmi – legyintett. – Úgyis mindig tudod, mit szeretnék.
- Figyelj, kicsim. A gondolatolvasás régebben sem tartozott a képességeim közé – világosítottam fel. – Azért tudtam, hogy mit szeretnél, mert irányítottál, és megmondtad, hogy pontosan mit és hogyan csináljak.
- Az más… olyankor nem vagyok annyira gátlásos, de most…
- Elárulnád, hogy mégis mitől félsz? Miért nem akarsz erről beszélni? – pislogtam rá értetlenül.

- Én csak… mindegy. Inkább mesélj, mi volt Usagi-channal! Igaz, hogy egész kedves így, hogy már nem akarjuk egymást megölni?
- Hmm… ő is valami hasonlót mondott, viszont…
- És te meg Neph? Úgy láttam, hogy végre kibékültetek. Legalábbis együtt fagyiztatok, ami mindenesetre jó jel.
- Ne tereld a témát, Zoisite! – figyelmeztettem színlelt szigorúsággal. – Ha nagyon muszáj, összeszedem magam. Szex közben valószínűleg közlékenyebb leszel…

- Jaj… Na jó – sóhajtotta. – Attól félek, hogy megundorodsz tőlem, amiért túl… perverz vagyok – sütötte le szemeit szemérmesen.
- Te. Túl perverz – csóváltam meg a fejemet hitetlenkedve. Nephrite után senki nem lehet túl perverz. – Bármilyen kívánságodat hajlandó vagyok teljesíteni, ehhez azonban az kell, hogy tudjak róla. Rendben?
Bólintott.
- Hallgatlak. Úgy vélem, nem tudsz olyat mondani, ami megbotránkoztatna, de ha mégis, akkor sem fogok tőled megundorodni. Hogy fordulhat meg ilyesmi a fejedben?

Továbbra is csöndben meredt maga elé, azon töprengve, hogyan is kezdjen hozzá – már amennyiben egyáltalán hozzá akart kezdeni –, ezért kénytelen voltam kizökkenteni gondolatai közül.
- Egy dologba nem fogok beleegyezni, pontosabban kettőbe. Ha ki akarod próbálni mással is, vagy ha be akarsz venni valakit harmadiknak. Ez nálam nem fér bele, úgyhogy ha esetleg ezen elmélkedsz…

- Ó, te jóságos ég, dehogy is! – vágta rá felháborodva. – Nekem csak te kellesz, és nem akarom, hogy rajtad kívül bárki is hozzám érjen úgy… Én mindössze szeretnék egy kicsit többször kezdeményezni, mint például ma reggel. Nagyon élvezem, ha örömet okozhatok neked. Mindig is nagyon élveztem, és… az sem baj, ha durvább vagy velem, nem pedig ennyire óvatos. Vagyis… – csavargatta egyik kilógó hajtincsét zavarában – alapvetően utálom a fájdalmat, de szeretkezés közben felizgat. Mármint nem vagyok mazochista vagy ilyesmi, nem vágyom a direkt kínzásra, viszont…

- Azt hiszem, értem. Ezért is nem vetted elő reggel a síkosítót.
- Igen. Ez… nagyon gáz?
- Gáz? – húztam fel a szemöldökömet. – Nem. Nem gáz. Bármit is jelentsen pontosan.
- Akkor jó – mosolyodott el megkönnyebbülten. – Van más is, de ez már tényleg elég… extrém.

- Hú… még ennél is extrémebb? – csipkelődtem.
- Ha ilyen undok vagy, akkor már be is fejeztem – fordította el a fejét sértődötten.
- Ugyan már, rózsaszálam… – simítottam meg nedves tincseit. – Csak arra próbáltam célozni, hogy szerintem teljesen más elképzeléseink vannak az extrém szexről – eresztettem meg egy pajzán vigyort, amivel még jobban sikerült zavarba hoznom. – Jó, jó, befogtam…

- Szóval… – hezitált – régebben is szívesen néztem, amikor magadnak csináltad… Aztán… jó lenne néha arra ébredni, hogy már bennem vagy, és… eljöhetnél velem ruhát vásárolni.
- Ruhát vásárolni? Ez mondjuk meglehetősen… érdekes kívánság.
- Tudod, olyan kicsik azok a próbafülkék, és nagyon-nagyon csendben kell lenni, nehogy kihallatszódjon valami, ami nekem… nagyon-nagyon nem menne, ha te is bejönnél velem. Vagy elkísérnélek úszni, és eléd térdelnék a zuhanyzóban… Esetleg kipróbálhatnánk egy liftben is – lelkesedett egyre jobban, én pedig igyekeztem emlékezetembe vésni minden egyes szavát. – Elmennénk egy elegáns étterembe, véletlenül leejteném a villámat az asztal alá, és… kíváncsi volnék, képes lennél-e faarccal végigülni, amit tennék veled. És bérelhetnénk egy autót, aztán…
- Minek bérelnénk autót, mikor kölcsönkérhetünk egyet Nephrite-tól?

- Kunzite-sama, jól érzed magad? – tette kezét aggodalmasan homlokomra. – Nem vagy lázas – állapította meg csodálkozva. – Ezek szerint tényleg kibékültetek?
- Fogjuk rá. Kaptam tőle egy ajánlatot. Munkaajánlatot. Azt akarja, hogy csütörtökön menjek el vele Peruba.
- Peruba? Mit válaszoltál neki? Egyáltalán mi lenne a dolgod? És mi a helyzet a részecskegyorsítós melóval?
- Nem tudom – vontam meg a vállamat. – Még nem döntöttem el, mert… Figyelj, kicsim, történt valami… nagyon rossz dolog, és…

- Megijesztesz – borzongott meg. – Ugye nem az a mocskos ribanc tért vissza?
- Sajnos vannak nála rosszabbak is… – sóhajtottam keserűen. – Usagi-chan azt mondta, hogy Beryl királynő sohasem fog feléledni vagy újjá születni, úgyhogy tőle biztonságban vagyunk. Viszont… mit tudsz a tanárodról, akivel a múzeumban andalogtál?
- Pff… Nem szállnál le róla? Nem is andalogtam vele! – háborgott.
- Akkor kiállításokat nézegettetek – helyesbítettem enyhe szarkazmussal. – Mindenesetre ijesztő egy alak, és a legkevésbé sem szimpatikus.

- Ezt csak azért mondod, mert féltékeny vagy… holott nincs rá semmi okod.
- Nem, nem azért mondom. Hanem azért mondom, mert az a fickó egy sorozatgyilkos, aki megölt három fiút – jelentettem ki határozottan, mindenféle köntörfalazás nélkül. Elvégre a sebről is jobb egyetlen mozdulattal lerántani a ragtapaszt.
- Hát hogyne! Nephrite szexuális ragadozó, Kurimuzon-sensei sorozatgyilkos… kíváncsian várom, mit fogsz kitalálni a többi férfiról, akikkel szóba merészelek állni! – füstölgött. – Segítek, jó?! Szerintem a sarki fűszeres bácsika egy sátánista szekta vezetője, a suli biztonsági őre igazából egy shinigami*, a röplabdacsapat kapitánya meg kisállatokat szokott kínozni, és halakat vízbe fojtani! – lovallta bele magát egyre jobban a hisztizésbe. – Beteges a féltékenységed, és ha meg tudnék mozdulni, esküszöm, hogy itt hagynálak!
- Befejezted? – kérdeztem metsző hangon, mire megszeppenve bólintott. – Akkor jó. Szeretlek és bízom benned – karoltam át a vállát, majd magamhoz húztam.

- Én is szeretlek, Kunzite-sama, és ne haragudj azért, amit az előbb mondtam, csak egyszerűen… Képtelen vagyok elhinni, hogy Kurimuzon-sensei bárkit is bántana. Ő egy jó ember. Egy kedves ember. Még akkor is, ha első ránézésre kicsit félelmetesnek tűnik. Mindketten újak voltunk az iskolában… új tanár, új diák… mégis segített nekem beilleszkedni. Ráadásul olyan szomorú a története, az élete… tele halállal, fájdalommal, árulással, és reménytelen szerelemmel. Akár a miénk… a reménytelen szerelmet leszámítva – szipogta. – Egy kicsit volt idősebb, mint én most, amikor meghaltak a szülei egy balesetben. A nagybátyja és a nagynénje támogatta, aztán néhány hónap múlva a nagybátyja agyvérzést kapott, kómába esett, végül ő is meghalt. Ott maradtak hárman az időközben megszületett unokatestvérével, és neki kellett átvennie a családfenntartó szerepét. Csoda, hogy mindemellett el tudta végezni az egyetemet. A kisfiút saját fiaként nevelte és szerette… de valami miatt a srác egyre inkább bekattant, furcsa dolgokat csinált, és nemrég túladagolta magát gyógyszerekkel. Öngyilkos lett. Kurimuzon-sensei magát hibáztatta… hibáztatja a fiú halála miatt, amiért ahelyett, hogy mellette lett volna, a saját problémáival volt elfoglalva. A jobb fizetés miatt elvállalt ugyanis egy bentlakásos tanári állást egy kőgazdag családnál; az orvosira kellett volna felkészítenie a két fiukat. Egy év különbség volt köztük, de olyanok voltak, mint az ikrek, legalábbis külsőre. A természetük nem is különbözhetett volna jobban. A fiatalabb kedves, jámbor, jóindulatú, barátságos, aki a légynek sem tudna ártani, az idősebb meg teljesen az ellentéte. Egy szóval lehetne jellemezni: elmebeteg. Kurimuzon-sensei kezdett beleszeretni a fiatalabb fiúba, és úgy tűnt, talán viszonzásra találnak az érzelmei, azonban… Az idősebb srácnak mindig az kellett, ami a testvérének is. Ha az öccsének megtetszett egy zeneszám, akkor neki is. Ha az öccse háziállatot szeretett volna tartani, akkor ő is. Ha az öccse orvosira akart menni, akkor hirtelen neki is ez lett a célja, és ha az öccse beleszeretett a tanárába, akkor… nos… Belekevert valamit a sensei italába, az ágyába csábította, aztán az egészet felvette videóra, és valószínűleg lejátszotta a testvérének. Kurimuzon-sensei ezt már nem várta meg. Mihelyst magához tért, szó nélkül összecsomagolt, visszajött Tokióba, és elfogadta azt a tanári állást a mi iskolánkban, amit már tavaly is felkínáltak neki. Kérlek, ne akadj ki, de… azt mondta, csak miattam tette, mert meglátta a jelentkezési papíromat. Hasonlítok egy kicsit a… a szerelmére…

- Zoi-chan… – vettem egy mély levegőt – elképzelhetőnek tartod, hogy ha Kurimuzon-sensei nem is, de az elbeszélésedben szereplő idősebb srác… megölne valakit?
- Tényleg meggyilkoltak három fiút, igaz? – nézett rám kétségbeesetten.
Bólintottam, majd miután összeszedtem a gondolataimat, most én kezdtem mesélni, kihagyva azokat a lényegtelen részleteket, amelyek nem tartoztak szorosan az ügyhöz. Rávilágítottam arra is, miért tartottam, illetve tartom gyanúsnak a sensei viselkedését.

- Ez… hátborzongató – bújt szorosan hozzám, miután befejeztem. – Nem hiszem el, hogy ez… velünk történik – remegett meg a visszafojtott zokogástól. – Tényleg olyan sok szörnyűséget követtünk el, hogy nem… hogy nem érdemeljük meg a… normális életet? – sírta el magát. Összeszorult a szívem a fájdalma láttán.
- Ne aggódj, kicsim, megvédelek… megvédünk. Átköltözöl Nephrite villájába, ő majd gondoskodik arról…
- Szó sem lehet róla! – jelentette ki határozottan.
- De… de miért? – értetlenkedtem. – Ha szeretnéd, veled költözöm én is, elviselem addig a barátodat, amíg Jadeite el nem kapja a sorozatgyilkost, csak kérlek…

- Nem – rázta meg a fejét nyomatékképpen. – Nem fogok elbujdosni! Ki tudja, hány embernek esik baja, ha én eltűnök.
- Hidegen hagy a többi ember. Kizárólag az érdekel, hogy téged biztonságban tudjalak. Az esélyt sem akarom megadni arra, hogy elveszítselek, abba… belepusztulnék. Kérlek, édesem, gondolkozz józanul, és…
- Azt teszem, Kunzite-sama. Józanul gondolkozom és helyesen, de… Meghallgatom, hogy Jadeite mit javasol ezzel kapcsolatban. Rendben?
- Jadeite egy fasz – csúszott ki a számon.

- Naaa, hát miféle beszéd ez? – csipkelődött.
- Jó. Akkor egy arrogáns, bunkó, egoista seggfej.
- Így már sokkal jobban hangzik – mosolyodott el végre. – Mondjuk régebben is az volt, de ha egyszer ő Tokió legkiválóbb gyilkossági nyomozója…
- Ezt csak ő állítja saját magáról – vetettem közbe.

- Meg Nephrite.
- Persze. Mert ő meg teljesen odáig van érte! – dohogtam. – A francba! Egy pletykás vénasszony lópikula hozzám képest…
- Mindig meglepődöm azon, mennyire naiv tudsz lenni – kuncogott fel.
- Csak azt ne mondd, hogy tudtál erről…

- Valamilyen különleges okból kifolyólag Neph vonzódik a bunkó seggfejekhez.
- Erre szokták azt mondani, hogy hasonló a hasonlóval – húztam el a számat, miközben átfutott az agyamon, hogy ez azért meglehetősen sértő. Vajon Zoisite tisztában van a kettőnk múltbéli viszonyával?
- Ne gonoszkodj már! – bökött oldalba finoman. – Mindenesetre én sosem érdekeltem, pedig nyilvánvalóan szebb vagyok Jadeite-nál. Úgy értem – magyarázkodott zavartan –, tudod, hogy mielőtt mi ketten találkoztunk volna, Nephrite volt a mentorom. Vigyázott rám, gondoskodott rólam, és mindent megtett azért, hogy teljesüljön a vágyam, és bekerülhessek Endymion herceg testőrségébe. A lényeg az, hogy nem tekintett rám potenciális partnerként, holott azért említett ám néha bizonyos… dolgokat. Azt mondta, olyan vagyok számára, mintha a testvére lennék, ráadásul úgy tűnt, végre megállapodik valaki mellett. A nevét ugyan nem árulta el, de három méterrel a föld felett járt, soha nem láttam még olyan boldognak előtte. Igaz, néha előfordult, hogy az illető felhúzta, és ilyenkor csak bunkó seggfejnek nevezte, innen gyanítom, hogy már akkor is Jadeite-ba volt belehabarodva. Aztán nem tudom, mi történhetett… de nem sokkal azután történt, miután felvettek a testőrségbe, és beosztottak a közvetlen parancsnokságod alá. Látszott rajtatok, hogy a legkevésbé sem szívlelitek egymást. Nephrite visszahelyeztette magát a Földre… nem akarta végignézni, ahogy a vesztembe rohanok. Végül minden elromlott, amikor felbukkant az a szuka, és átmosta az agyatokat… Később a Sötétség Birodalmában Jadeite volt az egyik fő érvem, amivel sikerült Nephrite-ot magam mellé állítanom… most pedig úgy látszik, megint összegabalyodtak. Mindössze azt nem értem… megvolt a lehetőségük arra, hogy a Ginzuishou segítségével egymást válasszák. Miért nem éltek vele?
- Nem tudom – mormogtam.

Érdekesnek találtam szerelmem szemszögéből végighallgatni a régmúlt eseményeit, mindemellett megkönnyebbültem, hogy fogalma sincs arról, én voltam az a bizonyos "bunkó seggfej", nem Jadeite. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Nephrite valóban boldog volt velem, különösen annak tükrében, amit tett. Ha nem lettünk volna túlontúl büszkék, talán… megbeszélhettük volna. Csakhogy azok voltunk, és… nem szerettük egymást eléggé.

Néhány perc elteltével már csak kedvesem mély, egyenletes lélegzetvétele hallatszott a beállt csöndben.
- Zoi-chan – ráztam meg gyengéden a vállát. – Kicsim, ébresztő.
- Hagyjál…
- Valakinek vacsorát kellene főznie, édesem.
- Akkor… főzzél… – dünnyögte. – Én… alszom…

Ez egészen elképesztő. Nem hiszem, hogy létezik rajta kívül még egy olyan ember, aki képes lenne ennyire nyugodtan és békésen aludni annak tudatában, hogy egy mániákus, rögeszmés, elmeháborodott sorozatgyilkos vadászik rá. Lenyűgözően megdöbbentően hihetetlenül erős, erősebb mindannyiunknál. Nem hiába még Beryl királynő sem bírta manipulálni… én pedig nem hiába szerettem bele. Örökre.



*shinigami=halálisten




© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).