|
Ahrinak sosem esett nehezére olyan dolgokról beszélni korábban, mint a szex. Sőt, a vastaya természetétől mi sem eshetett volna távolabb. A mélyebb, érzelmi oldalát a dolgoknak mégis bajosan formálta mondatokká, azt is nagyobb szünetekkel s zavarban. Halkan, szinte suttogva számolt be arról, hogy milyen nehézkes volt a két, demanciát szolgáló szerető mellett elviselni a szolgálati távollétüket, hogy mennyire várt bármi hírt jól létükről, hazaérkezésükről.
"Persze" mesélte egy különösen hosszúra nyúlt fészkelődés után "volt időm legalább Fiorával összemelegedni. Quinn szolgálati időszakai sokkal tovább tartottak, mivel Fiorával ellentétben nem a birodalmi gárdában szolgált, hanem az aktív hadsereg sorait erősítette, mint íjász valamint felderítő-térképrajzoló. A napok pedig hamis ígéretek nélkül nyúltak hetekbe, néha egész hónapba is." Ugyan Demancia Szárnyai túl értékes duó voltak a közvetlen harcvonalhoz, gyakran vonultak mégis a front közelében, mérték fel a partizáncsapatokat, készítettek elő csapdákat és rajtaütéseket, így az aggodalom mindig ott parázslott Ahri szívében. Mert bár jelentős túsznak számíthattak volna, ha elfogták volna őket, a sunyi, orvul gyilkoló, cselt szövögető, árnyékból lecsapó ellenfélnek nem volt kegyelem Demanciai berkekben sem, nemhogy a brutalitásáról és nyersségéről hírhedt Noxusi birodalomban.
"Mint biztosan ti is tudjátok, Demancia, hasonlóan Noxushoz, a déli fekvése miatt, még a hegyei ellenére is enyhébb időjárásnak örvend; rövidebbek a telek, és, persze, nem is olyan kegyetlenül hidegek, mint itt, a Freljordban. Épp ezért korábban indulnak az első nagy hadjáratok. A >tavasz első melegét kihasználva lecsapni és megtisztítani mindent< vagy valami hasonló jeligét lobogtatva vetik ilyenkor bele magukat ezek a csillogó páncélú fafejűek a csatározásba, saját vérükbe fulladva meg noxusiakéba, ami ugyan olyan vörös és vas szagú és gyorsan alvad, de nem látják, nem akarják, mer' már mind vakok a szemet szemért harctól."
Kis csend, Sej kényelmesen köhintett egyet, hogy oldja a zavart és komótosan kinyújtóztassa bemerevedett, a szoba hűvösének kitett, fedetlen tagjait. Önelégült vigyort villantott az elismerő pillantások hatására, amiket mind Janna, mind Ahri részéről bezsebelt. Még egy óvatos köhintést megengedett magának, lassan lazította el a fegyverek és páncélok súlya alatt edződött izmait, s kényelmesen dőlt hátra. Jeges tekintetét végigfuttatta az álmosan pislákoló tűztől alig homályos szobán, gyorsan kilesett a szűk ablakon; lassan pirkad. Morgós megjegyzést tett a gyorsan eltelt éjszakára, majd biztatást morgott a folytatásra.
Ahri pedig, engedve az elhallgatott unszolásnak, újra felvette történetének fonalát.
"Egyszer aztán különösen nehéz volt elengedni Quinnt, és szinte minden hideg, kora tavaszi éjszakán Fiorával együtt aludtunk el. Nehéz volt figyelmen kívül hagyni a mardosó aggodalmat, a szokásosnál is hangosabb kiáltását szende tudatalattinknak arról, hogy >de mi van, ha…<. És ez a maró méreg végül beigazolódott egy olyan reggelen, amilyen az összes többi volt a héten. Talán csak egy kicsit melankolikusabb.
Odakint tombolt a hóvihar, az idei utolsó, mikor nem bírtam nyugton ülni a közénk fészkelődött aggodalmas feszültségtől, Fiorát pedig nem lehetett kiimádkozni az ágyból még kávéval sem. Persze azonnal bevetettem az aduászt és hozzáláttam a reggelihez, de ugyan, kit akarnék becsapni, mindig is pocsék volt az eredmény, akárhányszor próbáltam korábban. Éppen ezért lepett meg a hirtelen, meleg ölelés, amivel az én kis párbajhősöm a hátamhoz bújt, s úgy, a hideg konyhakövön, mezítláb, derekamat átkarolva, a vállam felett átlesve szemlélte szigorú szemekkel, miben mesterkedem. Aztán, persze, egyetlen, de annál határozottabb fejrázással készült kijavítani. >Non, ma pétale, próbáld pirított szalonnával.< És már vette is ki a kezemből a helyzettel együtt a serpenyőt is, én meg felültem a tűzhely mellé, a konyhapultra lábat lógatni meg megjegyzéseket tenni."
Ahri kitekintés képpen megrebegtette mind a kilenc farkát, mintha azt számolgatná, mennyi mindent mondhat, miféle dolgokat, ám szemmel láthatóan hamar megbízott Freljord önjelölt uralkodóiban, így elengedte a fékeket a további mondandóját illetőleg.
"Tudjátok, néhány emberen nagyon látni, mikor rágja valami, mikor semmilyen helyzetben sem képes feloldódni a feszültség a vállaiban vagy a hangjában, mikor katonás marad a járása az otthona falai közt is. Fiora ez a fajta nő, ám abban a szűk, egyablakos konyhában pár percig tényleg mosolygott, napok óta először, mióta Quinnt elszólította a kötelesség.
A kálvária szigorúan véve annak a napnak délidejében kezdődött. Alábbhagyott a vihar, elült az addig kegyetlenül tomboló szél, mégis furcsa zajok zavartak, egy borzalmas érzés és egy kifakult szag. Jó pár másodpercbe beletelt, de persze felismertem Valor közeledtének jeleit. Nem is törődtünk azzal, hogy rendesen felöltözzünk a hideg ellen, vagy, hogy regulázzuk magunkat, úgy egyáltalán. Nem. Kétségbeesett gyermek módjára vetettük ki magunkat a térdig érő hóba, hogy egy ügyetlen, megfáradt csapásokkal közeledő sast fogadhassunk. Csak a madarat.
Percekbe telt, mire sikerült felmelegítenünk a tollas kis testet, órákba, mire hagyta magát megfogni újra, s nem csak bútorról bútorra röppenve kiáltott ránk. Végül az én róka formám kellett hozzá, hogy valamelyest megnyugodjon. Nem én voltam az első, aki megadta magát a pillanatnyi elkeseredésnek. Nem. Az én erős, büszke, makacs párbajhősöm adott utat a könnyeknek."
Janna látta az Ahrin eluralkodni vágyó szomorúságot, de úgy döntött, nem hagyja, hogy ez a bátor nő összeomoljon.
"Ezért vagy itt, nemde? Mert tudod, hogy merre kell őt keresni. Te tudod, merre vezényelték, nem igaz?"
|
