Fiora Laurent büszke nõ volt. Magas rangú nemes, egyfajta igénnyel mindenre vonatkozólag, s a minõséget ugyan állandóan, ám a luxust viszonylag ritkán követelte meg magának. Imádta a felbecsülhetetlen kincseket és mindig megragadta az épp adódó alkalmat a hódításra.

Így tehát, amikor lehetõsége akadt rá, hogy puha rókabundába fúrja ujjait, egy percig sem habozott.

Amíg Quinn önfeláldozóan vetette bele magát a konyhai feladatokba és a vacsora elkészítésébe (pusztán örülve annak, hogy nem kell féltékenységgel és egyéb hétköznapi belviszályokkal bajlódni), Ahri kapva kapott a szokatlan helyzeten és megfûzte a párbajhõst egy kis belsõ munkára. Fiora a selymes hajkoronával foglalatoskodott kényelmesen, az ágy közepét meghódítva, a vastaya pedig lábai közt, törökülésben, de a francia nemesnek háttal, ölébe vont, kényes kilenc farkát fésülgette.

Fiora már épp engedte volna el a bonyolult mintába szórakozásból összefogott tincseket, mikor úgy döntött, hogy eredeti elhatározásával ellentétben teret enged kíváncsiságának és nem ignorálja a hegyes füleket. Az azokat fedõ rövid, ébenfekete szõrzet puha volt, s egyértelmûen érzékeny az érintésre.

Az érintésre, mely oh, de oly’ jól érkezett.

            Ahri már percek óta nem a bundabogozásra koncentrált. Nem. Úgy nagyjából a második mozdulatnál elveszett a hûs ujjak érintésében… ahogy a hajával játszottak, ahogy néha végigsimítottak a nyakán, ahogy végül érintették az érzékeny füleit… Akkor sem tudta volna megakadályozni, hogy a halk nyögés elhagyja az ajkait, ha akarta volna.

Máris túl messze kísérték a szeméremtõl és az ésszerûségtõl a hajába túró elegáns ujjak, hogy a legapróbb ellenállást akár csak megfontolja.

Szeme sarkából látta a ragadozóvigyort szétterülni Fiora arcán, hallotta Quinn munkálatait egy ajtóval arrébb megakadni majd nehézkesen újraindulni, s egészen apró zavar buggyant fel a lelkében.

Elcsodálkozott.

Korábban nem érzett ilyet, hisz miért is kellett volna? A kifejezõdésre adott reakció minkét demanciai nõtõl megelégedéssel töltötte el. Tehát az ok az óvatosan megjelenõ arcpírra…? Meglehet, hogy a figyelem, amivel immár a párbajhõs puha csókjaival fedezte fel nyakát, az íjász sietõs csatlakozása, az elmotyogott kérdés arról, hogy „biztosan…?”.

            Quinn megvárta az igenlõ választ, mielõtt megengedett volna egy forró csókot Fiorával maguknak, csak, hogy aztán rögtön visszatérhessen Ahrira minden figyelme. Fiora ügyesebbik keze visszatért a rókafülekhez, s az íjász végignézte, ahogy a balja lassan a kimonó alá merészkedik, látta a libabõr-ösvényt, hallotta az ismét felszakadó sóhajt. Quinn saját ajkába harapott, mielõtt a rókadémon állvonalát csókolta volna végig, amolyan elterelés képpen, hogy a selyemruhától való megszabadítást ne akadályozza semmilyen ócska ellenkezés sem. No nem, mintha Ahri az az álszemérmesen ellenkezõs típus lett volna…

Erõs ujjak markoltak a hajába, mikor a szûzies puszik egyre hevesebbek lettek, útjuk pedig egyre szerteágazóbb; érintették a vastaya vállát és feltárulkozó melleit.

A keleties ruha szinte önként csusszant le az egyre hevültebb testrõl és vetette magát a szoba padlójára, hogy jó idõre elfeledjék.

            Fiora nem érzett féltékenységet. Nem. De valami remegett a lelkében, ahogy nézte Quinnt egy õ maga számára szinte idegen nõ csípõjébe kapaszkodni és csókokkal araszolni egyre feljebb combokon, melyek nem a párbajhõséi voltak. Sok lélekjelenléte azonban nem maradt elmerülni a kellemetlen érzésekben; minden kihallható hang és elé táruló látványos pillanat izzó parázsként szította testében a vágyat, amit oh oly’ veszett makacs elhatározással fojtogatott alig pár perccel azelõttig, hogy az események ily módon, kedvezõ fordulatot vettek volna.

Aztán megérezte Ahri ujjait lassan felfele araszolni testén. A lassú ösvények kacskaringósak voltak, bátran kitapintva minden tájékot, ami csak magára vonzotta a vastaya figyelmét, akinek persze piszok könnyû dolga volt. Fiora nehézkesen ellenkezhetett volna, ugyanis még mindig a korábbi, terpeszüléses helyzetbõl élvezte az eseményeket. Ahri a lábai közt, háttal-oldalával hozzá dõlve, félig ülõ helyzetben – csalás! egyszerû, orcátlan, szemérmetlen visszaélés! gyalázat! - Quinn pedig a rókadémon lábai közt hintette immár csókjait… kis mohó.

A párbajhõs elképzeléseinek teljesen megfelelve tekergõztek egyre élénkebben a puha bundájú rókafarkak, ügyetlenül simogatva a támaszként szolgáló Fiorát, de a pimasz kezek meglehetõs alapos munkát végeztek, már, ami az izgalmak fokozását illeti.

            Ahri elfojtott egy önelégült mosolyt, mikor végre végigsimíthatott a mögötte ülõ nemes hölgy ágyékán. Forró volt és egyértelmûen vágyakozó - a csípõ apró rezdülése egyetlen simításra, s az ajkakon kiszökõ halk nyögés… sosem hallott, legkedvesebb bókok voltak a vastaya számára.

Persze nehezen türtõztette magát és mohóságát; igazán kevés erõ befektetésével feljebb tornászta magát, hogy így heves csókokat és lila foltokat hagyhasson Fiora nyakán, Quinn pedig teljes lelkesedéssel követte kicsit feljebb az ágyon, mert hát mégis csak sokkal kényelmesebb kevésbé térdelni, mint hasalni a matracon  – ezt bizonyították a hamar következõ forró csókok Ahri ágyékán, az íjász nyelvének lassú játéka, kezdésnek a szeméremajkakon.

A vastaya ismerte a kóstolgatós stílust, de ezúttal nem volt türelme hozzá; határozottan a kékes csillogású, rövid hajba túrt, hogy Quinnt egyértelmû utalással helyes útra terelje. Teljes sikerrel. Elégedett nyögéssel nyugtázta a lassú magabiztossággal kényeztetõ ajkakat, az óvatosan beléhatoló játékos nyelvet. Vágytól szinte izzó testének frissítõ volt a hûs csók, amit féktelen hevességgel adott tovább Fiorának.

            Quinn hallotta az ismerõs, egyre gyorsuló, zilált légzést, de elveszett Ahri ízében és illatában – talán rátett egy kicsi mágia is? Mindenesetre csak felpillantani tudott a puha combok közül, s nézni kettejük csókjait. Inkább érezte az egyre inkább hevülõ testen és nedvesedõ ágyékon, mintsem látta vagy hallotta volna, hogy Ahri az orgazmus határára sodródik hamarosan, ám teljes bizonyossággal vette az apró jeleket, melyek Fiora hasonló állapotára utaltak. A párbajhõs arca kipirult volt s alsó ajkába harapott, az ágynemût markoló keze - melyre csak támaszkodni szokott - szinte remegett az egyre csak halmozódó élvezetektõl, a kezdetben csupán diszkrét sóhajok immár hangos nyögésekké nõtték ki magukat.

Hogy Quinn mennyire szerette ezeket az apró részleteket… A részleteket, melyekben elveszett. A részleteket, melyekben benne volt az egész világ.