|
Quinn nem hozta fel a szeretőtémát amikor este visszatértek végül az ő házába, csak az igen bőre sikeredett beszámolót hallgatta. Sőt, azóta sem került szóba a dolog, így nagy meglepetés érte a Fiorával közös eltáv második napján. A piacról hazaérve egy felforgatott előszoba fogadta őket. Halk, morgó hang a hálószobából, szakadó drága szövet sóhaja.
A két demanciai összenézett, s egyetértő bólintással küldték volna előre Valort, csakhogy a sas békésen ücsörgött mesterséges fészkében - a szekrény tetején. Szemmel láthatóan esze ágában sem volt közreműködni. A lövész morogott valamit az orra alatt holmi lustaságról meg tiszteletről, ám mire túltéve magát az apró áruláson elindult volna felfedezni a baj forrását, már megelőzték.
Az ajtófélfában megdermedt párbajhős az ősi inka közmondások szerint rossz ómen, úgyhogy mindenre felkészülten lépett maga is a tágas helységbe. A látvány, ami fogadta, ha lehet, még tragikusabb volt, mint az előtérben. Valahogy mégsem a bosszússág volt az első dolog a házigazda szívében.
A rókaként tetszelgő Ahri hegyes fogai közül még kilógtak a selyeming végsőkig kitartó darabjai, pofáját mérges fújás torzította el. Az egyébként fenséges, hófehér róka bundáját a tönkretett ruhák rojtjai csúfították, ki nem mondott érzések borzolták, s a kilenc farok viharnak tetsző hevességgel kavarta a levegőt.
A feszült helyzet szerencsére alig egy percig tartott: a vastaya lassan kiejtette a szájában pihenő szövetet, szemmel láthatóan bűntudat lett úrrá rajta. Mély sóhajjal váltott alakot, fejéhez szorított fülekkel nézegette a padlót.
"Egy kicsit talán túlzásba estem." ismerte be halkan. Túl sok ideje volt gondolkodni a vadonban, tápláléka pedig végtelenül kevés, hogy tökéletes kontroll alatt tartsa indulatait. Ha teljesen egyenes akart lenni magával, akkor azt is el kellett ismernie, hogy a sértett hiúsága is benne volt a képben. Hiába győzködte magát a mai világról meg a szabad elvekről, a szabadságról... Mert hát egy csábító rókadémon mellett kinek lehet igénye többre?
Quinnek, nyilván. Kell neki egy arisztokrata szépség, aki csak úgy belibben az otthonába és mosolyog a káoszon, olyan pofátlanul, olyan vonzón.
Fiora lassan mozdult, de teljes lényéből sugárzott a céltudatosság. Közvetlenül a váratlan vendég mellé ült. A puha matrac egyetlen nyekkenés nélkül süppedt be alatta, ha lehet, még jobban felé döntve Ahrit. Az édeskés illatot árasztó lány nem pillantott a párbajhősre, bármennyire is szerette volna elérni, úgyhogy egyetlen ócska pillanatra csak nézte a csillogó fekete hajat meg a keleties vonású, elfordított arcot.
A párbajhős elsőre nem igazán tudta, mit kéne mondania, de abban biztos volt, hogy neki kell megoldania helyzetet. Quinnre emelte tekintetét és egy kézmozdulattal utasította ki saját hálójából. A bezsebelt kétségbeesett pillantást ignorálva fordította immár teljes figyelmét a rókadémon felé. Bölcsebb négyszemközt megbeszélni az ilyet.
"Miért veszed el tőlem?" volt az első kérdés, amit neki címeztek. Amin el kellett fojtania egy felháborodást.
"Már megbocsáss" kezdte rezignált hangon "de gyakorlatilag te jöttél később az életébe."
A testén lassan felfele sikló koncentrált figyelemtől Fiora gyomra görcsbe rándult. Ugyan kiváló vívónak számított ha nem a legjobbnak, azonban a szobában koncentrálódó mágia ellen tehetetlen volt. Az aranyló szemek végül arcát fürkészték, szemeiben kutatták az igazságot, az ajkát pásztázták, melyet beharapott.
"Ma pétale, én tudok osztozni..." hangja rekedt volt és vággyal teli. Megnyalta szája szélét, hogy összeszedhesse magát a pillanatnyi zavarból. Túl intenzív volt hirtelen a vastaya jelenléte.
Quinn ismerte a túlélés törvényeit a terepen, felderítés közben, de egyetlen percig sem bírta betartani azokat abban a helyzetben. Már helyre rakta a beállt káoszt a többi helységben, elrakta a vásároltakat, de falnak simulva hallgatózni nem volt hajlandó a saját házában. Mégis csak az ő otthona, no meg, neki aztán dupla köze volt a beszélgetéshez, tehát igenis rendes résztvevője lesz! - ez volt legalább is a kezdeti elhatározás. Mégis, mikor a terv kezdeti szakaszához híven előlépett mellkasán keresztbe font karokkal, hogy majd az ajtófélfának dőljön, az eredetileg keménynek induló megjelenés hamar elhagyta minden fensőséges vonását. Az egyetlen probléma ugyanis az volt, hogy Ahri és Fiora közelségének puszta látványa elállította a lélegzetét. Túl szép volt a helyzet, álomszerű. Így esett, hogy kipirult arccal alig volt képes kinyögni egy "én sem bánnám..."ot.
"Találhatnánk valami más harapdálni valót neked, mint a ruháim. Hosszú távon drága egy rossz szokásod volna." A csipkelődő komment megdöbbentette az íjászt, de persze az a pimasz kis mosoly Fiora száján megint ott táncolt.
Ahri vigyorában hegyes fogak villantak, mielőtt egy csókért hajolt volna a párbajhős ajkaira, mégis Quinn volt az, aki felsóhajtott megkönnyebbülésében.
|
