Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

SeJanna 16. A bocsánat
Korhatár: -
Műfaj: Yuri
Kategória: Nem anime
Feltöltő: VsRealm
Feltöltve: 2017. 07. 26. 18:49:37
Megtekintve: 560 db
Kritikák: 0 db

Sejuani nem indított az első adandó alkalommal offenzívát, sőt, a másodikkal sem. Zaun falai közé fészkelve integrálta az eddig egyesített területeket, építkezésekről tárgyalt és a különböző birodalmak felé mutatandó orca minőségéről. Sokszor találta magát komor hangulatban, gyakran töltötte el a tehetetlenség érzése, mit sem hederítve bármilyen elterelő szándéknak. Meglehet, hogy mindennek köze volt a tényhez; egyik reggel Bristle hátán hagyta el a várost. Egyedül.

Csak nagy vonalakban tudta, mit akar; valamit, amivel enyhít saját lelkén, vagy felmentheti Jannát, feledtetheti a gyötrő gondolatokat. Ajándékot - méltót legalább is - nehezen talált Freljord határain belül, ugyanis különlegesben gondolkodott. Nem valami egyszerű, kisstílű, barbár dologban, hisz’ szemmel láthatóan hitvese semmi olyasmire nem vágyott.

Hónapok óta tartó keserű szájízzel léptetett át a ki tudja, hányadik településen, azon töprengve, mennyire éretlen dolog sértett egóból aligha csak ránézni arra a gyönyörű nőre, akivel összekötötte az életét. Végtére is ő bólintott rá a feltételekre, minden kényszer nélkül.

És akkor csillant meg valami tőle balra. Alig vette észre, csak a szeme sarkából, s eleinte nem is akart törődni vele, de mégsem bírta ki. Végtére is a megérzésekre hallgatni bölcs dolog volt.

            Janna érezte az elüldözhetetlen feszültséget és nehéz légkört, mely nemes egyszerűséggel ráült kettejük kapcsolatára. Még azon is elgondolkodott, mekkora könnyelmű és ostoba húzás volt közel engedni magához Ashet. Persze nem arról volt szó, hogy hagyta magát. Természetesen épp ellenkezőleg történt, kéretéssel és könnyű flörtökkel, kétértelmű utalásokkal, és csakis egyszer. De egyre jobban emésztették tettei. Akkor eszébe sem jutott, mekkora sebet ejthet ezzel Sej lelkében, habár azt sem tudta, ejthet-e egyáltalán. Akkoriban még más volt a viszonyuk, teljesen más szelek fújtak. És a történeteket sem ismerte. A meséket, amiket az izmos testhez simulva hallgatott átvirrasztott éjszakákon, a legendákat, amelyek Sej álmos elbeszéléseiből adódtak lassan össze.

Még nem határozta el magát, hogy milyen taktikát választ a túllépésre, ám a városi lány kerülni akarta a konfliktust. Még nem esett egyetlen túl komoly vita, vagy heves beszélgetés sem köztük, s nem is akarta. Főleg nem ilyen alappal kezdeni a sort.

Természetesen megvoltak az érvei, amivel önnön magát mentegette saját lelkiismerete előtt; hogy Sej szavát adta, hogy mit tudhatta ő, hogy mi köze hozzá mégis akárkinek, és a többi.

Janna nagyot sóhajtott az olvasóterem legkényelmesebb fotelében fészkelődve. Maga is hitvány kifogásoknak érezte a felsoroltakat, magát pedig nyomorultul. És egy kicsit bűnösnek.

            A Tél Haragjának rögtönzött körútja lelkesedést keltett az újonnan csatlakozott népekben; ambiciózusnak mutatván őt, hogy gondol erre is, magabiztosnak és hatalmasnak, hogy egyedül jár. Messzebb nem is lehettek volna a harcos önérzetétől, de nem sietett kijavítani a tévhiteket.

A meglepetéssel, ami már három napja a zsebében lapult, nem sietett. Első teendőként ellátta a meggyötört Bristle-t, majd lefürdött és csatlakozott hitveséhez egy csendes vacsora erejére. A beszélgetés sokszor elhalt és általánosságokat foglalt magában; milyen volt az útja, s mi minden történt, míg távol volt.

Az ébredezni kezdő lelkesedést nem fedve tartott Jannával a hálóba, hogy saját javaslatára ott folytassák a beszélgetést. A mágus szemében gyanú csillant. A legtöbb esetben pontos megérzéseit még Sej sem tudta kikerülni, hát a neki szegezett kérdésre csak megvonta a vállát és továbbsietett.

„Hoztam neked valamit.” motyogta a szoba ajtaját bezárva, és ügyetlenül kicsomagolta a fülbevaló párt, amit jó ideje magával hordott. A beléjük ültetett egy-egy ékkő a varázslónő szemének színével csillant a mágikus tüzű fáklyák fényében. Ha a harcosnőnek akkor lett volna mersze felnézni, látta volna hitvese hitetlenkedő pillantását és a pírt azon a tökéletesre formált arcon.

            Janna zavarában először csak pislogni tudott, tehetetlenül érezve az elöntő forróságot s minden bizonnyal arcpírt.

„Ezek gyönyörűek. Köszönöm.” suttogta, és ujjait óvatosan végigfuttatta az ékszereken. Kiváló minőségűek voltak. A szíve a mellkasában dübörgött, gondolatai pedig nehezen követték egymást, hogy mindezt neki, az egész út az ő kedvéért, hogy igazán nem…

„Én… én ezt nem érdemlem meg. Nem fogadhatom el.” motyogta, lassan eltolva magától a felé nyújtott erős kezet és a benne pihenő ajándékot. Meglepődött jégkék szemek keresték a pillantását, hiába. Kevésszer érzett eképpen nem túl hosszú életében, s most először mondta is ki a szavakat, nem csoda hát, hogy ilyen reakciót kapott.

„Mégis… no…” Haját fülétől eligazítva hagyta magát, úgy fél percnyi rágódás után. Ha az ő Sejének ilyen fontos, nem fogja visszautasítani.

„Köszönöm.” suttogta újra – a teret csak a tűz ropogása töltötte meg zajokkal, s a mágusnak nem akaródzott hangosabban megszólalni annál.

            Sejuani óvatos, lassú mozdulatokkal simította ki az utolsó, pimasz hajszálat is, hogy könnyű hozzáférése lehessen a tündemód nyúlt, gyönyörű fülekhez, ám azonnal elkapta a kezét, mikor az első érintésre halk nyögés hagyta el hitvese ajkait. Az egyetlen pillanatig tartó néma csend és zavart mozdulatlanság után pimasz félmosolyra húzódott szája, és már direkt kereste az érintést, hogy újabb reakciókat csalhasson ki a porcelán bőrű szépségből.

A második, élvezettel teli hangot a csatakiáltásokon edződöttség dacára is puha ajkak érintése váltotta ki ugyanott. A puha bőr illatos volt a délelőtt felkent parfümtől, íze friss, akár a hajnali szél.

A tetszést mutató halk jelek tüzet hoztak vérébe, ám össze is gyűrték Sej gyomrát. Lassan, darabról darabra vetkőztette Jannát, imádattal nézve minden felszabadult bőrfelületet, szenvedélyes csókkal tartva melegen azokat. Mire az ágyon fekve, puha és meleg takaró alá rejtőzve visszatért a karcsú nyak kecses ívéhez, már szorította a torkát valami bosszantó, keserű…

            Janna akkor érezte meg az első könnycseppet, ami kiszakította a váratlanul kapott mámorból, mikor már kezdte volna magát feltétel nélkül átadni az érzésnek – úrasszonya elismerésének és figyelmének. A keserűséggel és ki tudja még mivel teli sós vizecske hűvös érintése azonnal visszarántotta a jelen problémáiba, és tovább lökte a saját lelkiismeretének bugyraiba, hogy már maga is érezte a rég volt csípést a szeme sarkában.

Csak feküdtek ott; a ropogó tűz mellett, halkan. Janna a hátán és csupaszon, Sejuani arcát a hasára fektetve, lábai közt elnyúlva.

„Sajnálom.” zokogta végül a mágus, képtelen lévén erősnek lenni. Úrasszonya rövid hajába túrt, kifésülve arcából a fehér tincseket.

            Sejuani fejében csak az járt, hogy ez már nem az övé, ez a templom saját akaratából becstelenedett meg. Hogy Ashe már járt itt. Hogy nem számít ő, nem számított semmi.

Viharként tomboló gondolatait és érzelmeit sírás közben nyögött szavak csillapították később. Hogy megbánás, és csak veled, meg változás.


 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).