|
II. fejezet
Már háromnegyed öt is elmúlt, mire végre sikerült odaérnünk a megfigyelési pontra, mely az emberek lakta világgal párhuzamos dimenzióban lévő birodalomban pontosan ott helyezkedett el, mint a Starlight Torony, így minden további nélkül értesülhettem az ott zajló eseményekről.
A késlekedés oka nem más volt, mint Zoisite, pontosabban a hiúsága. Minimum egy fél órán keresztül cicomázkodott a fürdőszobában, hogy a lehető legtökéletesebben nézzen ki a Tuxedo Kamennal esedékes randevún, és én már-már kezdtem féltékeny lenni, különösen, mert azon kijelentésem sem hatotta meg, hogy szerintem így is gyönyörű.
- Látod? Felesleges volt ennyire siettetned, még híre-hamva sincs az álarcosnak – jegyezte meg kedvesem szemrehányóan. – Ha kócos maradt a hajam…
- Nem maradt az! – mordultam rá. – Különben is, miért lényeges ez? Azzal a félkegyelművel találkozol, nem pedig velem!
- Csak nem féltékenység bujkál a hangodban, Kunzite-sama? – vigyorodott el büszkén. – Baka! – bújt hozzám szorosan. – Miattad, csakis miattad akarok tökéletesnek látszani. Mindent érted teszek… meg persze magamért. Értünk… – nézett rám szeretetteljesen, így kénytelen voltam szemet hunyni afelett, hogy épp az előbb hülyézett le.
De hogyan is haragudhattam volna rá, mikor ilyen aranyos tud lenni? A leggyönyörűbb és egyben a legmanipulatívabb teremtés a világon, kit legszívesebben örökké a karjaimban tartanék. Összeborulásunknak Tuxedo Kamen felbukkanása vetett véget, aki ebben a másodpercben lépte át a torony köré vont érzékelő-erőtér határát.
- Itt van – állapította meg Zoisite, miközben elhúzódott. – Milyen lovagias fiú, még a barátnőjét is elhozta nekünk – tette hozzá szarkasztikusan.
Valóban. Kívül-belül sötét ellenségünk egy szőke fruskát is magával cipelt a légyottra.
- Jobb lesz, ha mindkettőt beteleportálom – javasoltam. – Nehogy véletlenül mi legyünk a gátjai ennek a nagy romantikának – nevettem fel kárörvendően.
Jobban alakultak a dolgok, mint vártam. Ha Tuxedo Kamen nem adná át önként a Nijizuishoukat, mi majd rásegítünk egy kicsit azzal, hogy megfenyegetjük a barátnőjét.
- Köszöntsd őket méltóképpen! – utasítottam szeretőmet, aki határozottan bólintott, majd egy fél pillanat elteltével rózsaszín virágszirmok kíséretében megjelent az épület azon emeletén, ahová én időközben a szerelmeseket teleportáltam.
- Üdvözletem – biccentett Zoisite a magához térő párosnak, miközben a kezében lévő kristályokkal babrált, aztán elindult feléjük. – Mindketten letesszük a Nijizuishoukat ide – helyezte félúton a padlóra a színes köveket. – És most te jössz! – nézett kihívóan a civilben lévő álarcosra, lassan eltávolodva a kristályoktól.
- Először engedd el a lányt! – próbált feltételeket szabni az értelmi spektrumon az ideális fekete testet reprezentáló ellenfelünk. Egyáltalán minek hozta ide, ha most meg nem akarja, hogy itt legyen?
- Minden további nélkül – fonta össze karjait mellkasa előtt Zoisite. – Azonnal szabadon távozhat, amennyiben leraktad a Nijizuishoukat.
- Add a szavadat!
- Ó hogyne! – bólogatott meggyőzően kedvesem. – Mi sem természetesebb ennél…
- Rendben – egyezett bele Tuxedo Kamen nem túl lelkesen, bár nem igazán volt más választása. Zoisite így sebesülten rövid úton elintézte volna.
Mikor mind a hét Nijizuishou egymás mellé került, szeretőm sátánian felkacagott. Mindig is imádtam hallani ezt a hangot, és az, hogy ez a gonoszkodó nevetés most pillanatnyi győzelmünket jelentette, csak még boldogabbá tett.
- Mi ennyire vicces? – kérdezte értetlenül a földkerekség alighanem egyik legnaivabb teremtése.
- Semmi, semmi – legyintett Zoisite. – Mindössze határtalan örömmel tölt el, hogy ennyire ostoba vagy – vigyorgott diadalmasan, én pedig ezt a tökéletes végszót választottam arra, hogy közbelépjek.
- A Nijizuishouk immáron hozzám tartoznak – közöltem, miután megkaparintottam a színes kristályokat.
- Ti… átvertetek engem! – Chiba Mamoru arcán döbbenet valamint harag tükröződött, miközben tett egy lépést felém. Meglehetősen sokáig tartott, míg leesett neki az átverés ténye…
- No-no – emelte fel a kezét fenyegetően Zoisite –, még egy mozdulat, és ropogósra sütöm a barátnődet!
- Gondoskodj róluk körültekintően – utasítottam kedvesemet a megbeszéltekre, majd a Nijizuishoukkal eltűntem a tetthelyről, visszateleportálva magam a megfigyelési pontra.
- Chiba Mamoru, ha vissza akarod kapni a kristályokat, gyere a torony tetejére! – közölte szeretőm, miközben egy rövid ideig még számomra is kámforrá vált. – Addig is, élvezzétek ki a helyzetet! – hallottam mindenfelől gunyoros nevetését.
Mivel a páros a legkevésbé sem mutatott hajlandóságot arra, hogy elinduljon a javasolt irányba, Zoisite úgy döntött, némileg fagyosabbá varázsolja a hangulatot. A mennyezetről aláhulló jégzivatar kellő meggyőzőerővel bírt Tuxedo Kamen számára ahhoz, hogy karon ragadva barátnőjét rohanni kezdjen a lift felé. Időközben kedvesem visszatért mellém, így együtt figyelhettük tovább a felvonóban rekedtek szenvedését.
- Na, befutott a Senshi is – jelentettem ki észlelvén, hogy Sailor Jupiter villámaival berobbantotta az egyik bejáratot, amire persze nem lett volna képes, amennyiben mi nem konkrétan ezt akartuk volna. – Sailor Moon viszont nincs velük – állapítottam meg idegesen. – Ha nem jön el, akkor nem az lesz a legfőbb gondunk, hogy szarban vagyunk, hanem az, hogy még lötyögtetik is – jegyeztem meg nyugtalanul.
- Pedig nem fog eljönni – villantott fel Zoisite egy győztes mosolyt, és én el nem tudtam képzelni, minek örül ennyire. – Nem jöhet el, ha már egyszer itt van – magyarázta.
- Itt? Mégis hol?
- A liftben. Tuxedo Kamennal – közölte nyilvánvaló tényként.
- Ezt mégis honnan veszed? – néztem rá kétkedve.
- Láttam a ruháján a holdmedált, ráadásul mikor rám nézett, a nevemet tátogta. Különben is, szerinted ki hordja manapság ilyen idióta módon a haját? Gombócok… szánalmas – fintorodott el. – A nyakamat tenném rá, hogy ő a hiányzó senshi.
- Mi van, ha mégsem? Csak Sailor Moon vezethet el a Holdhercegnőhöz, aki a Nijizuishoukból létre tudja hozni a Ginzuishout. Nélküle cseszhetjük az egészet! Hiába van nálunk az összes kristály, mégsem egyesültek – öntöttem szavakba aggodalmamat.
- Nos – somolygott szeretőm kegyetlen fénnyel szemeiben, miközben egy tűzlabdával játszadozott –, van egy kifejezetten jó módszerem arra, hogy kiderítsük, igazam van-e.
- Rendben, csináld – bólintottam, és bár nem tudtam, pontosan mire készül, úgy döntöttem, a magam módján segítek neki egy kicsit.
A Starlight Torony tetejére teleportáltam, és elégedetten pillantottam végig a szikrázó fényáradatba borult városon. Tiszta szerencse, hogy az emberek ennyire energiapazarlóan élnek, hathatós támogatást nyújtva számomra ahhoz, hogy az egész épületet benne a Senshivel áthelyezzem egy másik dimenzióba, remek kis börtönt készítve nekik ezzel. Így esélyük sem lesz arra, hogy keresztülhúzzák a terveinket.
Hatalmas eufóriával töltött el, mikor megéreztem a belém áramló erőt, csakhogy sajnos nem tarthattam meg sokáig a várostól elszívott energiát, és mire végeztem az egész művelettel, leginkább úgy éreztem magam, mint egy törékeny, üres üvegpohár. Igaz, a leghalványabb sejtelmem sem volt arról, hogy az hogyan érezheti magát – egyáltalán képes-e bármit érezni –, azonban bennem egy csepp erő sem maradt, és néhány másodpercnek el kellett telnie ahhoz, hogy elmúljon a szédülésem.
Mindenesetre erőfeszítéseimnek hála a Starlight Torony átkerült egy egészen másik helyre. Nem a birodalomba – hiszen ott Metallia azonnal megérezte volna, ha a Ginzuishou létrejön – hanem egy a miénkhez hasonlóan kifacsarodott, szörnyűséges világba.
- Innen szabaduljatok ki, ha tudtok! – dörzsöltem össze elégedetten tenyereimet, majd visszatértem a megfigyelőhelyre, és még éppen láttam, ahogy kedvesem egy tűzgolyóval búcsút int a felvonóban rekedt párosnak, aztán kaján vigyorral arcán, csöppet sem idegeskedve arrébb sétál, hogy kikerüljön a záporozó kődarabok hatóköréből. Van egy stílusa, annyi szent!
Biztosra vettem, hogy ennyitől sem a lánynak sem az álarcosnak nem esik semmi baja – nem mintha különösebben aggódtam volna értük, elvégre ártatlan áldozatok minden háborúban akadnak. Ők meg még csak nem is ártatlanok. Amennyiben ez a fruska valóban Sailor Moon, akkor egy kis tűz nem árthat neki, ha viszont mégsem ő az, akkor hősködő barátja úgyis megmenti.
- Sailor Moon! – sziszegte szeretőm, mikor megfordulva megpillantotta a senshit. – Most végzek veled Tuxedo Kamennel együtt! – küldött feléjük egy gyenge tűzcsóvát, mely még azt megelőzően elenyészett, hogy elérte volna őket.
Zoisite kijelentése annyira meglepte a lányt, hogy az elfelejtette elmondani jól begyakorolt szövegét. A sötétség legalább ettől megkímélt bennünket!
- Tuxedo Kamen-sama? – tekintgetett körbe meglepetten. – Mégis miről beszélsz, Zoisite? – szorította ökölbe kezeit harciasan. – Én nem látok semmiféle…
- Én vagyok az! – lépett mellé Chiba Mamoru, miközben magára öltötte jól ismert álarcos alteregóját.
- Hogy te? – pislogott rá Sailor Moon hatalmasra nyílt babakék szemekkel.
Hogy ezek milyen édesek! Nem is sejtették, hogy melyikőjük kicsoda? Mindenesetre amilyen szerelmesen pillantanak egymásra, még az is elképzelhető, hogy Sailor Moon a Holdhercegnő is egyben…
Annyit ugyanis már sikerült kinyomoznom, hogy Endymion, a Föld hercege azonos az általunk Tuxedo Kamen néven ismert ellenségünkkel, és köztudott, hogy ő és a Hold hercegnője egykoron, egy réges-régi királyságban szerelmesek voltak egymásba. Tulajdonképpen erre alapoztuk egész tervünket, mivel bíztunk abban, hogy ha a szerelme életveszélyesen megsebesül, a hercegnő majd megjelenik, és összerakja a Ginzuishout, hogy megmentse vele kedvesét. Persze ebbe azért nekünk is lesz némi beleszólásunk!
Sejtéseink helyességét az előttünk álló események voltak hivatottak igazolni. Zoisite arckifejezését elnézve, aki kezdett ráunni a másik kettő romantikázására, most érkezett el az a pillanat, hogy mindenre fény derüljön.
- Elég ebből a játszadozásból! – zavarta meg a jelenetet, melyet akár még idillinek is lehetett volna mondani, amennyiben a fél épület nem hevert volna körülöttük romokban. – Tegyünk pontot az ügy végére, minél hamarabb! – körvonalazódott kezében egy éles jégkard, mellyel türelmetlenül ellenfelei felé intett.
- Rendben. Tegyünk pontot – bólintott Tuxedo Kamen előhúzva saját fegyverét. – De meg kell ígérned, hogy egy ujjal sem nyúlsz Sailor Moonhoz – tett előre egy lépést.
Most komolyan… nem fárasztó egy alak? Nem elég, hogy feltételeket szab, még el is hiszi, hogy bízhat Zoisite ígéreteiben? Ők ugyanis nem látták azt, amit én… azokat a fénysugarakat, melyek a lány háta mögött a padlóból kiemelkedő jégszurony hegyén csillantak meg.
- Természetesen – biccentett szeretőm fagyos mosollyal. – Tiszta és fair küzdelem, ahogyan tőlem már megszokhattad – emelte fel szabad kezét, mire a jégkristály elindult Sailor Moon felé, majd a senshi mellett elsuhanva iszonyatos sebességgel Tuxedo Kamen hátába fúródott.
Mesteri támadás és milyen alattomos is egyben. Életveszélyes, de nem halálos. Zoisite ismételten nem hazudtolta meg önmagát.
Elégedetten bólogattam a történtek láttán, bár örömömet némileg lerontotta, hogy időközben megérkezett a Senshi. Csak nehogy keresztülhúzzák a számításainkat…
Aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult, a kis fruskák ugyanis földbe gyökerezett lábakkal bámulták a jelenetet. Sailor Moon odarohant sérült szerelméhez, és abban a pillanatban, ahogy az első könnycseppek legördültek az arcán, a Nijizuishouk mintegy a fájdalmára reagálva megszöktek tőlem, akadálytalanul átjutottak a birodalmat az ő dimenziójuktól elválasztó hártyán, majd lassan a Ginzuishouvá egyesültek összekapcsolódva a lány fegyverével, a Holdsarlóval.
Ezt a másodpercet választottam arra, hogy tökéletes időzítéssel – még mielőtt a Holdhercegnő megérinthette volna a levegőben lebegő tárgyat – felbukkanjak előtte, magamhoz vegyem a jogart, majd Zoisite kezét megragadva elteleportáljak a motelba.
- Miért ide jöttünk? – pislogott rám kedvesem értetlenül. Nos igen, ezeket a részleteket már nem beszéltük át konkrétan, mivel a legkevésbé sem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig, azt meg végképp nem, hogy ilyen simán.
- Metallia azonnal észrevett volna bennünket, ha beviszem a birodalomba a Ginzuishout – magyaráztam, miután az ágyra hajítottam a Holdsarlót. – Meg tudom fogni, de nem éppen kellemes érzés – indokoltam cselekedetemet.
- Értem – bólintott Zoisite, és szemeiben egy pillanatra aggodalom tükröződött. – Akkor, most mihez kezdünk?
- Én visszamegyek Berylhez, és beszámolok neki a kudarcról. Elterelem a figyelmét. Téged azonnal megölne, ha ezzel a hírrel eléjárulnál – simítottam meg gyönyörű arcát, és már a gondolatba is beleborzongtam, hogy elveszíthetem.
- Jó hallani, hogy ennyire védeni akarsz – pillantott rám hálásan.
- Egyszer én is vállalhatom a felelősséget – mosolyodtam el elrejtve azon félelmeimet, hogy mi van, ha a királynő első felindulásában velem óhajt majd végezni. – Rád bízom a Ginzuishout. Hozd utánam pár perc múlva, és játszd el, hogy megsérültél. Rám kell majd támaszkodnod, és közben átadhatod. Aztán tűnj el!
- De… – próbált volna tiltakozni.
- Nem maradhatsz ott, Zoi-chan! Ez parancs! – közöltem határozottan, és nyomatékképpen összehúztam szemöldökömet.
- Igenis, Kunzite-sama! – vette tudomásul az utasítást, én pedig csak reménykedhettem benne, hogy valóban tudomásul vette, és nem csinál valami ostobaságot.
Azt még láttam, hogy furcsa fénnyel csillannak meg zöld szemei, mikor megérinti a Holdsarlót, ám mindenképpen indulnom kellett. Csak idő kérdése volt, mikor veszi észre Metallia a Ginzuishout ebben a világban.
Míg a trónterem bejárata előtt várakoztam, hogy végre uralkodóink színe elé járulhassak, Zoisite különös tekintetén merengtem. Amilyen mohó vággyal a Ginzuishoura nézett… még rám sem pillantott így sohasem. Talán mégsem kellett volna ilyen könnyedén lemondanom arról a fegyverről, amellyel lett volna esélyem legyőzni Berylt és Metalliát. Azonban ha a szerelmemben kételkedem, akkor ugyan kiben is bízhatnék ezen a világon…?
Úgy döntöttem, lelkem legmélyére száműzöm balsejtelmeimet, majd beléptem a feltáruló ajtón, végül megálltam alig pár méterre a királynőtől. Pont olyan távolságban, amit még nem érezhetett fenyegetőnek, viszont elég közel ahhoz, hogy a Holdsarlóval a kezemben lesújthassak éjsötét szívére. Onnantól kezdve, hogy vele végeztem, szabaddá válik az út Metalliához. Egyetlen youma – a fénykörön túli sötétségből tisztán kivehető volt mormogásuk – se merészel velem szembeszállni, ha nálam a Ginzuishou.
- Kunzite! – szűkültek össze résnyire a vörös szemek. – Remélem, nem egy újabb kudarcról készülsz beszámolni!
- Sajnálom, úrnőm – hajtottam le a fejem. – Zoisite csapdát állított Tuxedo Kamennek, én pedig…
- Zoisite?! – hördült fel Beryl. – Csak kerüljön a szemem elé, azonnal végzek vele!
- Attól tartok, erre már nem lesz lehetőséged. Súlyosan megsérült, így a Senshi bizonyára könnyűszerrel megöli.
- Súlyosan megsérült? Te pedig otthagytad a Seshinek? – nézett rám kétkedve.
- Igen – bólintottam latba vetve minden meggyőzőerőmet. – Olyan állapotban már nem lett volna hasznomra – vontam meg a vállam könnyedén, miközben elfacsarodott a szívem. Még kimondani is szörnyű volt ezeket a szavakat.
- Rendben. Halljam, mi történt! És egyetlen apró részletről se feledkezz meg! – utasított, én meg, mivel amúgy is ez volt a szándékom, nem tiltakoztam. Mire odáig jutottam az események elmesélésében, hogy Zoisite hátba döfte Tuxedo Kament egy jégkristállyal, Beryl szabályszerűen tajtékzott a dühtől, mikor pedig megemlítettem, hogy Sailor Moon valójában maga a Holdhercegnő, aki létrehozta a Ginzuishout, komolyan kezdtem tartani attól, hogy a királynő tényleg rajtam fog bosszút állni. Hol a nyavalyában késlekedik Zoisite?
Persze nem szándékoztam olcsón adni a bőrömet, és még a Ginzuishou nélkül is veszélyes ellenfélnek számítottam. Ezzel alighanem maga Beryl is tisztában volt, mivel minden haragja ellenére nem mert rám támadni.
- Most azonnal meg kellene, hogy öljelek – közölte fenyegető mozdulatot téve felém pálcájával. – Azonban ha megtenném, nem maradna egyetlen tábornokom se, bár… Jadeite-ot még mindig felébreszthetem az Örök Álomból – villant kegyetlen fény a szemeiben, majd rám irányította a fegyvert.
Váratlanul – és valóban váratlanul, mert már egyáltalán nem számítottam rá – kedvesem alakja körvonalazódott a trónteremben rózsaszín virágszirmok kíséretében, csakhogy nem mellettem, ahogy megbeszéltük, hanem a királynő és közöttem… a lábai előtt pedig Tuxedo Kamen nyöszörgő-vérző teste hevert.
- Zoisite! – kiáltott fel Beryl meglepetten. – Úgy értesültem, súlyosan megsérültél.
- Így is történt – szorította szabad kezét az oldalára, és én csak ekkor vettem észre azt a mély vágást mely a gerincvonalától kezdve a bordái alatt alighanem egészen a hasáig húzódott. Mégis mi a fene történhetett vele azon kívül, hogy valóban súlyos sebet szerzett? És miért nem tartja magát a megbeszéltekhez?
Rossz érzéseim csak fokozódtak, mikor Zoisite sántikálva kikerülte az álarcost – ahhoz feltehetően már nem maradt elég ereje, hogy egyszerűen átlépje –, majd megállt alig egy méterre a trón előtt.
- Kunzite-nak könnyebb volt otthagyni, és elmenekülni a Senshi elől, mint harcba szállni ellenük – közölte vádlón, szándékosan mellőzve a „sama” megszólítást. – Én azonban, Úrnőm, teljesítettem minden parancsodat. Végeztem a Senshivel, elhoztam neked Tuxedo Kament… és a Ginzuishout. Remélem, ez elegendő ahhoz, hogy visszafogadj a kegyeidbe.
Először azt hittem, ez csak egy csel. Abban bíztam, hogy Zoisite mindjárt idedobja nekem a Holdsarlót, aztán rá kellett ébrednem a keserű valóságra. Éppoly könnyedén árult el, mint bárki mást a birodalmon innen és túl, és ez a tudat kínzóbb volt mindennél. Hogy sosem szeretett annyira, mint én őt, hogy valójában sohasem cselekedett értünk, kizárólag magáért.
Hazugság volt minden szava… minden érintése… minden mosolya… minden szerelmes pillantása… és minden könnycseppje. Hogyan vezethetett ennyire félre… és miért? Talán ebben az átkozottul sötét királyságban valóban nincsen létjogosultsága az érzelmeknek… mindössze rideg számítással lehet elérni bármit is.
Döbbenten figyeltem, hogy az, akit pár másodperce még a szerelmemnek hittem, alázatosan féltérdre ereszkedik Beryl előtt, majd felkínálja neki a Ginzuishout. Zoisite beledöfte a külön nekem készített jégtőrét egyenesen a szívem közepébe, megfagyasztva körülöttem a világot annak minden kegyetlenségével és képmutatásával…
|
