Janna megértõ volt Sejuani vadászatával kapcsolatban, és türelmes, hiszen végtelenül sok idõt és szabadságot kapott õ maga is úrasszonyától. Elhessegetni azonban a rosszérzést azzal kapcsolatban képtelen volt, mint, ahogy a gyanút sem tudta elnyomni a lelkében, mikor a nagy rivális, Ash megjelent aznap délidõ tájt a tábornál, meghallgatást kérve.

Természetesen kapott. A szélmágus nem volt holmi kétes haragokat tartó barbár, mindig is hajlott az íjász törzsekkel való megegyezésre, ámbár elfogadta úrasszonyának kivételesen makacs ellenkezését a dologgal kapcsolatban.

A beszélgetés könnyen folyt, ám a városban, politikában felnövõ nõ semmi perc alatt kiszagolta a kevésbé jól rejtegetett hátsó szándékok létét, ugyan pontos eredetüket nem. Túl óvatosak voltak a válaszok, kalkuláltak a mozdulatok. Utolsó lélegzetvételként ajánlotta fel a lassan közelgõ vacsorát Ashnek, aki volt olyan pimasz, és nem utasította vissza a lehetõséget. Még lelkesnek is tûnt, hogy élhet vele.

            Ekkor érkezett meg Sejuani. Bristle különösen mogorva tempóban léptetett, sokat horkantva a vendég hátasa és a kivilágított sátor felé. Szinkronban uralkodott el a frissen érkezõkön a feszültség. A Tél Haragja jobban álcázta indulatait.

Összeráncolt szemöldökkel és szorított ajkakkal nyitotta, majd csukta a jurta szárnyait, csak, hogy a feleségével enyelgõ riválist találjon odabenn. A légkör azonnal megfagyott, egy aggódó és egy ellenséges pillantás kíséretében ezzel Sej tökéletesen elégedett volt. De nem hagyta, hogy ez megmutatkozzon rajta. Merev arccal fogadta hitvese üdvözlését és csókját, ahogy eredménytelenül várta Ash tisztelettételét. Szemmel láthatóan az íjász tisztában volt a közelmúlt eseményeivel, de az is érezhetõ volt, hogy Janna még nem.

„Takarodj a házamból.” morogta Sej, egyébként kõsziklaként meredve uralva a teret, de csak egy pimasz mosolyt kapott válaszul. „Nem látunk szívesen.” folytatta hát, nyomatékosítva az üzenetet, de csak vigyorra váltott a kifejezés Ash arcán.

„Ejnye, te biztosan nem, de szépséges Janna talán máshogy látja a dolgot?” A szavakkal mindig is jobban bánt, és nem is átallott élni ezzel. Mindenki úgy, ahogy megadatott. „Mi lenne, ha megkérdeznénk õt is?” A szemtelen szavak szemrebbenés nélkül kaptak választ.

            „Elég volt! Mindkettõtökbõl. Ash, csak, mert lefeküdtem veled, még nem vagy itt senki. És Sej, én erõs úrasszonyom, ha vendégünk van, hát ne gorombáskodj!” teremtette le a marakodókat Janna, a sátorba behallatszott a kint erõsödõ szél. Mindkét freljordi nõ arca égett és piroslott, habár meglehet, más és más okokból. Legalább csendben voltak, ez pedig gyõzelem volt a zauni varázsló számára.

„Nem fogom meggondolni magam. Nem fogunk egyezkedni.” Ám Sej hiába kötötte az ebet a karóhoz, a szélmágus békítõ természetét nem tudta kizökkenteni. Janna a harcos kissé gyengébben mozgó bal kezét megragadta, a leginkább kanapéhoz hasonlító ülõ alkalmatossághoz húzta, hogy oda leülve az erõs alakba dõlhessen, s úgy nézzen fel a sebhely karcolta arcra. A fegyverforgatástól edzett test azonban továbbra is teljesen feszült maradt, semmit sem lazult a közelségtõl. A szelek úrnõjében kezdett feszültség és gyanú bugyogni, és, habár nem akart gondolni rá, mégis rágta belülrõl.

„Ash, bármely kellemes a társaságod, attól tartok, most nem alkalmas az idõ rá, hogy itt légy.” Állt fel, és hagyta ott kemény tekintetû hitvesét, hogy felemelje a sátor ajtaját a kéretlen vendég elõtt. „Kérlek, máskor is így térj be, majd megint legalább fél év múlva. Gyáván. Mikor tudod, hogy Freljord úrasszonya távol van.” Az indulatos ráolvasás megtette hatását és Janna fáradt sóhajjal fordult végül Sejuanihoz.

            „Miért jött ide?” de Sej figyelmen kívül hagyta a kérdést, inkább fájós vállát mozgatta. Katarina nem volt orvos, csak a legjobb orvgyilkos, a pengék úrnõje. A legjobb szándékkal ügyeskedett, valamint Riven ismeretei a gyógynövények terén sokat segítettek, a profi kötözés pedig szinte ignorálhatóvá tette a fájdalmat. Szinte.

Az északi nõ lassan kezdett megszabadulni vastag, felsõ, szigetelõ ruháitól, Janna pedig bort és harapnivalót hozatott, elfoglalta magát, tiszteletben tartva a csendes kérést a pillanatnyi magányra.

Lassú, megfontolt kortyok és kósza falatok között mesélte el a történteket Sejuani. Tetszése ellenére volt beismerni a gyengeségét, merthogy ez a kis elüldözés hatalmas fekete foltnak tûnt a becsületén, bár annyira erõsen nem vallotta az ehhez hasonló elveket, mint Noxus lakói. Zavarban fogadta az aggódó szavakat és érintéseket, hálás volt a fenntartott távolságért. A legkevésbé arra volt szüksége, hogy még emiatt is aprónak és jelentéktelennek érezze magát.

A testén és szívén eluralkodó gyengeség miatt kedve sem volt harcolni a fürdés mellett erõsködõ Jannával, hát mire beült a táborra az éjszaka, már tisztán és megtörten feküdt a bundák között.

            „Hatalmas úrasszonyom..” dorombolta Janna, miközben bemászott a meleg takaró alá, hogy odabújjon az egyetlen réteg ruhával öltöztetett izmos alakhoz.

Ugyan Sej elfordította komor tekintetét, mégis, a mágus észrevette a figyelmet, szavakat és érintést bíztató pírt a harcosnõ arcán. A szelek úrnõje így bátran szabadjára engedte kíváncsiskodó kezét, s érezte ujjai alatt az éppen érintett izmok táncát. Egyetlen, nyaktõbe ejtett csók után Janna teljes figyelmét a simítások által megtett útra fordította. A vászoning engedelmesen csúszott fel a nadrág derekától, lustán felfedve a sebhelyekkel díszített, harccal kidolgozott hasat. Az északi bõrén libabõr kísérte a gyengéd érintést, tetszést jelentõ morgás rezegtette meg a széles mellkast.

A szélmágus máskor nem habozott volna egyszerûen kérni bármit, ám ezúttal úgy látta, bölcsebb, ha maga harcol meg a színezett szövettel. Együttérzõ fájdalommal sóhajtott, mikor szeme elé került a friss seb; szépen ellátott volt, a gyógyulás kezdetleges jeleivel. Óvatos, puha puszikkal hintette a forróbb területet, nyugtatólag suttogott, bizalmas szavakkal meg-megszakítva a csókáradatot.

            Sejuaniba lassan tért vissza az önbizalom és az erõ, de azon a tisztaegû, csillagfényes éjszakán kezdõdött el.