|
Az alkotó örök. A teremtetése a halálával azonos. Nem teremtették, saját magát formálta. Nyolc birodalmat, végtelen síkot, hozott létre. Nem volt bennük semmi csak az üresség. Az alkotónak viszont, hogy ténylegesen megalkothassa a síkokat egy kapcsolópontot kellett létrehozzon, egy hatalmas templomot. Ezüst és arany színek borítanak mindent. Ez a halhatatlanok palotája. Az alkotó és teremtményei halhatatlanok. Mind a nyolc birodalomnak alkotott egy- egy őrzőt, patrónustoknak hívjuk őket. Sosem születtek és sosem halnak meg. Az alkotó, Galaxis lényéből szakadtak ki. A hatalmas energia amiből álltak alakot formázott, tárolót készített magának. Galaxis a mai emberekhez hasonló testet készített magának. Gyermekei: Lycaon, Irdaros, Germanos, Chaos, Darios, Tenebris, Lux és Lycanthis pedig egymástól merőben eltérő alakokat. Germanos egy kőkígyó testét választotta. Vörösen izzó, félelmetes rubint szemei a hatalomra emlékeztettek. Irdaros egy kristálysas alakját öltötte magára. Egész teste ég-kék fényben villogott. Ő a bodogságot szimbolizálta. Tenebris egy fehér ló, míg Lux egy fekete volt. Az előbbi a halált és sötétséget míg utóbbi az életet és fényt szimbolizálta. Chaos a mai képzelet démonaihoz hasonlít. Egy jóképű férfialak, bőrszárnyakkal, állatias bősz szemekkel s hegyes szemfogakkal. Ellenben Ő a hűséget szimbolizálta. Szöges ellentéte volt Dariosnak. Őt a mennyek angyalaihoz lehet hasonlítani. Fehér tógát viselt, aranyszemei és haja ámuldozásra késztetett mindenkit. Csillogó fehér tollszárnyai mellé pedig női alkat társult. A mai ember rögtön jólelkű, segítő csodának nevezné, de kiszámíthatatlan, heves természetű volt...
-Miért nem beszél inkább a mi síkunk patrónusáról?- szólt közbe egy éles hang a tanár történetébe. Jogos volt, hiszen az ők őrzőjük neve éppen csak szerepelt a mesében. A tanár idegesen megdörzsölte csuklóján lévő óráját.
-Azért fiam, mert a mi síkunk az utolsó. Az elejétől kell kezdenünk az alkotott birodalmakat.- felelte még mindig órájával babrálva.
- De hát Lycaon-é az első birodalom!- szólalt fel egy másik diák. Ekkor a tanár rácsapott az asztallapra idegességében.
- Nem beszélhetünk róluk!- kiáltott az osztályra, akik megszeppenve bámulták a férfit, amaz pedig remegő kezekkel visszaült a helyére és körmével kezdte kocogtatni a bútor felszínét. Nem tűnt összefüggő ritmusnak. Sokkal inkább egy összevisszaságnak hatott. Nem is tudhatott róla senki aki nem ismerte a nagy háborút, persze még a tanár sem tudhatta, sokkal inkább a vére dübörgése és egy másik erő jelenléte adta ujjai koppanásának ütemét.
Megszólalt a csengő. A férfi kitessékelte a diákokat az osztályból, viszont ő maga bent maradt. Az ajtó kattanásakor egy árny suhant át a termen. A férfi összerezzent, arcát tenyereibe temette. Sírt. Némán folytak a könnyei. Moccanni sem mert mikor az árny mögé került. A hosszúkás vékony ujjak felkúsztak a férfi vállára.
-Többé nem mondhatod ki azt a két nevet - sziszegte a sötétség.- Nem engedhetem, hogy felébredjen! Költi magával a többit!-morgott egy utolsót az árnyékfolt, majd eltűnt a helyiségből csak egy tollat hagyva maga után. A toll fehér, túlvilági fénnyel csillogott.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy kisbusz állt meg a Jhones rezidencia kapuja előtt. Vagyis csak állt volna ugyanis csak egy végtelen földút foglalt helyet a kapu helyén.
A jármű hátsó ülésén egy középkorú kreol férfi foglalt helyet, előtte két üléssel pedig egy lány ült. A lány fiatalabb volt. Tízes éveiben járhat. Mégis felnézett rá a sofőr és a férfi is. A fekete hajú lány tekintélyével mit sem törődve bohóckodott és nevetett a másik kettővel.
- Háromszáz görög képes volt feltartani több ezer perzsa katonát?- hülledezett Catherine, ugyanis így hívták, barátja történetén. A megtermett alak mély nevetése rázta meg a járművet.
- Hát nélkülem semmire sem mentek volna!- A sofőr, Luke, csak szemet forgatva mosolygott a fiú önfényezésén, majd hátra szólt a beszélgetőknek.
-Megérkeztünk főnök!- a lány felpattant az ülőhelyéről s egy biccentéssel jelezte, hogy hallotta. Leszállt a buszról és a semmibe vezető utat kezdte el kémlelni.
A másik kettő csak bámulta ahogy határozott léptekkel megindul előre, megtorpan és leguggol. Kezében egy pici penge jelenik meg ami aranyas fénnyel világít. Ezt végighúzta csuklóján egy kisebb sebet alkotva, amiből kibuggyant kék vére. Csak az emlékőrzőknek volt kék a vérük, no-meg egyes boszorkányoknak, de mivel nem tartozott ebben az életében a nemzetségükhöz így csak az első kategória igaz rá. Ujját belemártotta a sós folyadékba s kacskaringós, bonyolult szimbólumokat írt a földre. Amint felegyenesedett a mellette levő méretes kőtömbből sötét fény ragyogott fel s amilyen hirtelen jött úgy el is tűnt. Lassan odasétált, majd még mindig vérző kezet ráhelyezte a sziklára. A lefolyó vércseppek egy ankh formába rendeződtek. Ekkor a lány felszólalt.
- Az ősök vérének parancsára láttasd féltve őrzött kincsed a kegyvesztettekkel!- bár hangosan beszélt a két férfi mit sem érthetett belőle hiszen egy régien kihalt nyelven kántálta szavait, az istenek nyelvén.
Ekkor megremegett a föld és a négy elem színei festették be az eget. A ragyogás közepette a messzeségben kilenc torony bukott ki a földből, majd lassan kibontakozott egy hatalmas vár sziluettje. Eközben a lány visszaállt arra a pontra ahol a földre írt. Előtte pedig egy boltíves kapu tárulkozott fel. Fémkapu választotta el hármukat a bentiektől. Öltönyös alak rohant feléjük. Keze egy intésére kinyílt a kapu s mihelyt nem volt semmi közte és a lány között, magához vonta s megölelte. A kreol férfivel kezet rázott, a sofőrt egy biccentéssel köszöntötte.
-Már azt hittem ebben a században nem is látlak!- méltatlankodott a nemrég érkezettekre pillantva.- A többiek is hiányolják a társaságod. - Ekkor ismét a kigyúrt alakra tekintett majd így szólt- Rég láttalak Midnight öreg barátom!
-Azért még mindig ifjabb vagyok nálad Shadow!- vágott vissza csípősen Éjfél majd egymásra nevettek. Elindultak a vár fele. Alatta egy városka foglalt helyet, ahol a lány halhatatlan barátai, a formaváltók élnek.
Catherine régen találkozott Árnnyal. Az emlékei kihatottak az akkori lényére. Volt amikor egy furcsa, családjának idegen nyelven kezdett el beszélni. A többi gyerek félt tőle így az erdőben töltötte minden idejét. Valamikor az újjászületést ünnepelték a lány egy kereskedővel találkozott. A kereskedő minden porcikájából sötétség, árnyak áradtak. Idegen,ősi nyelven beszélt, nem értették kivéve Catherine-t
-AiVRaMoon ShAiRaSTa?! (Ejtsd: á vremó' sáreszte)- Ez a lány számára csak annyit jelentett "mit akarsz jány? Rámosolygott a férfira és egy arany fényű tőrre mutatott. A férfi visszamosolygott rá, majd átadta neki a fegyvert.
-See RouHee? (Ejtsd: szé rühé) -Várta a választ kérdésére a lányka ugyanis az ár után tudakolózott. Érezni lehetett az emberek döbbenetét. A kereskedő is pislogott kettőt, majd jóízűen felnevetett. Az emberek is kezdtek felócsudni döbbenetükből és gratuláltak a lány szüleinek gyermekük fantasztikus nyelvérzékéhez.
-IoAi FRiiChee GaaRMAiDiOXTa IoChee! (Ejtsd: Já fríké Garmádjoxte J'ké)* -Kurjantotta a férfi, s letérdelt a lány elé, megfogta a fegyvert markolókezét s aző nyelvén folytatta mondandóját. -Ajjándk. Eztet kapd töllem ajjándk. -a szülőköz fordulva folytatta- Mennyi arrany szüköltetik a jeány szolglálatért? Köllne segít, nem ért ezt nyelv!- Bár artikulálatlan beszédét alig lehetett érteni az arany szóra felcsillant a szeme az apának. A lány sem volt olyan fiatal, hogy ne tudjon vigyázni magára. Minden egyes évszakra 500 aranyban egyeztek meg és a lány épségében. A kereskedő nem más volt mint Shadow azazÁrny. Sok helyre utaztak, minden új életében követte és más formaváltókkal ismertette meg a lányt...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Elindult a fantasztikus négyes a palota fele. Vagyis inkább a körülötte elterülő városkába ahol a formaváltók halhatatlan népe húzta meg magát Alastair, Catherine elhunyt apja jóvoltából.
A formaváltók uralnak egyes természeti elemeket. Feladatuk, a patrónusok halála óta az egyensúly fenntartása. Sajnos ez a mai világban egyre nehezebb. Bár nincs lelkük tudatuk pontos és tökéletes. Sosem hibáznak, mesterükön kívül senki sem irányíthatja vagy pusztíthatja el őket. Bár van egy híres legenda amely szerint él egy félisten aki képes felvenni velük a harcot s engedelmeskednek neki. Az idők során két teória kering a legendák teremtményei között. Az elsőben a félisten hősiessége által legyőzi majd a sötét formaváltók vezérét és azok fejet hajtanak új vezérük előtt sőket követni fogják a világosságőrzői is. A második elmélet nem ilyen dicsőséges. Aszerint a félistennek olyan képesség van a markában amellyel képes irányítása alá vonni bárkit és bármit teljesen éber állapotában.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
*IoAi FRiiChee GaaRMAiDiOXTa IoChee!- annyit tesz, hogy Galaxis szerelmes sarujára!
Nos ez lett volna a bevezető. Remélem tetszett.
Kritikát szívesen elfogadok ha az építő jellegű.
|
