Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

SeJanna 13. Szerencsekereszt
Korhatár: 16+
Műfaj: Yuri
Kategória: Nem anime
Feltöltő: VsRealm
Feltöltve: 2017. 07. 06. 19:23:39
Megtekintve: 674 db
Kritikák: 0 db

A fény kevés volt még pirkadatkor, a fák satnyák, fajtájuk pedig egészen más, mint a noxusi rengetegekben, Katarina mégis igazi macska ügyességgel kapaszkodott egyre csak feljebb. A karcsúbb, alacsonyabbra nőtt fán nehéz volt a feljutás és körülményes, az orvgyilkos azonban nem sokat vesztegelt.

Egyetlen pillantás elég volt, hogy felmérje az idegenek helyzetét és mi létét, számát, képzett szemei könnyedén regisztrálták a közeledő hordát és mozgását, kitűnő reflexei pedig megkönnyítették a dolgát, mikor az első nyílvessző feléje repült.

„Ugorj!” parancsra hallgatva elengedte balja kapaszkodási pontját, s az idegen vesszőt erősen markolva lökte el magát a bizalmas ugrásban, hogy aztán az erős földharcosok karjaiban landoljon. Sej felé nyújtotta új szerzeményét későbbi elemzésre, ám szemmel láthatólag arra nem volt szükség.

További félpillanatnyi unszolásra és egy frusztrált sóhajra reagálva leengedték az izmos kezek, majd tökéletes összhangban pattant hátasra a három alak.

            „Ash portyái…” állapította meg kelletlenül Sejuani, miután teljes bizonyossággal kiértek a gyalogos íjászok hatásköréből, ügetésre lassítva a tempót.

„Vakok volnának nem észrevenni a határvédelmi gyengeségeiteket.” jegyezte meg Katarina, mielőtt egy közeli magasabb domb tetejét célozta volna meg, pusztán helyzetfelmérés céljából. „Mennyire tértünk ki az eredeti útvonaltól?”

„Aligha számít. Résen kell lennünk így, hogy kiszúrtak minket. Nem fogják feladni, legalább is, míg a tábor közelébe nem érünk.” volt a válasz az északi, zömök nőtől, hangja fagyosabban csengett az éjszakai hidegnél. Kat megborzongott és a nyakában függő kereszthez kapott, csak, mintegy emlékeztető érintésre.

            Riven látta az ösztönössé vált mozdulatot, de visszafogta a késztetést, hogy nyugtatni próbálja az orvgyilkost. Egyrészt, az csak jobban bosszantaná a lobbanékony nőt, másrészt jó ok volt az aggodalomra. Az íjásznépség hírhedten jól vadászott és alkalmazott csapdákat, mindig csak messziről. Állatra és emberre egyaránt.

„Remélem, még mindig nem bánod, hogy nem akartál velük egyezkedni.” a noxusi táborparancsnok a megjegyzés után kérőn nyújtotta a kezét és egy hajítódárdát kapott, melynek egyszerűen félbe törte a nyelét, hogy a fegyverláda mellett pihenő karjának hosszát imitálja az eredmény. A mintakatona megforgatta párszor maga mellett és felett az újdonsült fegyverét, aligha elégedetten vele. Hát nem egy rúnakard…

„Ilyen tempóban délutánra elhagyjuk az utolsó sávot, ahol rajtunk üthetnek.” zihálta. Meg kell mondani, nem lóra termett, na, és ebben az alatta prüszkölő kanca is egyetérthetett. Bristle és Sejuani összeszokott párosára pillantott, a nyereg hátához erősítve ott feküdt a szarvasbika keresztbe vetve, Katarina pedig, kettejük közt szemmel láthatóan az esélyeket latolgatta.

            Kat ismert volt pontos és mindenre vonatkozó számításairól, melyek a pánik pillanatában bizalmat hoztak képességeibe. Mintha nem lett volna mindig győztes… ám még a legélesebb kés is véthet célt egyszer… Tehát tette, ami ilyenkor a legjobb volt, és kalkulált. Hogy milyen gyorsan haladnak, s így valóban átjuthattak volna még aznap az utolsó kockázati ponton... Csakhogy ez a korai rajtaütés könnyedén lehetett csapda, egyféle kiugrasztás a bokorból, terelés a lesben bujkáló ellen felé. Összeszorított ajkakkal káromkodott gondolatban, s szívből remélte, hogy téved, habár a könnyen szerzett egérút az igazát támasztotta alá.

Gyanúját megosztotta két társával, akik azután feltűnően hallgataggá váltak, elmaradtak a kommentek, bíztatások, megjegyzések. Riven fiatal arcán látta a gonddal járó ráncokat formálódni, mint minden kockázatos helyzetben. Sejuani tapasztalt ábrázata nem változott, komor tekintete mögött ezernyi gondolat suhant át, ahogy végigmérte vendégeit és a környezetét, a lovakat, számításba vette a felszereltséget és a fegyvereket.

„Kerülő út?” bukott ki belőle. A kíváncsiság ölte meg a macskát, s ő is érezte a fenyegetéssel járó adrenalint az ereiben dübörögni.

            „Kizárt.” válaszolt Sej, kis irányváltással korrigálva a rossz útvonalat, lépésre fogva hűen szolgáló jószágát.

„Mit művelsz? Lehet, hogy Bristle harchoz szokott, de ezzel a két kancával lőtávolságba se jutunk! Elinalnak, mire kettőt számolunk! Nem lassíthatunk le.” kötötte az ebet a karóhoz Kat, szemmel láthatóan kikelve az amúgy rá jellemző higgadtságból. Érezhetően túl sok volt neki a tér, s túl kevés a fedezék meg az árnyék.

„Pihennünk kell” intett Sej az izzadtságtól csapzott hajú Riven felé, aki minden igyekezetével azon volt, hogy megmaradjon a nyeregben „és a jószágoknak is. Ha slamasztikába kerülünk, az érhet minket éppen itt is akkor már.” A terve egyszerű volt; vissza, egyenesen a noxusi táborba. Ash szemtelen fosztogatásaival ráér később foglalkozni, mikor már Janna csodás elméje is támogatja.

Lassan haladtak az egyre kisebb fácskák közt, Bristle már úgy döntött gyakran, hogy az apróbb termetű növénykék nem érnek annyi erőfeszítést, hogy kerülgesse őket, egyszerűen csak átsétált rajtuk, jókat horkantva Sej szitkozódásán.

            Riven lassan lélegzethez jutott, újra elkapta szeme sarkából Kat mozdulatát.

És akkor érkezett az első nyílvessző.

Egyértelműen túl korai volt, ahogy a rajtaütés csak egy egész szívdobbanással később indult meg, mint ahogy az ritmusban beillett volna a képbe. Még öt vessző süvített fel a délidőre álló Nap miatt apró árnyékot vetve, négy célt tévesztett, de három nyerget vagy páncélt fogott, kettő le is pattant, egy azonban húsba kóstolt.

Aztán érték el őket a gyalogosok.

Freljord fagyos földjein ritkaság volt lovasokat használni, mert túl könnyen csúsztak és estek el a jeges földön, így a hosszú lándzsák, szapora íjak viszont különösen beváltak. A nehezebb fegyverek messze nem érték el őket; Sej a menekülő trió legvégére fogta Bristle-t. Ez volt az egyetlen pillantással egyeztetett taktika. Nem visszafordulni, nem harcolni velük.

            A csatározáshoz szokott hátas minden szemrebbenés nélkül kezdett kirúgni, mikor úgy mért fel, hogy valami kis támadófajzat elég közel jött, vagy a nyakára dőlt  Sej apró érintéssel jelt adott. A megtorpant támadók gyorsan váltottak taktikát, hisz’ szemmel láthatólag a letaglózás, meg a nyeregből kirántásra való törekvés kudarcot vallott. Suttogtak még vesszők fenyegetően, de a két noxusi már a hatókörön kívül volt, a Tél Haragja pedig a legkevésbé sem hallotta őket.

Messze hajtotta hármojukat a hév, még úgy is, hogy az üldözés az első pár méteren alábbhagyott. De nem úgy a riadalom.

„Franc.” morogta a freljordi, mikor végül vágtából rögvest lépésre szorította vissza a tempót és volt alkalma felmérni a helyzetet. Riven egy nyeregbe állt nyílvesszőt kezdett feszegetni, kellemetlenül közel a derekához, Katarina pedig egyéb dolog nélkül fordult vissza és azonnal a medálhoz kapott.

            Ha lett volna olyan, Katarina biztosan elejtett volna egy „teszentisten”t. Mivel azonban az ő hazájában csak erő volt és hatalom… Egy pillantás alatt odamanőverezett Sejhez, hogy segítsen a küszködésen, s együtt kihúzzák a feszült izmoktól lehetetlenül mereven ülő nyílvesszőt.

A tollakat letörni egy dolog volt, a fejet kiimádkozni egy másik, amihez persze szükség lett volna némi izomlazaságra mondjuk. „Benn marad, majd a táborban kiszedjük” volt az első visszautasítás kísérője, meg az ellökő kezek csattanása a vékony bőrkesztyűbe burkolt övéin.

„Még mit nem!” mordult oda Riven is. „Ha otthon kedved van megpusztulni, az a te dolgod. De egy mérgezett nyíltól, makacsságból… abban még szép sincs.” érvelt, tudván, hogy mivel lehet hatni a makacs északi nőre.

„Szedd ki.” kérte meg az orvgyilkost a következő lélegzettel, majd egy bizalmas csókot ejtett a magabiztos mosolyra húzódó, telt ajkakra. A biztos kezek egy vékony pengéjű tőrért nyúltak, miután rövid utat tettek a hideg láncon függő, egyenlőszárú keresztig.

 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).