|
Sejuani nem szeretett megalkudni soha, de ígéreteket megszegni még jobban gyűlölt, márpedig, mikor népe élére állt, szavát adta az embereknek úgy, ahogy önmagának: erős birodalmat teremt, hogy megvetik lábukat végre Freljord földjén és magukénak tudják a rideg vidéket.
Szeme előtt ez az egyetlen cél lebegett, miközben aligha fényes lelkesedéssel öltötte magára legkiválóbb bőr ruháit és bundaköpenyét, felkötötte legékesebb fegyvereit, melyek, habár szépek voltak, de cserébe teljes mértékben hasztalanok.
Zaun városállamának vezető mágusa, Janna, ellenezte a formális házasság gondolatát, azonban népének szüksége volt egy erős szövetségesre, egy fegyverre a hatalomért való küzdelemben, ő maga és az élete egyetlen apró darabkája pedig vállalható áldozat volt. Megfelelő körülményekkel, erős hadsereggel, egy bábbal az oldalán kényelmes életet számított magának.
Hát ezért fogadta el az audienciát a méltán híres-hírhedt északi törzsek vezetőjétől. Ezért öltötte magára legfinomabb selyem ruháját, ezért ült kellemetlen érzéssel mellkasában egy barbár banda társaságában.
A tíz megtermett férfit egy hasonló alkatú nő vezette- utóbbi tény hosszas percek után derült ki és kínzó zavarba hozta a szelek úrnőjét. Hogy történhetett, hogy a rideg és puszta erőre épülő észak uraként egy tejföl szőke asszony üget be kastélyának kapuján, tíz harcosa élén, hatalmas ajándékládáinak előtte? A meglepetés minden további nélkül elhalványult az intellektualitást teljes mértékben nélkülöző viselkedés, a mezei felajánlások hatására, melyek hízelegni hivatottak…
Habár Sej nem várt kitörő örömöt, ahogy magában sem érzett ehhez hasonlót a kényszerhelyzettel kapcsolatban, mégsem számolt a rezignált arcon áttörő csalódottsággal és visszautasítással szembesülni. Végtére is ezek voltak a legjobb emberei a harcban! Elhozta a Vihar Haragjának mindazt, ami csak számíthat (persze északi diplomácia szerint), és minden ékes fegyver a ládákban, a csodás harci mének, a fényesen csillogó bunda, mind-mind megbukott.
Egyre növekvő elkeseredéssel és azt minduntalan felülmúló makacssággal erőltette magára a higgadtságot, hogy a körülményes társalgás oly’ gyenge fonala el ne haljon, mert fájdalmasan egyértelműen az tartotta életben a találkozóban rejlő lehetőségeket.
Ahogy az ebéd késő délutánba hajlott, úgy marták egyre jobban Jannát kétségei. Mindennel kapcsolatban. Lehetséges-e egyáltalán úgy esküdin, hogy egyikük sem férfi? Vajon helyes döntés volna-e belelépni egy ilyen szoros kötelékbe olyan klánnal, ahol a sörvedelésben, habzsolásban és verekedésben kihal az összes kultúra és társasági tevékenység?És a hosszútávú következmények? Túl sok kérdés, és a nulla, no az túl kevés válasz.
Azonban voltak dolgok, melyeket biztosra tudott; Egy; szüksége volt szövetségesre, mégpedig a felhozott minta alapján ezeknél a harcosoknál jobbat nem talál égen, s földön. Kettő; hogy a jégkék szemekben is hasonló szükség csillant, mint ami őt emészti fel. Végül, de nem utolsó sorban három; ez a vezér itt mellette igen sokat tűrve igyekszik, tehát erre is számolhat. Ezekről a durva népekről szóbeszédek sorra igaznak bizonyult, s, ha a továbbiaknak is lehet hinni, akkor egy kicsikart ígéretet is betartanak. Ahogy az a büszke nő ott mellette próbált egyszerre hű lenni magához és a céljához is, megelégedéssel töltötte el. Az idomuló erő impozáns alakja, amint éppen ügyetlenül bókol, mielőtt fejet hajtva távozna.
A Tél Haragja ugyanis nem hajol meg és nem ereszkedik térdre. Soha. Senkinek.
Mellkasában dübörgő haraggal vágtatott el a közelgő éjszaka ellenére, holott kezdtek hidegek lenni az esték és messze volt a határ, a legközelebbi tábor. Bármennyire is bízzék a látogatás sikerében, nem mert pihenőhelyet alapítani túl közel a zuzmós földsávtól délre. Túl sok volt arra a portya, márpedig embereket veszíteni abban a kritikus pillanatban.. semmit sem kockáztathatott.
Ahogy teltek a látogatások, minden alkalommal egyre kevesebbet adott a külcsínre a harcosnő. Az harmadik alkalomra elhagyta a díszes fegyvereket, csupán a mindig viseltek maradtak, ötödik alkalomra feleződött, hetedikre pedig teljesen elkopott a kísérete. A kőfalakon belül töltött idő növelte az önbizalmát, hisz’ pozíciójából adódóan bármikor kitilthatta volna őt birodalmából Janna, és még csak nagyobb fenyegetéstől sem kellett volna tartania, nemhogy bosszúhadjárattól.
Ehelyett a porcelán bőrű varázslónő közönséges témákba ereszkedett, elhagyta a fennhéjázó szóvirágokat az idő előrehaladtával, s kezdett a faragatlan északi zord modorában réseket találni, ahol, őszinte meglepetésére, előrehaladott gondolatok áradtak ki, amint megfelelő furfanggal játszott az ember a szavaival.
A tizedik látogatás alkalmára azonban elszánta magát: ha megfelelő partnerre talál abban a fagyos szemű, ám mégis meleg mosolyú, alul-művelt, de mégis oly’ értelmes és igyekvő vezérben, akkor a feltételszabás alkalmasint esedékes. Amennyiben mégsem, úgy felesleges egymás idejét pazarolniuk.
Tehát előállt a feltételeivel, miután frissen kitöltött italába kortyolt, hogy még egy kicsit húzza az időt. Az ízlésétől idegen mézbor miatt megköszörülte torkát és bárhova, csak az őt leső kék szemekbe nem nézve kezdte sorolni kitételeit:
- Tryndamere feje. Az a portyázó zsivány és csöppnyi bandája már túl sok kárt tett mindkettőnk határvidékein, és szándékaid őszinte, igaz jele volna, ha leszámolnál ezzel a kis kellemetlenséggel, nem beszélve az egyértelmű előnyökről.
A hatásszünet a hadúr gyomrába sziklákat teremtett. A barbár férfit legyőzni kihívás és dicsőség volna, emberei, ha nem is követik őt bátran majd a túlvilágba, hasznos csatlakozók volnának.
Sejuani természetesen számolt kikötésekkel, a felhozott pont azonban egyértelműen nem volt egyedüli. Pár pillanat után feladta a szemkontaktus erőltetését, ahelyett inkább bólintott egyet, jelezve, hogy várja a további kívánalmakat. Ugyan neki magának szemernyi sem volt, kóros kimenetelű elképzelése a kételyek miatt viszont annál több.
- Nem leszek a tulajdonod, ahogy egyetlen zauni ember sem. Tiszteletben tartod a törvényeinket, ahogy mi is a tieid. - Az északi csak bólintott egyet és tovább hallgatott. Majd csiszolódik ez még. Majd meglátjuk ezt még.
- Habár az asszonyod leszek a formák szerint, s te hozzám tartozol majd, nem érinthetsz meg, míg nem akarom, s nem követelhetsz semmi.. semmit. – Amennyire magabiztosnak indult a mondat, annál jobban elvesztette élét, ahogy a zavar eluralkodott az otthoni pályán játszó máguson.
A vendége mereven kihúzta magát, és (habár a magasított trón miatt mindenképp fel kellett valamelyest emelnie fejét, ha szemkontaktust akart) arrogáns-magas fejmozdulatot tett. A törékenynek tetsző úrnő ajkába harapott, mikor az előtte álló alak levesztette kimértnek tetsző tartását és földrázó lendülettel rontott ki a belakott teremből.
Hallotta a lassan elhaló lépteit a folyosókon távolodni, de csak pillantásával követte, mely megállt az aprócska ablakon.
Ha most odasietne, még látná a hóviharban elvágtató reményét egy biztonságos jövőre. |
