|
9.Fejezet
Idegen Vér
Reggel furcsa fájdalommal ébredtem a fejemben.Mintha napok óta nem ettem volna egy falatot sem,valahogy gyenge voltam és nagyon sebezhető.A mozgás is nehezemre esett,s ahogy kinyitottam szemeimet,rájöttem,hogy egyedül vagyok.Kurochinak se híre se hamva.Szabálytalan légzésemet próbálva szabályozni fordultam a hátamra,majd a plafont bámulva rohamozták meg a gondolatok az elmémet.Hogyan alakul a sorsom ezután?Hogyan fogok szert tenni arra a hatalmas erőre,amire vágyom?Egyáltalán lesz elég erőm végrehajtani a tervemet?Semmi sem biztos,és ez megőrít.A bizonytalanság úgy rágta be magát a lelkembe,mint ahogy a szú vájja járatait a fa odvának legmélyebb rétegeibe.Egy dologban azonban biztos voltam:ha törik,ha szakad,el fogom hozni Emikoékat ebbe a világba,és boldoggá teszek mindenkit.Valahogy.
Gondolataimat Kurochi belépése szakította félbe.Furcsa öltözéke megragadta figyelmemet,és elcsodálkozva ültem fel az ágyban.Én természetesen még mindig úgy voltam mint tegnap,de a herceg nagyon elütött a megszokottól.Hangulata már-már ünneplőbe csapott át,és ez felvetett bennem néhány kérdőjelet.Vérvörös szatén nadrág,fodros szürke zsabó ing,,sötétkék selyem köpeny…mintha a legelőkelőbb színben akarna megjelenni mindenki előtt.Fekete haja szépen befonva folyt le hátán,s szemei virítottak mint mindig.
- Jó reggelt Kurochi.Mi ez a díszes öltözet?-kérdeztem szemöldököm felrántva.
- Átalakulásodat megünneplendő,gondoltam illően felöltözök az alkalomhoz.-dőlt neki az ajtónak kényelmesen.
- Ez ekkora fontossággal bír?-csodálkozásomra csak kuncogott,majd lassan indult meg az ágy felé.
- Kedvesem,ennél fontosabb esemény nem létezik a vámpírok között.Ha egy új taggal bővül a fajunk,minden vámpír kötelezően meg kell jelenjen az uralkodó palotájában,hogy köszöntse az új jövevényt.Természetesen csak miután felépültél.Már elküldtem az értesítő leveleket a nemeseknek,s nemsokára sort kerítek a többi alattvalóra is.Hamarosan megismerkedhetsz a népeddel kedvesem.-halvány mosolya rejtett némi gúnyt,de látszott rajta a mérhetetlen büszkeség.
- A-az összes vámpír eljön i-ide?Úgy érted a palotába?-egyszeriből csapott belém a félelem,azt még el tudtam viselni,hogy Kurochit és egy-két szolgát lássak nap mint nap,de hogy az egész nép eljöjjön a palotába…ez a gondolat nagyon megrémített.
- Nem kell félni szépségem.Soha nem hagynám,hogy bajod essen.-simított arcomra,majd nyomott egy csókot a homlokomra.- De most más dolgunk van.
A herceg lassan kezdte kigombolni az ingét,majd egészen közel hajolva hozzám suttogta a szavakat:
- Igyál,hercegnő.Gondoskodnunk kell a jóllétedről,amíg fel nem épülsz teljesen.
Ajánlatán először elfintorodtam,de ahogy közelebbről megvizsgáltam a nyakán lévő hibátlan bőrt,elfogott a vérszomj,s óvatosan hajolva nyakára ejtettem sebet rajta,fogaimat belemélyesztve kortyoltam kiserkenő meleg vérét.Az íz elbódított,mintha édes méz folyna le torkomon,s én egyre többet követeltem.
Arra is figyelnem kellett,hogy csak a megfelelő mennyiségű vért vehetem el a hercegtől,mert ha esetleg többet iszok,még baja származhat belőle.Miután jóllaktam,megtöröltem a szám szélét,és mosolyogva dőltem vissza a párnára,ami kuncogásra késztette a herceget.
- Ennyire élvezed?-simított végig homlokomon.
- Mármint micsodát?-kérdeztem vissza,megjátszva az ártatlant.
- Hogy a vérem ihatod.Csak hogy tudd,te vagy ezen a világon az első személy aki megízlelhette eme csodát…eddig senkinek sem engedtem,hogy a vérem vegye.
- Óh,míly megtisztelő!-kacagtam,majd lassan ólomsúlyok kezdték húzni pilláimat,és szépen elnyomott az álom.
Mikor felébredtem,a hercegnek hűlt helyét találtam.Remek.Nem mehetek ki a szobából,nem húzhatom el a függönyöket,csupán annyit tehetek,hogy ülök a félhomályban,és épülök felfelé.Unatkozom!Egy gondolattól vezérelve óvatosan felkelek az ágyból,és elkezdek minden fiókba,szekrénybe benézni,hogy találok-e valamit amivel leköthetem magam erre az időre.Egy könyvet,vagy papírt,hogy rajzolhassak…akármit.De a herceg szobájában nincs semmi.A szekrényben csak a ruhái vannak,a fiókjai pedig szinte üresek…mit csinálhat az úrfi szabadidejében?Nem tudom,hogy mennyi az idő,milyen nap van és főleg,hogy mikor tér vissza a herceg.Nincs más választásom.Visszabújva az ágyba próbálom magamra erőltetni az alvást,és szerencsére sikerül is,így legalább az álmaimban azt tehetek és oda mehetek,amit és ahova akarok…
Egy óriási villámcsapás szakít ki az álmomból,és fülemre tapasztva kezem próbálom sajgó fejemet visszarázni a villám okozta sokkból.Úgy látszik kint szakad az eső.A herceg még mindig nem tért vissza…ha jól sejtem,egy étkezést kihagytunk,mert testem vadul remeg,és zihálásba kezdek a légszomj miatt ami vadul rámtör.Nagy szenvedve rántom le magamról a takarót,és megkísérelem az ágyból való kikecmergést,de tervem balul üt ki,és a következő pillanatban arcom találkozik a padlóval.Nem tudok felállni…ennyire elszállt volna az erőm?...Fokozatosan hasít bele a fájdalom minden tagomba,s én miközben kapkodom a levegőt,kúszva elindulok az ajtó felé.Hihetetlen.Mint egy féreg,akit megtapostak,és az életéért küzd.Ki kell jussak innen…Szólnom kell valakinek…hogy kerítse elő a herceget,mert nem bírom…tovább…
Nyílik az ajtó…Noritaka!De…mit keres ő itt?...
- Mitsu!...Egek,jól vagy?-rohan oda hozzám és felkap az ölébe- Mi történt?Hiszen te remegsz!
- A…a her-ceg…-nyöszörögtem fájdalmasan,hisz nem voltam képes értelmes,egész mondatokat összerakni a fájdalom és a gyengeség miatt.
Noritaka befektetett az ágyba.
- A hercegnek el kellett mennie egy találkozóra a nemesekkel.De be kellett volna jönnie hozzád,mielőtt elindul!Nem volt bent a herceg?
Szemeiben nem csak mérhetetlen aggodalom rejlett,hanem dühöt is lehetett találni benne bőven.Fejcsóválva ziháltam tovább,már megszólalni se volt erőm.
- Hogy lehet a herceg ennyire felelőtlen!?Hogy hagyhatott téged így itt?
Felnéztem a mennyezetre,s kezdtem hullajtani könnyeimet.Már megint itt vagyok tehetetlenül,nem vagyok képes semmire.Hogyan akarok én hatalmas erőre szert tenni,ha még annyira sem vagyok képes,hogy a megvonást kibírjam?Most mi lesz?Meghalok ha rövidesen nem kapok vért?Vagy esetleg tovább fogok szenvedni?
És a herceg mikor tér vissza?...Kurochi…miért hiányzik ennyire?...
- Mitsu…nincs más választásunk.Vedd az én véremet.
Erre a kijelentésre elkerekedtek a szemeim.Noritaka biztosan nem gondolta át alaposan az ajánlatát.Szavai letaglóztak.Hogy én igyak...az ő vérébol?
- De...de hát nekem...csak a herceg...-ziháltam erőtlenül.
- Tudom,Mitsu.De nem hagyhatom,hogy bármi bajod essék,amíg a herceg távol van.Ilyen állapotban nem vagyok benne biztos,hogy nem szenvedsz maradandó károkat,és ki tudja,hogy a herceg mikor fog visszatérni...Vállalnunk kell ezt a kockázatot,ha azt akarod,hogy élj.A gyógyulásod még nem ért véget...egy fejlett vámpírnak nem okoz nagy gondot az elvonás,de neked...nagyon aggódom érted Mitsu.-kezét óvatosan arcomra simította,és egy fájdalommal kevert szeretetteljes pillantást küldött felém.
- Noritaka...-hangom elcsuklott,ahogy észrevettem,hogy közelít felém,majd erőt véve magán,merészen nyomta ajkait az enyéimhez.Tettétől szinte sokkot kapva kerekedtek el szemeim,és mikor Noritaka elhúzódott,a meglepettség elrabolta az összes szót a fejemből.
- Sajnálom hercegnő...-hajtotta le a fejét elvörösödve,bűnbánóan- egyszerűen nem tudtam visszafogni magam.Tudom,hogy szégyenteljes amit műveltem,és ha a herceg megtudja,biztosan csak hamu marad majd belőlem...de ez az igazság.Te voltál az első,aki nem bútorként kezelt,aki kedvességgel fordult felém,akkor is,amikor te voltál a legjobban összezavarva,és neked lett volna a legnagyobb szükséged a kedvességre és a megnyugtatásra.Egy olyan érzést ébresztettél bennem,amit képtelen voltam megmagyarázni,de mérhetetlenül jólesett.Nagyon kedvellek hercegnő,és bár tudom,hogy soha nem fogod viszonozni érzelmeimet,szeretném,hogy tudd,bármikor bármilyen kérésed lenne számomra,én azt boldogan fogom teljesíteni.-azzal nyomott egy csókot a kézfejemre.
Noritaka...szerelmes belém?Ez a vallomás nagyon mellbevágott.Sajnálom szegény fiút.Tudja,hogy nem viszonozhatom az érzelmeit,mert az én szívem a hercegé,mégis...elfojtja,és lelakatolja szívében a tüzet,ami kialvásra kárhozatott.Nagy fájdalmakon és szenvedésen fog majd keresztülmenni,ami bűntudatot ébreszt bennem.Nem akarom,hogy miattam szenvedjen.A legjobb amit tehetek,hogy nem teszek semmit a herceggel Noritaka jelenlétében.
- Noritaka...nem szeretném,hogy miattam szenvedj.Nagyon megleptél a vallomásoddal...de nem tudnám elviselni a tudatot,hogy viszonzatlan szerelmed égeti fel a lelked napról napra...Megtisztelő,hogy így érzel...de...-elfogott egy erős köhögésroham,és lassan kezdett a mellkasom összeszorulni.
- Hercegnő!Kérlek,fogadd el a vérem!Nem hagyhatlak így!-szorította meg kézfejemet könnybe lábadt szemekkel.
Mikor a köhögés alábbhagyott,alig láthatóan bólintottam,Noritaka kigombolta az ingét,és óvatosan felültetve magához ölelt.
- Kérlek,Mitsu...igyál.-súgta a szavakat a fülembe,s azzal belevájtam szemfogaim a nyakába.
Azonnal eltalálva ütoerét kortyoltam lassan a meleg nedűt,a fiatal szolga összerezzent,teste megfeszült,és szorítása erősödött körülöttem.Fejét felemelve nyújtott nagyobb hozzáférést a nyakához,ám néhány pillanat múlva meleg cseppek landoltak az arcomon.Noritaka csak sírt némán,és én át tudtam érezni a fájdalmát.Még a vérének az íze is kesernyés nyomot hagyott minden korty után.Én is éreztem azt a kínt amit csak most és csak nekem mutathat meg,azokat a könnyeket,amiket sehol és senki más előtt nem hullajthat.Most,hogy a szívét kitárta előttem,és végre leesett a teher,ami vállait nyomta,nem maradt más, csak a fájdalom,és a gyász feldolgozása.És nekem kötelességem itt lenni vele.Még akkor is,ha személyem egyszerre okoz földöntúli boldogságot és marcangolja darabokra a lelkét.
Vére szinte égette a nyelvem,teljesen más íze volt,mint a hercegé,ezt inkább mondanám erős fémes-kesernyésnek.Bár elfintorodtam halványan,mégis...az ő vére is különleges a maga módján.Ha nem vesszük figyelembe a keserű utóízt,egy árnyalatnyi ánizs beütése van.De mi ez?Most érzem csak,hogy Noritaka bőre milyen finom illatot áraszt...és milyen puha...
Óvatosan húztam ki fogaimat felszakított bőréből,ruhám ujjával letöröltem arcáról a könnyeket,majd kezeim közé fogtam arcát.
- Noritaka,kérlek próbálj meg túllépni ezen.Ne kívánj lehetetlent.Tisztellek és szeretlek,de csak mint egy kistestvért.
- Értem,és tisztában vagyok vele.-pillantott félre,lesütve szemeit- De úgy éreztem,muszáj elmondanom...nem bírtam magamban tartani.
- Hálás vagyok,hogy felajánlottad a véred.Már sokkal jobban érzem magam.Ami pedig az elhangzottakat illeti,nyugodt lehetsz,mert nem szólok róla a hercegnek.-borzoltam bele a hajába.
- Köszönöm.De most pihenj.Reménykedjünk abban,hogy a szervezeted befogadja a véremet,és nem lesz neki még túlságosan erős.
- Mi fog történni,ha visszautasítja?-küldtem felé egy horrorisztikus pillantást.
- Egyszerűen kihányod.Nincs miért aggódni,csupán egy kis kellemetlenség,semmi több.
Noritaka felállt az ágyról,s az ajtóhoz sétált.
- Jó pihenést,Mitsu.Köszönöm,hogy meghallgattál.-azzal távozott.
Álomra hajtva a fejem gondoltam végig újra a beszélgetést,de a sajnálat érzete nem akarta elhagyni a szívem...
Hangos zajra ébredek.Felülök az ágyban,de a következő pillanatban Kurochi tépi fel az ajtót idegesen.
- Mitsu!Jól vagy?Nem esett bajod?-zihálta elkerekedett szemekkel.
Megszólalni sem volt időm,a herceg erőteljesen csapta be maga mögött az ajtót,és villámgyorsan dobta le díszes köpenyét,majd ingét lecibálva magáról közelített az ágyhoz fénysebesen.Levágta magát az ágy szélére félmeztelenül,és csuklómat megragadva rántott magához.
- Nyugodj meg,itt vagyok.Tessék,igyál gyorsan!
Álljon meg a menet.Mi ütött a hercegbe?
- Kurochi...-tenyereimet mellkasára helyeztem,enyhén eltolva őt magamtól.- Már nincs semmi baj.
Tekintetem megkeményítve szorítottam ökölbe kezeimet,majd egy nagyot vágtam Kurochi mellkasára velük.
- De neked mi tartott ennyi ideig!?Képes volál itt hagyni egy találkozó miatt,mikor pontosan tudod,hogy belehalhatok az elvonásba?Te felfogod azt,hogy ha Noritaka nem ajánlja fel a vérét,akkor már a temetésemet szervezhetnéd?Hogy lehetsz ennyire felelőtlen!?-abban a percben minden haragom elojött.Kurochi csak bámult,úgy látszott,nagyon megrázták a tettei lehetséges következményei,és a felelőtlensége.
- N-Noritaka felajánlotta a vérét neked?-kérdezte meglepetten.
- Igen.Ő mentett meg.
- Az...nem lehet...az arcátlan!-kiáltotta,s felpattanva az ágyról kezdett sebtében öltözni.
- Várj,Kurochi!Miért támadod őt,mikor megmentette az életem?Hálás kéne legyél neki!
- Óh valóban?Akkor árulj el nekem valamit,hercegnő...milyen íze volt Noritaka vérének?
Álljunk meg egy pillanatra.Miért kérdezi ezt a herceg?Van valami különleges abban,hogy milyen ízű egy vámpír vére?Van egy olyan érzésem,hogy nem kéne mindent bevallanom neki...
- Keserű.-jelentettem ki a hazugságot,de kíváncsi voltam a herceg reakciójára.
Kurochi megfagyott a mozdulatban,majd láthatóan ellazult a teste,és egy hatalmasat sóhajtott,mint akinek nagy kő esik le a szívéről.Mi folyik itt?
- Ebben az esetben...ez felettébb megnyugtató hír a számomra.Kérlek ne haragudj az előbbi viselkedésemért.-ült vissza az ágyra,majd könyökeit térdeire támasztva hajtotta le a fejét.
-Tudod hercegnő,egy vámpír csak és kizárólag egy szeretett személynek ajánlja fel a saját vérét.Mi sohasem ajánlunk.Mi elveszünk.Ez a vámpírok természete.Így gondolom megérted,mekkora fontossággal bír az,ha egy vámpír a saját vérét ajánlja fel valakinek.De van itt még egy fontos dolog.Ha valakit átalakítanak vámpírrá,akkor a préda a vadász vérét kell megigya,ahhoz hogy életben maradjon,és át tudjon alakulni.Ezt bizonyára tudod.
- Igen.
- Nos,ez a tény is bonyolultabb,mint amilyennek látszik.Ugyanis egy vámpír csak akkor alakíthat át valakit vámpírrá,ha eldöntötte,hogy az a bizonyos személy a kedvese lesz.-húzta mosolyra ajkait.
- Ez akkor azt jelenti...
- Pontosan.Mikor felajánlottam,hogy átváltoztatlak,én már akkor tudtam,hogy a párom leszel.
Hihetetlen... de akkor...az ajánlata,hogy erővel ruház fel...
- Nyugodj meg kedvesem.Minden igaz volt amit eddig mondtam neked.Nincs ok az aggodalomra.Az ízre pedig azért kérdeztem rá,mert ha a szeretett személy iszik a vámpír véréből,minden esetben olyan ízt fog érezni,ami számára kellemes,amit szeret.Ez is a csábításhoz tartozik.
E-ez nem lehet...de hisz én odavagyok az ánizsért...
- De hála az égnek,megbizonyosodtam róla,hogy Noritaka pusztán vészhelyzetből adta neked a vérét.Ha a vámpír nem szereti azt,akinek a vérét adja,a vére keserű lesz.Most,hogy ezt tudom,meg kell jutalmaznom őt,mert tisztelte annyira az urát,hogy vérét áldozza a kedveséért.Ez tiszteletet érdemel.Más oka nem lehetett.Nem is tudnám elképzelni,mi lett volna,ha beléd szeret.Mindenképp meg kellett volna ölnöm őt.De mivel ő a legjobb szolgáim közé tartozik,nagy veszteséget okozott volna a halála.
- Miért kellett volna megölnöd őt?-kérdeztem félve.
- Mert ez a törvény a vámpírok között.Ha megtalálod a párod,és egy harmadik példány megpróbálja elvenni tőled a kedvesed,neked kötelességed őt megölni.Viszont ez csak vámpírokra vonatkozik,mert párválasztásnál mi életre szóló köteléket hozunk létre.Érted már,hogy miért lettem feldúlt,mikor meghallottam,hogy egy másik vámpír vérét ittad?-simította kezét arcomra.
- Igen.Így már érthető.
Engem most valahogy más kérdés foglalkoztat.Miért volt Noritaka vére egyszerre keserű és ánizs ízű is?Az egyetlen magyarázat ami eszembe jut,az az,hogy a vérében egyszerre volt benne a szeretet és az eröltetett közöny is.Mikor Noritaka vérét ittam,ő mindvégig egy belső harcot vívott önmagával,kétségbeesetten próbálva kiölni magából az irántam érzett szerelmét.Valószínűleg ezért fakadt sírva...Tényleg lenyűgöző,hogy micsoda akarata van.Jobban átgondolva a helyzetet,azzal,hogy nem mondtam el a teljes igazságot Kurochinak,megmentettem Noritaka életét...De hogyan tovább?Mar a bűntudat,hogy hazudtam a hercegnek,de egyben megkönnyebbültséget is érzek,hogy Noritaka megmenekült...
Kurochi elmosolyodva felém fordult,majd megjegyezte:
- De ha már képes vagy feldolgozni más vérét is,akkor az azt jelenti,hogy nagyjából felépültél,és lassan kezdhetlek tanítani vadászni.
- Nagyon kedves vagy,de szem előtt kell tartanom a célomat,amiért elsősorban átalakultam.Át kell menjek a saját dimenziómba,és el kell onnan hozzam a szolgálóimat.
Szememben megcsillant az elhatározottság fénye,és óvatosan megpróbáltam kiszállni az ágyból.
- Az nem jelent nagy gondot.Mivel már teljes az átalakulásod,ösztönösen fogod megnyitni az átjárót a saját világodba.
Valóban?Ez megnyugtató.Akkor ideje elkezdenem a küldetést.Visszazuhantam az ágyra,és elhatároztam,hogy másnap megnyitom az átjárót a világomba,és elhozom Emikoékat.
Itt az ideje akcióba lendülni. |
