|
CharMike, avagy #NOHOMO
MIKE SIMONS:
Charlie Swim mindig is azok közé a fiúk közé tartozott, akiket többnyire csodált és kissé irigyelt a környezete. Körbelengte az a különös, balzsamos illat – az a bizonyos melegség. - ami bárki arcára mosolyt csal már csak a puszta felbukkanásával is. Édes mosoly, kölyökkutya szemekkel, ami naiv, tapasztalatlanságból fakadó gyermeki butasággal társul néha. Charles Swim az a fiú, akit ha megfogsz, nem engeded el. De hatalmas baromnak kell lenned ahhoz, hogy egyáltalán megforduljon a fejedben; megszerzed magadnak.
Másodéves, művészetis, és mikor azt mondom „Művészetis” mindent megértesz. Elvont szarságok, furcsa zajok (zenék), az ominózus cigi-kávé kombó meg persze néha egy kis mariska. Bár állítása szerint nem, öt év előnnyel indítva tisztán látom rajta, erősen befolyásolja a környezete, barátai pedig egyre rosszabb hatással vannak rá. A nyomás miatt mindig új dolgokkal rukkol elő, legyen szó kaparós sorsjegy mániáról, utcai csatornatető fotózgatásról vagy ólomkatona gyűjtésről. Mostanában az asztrológia a mindene.
Lakótársamnak és legjobb barátomnak a szöges ellentéte vagyok. Míg ő hat méterrel a föld fölött jár, én a realitás mezsgyéjén lavírozok, szinte minden esetben helyette gondolkodok, míg a kiskirály észre sem veszi ezt. Gyakran egy kanál vízben képes lennék megfojtani… Persze szeretetből. Charlie Swim értékes fiú. Nem is tudja magáról mennyire értékes, amivel persze feldühít, így előbújik belőlem ismét a gyilkolási vágy. - törődésem jeléül.
A kócos fekete fürtök hanyagul hanyatlanak alá, csontos kezével állára támaszt, némi hunyorgással fentebb tornázza íves orrnyergén a szemüveget, rövid vergődést követően pedig kényelmesebb hasaló pozíciót felvéve az öreg kanapén lapoz bele a barátnőjétől kölcsön kért női lapba.
- A horoszkópom szerint ezen a héten új emberekkel fogok megismerkedni, ha elég nyitott leszek és vigyáznom kell az anyagiakkal, mert könnyen elszaladhat velem a ló. Azt írja a szerelmi résznél- dünnyög fellelkesülve. - hogy Ámor végre rám kacsint ebben a hónapban! Mi a te horoszkópod?
Ismerem már annyira, hogy fölösleges ellenkeznem, vagy megpróbálni neki bebizonyítani az egész újság alapjaiban egy hatalmas baromság és hasonló jóslatokat én is tudok neki mondani. Ha Charlie Swim a fejébe vesz valamit, akkor ha az ég leszakad és a föld széthasad annak úgy kell lennie. Példa okáért most kitalálta – Némi ostoba baráti ráhatással persze-, hogy nem akar végzős korára szűz maradni, így még az iskola kezdete előtt elveszíti, legkésőbb az év utolsó nyári hétvégéjén. Még három hete van rá, de már elkezdett belehúzni. Bár azt hiszi nem tudom, de tisztában vagyok vele, hogy leszedett valami telefonos applikációt amivel randikat szervezhetnek. Képhúzogatás, pár pötyögtetés és ha szerencséje van a negyedik üzenetváltásnál nem egy farok veri ki a szemét. Elfelejtettem volna megemlíteni? Lakótársam a randi játék nehezített pályáját célozta be, mivel a másik csapatban játszik. Egy delta jobban megdobogtatja kicsi szívét, mint a női idomok.
Kelletlenül bebüfögöm a „Bika” választ, mialatt Padmé Amidala, az ölemben trónoló hat hónapos cirmos fejét vakargatom. Az elhangzottakon gondolkodom, így nincs időm a felolvasó estre összpontosítani. Mi van akkor, ha mondjuk tényleg találkozik egy új emberrel? Hiszen ott van a telefonja, amit mostanában ki sem tesz a kezéből, vagy ott vannak azok a füves képzős bulik aminek minden alkalommal egy-egy orgia és/vagy hányás lesz a vége. Ott összeszed valami nyomorékot aki nem tiszteli, nem tudja mennyire értékes fiúval van dolga, csak használja mint egy tárgyat, aztán eldobja.
Az én Charliemat nem lehet csak úgy „használni aztán eldobni!”
A gondolatra egyből fel is húzom magam, erélyesen a márványpultra csapva szürke porceláncsészémet húzom ki magam, a felpillantó srác szemeibe nézek. Ahogy találkozik a tekintetünk mintha megmoccanna a hasamban, mellkasomban valami. Ez a pillanat az, amikor elhatározom: szabotálom a nagy tervét. Kizárt, hogy három hét alatt találjon bárkit, aki nem használná ki! Ép testtel, ép lélekkel és ami a legfontosabb; érintetlen fenékkel fog nekiindulni az utolsó évének is. Ezt garantálom!
CHARLIE SWIM:
- Bika – szinte hallani a megvetést Mike hangjából, de tudom, hogy csak a horoszkópot veti meg, nem engem. Kis mosollyal az ajkaimon lapozgatom Chanel újságát és felolvasom neki, hogy a következő hónapban jól meg kell majd gondolnia minden lépését, hisz nagyot veszíthet.
- Hallod ezt, Mike? Nagyot veszíthetsz... Mire gondolhat pontosan? – pillantok végre rá, de látom, hogy máshol jár, ezért nem is zargatom tovább.
Hagyom őt lézengeni a saját gondolatai mezsgyéjén, de akarva-akaratlanul is kizökkentem a boldog sikolyommal. RANDEVÚM lesz!
- Na, mi van Charlie? Mégsem késik a havid? – heccel, de most még a szokásos módon sem veszem magamra.
- Randim lesz, Mike! Végre! David elhívott ma estére! – újságolom, fel sem pillantva a készülékből.
Csücsörítve járok boldog kacsa táncot a hifiből doboló halk basszusra, ami még Mike arcára is mosolyt csal. Ezen felbátorodva keresek rá a fiúra, és Micha arcába tolom a profilképét.
A sötét, hosszú hajú srác, sörrel a kezében feszít a tükör előtt. Jó kiállású fiú, aki kedveseket ír.
Mégis elárulja Mikeot a testbeszéde. Most is neheztelve túr a hajába és megrázza a fejét, miközben markáns arca fintorba torzul. Tagadhatatlan, hogy már most unszimpatikus neki a srác, de inkább lehunyja a szemeit, nehogy valami olyat mondjon, amivel megbánthatna.
Ha bele gondolok, ő sosem bántott még meg. Olyan ő nekem, mintha a bátyám lenne, vagy a védőangyalom. Mikor felkapart a betonról a balesetem napján, már akkor tudtam, hogy rá mindenben számíthatok. Befogadott, a volt kapcsolatomból is segített kilépni és...tényleg mindenben mellettem állt.
Végül sikerül rávennem, hogy kísérjen el vásárolni.
Közös megegyezés alapján amúgy is együtt tesszük meg a szombati nagybevásárlást, mivel mindketten gyűlölünk bevásárolni, de annál jobban szeretünk enni.
A körutunk kivételesen sokkal hosszabbra sikerül, mint az általában lenni szokott és most nem csak a ruhavásárlás miatt. Röstellem, de nem bírtam ki, hogy ne válaszolgassak két ruhapróba között Davidnek, vagy ne küldjem el a nadrágokat, vagy a pólókat, amiket választottam. Látszik Mikeon, hogy az idegeire megyek, és menne már haza, hisz azt mondta, ma dolgozik este, de nagyon segítőkész. Közösen választunk nekem egy farmert, mellé pedig egy pólót, amit magamra is veszek, és indulunk is a következő butikba, majd egy illatszer boltba.
- A parfümök készítői tudják, hogyan lehetetlenítsék el az embereket a könnyű döntéstől. Szerinted melyik legyen? – fújok az édesebb illatúból először a tesztcsíkra, majd a fűszeresből is egy másikra, de persze a citrusos se maradhat ki. Türelmesen szimatolja őket végig, majd vállat von.
- Attól függ, milyen gyorsan akarod eladni magad és hogyan. Szűz kis köcsög vagyok, akinek már most kapuzárási pánikja van, - bök a citrusosra – vigyél haza, szűz vagyok, de gyorsan tanulok – int a fűszeres felé – vagy pedig könnyed neveltetés mellett édesen megtanulok dorombolni, csak egy kis támogatásra van szükségem; hátulról.
Nem szólok semmit, csak a kosaramba teszem az édeskés illatút és a tusfürdők felé indulok. Innen a megszokottat veszem le. Mike picit a lelkembe taposott a megjegyzéseivel, de nem akarom magamra venni, tudom, hogy csak félt.
Rövid emózás után, sokkal jobb kedvvel kezdek készülődni. Letusolok, a hajamat is beállítom, és be kell vallanom, reménykedve rendbe teszek mindent odalenn, végül a nehéz kérdésekkel már Mikeot zaklatom. Legyen-e begyűrve az ingem, vagy ne? Tűrjem fel az ujját? Szemüvegben, vagy lencsét viselve menjek? Jól esnének a szavai, de még most is tiltakozik, így egy idő után ráhagyom, és a kulcsot a kezembe véve megindulok a randira.
MIKE SIMONS:
Nos, jogosan mondhatná bárki, aki nem hozzáértő a témához, miért is szólok bele Charlie életébe – pláne a szerelmibe. - azonban aki kicsit jobban benne van a kapcsolatunkban az pontosan tudja, hogy egyszerre vagyok a legjobb barátja, a testvére és az apja is. Helyette gondolkodom, helyette érzek, helyette oldok meg minden egyes problémát, amibe beletrappol, ő pedig határozottan olyan fiú, aki mindig derékig belesüpped a bajba.
Lelkesen mutogatja nekem a David névre hallgató tag üzenetét, képeit, mintha tudnom kéne pontosan ki is az a „David”. Az eltelt három hétben már vagy kilencven David, Adam, Jeremy, Gregory és egyéb névre hallgató esetleges lovagjelölt lovagolt be képzeletbeli horizontunkra így nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget egészen addig, míg el nem megyünk ruhát venni.
Egyáltalán nem érdekel a textil üzlet és a drogéria sem mozgatja meg elevenem, szívem szerint inkább Padmét babusgatnám valami tesztoszteronszagú filmet bámulva a kanapénk lusta ölelésének adva magam. Helyette ÉN készülök az Ő randijára. Nos, igen. Pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék amikor kiválaszt a már meglévő kilenc farmere mellé egy tízediket is. Meg sem jegyzem, hogy a lányok jóganadrágjai talán lazábban lógnak egy-egy személyen, mint rajta ez a feszes répa gatyó ahogyan azt sem, a póló egyáltalán nem tetszik – túlságosan is hosszú és hivalkodó-. Ettől függetlenül lényegében ideális lenne az összkép, ha mondjuk nem egy csurkás gyökérnek akarná magát kelletni, akivel még életében nem találkozott.
Féltékeny lennék?
Nem. Mike Simonsot nem olyan fából faragták! Szimplán nem is tudom…. azt hiszem, felebaráti jóságból teszem azt amit teszek. Normál esetben követném a logikát és írnék egy listát ahol az egyik oldalon feltüntetném „Miért ne kurd el Charlie lehetőségeit” versus „A fenébe is, mentsd meg azt a barmot a csalódástól”, most viszont nincs időm a filozófiai eszmefuttatásokra.
Lazán heverve a bőrkanapénkon vakargatom a köldököm, ügyet sem vetek a tollászkodására, kérdéseire csak kelletlenül válaszolok. Végül feladja, a markába fogva a kulcsot tipeg el természetesen még hozzátéve: ne várjam, reméli az estét nem itthon tölti.
- Jó szórakozást.- szólok utána.
- Meglesz, neked is! . – azzal a bejárati ajtó tompa puffanással be is záródik.
Meglesz.- mondhatnám neki ám helyette lerúgva magamról az eddig menetkész hacukát fedő pokrócot pattanok ki fektemből, már erőszakkal nyomom is cipőimbe lábaim. Nem szeretném őket szem elől téveszteni!
Sebes mozdulatokkal markolom fel az irataim, a motor kulcsát és ott sem vagyok.
Nem telik sok időbe, nem messze leparkolva a cukrászdától nézem a szemközti sűrű, rendezett kockákba vágott bokrok mögül a nyáladzást. Kézfogás, romantikus pillantások, mikor azonban kontyos kis barátunk keze elkalandozik Charlie háta felé… nos, valami elpattan az agyamba. A lila köd leszáll, a tekervények veszélyes gyorsasággal kezdenek tekeregni. Mi tévő legyek… Mi tévő…?!
~Gondolkodj Mike, használd azt a nagy fejed!- korholom magam mialatt hüvelykemmel idegesen kezdem szaggatni alsó ajkamról a bőrt. Hirtelen megvilágosodom, a bukósisakom motorom kormányára akasztva sietek be a cukrászdába persze úgy, nehogy észrevegyen Charlie. Gyors helyzetfelmérést követően meg is találom a pultot támasztó felszolgálókat, hamar kibököm azt, amelyik a legbefolyásolhatóbbnak és legszerényebbnek tűnik, így odasietve hozzájuk címzem kérésem a kedves mosolyú vörösnek (A többiek hamar el is párolognak egy későbbi remek pletyka reményében ám sajnos azzal most nem szolgálhat nekik majd kolléganőjük).
- Szia, ne haragudj…- kezdek bele. A lány kedves mosolyából és zavart szemlesütéséből már látom, nyert ügyem van.- Hatalmas kéréssel fordulnék hozzád, azt hiszem tudnál segíteni bene, persze meghálálnám. Az egyik asztalnál. – intek az említett páros felé. - az öcsém ül. Tudod, elmegyógyintézeti kezelés alatt áll, de otthoni ellátást kap, viszont kilógott. Amióta ezzel a taggal bandázik – intek fejemmel David felé- nincs vele bírás... Még a gyógyszerét sem hajlandó bevenni, elszökik otthonról…
- Szegény…- kapja dús ajkai elé pár ujját elborzadva a lány. - Én nem is gondolnám…
- Nos, igen. Ha megtennéd és idehívnád egy csöppet. Csak pár percre kéne szóval tartani őt. Rám nem hallgat, én pedig addig is fel tudnám hívni a szüleinket, hogy érte tudjanak jönni. Tudod… nagyon féltem.
- Persze, én megértem. Nagyon szívesen segítek!
A lelkes ajánlatra csak bólintok, még a lány vállára is rásimogatok, hogy biztosra menjek. A vörös felszolgáló egyhamar oda is tipeg Charliék asztalához, hogy elhívhassa valamilyen félreértés átbeszélése ügyében mely a rendelés során merült fel. „Csurka” barátunk azonnal fel is ajánlaná a segítségét, azonban emberem csak leinti.
Ahogy eltűnnek szem elől sebes léptekkel át is viharzok a cukrászdán, az asztalra támasztva nyújtok kezet.
- Istenem, úgy örülök, hogy megtaláltad! A nevem Mike, Charlie bátyja vagyok - sóhajtom megkönnyebbülést színlelve.- már égen-földön kerestük, elfelejtette bevenni a gyógyszereit is. Csak úgy eljött otthonról.
- Tessék?- kérdi megrökönyödve.
- Mondom köszönöm, hogy megtaláltad… Legutóbb egy hídpillérről kellett leszedni… azt hitte repülő mókus, ne is kérdezd. – legyintem le. – De már sokkal nyugodtabb vagyok, olyan színpatikus fiatalembernek tűnsz. Pontosan ezért fogadj meg egy jó tanácsot, ne engedd, hogy hazakísérjen! A legutóbbi tagnál is…-kezdenék bele, ám elharapom a mondat végét.
- Mi volt a legutóbbinál ?!
- Nem fontos, hidd el nekem. Semmiség az egész. Néha dührohamai vannak. – pillantok jobbra a vállam fölött a srácra, aki szerencsés véletlennek betudva épp hadonászásra emlékeztető gesztikulálással társalog a pincérnővel fennhangon, próbálva elmagyarázni neki mit is akar valójában a kávéjához és azt hogyan kéne kivitelezni.
- De hisz nekem nem mondta…
- Nos, egyikünk sem verne nagydobra egy ilyen problémát, nem igaz? Tudod… nem bírja a búcsúzásokat. Elég nehezen dolgozza fel az emberek távolságát ezért igen gyakran előfordul, hogy csak úgy betörik azoknak a személyeknek a lakásába akik szimpatikusak neki és elcsen egy-egy ruhaneműt vagy használati tárgyat. El sem hinnéd, a szobájában van egy oltára, amire felaggatja a dolgokat!
- Nem is néz ki zakkantnak.- fakad ki a férfi, de már az zakóját véve egyenesedik felfele, szó nélkül készülve a távozásra.
- Engem csak az lep meg, hogy eddig még nem pattant el az agya…– morfondírozok inkább magamnak, mint sem másnak. Persze mindezt jó hangosan, hogy mindenképp meghallják.
Így esik, hogy mikre Charlie Swim visszaérkezik az asztalhoz már csak egy kifizetett számlát talál. Se telefonszám se puszi, se pá.
A sövény mögül figyelem elégedetten az eseményt, majd visszavéve a bukómat indulok neki a városnak. Előbb érek haza, mint Charlie, levetkőzve a bőr motoros felszerelést heveredek vissza az ágyba, ölembe a telefonommal mintha semmi sem történt volna. Hamarosan keserű nyikorgás kíséretében tárul ki a bejárati ajtó, Charlie jelenik meg benne és a bánatában földön húzott orra.
- Na milyen volt a randi?- indítok csevegést ismét nyakig magamra húzva a plédet.
- Szar. Egy szó nélkül magamra hagyott, el tudod ezt hinni?! –hangjában érezni a sértettség és csalódottság némi árnyalatát is. Egy termo dobozt és kanalat nyom a kezembe, leülve mellém lát neki csupasz kézzel a saját tortájának, míg én jóízűen kanalazok a fagylaltba.
Édesszájú vagyok, egyaránt szeretem a fagylalt és a győzelem ízét is ám az előbbi tiltólistán van. Diéták-diéták hátán. Ez az én életem.
Ettől eltekintve, kérdésére a válasz, igen. Pontosan el tudom hinni, hogy csak úgy otthagyta, sőt, büszke is vagyok ezért. Az első kihívás teljesítve.
- Akkor gondolom nem lesz legközelebb.- könnyebbülök meg a szívem mélyén.
- Hát ezzel a taggal semmiképp sem!- vágja rá szinte azonnal. Azt hiszem elértem a célom.
CHARLIE SWIM:
A randevúm sokkal jobban alakul, mint ahogy terveztem. David olyan, amilyennek elképzeltem, ráadásul élőben még sokkal szexisebb is, mint a képeken!
Rövid sétánkat követően a Red Velvetben ülünk le, kinn a teraszon. A hangulatos világítás, és a körülkerített asztalok meghozzák a kívánt hangulatot. Sok mindent megtudok a fiúról; elmeséli, hogy az anyja tolókocsiba került, ketten ápolják az apjával, ő pedig zenél és egy kisállat kereskedésben dolgozik! A mosolya pikk-pakk levesz a lábamról, a mély, dörmögős hangja pedig borzolja a tarkómat.
Amíg a kínálat között válogatunk, meg is jelen a pincérlány, akitől egyelőre csak inni rendelünk.
- Az igazat megvallva, még sosem voltam igazi randin. – Vallom be Davenek, aki látszólag nagyon is meglepődik. – mármint... A volt barátom vitt el fagyizni, vagy elmentünk sétálni, de az nem az igazi volt. Nem volt meg a varázsa. – pillantok fel az étlapból.
- Pedig megérdemelnéd. Ez való neked. tényleg olyan fiúnak tűnsz, akit tettekkel és kedveskedéssel lehet levenni a lábáról.
- Azt hiszem, ez így is van. – bólintok ismét, mire a pincér lány megint mellettünk terem.
Én egy szelet csoki tortát rendelek magamnak, Dave pedig megmarad a fagyi kehely mellett, hisz az „majdnem olyan édes, mint én”. Zavarba hoz.
Pironkodva emelem rá a tekintetem, ő pedig átkarolja a derekam, végül csak a vállára hajtom a fejemet. Tényleg kedves…
Mikor már kezdünk aggódni, hogy valami gond van a rendelésünkkel, egy vörös hajú, fiatalabb lány lép oda hozzánk. Elnézést kér, és behív, mivel valami gond is van vele. Néha elgondolkozom azon, talán valamilyen földöntúli képességem-e ez.
Ahogy gyanítottuk, a tortámmal van gond.
- Ne haragudj. Az utolsó szelet csokit épp a cukrász díszítette, mikor a tanuló leejtette a földre, ezen kívül pedig csak a rendelt torták vannak nálunk. Sajnos valami mást kellene választanod, ha nem túl nagy kérés. – csúsztatja elém az étlapot, én pedig mustrálni kezdem. Sajnos az allergiám miatt, csak a Velvetes csoki az, amit jóízűen meg tudok enni, hisz a legtöbb krémben van tej, vagy valamilyen tejtermék, én pedig laktóz érzékeny vagyok. Végül, hosszas tanácstalankodás után egy laktóz mentes jegeskávé mellett adom le a voksom.
A lány jóhiszeműen felírja, és biztosít, hogy pillanatokon belül kinn lesz, viszont, mire végre kiérek, nem találom Davidet. Először csak körbepillantok, hátha rossz asztal felé indultam, végül pedig leülök, és várok rá, lehet, hogy csak a mosdóba ment, de, mikor kihozzák a rendelést, közli a pincér, hogy a számlát már rendezték.
Csak ülök, és bámulok magam elé. Legalább a telefonszámát itt hagyhatta volna.
Előkotrom a telefonomat, és megpróbálok ráírni Tinderen, de azt jelzi, a felhasználó számomra nem elérhető. Tiltott volna? Képtelenség… Hisz olyan jól indult! Kénytelen vagyok egy picit odébb rágyújtani, de csak várok és várok, ő pedig sehol nincs.
A rendelést végül elcsomagoltatom, a fagyi kelyhet pedig haza viszem Mikenak, biztos örülni fog neki.
Az ajtó nyikorgása szinte rájátszik a hangulatomra. Az is olyan nyomorultul keserves, mint az én kedvem.
- Na, milyen volt a randi?- kérdezi Mike, mikor még be sem léptem. Leteszem a fagyit a pultra, a dzsekimet felakasztom, és a helyére rúgom a cipőimet.
- Szar. Egy szó nélkül magamra hagyott, el tudod ezt hinni?! – felelem, a fiókokat nyitogatva. A dühömtől még a teás kanalat is sokkal nehézkesebben találom meg, de mikor megvan, odaülöm Mike lábához és a kezébe nyomom a fagyit.
- Akkor gondolom nem lesz legközelebb.
- Hát ezzel a taggal semmiképp sem!- vágom rá zsigerből. – Teljesen máshogy képzeltem el. Egészen addig jól is ment a dolog, amíg el nem rontották a rendelésünket. Talán ez volt a baj? – pillantok rá, megvilágosultan. – Biztosan túl sokáig válogattam és azt hitte, leléptem!
Mike csak a fejét rázza, miközben kanalazza a fagyit. Halvány mosoly bujkál az ajkai sarkában, végül gonosz módon elrontom a kedvét az utolsó kanál előtt.
- A Velvetből hoztam. Ott nincs cukormentes fagyi. – sóhajtok fel, gyengéden a combjára paskolva. Épp most tudattam vele, hogy holnap két óra kínkeserves, vért izzadós edzés vár rá amiből másfél a „kedvence vagyis a kardio” lesz, mert amit most bevitt kalóriát… Attól nehezen szabadul meg.
Az elkövetkezendő időben minden napomat az ismerkedés, vagy egy-egy fuccsba ment randi képviseli. A szőke hajú Peter hármasra invitált egy fiatal, drogos fiúval, Jackson, a macsó benyomta a fejemet az asztal alá, mert ő úgy gondolta, majd én kedvesen körbecsókolgatom a déli területeket, Sam pedig… Róla ne is beszéljünk. Kezdem elveszíteni a reményt, hogy én még az iskolakezdés előtt megtalálom az igazit. Már csak másfél hetem van hátra, és az eddigiek alapján nem számíthatok semmi jóra, de ettől én még várom a csodát.
MIKE SIMONS:
Megannyi leánybúcsú és születésnapi invit után végre kivehetek egy szabadnapot. Az ember azt hinné, a Chippendale fiúk élete fenékig tejfel, hiszen csak illegetik-billegetik magukat a nők előtt, azok pár bankót becsúsztatnak a kisgatyába és kész is a boldogság. Nos, dióhéjban ilyen a felszín, azonban rengeteg furikázás, edzés, helyes étkezés és nulla magánélet társul hozzá. Annyi emberrel találkozol ráadásul munkád során, hogy előfordul, ha egy-egy szabadnapod van, inkább ki sem mozdulsz a házból. Most is így tennék, de a legutóbbi randevúi óta Charlie olyan, mint aki citromba harapott. Gondolataim szinte csak körülötte keringenek, képtelen vagyok aktuális reggelim elkészítésére. Odaég, az ujjam is megperzselődik, ráadásul a harmadik próbálkozásnál fel is adom a zöldségek aprítását, több esélyt látok rá, hogy a vegetáriánus menübe hús kerül, mint hogy az Oroszlánkirály első részét bárki végignézhesse bőgés nélkül.
Felsóhajtva kotrom ki a fekete rántottát a kukába, a zöldségeket visszateszem a hűtőbe, kötényem hanyagul a székre dobom és felsétálva az emeletre kopogtatok be művészünk ajtaján.
- Hé kölyök, nem lenne kedved elmenni reggelizni?
- Nem lehet, még rengeteget kell dolgoznom.
- Már egy hete a szerkesztésed felett ücsörögsz, ugyan már! Gyere, nem akarok egyedül kajálni… betolunk egy csoki tortát is.
- Nem is ehetsz csoki tortát.- pislant fel levéve a szemüvegét, szemeit megdörzsölgeti. Úgy látom mostanában nem sokat aludt.
- Én nem mondom el a személyi edzőmnek, ha te sem. Gyere, ez egy vissza nem térő alkalom!
- Oké… csak felöltözök.
- Tíz perc. Ahogy talállak, úgy viszlek.
Féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd visszacsukva az ajtót megyek saját szobámba, az alsóra cibálom szaggatott farmerem, egy egyszerű hosszabb szabású trikót. Hanyagul túrom hátra a hajam, magamhoz készítem a motor kulcsát, az órámra pillantok.
- Még négy perced van!- kiáltok már a folyosóról, gyors léptekkel robogok le a falépcsőn, felmarkolom pénztárcám és a két bukósisakot. Vettem neki is egyet, állandóan késik, így gyakran eldobom az egyetemre.
Ujjaimmal türelmetlenül dobolok, ismét az órámra pillantok. Még kettő perce van. Már csak egy.
Tudnám, mit lehet ennyit tollászkodni!
Már épp indulnék fel ismét mikor őnagysága megjelenik teljes földöntúli valójában. Bő pulóver, egyszerű egyenes szabású farmer. Meg sem közelíti a randevú színvonalat, amit az eltelt időszakban produkált másoknak. Az apró beavatkozás óta legalább öt randin van már túl különböző emberekkel, mondanom sem kell egyik sem úgy sült el, ahogy ő tervezte. Hol „Padmé tűnt el tévesen”, máskor az „ember lakásában volt pont csőtörés, amiért haza kellett menni”, a harmadik csak szimplán betépve ment a randira, a negyedik meg el sem ment. Hazudnék, ha azt mondanám nem volt benne a kezem, ahogyan akkor is azt tenném, ha azt mondanám megbántam. Ezerszer gondoltam már át miért is csinálom, vagy ha fény derül a turpisságokra Charlie mennyire fog rám haragudni, de az igazság az… én nem érzem a helyzetet bűnnek. Hiszem Charlie a barátom – mintha a testvérem lenne.- és egy olyan srác, aki igazán rendes embert érdemel maga mellé. Charlie Swim nem egy numera, és aki ezt máshogy gondolja, annak nehéz napjai lesznek (Törött lábbal komplikált lépcsőket mászni a városban pedig szinte mindenhez lépcsők vezetnek).
- Így jössz?
- Mert?
- Mindegy. – lököm neki hanyag mozdulattal a bukót, kinyitva előtte az ajtót engedem előre, búcsúzóul még Padmé fejére vakarok, aki a bejárat melletti cipős szekrényen ücsörögve törleszkedik önzően egy utolsó simításért.
Gyűlölöm a Starbucksot. Üresfejű csitrik, akik a kávénak sem mondható löttyeiket fotózgatják, szürcsölgetik, de valamiért Charlie kedveli, így oda viszem. Lesegítve a motorról zárom le a járművet, hónom alatt a saját bukómmal sétálok be, a pultnál megállva nézem a plafonra erősített kínálat táblát. Őszintén, fogalmam sincs mi az a „pumpkin spice latte vagy java chip frapp” de miután Charlie belelkesedik így az én arcomra is mosoly kúszik. Hagyom, hogy rendeljen, szempillám sem rebben, mikor az árat mondják. Elővéve a pénztárcám előzöm meg a fiút, kicsapva az eladó lány elé a bankókat köszönöm meg, felmarkolva a két tányért indulok neki az egyik szabad asztalnak, míg lakótársam az italokkal szerencsétlenkedik.
Lehuppanva kényelmes székeik egyikébe dobom a mellettünk lévő üresre a bukósisakot, tányérjainkat az asztalra pakolom.
- Jól sejtem le akarod fotózni?
- Jól!
Soha sem értettem mi ebben a király. Minden esetre hagyom neki, hogy megalkossa a tökéletes kompozíciót, majd kidugott nyelvvel és megfeszülő testtel meg is örökíthesse briliáns képét, amit azonnal fel is tölthet az Instagramra.
- Diktálom mit írjál: „HESTEG –FRAPUKAPUCSINÓ, HESTEG-BURZSUJKODOK, HESTEG-KEZDŐMAJOMSZETT. – húzom magam elé a csoki tortát, a kávénak nem is szentelek akkora figyelmet, mint az édességnek.
- HESTEG- BEKAPHATOD!- dünnyögi a telefonképernyő mögül bujkáló mosollyal. Imádom a mosolyát.
- HESTEG- No homo.
- Attól, hogy azt mondod, „no homo” még ugyan olyan homokos lesz a dolog! – mormogja tovább összevonva sötét szemöldökeit, még mindig nem hajlandó felnézni a készülékből. Gyanítom, már egyáltalán nem a képfeltöltéssel foglalkozik. Hogy honnan is? Egyre szélesebb vigyor kúszik ki az arcára.
- Minek örülsz ennyire törpeuszkár?
- Carlos írt!
Felmerülhetne bennem, hogy lényegében ki a gyíkom az a Carlos, de ötven dolcsit mernék rá tenni, hogy T betűvel kezdődne a magyarázat és INDER lenne a vége. Mélyet sóhajtva teszem le a villát, bánatos pofával vizslatom még pár pillanatig a csodálatos browniet majd hátradőlve kulcsolom össze ujjaim, hasamra pakolva kezem nyújtom ki keresztbe téve lábaimat is. Kényelmes pózt veszek fel, tapasztalatból tudom, hosszú mesedélután jön erről a bizonyos Carlosról.
- Azt hittem befejezted az asztrológiát a randizgatásaiddal együtt.
- Igen be, de ez más, mert… MERT Ő LATIN. A LATINOK JÓL TÁNCOLNAK!
Eltátva ajkim csapok az arcomra, lassan simítok le borostámon, szemeimből sok mindent ki lehet olvasni, de a borzalom, a rettenet és a kiábrándultság az, ami dominál. Mély sóhajom mindent elárul a véleményemről, kezem levándorol a tarkómra, pár masszírozó mozdulatot téve. Mária, ments meg!
Természetesen az élménybeszámoló nem marad el, még képet is kapok a mi jó kugli fejű Carlos barátunkról. Bronzos bőr, tökéletesen megmunkált izomzat, baba popsi sima fej, no és persze fogpaszta vigyor. Természetesen hat képéből ötön nincs rajta felső, a maradék egyen is csak a bőrdzseki.
- Mit is mondtál hol találkozok Tinder Carlossal?
- A Silver Foxban holnap este.
Félrenyelve a nyálam kezdek vad köhögésbe előre görnyedve. Charlie tehetetlenül lapogat a hátamra, riadtan kérdezgeti jól vagyok-e.
Felhördülve morzsolok el egy-egy erőlködés szülte könnycseppet, mély levegőt véve köszörülöm meg a torkom.
- Tudod te milyen hely az a Silver Fox?
- Öhm… egy bár ahol táncolnak is.
- Nem egészen.- meredek rá.- Táncolnak ugyan, de nem azzal a céllal és úgy, ahogy te gondolod. Nem kubai salsat lötyögnek valami babzabáló vernyogásra. Az egy férfiakat foglalkoztató striptease bár.
- Még is honnan tudod azt?!- kérdi fölényeskedve, talán arra számítva, hogy megfogott vele.
- Onnan, hogy ott dolgozom…A Silver Foxba visz randizni? Gondolkozz már Charlie! Oké, hogy meleg a pasi, de egymást kellene bámulnotok a randin. – Fakadok ki.
- Nyugodj már meg, Mike! Nagyfiú vagyok már, tudok magamra vigyázni! Ha pedig ott dolgozol, biztos megbízható hely lehet.
Ennyi a jusson. „Nyugodj már meg, Mike”… mintha az ennyire könnyű lenne.
***
Megérzés vagy pusztán a zöld szörnyecske… nem tudom mi is motivált pontosan. Ezen kattogva keverem a koktélokat kedvenc bárunk pultja mögött. Az uniformis határozottan sokat sejtet: csokornyakkendő, egyszerű fekete nadrágkötő - hozzá színben illő- öltönynadrággal. Légies munkaruha, de hát ki is kívánhatna többet egy leginkább nők számára fent tartott, kizárólag férfiakat foglalkoztató éjszakai bártól? Szabadnapom lenne, én még is itt rázom újabb Manhattenemet amit hamarosan ki is töltök az erősen spicces szőkeségnek, aki felháborodottan csapkodja az asztalt maga előtt.
- Cosmopolitant kértem Mich!- nyervog elvékonyított hangon, rózsaszín- állítása szerint ki kéri magának, mert babyboomer- műkörmeit sürgetően ütögeti a márvány pultnak.- Még is mire várunk már?! Egyáltalán miért itt vagyunk, azt mondtad elviszel abba a cuki kosztümös kávézóba.
Chanel Clein és az ő csillámporos vágyálmai. Tökéletes test, baba arc, a műszempillája többet ér, mint fél havi fizetése halandó embereknek. A tipikus lány, aki apuci szeme fénye, és akiről biztosan tudod, a szőkenős vicceket róla mintázhatták. De mi természetesen pont ezért szeretjük, elbűvölően naiv butasága pedig a legjobb fegyver, amit elképzelhetek ma estére.
- Hidd el ez is ugyan olyan finom lesz, ha nem jobb! – teszem elé a kész remekművet, bár nem lenne rá szükség mégis belebiggyesztek neki egy rózsaszín esernyőcskét.
- De ebben nincs áfonya lé! Az áfonya égeti a kalóriákat, az alkoholban pedig nagyon sok van! – méregeti gyanakodva az ipszilon poharat maga előtt.
- Ha elfogyott kapsz Cosmot, de most ezzel tudok csak szolgálni.- a pultra könyökölve fogok aprócska kezeire, rájuk szorítva érem el, hogy biztosan rám figyeljen. – Chanel…emlékszel mit beszéltünk meg?
- Azt, hogy elmegyünk abba a cuki japán kávézóba ahol szobalány ruhában szolgálnak fel és cicák is vannak, de te cserébe idehoztál!- veti oldalra a fejét, hangszínéből sugárzik a sértettség. – Miért is hoztál ide?
- Elmondtam már neked… Charlie nagy bajban van. Egy drogossal randizgat. Emlékszel a srácra, aki folyton kéreget a park előtt?
- Az, amelyik azt mondta nekem, hogy csúnya a hajam?- vonja össze vékonyra szedett szemöldökét.- és utána rám kiabált, hogy nyuszit akar?
- Arra.- bólintok határozottan. Chanel fintorát látva borítékolom is a sikert.- Aaronnak hívják. Jó gyerek volt, csak hát kidobták otthonról a szülei, összeszűrte a levet mindenféle drogos fazonokkal és idáig jutott. Ugye te sem szeretnéd, ha a mi Charlienk szegény Aaron sorsára jutna? Ugye nem?
A kölyökkutya szemek és a lelkiismeretes beszéd meghozza a hatását. Mintha a zöld íriszek tisztulnának egy kicsit, bőszen bólogat, kihúzva magát dülleszti előre melleit magabiztosan.
- Majd én megvédem őt!
- Ez a beszéd csajszi. A lényeg, hogy ne támadd le azzal, hogy drogos a palija…ismered milyen mimóza szegény, a szívére venné.
- Jó, de… honnan tudod, hogy drogos?
- Aaron mondta. Tudod, ő sokfelé jár, sok embert ismer. A tag tőle szokta venni a cuccot, meg amúgy is latin.
- Jó, de… te miért beszélgetsz csövesekkel?
Tanácstalan grimaszt vágva egyenesedek fel, egy másik rendelésnek látok neki. Ahogy kiöntöm azonnal meg is érkezik a mi várva várt párosunk. A férfi már csöppet sem olyan udvarias, mint elődje volt. Keze birtoklóan karolja barátunkat, vaskos ajkaival szüntelenül a fiú fülébe suttog, míg az csak halvány pírral az arcán nevetgél, legyintget néha.
Chanelre pillantok. A lány eltátott szájjal mered rájuk, majd rám.
- Olyan cukiiiik…- szűrődik ki a lelkes, vékony hang a pohárból.
- Na ne szórakozz velem, támadd le őket és ne engedd Charliet a pulthoz. Úgy tudja, hogy elmentem a tavakhoz pecázni.
- Ne már, ha tetszik neked miért nem mondod meg neki, és annyi?! Mich ez nem szégyen, totál elfogadott dolog már! Az, hogy hazudgálsz neki és ellehetetleníted a randijait gáz!
- Azért Chanel…- masszírozok két ujjal halántékomra, szemeim hosszú pillanatra lecsukom.- Mert akár mennyire is szeretnéd, EGY, NEM-VAGYOK-MELEG. Kettő, ez a tag nem akar járni Charlieval, csak megcuccolja és ennyi. Felfogod?
- Ahha…de ez az ő dolguk. Miért bánt téged ez ennyire?
- Azért, mert…- remek kérdés. Miért is érdekel engem annyira, hogy megcuccolják-e Charles Swimet, vagy nem, elvégre sem az apja sem a gardedámja nem vagyok, erényőrnek pedig végképp nem szegődtem el. Egyszerűen csak…rosszul esik belegondolni, hogy Charliet- Az én Charliemat- valaki méltatlanul kezeli.- Az tök mindegy, haladjál vagy szankciók lesznek bevezetve aztán se állatkert se kávézó.
- Jól van már, jó!
Egy határozott mozdulattal rántja fel a mini ruha mellrészét, lekászálódva a székről aktivizálja magát. Négy lépés és már visítva Charlie nyakába is ugrik. Több mint öt méterre vagyok tőlük, a zene dübörög de mégis tisztán hallom, ahogy üdvöskénk örvendezik. Charlie is megörül, valószínűnek tartom, hogy Mr. Alkohol besegített a szórakoztatásba. Egy félreeső asztalhoz ülnek ahova a pulttól rá lehet látni, de a többi helyről már bajosan. Elég közel van a mosdóhoz és a „pezsgő szobához” ami avatott szemnek már sok mindent sejtet.
Érdektelennek tetetve magam fogadom az öltönyös férfit. Szélesebb vállal és erősebb fizikummal rendelkezik mint én, ráadásul a stílusa is tenyérbe mászó.
- Hé haver, adj két Zombiet és egy Mojitot. – szólít meg mialatt egy vaskosabb pénzköteget csúsztat felém. Valami más is van ott. Egy aprócska önzárós tasak, benne fehér por. GHB- ismertebb nevén Gina- ahogy nézem.- Az egyik Zombiet pedig egy kicsit fűszerezd meg.
Széles mosolyra húzódnak ajkaim, biccentve veszem el a pénzt, a port is, majd tudtára adom, foglaljon helyet, kivisszük az asztalhoz. A „kék szívószálas” lesz az extra. Tinder Carlos bólint, a sikerét már elkönyvelte. Sötét szemeim résnyire szűkülnek, mialatt keverni kezdek.
„Megfűszerezni”. – visszhangzik fejemben az egyetlen szó, hátra fordulva kiáltok a másik pultosnak, aki mögöttem serénykedik, mutatványokkal szórakoztatja a vendégeket.
- Hé Jesse, kölcsönkérhetem a szemcsepped egy kicsit?
- Persze haver, a pult alatt van a fekete kosárkában.
- Köszi!
Így aztán az elkészült koktélokat szépen pohárba is töltöm, az egyiket pedig ténylegesen megfűszerezem. Tudom, hogy Chanel nem fogja elfogadni az italt- legalább is nagyon reménykedem benne.- és úgy gondolom, ha el is fogadja, minden bizonnyal ugyan olyat szeretne inni, mint amilyet a barátja, így a szemcsepp a Mojitoba kerül. Egyik felszolgálónk hamar ki is viszi, így nekem már csak a pultra könyökölve kell várakoznom a műsor kezdetéig.
A Mojito a megfelelő ember elé kerül, Charlie Chanellel koccint, majd boldogan iszik bele a koktélba. Tekintete már most is ködös, a férfi vállának dől, aki élveteg vigyorral cirógatja annak oldalát a póló alá nyúlva. Izgatottan nedvesítem meg száraz ajkaim futólag a nyelvemmel, lábujjhegyre emelkedve süllyesztem kezeim az öltönynadrág zsebébe.
- Gyerünk!-mormogom.
Már épp azt hinném briliáns tervem kudarcba fulladt mikor tar barátunk megpróbálná csókba vonni kábult lakótársam, az pedig még hagyná is magát, de a férfi hirtelen elhúzódik. Arcán átsuhan a bizonytalanság, az asztalra csap, biccent egyet mondva valamit majd sietősen távozik a mosdóba. Mondanom sem kell, az elkövetkező negyven percet valószínűleg felváltott pozíciókban fogja tölteni a WC kagyló felett.
Látva a jelenetet elégedetten csapom össze a tenyeremet, összedörzsölöm őket, majd felkeresve a főnököm adok neki pontos személyleírást és jelzem lényegében mire is készült a személy. A drog az drog, ezért pedig a rendőrséggel kell valószínűleg számolnia. Ettől eltekintve nem várom meg, hogy végezzenek. Chanel a megbeszéltek alapján magánál altatja a srácot (amolyan csajos bulit tartanak algás arcpakolással meg körömfestéssel- gondolom én), magam pedig munkám végeztével hajnalban hazaesek. A kanapén talál a reggel, hasamon a macskával. Együtt szuszogunk, azt hiszem én még horkolok is egy keveset ám ez nyilvánvalóan nem releváns, legalább is egészen addig nem míg meg nem érkezik Charlie. Valószínűleg a macskajaj is közrejátszhat rossz kedvében, ajtócsapódásra ébredek.
Lepakolva Padmét ülök fel, hanyag mozdulattal törlöm le arcomról a nyálcsíkot, a fiú után sietek. A teraszon találom meg, kezében cigaretta, szemei vörösek, arca nedves.
- Hé…kölyök. Ugye nem sírsz?
- Nem.- hüppögi karcos hangon, lopva dörzsöli meg szemeit bő pulóverjének ujjaival.
- Miért itatod az egereket? Nem volt jó a tegnapi randi?- támaszkodom mellé a korlátra.
- Nem volt az! Katasztrófa volt! Chanel szerint drogos volt a csóka és..és…-hüppög tovább.- engem már nem érdekel a hülye horoszkóp, mert hazugság! Azt mondta megtalálom a szerelmet, de semmit sem találtam csak szart-szar hátán!
- Tehát…nincs több randi?
- Nincs!
Diadalt kéne éreznem, de mégsem tesz boldoggá a válasza. Fájdalmat okoz a keserűsége… azt akarom, hogy mosolyogjon, hogy nevessen, vagy tudom is én… A lényeg, hogy ne sírjon. Ha sír, szar alaknak érzem magam. Egyszerűen nem tudom elviselni a könnyeit.
Összeszorítva az ajkaim szorítom magamhoz a fiút némán, hagyom, had kisírja magát, lenyugodjon.
- Tudod, ez baj…
- Mi?- dünnyög a mellkasomba.
- Ez a „nem megyek többet randira” dolog. Még egyszer megpróbálhatnád… még van három napod az iskolakezdésig.
- Ugyan mégis kivel próbálhatnám meg?! Három hét sem volt elég egy rendes fazont találni, kire bukkanhatnék rá három nap alatt?! Még is kivel menjek el randizni, Mike?!
- Velem.
CHARLIE SWIM:
Miután Mike majdnem megfulladt, megkaptam a napi fejmosás adagom, hogy mégis, mit képzelek, meg, hogy ebből is látszódik, milyen a fickó.
- Silver Foxba visz randizni? Gondolkozz már Charlie! Oké, hogy meleg a pasi, de egymást kellene bámulnotok a randin. – kel ki magából. Igazából nem is foglalkozom vele túlzottan. Tudom, hogy jót akar nekem, hisz a legjobb barátom, mégis úgy érzem, meg akar fosztani valamitől, amitől boldog lehetnék, ráadásul úgy, hogy nincs rá ésszerű indoka.
- Nyugodj már meg, Mike! Nagyfiú vagyok már, tudok magamra vigyázni! Ha pedig ott dolgozol, biztos megbízható hely lehet... – legyintem le, majd fel is kelek mellőle. Még, ha táncos fiúk is vannak a klubban, biztosan jól fogjuk magunkat érezni.
Szóval Carlos. Magas, kigyúrt, kopasz és motoros. Az a tipikus rossz fiú, aki minden fiatal lány álma. Be kell vallanom, nekem is megremegett a térdem, mikor az első korty sör után átkarolta a derekamat és megcsókolt. Az a csöppnyi erőszak és vadság, amivel az ajkaimra mart, azonnal tüzet gyújtott bennem. Kár lenne tagadnom, becsiccsentve kis kutyaként ugranék, ha füttyent.
Kicsípve magam várom, ő pedig felvesz a kisbolt előtt. Első utunk egy kocsmába vezet, utána megyünk csak a Silver Foxba. Szomorú, de be kell látnom, Mikenak igaza volt. Tényleg egy Chippendale bár.. Akkor vajon tényleg itt dolgozik? El is terelem végül a gondolataimat róla.
- Mondd, Cha’.. Nem lenne kedved egy kicsit jobban összemelegedni? – kérdezi Carlos, a füleimbe suttogva. A lehelete perzsel, én pedig lassan tényleg eldobom a bugyim, szerencsére még magamnál vagyok annyira, hogy megrázzam a fejemet.
- Várj még.. Jó? Túl gyors. Talán legközelebb… - tolom el magamtól, a mellkasára lapogatva. Láthatóan picit sértetten, de rám hagyja, miközben ismét megcsókol. A csókunkat Chanel szakítja félbe.
Chanel... Top modell alkat, széles mosoly, vastag pénztárca. Ő pedig miden rosszfiú álma. A nyakamba ugrik, én pedig nevetve ölelem át. Nem jövök ki jól a lányokkal. Hiába vagyok meleg, ebből a sztereotípiából kiesek; mégis Chanel valahogy kivétel. Mike mindig azt mondja, egész egy húron pendülünk. Talán azért, mert „egy szinten van az agyi kapacitásunk” . Már magunkra se vesszük a dolgot.
Bemutatom a lánynak az újdonsült lovagomat, és csacsogni kezdek vele, mindaddig, amíg ő el nem siet italért. Szóba jön minden; a kaják, a sztárok... Egy-egy táncos fiút is mustrálunk és rájövünk arra is, hogy igen, egy az ízlésünk!
Igazából először azt veszem észre, nem szimpatikus neki Chanel, csak ezért lépett le, de mikor három itallal tér vissza a pincér mögötte, kissé megkönnyebbülök.
- Ó! Azt a cuki koktélt szeretném! – csattan fel Chanel, vékony hangján, mire Carlos hősiesen megadja magát és cserél vele. Ez is tetszik benne. Egy hosszú csók után tovább beszélgetünk.
A bár melege megteszi a hatását, hamar be is rúgok úgy, ahogyan illik. Szédelgek, nevetgélek, mint egy kis csitri, ami láthatóan tetszik is Carlosnak. A szemeim csillognak az alkoholtól, s mikor ránézek, kedvesen az arcomra simít, és megcsókol. Ujjaim a mellkasára siklanak, s mire Chanel is elfordul a bámészkodásból, hirtelen felpattan Carlos, és elrohan.
Mire sikerül felocsúdnom a hirtelenségből, már csak ketten ülünk ott Chanellel az asztalnál.
- Te érted ezt..? – pillantok a lányra, aki csak megvonja a vállait, és a kezemre simít.
Talán valamit elrontottam? Nem hiszem.. Hisz a mosdó felé ment el..
A csendes várakozást végül Chanel hangja töri meg, úgy egy óra múlva.
- Szerinted még visszajön? – kérdezi, mellém ülve. Én tanácstalanul pillantok a lányra, majd bizonytalanul biccentek, de már szorul is a torkom. Nem tudom elhinni, hogy ismét faképnél hagytak.
Remegő állal, nehézkes mosolyra húzom az ajkaimat, majd egy szolid fejrázás után felállok.
- Nem jön vissza. Egy sem jön vissza. – vonok vállat csalódottan.
***
Az újabb „jól elsült” randi után félrészegen, és teljesen magamba roskadva cipelt haza Chanel magához. Arra az estére megnyert, és végre kiélhette rajtam a nőies hajlamait, s mi tagadás, én is élveztem az egészet.
Vagy egy órát áztattuk magunkat a forró vízben, - igen, van, hogy együtt fürdünk – majd, mint a csajos filmekben, törölköző turbánnal a fejünkön, több doboz csoki társaságában utáltuk együtt a világ összes pasiját.
- Ezek a horoszkópok szart sem érnek… - dünnyögöm sértetten, egy napilapot lapozgatva fél kézzel, miközben a szabad kezemmel újabb szemet gyűrök a számba a mindenmentes bonbonból. – Ámítás az egész! Baromság!
- Ugyan, Charlie! – lapogat Chanel óvatoskodva a kezemre, hisz még szárad a manikűrje. – Ne ess ennyire kétségbe! Biztosan van, aki oda lenne érted. Valaki olyan, aki nem drogos.
Ezen nevetnem kell. A jóhiszeműsége mindig meglep. Kevés ember áll ennyire közel a lányhoz, mint én, de ránk pazarolja az összes szeretetét. Egyszerűen nem lehet nem szeretni emiatt.
- Fent vagyok mindenhol. Társkeresők tömkelegén, köztük a Tinderen is, de három hét alatt egy rendes fickót sem sikerült kifognom. Mi ez, ha nem esélytelenség?
Chanel jóízűen felkacag, majd a körmei fújkálásába kezd. Annyira irigylem őt néha. Ő bárkit megkaphatna, ha nagyon szeretné. Szép, megvan a maga bája, és… Nő.
- Add inkább ide a kezeidet. – nyújtja felém a tökéletesre reszelt mancsait, én pedig leteszem az újságot és megadóan a kezébe eresztem a jobb kezem. – Megreszelem a körmeidet, és bekenem a kezed. Puha lesz és jó illatú, amitől te pedig boldog leszel. Engem is mindig boldoggá tesz!
Persze. Chanelt minden boldoggá teszi, ami egy picit is illatos.
Hagyom magam, és húsz percen belül, már az ujjaimat is legyantázza, sőt, ha nem kapcsolok időben, talán még a körmeimet is kifesti vörösre.
- Annyira jó lenne egyszer valaki mellett ébredni. Tudod... Boldogan. Rózsaszín felhő, erős karok a derekam körül. – pillantok fel a lányra a körmeimről. Valóban szép munkát végzett. – Néha ott tartok, már bárkit meg tudnék szeretni, aki egy kicsit is kedves hozzám.
- Mike nem az? – kérdezi hirtelen, de az ajkai elé is kapja a kezét.
- Mi nem az? Nem értelek... – méregetem furcsállva a szavait. – Mike kedves velem, és jól is néz ki. Őt tudnám szeretni, de… - ekkor elszorul a torkom. Eszembe jut, hogy mikor összeköltöztünk a balesetem után, nem kellett sok, és fülig beleszerettem a férfibe. Túl kedves volt, én pedig képtelen voltam letagadni az érzéseimet, sőt, be is vallottam neki, egy szorosabb ölelése alkalmával. Ő persze kedvesen hárított, de nem is vártam másra. Mike.. Ő nem meleg. Sosem volt az. Ő gyerekeket szeretne, egy gyönyörű feleséget, kutyát és egy családi házat. Meg persze, egy éttermet…
- De? – ragad ki a gondolataimból Chanel, mire megtörlöm a szemeimet. Fáradt is vagyok már, és hajnalodik, ezért felkelek. Ez a végszó.
- Nincs de.. Mennem kell, Chanel. Köszönöm a vigasz bulit. – puszilgatok az arcára és le is lépek.
Mivel Mike nincs otthon – legalább is ebben a tudatban vagyok – ezért csak morcosan bevágom magam mögött az ajtót. Út közben hazafelé kiültem a parkban és a hajnali dér ébresztett, a talán fél órás szundikálásomból. Innentől kezdve a másnaposság volt az útitársam.
Ahogy belépek, lerúgom a cipőimet és kiveszem a fülhallgatót a füleimből, ekkor hallom csak meg Mike motoszkálását.
A szemeim fájnak, és tombol a nikotin hiányom, ezért kisietek a teraszra, hogy még véletlenül se lássa, milyen állapotban is vagyok. Rá kell gyújtanom, de már mellettem is toporog. Nem... Nem bírom. Az elmúlt három hét és az emlékek, az érzelmek, amiket Mike iránt éreztem... Egyszerűen eltörik a mécses, ő pedig, mint minden alkalommal, lovagiasan vígasztal.
- Tudod, ez baj…
- Mi?- dünnyögöm a mellkasába.
- Ez a „nem megyek többet randira” dolog. Még egyszer megpróbálhatnád…még van három napod az iskolakezdésig.
- Ugyan mégis kivel próbálhatnám meg?! Három hét sem volt elég egy rendes fazont találni, kire bukkanhatnék rá három nap alatt?! Még is kivel menjek el randizni, Mike?!
- Velem.
Mike újra és újra meglep. Remegek a karjai közt, de talán csak a fáradtságnak tudja be. Képtelen vagyok nemet mondani, rábólintok és visszabújok a karjai közé.
MIKE SIMONS:
Nem tudom milyen halott öltet vezérelt, mikor a legjobb barátomat elhívtam randizni. Végül is úgy fogom fel ez nem is igazán randi lesz csak egy baráti találkozó, olyan amilyen általában lenni szokott és volt is már vagy hat-nyolc tucatnyi. Mégis… idegesen tollászkodok a tükör előtt mint valami kiskamasz, próbálom beállítani a hajam, hogy a legjobb szögbe álljon, a farmerom igazgatom, a borostám metszegetem vagy épp a kölnit pofozgatom magamra nagy óvatossággal.
Ma este csillaghullás lesz. Mi sem lenne remekebb alkalom egy csodálatos randira? Ha Michael Simons kitalál valamit, akkor az úgy is lesz, Michael Simons pedig most elhatározta, barátjának az eddigi élete legfelejthetetlenebb és legkülönlegesebb találkozóját hozza tető alá!
Csillaghullás, egy üveg finom bor, pár előrecsomagolt szendvics, mi más is kéne a tökéletes találkához? Így a megbeszélt időben szobájának ajtaja elé állva kopogtatok, majd szó nélkül nyújtom át neki a bukósisakot.
- Hova megyünk?
- Meglepetés.
Valóban nem árulom el neki. Rövid motorozás után a közeli partszakasz világító tornya előtt leparkolva segítem le a fiút is, majd kivéve a motor csomagtartójából a kellékeket indulok meg a torony irányába.
- Gyere!
Hosszú lépcsősor vezet fel a torony belsejébe, ám megéri. Ez a hely már rég nem látja el funkcióját, helyette hangulatosan berendezett terepet biztosít pároknak egy-egy légyottra. Potom összegért ki lehet venni akár egy egész napra is én pedig meg is tettem.
Kinyitva a faajtót engedem előre a fiút. Minden minimalista stílusban van, szinte ontja magából a tenger illatát, fehér és kék, a kilátás pedig gyönyörű. A világításról, ha úgy hozná a szükség majd a petróleum lámpa gondoskodik mely csak emeli a hely hangulatát.
- Ez csodaszép…mégis..hogy?- teszi fel a kérdést mialatt kinyitom a bort, két pohárba öntöm s az egyiket felé is nyújtom.
- Megmondtam neked, életed legszebb randiját kapod. Olyat, amilyet megérdemelsz!
Más irányba néz, nekem pedig így elég időm van kikészíteni a pokrócokat, meggyújtani a lámpát valamint az asztalra pakolni szendvicseinket is.
Korai vacsoránk még zavartan fogy el, ám ahogy leszáll az este és a borból is több van a szervezetünkben mint az üvegben, a hangulat egyenes arányosságban lazul. Boldog meghittségben mesélek neki történeteket a korlátnak támaszkodva mely a hatalmas üvegfal elé van erősítve, a tengeren tükröződő telihold fényére pillantva. Hirtelen Charlie felkiált.
- Egy hullócsillag!
- Remélem kívántál. - dünnyögöm borkarcos hangon.
- Hát…igen. - vallja be, majd fel is csuklik. Azt hiszem, a bor hatása lehet.
Röstellem, de kikacagom. Jót nevetek rajta, annyira jót, hogy először egy, majd egy sorozatnyi zsibbasztó büszke tulajdonosa lehetek.
- Tudod…én nem bánom, hogy nem jöttek össze a randijaid.- kezdek bele némi tétovázás után, még mindig a sajgó karomat dörzsölgetve. – ezerszer jobbat érdemelsz, mint azok akik eléd álltak. Charlie, te egy nagyon különleges fiú vagy és szeretném, ha boldog lennél…érted?
- Nem értem miről beszélsz.- vonja össze a szemöldökét, lassan pillant fel rám. Úgy csillognak a szemei, mint… nem is tudom….ékszer szemei vannak.
- Arról beszélek, hogy én nem tudnám elviselni, ha kevesebbet kapnál, mint amit érdemelsz... Nekem…rosszul esett, mikor elmentél ezekkel a semmirekellőkkel…
- Mike…
- Ne, had fejezzem be. - vágok közbe- Úgyhogy…én…szabotáltam a randijaidat.
Elkerekednek a szemei, a bor jótékony homályán is átcsillan a harag szikrája.
- Nem volt hozzá jogod!
- Valóban nem volt. - ismerem el.
- De…Mike…miért csináltad?
- Mert attól féltem, hogy…nem is tudom…elveszítelek.
- De hát hogy veszíthetnél el, hiszen a barátom vagy. - mered rám háborogva. – Miért lehetetlenítsz el?! Mit ártottam neked? Nem vagy meleg, én pedig az vagyok! Párkapcsolatot szeretnék, de te elveszed tőlem még ennek is a lehetőségét! Azt akarom, hogy szeressenek, miért olyan rossz ez?! Miért vagy ennyire önző és gyerekes, Mike?!
- Azért, mert szeretlek, és nem tudom elviselni a tudatot, hogy más érjen hozzád. Érted?
A hangulat megfagy. Én meredek előre, Charlie pedig rám, némán tátogva, mint hal a szatyorba. Már most megbántam, amit mondtam, de nincs vissza út. Kicsúszott és most kellemetlenül lebeg körülöttünk. A finom ujjak lassan csúsznak testem mellett lógó kezem tenyerébe, megszorítják azt, a hullámos, sötét üstök lepke könnyedséggel dől karomnak, testét érzem az enyémhez kucorodni.
- Mike…te nem vagy meleg. Te magad hajtogattad mindig…
- Tudom. Nem vagyok meleg, Charlie. Nem szeretem a fiúkat, téged szeretlek.
Lepillantok rá, ő felnéz rám. Szabad kezem az arcára csúsztatva hajolok le, finom, engesztelő csókkal pecsételem meg a pillanatot. Az édes szájíz ami utána marad, mosolyra késztet, az pedig, hogy ő is mosolyog csak még tökéletesebbé teszi a pillanatot. A fejének döntve sajátom nézem tovább a sötét égboltot, melyet ismét átszel egy hullócsillag.
Hogy meg lenne írva bennük a történetünk? Azt nem tudom… de ha meg is van írva, azt hiszem, minden okkal történik az érmének pedig mindig két oldala lesz. A kérdés az, hogy tudunk-e olvasni a csillagokból (nem csak a Cosmopolitan segítségével), hogy hiszünk-e a filozófiában akkor is, ha az okokat még nem látjuk, és hogy elfogadjuk-e a tényt: egy érmének egyszerre mindig csak egy oldalát láthatjuk tisztán.
VÉGE |
