|
(ez egy bétázatlan vezrió, esetleges elgépelésekre vagy vesszőhibákra nem kérnék megjegyzéseket! köszi!)
4. fejezet: Ilyen a szerelem
Tücsök zenél a csillagos éj alatt, de muzsikáját nem hallja más, csak némaság. A homok közt rejtőző faluban ritka jelenségek a fák, csak egy-egy játszótéren vagy iskolában fellelhető, s üvegházakban a kórházak számára. Bár az idő nem hűlt le, az egyes helyeken elszóródott fák lombjaiból a lakosok mindig tudták, milyen évszak lehet a többi faluban. Egy kopott játszótéren egy kopasz fa ácsorgott, körülötte a fű is szárazan sárgállott az éjszaka közepén. Néha egy gyenge szellő suhant át a téren, s megnyekergette a régi láncos hintákat. A térrel szemben állt egy ház, teljesen lerombolódottnak látszott, egy lakosa mégis volt. Az öreg Chiyo nagyi egyedül ült kis székében az erkélyen, és lassú pislogásokkal csodálta az eget.
Unatkozott…
Míg az akadémiára be nem került unokája, addig ő tanította a bábmesterségre, büszke volt rá, hogy a legjobbak közé sorolták kicsinyét, de meg is szakadt szíve, ahogy alig egy év után meg kellett válnia tőle, de nem tehetett mást, hisz maga a Kazekage fogadta kegyeibe a fiút.
Sasori nagyon tehetséges bábossá vált, és saját, megalkotott fegyvereit használta, ezért is nevezték zseninek. Senki nem tudott rájönni a gyengepontjára. Kiváló lett méregkeverésben, stratégiában, és logikai gondolkodása kiemelte a korabeliek közül. Ezért sem tűnt fel egyetlen geninnek sem a befogadás „ hátsó” szándéka.
Nem egyszerű kiválasztott magántanításáról…. közel sem csak erről volt szó…
Egy titok… egy pletyka lappangott az idősebb lakók és ninják körében. Nem is tudták milyen közel járnak az igazsághoz…
~*~
Sóhaj… halk nyögés… víz loccsanása… s egy kéjesen nyögött hang…
- Shisho… (mester) - nyikkant egyet félénken egy fiú, majd újabb loccsanás törte meg a fülledt csendet.
- Sasori… - jött a válasz mély, s annál szenvedélyesebb hangon. Minden hang a Kazekage külön fürdőzőjéből áramlott. Kisebb medence, benne gőzölgő víz párolog, körbe gyertyák, s ahogy az ember halad beljebb, rácsok választják el a kinti folyosótól a helyiséget.
A víz locsogott a kis medencében, ringott a két testtel párhuzamosan. Testük fénylett a víztől, s az izgalomtól. Shudesi kényelmesen ült a vízben, ami derékig ért neki, s vele szemben, az ölében ült a karcsú fiú, hátára simított a nagy tenyerét, s úgy tartotta meg.
Sarosi hátra vetette fejét, ahogy a férfi játszott vele, nem csinált mást, csak kényeztette egyik legérzékenyebb pontján. A vörös tincsek arcára tapadtak, lehunyt, összeszorított szemekkel, résnyire nyitott ajkakkal lehelte a szavakat. A férfi lassan mozgatta kezét a fiú kis merev farkán, mosolyogva itta a látványt, amit a rajta ülő nyújtott neki… imádta nézni, imádta érinteni.
- Mondtam már… ilyenkor szólíts a nevemen… - mondta suttogva, majd intenzívebben folytatta kezének játékát.
- Shu… ahh… - feszült meg teste, majd hirtelen előre kapta fejét megrándulva, a férfi csak szélesebben mosolyodott el.
- Mondd ki kérlek… - sóhajtotta kérlelő hangon, fülbemászóan dörmögő kedvességgel, aminek képtelenség ellenállni. Sasori nagyot nyelt, és még egyszer nekiveselkedett.
- Shu… Shudesiiih-saaaanhh… - nyögte felhangosodva, kis kezeivel a széles vállakba kapaszkodott, egyre gyorsabban kezdett lihegni.
- Jól van – hintett puszit fülére, majd belecsókolt nyakába, másik kezével folyamatosan cirógatta a remegő testet.
- Se… se… sensei… - dadogta elvékonyodó hangon, ujjait erősen mélyesztette az izmos vállakba – ha… ha így… én… én mindjárt… mindjárt… elmegyek… - vékonyan nyögdécselte, teljesen elhalkulva a mondat végére, arca pírban égett, jól látszott a rengeteg gyertya fényében.
- Ne tartsd vissza… - búgta fülébe a választ, s alig hogy kiejtette lágyan a szavakat, halkan nyöszörögve adta meg magát az orgazmus gyönyörének, reszketve borult az őt tartó testre. A férfi mosolyogva csókolt a hajába nagy tenyerével simogatva nyugtatólag a hátát.
- Kérlek Sasori… - dorombolta még mindig a hajába hajolva, lehunyt szemekkel – Te is szerezz örömöt nekem… - újabb puszit hintett fejére, megvárta míg a kis törékenynek tűnő test magától nem moccant. Sasori apró mozdulatokkal támasztotta meg magát ismét, kicsit kiemelkedett a vízből, arca az eddigieknél is pirosabbá vált.
- Kérlek… - sóhajtotta Shudesi szinte már könyörgő sötét szemekkel, melyekben a vágy fekete lángjai mardosták a fiú bőrét. Biccentett, majd lassan leereszkedett, ajkaiba harapva lassan ült le, egyik kezét maga elé rántotta viszont két erős kéz siklott csípőjére, segítve neki az óvatos beleülésben. A férfi fojtottan hördült fel fejét hátra vetve egy pillanatra, izmai apró remegésén látszott, hogy vissza kell fognia magát. A sós izzadtságcseppek folytak le mindkettejük testéről, hogy a vízbe érve olvadjanak új környezetükbe. A két test kölcsönösen gabalyodott egymásba, ölelve a másikat, lassú ringásuk fokozatosan vált gyorsabb tempóvá. Shudesi a fiú állát fogta közre ujjaival, miközben másik kezével segítette a mozgásban, maga elé húzta az édes pírban úszó arcot, majd lágyan csókot hintett a duzzadt ajkakra, mohón, szenvedélyesen falva, magáénak tudva a kis testrészt, s magát az egész fiút. Testük összedörzsölődött a vágy hevében, a víz is segítette a kényelmes síkos mozgást, a locsogás már rég eltompult sóhajuk és nyögéseik mellett.
- Shisho… - nyögte halkan Sasori, elválva a birtokló ajkaktól. Felnyitotta meleg barna szemeit, ködösen tekintett a férfira, ki viszonozta a pillantást… több volt egyszerű tekintetnél… több volt egyszerű egymásba látásnál… Elmerültek egymás szemében, mélyen a lelkük zugába, s beleférkőzve, ahonnan nincs kiút, örökre ott marad, akár egy zárt labirintusban.
- Sasori… - nyögte a férfi hátravetett fejjel, a fiú ezen felbuzdulva gyorsabbra vette tempóját, egész testét megfeszítve, majd a mély hörgést követve ő is felsikoltott, szürke ködbe borult minden, majd még mindig egymásba kapaszkodva, zihálva ölelkeztek a fürdő csendjében.
Hosszú-hosszú percek múlva már szabályozódott légvételük, de ugyan úgy ültek a nyugalomban, a meleg vízben pihenve. A vörös hajú fiú hátát egy cirógató kéz járta be fel és le, újra és újra, apró mosollyal, s puszikkal hintve testét ahol éri. Sasori oldalra fordított fejjel feküdt az izmos mellkasnak támasztva fejét, lehunyt szemmel, ártatlan arccal hallgatta a férfi szívének dobogását… megnyugtatta…
- Hallom a szívedet… - suttogta mosolyra fakadva, arca elé támasztotta kis kezét is.
- Érted dobog… - válaszolt egyszerűen neki, a vörös tincsekbe fúrva ujjait. A fiú meglepődött a kijelentésen, hiába jól esett neki, érezte, hogy a boldogság majd szét veti, s mégis ott volt egy folt, egy kis sötét folt, ami felett nem tudott eligazodni. Egyetlen szó volt az…
- Miért? – mondta mindennél is halkabban, de Shudesi ezt is meghallotta. Sasori lassan emelkedett fel a testről, tenyereit a férfire támasztva, nagyokat pislogva nézett rá, és várta a válasz. Számára ez a kérdés, teljesen természetes volt, hisz csak választ szeretne kapni.
A Kazekage elmosolyodott, tenyerét a fiú arcára simította, aki megadón dörgölte bele pofiját.
- Mert szerelmes vagyok… - válaszolt készségesen, arcán boldogság ült, megmosolyogva az ártatlanságot.
- Szerelem? Az… ilyen? Vagy… milyen? – fészkelődött a férfi ölében, hirtelen nem találta helyét, kíváncsi volt.
- Amikor érzed, hogy a másik nélkül nem vagy teljes… amikor érzed, hogy ha rád mosolyog a szíved megtelik jó érzéssel. Ha sír megszakad érte a szíved, és bármit megtennél érte, hogy boldognak lásd – Shudesi arcáról a mosoly levakarhatatlan volt, szeretett beszélni… Sasorial bármiről, hisz szerette a hangját… egész lényét.
A fiú maga elé kapta óvatosan kezeit, és kis ökölbe szorítva mellkasára tette, majd a férfira nézett, az arcára. Szíve nagyot dobbant, érezte majd kitör belőle, s belepirulva sütötte le hosszú pilláit.
- Ilyen… ilyen a szerelem? – susogta vékony hangon.
- Igen, de én önző vagyok – erre Sasori újra felkapta fejét, kíváncsi tekintettel nézett rá.
- Miért? – jött az újabb kérdés.
- Mert… - lassan kezdte teljesen átölelni – én nem elégszem meg azzal, hogy boldognak lássalak…
- Nem értem… - mondta pislogva, majd felsikkantott ahogy magához rántotta a férfi, és szorosan ölelte át.
- Nekem az kell, hogy mellettem légy boldog, hogy velem legyél mindig, amikor akarom, hogy lássalak… mert a hiányod megőrjít – megint a vörös tincsekbe fúrta arcát, lehunyva szemeit mélyet szippantott a kellemes illatból.
- Shisho… - nyöszörögte, nekitámasztva kezecskéit, de nem tolta el, csak feljebb csúszott rajta, hogy arcához tudjon hajolni – Szeretlek – mondta édes hangon, majd a szájára egy puszit hintett, és ismét a szemébe nézett, kis félénk mosollyal.
- Én is Saso-chan… - simította meg arcát – és ez a mi kis titkunk marad – fejezte be mondatát, majd lassú lágy csókkal csábította el, kiemelve őt a vízből, s addig el sem engedte, míg fulladásig nem csókolhatta.
Lassan hajolt el tőle, majd a mezítláb talpacskák találkozhattak a vizes kővel. Ráadott egy köntöst, majd magára is vett egyet, és vállára téve kezét kezdte el kiterelgetni, de a fiú nem moccant.
- Nem lesz ebből baj? – mutatott a víz felé, mutatóujja kandikált csak ki a köpeny ujja alól arca fülig pírban égett és szemeivel a vízen ringó kis foltokat figyelte.
Shudesi felnevetett, majd átkarolta derekánál.
- Dehogy… majd kitakarítják… - válaszolt még mindig kacagva, lassan kiterelgette a fiút magával, az öltözők felé…
|
