|
7.Fejezet
Ámokfutás
A Nap sugarai kellemes keringőt táncoltak szemhéjamon,ahogy a reggeli friss szellő végigsimított arcomon,ébredésre késztetve.Mikor kinyitottam szemeimet,egyedül találtam magam a fekete selyemágyban,Akeminek hűlt helye.Felkeltem,s apró lépésekkel közeledtem az erkély nélküli ajtóhoz,és mikor elhúztam a függönyt,egy hirtelen széllökéstől hátrahőköltem.Fenékre pottyantam,majd mikor felnéztem,Akemi szállt le elém,aggódó arccal.
- Jól vagy,hercegnő?-kapott karom után,letérdelve mellém.
Szárnyait összezárta,és nyugtalanul kezdett sérülések után kutatni a testemen.
- Jól vagyok Akemi,kérlek nyugodj meg.-túrtam sóhajtva tincseimbe- Hol voltál?
Valahogy ez a kérdés most jobban izgatott,mint az,hogy lett-e bármilyen bajom az esésből.
- Reggelente körül szoktam repülni a várat,mert egyszerűen csodálatos látvány,mikor a felkelő Nap sugarai visszaverődnek az ablakokról,és teljesen új színbe öltöztetik ezt az elképesztő építményt…-mosolygott izgatottan,és tényleg látszott az arcán,hogy nagyon szereti palotáját,és kedvét leli a csodálásában.
- Szóval ezért nincs erkélyed?Hogy könnyebben tudj közlekedni?
- Igen,hercegnő.Sokkal egyszerűbb,ha csak kitárom szárnyaimat és repülök.De mint látod,ez veszélyes bármilyen élőlénynek aki nem tud repülni,hiszen bármikor kizuhanhat.Úgyhogy óva intelek attól,hogy a közelébe menj.Nem szeretném,ha bármi bajod esne.-szigorított tekintetén,majd felsegített a földről.
- Jöjj,a reggeli már biztosan tálalva van.
Elindultunk az étkező felé,ám ahogy elhaladtam a szoba sarkában lévő tükör előtt,megfagytam a mozdulatban.Egy óriási pánik és zavarodottság lett úrrá rajtam,légzésem elnehezedett,mintha ólomsúlyok húznák a lábam.Ez a tükör…nem mutathatja a valóságot!Ez képtelenség!Közelebb rohantam a tükörhöz,és oldalt fordultam,hogy jobban lássam rémületem kiváltó okát.
- A…a hajam…-szemeim elkerekedtek a sokktól,s szívverésem messze meghaladta a normális szintet.
Sötétlila combközépig érő hajam immár új színnel gazdagodott.Merthogy tincseim vége derékig kifehéredtek.
- M-mi történik velem?-kérdeztem Akemi felé fordulva ijedt szemekkel,mint akinek megölték a kiskutyáját.
- Hercegnő,kérlek nyugodj meg.-simogatta meg fejem búbját- Ez egy teljesen természetes reakció.Ezt csókom váltotta ki.Tudod,ha egy halandó részesül egy angyali csókban,annak másnapra kifehéredik a haja vége.
Úgy mondja,mintha semmi következménye nem lenne ennek a sorscsapásnak.Hogyan fogom ezt megmagyarázni Kurochinak?A herceg teljesen ki fog kelni magából…
- É-és ha levágom?-csillant fel a remény az elmémben.Talán van esélyem elkerülni Kurochi dühét.
- Ugyan,hercegnő.Ez a jelenség nem hasonlítható össze egy hajfestéssel.Itt a sejtjeid mentek át egy varázslatos átalakuláson,szó sincs külső rétegről,vagy fakításról.A változás belülről jön.Tehát ha le is vágod a kifehéredett részt,a megmaradt hajad vége ismét kifehéredik.De miért is vágnád le ezt a gyönyörűséget?Sokkal szebb lettél,hercegnőm,mint azelőtt bármikor.-nyomott egy csókot homlokomra,s azzal kisétált az ebédlőbe.
Hihetetlen.Tehát meg lettem pecsételve.Egy olyan pecsétet kapott a testem,amiből ha akarnék sem tudnék kiszabadulni.Csak ha kopaszra nyírom magam.De erre gondolni sem akarok.Nincs más választásom,szembe kell nézzek Kurochival,és vállalnom kell a felelősséget a tettemért…Nem mintha nem élveztem volna…de mégis,furcsa bűntudattal telik meg szívem ha a hercegre gondolok.Miután olyan csúnyán helyben hagytam szavaimmal és tettemmel a tegnap,fehér hajam csak a teljes káoszba taszítaná a lelkét.Hiszen abban biztos vagyok,hogy a herceg táplál érzelmeket irántam…és én sem tagadnám le,ha megkérdeznék,hogy kedvelem-e őt.Afelől is teljes a meggyőződésem,hogy a herceg is tisztában van ezzel a reakcióval halandók és angyalok között.Viszont az sem áll messze az igazságtól,hogy Akemi is foglyul ejtett csodálatos jellemével és külsejével…
Így cikáztak a fejemben a gondolatok a reggeli alatt,és persze Akemi észrevette,hogy nem igazán nyúlok a gondosan elkészített étekhez.
- Mi a gond,hercegnő?-kérdezte nyugtalan tekintettel.
- Óh…semmi gond,Akemi,tényleg.Jól vagyok.-válaszoltam feszengve,amit Akemi persze nem hagyott figyelmen kívül.
- Hercegnő,had áruljak el neked valamit.Egy halandó sohasem hazudhat egy angyalnak.Soha.Mi ki tudjuk olvasni a szemetekből,hogy igazat szóltok-e,vagy leplezni próbáljátok gondolataitokat.És nekem valami azt súgja,hogy valami nagyon nyomja a lelkedet.
Fejemet lehajtva sóhajtottam egy nagyot.
- Mondd hát,kedves hercegnő,mi bánt?Csak nem bántad meg a tegnap esti csókot?-kérdése beletalált a közepébe,s én könnyes szemekkel néztem rá,ruhámat gyűrögetve.
- Jaj,kedves…emiatt igazán nem érdemes bánkódnod.-dőlt hátra székében fájdalmas arccal.
- De…de…Kurochi…-szipogtam.
- Először is kérlek ne hullajtsd könnyeidet hercegnő,mert a szívem szakad ketté,mikor valakit sírni kell,hogy lássak.
Egy szolgáló lépett mellém egy selyem kendőt nyújtva nekem.Elfogadva,letöröltem könnyeimet az arcomról.Akemi folytatta:
- Ami pedig a herceget illeti…a tegnap alkalmam volt tökéletesen kiolvasni Hisato úrfi viselkedéséből az álláspontját veled kapcsolatban.Tisztában vagyok vele,hogy az úrfi gyengéd érzelmekkel viseltetik irántad.Azzal is tisztában vagyok,hogy ezen érzelmeket te bizonyos fokig viszonzod.Én már akkor tudtam előre tetteim következményét,mikor a fürdőben közeledtem feléd.De mindezt nem tettem volna meg,ha nem lennék nyugodt a herceg reakciójával kapcsolatban.-húzta mosolyra a száját,amivel kicsit összezavart.
- Ezt hogy érted?-adtam hangot zavaromnak.
- Nézd,abban biztos vagyok,hogy a herceg egy bő mennyiségű féltékenységet hordoz magában.Ez tisztán látható volt a tegnapi ellenkezése után.De azt is bizton állíthatom,hogy bármi is lesz a herceg visszajelzése,téged semmilyen körülmények között nem fog bántani.-vált komollyá arckifejezése.
- Miből gondolod,hogy nem fog bántani?És ha felindulásból kárt tesz majd bennem?Vagy esetleg…megöl?...-beleremegtem a gondolatba,mert megjelent elmémben a kép,amint Kurochi kihűlt testem mellett áll izzó szemekkel.Borzalmas.
- Ugyan már kedves,ne beszélj butaságokat.Kurochi úrfi egy erősen birtokló személyiséggel rendelkezik.Ő soha nem tenne kárt abban amit sajátjának vél.
- Értem…tehát azt mondod,hogy nincs okom az aggodalomra…valahogy mégis rosszul érzem magam…-hajtottam le ismét a fejem bűnbánóan.
- Teljesen megértem a bűntudatod.Hiszen te is viszonozni kezdted az úrfi érzelmeit,és úgy véled,hogy elárultad őt a csókkal.De megnyugtatlak kedves,semmi rosszat nem tettél.Egy ártatlan csókról beszélünk.Ne érezd magad bűnösnek.Ha pedig az úrfi felelősségre vonna,nyugodtan mondd azt,hogy én csábítottalak el.Hisz ez az igazság.Vállalok minden felelősséget.Másodsorban pedig,nem vagy a kedvese,tehát nem tartozol neki elszámolással.Ha a kedvese lettél volna,még csak fel sem ajánlottam volna,hogy töltsd itt az éjszakát.Szabad ember vagy,hercegnő.Ez legyen a szemed előtt,mikor beszélni fogsz a herceggel.
Abban a percben aggodalmam nagy része elszállt.Elképesztő tehetsége volt Akeminek a megnyugtatáshoz.Végülis egy angyalról beszélünk.
A reggeli befejeztével Akemi,kezét felém nyújtva szólalt meg mézédes hangon.
- Készen állsz a visszatérésre?
- Azt hiszem,igen.
Dehogy voltam kész.Mindennél nagyobb volt bennem az izgalom és a félelem,hogy hogyan fog a herceg viselkedni,mikor meglátja hófehér tincseimet.Szívem szerint itt maradtam volna a Fellegvárban,de vissza kellett térnem.Szembe kellett néznem Kurochival.
Elbúcsúztam a szolgálóktól,Hikarutól és Naokotól,majd a fejedelemmel kisétáltunk a vár elé.
- Csak tudd,hercegnő,ha bármi probléma adódna,itt a Fellegvárban bármikor szívesen látunk téged.-mosolygott Akemi,éteri szemeiben tükröződött a melegség és a törődés.
- Értem,és köszönöm.
Azzal felkapott,mint egy menyasszonyt,kitárta szárnyait és útnak indultunk.
Jó ideig repültünk a vattaszerű fellegek között,én csak ámultam az ölében a tájat figyelve.Kristálytiszta folyó,a madarak csicsergése az én fülemig is elért,játszadozó állatok,elragadó növényzet és virágok ezrei hevertek alattunk.Sírtam volna örömömben.Húsz percnyi repülés után szemmel láthatóan megváltozott a környezet,a fellegek sötétek lettek,a táj alattunk kihalt sivársággá alakult.Állatoknak se híre,se hamva,kopár fák,gyér növényzet és pusztulat.Nyoma sem volt a csodás napfénynek és a zöldelő erdőknek.Átléptünk a Sötét oldalra.A kastély már messziről látszódott,s Akemi gyorsított szárnycsapásain.Mikor már a kastély felett lebegtünk,a fejedelem óvatosan érintette a földet lábaival a főkapu előtt,majd engem is a földre helyezett.
- Nos,hercegnő itt búcsút kell hogy mondjak,mert az engedély csak a Sötét oldalra való átlépésre szól,a kastély területére nem.
- Értem.Köszönöm a meghívást és a csodás estét neked.Nagyon hálás vagyok ezért a mesés tapasztalatért amit a várban szerezhettem,és hogy angyalokkal találkozhattam.-fordultam felé könnyes szemekkel.
- Nagyon szívesen,hercegnő.Enyém volt a megtiszteltetés,hogy egy ilyen ámulatba ejtő halandó szépséget fogadhattam az otthonomban.Remélem sor kerül a megismétlésére.De az ígéretemet sem felejtettem el.Még tartozok neked egy angyalcsecsemő megmutatásával.-kuncogott szelíden.
- Már alig várom.-viszonoztam boldog mosolyát,azzal szorosan magamhoz öleltem,amire nem számíthatott,mert meglepett hangot adott ki,de kis idő elteltével viszonozta ölelésem.
- Akkor hát,isten veled hercegnő,és ne félj.-nyomott egy csókot a homlokomra és kitárva szárnyait lassan emelkedni kezdett.
- Vigyázz magadra,és köszönöm!-kiáltottam utána integetve.
Mély lélegzetet vettem,majd a kapu elé léptem,ami mintha megérezte volna közeledésem,magától széttárult előttem.Erőt véve félelmemen lassan indultam meg a kastély bejárata felé,újra szemügyre véve a grandiózus szobrokat amik a macskaköves ösvény két oldalán helyezkedtek el.Meglepetésemre a bejárati kapu is magától nyílt ki,és ahogy beléptem a folyósón lévő összes fáklya egyszerre gyulladt meg.Végigvonulva a folyósón,az összes lehetséges reakció végigfutott az agyamon amit Kurochi produkálhat,a mosolygóstól a vérben fürdőig minden.
Elértem a vörös ajtót,ami a főterembe vezetett.Az igazság pillanata.Kezeimet az ajtóra téve tártam ki a két nyikorgó monstrumot,majd beléptem a terembe,és megálltam a közepén.Kurochi háttal az ajtónak ült egy székben,vért kortyolgatva borospoharából,figyelte a csendesen ropogó tüzet a kandallóban.Gyorsan hátrasimítottam a hajam,hogy minél később vegye észre a változást,ha esetleg felém fordul.De nem mozdult.Lassan,kimért mozdulattal emelte szájához a poharat,majd az asztalra téve azt,szólalt meg mély baritonján:
- Kedvesem,bűzlesz az angyalszagtól.
Tessék!?Hogy van mersze így köszönteni?És hogyhogy angyalszag?
- De fátylat rá,majd este lemosod magadról ezt a förtelmet.Most inább mesélj,milyen csodálatos tapasztalatokat szereztél abban az istenverte kócerájban az öntelt senkiháziak közt?-köpte felém szavait amik ordítottak a beléjük csepegtetett cinizmustól.Hangjából ítélve szinte láttam gúnyos mosolyát.
Hogy képes ilyen hangot megütni velem szemben?Igazán megértem,hogy aggódott értem,de attól még semmi szükség az angyalok ilyen szintű meggyalázására…Szavai annyira sokkoltak,hogy bármennyire is akartam megszólalni,egy hang sem jött ki a torkomon.Kurochi még soha nem beszélt így…
- Hát…én…-dadogtam mint egy ötéves,de félelmem csak fokozódott mikor felállt a székből és felém fordult.
- Bár ha jól meggondolom,nem is vagyok igazán kíváncsi az ott történtekre.El sem tudod képzelni,mennyire dühítenek azok a lények…hallani sem akarok róluk.-arca egy olyan szintű haragot vett fel amitől remegni kezdtem.
A következő pillanatban szinte szívrohamot kaptam,annyira megijesztett a herceg.Fénysebességgel termett előttem,majd szorosan átölelt,erős satuba fogva mellkasom.Alig kaptam levegőt.Arcát nyakszirtembe temette,és alig hallhatóan suttogta bőrömbe szavait:
- El sem tudod képzelni,hogy mennyire aggódtam érted.Nem aludtam,nem ettem,sehol nem leltem a helyem,mert egyfolytában csak arra gondoltam,hogy mit csinálhatsz,és mit művelhetnek veled abban a várban azok a szörnyetegek.Az is átfutott az agyamon,hogy utánad menjek és elhoz-…
Itt megszakadt a mondata.Uram irgalmazz…
- Mi ez…?-fogta óvatosan ujjai közé hajtincsemet,maga elé emelve,hogy én is lássam.De engem akkor már a zokogás rángatott.Összeszorítottam szemeimet amikből patakzottak a könnyek,és megharaptam alsó ajkamat olyan erősen,hogy a vérem is kicsordult.
Kurochi ellépett tőlem és egy horrorba illő arccal elngedte a hajam.Én csak álltam előtte csukott szemmel,vérem utat talált a szám sarkától egész az államig,majd lecseppent a földre.
- Azt kérdeztem…MI EZ???
Kurochi torka szakadtából ordított,s ezzel egy időben egy erős lökéshullám nekivágott a hátam mögött lévő ajtónak.Erős szél kerekedett,a herceg minden erejét szabadon engedte,kipattantak szemeim,de vaksötét volt,mivel a hullám a tüzet is kioltotta.Szemeimből folytak a könnyek,és azért imádkoztam,hogy a herceg ne tegyen semmi meggondolatlant.Halálfélelmem volt,erős szédülés lett urrá rajtam,s éreztem,hogy nem sok választ el az ájulástól.Csak egy vörös szempár lebegett előttem,s a következő pillanatban Noritaka hangját hallom:
- Uram!Kérem hagyja abba!A kisasszony meg fog halni!
A másodperc töredéke alatt csitul el minden,és teljes csend veszi át az uralmat a termen.Én lélegzetvisszafojtva ülök a földön,hátam az ajtónak támasztva,csak két szapora légzést hallani.Gyors léptek a terem távolabbi részében.Gyújtás,majd újra ég a tűz.A terem kész felfordulás,mintha az apokalipszis ment volna végbe,törött nippek,szobormaradványok,kicsavarodott székek,szakadt festmény,kettétört asztal.Noritaka lesokkolva áll az újonnan gyújtott tűz mellett,és láthatóan nem hisz a szemének.Kurochi zihálva áll előttem elkerekedett szemekkel amik mostmár harag helyett végtelen fájdalmat tükröztek.Tekintetét mélyen az enyémbe fúrja,egy percre sem szakítja meg a szemkontaktust.Váratlanul térdre rogy,mint egy kitömött baba,majd tenyereit a padlóra tapasztva és fejét lehajtva kezdett remegni a teste.
- Hogy…tehetted…?-hangja gyenge volt és szenvedő,mintha csak most öltem volna meg egy szerettét.Pillanatok alatt csapott át dühöngő vadállatból törékeny kisfiúba.
Csak bámultam a herceget hosszú perceken keresztül,és próbáltam magam összehúzni olyan kicsire amennyire csak tudtam.A szégyen és a bűntudat lángjai égettek belülről mint a pokol tüze,már nem is sírtam,inkább csak megrázva ültem,letaglózva,nedves arccal.Noritaka lépett oda hozzám,gyengéden megfogva karomat segített fel a földről,majd lassú léptekkel vezetett el a herceg fájdalmas formája mellől.A kedves szolgafiú felkísért a lépcsőn,végig a folyósón egészen a számomra fenntartott szobáig.Egész úton nem szólt egy szót sem,s mikor a szobába értünk kisegített díszes vörös ruhámból,rámadta hálókönösöm,és óvatosan befektetett az ágyba.Testem még mindig remegett a felgyülemlett félelem és sokkhatás miatt,s csak feküdtem a mennyezetet bámulva,mint egy játékbaba.Távozása előtt Noritaka visszafordult az ajóból.
- Hercegnő,most az lesz a legjobb,ha alszik egy keveset.Kérem,ne gondoljon a történtekre,az úrfi nagyon kikelt magából,de nemsokára megbékél.Pihenjen kisasszony,és felejtse el az eseményeket.Legalább is,egy kis időre.
Azzal kiment.Elfelejteni?Mégis hogyan felejthetném el azt a vérfagyasztó tekintetet,az a dühöt,azt a csalódottságot…a fájdalmat…a bűntudatot…képtelenség.Mikor valamennyire magamhoz tértem,újfent elővett a zokogás,és óriási fájdalmak közepette valahogy sikerült álomba sírnom magam.
A következő pár napot a szobámban töltöttem,nem mozdultam volna ki,mégha a világ összes csodáját terítették volna a lábaim elé,akkor sem.Noritaka hozta nekem az ennivalót,és ő állt a rendelkezésemre ha valamire szükségem volt.Nappal az ablakon át néztem a búskomor tájat,néha előjött egy vihar,olyankor kimentem az erkélyre áztatni magam,és reménykedni,hogy az esővíz majd megtisztítja bűnös lelkem,pont úgy mikor még a saját kastélyomban álltam ki az erkélyre az eső alá…Akkor mindig berohant drága Emiko-chan és beráncigált,megdorgált,majd elsírhattam neki bánatomat.De most nincs se saját kastély,se saját erkély,se Emiko-chan.Csak magam vagyok és az a tátongó űr,ami már oly sok éve kínoz nyughatatlanul…
Esténként álomba sírtam magam,néha Noritaka jött be mesélni a vámpírok történelméről,vagy a kastélyról hallgattam az érdekes meséit.
Ám egyik este,mikor hozta be a vacsorát,rémület ült szép arcán.
- Mi a baj,Noritaka?Ijedtnek tűnsz.-léptem oda hozzá gyorsan,kikapva kezéből az ezüsttálcát és az asztalra helyezve azt.Leültettem az ágyra,és érdeklődve vártam válaszát.
- Nem igazán lenne szabad erről beszélnem a kisasszonynak…-kezdte félénken,mire én megszorítottam a kézfejét.
- Mondd csak nyugodtan.Tudod,hogy bennem megbízhatsz.
- Hát…az az igazság,hogy az úrfi…
- Micsoda?Mi van az úrfival?-kerekedtek el szemeim.
- Nos…napok óta csak mészárol…
- Tessék!?Hogy mit csinál?-felpattantam az ágyról ijedtemben.
- Amikor megtörtént a kisasszonnyal az incidens…azon az éjszakán elindult vadászni…és azóta minden éjjel szinte a háromszorosát csapolja le az eddigi megszokott mennyiségű áldozatoknak…de van akit csak pusztán megöl,és hozzá sem nyúl a vérükhöz…kész mészárlás amit művel az úrfi…
- De…miért?...-estem vissza az ágyra ledöbbenve.
- Mitsu.-Noritaka a karom után kapott,és mélyen a szemembe nézett komolyra váltva a hangját- A herceg most fájdalomból öl.Így próbálja ellensúlyozni azt a mérhetetlen fájdalmat ami belülről marja.Csak te tudod megállítani az úrfit.
- Én?De mégis hogyan?Mit tegyek?
- Nézz mélyen magadba,és dönts.Ha határoztál,és meg akarod szűntetni a fájdalmát,akkor fogadd el az ajánlatát.
Az ajánlatát?Úgy érti hogy…változzak át…vámpírrá?
- Ha ellenben nem akarod elfogadni az ajánlatot,akkor megígérem neked,hogy minden erőmet összegyűjtve visszajuttatlak a világodba.Nekem nincs annyi erőm,mint az úrfinak,de ha eleget eszek,akkor biztosan sikerül.Egy a lényeg:ebben a világban nem maradhatsz emberként.Túl nagy veszélynek vagy kitéve,főleg ha ilyen állapotban van a herceg.Azt pedig ne is fontolgasd,hogy az angyalokhoz menj élni,mert akkor tényleg elszabadulna a pokol.Amilyen ereje most van az úrfinak,félek,hogy eljutna a Fellegvárba,és dühében az összes angyalt megölné…veled együtt.-halkult el a végére szomorkásan.
E-ez nem lehet igaz…valaki mondja azt,hogy ez egy vicc…
- Drága hercegnő…a választás a te kezedben van.
Noritaka felállt az ágyról,és kisétált az ajtón.Ez katasztrófa.Hogyan juthatott a herceg ilyen állapotba…?Ráadásul ez mind az én hibám.Nem hagyhatom így a herceget…de nem akarom az életem hátralévő részét vérivással tölteni sem…kell legyen valami más megoldás is.A világomba nem térhetek vissza.Az már tényleg minden határt túllépne kegyetlenség terén.Nem.Jóvá kell tennem a bűnömet.De mégis…kell találjak egy megoldást arra,hogy helyrehozzam a herceget,de közben ne legyek vámpír.Cselekednem kell.És gyorsan.De mégis mitévő legyek?...MÉGIS MIHEZ KEZDJEK MOST??? |
