Tollak üzenete

Villámlás hangja rázott fel álmomból.Kalapáló szívvel ültem fel az ágyban,és ahogy kitekintettem az ablakon,láttam,hogy zuhog az esõ.Remek.Ennél jobban nem is indulhatna a reggel.Hidegzuhanyként törtek rám a tegnap este emlékei,és bele is pirultam rendesen a gondolkodásba.Mit mûveltem?Illetve…mit mûvelt a herceg velem?Meggyõzõdésem,hogy csak játszadozik velem,de akkor miért nem támadott le egybõl?Volt rá millió alkalma.Na nem mintha erre vágynék.Talán az a terve,hogy az õrületbe kerget?Mert ha igen,azt nem fogom hagyni.Kiszálltam a jól összegyûrt ágyból,és a fürdõszobában megmosakodtam.Nem tudtam kiverni a fejembõl Kurochi tetteit.A meleg ölelését,igézõ szavait,heves csókját…ha csak rágondolok már belepirulok.Elég!Nem ûzhetem ezt a fajta játékot magammal.Én egy büszke hercegnõ vagyok,akit nem varázsolhat el holmi vámpírherceg…még akkor sem ha ajkai puhák akár egy plüss állatka,bõre selymességét ép ésszel nem lehet felfogni,és hangja akár a méz,olyan édes és hívogató…Na tessék,megint itt kötök ki.Muszáj lesz elfelednem a történteket,vagy nagy gondokat fog okozni ez a késõbbiekben.Épp mikor nyúltam volna a kilincshez,hogy kinyissam az ajtót,valaki kopogott.Hátralépve két lépést,kiszóltam:
- Tessék!
A tegnapi szolga nyitott be,aki behozta ruháimat.
- Ó,kisasszony,ébren van?Már aggódtam,hogy álmából kell felzavarnom.A herceg üzeni,hogy várja kegyedet a fõterembe reggelihez.
A kis barnahajú fiú szemében furcsa fény csillant,mintha tudna valamit,amit én nem…
- Rendben,máris megyek.
- Kisasszony,ugye nem hálóköntösben szeretne mutatkozni?-emelte meg enyhén szemöldökét.
- Miért?Talán probléma?-tettem ölbe kezeimet.
- Nos,nem igazán illõ reggelinél hálóruhában megjelenni…
- Rendben,rendben.Akkor felveszem az egyik ruhát amit hoztál a tegnap.-adtam meg magam sóhajtva.
- Óhajt esetleg valamit a kisasszony?
- Nem köszönöm.Illetve mégis.Lenne egy kérésem.
- Parancsoljon.
- Ezentúl mindig te fogsz a rendelkezésemre állni?Mert ha igen,akkor szeretném tudni a neved.Nem szeretem úgy kezelni az emereket,mintha bútorok lennének.
Látszott a szolgán,hogy kijelentésem meglepte.Valószínûleg még senki sem kezelte õt ennyire emberként.
- U-ugyan kisasszony,nem szükséges ekkora figyelmet szentelnie a kilétemnek…-arcán enyhe pír futott át,észrevehetõ volt rajta a zavar.
- De engem érdekel,hogy ki vagy.Otthon én minden szolgámnak a nevét tudtam a kastélyban és mindenkirõl tudtam szinte mindent.-elmosolyodtam,ahogy bevillant egy kép a kedves személyzetrõl és Emiko-chanról meg Keichirõl…- Szóval?
- Noritaka vagyok.És igen,Hisato úrfi engem osztott be kegyedhez.-hajtotta le fejét mintha legalább is a hazáját árulta volna el.
- Értem,tehát Noritaka.Örülök,hogy elárultad a neved.Mostantól szólíthatsz Mitsunak.-nyújtottam felé a kezem,ahogy azt az illem megköveteli.
Félve ugyan,de elfogadta baráti kézfogásom,majd egy meghajlással távozott.A szekrény felé fordulva elõvettem a két elegáns ruhát.Az egyik egy smaragdzöld hosszúujjú szépség volt zöld drágakövekkel mellkasán,a másik egy mélyvörös fodros ruha,fekete csipkével szegélyezve,egy széles fekete masnival derekán.Nos,mivel úgy gondoltam a vörös túl kihívó lenne,ezért a zöld ruhára esett a választás.Percek múlva immár elegánsan felöltözve indultam a fõterem felé,hogy reggelizzek a herceggel.Ahogy leértem a lépcsõn,megpillantottam az uraságot velem szemben ülve,egy pohár bornak látszó itallal kezében,mélyen gondolataiba merülve.Megköszörültem a torkom,amivel magamra vontam figyelmét,és Kurochi azonnal felállt,majd meghajolt.
- Üdvözöllek,Mitsu.Elragadóan nézel ki ma reggel.Parancsolj,foglalj helyet.-szinte sugárzott a boldogságtól,elégedett mosolya némi kérdõjelet vetett fel bennem.Vajon mitõl lehet ennyire jó a kedve?Talán a tegnap este miatt?
- Köszönöm Kurochi.Neked is jó reggelt.Ugye az nem…-mutattam a kezében lévõ pohárra,mire csak egy sötét kuncogást hallatott.
- De igen aranyom,ez vér.Ugye nem gondoltad hogy egy vámpír a nap legfontosabb étkezésénél kihagy egy ilyen fontos dolgot?Ugyan kérlek.Én nagyon ritkán élek borral.No de álljunk neki a finom éteknek,ne hagyjuk kárba veszni drága szakácsaim munkáját.
Leültünk, s ahogy az várható volt, szinte azonnal megjelentek mellettünk a szolgák.Egy tükörtojással és egy kis gyümölccsel én bõven beértem,ám Kurochi nem evett egy falatot sem,amit igencsak furcsáltam.
- Te nem eszel?-húztam fel szemöldököm kérdõ pillantást küldve.
- Szépségem,egy vámpírnak a vér is étkezésnek számít.Sõt,inkább csak az számít normális étkezésnek nekünk.
- Nem tudom elképzelni,hogy hogyan bírjátok meginni azt a löttyöt…-húztam el a számat undorodva,de visszatértem a saját tányéromhoz.Ez nem az én dolgom.Kurochi csak mosolygott a kijelentésemen.Egy darabig egyikünk sem szólalt meg,de engem nagyon érdekelt,hogy mi az álláspontja a hercegnek a tegnap estével kapcsolatban.
- A tegnapival kapcsolatban…-kezdtem bele félénken a témába,de a herceg félbeszakított.
- Aranyom,a tegnap történtekkel azt kezdesz amit csak szeretnél.Ha úgy ítéled meg,hogy zavaróak számodra,akkor nyugodtan felejtsd el.Amennyiben viszont tetszésedre váltak tetteim,csak bátran jelezd, s én nem fogok habozni hogy még több kellemes tapasztalattal árasszalak el.-vörös szemei izzani keztek,és belefúrta tekintetét az enyémbe.- Tekintheted ezt kóstolónak.-ajkai pimasz vigyorra húzódtak,de ezúttal nem engedtem meg magamnak,hogy felidegesítsen.Tartva a nyugodt hangulatot,feltettem egy újabb kérdést.
- Mit gondolsz a visszatérésemrõl?Mennyire tartod esélyesnek,hogy visszatérjek a saját világomba?
- Ejnye,kisasszony,máris itthagynál engem?Hát ez felettébb elszomorító.De kérdésedre visszatérve,én is sokat elmélkedtem érkezésed körülményein,és azt kell mondanom,hogy csupán egyetlen megoldás lehetséges a te helyzetedben.
- Valóban?És mi lenne az?-az izgalomtól felpattantam a székbõl és tágra nyílt szemekkel figyeltem Kurochit ahogy hátradõl székében és összekulcsolja kezeit.
- Gyere ide kérlek.
Odarohantam a herceghez,hisz irtó kíváncsi voltam,hogy mire jöhetett rá.Kurochi mutató-és középsõ ujjbegyét homlokomra helyezte,majd pár pillanatig behúnyta szemeit ráncolva szemöldökeit.Furcsa érzésem lett,mintha valaki erõszakkal akarna behatolni elmémbe,és minden információt el akarna lopni,üresen hagyva azt.Kurochi visszatért eredeti posztúrájába,majd sóhatott egy nagyot.
- Mostmár biztos.Meg akartam gyõzõdni arról,hogy elméletem helyes,de ezt csak úgy tudtam leellenõrizni,ha teljes betekintést nyerek elmédbe.Utólag is bocsánatodat kérem emiatt.
- Várjunk.Te most behatoltál az elmémbe?-léptem hátra egyet az ijedtségtõl.
- Pontosan.Láttam mindent.A beszélgetéseidet,az emlékeidet,a gondolataidat…mindent.-nézett rám komolyan a herceg,s én azt hittem elsüllyedek szégyenemben.
Vörösebb lettem,mint egy fõtt rák.Milyen jogon mászik bele õ a fejembe?Lesütöttem szemeimet zavaromban,mert hát volt egy-két olyan emlékem amirõl nem igazán akartam beszélni senkinek.
- Mellesleg…az a jelenet mikor rajtakaptad a szobalányod az inassal igencsak izgató lehetett…-pont errõl beszéltem!Már megint szórakozik!Nem hiszem el!Hogy lehet ennyire érzéketlen?Mérhetetlnül idegesít az a kaján vigyora!
- Semmi közöd hozzá.-fordítottam el a fejem még vörösebb színt öltve.
- Ó,ugyan már kedvesem…elõlem nem rejtegethetsz semmit,ezt te is tudod nagyon jól.
- Térj a lényegre kérlek,és hagyd abba ezt az értelmetlen csípkelõdést.-vettem komolyra a hansúlyt és megkeményítettem a tekintetem.
- Ahogy óhajtod.-sóhajtott- Nos,a helyzet az,hogy te varázserõvel jutottál át ide.Úgy tûnik,hogy születésedkor valamilyen formában elzártál magadba egy csipetnyi varázserõt,s ezt éveken keresztül növelted magadban.Tudtodon kívül persze.Ahogy láttam,édesanyád meghalt a szülésben,tehát nagy az esély,hogy õ adta neked ezt az erõdarabkát halálakor.
- És hogyan tudnám ezt az erõt elõhozni?
- Itt a bökkenõ,aranyom.Merthogy az erõkészleted kimerítetted ezzel az utazással.Más szóval nem vagy képes újra megnyitni az átjárót,ameddig nem gyûjtöttél elég erõt.
- Mennyi idõbe telne elég erõt gyûjtenem?-egy zavaró görcs kezdett megjelenni a gyomromban,mivel rossz elõérzetem volt a válaszát illetõen.
- A te világodban öt évbe telne.Az a mi világunkban kétezer évet jelent.
Azt hittem rosszul hallok.Arcomból kiment a vér,végtagjaim remegni kezdtek,éreztem,hogy lábaim már nem sokáig tartanak meg.Ezt nem akarom elhinni.Nekem nincs ennyi idõm!Meghalok mielõtt összeszedném magam,hogy visszamenjek drága Emikomhoz…Emiko…
- Ha nagyon durván akarunk fogalmazni,akkor a saját halálos ítéletedet írtad alá,mikor átléptél az átjárón.-kuncogott a herceg.Mi olyan rohadt vicces!?
- Ám a problémád orvosolható.-szemei még a szokottnál is hevesebben kezdtek izzani,felállt a székbõl,bal kezével átfogta derekam,jobbjával pedig fejemet fordította enyhén el,hogy szavait a fülembe súghassa:
- Nekem hatalmamban áll annyi erõt adni neked,amivel akkor és annyiszor utazhatsz a dimenziók között amikor és ahányszor csak szeretnél.-végignyalt fülkagylómon,majd enyhén beleharapott.
- M-mégis hogyan tudnál te nekem annyi erõt adni?-hangom elcsuklott a végére,hallottam szívem heves lüktetését,látásom enyhén kezdett homályosulni.
- Természetesen csak egyféleképpen…-kínzó lassan végighúzta nyelvét nyakamon,majd szavait színte ajkaimra súgta:
- Ha egy leszel fajtánkból.
A másodperc törtrésze alatt lett úrrá a sötétség az elmémen.Az utolsó dolog amit éreztem mielõtt elájultam az Kurochi csókja volt…Olyan érzés kerített hatalmába,mint mikor lebilincselik az embert,kötnek egy súlyt a lábára,és vízbe vetik.Tehetetlenség,félelem,bizonytalanság…csak szabadulni vágytam,erre még nagyobb béklyókba rohantam…
Mikor magamhoz tértem,az elsõ dolog amit megláttam,egy vörös szempár volt.Hirtelen ültem fel az ágyban amibe Kurochi fektetett,s mikor körülnéztem,rájöttem,hogy a herceg behozott a szobámba.
- Felébredtél?-kis aggoldalom mutatkozott arcán,de nem tudtam mire vélni viselkedését.Õ kergetett ebbe az állapotba,és aggódik?
- Igen.Meddig voltam eszméletlen?-masszíroztam tarkómat sóhajtva.
- Egy órát.Szükséged van valamire?Hozzak egy pohár vizet?
- Nem,köszönöm.
Kínos csend férkõzött közénk.Nem mertem a hercegre nézni,mert féltem attól amit látni fogok.Az az önelégült vigyora…azok a beképzelt szemek…émelyítõ.De valahogy mégis egy olyan varázst hordoztak magukban,amiknek elõbb vagy utóbb behódol az ember,mert nem tud ellenállni.Egyszerûen meg akarja fejteni a titkukat,fel akarja tárni minden rejtélyét a személyének.Gondolataim közül Kurochi rántott ki,ahogy ráhelyezte tenyerét a kézfejemre,majd megszorította azt.
- Kérlek,ne haragudj.Tudom,neked ez az egész helyzet felettébb zavarónak és felkavarónak tûnhet,hisz eddig te egy teljesen megszokott életet éltél,varázslények nélkül,még a létezésünkrõl sem tudtál.S most hirtelen belecsöppentél egy új és ismeretlen világba,ahol nincs senki melletted,nincs ki megvédjen veszély esetén,nincs kivel megosztanod a gondolataid,bánataid.Biztosan így érzel.De arra kérlek bízz bennem.Én semmiképp nem foglak bántani, sem szóval, sem tettel.Belátom,néha a modorom ijesztõnek hat,de semmilyen hátsó szánékom sincs.
Miért érzem azt,hogy megváltozott a jelleme?Most teljesen más,olyan…emberi.Mintha tényleg belelátna a lelkembe és megértené az érzéseimet.
- Mikor belenéztem az elmédbe,láttam a múltad minden mozzanatát.Ennek hála képes voltam annyira megismerni téged,mintha már évek óta melletted lettem volna.Ezért kérlek,hogy bízz bennem.Tudom,nincs jogom ilyet kérni tõled,hisz csupán pár napja vagy itt,és semmi okod sincs arra hogy bízz bennem,de megígérem,hogy ugyanúgy fogok neked rálátást biztosítani a múltamra,mint ahogy én láthattam a tiédet.Vámpír becsület szavam adom.És tudod,hogy mi mennyire kényesek vagyunk,ha becsületrõl van szó.-egy szédületesen sármos mosolyt produkált,és nekem egy cseppet megolvadt a szívem.
Azzal csókot hintett kézfejemre.Kezét arcomra helyezte,s mélyen a szemembe nézett.
- Még magam sem tudom miért,de fontos vagy számomra.Mikor rád találtam az erdõben egy olyan érzés fogott el,mint mikor valaki egy rég keresett tárgyra lel,ami nagyon közel áll a szívéhez.Mintha egy kincset találtam volna.És én az értéket megbecsülöm.-nyomott egy csókot a homlokomra.
- T-tényleg ennyit jelentek számodra?-néztem rá kicsit bizonytalanul.
- Mitsu,engem elbûvölt a személyiséged.Meg kell mondanom,hogy elnyerte a tetszésemet az,amit a fejedben láttam.A múltad,a kedvességed,az enyhe lobbanékonyságod…-kuncogott halkan-Egy tökéletes vámpírfeleség…
Vá-vá-várjunk csak!Hogy mit mondott?Vámpírfeleség!?Ugye nem gondolta komolyan,hogy én majd…az lehetetlen.
- Ezt meg hogy érted?Hogy én,mint a feleséged?Mégis hogy gondoltad ezt?Kurochi,én alig ismerlek,mibõl gondolod,hogy egyáltalán beléd fogok szeretni?Nemhogy a feleséged legyek…-húztam fel az orrom,enyhén sértve éreztem magam.Annyira biztosra tud állítani mindent,s közben nem veszi figyelembe a körülötte lévõk érzéseit.Elkényeztetett.Ha valami nem úgy van ahogy õ azt megköveteli,akkor vége a világnak.Hát veszíteni is tudni kell.
- Nyugodj meg szépségem,arról majd én gondoskodok…
És még pökhendi is ráadásul.
- Valamit el kell mondanom neked.-váltott komoly hangnemre,felkeltve figyelmem.
- Mirõl van szó?
- Emlékszel még,hogy aznap este mikor idejöttél az inasom jelentette,hogy kaptam egy levelet az angyaloktól,igaz?
- Persze.
- Nos,a levélben az állt,hogy érzékelték egy idegen lény megjelenését a dimenzióban,és tudják hogy nálam vagy.A fõangyal azt üzente,hogy szeretne látni téged,és beszélni veled.Egyszóval meghívást kaptunk a Fellegvárba.
Ez…eszméletlen!Szemeim felcsillantak a hír hallatán,és rögvest kipattantam az ágyból.Maga a fõangyal óhajt velem beszélni?Ez fenomenális!
- A kérdés az szépségem,hogy szeretnél-e ellátogatni hozzájuk,vagy sem.Még nem adtam választ nekik,de már itt lenne az ideje.
- Viccelsz velem?Persze,hogy szeretnék!Angyalokkal találkozni…álmomban sem gondoltam volna,hogy ilyen csodás dologban lehet részem!-izgatottan szaladtam a szekrényhez,és elõvettem a vörös ruhát.Ez tökéletes lesz.
- Induljunk!Most azonnal!-fülig érõ szájjal markoltam meg Kurochi ruháját,majd az ablakhoz szaladva pillantottam ki az égre,hátha lehet onnan látni a Fellegvárat.Egyetlen percet sem akartam elvesztegetni,mikor itt van a lehetõségem,hogy angyalokkal találkozhatok!
- Csak lassan a testtel szépségem.Ne légy oly izgatott.Az angyalok nem olyanok,mint amilyennek te elképzeled.Nagyon kegyetlenek tudnak lenni,ha a helyzet megköveteli.-fejét elfordította,s úgy tûnt,mintha elgondolkozna valamin.Csak bámult a semmibe,arcára fájdalom ült ki,és ekkor jöttem rá,hogy viselkedésemmel nagyon megbántottam õt.Hisz õk ölték meg majdnem az egész fajtáját,a szüleirõl nem beszélve.Én meg olyan boldogsággal ugrottam volna a hívásukra,mintha semmi más nem számítana ezen a világon…
- Kérlek bocsájts meg.Nem gondoltam végig,hogy mit is csinálok.-rajtam is kiütött a fájdalom,mert õ volt az utolsó akit bántani akartam.
- Nincs semmi gond,hercegnõ.Jóvá teheted bûnöd egy csókkal.-mutatóujját begörbítve jelezte nekem,hogy menjek közelebb.
Mit tegyek?Nem utasíthatom vissza,hisz most én vagyok a bûnös.Vezekelnem kell.Lassan odasétáltam hozzá,leszegett fejjel.Óvatosan átfogva derekam,állam alá nyúlt,majd ajkait enyéimhez nyomta.Mozdulatai nem mutattak erõszakosságot,sõt,épp az ellenkezõje rejlett bennük.Kedvesség,gyengédség,de mégis,mérhetetlen mennyiségû szomorúságot éreztem csókjában.Mintha szíve összes fájdalmát ebbe a csókba szeretné temetni.Mikor eltávolodott,már mosoly ült az arcán,s könnyed léptekkel indult az ajtó felé.
- Elküldöm válaszunkat a fõangyalnak.Egy óra múlva indulunk.-azzal bezárta az ajtót.
Boldogan zuhantam a selyem ágynemûre.Szívem mintha ki akart volna ugrani mellkasomból,s abban a pillanatban a legszerencsésebbnek éreztem magam a Földön.Angyalokkal fogok találkozni!Én!Kíváncsi vagyok,milyen képességük van.Hogyan néznek ki,milyen lehet az a csodálatos szárnyuk,és milyen lehet a karjaik közt repülni?Annyi kérdésem van…remélem azért egy pár választ is találok majd rájuk.
Egy óra elteltével már a kastély fõkapujánál voltunk,Kurochi egy gyönyörû öltözékben,ami egy fekete szatén nadrágból,egy püspöklila selyemingbõl és egy szintén fekete selyem köpenybõl állt.Egyszerû,mégis sugárzott belõle az elegancia és a kifinomultság.Haja csillogó és selymes,mint mindig,arca hibátlan,szokás szerint egy önbizalmat sugalló mosollyal.Rajtam az a vörös ruha,amit Noritaka hozott,s egy nem túl magas sarokkal rendelkezõ fekete lakkcipõ.Micsoda puccos kinézet.S mégis elmondhatatlanul jól éreztem magam benne.Kurochi felkapott,mint egy menyasszonyt.
- Készen állsz?-villantotta sármos mosolyát,amivel tudta,hogy nem vesz le a lábamról,de mégis próbálkozott.
- Igen.
- Tehát ahogy a kastélyban is elmondtam.Egy órán keresztül fogok futni,fél óra elteltével megállunk pihenni.Ha bármikor úgy érzed rosszul vagy,csak szólj,s azonnal megállok.
- Értem.Indulhatunk.
Megmarkoltam Kurochi köpenyét,s õ szélsebesen kezdett el szaladni.Furcsa volt fél órán kersztül Kurochi mellkasába préselve átvészelni az utat,úgy,hogy még csak körül sem nézhettem a sebessége miatt.Még a szemem sem mertem kinyitni,mert féltem a rosszulléttõl.Fél óra elteltével lassacskán megállt,majd letett a földre,õ pedig egy fának dõlt és mély levegõt vett.Ahogy körülnéztem,úgy láttam,hogy egy erdõben vagyunk.A fák nem voltak olyan magasak mint abban az erdõben ahova én csöppentem.Hirtelen eszembe jutott,hogy mi is történt abban az erdõben.Kurochi felé fordultam.
- Ugye itt nem fognak vérfarkasok rám támadni?-hangomban volt némi játékosság,de egy szinten tényleg aggódtam a támadások miatt.
- Nyugodj meg hercegnõ,vérfarkasok csak a sötét oldalon vannak.-kuncogott.
- Sötét oldalon?
- Igen.Ez a világ két egyenlõ részre van osztva.A sötét oldal,ami a vámpíroké,és a fényes oldal,ami az angyaloké.Meghívás nélkül egyik faj sem teheti a másik faj területére a lábát.Mi már a fényes oldalon vagyunk.Nem vetted még észre?Nézz körül…ez az erdõ tele van élettel,vannak madarak,virágok gyümölcsfák…a sötét erdõben ilyet nem láthattál.
Most hogy a herceg megemlítette,tényleg észrevettem a sok szépséget ami körülvett.Madárcsicsergést is lehetett hallani…a lábunknál épp egy nyúl ugrált el…él az erdõ…elképesztõ…
- Ez az angyalok ereje.Õk annyi szeretetet adnak a környezetüknek és mindennek ezen a világon,hogy édenkertté változik bármilyen hely,ahova egy angyal beteszi a lábát.Legyen szó egy kihalt mezõrõl,vagy egy elkorhadt fáról,egy angyal pillanatok alatt fel tudja támasztani a halottat.És ez emberekre is érvényes.
- Hihetetlen…és mi történik,ha engedély nélkül lépsz át a másik faj területére?
- Azonnal levadásznak.Senkinek sem kegyelmeznek,aki átkerül a másik területére.Ezért mondtam,hogy vigyázz az angyalokkal.
- De hát én nem is vagyok vámpír.Engem csak nem bántanának,nem igaz?-enyhén megijedtem,mert azért bármennyire is angyalokról van szó,elég brutális szabályok szerint élnek.
- Ez még kérdéses.De egy biztos,ha úgy döntenél,hogy vámpír leszel,és átalakulsz,akkor a fényes oldal számodra tiltott hellyé válik.Tudom,nehéz megérteni,de ez a kemény igazság.Egymás ellentétei vagyunk.Õk életet adnak…mi elvesszük azt.
Végülis igaza van…mert hát mikor egy vámpír vérét veszi valakinek,vannak olyan esetek is hogy az áldozat belehal.Valahogy szomorúsággal tölt el ez a gondolat…
- Gyere hercegnõ,ideje indulni,ha idõben oda akarunk érni.-Kurochi ismét felkapott,s futásnak eredt.Hála az égnek,hogy nem vette észre azt a pár könnycseppet amiket eme gondolatok miatt hullattam.
Újabb fél óra száguldás után Kurochi lassított,de nem állt meg.Mondhatjuk azt,hogy a kocogásnál kicsit gyorsabb tempóban ment,de azért már távolt állt a sprinttõl.Csodáloztam,hogy vajon miért nem áll meg teljesen,miért csak lassít.
- Mitsu,nyisd ki a szemed.Nézz körül.-a herceg hangja kedves volt,már-már bizalomgerjesztõ.Óvatosan kinyitottam a szemeimet,és elállt a lélegzetem.Egy kristálytiszta vizû folyó mellett haladtunk,festõi pázsit,a folyó egyik partján elbûvölõ dombság,s a mi oldalunkon pedig egy végtelennek tûnõ hegyláncolat díszelgett.Az érdekes az volt,hogy pont a legelsõ hegy volt a legmagasabb mind közül.A hegy lába szinte a folyóval állt összeköttetésben.
- Szépségem,ideje újra becsukni azokat a szép szemeidet,mert ha fel akarunk jutni a hegyre,akkor nagyobb sebesség kell ennél.
Szót fogadtam a hercegnek,s ismét szélsebes tempóra váltott.Éreztem,ahogy változik a táj körülöttünk,ahogy egyre meredekebb lesz a talaj,míg végül Kurochi szikláról sziklára ugrálva jutott feljebb és feljebb.Aztán utoljára ugrott egy hatalmasat,és megállt.Letett a földre,s mikor kinyitottam a szemeim,azt hittem összeesek.Erõs szédülés fogott el,bár Kurochi tartott szorosan,de az érzés,hogy mindjárt lezuhanok,nem múlt el.Egy olyan parányi helyen álltunk ahol jó,ha öt ember elfér.Ez volt tehát a hegy csúcsa.Viszont a kilátás fenséges volt.Láttam a herceg kastélyát,a fekete erdõt,a két oldal határát,és egész jól láthatók voltak az árnyalati különbségek.A sötét oldalon mint mindig,most is borús fellegek gyülekeztek,és általában csak estére tisztult ki az ég,hogy a magával ragadó Hold fénye bevilágítsa az erdõt és a kastélyt.Míg a fényes oldalon pompás napsütés simogatta arcunkat,és kellemes szellõ játszott tincseinkkel.Ahogy fejem fölé pillantottam,egyetlen óriási felhõt láttam,valószínûleg azon helyezkedik el a vár.
- Remélem idõben érkeztünk,és nem mondtak le rólunk…-nézett körül idegesen Kurochi.
- Ezt hogy érted?
Még ki sem mondtam,egy vakító fényesség jelent meg a hátam mögött,s két csodálatos,görögisten testalkatú fehér szárnyas szépség jött elõ.Mindkettõnek hosszú,derékig érõ fehér volt a haja,mint a frissen hullott hó,egyiknek egyenes,másiknak göndör tincsekben hullott alá a fehér csoda,tökéletes arc,hegyes orr,csillogó szemek…ezek tényleg angyalok.Rövid ujjú,hófehér batiszt kimonófelsõ volt mindkettõn,egy széles fehér selyemövvel átkötve,s egy halványlila hakama nadrág.Kecses szárnycsapásokkal landoltak mellettünk,majd összezárták szárnyaikat.
- Legyetek üdvözölve a fényes oldalon,az angyalok földjén.Hisato úrfi,sötét oldal hercege,köszönjük,hogy elfogadta meghívásunkat.-hajtottak fejet Kurochi elõtt.
Megáll az ész.Fejet hajtanak Kurochinak?Akkor ez azt jelenti,hogy Kurochi erõsebb náluk?Nem,ez biztosan csak a tisztelet jele.A két angyal felém fordult,és színpadiasan meghajoltak.
- Üdvözöllek,messziföldi hercegnõ.Mérhetetlen boldogsággal tölt el minket,hogy vendégül láthatunk egy ilyen tiszta lényt a Fellegvárban.A nevem Hikaru.-szólt az egyenes hajú angyal.-Õ pedig mellettem a társam,Naoko.Mi a becses neve,kisasszony?-mosolya annyira melengette a szívem,jött hogy örömömben sírjak.Szóval ilyen hatással van egy angyal egy emberre…
- Chon Mitsu – Hide vagyok.A Chon királyság trónörököse.-egy mosoly kíséretében fejet hajtottam nekik,melyet nem csak tiszteletbõl tettem,hanem mert faji szinten is leköröztek.Én egy halandó vagyok,õk angyalok.Ég és föld a különbség.Szó szerint.
- Elbûvölõ a neve kisasszony.-szólalt meg a göndör hajú Naoko.
Annyira kedves és szívmelengetõ hangja volt mindkettõnek…és még a nevük jelentése is illik a fajtájukhoz.Hikaru,ami fényességet jelent,és Naoko ami õszinteséget.Elragadó.
- Nos akkor készen állnak az útra?-nyújtotta ki kezét Hikaru,de én értetlenül álltam elõttük.
- Mitsu,a Fellegvárba csak repülve lehet eljutni.-szólalt meg Kurochi is-Õk kell minket felvigyenek,azért küldték õket.
- Bizony kisasszony,ezért kérem engedje,hogy karjaimba vegyem,és elrepítsem a Fellegvárba…-csak a szavai hallatán olvadozott a szívem,és legszívesebben visítottam volna,mint egy szerelmes tinilány,de ezt a fajta viselkedést nem engedhettem meg magamnak.
Kurochit majd’ felemésztette a méreg,bár nem értettem hogy miért ideges,mikor nem is vagyok a kedvese,de ráhagytam a dolgot.Naoko is odalépett Kurochihoz és hátulról a hóna alatt átfogta a mellkasát.Hikaru felkapott,mint ahogy Kurochi tette,a két angyal kibontotta szárnyait,és erõs szárnycsapások kíséretében elindultunk a kastély fele aminek falai talán még több titkot rejtenek,mint a vámpírhercegé…