Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Karácsonyi fények
Korhatár: 12+
Műfaj: Shounen Ai
Kategória: Karácsony
Feltöltő: Geneviev
Feltöltve: 2015. 12. 09. 20:01:53
Megtekintve: 1537 db
Kritikák: 13 db
 Karácsonyi fények

Reggel hét óra óta percenként pillantok az órára, miközben úgy teszek, mintha valami értelmessel foglalnám el magam. Sajnos, bár elég sok mindent el tudok titkolni még magam elől is, most nem tudom becsapni magam, de még a macskámat sem, aki bíráló tekintettel figyelni ide-oda mászkálásomat. Nem bírok leülni a fenekemre, de még nincs itt az idő. Még nem mehetek ki.

Sajnos, a két évvel ezelőtti tapasztalatok alapján, a környéken a lakók kifejezetten megtiltották, hogy a karácsonyi készülődés időszakában hétvégenként nyolc előtt kilépjek a házam ajtaján, így nem tehetek mást, engednem kell a nyomásnak. De nem tudok nyugton maradni!

A fejemben már rég megvan az ötlet, hogy mit akarok megvalósítani, pontosan tavaly karácsony óta, és már el is kezdtem a díszítést, de tegnap éjjel jött meg a csomag, amire már annyira vártam, és tűkön ülök, hogy föltehessem végre.

Akkor is megnyerem idén a karácsonyi díszítési versenyt, ha bele döglök is! Öt év óta, amióta a szüleim rám hagyták a lakást, és ők inkább elköltöztek San Diegóba, minden évben én nyertem meg a városi díszítő versenyt. Nem fogom hagyni, hogy egy újonnan jött kis pökhendi pojáca ellopja tőlem a megérdemelt díjamat!

Fölpillantok ismét az órára, és egy nagyot sóhajtok. Végre! Gyorsan fölpattanok, és már vigyorodnék el elégedetten, hogy úgyis az én házam lesz a legszebb az idén is, amikor az enyémmel egy időben nyílik a szembe szomszéd ajtaja is. Basszus, hogy nem tud megülni a fenekén az a nyavalyás! Szombaton reggel nyolckor a menő doktor úrnak nem kellene még nyugodtan csicsikálnia?!

Mosolyom lekonyul, érzem, ahogyan egyre mélyülnek a ráncaim. Pedig én nem akarok ráncosodni, még csak huszonhét vagyok, még fiatal fiú, kikérem magamnak! Ez is a drága doktor úr hibája! Azért igyekszem ám viszonylagosan udvarias lenni, és biccentek a szomszédnak, aki szintén szívélyes arckifejezéssel kíván nekem jó reggelt. Élesen kifújom a levegőt, mint egy fújtató macska, de nem sokáig tudok morcos maradni ilyen csodálatos napon. Hamarosan itt a karácsony, már csak három nap, ráadásul már most minden csupa fehér a hótól, plusz a nap is süt, szóval nem engedhetem, hogy egyesek elrontsák a napomat.

Egy pillantásra sem méltatom tovább, inkább állok is neki a ház díszítésének. Elég nagy, kicsit túl nagy is nekem egyedül, de legalább ennek nem kell bérleti díját fizetnem, elég a rezsi, nem úgy, mintha egy albérletet találnék. A külvárosban nem igazán vannak albérletek, bent, New York belső kerületeiben pedig még a leglepukkantabb épületekben is borzasztó drága lakni. Meg amúgy is… Abban reménykedek, hogy hamarosan már csak nem kell egyedül élnem, hanem találok magamnak valakit. Eredetileg azt hittem, hogy a kedves doktor úr, Samuel Jones lesz az a valaki, de rá kellett jönnöm, hogy nem is lőhettem volna jobban mellé ezen feltételezésemmel.

---*---*---

Két héttel ezelőtt költözött be az új lakó a szemben levő házba. A házat az előző lakók csődbe menése miatt kellett eladni, és mivel családi ház, mindenki azt gondolta, hogy egy több gyerekes család, esetleg egy ifjú pár veszi majd meg, erre kaptunk egy orvost. Egy orvost, aki szerencsére nem a környéken praktizál, mert akkor sosem mennék kórházba, még ha életveszélyben lennék, sem. Senki nem tudott róla semmit, pláne, hogy egyedül költözik, úgyhogy persze mindenki róla pletykált, de a költözéséig csak a nevét tudtuk a foglalkozásán kívül: dr. Samuel Jones. Bevallom őszintén, kicsit utána néztem az új szomszédnak facebookon, meg a többi közösségi portálon, illetve a munkahelyének a honlapján is, és mondjuk úgy, hogy egy icike-picikét megtetszett. Piszkosszőke haj, fűzöld szemek, kreol bőr, szívdobogtató mosoly… persze, hogy megtetszett, na!

Elhatároztam, hogy igyekszem nem mutatni, hogy tetszik nekem, mert ugye ki tudja, hogy meleg-e, vagy, hogy nincs-e valakije (mert ugye a kapcsolati státusza a facebookon nem látható), de attól még kedves leszek hozzá. Na, nem mintha a többi szomszéddal nem lennék kedves, de ez részletkérdés. Igazából nem csak azért vártam, hogy beköltözzön már, hogy láthassam, élőben is olyan helyes-e, mint a képeken, hanem mert viszonylag hasonló korúak vagyunk, egyedül élünk, engem mindig is érdekelt a biológia (csak a divat szakma jobban), szóval reménykedtem, hogy végre lesz valaki, akivel rendesen el tudok beszélgetni. Bírom a szomszédjaimat, de valljuk be… egy huszonhét éves, meleg, divat blogger miről tud beszélgetni egy negyven éves, három gyerekes anyával? Divatról, ja… csak éppen hiába szeretem a divatot, meg ez a hivatásom, szeretnék néha másról is beszélgetni, nem csak arról.

Na, szóval, a lényeg, hogy nagyon vártam a szomszédot, aki be is költözött. Vártam én, vártam, de a beköltözése után egy héttel sem láttam. Vagyis láttam én, csak jó messziről, mert, hogy kerülte még a házam környékét is. Azt még elnéztem, hogy Mrs. Patty-hez nézett be először, mert oké, hogy az utca végén lakik, de ő a legidősebb az utcában. De mikor már mindenkinek bemutatkozott, csak nekem, nem, akkor kicsit felment bennem a pumpa. Aztán jöttek a pletykák, hogy miket mondott rólam! Elvileg az egész azzal kezdődött, hogy megtudta, hogy én vagyok már öt éve a karácsonyi díszítés verseny bajnoka. Erre mit csinált? Másnapra ő is el kezdte díszíteni a házát. Utána meg elkezdett rólam mindenfélét mondogatni rólam, hogy én nem látogattam meg őt, meg hogy az egyik újonnan vett égője miattam nem világít, mert félek, hogy esetleg ő fog nyerni, és hasonlók.

Pff, mintha egy amatőr idióta, aki a közeli áruházban veszi meg az ízléstelen felfújható figuráit, színes égőit, és kültéri díszítő elemeit labdába rúghatna az én mesterművem mellett! Na, ne nevettessen! És különben is, tudom én, mi a tisztességes verseny, kikérek magamnak mindenféle feltételezést! A tavalyi malőr Mrs. Hastings óriás Mikulásával nem az én hibám volt, de tényleg!

Azóta nem is próbálok meg vele kedvesen viselkedni, csak bosszankodok az igénytelen, és felesleges igyekezetein. Úgyis én fogok nyerni.

---*---*---*---

Díszítésemből, és morgolódásomból egy ajtó csapódás riaszt föl. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, hogy mindjárt leesek a tetőről, de még az utolsó pillanatban kapaszkodom meg a kéményben, így nem történik semmi bajom. Mikor lenyugodtam, lekukucskálok, hogy ki miatt estem le majdnem a tetőről, és na, vajon ki csapja be ismét a kocsijának az ajtaját? Naná, hogy Jones. Szerintem nagyon szúrhatja a tekintetem a hátát, ugyanis szinte azonnal felém fordul, mikor letette nehéznek tűnő csomagját a földre.

- Hudson – biccent, majd „szívélyesen” mosolyogva int egyet.

- Jones – biccentek vissza. – Utolsó pillanatra hagyott bevásárlás? – érdeklődöm kedvesen, miközben magamban kezeimet dörzsölgetve nagyokat kacarászom. Amatőr…

- Muszáj volt, mint láthatod, elég nagy a házam, sok égősor kell hozzá – int kezével a háza felé. Pff, nem sokkal nagyobb, mint az enyém, de persze így jár az, aki újoncként próbál kikezdeni velem.

- Megértem… de még nincs túl késő kiszállni a versenyből. Semmi szégyen nincs abban, hogy nem értesz ahhoz, amit csinálsz – javaslom édesen mosolyogva.

Ugyanilyen édes mosolyú választ kapok: - Kizárt dolog.

- Hát, akkor kéz- és lábtörést! – mondom vállat vonva, és nem foglalkozom tovább ezzel az arrogáns seggfejjel. Az én házam, az én díszeim úgyis sokkal jobbak lesznek! Az övé túlzsúfolt rondaság lesz – az enyém ízléses és csodaszép. Idén a jégvarázs (nem, nem a Disney mese Jégvarázs!) a témám, szóval semmi színes égő, csakis meleg fényű fehér. Ezüst, és halvány arany díszek, minden elegáns, kifinomult. Van egy apró tavam, aminek a hidegben befagyott a jege, úgyhogy a környékét díszítettem föl, hogy látszódjanak a kis korcsolyázó gyermek bábúk. A bejárat két oldalánál óriás fa diótörők állnak vigyázban, a tetőről jégcsap égők lógnak, a bokrokon hópihéknek kinéző égők pihennek. Nem úgy, mint az utca túloldalán levő ház, ami úgy néz ki, mintha egy részeg manó túl sok macaront evett volna, aztán kihányta volna. Minden csupa szín, semmi harmónia. Két méter magas gumi rénszarvasok a kertben, három méter magas Télapó a háztetőn. Jingle Bellst éneklő hóember, és a többi rondaság. Oda sem merek nézni, mert mindjárt rosszul leszek. Pedig még csak egy pillanatra láttam kivilágítva, a próbavilágítás miatt, mert még nincs is sötét!

Délután öt óra körül végre azt mondhatom, hogy készen vagyok, úgyhogy miután leellenőriztem minden kábelt, elégedetten megyek be, hogy fölöltözzek normálisan a bírák érkezéséig. Nem viszem túlzásba, csak egy gyors zuhanyt ejtek meg, majd fölveszem a legjobb fekete nadrágomat, és egy fekete fölsőt. Még van időm, úgyhogy bekapok pár falatot, de utána már itt is az idő arra, hogy bekapcsoljam a fényeket, úgyhogy fölveszem a pezsgő színű szövetkabátomat, és magabiztosan a kapcsolóhoz sétálok.

Úgyis én fogok nyerni.

Egyszerre kapcsolódik föl az összes világítás. Nem csak a mi utcánkban, de a környező területeken is. Egy pillanatra elvakít a fényár, de aztán hamar hozzá szokik a szemem. Hamarosan jönnek a bírák, addig ki kell bírnom a drága szembe szomszéd házának látványát, és az idegesítő, folytonosított Jingle Bellst.

A zenéről beszélve… átpillantok a túloldalra, és igen, a hóember leállt. Nem csak hogy nem énekel, de már nem is mozog, nem is világít. Ajjaj, lehet, hogy nem bírja az áram terhelést a konnektora? Megesik az ilyen… Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy így biztos a nyerésem, ha kivágja magánál a biztosítékot, de ennyire nem vagyok gonosz. Nem kívánok neki rosszat, csak azt, hogy ne nyerjen. De ha nincs árama, akkor nem csak a külső dolgok nem világítanak, de akkor meleg víz sem lenne nála, meg semmi.

Átsietek az utca túloldalára, mikor látom, hogy a konnektorral matat valamit.

- Öhm… Jones… Samuel. Szerintem túlterhelted az áramot – szólítom meg óvatosan.

- David, tudom jól, mit csinálok, nem kell a segítséged – mondja, és egy elhessegető mozdulatot tesz a kezével. Hát a pofám leszakad! Legszívesebben faképnél hagynám, de nem tehetem, a lelkiismeretem nem engedné.

- Ez egy öreg ház, öreg áramkörrel. Nem biztos, hogy vissza kéne dugnod a hóembert. Egy-kettő dolgot lehet, ki kéne húznod, hogy ne legyen áramszünet – mondom, de úgyis tudom, hogy süket fülekre fogok találni.

- Semmi, amit mondasz, nem vehet rá arra, hogy lekapcsoljam a világításomat. Felnőtt férfi vagyok, nem lesz semmi baj. Te csak félsz, hogy… - már épp akarna megvádolni valamivel, amikor egy nagy csattanás hallatszik, és kigyullad a hóember. Egy pillanatig dermedten figyeljük az égő gumi szörnyet, majd egy újabb csattanásra arrébb ugrunk az elosztótól. Jól tesszük, mert az azonnal sistereg egyet, fölszikrázik, és már nincs is fény a házban. A francba!

- Basszus! – kiált fel makacs szomszédom. Kicsit távolabb valaki sikít, mások tűzoltóért kiabálnak.

Egy pillanat az egész, és a hóember még nagyobb lángra kap. Nem akarom, hogy bármi baja történjen bármelyikünknek is, úgyhogy az utolsó lélekjelenlétemmel magam után ráncigálom ezt az idiótát, hogy biztonságos helyre jussunk. Ahogyan kifújjuk magunkat, csak egyre idegesebb leszek, és a végén már nem bírom ki, kifakadok.

-  Basszus már! Nézd meg, mit tettél! Mi a bajod van neked, miért utálsz annyira, hogy nem hallgattál rám?! Nem lehettél volna a kissé félénk, új szomszéd, aki csak nem mer átjönni hozzám beköszönni?! Nem, neked a nagymenőt kellett játszanod, hogy kivételesen a hatodik évben ne én nyerjek, hanem elvedd a díjamat. Hát, ezt jól megcsináltad! Majdnem leégetted a saját házadat, a többi házban meg majdnem kivágtad a biztosítékot! Ha a tűzoltók nem érnek ide időben… - intek az időközben megérkezett tűzoltók irányába, akik sikeresen eloltották az égő hóembert. A majdnem-katasztrófára már szerencsére csak a sötét ház, és az undorító égett gumi szag emlékeztet, de bármi történhetett volna.

Samuel csak bámul rám, mint borjú az újkapura, én meg szúrósan visszanézek. De nem bírjuk tovább, az adrenalin lejjebb csillapodott, a feszültség eltűnt, hisztérikus nevetésben törünk ki mindketten. Mintha minden teher eltűnt volna hirtelen, minden feszültség, rossz érzés megszűnt volna kettőnk között, egymásnak dőlve nevetgélünk jókedvűen. Na, jó, nem történt semmi baj igazából… bár történhetett volna rosszabb is, nem lett semmi gond.

- Sajnálom, David. Sajnálom, hogy nem hallgattam rád, és azt is, hogy ilyen sok mindent megtettem ezért a hülyeségért. Igazából nem is akartam megnyerni a versenyt, csak azt akartam… - halkul el a hangja picit, majd megrázza magát, és eltökélten a szemembe néz. – Csak a te figyelmedet szerettem volna fölhívni. Azt hittem, hogy ezzel megtöröm a jeget kettőnk között, hogy valamiről beszélgetni tudunk majd, mert még csak a közelembe sem akartál jönni.

- Ohh… Én is sajnálom. Sajnálom, hogy udvariatlan voltam veled, meg kerültelek, de olyan rosszul esett, amit mondtál rólam… - mondom kicsit durcásan. Helyes arcán értetlenkedés suhan át.

- Amit mondtam rólad? De hát én nem is mondtam rólad semmi rosszat! Te voltál az, aki…

- Az aki…? – vágok közbe kerek szemekkel. – Basszus, hülye szomszédok – morgok a környékbeli házak irányába. – Szóval akkor te sem mondtál semmi rosszat rólam? És tényleg csak megismerni akartál? – kérdezem immár kicsit félénkebben. Lehet, hogy mégis csak igazam volt, mikor megtetszett az ismeretlen, új szomszéd?

- Nem, tényleg nem mondtam rólad semmit, és tényleg csak megismerni szerettelek volna – mondja. Nem volt igazuk a róla készült képeknek… A mosolya eredetiben még szebb, mint azokon, és akár egy hóviharban is be lehetne ragyogni vele a tájat. Szívem nagyot dobban, és beharapom a számat, hogy aztán egy pillanat múlva kibökjem, amit már kerek két hete mondani akartam:

- Nem jössz át hozzám egy italra? Készítek forró csokit – ajánlom fel. A válaszul kapott mosoly, ha lehet ezt mondani, még szebb, mint az előző.

- Örömmel.


~The End~


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).