|
4. Az edzés elkezdődik
Miután otthagyom őket, az erdőbe rohanok, de Kakashi utánam jön, és még Kumba is kioktat. Ezen nagyon felhúzom magam. Tudom, hogy Kumba szeret, annak ellenére, hogy sokat vitázunk. És azt is tudom, hogy segíteni akar.
Tudomást se veszek a férfiról, inkább ájulásig edzek.
A következő, amire emlékszem, hogy az ágyamban fekszek, és éppen kel fel a nap. Elmosolyodok, ahogy végig cirógatja az arcomat, majd nehéz sóhajjal indulok gyilkolni, hogy azután menjek edzeni. Megnézem a „páncieseim” adatait, majd elfintorodok.
Három újabb őrült, aki nem bír magával. A megbízóm adatait is átnézem, és azt is az asztalra dobom. Minek ez lettem? Mindegy, kapom a pénzt, ez a lényeg.
Elgondolkodok azon, hogy én, aki annyira oda van az emberekért, hogy lehet bérgyilkos. Persze, mikor munkám van, nem gondolkodok. Csak végzem a dolgom. Mintha akkor nem is én lennék. Mintha egy álarcot viselnék. Persze az is igaz, hogy gyakran a kivégzendő egyén egy ellenséges ninja, vagy száműzött. Így tompul az, hogy egy ártatlan lelket ölök meg, mert ezek nem ártatlanok. Milliók vére tapad a kezükhöz. Bár ebből a szemszögből nézve én is irtandó vagyok, mert a tíz év alatt több százezer emberi vér tapadt a kezemhez.
A tükörbe nézek. Néha én is rosszul leszek magamtól, ha ez eszembe jut. De ezt vállaltam. Szükség van rám, és Konoha sárkánya erős.
Ezzel a gondolatmenettel megyek le a földszintre, ahol már érzem Iruka finom reggelijének illatát. Ami meglep, hogy az asztalnál Kakashi is ott ül.
Genma és Iruka ad egy jó reggelt puszit, majd Kakashi is elém lép, és megpuszilja a homlokom. Minden kommentár nélkül visszaül, én meg dacosan, azért se mutatva, hogy zavarba jöttem, ülök le vele szembe.
- Arra gondoltam, hogy ma a srácokkal fogsz edzeni. Így együtt tudunk haladni.
- Ha akarod. Úgyis az van, amit te akarsz – mondom unottan. Elkezdem enni a reggelimet, de azért lopva a férfira nézek. Ő rezzenéstelenül ül, de azért látom a szemében, hogy legszívesebben megfojtana. Nem törődve vele fejezem be a reggelit.
- Kicsit késni fogok, sensei. Dolgom van.
Ezzel otthagyom őket, és elindulok vadászni. A három férfi ereje nagyobb az enyémhez képest, így óvatosnak kell lennem. Egy fáról nézem, elemzem a pasikat. Mikor ez megtörténik, alakot váltok, és a táborba sétálok.
- Jézusom, de jó, hogy itt vagytok – kezdem színpadiasan.
- Helló, kislány – vigyorog rám perverzen az egyik. Mindjárt hányok.
- Tudnátok segíteni? - játszom tovább a félénk lányt, aki reszket a félelemtől.
„Ne játszd túl!” hallom Kumba figyelmeztető hangját.
„Igyekszem.”
- Persze, de annak ára lesz.
Jól tudom, mire gondolt, és látszólag menekülni kezdek, de „véletlenül” megbotlok és elesek. A férfi felrángat a földről, a másik kettő pedig lezárja a menekülési útvonalat. Testem befeszül.
„Várj!”
„Tudom.”
Hagyom, hogy közel merészkedjenek. Lehajtom a fejem, és befele figyelek.
„Most!”
Sátáni vigyorral nézek újra fel, a férfiak arcán ijedtség fut át, mikor végre felfedem ki vagyok.
- Ez... ez...
- Üdv – vigyorgok rájuk. Az egyik nem bír magával, így nekem jön, de egy csapással leütöm.
- Ne ölj meg – könyörög az egyik.
- Nincs mit tenni. Úgyis meg fogtok halni – mondom nyugodtan. A szemem sarkából észreveszek egy ezüst villanást. Kakashi! Ez mit keres itt? - De előtte daloljatok. Ki áll a gyerekrabló szervezet mögött?
- Nem tudjuk. Mi csak azt a feladatot kapjuk, hogy raboljuk el a megadott gyereket.
Sóhajtva rántom elő a kunaimat. De utálom ezt!
A kést nagyon lassan mélyesztem felkarjába, annál a pontnál, ahol a váll véget ér és kezdődik a kar. Ez a pont pokoli fájdalmas tud lenni, még ütés miatt is sokáig fáj az illetőnek, de ha megszúrják, nos, az sokkal több, mint pokoli fájdalmas. Felordít a fájdalomtól.
- Akita – zokog fel. - Ő az, aki felbérelt minket.
- Akita? Ez nem elég. Tudjátok, én alapos vagyok. Szóval Akita. És?
Mélyebbre nyomom a tőrt, tisztán érzem az izmok átvágódását, ő felsikolt, így társa válaszol.
- Akita. A Három Hegy lábánál lévő faluban találod, és ott találod meg a gyerekeket is.
- Na ezt akartam tudni. Ugye, hogy nem volt nehéz?
- E... elmehetünk?
- Sajnos nem.
Mielőtt elfutnának, mindegyiknek villámgyorsan átvágom a nyakát. Ahogy rám spriccel az artériás vér, összegörnyedek.
Hasamra szorítva kezem adom ki magamból a reggelit. És a legrosszabb, hogy Kakashi tanúja annak, hogy Konoha sárkánya ellenségei vérében térdelve hány. Nagyon jó!
Érzem, hogy valaki hátrafogja a hajam, és megtart, hogy ne essek bele a mocsokba.
- Jól vagyok – zihálom, és kitörő örömmel fogadom a reggelimet.
- Nyugi – morogja.
Kicsit még zihálok, majd megtörlöm az arcom, és semleges arccal takarítom el munkám gyümölcsét.
- Kösz, sensei – mondom halkan. - Miért voltál itt?
- Szóltam a srácoknak, hogy egy órával később kezdünk. Jöttem, hogy elkísérjelek.
Bólintok. Most kimerültem. De legalább megvan ami kell. Egy klónt küldök a megbízómhoz - aki maga a Hokage -, hogy mondja meg neki, amit tudni akart. Klónom bólint, én meg Kakashival megyek. Nem szólunk semmit, csak lépkedünk egymás mellett.
- Miért lettél bérgyilkos?
- Mert ezt adta az élet. Mindenki azt választja, amiben jó.
- Nem zavar, hogy ölnöd kell?
- Ezek beteg emberek, sensei.
Nem válaszol, csak bólint.
Késve ugyan, de megérkezünk a találkozóra. A három diák közül kettő kiabálni kezd, a harmadik engem néz.
- Ez kicsoda? - kérdi.
Mindenki rám néz. A kis rózsaszín hajú lány szemei kikerekednek, ahogy végignéz a tetoválásomon. A fekete hajú, aki megkérdezte, csak hidegen néz. Viszont a szőke hajú, aki tágra nyílt szemekkel bámul, sokkal jobban érdekel. Tudom, hogy az ő testében van az a démon, amelyik megölte a családomat.
- Ő velünk fog edzeni – hallom Kakashi nyugodt hangját.
- Hogy hívnak?
- Shiranui Tiara – mondom a valódi nevem. - Konohai Sárkány, más néven.
- Érdekes neved van – mondja a szőke.
- Várj, azt mondod, hogy te vagy az a bérgyilkos? - kérdi a fekete hajú.
- Nézz már rá, teme! Ez a csaj lenne a bérgyilkos? - fakad ki a szőke.
- Ne akard megtudni, mit tudok – mondom jeges hangon. A diákok rám pillantanak, szemükben félelem. - Ha kell, órákig foglak kínozni, hogy bevalld mit tettél. Azután halálos nyugodsággal veszem el tőled szánalmas kis életed, mit úgy védenél.
Az erődemonstráció hatásos volt. Nem csak a gyerekek, de Kakashi is ijedten néz rám.
- Te... te lennél a hires konohai bérgyilkos? - kérdi halkan a lány. Ránézek. Összerezzen, és a szőke mögé bújik.
- Én. Most mutatkozzatok be ti is.
- A nevem Haruno Sakura – mondja a kislány remegve. - Örvendek, Tiara-san.
- Én Uchiha Sasuke vagyok – mondja a fekete hajú hideg hangon. Rajta nem látok félelmet. Talán mégse volt olyan hatásos. Vagy hatásos volt, csak titkolja.
- Én pedig Uzumaki Naruto vagyok – mondja százwattos vigyorral a szőke hajú. Hiába a vidámság, ő is fél tőlem.
Bólintok, és Kakashi felé fordulok.
- Kakashi – szólítom meg. Erre úgy megijed, hogy kis híján elhajítja a könyvét.
- Te... tessék?
- Kezdjük?
Kakashi bólint. Elmagyarázza a lényegét. A srácoknak a kunai hajítást kell gyakorolniuk, nekem meg megmutatni az ütéskombinációmat.
Elégedetten lépek a gyakorló rönkhöz, és villámgyorsan püfölöm a tönköt. Három ütés és három rúgás, a tönk darabokban.
Körbenézek unottan. Kakashi kifejezéstelenül néz rám.
- Ügyes vagy, de meg kell tanulnod irányítani az erődet. A sárkánnyal hogy állsz?
- Vészhelyzetben segít.
- Naruto! Idézd meg a békádat! - kiált a fiúnak. - Te meg Kumbát idézd meg.
- De én nem tudom mindig irányítani! - kiáltok fel.
- Akkor most megtanulod – vigyorog rám a férfi. Ez már nem vicces. Kumba nem fog csak pusztán gyakorlás miatt harcolni. És ha széttépi a kölyköt?
- De mi lesz ha Kumba ideges lesz? Akkor végképp nem fogom tudni irányítani. Nem akarom, hogy a kölyöknek baja legyen.
- Azért vagyok itt.
Nagyot nyelve idézem meg az öreg sárkányt. Kumba bömbölve tör elő belőlem, hangjától, erejétől még én is a földre esek, pedig ő az én állatom.
- Tiara!
- Eh, Kumba. Szia! - nevetek rá zavartan.
- Mi a francért most idéztél meg?!
- Bocsi, de Kakashi azt mondta, hogy meg kell tanulnom irányítani téged, és harcolnod kell egy békával.
Kumba felkacag.
- Békával? Tiara, ez kegyetlen volt tőled.
- Nem is én találtam ki!
- Aztaaa! De gyönyörű sárkány! - hallom Naruto hangját.
Végignézek a hatalmas, vörös pikkelyes sárkányon. Hasánál aranysárgák a pikkelyek, szeme mint az enyém. Álomszép sárkány, csupán a nyakát csúfítja egy heg. Azt én okoztam véletlenül, mikor be akartam törni. Nem akartam bántani, de a kardom megcsúszott, és megvágta a nyakát. Akkor elfogadott gazdájának, mert azt mondta, rajtam kívül még nem volt senki, aki ilyen közel került volna hozzá.
- Megérinthetem?
- A helyedben nem tenném, kölyök – dörren Kumba.
- Pedig milyen gyönyörű vagy!
- Idézd már meg a békádat! - szólok rá ingerülten.
Naruto engedelmeskedik, és megidézi a nagy békát.
- Már megint mi van? - morog a béka.
- Velem kell harcolnod – mondja unottan Kumba.
- Miért is?
- Mert ez a parancs, Gamabunta. A kölyköknek meg kell tanulni az írányításunkat.
Csak nézem, ahogy a sárkányom és a béka társalog, majd felpattanok a fejére.
- És hogy lehet, hogy ez a lány megtört téged, az öt világ legmakacsabb sárkányát, Kumba?
- Megvágott. Véletlenül, de aki képes több órán át harcolni velem, és elég elszánt, megérdemli, hogy mellette legyek. És te? Miért engedelmeskedsz egy kölyöknek?
- Hasonló okokból, barátom.
- Abbahagynátok a csevejt, és egymásnak ugranátok végre? - hisztizik Naruto Gamabunta fején.
Kumba felmordul. Megérintem a fejét, ő meg támad. Persze én is tudom, hogy nem teljes gőzzel, mert nem akar kárt tenni a békában.
|
