|
1. A titokzatos lány
Minden tündérmese az „Egyszer volt, hol nem volt” kifejezéssel kezdődik, és a „Boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezéssel ér véget. Volt, amikor én is így gondoltam. Ma már nem. Nem hiszek a szerelemben, nem hiszek a csodákban, nem hiszek abban, hogy valaha boldog lehetek.
Lenézek az alattam fekvő testre. Látom az arcára fagyott vágy és félelem érdekes kettősét. Nem fog többet mozdulni, de legalább élete utolsó perceiben az álnevemet kiáltozta, és remegett a teste a gyönyörtől. Mikor a holdfény megcsillant előrántott kunaimon, akkor ült ki a félelem az arcára, de késő volt. Gyors voltam és halálos. Mint mindig.
Az ablakhoz lépek, leülök a párkányra, és feltekintve a holdra elgondolkodok azon, hogy régen még nekem is volt életem.
Egy egyszerű ninja család negyedik gyermeke voltam. Három bátyám volt, így állandóan védve voltam. Az iskolában semmi kiemelkedőm nem volt, gyenge voltam mindenből, de azért átmentem. Iruka-sensei sokat kiabált velem, de nem törődtem vele.
Inkább a közelharcot gyakoroltam, amiben igazán jó voltam. Iruka még csodálkozott is, hogy bár nem tudok semmilyen jutsut tökéletesen elsajátítani, egy ütéssel kettétörök egy fatörzset. Mindenki csodálta az erőmet, de senki nem tudta, hogy az hajtott, hogy megmutassam, vagyok olyan jó, mint bárki más.
Azután történt egy tragédia. Szüleim és két bátyam is életüket vesztették a Kyuubi támadásánál. Ryo is csak azért úszta meg, mert rám vigyázott. De ő sem maradt sokáig életben. Ő is meghalt, akárcsak a többiek, én meg egyedül maradtam. Az ablakból néztem, ahogy végül a Negyedik Hokage megjelenik, és véget ér a rémálom.
Csak nyolc éves voltam. Emlékszem, zokogva futottam végig a harcmezőn anyámék után kutatva. Mikor megtaláltam őket vérbefagyva, felordítottam. Mellettük Kita és Moki hevertek, arcuk fehér volt, nem lélegeztek. Ryo előttük pár méterre feküdt. Úgy éreztem, a szívem már képtelen dobogni. Ordítva zokogtam fel, de senki se figyelt fel rám. Túl sok volt az áldozat, a szüleit sirató gyermekek száma. Én csak egy voltam a sok közül.
Egy kedves férfi talált rám, aki bérgyilkost nevelt belőlem. Tudta, hogy mindenre képes leszek, ha akarom. Bár idősebb volt tőlem tizenkét évvel, hamar barátok lettünk, és később ebből gyengéd szerelem született. Imádtam őt, szinte rajongtam érte. Tizenkét éves voltam, ő huszonnégy, mikor végre engedtünk a vágyainknak és szerelmünknek.
De ő sem maradt sokáig velem. Csak hat hónapig tartott ez a boldogság, majd ő feladatot kapott. Soha nem ért haza. Ekkor fogadtam meg, hogy soha nem leszek szerelmes, és soha nem fogom magam átadni ilyesminek.
Ennek már nyolc éve. Most húsz éves vagyok. Fiatal korom ellenére Konoha legmegbízhatóbb, legerősebb ninjája és bérgyilkosa.
Konohai Sárkány. Csak így hívnak. Kevés ember tudja, hogy a nevem mi.
Felsóhajtva nézek az áldozatomra. Legalább kaptam pár infót. Szakszerűen eltakarítom a testet, feltakarítom a vért, és eltűnök. Senki nem látott, nem hallott semmit.
Elmegyek a megbízómhoz.
- Rendben ment minden?
- Igen. Semmi feltűnés, uram. Ebben a tekercsben minden információ benne van, amit tudni akart.
Átnyújtom a tekercset. Elveszi, megvárom míg átfutja.
- Tudtam, hogy megéri téged választani. Máskor is kereshetlek?
- Ez természetes.
Kezembe dobja a fizetésemet, meghajolok, és lelépek.
A meló után idegesen rohanok ideiglenes otthonomba. Unokabátyám nyilván a haját tépi, de leszarom. Nagykorú vagyok, azt csinálok, amit akarok.
A lakás előtt lefékezek. Elmosolyodok, amikor eszembe jut, hogy miként ismerkedtünk meg. Miután Giatto rám talált, két hónappal később egy zihált külsejű férfi rontott be hozzánk. Idősebb volt, és egész férfias. Ő volt a nagybátyám, mint később megtudtam. Engedte, hogy az legyek, aki. És szerelmem halála után ő vett magához, és folytatta képzésem.
Lassú léptekkel megyek fel a lépcsőn. Óvatosan nyitok be, várva a csapást.
- Tiara! Mi a francot képzelsz?! Tudod mennyi az idő? Halálra aggódtam magam, te idióta liba!
Na, ha szid, akkor tényleg aggódhatott.
Semleges arrcal vetem le a felesleges cuccot, és intek a konyhába lépő Irukának. Nem zavar, hogy együtt vannak, sőt! Legalább valaki lefoglalja drága unokabátyámat.
- Ne hisztizz, Genma – fordulok végre felé angyali mosollyal.
|
