Ukitake betegen feküdt a negyedik osztag gyengélkedő osztályán.
Szemeit lehunyta, s át gondolta helyzetét.
Átgondolta azt, hogy betegsége nagyban befolyásolja életét.
Elképzelte milyen is volna, ha egészséges lenne. Azokat az időket, amiket az ágyhoz kötve tölt, a kis Toushirora fordítaná.
Elvinné kirándulni, mehetnének onsenbe, akár piknikezni.
A kis kapitány mindig sokat jelentett Ukitake számára, és bár a férfi szerette volna, ha a Toushiro viszonozza érzéseit, de ő még attól is félt, hogy elmondja neki mit érez.
És tegyük fel, ha össze is jönnének, a betegsége attól még nem múlik el.
És ő tudja, amit más nem tud, hogy nincs sok hátra.
Ő pedig nem akarna a kis kapitánynak fájdalmat okozni, ezért inkább ő szenved.
A ferfi arcán végigfolyott egy telt könnycsepp, arcát belefurta a párnába, melynek finom illatát fellélegezte.
Az ajtón hallatszó három kopogásra lett figyelmes.
Ukitake figyelmesen nézte, kilehet váratlan vendége.
Az ajtó kinyilt, s a kis Toushiro sétált be rajta.
A fiatal kapitány némán ült le a férfi ágyára, aki csendben nézte a kis kapitányt.
- Ne haragudj... - suttogta a fiú, s megfogta a férfi kezét, aki kissé elnézett bánatában, majd vissza Toushirora.
A fiú közelebb hajolt Ukitake arcához, míg ő puha ajkait kedveséjéhez nyomta.
Nyelvével lassan utat törött a fiú szájában, s annak minden apró zugát bebarlangolta.
Nyelveik érzéki táncot jártak, mibe a kis kapitány belepirult.
Szájaszélén kis nyálpatak folyott végig, melytől arcát nagyobb pír lepte el.
Egy idő után, levegőhiány miatt megszakították a csókot.
- Ukitake... Szeretlek. - vallotta be a fiatal shinigami az érzeseit, mit a férfi egy hatalmas mosoly kíséretében hallgatott.
- Én is téged, Toushiro... - suttogta vissza, majd elfeküdt ágyán, a kis kapitány pedig mellette. Ott feküdtek egymás mellett, miközben Toushiro átölelte kedvese hátát, s lenem hunyta szemeit. |
