Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Az elviselhetetlen fájdalom
Korhatár: -
Műfaj: Dráma
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Emma~
Feltöltve: 2015. 04. 01. 00:43:02
Megtekintve: 915 db
Kritikák: 1 db
 Fájdalom.

                    Hideg.

                                    Magány.
                                                   
                                                     Egyedüllét.

~ Amióta elment, minden megszűnt a számomra. Nincsenek nappalok, se éjszakák. Már nem élek. Hajdani szép, élő rózsám leáldozott, és elpusztult. Mára már csak a rothadt csonk maradt az asztalon, amit körbelengenek a legyek, hogy abból táplálkozzanak, vagy oda rakják le petéiket. De még ebből a rothadt, büdös dologból is képes új élet fakadni. Az én testemben viszont nem fog új élet fakadni. Még akkor sem lennék képes ugyanolyan emberként élni, ha visszajönne hozzám. De ne fog. Amikor elment, magával vitt mindent, ami bennem volt. Lelket, szívet, érzelmeket.
 
Már csak a napi rutin tart életben, semmi több. Reggel felkelek, lemosakszom, felöltözöm és elindulok munkába. Szerencsére csendes munkám van, így nem kell megosztanom senkivel sem semmilyen gondolatomat, még beszélnem sem kell. Csak írnom. Egy raktárban vagyok leltározó, de csak azóta, hogy ő már nincs. Előtte egy kisebb színházban voltam leszerződtetett színész és énekes. De most már nem lennék képes fellépni és a közönség elé állni úgy, mint az előtt, a végzetes nap előtt. Pont emiatt kértem azt, hogy a lehető legtöbbet legyek bent. Így reggel nyolctól, este nyolcig vagyok minden nap. Még vasárnaponként is, amit szintén én kértem, hogy minél kevesebbet legyek otthon.
 
Visszatérve a napirendemre, munkából hazamegyek, lefürdök, eszek egy joghurtot, vagy pár db kekszet, esetleg egy fél szendvicset. Nem bírok többet enni, mióta magara hagyott. Étkezés után lefekszem, aludni próbálok. Hosszú, rémséges álmok gyötörnek, nem tudok normálisan aludni. Rémes álmaim vannak azokból az időkből, amikor velem volt, mellettem volt… mellettem volt és szeretett.
 
Ismét csak forgolódom az ágyban. Fázom nélküle, hiába vagyok felöltözve és betakarózva, hiányától fázom. Izzadok, de mégis remegve húzom össze magam a takaró alatt. Átölelem a térdeimet, és szinte hisztérikusan kezdek el sírni. Ismét, akárcsak minden este, most is álomba sírom magam. Azonban ezek nem szép, vagy kellemes álmok. Bár hajdan biztos azok lettek volna, de most már, csak arra emlékeztet, hogy Ő nincs többé, hogy elment.
 
**
 
 
-          Szia, kincsem – hallok egy mély hangot, amire kellemes borzongás fut át egész testemen.
 
-          Jó reggelt! – köszönök neki én is.
 
 
Az Ő inge van rajtam, semmi más. Most éppen a konyhapult mellett ülök és olvasom a vasárnap reggeli újságot. Hátulról két erős kéz fonódik a derekam köré, és egy erős mellkashoz húznak. Testem megremeg, és bensőmet szólítja egyetlen érintéssel. Elmosolyodom, és karjára fonom az enyémet. Így vagyunk egy ideig, meg sem mozdulunk.
 
 
-          Jól aludtál? – kérdezi a fülembe suttogva.
 
-          Igen. Tudod jól, hogyha mellettem vagy az ágyban, akkor mindig jól alszom.
 
-          Ezt örömmel hallom – érzem mosolyát a fülem alatt.  Egy puszit nyom arra a bizonyos pontra, amely kapcsolatban van a belsőmmel.
 
-          Rád vetem magam, ha tovább folytatod – suttogom elhaló hangon.
 
 
Aztán szembe fordít magával, és lágy, szenvedélyes csókot kapok tőle. Hajába túrok, erősen tartom, és hévvel, szerelemmel csókolok vissza.
 
 
-          Bébi, most keltünk fel, és ha nem hagyod abba, megduglak a konyhapulton – szól rekedtes hangja.
 
-          Mire vársz még? Az előbb te sem kíméltél – felvonom a szemöldököm, és kacéran mosolyogva nézek szemeibe.  
 
**
 
Sikítva és zokogva ébredek fel az éjszaka közepén. Magamhoz ölelem a párnámat és abba zokogok. Már semmit nem fogok aludni. Az éjszakát végig szenvedem, majd reggel ismét kezdődik minden elölről.
 
A munka elvonja a figyelmemet, kikapcsolom az agyam és semmire sem gondolok. Legfőképp az álmomra nem. Most kezdődik elölről az álom sorozat. Közte van egy pár nap szünet, de utána újra előjönnek, és egyre nehezebben viselem el őket. Nem tudom, meddig bírom még.
 
Munka után hazamegyek, és lefürdök. Szinte tűzforró vízzel fürdök, de mégis fázom. Egy melegítő nadrágot és egy pólót veszek fel, majd a konyhába botorkálok, és eszem pár falatot. Azonban egy fél szendvicsnél nem megy le több.
 
Elfekszem az ágyon, és a nyakamig húzom a takarót. Egy ideig csak a plafont nézem, és próbálom kiüríteni a fejem. Egyszerűen csak próbálok semmire sem gondolni. Kis idő múlva elnyom az álom, de bár ne tette volna!
 
**
 
 
Leparkol a kocsival a park előtt, kikapcsolja a rádiót, majd kiszáll, megkerüli az autót, és kinyitja az ajtómat. Színpadiasan nyújt kezet, és hajol meg. Válaszul én is színpadiasan szállok ki a kocsiból, mire mindketten nevetésben törünk ki. Magához von és kapok egy csókot, amit mosolyogva viszonzok.
 
 
Becsukja az ajtót, majd a csomagtartóból kiveszi a kosarat és a plédet, aztán lecsukva a csomagtartó fedelét, bezárja a kocsit. A derekamnál fogva von magához, hogy mindenkivel tudassa, az övé vagyok. Én a farzsebébe csúsztatom a kezem, ezzel jelezve, hogy ő az enyém. Sajnos tudom milyen hatással van másokra, és így jeleznem kell a területemet. Ráadásul most egy sima farmer van rajta, egy fekete rövid ujjú pólóval. Annyira szexi, ahogy megfeszülnek az izma és ez mind látszik a póló alatt.
 
 
Egy darabig sétálunk a parkba, hogy megfelelő helyet keressünk magunknak. Végül egy fának a tövébe találjuk ezt meg. Elveszem tőle a plédet és leterítem, leülünk. A kosárból ő kezdi el kipakolni az ételt. Főként gyümölcsöt, könnyű salátát és pár szelet süteményt hoztunk, hisz nem komoly étkezésre jöttünk, hanem amiatt, hogy többet legyünk együtt és kicsit pihenjünk.
 
 
Egymást etetjük, miközben forró csókok csattannak el. Sokat nevetünk, beszélgetünk, és rádöbbenek, hogy mennyire szeretem őt. El sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Egyszerűen ő a világom közepe, érte és miatta élek.
 
 
-          Kicsim, mi jár a fejedben? – simít végig az arcomon. Akaratlanul is közelebb fészkelődöm az oldalához.
 
-          Semmi különös – füllentek.
 
-          Kicsim, kérlek, mond el – néz rám kiskutya szemekkel, aminek nem tudok ellenállni.
 
-          Csak az, hogy mennyire szeretlek. Most már nem tudom elképzelni nélküled az életemet. A világom közepe vagy, és veled akarom leélni az életem. Melletted megöregedni, fogni a kezed a fotelban, miközben mindketten pihenünk, mert kimerültünk a sok kötögetésben vagy tudom is én, hogy miben – kuncogok fel. – Tudom, ez most nagyon csöpögős volt, de így érzek irántad – mosolygok fel rá. Szenvedélyes csókot kapok tőle, amit ugyanolyan hévvel viszonzok.
 
-          Én is szeretlek, Kincsem – mosolyogva kapok a homlokomra is egy puszit.
 
 
Így fekszünk tovább és halkan beszélgetünk. Annyira jó vele. Megtaláltam a másik felem, a lelki társam, és még sorolhatnám.
 
**
 
Ismét zokogva ébredek fel, mint már oly sokszor az elmúlt 1 hónapban. Egy ekkora veszteség után más lehet, hogy boldog lenne ilyen álmok után, de én nem. Egyszerűen nem vagyok képes feldolgozni azt a tényt, hogy ő már nincs. Hogy soha többé nem jön vissza, nem zár a karjába, nem kapok tőle csókot.
 
Reggelig már nem alszok semmit, így csak fekszem és forgolódom az ágyon. Ahogy az óra csipogni kezd, felkelek, és újra kezdődik a szokásos mókuskerék. Munka, fürdés, kevés vacsora, majd lefekvés. A melegítő övét meg kell kötnöm, hogy ne essen le rólam, mivel fogytam. Nem is keveset. De nem bírok enni, főleg nem azzal a tudattal, hogy ő már nincs.
 
**
 
 
Durcásan csapom be az ajtót, levágom a táskám, és levágódom a kanapéra. Ma többször is felhívott, de egyszer sem köszöntött fel! Hogy lehet valaki ennyire bunkó, hogy nem köszönti fel a barátnőjét, akit szeret! Ilyet se hallottam még. Vagyis igen, de nem hittem volna, hogy velem is előfordul!
 
 
Bevonulok a konyhába, és csinálok magamnak teát. Aztán kimegyek a nappaliba, és a kanapén elterülve, benyomok egy nagy szelet tortát, amit hazafelé vettem magamnak szülinapomra. A sütizés után pedig elkezdek egy könyvet olvasni, közben pedig zenét hallgatok.
 
 
Nyugalmamat a telefonom csörgése zavarja meg. Rápillantok, és amikor látom, hogy ki az, kinyomom, és kikapcsolom a telefont. Nem telik bele 15 perc, és dörömbölnek az ajtón.
 
 
-          Drágám, nyisd ki az ajtót, különben itt fogok dörömbölni akár hajnalig is! – hallom a nyers, erős hangot.
 
-          Hagyj békén! – kiáltom vissza. Azonban amikor nem hagyja abba a dörömbölést, az ajtóhoz megyek, és rávágok párat. – Te bunkó fasz! Tűnj el innét! – csapok ismét az ajtóra.
 
 
Szemembe könnyek szöknek, és az ajtó mellé csúszok le. Ő továbbra sem hagyja abba a dörömbölést, így kénytelen vagyok fordítani a kulcson, amely a zárban van. Visszacsúszom a földre, és átölelem a térdem. Eddig bírtam. Kitör belőlem a zokogás. Ő beront az ajtón, és körbenéz. Amikor megpillant, elmosolyodik, és leül elém. Az ölébe von és ringat.
 
 
-          Te szemétláda – erőtlenül csapkodom a mellkasát.
 
-          Kincsem, azt hitted elfelejtem a születésnapod? – kérdezi gyengéden, miközben tovább ringat. Csak némán bólintok. – Jajj, de butus vagy! Sosem felejteném el.
 
 
Addig ülünk ott, amíg meg nem nyugszom. Ő csak simogat, és ringat. Annyira jó a karjaiban, hogy alig kell 10 perc és megnyugszom. Amikor már nem sírok, csak akkor veszem észre, hogy mi van rajta. A tőlem kapott fekete ing, és egy fekete farmer. Annyira szexi és laza ebben a szerelésben. És az enyém.
 
 
-          Megnyugodtál, Kincsem? – kérdezi kedvesen mosolyogva.
 
-          Igen, köszönöm – adok egy puszit a szája sarkára.
 
-          Akkor gyere – felkel és felhúz magával. – Bízz bennem! – mondja csodálkozó tekintetemre.
 
 
Elővesz egy selyemkendőt, és beköti vele a szemem. Kivezet a lakásból, és amikor bezárja az ajtót, gyengéden az ölébe kap. Mellkasának feszülök. Nyaka köré fonom a karom és mosolyogva tűrőm, hogy cipeljen. Betesz a kocsiba, majd pár pillanat múlva ő is beül. Egy darabig csak utazunk, majd megáll, elhal a kocsi motorja. Próbálok fülelni, hátha meghallok valamit, de semmit nem hallok. Kiszáll a kocsiból, majd pár pillanat múlva nyílik az én ajtóm. Kisegít a kocsiból, majd lezárja. Ismét a karjaiba vesz. Pár percet mehet, mire letesz. Sima padlót érzek a talpam alatt, vagyis teremben vagyunk.
 
 
-          Még egy ideig ki kell bírnod így – simít végig az arcomon.
 
 
Csak bólintok. Elvezet valameddig, majd leültet egy székre. Valamit matat, majd a csendet a mikró halk zúgása töri meg. Aztán abba marad, majd ismét motoszkálás hallatszik, végül leül velem szembe… vagy közvetlen elém. Nem tudom.
 
 
Megcsókol, de most édes bor folyik át a számba. Meglepődöm, de megiszom az édes nedűt. Ezt párszor még megismétli, majd ismét motoszkálást hallok.
 
 
-          Nyisd ki a szád! – utasít gyengéden.
 
 
Teszem, amit mond. Finom sajt és eper kerül a számba. Rágok. Hmm… ez nagyon finom! Ismét utasít, én pedig örömmel engedelmeskedem. Ezt ismétli egy párszor, majd ismét bort kapok. Aztán etetni kezd. Lassan tesz minden falatot a számba, így minden egyes ízt kiérzek. Mennyei.
 
 
-          Jól laktál? – kihallom hangjából a mosolyt.
 
-          Nem egészen. Még tudtam volna enni. De ez isteni étel, nagyon finom volt, köszönöm – mosolyogva beszélek.
 
-          Örülök neki. Állj fel! – adja ki a következő utasítást.
 
 
Teszem, amit mond. Valameddig elvezet, majd lassan vetkőztetni kezd. De figyel arra, hogy véletlenül se érjen a kendőhöz. Igazából kíváncsi vagyok, hogy meddig kell rajtam lennie, de nem akarom elrontani a pillanatot.
 
 
Mindent levesz rólam, míg teljesen pőrén állok előtte. Aztán meg öltőztetni kezd. Érzem, hogy csipke bugyi, melltartó kerül rám. Kicsit meglök, így leülök az ágyra. Felemeli az egyik lábam, és lágy harisnyát csúsztat a combomig. Majd a másiknál is megismétli ezt. Végül felállít, és felemeli a kezeimet. Lágy selyem csúszik rám, egészen a bokámig. Felhúzza a zipzárt. Viszont érzem, hogy a combom közepéig fel van vágva. Jézusom! Most már el sem tudom képzelni, hogy miért csinálja ezt!
 
 
-          Most leveszem a kendőt, de kérlek, ne nyisd ki a szemed! Azt szeretném, ha teljes egészében látnád magad! – bólintok.
 
 
Leveszi a kendőt, és nem nyitom ki a szemem. Nagy a kísértés, de ellenállok neki. Megfordít, és elvezet valahova. Leültet egy székre. Lágyan kezdi el fésülni hosszú, göndör, barna hajamat. Óvatosan, hogy ne húzza meg. Kifésüli, majd gyors, rutinos mozdulatokkal befonja, de mindezt úgy, hogy bal felé halad. Pár tincs kilóg a fonatból, ezt érzem.
 
 
Megfogja a kezem, és felállít. Elvezet valahova, majd megállít. Eltűnik, és ösztöneimmel kell küzdenem, hogy ne nyissam ki a szemem. Öltözködés hangjait hallom, majd pár perc múlva már ott áll mögöttem. Lassan lehajol és a bokámhoz ér. Felemeli a lábam, és belebújtatja egy cipőbe. Magas sarkú. Majd a másiknál is ezt teszi. Kényelmes. Végül valami hideg ér a nyakamhoz, amit hátul kapcsol be. Egy nyaklánc.
 
 
-          Kíváncsi vagy? – kérdezi, miközben egy puszit nyom a fülem tövébe. Bólintok.
 
**
 
Zokogva ülök fel. Abba maradt az álom, amiért hálát adok. Muszáj felkelnem az ágyból, mert nem bírok már feküdni. Felkelek, és az ablakhoz megyek, melyet kinyitok és kihajolok rajta. Jól esik ez a friss levegő. Egy kicsit megnyugszom, de ugyanúgy nem tudok visszaaludni.
 
Ismét kezdődik egy nap, és megint nem tudok túllépni azon, hogy ő már nincs. Annyira nehéz elviselnem, hogy nem ölel meg, nem tart a karjaiban, nem kapok tőle forró csókokat. Munka után hazamegyek, és az interneten kifizetem a számlákat. Majd eszem pár falatot, és fürdés után lefekszem. Nem akarok elaludni, de a kimerültség és a kevés ennivaló miatt elnyom az álom.
 
**
 
 
Szemeim csukva vannak, és egy nyakláncot helyez a nyakamba. Végigsimít nyakamon, miután bekapcsolta, majd apró puszit kapok a fejem búbjára.
 
 
-          Kíváncsi vagy? – kérdezi, és egy puszit nyom a fülem tövébe. Bólintok. – Akkor nyisd ki a szemed.
 
 
Ezt nem kell kétszer mondania. Ahogy kinyitom a szemem, el is akad a lélegzetem. Egy igazán szép, és kívánatos fiatal nő néz vissza a tükörből. Haja szépen bal oldalt befonva, egy fekete rózsás hajgumival összefogva és pár tincs kilóg a fonatból. Egy gyönyörű szép, vékonyka kis ezüstláncon, fekete obszidián rózsa, apró gyémántokkal az egyik szirma szélén. A ruha mell alatt húzott, egy vörös szalaggal. A mell része vörös, melyen fekete csipke díszeleg, és amely felfut az egyik vállamra. A szalag alatt sima fekete az anyag, viszont a felvágásnál vörösre vált az anyag, fekete csipkedíszítéssel. A magas sarkú egyszerű fekete, apró masnival az elején. Annyira gyönyörű az a lány, aki visszanéz rám a tükörből.
 
 
-          Ahogy látom, tetszik, amit látsz – mosolyodik el.
 
-          Ez gyönyörű! De…
 
-          Boldog születésnapot! – suttogja, és nyakamat csókolgatja.
 
-          Egyszerűen mesés! Köszönöm! – mosolyodom el, és megfordulok.
 
 
Észreveszem, hogy öltöny van rajta. Kérdőn nézek rá, de csak int a fejével. Még így is, hogy magas sarkú van rajtam, le kell húznom ahhoz, hogy megcsókolhassam. Szenvedélyes, tüzes csókot váltunk, de megszakítja. Mindketten lihegünk.
 
 
-          Gyere! Van még egy meglepetésem! – fogja meg a kezem.
 
 
Lágy puszit lehel a kézfejemre, majd elkezd kifelé vezetni. Megadóan követem őt. Lassan halad, hogy meg tudjam szokni a magasságot. A kijárathoz érve felém fordul, és egy szemfedőt helyez a szememre. Lassan vezet kifelé, majd egy enyhe lejtőn lefelé. Végül megáll, és maga mellé von. Leveszi a szemfedőt, én pedig kinyitom a szemem. Ahogy meglátom, szinte könnybe lábad a szemem. Pislognom kell, hogy ne bőgjem el magam.
 
 
Minden tiszta rózsaszirom. Egy pavilon van felállítva, ami közepén egy asztal, melyen egy szál fehér rózsa. Az asztal meg van terítve két személyre. Egy hűtött pezsgő, két pohár, melyek alján egy-egy szem eper.
 
 
Az asztalhoz vezet, és kihúzza nekem a széket. Miután leülök, ő is így cselekszik. Pár pillanat múlva jön is a pincér és felszolgálja az ételt. Tejfölös sajtos csirkemell darabkák, salátával. Jó ízűen elfogyasztjuk, miközben halkan beszélgetünk. Utána pedig jön a desszert. Eperkrém, kekszdarabokkal. Mindkét étel a kedvencem. Imádom őket, ahogy Őt is!
 
 
Vacsora után kézen fogva sétálunk a kertben, mely teljesen fel van öltöztetve. Minden annyira szép. Megállunk a szökőkút előtt, én pedig elé állok, és csak nézek rá. Észre sem veszem, hogy sírok, csak akkor, amikor ijedt szemmel néz vissza rám, és letörli pár kósza könnycseppemet.
 
 
-          Mi a baj Kicsim?
 
-          Semmi – rázom meg a fejem. – Csak ez az este annyira szép volt. Annyira csodálatos és tökéletes! És ezek a mesés ajándékok! Nem tudom, hogy fogom meghálálni, de meg szeretném.
 
-          Ezeket nem azért kapod, hogy visszaadd valamilyen módon, hanem azért mert szeretlek! Mindent meg akarok neked adni, amit csak tudok! És hidd el, minden nap visszakapom tőled. Mert itt vagy nekem és szeretsz, ahogy én is!
 
**
 
Néma sikoly rázza meg a testem, miközben könnyezve ébredek fel. Gondolkozás nélkül kiszaladok a fürdőbe, és a vécécsésze fölé hajolva, kiokádom a vacsorámat. Egy ideig még ott maradok a fürdőbe, majd a kanapéra ülök. Ölembe veszem az ékszeres dobozkámat, kinyitom és kiveszem belőle a vékonyka kis ezüstláncot, melyen a fekete rózsa medál lóg. Végig simítom a gyémántokat és könnybe lábad a szemem. Visszarakom, és csak ülök a kanapén.
 
Azon gondolkozom, hogy vajon mennyi ideig fog még fájdalmat okozni az emléke? Egy egész életen keresztül? Mert abba bele őrülök! Még csak 1 hónapja, hogy nincs velem, de úgy érzem, mintha legalább már 10 éve hiányozna! Mért hagyott itt? Egyedül? A fájdalmammal, mellyel már egyre kevésbé bírok. Már annyira nem bírom, hogy azon töprengek, vajon milyen lehet a másvilág? Milyen lehet az odáig vezető út? Amikor a kés a húsodba harap vagy a penge beléd mar? Vagy a gyógyszer hatására elalszol, és nem kelsz fel többé? Vagy amikor zuhansz, és az adrenalin szinted megemelkedik? Én nem tudhatom.
 
Az óra csörgése riaszt fel az elmélkedésemből. Ismét egy újabb nap. Felöltözök, majd elindulok dolgozni. Munka után ismét haza, fürdök, eszek és lefekszek. Sajnos túl hamar jön az álom, amit nem várok, mert a fájdalmas múltat idézik.
 
**
 
 
Az ablakon besüt a fény, arany öltözetbe vonva a rajtam fekvő férfit. Feje a mellemen pihen, lábaink egymásba fonva, egyik kezével ölel, míg másik kinyújtva az ágyon. Dús, enyhén hullámos hajába túrok és simogatni kezdem fejét. Ez a gyönyörű pasi az enyém! Csak az enyém! Teljesen az enyém! Arcát nézem, amely most békés, nyugodt. Nem tudok betelni arca látványával. Addig szemlélem, amíg egy mosoly jelenik meg az ajkán. Szemére pillantok, és azok visszanéznek rám. Zöld szemek, melyek csodálattal néznek rám. Én is elmosolyodom, és lehajolva finoman megcsókolom.
 
 
Felöltözve, megreggelizve megyünk el sétálni. Nevetve, és beszélgetve haladunk a kis tavacska felé, ahova mindig is ki szoktunk ülni, vagy feküdni. Azt hittem most is így lesz, de tévedtem. Ahogy a tavacska közelébe érünk, furcsa mód, figyelni kezd. Nem engem, hanem a környezetünket. Végül megáll előttem, és egy csókot ad, majd beköti a szemem.
 
 
-          Bízz bennem, édes – suttogja a fülembe.
 
 
Bólintok és vezetni kezd. Bízom benne, így vagy 15 percig vezet bekötött szemmel. Aztán megáll, és ismét megcsókol.
 
 
-          Kicsim, már egy ideje együtt vagyunk, és nem tudnék nálad jobbat találni. Gyönyörű vagy, okos és tehetséges. Benned megtaláltam azt a társat, amelyet mindenki akar. Azt a bizonyos lelki társat, a szeretőt, a gondoskodó asszonyt, gyermekeim anyját – dől belőle a szó. Már most könnybe lábad a szemem. – Minden létező formában szeretnélek magamhoz kötni – mondja, és leveszi a kendőt, amellyel a szememet kötötte be.
 
 
Innen, a tópartról látni a legjobban azt a színházat, amiben fel szoktam lépni. Most is az előtt állunk, de most valahogy más. Elég sok ablakban áll valaki, így alkotnak öt betűt. Alatta, a tavacska tetején, pedig egy egész szó úszkál, rózsákból. Összeolvasva, egyetlen értelmes mondatot kapunk, ami minden lánynak az álma.

 
-          Légy a feleségem – térdel le elém. A szám elé kapom a kezem, a szememből folyik a könny.
 
-          Igen – mondom ki halkan, fülig érő mosollyal és könnyezve. – Igen, a feleséged leszek!
 
 
Mosolyogva kap fel, és forgat meg a levegőben. Majd letesz és szenvedélyesen megcsókol. Ahogy véget vet a csóknak, felhúzza a gyűrűt a bal kezemre, és ismét felkap, de most nem tesz le.
 
**
 
Néma sikolyra nyílik az ajkam, majd ahogy felülök, hajamba tépek és nagy szemekkel, könnyezve nézek előre a sötétségbe. Lihegve szedem a levegőt és nem bírom abbahagyni. Úgy fél óra múlva csillapodhat a lihegésem, majd felkelek az ágyból, és idegesen tépem fel a szekrényt. Kiveszem azt a ruhát, amit a születésnapomra kaptam tőle, majd magamra veszem. Befonom a hajam, felveszem a nyakláncot, és feltépem az ajtót. A hidegbe elkezdek rohanni, de magam sem tudom, hogy merre visz a lábam, csak rohanok. Addig szaladok, amíg teljesen ki nem fulladok és megállok. Egy hídon vagyok, ahol a forgalom elég gyér. A híd közepére megyek és felállok a szélére. Lenézek a mélybe, ahol a tenger morajlik alattam. Nem tudom, meddig állhatok ott, de egy egész sereg gyűlt össze a hátam mögött. Folyton azt kiabálják, hogy menjek le onnét, ne dobjam el az életem. De mit ér az élet, ha elvesztetted azt, akit a világon a legjobban szerettél? ~


 
Szörnyű feladat azt közölni olvasóinkkal, hogy a nemrég megtalál fiatal nő valójában egy feltörekvő, nagyon tehetséges színésznő holteste. Aki nem csak tehetséges, de végtelenül tisztességes és becsületes jellem volt. Cikkünkben szeretnék neki méltó emléket állítani.
Emma Smith még csak 26 éves volt. A helyi színház tagja, ahol több főszerepet tudhat maga mögött. Az élete egy filmbe is beleillett volna, hisz tehetséges, a magánéletben pedig szerető társ volt, mindehhez egy elbűvölő személyiség és páratlan szépség párosult. Párjával, Edward North-szal (29) boldogan éltek közös családi házukban.
Színésztársait kérdeztük meg arról, hogy mi történhetett a fiatal tehetséggel. Milyen tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy egy gyönyörű, tehetséges lány eldobja az életét? Arról is kérdeztük őket, hogy milyen volt Emma.

Ken (26) „Nagyon szeretett élni. Ami elsőként eszembe jut róla az-az ösztönösség, a spontaneitás. Mi még az egyetemről ismertük egymást és ott is pontosan ugyanilyen volt. Szerette az életet. Rengeteg terve volt a jövőjét illetően.”

Sonja (24) „Rengeteget tanultam tőle, mint színésztől, mint embertől. A munkában szerintem túlságosan is fegyelmezett volt, de ahogy kiléptünk a színházból, mintha kicserélték volna.”

David (27) „Talán én ismertem őt a legrégebb óta, hisz mi egy gimibe is jártunk. Akkor is már egy külön jelenség volt, hisz bármi történt vele, ő csak mosolygott és fittyet hányt arra a gondra. Ahogy ezt azóta is tette. Nála optimistább emberrel még életemben nem találkoztam. Aztán, amikor megismerkedett Ed-del, mintha csak kinyílt volna. A szomorúság legapróbb magját nem lehetett látni rajta. Folyton mosolygott és szinte sosem volt fáradt. Pedig rengetegszer maradtunk bent késő estig és próbáltunk.”

Sonja (24) „Amikor azonban az a szörnyű baleset történt, megváltozott. Az első hónapban még a gyász jeleit mutatta, de aztán kezdett helyre jönni.”

David (27) „Amikor meghalt a kedvese, ő is vele halt meg lélekben. Az elkövetkezendő időkben próbáltunk segíteni neki, de soha nem engedte. Azt mondta egyedül akar megbirkózni ezzel a dologgal. Azt hazudta nekem, hogy képes lesz legyőzni, és idő múlva visszajön a társulathoz. Ez azonban soha nem történt be. Annyi mindent el akart érni az életbe! A színházban egy csomó szerepre pályázott és jó eséllyel kapta volna meg őket. Szeretett volna férjhez menni. Hatalmas lakodalmat tervezett és a nászutat pedig egy tengerparton képzelte el. 3-4 gyermeket szeretett volna a világra hozni és felnevelni. De az élet csúnyán közbe szólt.”

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).