Hangja átívelt a teremben, lágyan, tisztán zengett. Megérintette a szíveket, különösen egy férfiét. Akihiro Tsukata a páholyban ült, onnan nézte a nőt. Művészneve Lady volt, és egész lényét titokzatosság övezte. Már puszta megjelenése is ámulatot váltott ki a nézőkből, hangja varázslatosan hatott a sebzett szívekre.
Akihiro félmosollyal nézte az előadást, miközben Lady már koncertje utolsó dalának vége felé ért. A dal véget ért, a hangszerek elhallgattak, a függöny lehullt. A tömeg felállva kezdett el tapsolni, követelve Ladyt, aki meg is jelent a színpadon és meghajolt a közönsége előtt. Boldogan fogadta az ajándékokat, miközben felnézett a páholyra, egyenesen Akihiro szemébe.
A férfi felállt, és úgy döntött, az öltözője előtt várja meg Ladyt. A nő alig bírt elszakadni a közönségétől, és mikor sikerült, boldogan sietett Akihirohoz.
- Ma is csodálatos voltál - mosolygott rá a férfi.
- Mert a férjem is eljött - kuncogott a nő, és boldogan fogadta a férfi csókját. - Akihiro, menjünk be. Szeretnék átöltözni.
- Szerintem így is tökéletes vagy, Mirana.
- Nem láttál még zsákban - nevetett fel a nő, és férjét eltolva kereste a kulcsot.
- Nekem abban is tetszenél - felelte a férfi, és felesége derekát átölelve csókolt annak nyakába.
- Akihiro, miattad nem találom a kulcsot.
- Fogd csak rám. Mindent a szegény férfiakra kell kenni.
Mirana megtalálta a kulcsot és kinyitotta az öltözőt.
- A szegény férfiak elcsavarják a szegény nők fejét - nyújtotta ki a nyelvét a nő, és belépett az öltözőbe. Férje nevetve követte.
- Kis bestia, tudod jól, hogy téged szeretlek már lassan húsz éve.
- Tudom, és én is szeretlek.
A nő levette a parókáját, és hosszasan nézte a saját haját. A fény lassan kikopott belőle, ősz hajszálak vegyültek bele, néhol ki is hullottak.
- Mennyi még?
- Talán pár nap.
Akihiro végigsimított felesége haján, majd magához ölelve szívta be a számára oly édes illatot. Érezte kezei alatt, hogy mennyire lefogyott a nő, de ezt senki nem vette észre. Legalább elbűvölő hangja megmaradt.
- Komolyan végig akarod ezt nézni?
- Megígértem neked, nem? Jóban...
- ... rosszban...
- ... egészségben...
- ... betegségben...
- ... míg a halál el nem választ - fejezték be ketten.
- Nem tudnék más nőt szeretni, Mirana - mondta a férfi komolyan. Felesége ránézett. A férfi arca barázdált volt, hajában több ősz hajszál volt, mint fekete. Szemei barnán sötétlettek, és most fájdalomtól csillogtak. Felemelte a kezét, és Akihiro borostás arcára simította.
- Húsz évet adtál az életedből, ebből tizenötöt a férjemként. És én így hálálom meg. Hogy elhagylak.
- Mirana...
- Akihiro, tudtuk, hogy eljön ez a nap. Tudtuk, hogy egy nap el kell válnunk.
- Nem szeretném, ha elmennél... Van kiút, szerelmem.
- Nincs. Ez itt már az utolsó játék. Az utolsó esély arra, hogy jobbá tegyünk mindent.
- A gyerekek?
- Lucia már felnőtt nő lett, Zarah pedig a te segítségeddel lesz erős és bátor fiú.
A férfi térdre hullott és átölelve felesége derekát annak hasához simította az arcát.
- Nem akarlak elveszíteni. Nélküled én elveszett leszek, Mirana. Mihez kezdek majd a te támogató erőd nélkül? A csókod nélkül? Az érintésed nélkül? Anélkül, hogy láthatlak? Mirana...
- Akihiro, túl leszel rajta, ígérem. Túl fogod élni, hisz ott lesznek a gyerekek támogatásnak.
Akihiro felzokogott. Már évekkel ezelőtt tudták, hogy egyszer vége lesz mindennek, de a játszma a végéhez közeledett. Mirana csendesen simogatta férje haját. Már rég nem sírt, ő elfogadta, beletörődött. Fájt hátrahagynia a férfit akit annyira szeretett, akiért ugyanúgy rajongott, mint fiatalkorában. Aki állandóan megnevettette, vígasztalta, vigyázott rá.
Letérdelt megtört férje előtt, kezei közé vette az arcát, és szomorúan nézett a könnyes szemekbe.
- Szeretlek, Akihiro Tsukata. Teljes szívemből.
- Én is szeretlek, Mirana Tsukata. Teljes szívemből. Soha nem lesz helye más nőnek a szívemben.
Mirana megcsókolta a férjét. Sírva kapaszkodtak egymásba, és aznap este utoljára sírva szerették egymást. Forró csókjaiknál csak a könnyek voltak forróbbak, mely a testükre hullott.
A másnapi koncerten a művésznő búcsúzott. Dalai is az elmúlásról szóltak, és az utolsó dal előtt a színpadra hívta a férjét. Ez a dal neki szólt. Tőle búcsúzott. Akihiro a fejét rázta, nem akarta, hogy a felesége meghaljon. De tudta, idejük lejárt, győzött a betegség, melyet Mirana évekig cipelt.
- Köszönöm azt, hogy mindannyian a szívetekbe zártatok. Köszönöm, hogy zenéimmel segíthettem mindenkinek, akinek kellett. Remélem...
Mondandóját köhögés szakította meg. Egy eddigieknél erősebb, ijesztőbb köhögés. Akihiro átölelte a feleségét, és segített neki leülni.
- Tarts ki, Mirana - zokogta a férfi.
- Szeretlek - suttogta utolsó erejével a nő.
- Szeretlek - zokogta a férfi.
Mirana férje karjaiban, csendes küzdelemmel halt meg, a színpadon. Mire a közönség által hívott mentősök megérkeztek, már mindenki tudta, Lady Mirana Tsukata nincs többé.
Akihiro felriadt. Arcán folytak a könnyek, teste izzadt volt. Felkapcsolta a lámpát, és az órára nézett. Hajnal hat óra volt. Felkelt, lezuhanyzott, felöltözött, evett, majd kisétált a temetőbe, hogy virágot tegyen felesége sírjára.
Mint minden reggel, öt évvel a felesége halála után is...
|
