|
A Valentin napi randevú
Idegesen toporgott a járdán egy szőke hajú férfi. A járókelők néha felpillantottak rá, és érdeklődve nézték. Noha nem csak az ideges toporgása hozta őt mások figyelmébe, hanem a modell alkata is. Helyes volt, s többen elpirultak a látványára. Páran összesúgtak, hogy vajon mit csinál ide kint. A férfiú azonban nem vette észre ezeket az érdeklődő pillantásokat, ő csak egy arcot keresett a tömegben. Azt az arcot, akivel nem sokára randevúja lesz. Természetesen ideges volt. Hogy ne lett volna az! Hisz… alig egy hete vallotta be a szerencsés személynek az érzelmeit! Mindenki feldúlt lenne… Jól áll így a hajam? Nem nézek ki hülyén? Biztos megy ez a lila zokni ahhoz a feketegatyához? Egyre több buta kérdés, mégis… fontosnak látszanak. Elvégre mindenki a legjobb oldalát akarja mutatni a választott személynek. Így se volt másképp ezzel Ryouta is.
A sok noszogatásra szerelmet vallott… Dehogy milyen zavarba ejtően kínos jelenet volt! Eltalálta egy labda! Amikor kimondta volna azt a bizonyos „sz” betűs szót. Utána persze a kisebb tudta miről van szó. Egy szerelmi vallomást kapott volna, hogyha az a labda nem akadályozza meg. Kise utána magyarázkodni akart, hadonászott a kezével, és pírral ellepett arcán érzelmek sorakoztak. Ám Kuroko könnyedén elhallgatatta egy a szájára hintett puszival. Kise kigyúlt rögtön, és reménykedve pislogott a kisebbre. Kuroko sincs fából, ezért az ő arca is egy kicsit piros árnyalatba ment át. Ekkor érezte Kise, hogy talán nyert ügye van. Talán ostoba elképzelései, miszerint Kuroko Kagamiba szerelmes, téves! Akkor felragyogott az arca, s a hajszálnyi remény is, amit a kék hajú adott. Nyögve nyelősen, de határozott férfi módjára kitudta nyögni azt, hogy szereti. S randira is hívta. Amit Kuroko elfogadott, ezzel esélyt adva a szőkének.
S most itt toporgott, arra várva, hogy mikor bukkan elő Kuroko. Talán… el se jön. Elvégre… fogalmam se volt arról, hogyha milyen nap van, amikor elhívtam… Valentin nap van! – kiáltott fel magában kétségbeesetten. Telefonja a farmer zsebében rezegni kezdett, s izgatottan kapta elő. Ám amikor meglátta a kijelzőt, legszívesebben földhöz vágta volna a készüléket. De zene túlidegesítően hangosodott, így megnyomta a zöld gombot.
- Igen? – morogta.
- Kise! Végre, hogy felvetted! Na, hogy haladnak a dolgok? – hallatszott a sötétbőrű férfi hangja. Aomine miatt vallotta be az ő Kurokocchiának az iránta érzett szerelmét. Hálás volt részben a fiúnak, de a nyaggatásai, az idegeire mentek.
- Hogyhogy haladnának?! Aominecchi lehet, hogy elriasztottam magam mellől azzal, hogy őrült módjára bevallottam az érzéseimet!
- Te hülye vagy! Miért riasztottad volna el? – érkezett a felháborodott kérdés. – Ne töketlenkedjél nekem pont Valentin napján! Ha már sikerült elhívnod, és ráadásul igen is mondott rá, akkor nem kéne ennyire pánikolnod! Egyébként is… ez a te nagy napod Kise! Ha elbénázod lehet, hogy a rossz előérzeteid megvalósulnak.
- Mi?! – riadt meg a szőke.
- Sok sikert! – készülte volna leraknia sötétbőrű, de Kise még utána szólt.
- Hé, hé! – állította meg – Aominecchi, most valami tanácsot kéne adnod, elvégre te megfűzted Kagamicchit! Biztos sok trükk van a tarsolyodban, legalább szánj meg valamivel! –hallatszott kétségbeesett hangja. A vonal túlsó végén Aomine gondolkodott, majd eszébe jutott valami.
- AH! Igen! – mondta – a legeslegfontosabb dolog… hogy ha be akarod tolni, de tiltakozik ne hallgass rá! Nyomd be tövig! – a szavai mikor eljutottak Kiséhez, a szőke zavartan dadogni kezdett, ám a vonal túlsó végén még valakit hallani vélt Aominén kívül. Feltételezte, hogy Kagami az. Nagy puffanás, majd egy másik hang.
- Kise. – szólt bele a készülékbe Kagami – Ne hallgass erre a perverz állatra. Törődj vele kellőképpen gyengéden, nehogy megsértsd. – Kise bólintott, s válaszolt is. – Légy vele figyelmes, s próbálj meg a kedvében járni. S a mi a legfontosabb; add önmagadat – érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog. – Másképp én se kedvelném ezt az idiótát.
- Ka… kagam-icchi – szipogta Kise, majd a kabátja ujjába törölte előbuggyanó, hálától csillogó könnycseppjeit. – Arigatou.
Lerakta a telefont, és Kagami szavai forogtak a fejében. Aomine és Kagami első látásra nem kecsegtettek semmi jóval, de ha jobban megfigyelték őket, lehetett látni, hogy milyen jól egészítik ki is egymást. Aomine gondatlansága, Kagami türelme…
Belemerült gondolatai medrébe, s nem vette észre, a felé közeledő Kurokot. Előre meredt, így mikor Kuroko meglátta, furcsállva nézte a szőkét. Megérintette a karját, s mikor Kise felé nézett ugrott egyet. Hogy kerül ide?!
- K-kurokocchi?
- Konbanwa, Kise-kun – mondta Kuroko. Kise szíve már nem az ijedtségtől, hanem a látvány miatt kalapált a szíve. Kuroko hófehér arca piros volt, mert a hideg kicsípte, szeme csillogott, ajkai csábítóan édesnek tűntek.
- K-konbanwa… - köszönt végre a kisebbnek, amikor sikerült elszakítania a szemeit az ajkaktól.
- Indulhatunk? – kérdezte, ahogy elindult Kuroko.
- P-persze. – lépett Kise is mellé.
Sétálgattak a főutcán, különböző kirakatokba néztek be, különféle árusoknál nézelődtek. Kise megbűvölve figyelte Kuroko minden egyes lépését. Nézte az édes arcát, vékony kezeit, lábait, ringó csípőjét… s kerek fenekét. Egy perverznek érezte magát… De akár hogy próbált elszakadni a látványtól, szeme mindig oda járt vissza.
****
Kise felajánlotta a mozit, amire Kuroko rá bólintott. A film, amit meg akartak nézni jó bő egy óra múlva kezdődött, s a mozi csak fél órára volt attól, ahol voltak. Kise átvette az irányítást, és egy kis mellékutcába húzódtak le. Ahogy egymás mellé értek a sötétebb utcában, Kise keze Kurokojéra kulcsolódott. A kék hajú meglepődött, s a kéz meleg érintésére elpirult. Soha nem hozta senki ennyiszer zavarba. Kise-kun… túlságosan is zavarba ejtő dolgokat csinál, de… - pillantott fel a szőke jóképű arcára – ez olyan… mintha természetes lenne.
Kise agyában egymás után zajlottak le azok a jelenetek, ami közben letépi Kuroko ruháit, és leteperi. Wááá, ne gondolj ilyen perverz dolgokra! Csak a kezét fogtad meg! – kántálta magának. Lassan szorosan egymás mellett sétáltak, az ujjaik összefűzve a másikéval. Forró volt a hangulat, Kisében akaratlanul is fellobbant a vágy. Kezei legszívesebben a ruha tömeg alatt jártak volna, hogy megérinthessék azt a sápadt bőrt, és ajkai megízlelhessék a finom vaníliát. A pír arcán ragadt, makacsul ragaszkodott. Kuroko is zavarban volt, s hiába mondta neki Kagami, hogy legyen nyugodt, egyszerűen… nem tudott.
Nem volt közömbös Kise iránt. Sőt…! Neki is tetszett, anélkül, hogy ezt bárki tudta volna. Őt is magával ragadta a modell varázsa… De volt még valami plusz… valami, ami miatt, felfigyelt rá. Talán az első találkozásuk? Az első lehengerlő pillantása? Nem tudta. Egyszerűen csak… megtetszett neki. Aztán megkedvelte. S így ment ez fokozatosan, míg szíve őrült módjára dobogni nem kezdett, amikor feltűnt. Nem volt pirulós fajta, azért meglátszottak a piros rózsák orcáján. Most is, ahogy a kezét szorította kis szíve kalapált, mint az őrült. Amikor Kise bevallotta neki az érzéseit, repdeset az örömtől. Nem gondolta, sohasem. Még ő is félt saját érzelmeitől, ezért csak kedves volt vele.
Kise nagyot nyelt, s zavartan megvakarta a tarkóját.
- Ano… Kurokocchi… - szólt a kisebbhez – H-ha nem gond, meg szeretném kérdezni, hogy miért… fogadtad el, a randi meghívásomat.
- Kise-kun… - mondta halkan ki a nevét a szőkének, aki erre a hanglejtésre megborzongott.
- Áh, nem azért mert gond lenne, csak, csak, csak… kíváncsi vagyok – mosolygott idiótán, és teljesen lerítt róla, hogy totál ideges. Kuroko ezen csak nevetett, amit a szőke meglepetten fogadott.
- Azért fogadtam el a randi meghívást, mert… nem vagy számomra közömbös, Kise-kun – motyogta, de hallatóan Kuroko. Elbújt sálja mögé, s oldalra pillantott. Kisét azonban ennyire édes reakció még nem érte, ezért forrt a feje, a vörösségtől. Tehát nem vagyok közömbös számára. Tehát lehet, tetszem neki. Sőt, talán totálisan be is jövök! – gondolta egy kósza siker könnycsepp kíséretében.
Tovább faggatták egymást hol jelentéktelen dolgokról, hogy igazán szembetűnőekről. Lassan elérkeztek kis sétáljuk végére, s a mozinál kötöttek ki, ahol kezeik útja elvált. Hirtelen mind kettejük keze hideg lett. Újra meg akarták a másik kezét fogni, de nem tehették, elvégre kitértek a biztonságos, sötét helyről.
Megvették a jegyet, s beültek. Valami fantasy film vetült a fehér vászonra, ám ez most nem érdekelte Kisét. Lopva pillantott a kisebbre, akinek csakugyan rá vetült a tekintette. A zavartól elkapták mindketten a tekintettüket a másikról. Kuroko próbált a filmre figyelni, ám Kise e gesztus hatására határozottabb lett. Szinte semlegesen nézte a fehér anyagra vetülő filmet, s közben keze… játékosan dobolt a karfán. Kuroko keze az ölében nyugodott, így egyre többet nézett rá, amire Kuroko felfigyelt. Amikor kapott egy határozott pillantást a magasabbtól, lehengerelte. Kise pillantása csábító, férfias, és ellenállhatatlan volt. Az, amiért az összes lány ölni tudna, ha úgy nézne rájuk. De ő rá nézett. Egy fiúra. Arca a gondolatra pirosabb lett, s zavartan elkapta a fejét. Kise határozottsága megcsappant mikor az ő Kurokocchija elkapta a fejét. Csalódottan mosolyodott el, hogy ennél többet nem biztos, hogy kap. Csak egy pillantást. Talán az a kézfogás csak szánalomból tette? Nem, az nem lehet… hisz elpirult! De… most rá se nézett. Biztos tévesen gondolt arra, hogy kedveli őt Kuroko.
De hát a szőke fejével nem jöhetett rá arra, hogy Kuroko zavara okozta az egymással való szemezgetés végét. S hogy azt a zavart csak is Kisének köszönhette. Tehát… úgy néztek ki, hogy Kuroko zavarban, piros arccal nézte a filmet, miközben Kise kissé morcosan, könyökölve pillázott a vászon felé.
A film véget ért, s az, hogy fogják egymást, kezét a film közben nem jött össze. Mármint Kise ezt tervezte. Sóhajtva követte Kurokot a hűvös hideg levegőre. Kint újra sétának indultak, s Kise szinte levetkőztette minden gátlását, pár forró, alkohollal meghintett puncs után. Arcát még jobban kiszínezte az alkohol okozta vörösség. Felszabadultan sétált Kuroko mellett, aki kicsit aggódott a szőkéért.
Kise megpillantotta az óriáskereket, s kezét fogva Kurokonak kezdte el az irányába rángatni. Mikor odaértek, lihegve támaszkodtak a térdeikre. Kise felemelkedve túrt hajába, hogy aztán oda mehessen ahhoz az emberhez, aki beszedte az óriáskerék jegyárát. Kuroko felnézett a fehér fénnyel világító óriáskerékre. Nem volt tériszonyos, sőt ki is akarta próbálni legalább egyszer. De nem gondolta volna, hogy Kisével fog beülni az óriáskerékre… sőt azt se gondolta volna soha, hogy randizni fog vele.
Kise egy lehengerlő vigyorral mutatta fel a jegyeket, majd gyengéden megfogta a kisebb kezét és oda húzta. Maga elé vonta, hogy nyugodtan üljön be ő elsőként. Amikor beült, izgatott lett. Tényleg megvalósítja egy régi vágyát. Hú, ez aztán igen!
Kise lazán, alkoholtól kicsit megrészegülten csücsült le Kurokoval szemben. Minden feszültség nélkül bámult ki az ablakon, amikor elindultak. A város egyre magasabb távlatból tárult a szemük elé, gyönyörű esti ruháját viselve. Az éjszakai Tokió tiszta titokzatosság volt. A fények villogtak, az autók száguldoztak megadva az összhangot az estének. Kise rá nézett Kurokora. A város szép volt, de Kuroko még gyönyörűbb. Megnyalta láthatatlanul ajkait. Magához akarta rántani egy csókra, s még egyre. Egyre többre. Ölelni akarta, szerelemmel ajándékozni, s még több iránta érzet érzelemmel. Nem akart mást. Most már tisztában volt a zavaros érzelmeivel. Szerette. Beleszeretett, s nem akart szabadulni.
- Kurokocchi… - szólalt meg Kise, s mikor Kuroko a szemébe nézett megragadta a pillantását. Mélyen nézett a szemébe, majd felállta helyéről, s átült Kuroko mellé. Kuroko arcát ellepte a pír. Nem értette Kise mit akar tőle, de egy valamit kivett a szemeiből. Az érzelmek tömkelegét. A szőke teljes testtel felé fordult, s figyelte a kisebb rezdüléseit. Kezét arcára simította, s finoman végig cirógatta orcáját. Állát hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette, majd felemelte. – Szeretlek, Kurokocchi.
Kuroko szemei tágra nyíltak, s szája is elnyílt. Kise ajkaira hajolt, s finoman érintette azokat a vanília ízű húsos szirmokat. Óvatosan csókolta, ezzel is felborzolta minden kis idegszálát a kisebbnek. Megremegett, ahogy egy nyelv végig simított ajkán. Szakadozottan vette a levegőt, ahogy már nem érték egymás ajkait. Kise összeérintette homlokukat, s mélyen nézett a kék szemekbe.
- Szereltek… most már tudom. – mosolyodott el, s kereste a kételyeket a másik szemében. Ám a másik a kezei közé fogta a magasabbik arcát, s ismét egy borzongató csókra hívta ajkait. Kise teljesen meglepődött, főleg amikor Kuroko nyelve surrant át az ő szájába. Kurokonak tetszett az előző érzés. Ismét azt akarta, hogy a teste megborzongjon.
A merészségre boldogság öntötte el Kisét, s visszavette az irányítást a nyelvek csatájában. Nyelve Kuroko szájába csusszant, s érezte a jellegzetes vanília ízt. Amikor elváltak még mindig érezte a vaníliát a szájában. Kezét fogta, s mélyen egymás szemébe néztek. Jobban mondva Kuroko pirulgatva próbálta a másik égő tekintetét kerülni.
Hamarosan kiszálltak, s hazafelé indultak. Kise Kuroko kezét fogta, s nem érdekelte a látják őket. Ő csak szeretni akarta. Nagyon szeretni.
Kise az ég felé mutogatott, a csillagképek felé. Hálás volt most Midorimának, amiért megmutatta neki a különböző csillagokat.
Útközben, mikor nem volt senki az utcán, néha lopva, engedéllyel persze, puszit nyomott a kék hajú arcára. Kezük szorosan kulcsolódott össze, nem akarták elereszteni ezt a melegséget, amit kettejük tenyere váltott ki. Lassacskán Kuroko háza elé értek, ahol Kise zsebre vágta a kezét, s neki dőlt a kerítésnek.
- Köszönöm az estét, Kise-kun – szólt, ahogy oda ért Kiséhez.
- Szívesen – fordult felé, kitárta a karját, s Kuroko készségesen fúrta bele a fejét Kise mellkasába, bele burkolózva az ölelésbe. – Élvezted, ugye?
- Igen… - engedték el egymást.
- De… ugye, azért még megismételjük ezt? – kérdezte Kise.
- P-persze…- nézett oldalra zavartan.
- Akkor… Oyasumi, Kurokochi – mondta, s ment volna el, csakhogy Kuroko elkapta a kezét. Meglepődve fordult vissza, de Kuroko a mellkasához csapódott. A lepődöttségét le győzve viszonozta, és szorosan megölelte a kisebbet.
- Oyasumi, Kise-kun…- mondta, majd elengedte a szőkét.
Kise vigyorogva sétált az éjszakába, hogy aztán másnap regélhessen Aominének.
S Kuroko? Ő pirulva tért álmai zegzugába, s izgalommal gondolt arra az órákra, amit Kisével töltött. S benne is kezdett megfogalmazódni az az érzés, ami Kisében már régóta jelen volt, attól a pillanattól kezdve, mióta meglátta.
„Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.”
/Vladimir Nabokov/
|
