Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

07. Soha nem repülnék
Korhatár: 12+
Műfaj: Háborús
Kategória: Egyéb anime
Feltöltő: VsRealm
Feltöltve: 2015. 02. 21. 15:25:59
Módosítva: 2015. 05. 08. 20:48:30
Módosította: VsRealm
Megtekintve: 641 db
Kritikák: 0 db
 
Csúf, hideg álomba zuhanok és az ébredés alig, ha jobb annál: izzadtan és lihegve riadok fel és érzem, hogy valami nincsen rendben. A baljós sejtelem nemhogy alább hagyna, mikor hallom a vezetékes telefont csörögni odalenn a hallban. Óh nem, csak fokozódik bennem a kétségbeesés és úgy hiszem, ennyire még sosem voltam megijedve.
 Az őrnagy bajban van.
Semmi nem sugallta ezt, csak egyszerűen tudom. Kipattanok az ágyból és lerohanok a lépcsőn, hogy felkaphassam az állandóan üvöltő készüléket.
A Bahreini Központi Erőtől mutatkozott be egy dandárzsandárőrfőakárkicsoda. Kiparancsoltak. Értem jönnek, még ma.
Mély, nyugodtnak tetsző lélegzettel nyugtázom a hírt, mert utálok érzelmet vinni a dologba. Engedelmesen nyugtázom az utasítást és leteszem a telefont aztán csak állok, kezemmel a helyén nyugvó kagylón.
Vajon mi lehet a többiekkel?
Rideg légkör leng körül és az érdeklődő kérdésekre komorul válaszolva húzom le lassan mindeni hangulatát. Bár az is igaz, hogy alapvetően nincs sok minden, amin ronthatnék. 
Késve indulunk. Mármint, értem és a félig rakott sporttáskámért még dél előtt jön egy helikopter, a két kiskatonák egyike félelemmel vegyes tisztelettel és szánalommal a bátyámnak nyújt egy levelet, melyben közlik vele, hogy szükség esetén besorolható és ő köteles ennek tudatában életvitelt változtatni vagy folytatni. Fájdalmasan rándul össze az arca, aztán farzsebébe gyömöszöli a papírt és átölel.
Ismerős könnycseppek nyaldossák a torkom, de most már nem tudok sírni. Szívem mindkét kamráját nem fogják egyetlen napon összetörni.
Makacsul húzom magamhoz büszkeségtől csillogó szemű apámat és anyám arcára hintek egy csókot. Mondana még valamit, biztosan mondana, hisz ő olyan, de felkapom a táskám és a kis zöldfülű előtt lépek a helikopterbe. A fémszörny gyomrában borzasztó a hangzavar, de kapok fejhallgatót mikrofonnal és úgy már azért sokkal elviselhetőbb a helyzet.
Engem mégis földre teremtettek. Be vagyok kötve ugyan, mégis felfordul a gyomrom a rotor rázásától és félelem fog el minden légörvényben. Nos, ha eddig azt hittem, hogy a repülőgép pokol, most felelevenedik bennem ezeknek a monstrumoknak purgatóriuma. Ha tehetném, soha nem repülnék.
A magasból meleg a Nap, de hideg a szél, okos az, aki bolondot beszél, én hallgatok.
Túl hosszú az út, nem a Nemzeti Repülőtérre visznek, de csak az alattunk elterülő tájat nézem: sivatagos sztyeppék, semmibe nyúló kőtengerek, később kitartóan ácsorgó fák, akiket a sarokba állítottak és megfelejtkeztek róluk.
Egy pillanatra lehunyom a szemem és arra gondolok, milyen csodás időt töltöttem idehaza és utolér a béke. Nem rázkódik velem az ülés, nincsenek hangok és parancsok sem tájékoztatólag elvakkantott koordináták. Csönd van, ismerősen köszöntő magány.
Kérdezném, hova visznek, de ezek a legények kevesebbet tudnak, mint én. Kérdezném, mi lesz a további parancs, de már most több rang van bennem, mint amennyi belőlük reális szemmel kinézhető.
A pilótajelzését sem láttam, de nem fogom megzavarni menet közben, figyeljen csak arra, hogy a levegőben tartsa ezt az átkozott műbogarat, ha már egyszer ezzel kell mennem valahova.
Összeszorított fogakkal fojtom magamban vissza az idegességet és a lehető legnyugodtabb arcommal a szakaszvezetőre nézek, ő meg mindenkire, csak rám nem. A miénk után, de még a tájékoztatás előtt csak egy gép szállt le; egy veterán csomagszállító repgép lehetett még az átfestés és alakítgatások előtt, amikor azonban határozottan lassítva végiggurult az aszfaltcsíkon, nagyon is meggyötörtnek tűnt.
Csak úgy, mint a belőle kikászálódó társaim. Egy hálókerítésen át, körülbelül száz méter távolságból fürkésztük végig egymást, de egyetlen pillantással leírtunk mindent, amit mondani lehetett volna. Most itt állunk mindhárman egy sorban és ugyanaz a kétségbeesés sugárzik belőlük, mint belőlem.
Oldalra fordítom a fejem egy kissé, hogy halkan suttogva mondjak valamit a szomszédomban veszteglő Aszanónak, hogy mindketten fellélegezhessünk a komor fájdalom alól, akár csak pár pillanatra, de szinte azonnal éles fájdalmat érzek a gyomromban.
Nem görnyedek meg nagyon.
 - MAGA RÁM FIGYEL, AMIKOR BESZÉLEG, VILÁGOS?! – A nagyon is (minimum munkára) impotens tájékoztató tisztünk nem bírja, ha nem kapja meg a ki (nem mellesleg) nem érdemelt tiszteletet. Egy igen urammal nyugtázom a pöcsméretét és a továbbiakban inkább nyugton maradok. A büntetőkörök az állapotfelmérő futáson és a néhányszor a nullára visszaugró fekvőtámaszok száma már meg sem hat. Legalább a pihenőkben felkaphatunk egymástól egy-egy beszédes mosolyt.
Ők sem tudják, mi történt és miért, de további parancsig nem beszélünk, kivétel természetesen az étkezés. Büntetőért – a rangkülönbség miatt – természetesen sorba állhattam és ehettem a többiekkel, de igen szegényes volt az időnk és túl sok a megbeszélnivalónk.
 - Mikor kaptatok értesítést?
 - Az őrnagyról vagy erről a káoszról? – Nem tudom eldönteni, hogy a kérdés komoly-e, így nem is mondok rá semmit, csak ujjaim hegyét halántékomhoz érintem. Kérdés nélkül jönnek a szavak.
 - Nos, Motokóról nincs hír sajnos, mióta elváltunk a reptéren, ezek szerint egyikünk sem látta. – Összegezte Aszanó a tényeket helyettem, amiért igen hálás vagyok neki. Nekem most nincs erőm. Egy másodpercre ezek ketten összenéztek, aztán felsóhajtottak, szinte egyszerre.
 - Nézd, Abby, mi is borzalmas gondolatokkal ébredtünk. Reggel, illetve ottani idő szerint késő délután kaptuk a parancsot és vagy hat órája úton vagyunk! El tudod ezt hinni? Egy ilyen szeméttelepre! – Valójában nem különösebben rossz tábor, csak a mi helyünk érezhetően nem itt van.
 - Egy ákom-bákom csapatot próbálnak összetákolni az Isten, tudja, miért. Az Őrnagy, magyarázat és a teljes együttes sehol. Ha jókat akartak volna, hozzák az egész pereputtyot. – Ez igaz. Külön-külön talán nem vagyunk valami jók, de a csapat együtt olyan egyedi észjárású és megoldó képességű dinamikát alkot, amivel aligha lehet kikezdeni. A kivitelezésről pedig nem is beszélve.
 - Biztosan megyünk valahova és valaki biztosan kiadott erre egy parancsot, mint ahogy küldetést is. Mi kiderítjük, hogy hova megyünk, mikor, és, hogy mégis mióta fontolgatják ezt. Neked viszont azt kéne kiderítened, hogy miért. Meg az agytröszt személyét. Igazán ránk bízhatod a többit, de ezekhez a te rangod és kérdéseid kellenek. – Sosem tetszett a hízelgés.
 - Ha okosan nem is megyünk a háborúba, legalább tudjuk meg, mennyire ég a talpunk alatt a szar. Számítok rátok! Most pedig asztalbontás.
Sosem tudtam jól irányítani, ez is egyfajta morbid demokrácia névleges vezetővel. Néha felvetül bennem a kérdés, hogy én mégis minek vagyok itt.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).