|
Nem engedlek el... Maradj velem még egy kicsit. Bújj hozzám közel... Igen. Köszönöm.
Tudod, mi ilyen önzőek vagyunk. Ha nagyon szeretünk valakit, nem akarjuk elengedni. Azt szeretném, ha örökre itt lennél velem, és még annyi időre sem válnánk el, amíg én elmegyek zuhanyozni, vagy kinézek a kisajtóhoz, hogy miért csöngetett be a postás.
Milyen szépek is voltak azok a napok! Ha hívtalak, azonnal rohantál hozzám, vagy csak mogorván rám néztél, hogy mégis, miért kellene egy szavadra azonnal felpattannom, és megfeledkeznem arról, milyen kényelmesen fekszem a földön?
Igen, hosszú ideje vagyunk együtt. Amit tudtam, megtettem érted, hiszen fontos voltál nekem, még akkor is, amikor figyelmet harcoltál ki magadnak, mikor én szerettem volna egyedül kikapcsolódni. Csak egy órácskára. Ha zavartak is elsőre ezek az esetek, mélyen legbelül jól estek, hiszen csak szerettél volna velem több időt eltölteni.
Miért szorul így össze a torkom? Hiába pislogok, hogy még láthassalak pár percig, a látásom egyre jobban elhomályosul. Ugye még nem mész el? Kérlek, még egy kis ideig maradj itt velem. Ígérem, mindjárt összeszedem magam, és csak rád figyelek.
Emlékszel, milyen volt, mikor az ajtó előtt várakoztál, hogy mikor megyek ki végre utánad, hogy megnézzem, mi van veled? Hiányozni fog. Ha elmész, még akkor is reménykedni fogok, hogy ott vagy az ajtó mögött, ahányszor csak ki fogom nyitni azt. És minden alkalom, mikor nem talállak ott, egy szúrás lesz a szívemben, ami fájni fog, elkeseríti a röpke boldog pillanatokat.
Csak egy percig még kérlek... Csak egy percig maradj még itt velem.
|
