Eme kis történet egy démon és fél démon története, amit Sado-channal írtunk közösen. Mind a kettőnknek ez az első befejezett játéka. Egyszóval jó olvasást kívánunk hozzá!!
 
Aesma Deava
Mennyire imádom én a középkort, mindenhol hatalomra éhes emberek, ebből rengeteg háború és halál következik. Én pedig úszkálhatok a lelkekben és a vérben , ennyit csak megérdemlek ha már én uszítottam a viszályt. Éppen a kedvenc időszakomat töltöm, az pedig az emberi vérben való fürdőzés. Nincs is jobb mint a fiatal gyermekek vére, nem csak zsenge de energiával is feltölt. Pár perc elteltével megérzem bátyámat, aki hozot nekem valami finom lelket. Kopogtatás nélkül jön be a fürdőmbe, minek az úgy is tudom mikor ki jön hozzám.
- Öcsikém, már megint vérben fürdőzöl? Tisztára mint Kleopátra, csak ő tejben meg vajban fürdött. De nem ezért jöttem. - folyton az idegeimen táncol, pedig nagyon jól tudja azt nem kéne. - Hoztam neked valami igazán finomat kéred? - szemöldökömet felvonva nézek a szemébe, megeresztem ''most hülyének nézel vagy mi?''
- Szerinted? Ilyen idióta kérdést is csak te tudsz feltenni, akarom na ná. De remélem nem olyan meglepi lesz mint a múltkor. Az a vén banya nagyon rossz ízű volt, egy hétig nem is szabadultam az izétől.
- Már bocsánatot kértem, nem? Egyébként is te akartál gyors kaját akkor meg ne sírjon a szád.
- Jól van csak add már! - szólítom fel bátyámat, amint az arany kehely a kezembe kerül azonnal ki iszom a tartalmát. Igazán finom falat, egy nagyon fiatal gyermek lélek energiája, sajnos egyáltalán nem sajnálom őket. Lehet nyugodtan gyűlölni de ez vagyok én, apám ennek teremtett és nekem nagyon is megfelel.
- Mond csak bátyám, milyen korú gyermek lelke volt amit az előbb elfogyatkoztam?
- Csak pár órás volt, az anya és ő is bele halt a szülésbe. Az anya lelkét nem tudtam elhozni mert egy rakat angyal is ott volt, csak a gyerekét tudtam. De amint látom ez is a kedvedre tett.
- Igen jól gondolod, de most menj és deríts ki mindent egy Tora nevezetű fél démonról, ha jók az információim akkor nagyon is démon szeretne lenni.
- Mindig csak a munka mikor lesz egy kis szórakozás? - mindig csak a szórakozás, igaz mindig azt csináltuk.
- Tudj meg mindent erről a kis démonról utána szórakozunk egy kicsit a Földön, mit szólsz hozzá? - sejtelmes mosollyal távozik a fürdő szobámból, nagyon is tudom mindent ki fog deríteni róla.
2 nappal később
Unatkozom, már eltelt két nap és semmi. Nem hiszem el , nem találni semmit róla. Annyira nem ehet nehéz egy emberekkel lakta szenny telepen megtalálni egy fél démont!
- Nagyuram a testvére keresi de nincs egyedül. - hűséges inasom végre szaftos híreket hozott, fel kelek a trón székemről majd elindulok a nappaliba, ahogyan a földi emberek hívják. A drága testvérem a kanapén ülve szorít le egy kisebb testet. Messziről érezni, hogy a kicsi test tulajdonosát Torának hívják.
- Bátyám, mit hoztál nekem? - a kicsikére nézek, majd csak veszem észre, hogy itt van előttem és a felsőm nyakát szorongatja.
- Ide figyelj te csont kollekció, nekem erre nincs időm vagy meg mondod, hogyhogy lehetek démon vagy húzok a picsába! Értetted? - meg a nagy ló faszt, mit képzel magáról ez a mihaszna kis szemtelen nikkel bolha, testvéremre nézek aki csak szem forgatva adja a tudtomra ő nem érdekli ha kinyírom a kis démont.
- Először is – fogom meg a csuklóit, majd megszorítom őket, hogy előttem térdelhessen. - nem csont kollekció a nevem, hanem Aesma Deava a legerősebb démon Lucifer után. Másodszor ha még egyszer meg sértesz – lassan eresztek ki két, fekete tű hegyes csontot magamból egyiket a torkáig másikat a szívéig. - a saját házamba megöllek és ezt veheted fenyegetésnek.
Tora
Szenny és mocsok mindenütt....
Ez van, mióta csak az eszemet tudom, bár igaz, mióta megöltem a királyt - nem méltó arra, hogy apámnak szólítsam, még ha ki is derült róla hogy az ő vére vagyok...- az ország fejlődésnek indult. Ki tudja, talán egy szép nap levetkőzi magáról a gúnynevet, ami már generációk óta kísérti.
A vérben és mocsokban úszó királyság... chö... siralmas...
Szokásomhoz hűen, apró, de annál veszélyesebb macskaként üldögélek egy háztetőn, szemmel tartva a népet. Ez van, mióta fél démon lettem nem tudok teljesen emberi alakot alkotni magamnak, vagy ha mégis, csak rövid ideig és az is kimerít. Kellett azoknak a nyamvadék követeknek ide jönniük... most várhatom meg míg újra feltöltődök.
De addig is...
Leugrok a háztetőről, egyenest a magas kerítésre. Talán mostanra a kémeim is vissza tértek és remélhetőleg megtudtak valamit... talán végre nem egy fél lény testben kell senyvednem!
Tora herceg... - mély meghallással üdvözöl az összes katona, tanácsnok, udvari szolga és cselédlány. Ők az egyedüliek akik tudják mi vagyok, mindenki más úgy hiszi, a herceg gyengélkedik, ezért mutatkozik oly keveset a nép előtt... és valóban... ilyen gyenge, áldatlan állapotban nem szívesen állok nyilvánosság elé.
Vissza tért már annyira az erőm, hogy levetkőzzem ezt a szőrös álcát, így lassan, kissé fájdalmasan ugyan, de vissza nyerem emberi alakom. A karmok körmökké csökevényesednek, a szőr hajjá, a csontozat is egész emberi, így már csak a macskaszerű fül és farok árulkodik démon mivoltomról.
Az egyik fehércseléd rohan felém, kezében egy köntössel, hogy ne egy szál semmiben díszelegjek.... na nem mintha érdekelne, hogy ez zavarja őket...
- Nos, megtudtatok valamit?- kérdem a trónon ülve, fejem a kezemre támasztva. Nem mintha számítanék bárminemű információra, de hátha...
- Uram, a kémeink találtak valamit- az egyik katona feláll, majd közelebb lép, felém nyújtva egy tekercset. Kiveszem a kezéből, majd bólintok, ezzel jelezve, hogy vissza térhet eddigi helyére.
- Uram, találtunk egy férfit...egy démont, aki talán hasznodra válhat- valóban...szét húzom a tekercset, melyben az általuk összegyűjtött információk vannak feljegyezve az említettről.
A régi pergamenre egy vékony, szinte csontkollekció szerű férfi van fel skiccelve, mellette pár információval
- Aesma Daeva...- mondom ki hangosan az illető nevét- hmm... érdekes...
szóval ő volna az, aki segítségemre lehet...nem írnak sokat, de azt igen, hogy kegyetlen, kedveli a vért és a háborút....hiszen olyan mint én! Ez érdekes lesz...
Fel-alá járkálok a szobámban, fejemet törve, vajon hogy akadhatnék a nyomára? A kémeim ennél többet nem tudnak kideríteni róla és már lassan kezdek abban is kételkedni, hogy az eddig elém tárt infók valósak-e.
Ahogy magányomban koptatom a szoba padlóját hirtelen hangokat hallok.
- Ki az?- hangom erőteljes, hogy leplezzem kíváncsiságomat. Egy fekete csuklyás férfi tűnik elő a semmiből.
- Te volnál Tora, nem igaz?- billenti oldalra a fejét, ám a félhomály és a fekete lepel elfedi arcát.
- Neked csak Tora herceg!... ki vagy te és mit akarsz?- lépek közelebb, ám a férfi a sötétségbe hátrál. Démon, az biztos... érzem rajta, de így meg minek rejti el kilétét. Egy démon egy másik előtt, még ha csak fél lény is...
- Jól tudom, hogy egy bizonyos illetőt keresel, kinek hatalmában áll téged démonná tenni?
- Jól. És te ezek szerint jól ismered ezt az illetőt...
- Mondhatni... igen. El is tudlak vinni hozzá, ha akarod...
Egy ódon kastély előcsarnokában várakozok, míg ismeretlen idegenvezetőm újra megmutatkozik.
- Hát eljöttél? Nem hittem volna...- amilyen távolságtartó volt, most olyan közel lép hozzám. Csuklyája semmivé foszlik, ezzel felfedve idegenem kilétét. Erős testalkatú, nálam magasabb férfi...szemei baljósan csillognak, hófehér fogai mosolyában kivillannak.
- Ki vagy te?- kérdem, ezúttal én teszek hátra egy lépést. Majd még egyet, mikor közelít, és még egyet...
addig kényszerít hátrálásra míg megbotlok és hátra esek. Egy kanapén érek földet, baljóslatú idegen vezetőm pedig lábát derekam fölött átvetve tornyosul fölém.
Hmm... nem mondanám rossz pasinak, bár jobban szeretem ha én vagyok felül. Szemei felvillannak, mint ahogy az enyémek is. Karmaim kiélesednek és mikor közelebb hajol macskához hűen fújok rá, hogy tartsa magát távolabb tőlem.
- Bátyám, mit hoztál nekem? - éles, már-már reszelős hang csapja meg a fülem. Támadóm a hang irányába kapja a fejét, én meg kihasználva, hogy gyengít a szorításon lelökőm magamról és a másik férfi elé lépek.
- Ide figyelj te csont kollekció, nekem erre nincs időm vagy meg mondod, hogy hogy lehetek démon vagy húzok a picsába! Értetted? - ragadom meg a gallérjánál majd húzom le magamhoz. Nem sokkal magasabb nálam, talán 5 centi, de ez is elég lehet... mindenesetre nem hagyom, hogy gyengének lásson.
- Először is – dühödten, rideg tekintettel néz rám, majd ragadja meg a csuklóm. Mi a fene... ez az élő múmia akkora erővel szorítja meg hogy térdre esek és felsziszegek.
- Nem csont kollekció a nevem, hanem Aesma Deava a legerősebb démon Lucifer után. Másodszor ha még egyszer meg sértesz – bőrét átdöfve egyre hatalmasodó csonttövisek nőnek ki belőle melyeket egyenesen felém irányít....a lehető legrosszabb helyen. Ha megmoccanok akár szíven is döfhet...vagy, akár mindezt ellene is fordíthatom...
- A saját házamba megöllek és ezt veheted fenyegetésnek.
- Ooh... szóval most fémnem kellene?- mosolyodok el, csakhogy hergeljem- sokan próbáltak már megölni, lássuk, hátha neked sikerül- közelebb hajolok, de alig pár millimétert, mégis elég ahhoz, hogy a tüskéi felsértsék a nyakamat és a mellkasomat. Pont ahogy terveztem. A kiserkenő vér felizzik, majd apró indákként hálózza be a csontokat. Szemeim felvillannak, mire a vér lassan ugyan, de szétmarja a csontokat.
- Hát... azt hiszem ennyit a te töviseidről...- nevetek fel- lehet, hogy te erős vagy, nagyon is, de engem se becsülj alá csak mert fél démon vagyok
- Nem alábecsüllek... ahhoz tartanom kellene téged valamire, de te csak egy korcs vagy aki hatalomért kuncsorog. Szimplán megvetlek- elengedi a kezemet és hátat fordít nekem. Hiba volt.
- Még hogy korcs! Látszik, hogy fogalmad sincs kivel állsz szemben!
- Na mégis kivel?- megáll, de nem fordul felé
- Tora vagyok a démon herceg! Ne hidd, hogy olyan sokkal fölöttem állsz, te is csak egy szadista szörnyeteg vagy akárcsak én... szóval, megadod amit kérek?- fonom össze a karjaim. Egy percig még meredten áll, nem tudom, most fontolóra veszi vagy azon agyak hogyan végezzen velem.
Lassan, fülig érő sátáni vigyorral fordul felém- Nos, az attól függ, mért is lenne nekem ez jó...mit adnál cserébe?
Aesma
- Ooh... szóval most félnem kellene? - köpi oda nekem, hadd gondolkodjak. Igen kéne félned - sokan próbáltak már megölni, lássuk, hátha neked sikerül. - ez a gyerek esküsöm idióta, felnyársalja saját magát a csontjaimra, de amire nem számítok az, hogy nem meg hall. A vére ami kisercen indaként öleli körbe a csontjaimat, majd szét porladnak. Még jó, hogy nem érzek fájdalmat mert akkor most nagyon fájna.
- Hát... azt hiszem ennyit a te töviseidről...- nevet fel gúnyosan – lehet, hogy te erős vagy, nagyon is, de engem se becsülj alá csak mert fél démon vagyok.
- Nem alábecsüllek... ahhoz tartanom kellene téged valamire, de te csak egy korcs vagy aki hatalomért kuncsorog. Szimplán megvetlek. - ellököm magamtól, majd hátat fordítok neki.
- Még hogy korcs! Látszik, hogy fogalmad sincs kivel állsz szemben! - mint ha ő tudná, de már egyszer elmondtam neki. Nem értem mér nem fér abba a nagy fejébe erősebb vagyok nála.
- Na mégis kivel? - megállok de neki hátal, azt sem érdemli meg, hogy szembe forduljak vele.
- Tora vagyok a démon herceg! Ne hidd, hogy olyan sokkal fölöttem állsz, te is csak egy szadista szörnyeteg vagy akárcsak én... szóval, megadod amit kérek? - még neki áll feljebb, egy kis macska démon herceg nem több. Hadd gondolkozzak , kérni kéne valamit cserébe , de mit? Lássuk mit ajánl fel!
- Nos, az attól függ, mért is lenne nekem ez jó...mit adnál cserébe? - hamiskás mosolyra húzom ajkaimat, na most legyél nagyfiú.
- Mit tudnék adni neked! Egy ilyen szörnyetegnek mint te? - micsoda bókok dagad a nem létező májam is. Mindenem megvan amit csak akarhatok, várjunk csak! Egy saját bejáratos kis játékszer, aki akkor áll rendelkezésemre amikor csak akarom és én sűrűn fogom akarni.
- Egy valamit tudsz adni, cserébe én teljes démonná teszlek. Természetesen ha elfogadod, viszont ha vissza táncolsz a megállapodásunkból, akkor nincs az a hely ahol meg nem talállak! Érteted? - nyujtom oda neki a jobbomat, hezitál egy kicsit de beadja a derekát. Pici kis kezecskéje most nem a nyakamra pályázik, belecsúsztatja az én tenyerembe.
- Legyen! És mi lenne amit én tudnék neked adni, de ne valami hülyeség. - magamhoz rántom, karcsú derekára rászorítok ne ficánkoljon, szeretem ha valaki ellenkezik de azt majd az ágyban megtapasztaljuk.
- Te magad vagy amit adhatsz, én megkapom amit akarok és te is megkapod amit akarsz. - sutoggom fülébe, hangomra megremeg, libabőrös lesz az egész nyaka. Ooh, valakit régen dugtak meg úgy igazán. Kezeit mellkasomra simítja, majd el lök magától és mint egy kis macska fújtat rám.
- Milyen egy elcseszet elme szüleménye vagy? De legyen benne vagyok. Mikorra tervezed az átváltoztatásomat, múmia?
- Az attól függ miként viselkedsz velem, kis tigris!! Ja ha még egyszer megsértesz nem lesz itt démonná válás vili?
- Mit tudnék adni neked! Egy ilyen szörnyetegnek mint te? - hamiskás bókkal puhatolózok tovább. Ha kiszedem belőle mit akar, könnyebb lesz mérlegelnem, hogy megéri- e.
Tora
Gonoszságtól égő szemei és vigyora nem sejtet semmi jót, de ki tudja... amilyen elborult az én fantáziám, talán még élvezném is.
- Egy valamit tudsz adni, cserébe én teljes démonná teszlek. Természetesen ha elfogadod, viszont ha vissza táncolsz a megállapodásunkból, akkor nincs az a hely ahol meg nem talállak! Érteted? - huh... most aztán megijedtem... na de legyen...
Felém nyújtja a kezét, majd kis hezitálás után én is az enyémet, ezzel megpecsételve a szerződésünket.
- Legyen! És mi lenne amit én tudnék neked adni, de ne valami hülyeség. -egy ravasz tekintet kíséretében magához ránt, majd derekamnál karol át szorosan, hogy ne tudjak megszökni.... na nem mintha akarnék... még nem.
- Te magad vagy amit adhatsz, én megkapom amit akarok és te is megkapod amit akarsz. - közelebb hajol és a fülembe súg amitől kiráz a hideg és borzongás járja át a testem. Mióta az eszemet tudom mindig is a füleim voltak a gyengéim...
A mellkasára teszem a kezem.. istenem, most érzem csak mennyire hideg a teste, akár egy élő halott... bár ne szeretném ennyire a csodabogarakat!
El lököm magamtól, majd dühös tekintettel fújok rá. Nem kell neki azt tudnia, hogy mit gondolok róla... úgy sem lesz alkalma kihasználni, amint megkapom amit akarok úgyis kereket oldok...
- Milyen egy el cseszett elme szüleménye vagy? De legyen benne vagyok. Mikorra tervezed az átváltoztatásomat, múmia?- teszem fel a kérdést, amit szerintem ilyenkor a legésszerűbb.
- Az attól függ miként viselkedsz velem, kis tigris!! Ja ha még egyszer megsértesz nem lesz itt démonná válás vili?- jójó persze... amit csak a főnök kíván... meg a nagy francokat!
- Szóval... pontosan mi is lesz a dolgom?- kérdem végül, karba tett kézzel, nagyot sóhajtva.
- Nos, kezdetnek mondjuk a szórakoztatásom, aztán majd meglátjuk, mihez lesz éppen kedvem- eszelős, perverz vigyora kezdi bökdösni a fantáziám, bár kétlem, hogy arra kellek neki... vagy mégis?
- Remélem nem azt várod tőlem, hogy udvari bolondnak öltözve ugrabugráljak, mint holmi cseléd!
- Nem... annál sokkal jobbat találtam ki- újra felém lép, de én csak rá fújok. - oh és még valami... ez a fújtatás... idegesít. Ha azt akarod, hogy teljesítsem a rám eső részt, többet ne halljam!- csak a szemeimet forgatom. Túl nagy ár, egy viszonylag apró kérésért cserébe... na mindegy.
- És... leszel olyan nagylelkű és engem is beavatsz?- kérdem mézesmázos hangon. Újra elvigyorodik, majd gyors mozdulatokkal a falnak lök, olyan erővel, hogy bele nyögök. Basszus! Ilyen sebességgel... még nálam is gyorsabb.
Aesma
- Szóval... pontosan mi is lesz a dolgom? - minek ennyi kérdés.
- Nos, kezdetnek mondjuk a szórakoztatásom, aztán majd meglátjuk, mihez lesz éppen kedvem. - szórakozni azt szeretek és nem is akár hogyan, perverzen elvigyorodom amint arra gondolok, hogy én mennyire imádni fogom, ha őt ugráltathatom mindenért.
- Remélem nem azt várod tőlem, hogy udvari bolondnak öltözve ugrabugráljak, mint holmi cseléd!
- Nem... annál sokkal jobbat találtam ki – megyek közelebb erre megint fujjog mint egy macska, nagyon unalmas. - Oh és még valami... ez a fújtatás... idegesít. Ha azt akarod, hogy teljesítsem a rám eső részt, többet ne halljam!- csak a szemeimet forgatja.
- És... leszel olyan nagylelkű és engem is beavatsz?- kérdi mézesmázos hangon. Újra elvigyorodok, majd gyors mozdulatokkal a falnak lököm, olyan erővel, hogy bele nyög. Bibis lett a háta mert felszisszen. Rá marok ajkaira de a kis sunyi bele harap a számba, felszisszenek az érzésre, nem fáj csak cukkolom.
- Ha nem nyitod ki a szádat nem leszel dámon, szóval tessék kezes bárány lenni oké? - bólogat, megint megpróbálom megcsókolni és tessék most már készségesebb. Engedelmesen kinyissa a száját, nem teketóriázok azonnal be dugom a nyelvem a szájába. Most egy kicsit furcsán fogja magát érezni, amit erőm felszabadul le taglózza, levegőt sem tud venni. Sajnos ezzel jár ha valaki igazán démon akar lenni, pár perc elteltével elengedem, mivel még nem szokta meg az ekkora erőt a karjaimba zuhan.
- Bátyám vidd a szobámba míg fel nem ébred, utána meglátjuk, hogyan fog viselkedni. Van egy olyan érzésem, hogy szőkni akar mert van ereje.
Van egy pár elintézni való dolgom a pokolba, meg kell sanyargatnom pár lelket. Ezért is szeretek démon lenni, nem csak a zűr zavart kelthetek de még ki is élvezhetem a kínzás minden egyes részletétt.
- Á Aesma azt hittem már el sem jössz! - Lucifer maga jött megnézni a munkám. Pedig tudhatná mit művelek az ilyen emberekkel.
- Apám, minek köszönhetem, hogy eljöttél ide?
- Nem nézhetem meg az egyik teremtményem munkáját?
- De igen, akkor ne is várakoztassuk meg őket. - mosolygok rá élvetegen, majd be megyünk ahol az ilyen lelkeket meg kínozzuk.
Két óra elteltével végzek mindenkivel, vissza indulok a kastélyba ahol inasom rettegő arca fogad.
- Uram, a Tora nevezetű dámon megszökött, nem tudtam vissza fogni. Hatalmas macska alakot öltött fel úgy támadt rám.
- Sejtettem, hívasd ide a bátyámat megyünk a földre egy kicsit portyázni. - amint kimondom el is tünik a szemem elöl,majd nem sokkal később meg jelenik a bátyám akinek az arcán a meg mondtam neked arc kifejezés van.
- Jól van, megmondtad. - teszem fel a kezeimet. - Mit szólsz hozzá, megyünk egy kicsit a felszíre?
- Hülye vagy naná! - ha tehetné körbe csókolna, de ezt nem teszi.
- Akkor induljuk is meg. - ilyenkor mindig a másik formámat veszem fel ami csak annyiban különbözik az eredeti alakomtól, hogy a bőröm színe egy kicsit sötétebb és teltebb vagyok.
A felszínen nem fogat semmi különös, ugyan az a szemét domb mint volt. Bátyám egy ódon kastélyhoz vezet, elmondása szerint itt találta meg a kis tigrist is. Közelebb megyünk a kastélyhoz ahol az örök ki vont kardokkal fogadnak, nevetséges. Egy kéz legyintéssel elintézem őket, beljebb menve érzem is a tigriske energiáját amit a düh irányít.
- Szevasz kicsike, tudod mi volt az egyességünk ugye? Te meg megszegted amint lehetőséged volt, ez viszont nagyon rossz ötlet volt.
- Köpök a megállapodásukra, egy undorító féreg vagy akit nem kellet volna Lucifernek létre hoznia. Gyűlölőm a fajtádat és még a jelenléted is sérti a szememet, érteted múmia?
- Aj te kis tudatlan, most fényezni akartad az egómat? Hidd el én sem szívlelem a jelenlétedet de ivel a mestered vagyok kénytelen vagyok. Most a lelkébe gázoltam, fel veszi azt a hatalmas macska alakját amiről az inasom is beszélt. Csak arra nem szám, hogy nekem egy csettintés és össze esik. Öröm nézni mikor ki van ütve, legalább ilyenkor nem fújtat. Karjaimba veszem és vissza viszem hozzám, le teszem az ágyamra, majd levetkőztettem. Minél több ruhától szabadítom meg annál nagyobb a kísértés. Mikor teljesen meztelen kikötözöm, nem adok esélyt neki a szökésre. Ha lehet olyat mondani rám, hogy gyengéd? Nem, mégis gyengéden simogatom meg mellkasát, az apró kis mellbimbói is kérnek a simogatásból. Lejjebb vándorolok, egészen az izmos hasfalig egy kis sóhaj hagyja el ajkait. Szóval érzékeny vagyunk itt, most a combjait veszem kezelésbe de itt nem csak simogatom, meg is jelölöm. Amint belső combjára simítok az erőm egy kis részét kiengedem, egy nagyon szép kis jelet találtam ki neki amit a japánok a szeretett jelének hívnak. Hát erre viszont fel ébred és nem tetszik neki, hogy anyaszült meztelenül van kikötőzve az én ágyamban.
Ajkai az enyémre tapadnak, mire válaszul rá harapok. Fel szisszen, de a szemében látom, hogy csak megjátssza... kár, jobb lenne ha tényleg érezné.
Tora
- Ha nem nyitod ki a szádat nem leszel démon, szóval tessék kezes bárány lenni oké? - Rábólintok, majd lassan résnyire nyitom. Újra megcsókol, ezúttal sokkal durvábban és erőteljesebben, nyelve a kis rést szét feszítve a számba csúszik.
Talán a csókjától, nem tudom... furcsa bizsergő, forró érzés száguld végig a testemen. Felnyögök, próbálok szabadulni de nem ereszt és mintha kiszipolyozná minden erőm. Levegő után kapkodok, de mintha tíz méterrel a víz alatt lennék, fulladozva, öntudat és eszméletvesztés közt hánykolódva markolok a karjaiba, majd ernyedek el végül eszméletlenül.
Fulladozva riadok fel, majd kezdek forgolódni az ismeretlen hely láttán.
- Bassz,ameg!- kapok egyik kezemmel a fejemhez, másikkal a mellkasomhoz. Ez az alak... el sem hiszem, hogy hagytam, hogy megcsókoljon... és basszus, még élveztem is!!
A testem lángol, a csontjaim sajognak. Biztosan amiatt az erő miatt, amit szabadjára eresztett bennem. Nagy nehezen felkelek majd az ablak felé indulok. Kilesek, de a sötétségben pár sziklán és halott fán kívül nem látok mást. Remek! Hirtelen kopogást hallok, majd egy vékony hangot.
- Ki az és mit akar?- Kérdem szinte mennydörgő hangon. Lassan nyílik ki az ajtó, majd egy apró, vékonyka szolga bújik be.
- Uram... Aesma nagyúr parancsolta, hogyha felébred azonnal jöjjek ide...-hát persze...az a csontkupac...őszintén, nem is értem mért mentem bele ebbe az egészbe
- uram...
- Hallgass!- förmedek a fiúra- Nehogy azt hidd, hogy egy percig is itt maradok ebben a pöcegödörben!-a saját erőm az övével keveredik, amitől ugyan szörnyű kínok járják át a testem, de sokkal erősebbnek érzem magam.
- De a nagyúr megtiltotta, hogy elhagyja a kastélyt! - Chö... köpök a tiltásaira... elindulok a kijárat felé, mire a fiú eldobja a tálcát, amit eddig szorongatott és támadó állásba vágja magát. Röhej...
Felmordulok, majd hatalmas tigrissé változom és kiviharzok az épületből. Nem tudom, hogy sikerült, de nyitottam egy kaput amin keresztül lépve a saját szobámban találtam magam.
Otthon.. édes otthon...
Francokat, de jelenleg inkább vagyok bárhol másutt, minthogy még egy percet vele töltsek.
A trónteremben ülve, éppen a főtanácsossal beszélek mikor hangos robajjal kivágódik a terem ajtaja. Már megint ő... de mért nem éreztem az energiáját?
- Szevasz kicsike, tudod mi volt az egyességünk ugye? Te meg megszegted amint lehetőséged volt, ez viszont nagyon rossz ötlet volt. - széles, elégedett vigyorától felfordul a gyomrom
- Köpök a megállapodásukra, egy undorító féreg vagy akit nem kellett volna Lucifernek létre hoznia. Gyűlölőm a fajtádat és még a jelenléted is sérti a szememet, érteted múmia?
- Aj te kis tudatlan, most fényezni akartad az egómat? Hidd el én sem szívlelem a jelenlétedet de mivel a mestered vagyok kénytelen vagyok.- te kis... felpattanok, először a karmaimat, fogaimat eresztem ki, majd teljesen alakot váltok. Hörögve indulok felé, de mielőtt rá vethetném magam, csettint egyet, mire az izmaim görcsbe rándulnak, a szívem pedig megáll egy percre. Eszméletlenül, újra emberi alakban esek össze. Újra....
Egyszerre érzek forróságot és hidegrázást... mi lehet ez, valószínűleg újra nála kötöttem ki, de vajon mit akar ezúttal tőlem?
Érzem, hogy a lábaim közt ér hozzám. Görcsbe rándul a testem, a szemeim pedig kipattannak.
- Mi a?...- nézek végig magamon mikor tudatosul hogy pucér vagyok. Nem azzal van a bajom, hogy levetkőztetett, nem vagyok se szégyenlős, se szívbajos, inkább a tudat, hogy mindezt a tudtom nélkül tette, és hogy kikötözött.
- Mi van kiscica, csak ne zavar, vagy kínos... megmondtam, hogy megbánod, ha szökni próbálsz- tűhegyes fogait a combomba mélyeszti, vigyázva, hogy ne érintsen véreret, nehogy vérrel támadhassak. Felszisszenek a fájdalomtól... ooh... légy átkozott mazochista énem!
Vergődve próbálok szabadulni, lelökni magamról, de túl szorosak a kötések.
- Undorító... perverz állat!- szűrön a fogaim közt
- Haha... bagoly mondja verébnek! Ezt úgy mondod, mintha te nem lennél az- elkerekednek a szemeim- úgy ám... mindent tudok rólad, valld be, hogy legbelül még élvezed is
- Rohadj meg!- sziszegem. Felnevet, majd vissza hajol a lábaim közé.
Se a lábaim, se a karjaim nem tudom használni... de egy valamiről megfeledkezett. Hosszú, izmos macskafarok bújik elő, majd tekeredik egy pillanat alatt a nyaka köré. Míg a legtöbb démon mágiával harcol, nekem a fegyverek és a puszta fizikai erő maradt, és mivel a fegyvereim nincsenek nálam, kénytelen vagyok így védekezni.
A nyakához kap, megpróbálja letépni magáról. Erős... nagyon is. Nem tudom meddig bírom, de muszáj... ki kell találnom valamit.
Ajkamat tövig átharapva próbálok minél több vérhez jutni, amit aztán a karjaimat fogva tartó szíjak felé irányítok. Elég időt szereztem magamnak ahhoz hogy az egyik karom kiszabaduljon, de többre nem tellett. Rám veti magát, lefogva a szabaddá vált karom. Körmei a húsba vájnak.
- Szóval így állunk, hát legyen...- nem tudom eldönteni, most harag vagy élvezet csillog a szemeiben
Aesma
- Mi a?...- néz végig magán mikor tudatosul benne, hogy pucér. Látni kéne azt az arcot amit vág, szegényke nem tudja eldönteni most mérges legyen vagy inkább pirosodjon mint egy szűz kislány.
- Mi van kiscica, csak ne zavar, vagy kínos... megmondtam, hogy megbánod, ha szökni próbálsz. - markolok combjára majd be le is harapok, óvatosan még féletlenül sem érve ütőeret. Nem hiányzik egy sav a gyomromba. Egyáltalán nem tetszik neki, de mint ha élvezné. Mi már csak ilyenek vagyunk a fájdalomtól élvezzük az egészet. Próbál kiszabadulni alólam és a kötelek közül, nincs értelme.
- Undorító... perverz állat! - milyen igaz, egyre jobban tetszik a kcsike.
- Haha... bagoly mondja verébnek! Ezt úgy mondod, mintha te nem lennél az – kerekednek el a szemei, sok mindent tudok ám. - úgy ám... mindent tudok rólad, valld be, hogy legbelül még élvezed is
- Rohadj meg! - azt nem tudok, fájdalmat okozni viszont igen. Ismét combjára hajolok élvezni szeretném a puha, bársonyos bőr tapintását. Elkövetek egy hibát, nem figyelek elégé és ezt a kis piszok ki is használja. Farkincáját a nyakam köré fonja úgy próbál meg leszerelni. Ez a terve sem fog bejönni, azonnal a nyakara marok, erőseb vagyok mint ő. Amíg én a farkincájával vagyok elfoglalva ő addig a saját száját harapja véresre, egy szépen irányzót köpéssel, kiszabadítja az egyik kezét. Ccc... abból nem eszel kis csillag, azonnal rá vetem magam és húsába vájom karmaimat.
- Szóval így állunk, hát legyen... - élvezett lesz betörni, a kicsi kezét újra kikötözöm a szekrényemhez sétálva kinyitom. Telis-tele van jobbnál jobb kínzó eszközkel, van itt szájpecek, ostor és a kedvencem egy igazi angyal toll, maga Michael angyal szárnyiból. Lássuk csak, először is megkapja a csini száj pecket, ellenkezik, jobbra-balra forgatja a fejét de úgy is rárakom. Ez az művelet is kész van, most pedig kap egy kis ízelittőt az erőmből.
- Tudod, kis cicám milyen erőkkel birok én? - fejét rázza. - A kéj, bosszú és a harag démona vagyok én, szóval mond csak melyik erőmet szabadítsam rád? A harag azt hiszem pont ideális lenne, haragszok rád de ha azt az erőmet szabadítom ki meghalsz. - szemecskéit megint ki mereszti, megmondtam nincs szökés, nem értette most vessem magára. - A bosszú most lényegtelen, akkor marad a kéj. - Egy nagyon kicsit engedik ki erőmből, a hatás nem marad el. Mellkasa rendezetlenül mozog, arca pírtól pirosas, a farkáról nem is beszélve, úgy áll mint a zászló rúd. Vissza sétálok a szekrényhez és ki veszem belőle a tollat, hozzá sétálok élveteg vigyorral nézek le rá. Szemei a vágytól csillognak, mi lesz még itt? Nagyon lassan kezdem el kínozni, nem hagyok ki egy pontot sem mellkasán. Ágyékához érve direkt kihagyom ágaskodó gondját, élvezettel nézem ahogyan vergődik, lesimítok heréire. Szerintem ha nem lenne a szájpecek a szájába sikítana de így csak egy nagy nyögést hallat. Ujjamat bejáratához simítom, pulzál a rózsaszín izom gyűrű, finomkodás nélkül nyomom be az egyik ujjamat, elég csúnyán néz rám de csak addig míg meg nem mozdítom benne ujjamat, azonnal elsül hát ez gyors volt.
Egy órán keresztül ”kínzom” , legalább négyszer élvezett el, nem mondom én is állok rendesen. A kicsikét elengedem hadd kapjon vért a keze éppen, hogy elengedem rám veti magát.
- Dögölnél meg te alávaló féreg. - majd megcsókol, ajkaimat szaggatja, harapja. Igazán izgató mikor vad és most nagyon az a ruháimat szaggatja le fele rólam. Ami ez után következet az maga volt a gyönyör, szó nélkül fogta magát és a farkamra ült, csípőjére kellet fogja ne, hogy elsüljek. Amint megszokott magában olyan ritmusban lovagolt meg amit még elképzelni sem tudtam.
Tora
Hiába szabadítottam ki magam, újra kikötöz majd felkel és az egyik szekrényhez sétál. Felé fordulok, de eltakarja, így csak mikor megfordul veszem csak észre, hogy mi van a kezében. Szájpecek... basszameg! jól ismerem én ezt az eszközt, bár eddig sosem az én számat némította el. Vissza mászik mellém, majd megpróbálja rám adni. Ellenkezek, de hiába, végül rám kerül az az izé. Dühösen morgok fel, de csak elmosolyodik.
- Tudod, kis cicám milyen erőkkel birok én? - csak a fejem rázom- A kéj, bosszú és a harag démona vagyok én, szóval mond csak melyik erőmet szabadítsam rád? A harag azt hiszem pont ideális lenne, haragszok rád de ha azt az erőmet szabadítom ki meghalsz. - szemeimet villogtatva jelzem, hogy nem félek, mivel kifeszített szájjal nehézkesen megy a beszéd.- A bosszú most lényegtelen, akkor marad a kéj. -végig simítva rajtam szabadon ereszti az ereje egy részét, mire az egész testemet forróság önti el. A légzésem szabálytalanná, az arcom rák vörössé válik egy pillanat alatt, odalent pedig... francba... szép látvány lehetek, pucéron, kikötözve, merev farokkal!
Ennyit a hercegi méltóságról, bár ami azt illeti, nem is bánom annyira. Mosollyal nyugtázza sikerességét, majd feláll és vissza megy, ezúttal egy méretes tollért. Lassan elkezdi végig húzni rajtam a tollat, érintve minden érzékeny és eldugott pontot. Vergődve, nyögdécselve tűröm tehetetlenül, egészen addig nem is olyan rossz, míg az ujjával nem érint kínos pontot. Mindenféle gyengédség nélkül nyomja tövig az ujját... na jó... ez nem hiányzott! Így is pattanásik feszül már bennem minden, elég egy apró mozdulat és robbanok... mért pont így... és mért pont ezelőtt a barom előtt?!
Már szinte örökkévalóságnak érzem, de mikor a falon csüngő órára téved a szemem látom, hogy alig egy óra telt el. Újra és újra... egészen míg el nem élvezek... nem számolom már hanyadjára.
Remegve, látszólag kimerülve fekszem az ágyon, úgy tűnik ő is pihenni akar egy keveset. Itt az idő! Eloldozza a bilincseimet, mire én rögtön rá vetem magam. Először menekülni akartam, de túlságosan is élvezem ezt.
- Dögölnél meg te alávaló féreg. -nyakánál fogva rántom magamhoz és csókolom meg, nem finomkodok, szemfogaim vájta sebekből folyni kezd a pirosló vére. Nem engedem el, csak mikor már leszaggattam róla a ruhákat. Nincs ínyemre a fószer, de be kell vallanom, jól csinálja, én pedig mindig kapok a lehetőségen ha az jó szexszel kecsegtet. Az ágynak nyomom, majd farkára ülve egyre beljebb csúsztatom. Először felnyögök, nem igen volt még olyan, hogy én kerültem alulra, de nem rossz...
Kapóra jön a sok verejték és egyéb testnedv, mint síkosító, bár ha nincs az se baj. Először lassan, ringó ütemes mozgással kezdek rajta lovagolni. Ezt még egy régebbi partneremtől lestem el, én nagyon élveztem akkor, és így legalább megtudom neki milyen volt.
Mikor már gyorsul a tempó ő is egyre gyakrabban hallatja a hangját, remek! Már kezdtem azt hinni, hogy csak a kínzáshoz ért.
Kezeimmel a mellkasán támaszkodom, az övé pedig a combjaimon kötnek ki, néha, egy-egy erősebb mozdulatnál tövig bele vájja a karmait.
Hangos nyögéssel adom tudtára, hogy mennyire élvezem. Hogy az erősebb nyögéseket elfojtsam, ajkamba harapok, a kiserkenő vér pedig az államon végig folyva rá csöpög. A kimart sebek pillanatok alatt begyógyulnak, de azért az ágyra is került jócskán belőle.
- Nah... ehhez mit szólsz.. csont kupac?- még pár erőteljesebb mozdulat, pár karmolás és harapás majd mindketten elmegyünk, közel egyszerre.
Kimerülten, remegve zuhanok mellé. Most érzem csak igazán, mennyire sajog minden porcikám. Az izomláz, a kék-zöld foltok, karmolások, harapások... nem is lenne jó a szex ezek nélkül.
p- Látod?... Tudsz te... ha akarsz- nevet fel gúnyosan
- Kettőnk közül... én valahogy téged tartottalak... kétesnek. Amilyen rozogának látszol... az is csoda, hogy feláll egyáltalán!-felmordul, de nem mond semmit. Áhá! Gyenge pont!
Nem telik bele sok időbe, felpattan, majd magára kapva pár tiszta ruhát a kijárat felé indul
- Nehogy azt hidd, hogy ez minden...- nem fordul felém csak megáll- ...ez még csak bemelegítő volt, kíváncsi vagyok, az után is ekkora lesz-e a szád miután tényleg belelendülök- nem várja meg a választ, nem is igazán szándékoztam reagálni rá, csak kisétál és becsapja maga után az ajtót.
Aesma
Ó anyám, kibaszottul érti mit kell csinálnia, úgy ringatja a csípőjét, hogy még egy borbély házban dolgozó kurva is megirigyelhetné. Egyre gyorsabban mozog rajtam amivel csak azt éri el, hogy hangomat sem fogom vissza. Kezét mellkasomra teszi úgy próbálja magát tartani, erősebb mozdulatánál combjába vájom karmaimat. Nyögéseit sem folytja vissza mégis ajkába harap, vére amint a bőrömhöz érnek a savnak köszönhetően azonnal elkezdi marni. A bőröm azonnal begyógyul, az ágyamat meg cserélhetem ki.
- Na....ehhez mit szólsz.. csont kupac? - szóhoz sem jutok, nem mint ha akarnék. Nem kell sokat mozogni, hogy utolérjen az orgazmus gyönyöre, mind ketten elégé eleresztettük a vágyainkat. Harapások, karmolások tarkítják testünket.
- Látod?... Tudsz te ha akarsz – nevetek el gúnyosan
- Kettőnk közül.. én valahogy téged tartottalak.... kétesnek. Amilyen rozogának látszol... az is csoda hogy, feláll egyáltalán. - mi az hogy, fel áll. Az előbb ezzel semmi problémája nem volt. Jól meg dugtam ez nem elég bizonyíték neki? Azért mert nem vagy egy izmos alkat attól fogva még működik minek működni-e kell. Magamra kapok pár tiszta ruhát, bár fürdenem kéne, de most felidegesített másodjára. Sietős léptekkel megye az ajtóhoz, majd szólok még hozzá egy pár sort.
- Nehogy azt hidd ez minden ez csak bemelegítő volt, kíváncsi vagyok, az után is ekkora lesz-e a szád miután tényleg belelendülök. - ezzel ott hagyom ahol van, az ajtót jó hangosan be is csapom, egy ilyen kis démonka aki nekem köszönheti az erejét ne dumáljon nekem. Ahogyan haladok a folyóson megérzem Asmudeus energiáját, nagyon ritka alkalmak mikor ő ide jön. Legfeljebb csak egy-két lelket szokott magával vinni és már lép is le.
- Öcsikém! - Lucifer irgalmaz, ha ezt a hangnemet üti meg akkor többet akar. - De nagyon régen láttalak, mond csak milyen itt a pokolban? Hülyeséget kérdeztem, tudom. De komolyra fordítva a szót, nem tudsz nekem valami ínyenc falatott? - ha jobban bele gondolok van valaki aki megérdemelne némi büntetést, és Asmodeust ismerve kezelésbe tudja venni, ami most igazán nem árt neki.
- Tudok én neked egy igazán jó falatot, van a szobámba egy kis vad macska, aki nagyon szereti ha fájdalmat okoznak neki. - kíváncsi leszek mit szól majd hozzá. - De egy valamit mondok. - veszem komolyra a hangom. - Ha bármi baja lesz, ismétlem bármi, esküszöm nagyon megbánod még azt is, hogy a világon vagy. Megértetted?
- Meg nyugi, de meddig mehetek el?
- Mondtam, addig mehetsz míg nem csinálsz benne kárt! Jaj, még valami, a vére egy merő sav, szóval csak óvatosan.
- Na de most megyek, hozok ennek a kis macskának némi ruhát.
Amint a kastélyhoz érek nem érzek semmit, se embereket sem senkit. Mondjuk nem is csodálom, mikor a kicsike teljes dámon lett, az idő érzéke megbolondult. Most nem a középkorban vagyunk már, ez már a huszonegyedik század. Egy kicsit tovább maradok, megismerkedek ezekkel az dolgokkal. Szerencsére elég hamar megtanulom mi, hogy működik de így is egy fél napot vesz igénybe.
Ah, újra itthon, menyivel kellemesebb a légkör, viszont valami nem stimmel. Tora vérének az illata terjeng az egész kastélyban. Egy pillanat alatt a szobámban termek, a látvány ami fogad az még, az én elfajult természetemnek is sok. Tora ki van feszítve az ágy keretéhez, ez még ön magában még nem is annyira merész. Az viszont igen, hogy több helyen is össze van kaszabolva savas vére már a padlóba is nagy lyukat égetett. A látványra eszembe jutnak a saját emlékeim amikor ez az idióta ezt csinálta velem is. A harag amit most érzek leírhatatlan, Asmudeust ahogy van a pokol legrosszabb helyére teleportálom, ott majd rajta ugyan ezt vissza kapja. Ágyamhoz lépek ahol Tora éppen csak lélegzik, óvatosan leszedem róla, majd finoman az ágyra teszem. Egy csettintéssel, forró vizet és rongyot varázsolok magamnak. Egész testét letörölgetem, a legsúlyosabb vágás azon combján van ahova a jelemet tettem. Arcomon végig folyó könnyem Tora sápad bőrére csepegnek, gyorsan letörlöm őket ne, hogy lássa valaki is. Lassan adok rá pizsomát és várok, most úgy sem tudok semmit tenni.
Egy hét telt el a bátyám borzalmas cselekedete óta, Tora túlélte, vérét a sajátommal pótoltam. Ebben az egy hétben, folyamatosan ápoltam, senkit sem engedtem a közelébe, de én sem mozdultam el mellöle. Most is itt ülök mellette, kezemben lévő kezét simogatom amikor egy nagyon ismerős hang üti meg a fülem.
- Mi van múmia, te tudsz kedves is lenni? - karcos hangja megnyugtat, a szarkazmusát bezzeg azt nem felejtette el.
Tora
Kimerülten fekszem az ágyon. Őszintén nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz, és hogy még élvezni is fogom.
A csontkupac lelépett, szerintem nem is jön vissza egy darabig, így biztosan nem bánja ha szunyálok egyet. Elhelyezkedem, magamra borítom az ágy mellé ledobott és ezzel tisztán maradt ágytakarót majd lassan álomba szenderülök. Aludtam én már tisztább ágyban is, ami nem csupa vér, veríték és egyéb testnedv, de jelenleg ez is megteszi.
Nem tudom mennyit aludhattam, talán egy órát, vagy annyit sem mikor furcsa, hideg simogatást érzek a vállamon.
- Mi az...máris vissza jöttél?...Talán még egyet akarsz?- dünnyögöm félálomban majd a másik oldalamra fordulok. Nem hagyja abba, inkább leül az agy szélére és finoman a fülembe harap. Basszus! A kevés gyenge pontom közül máris megtalálta az egyiket... érzem, hogy a füleim bele remegnek és a hideg fut végig a gerincemen. Felpattanok és felé fordulok, ekkor veszem észre ,hogy nem is az ül velem szemben akit hittem. Egy másik, nálánál valamivel jobb bőrben lévő férfi, igéző tekintettel szemléli végig minden fedetlen porcikám.
- Te meg ki vagy?- kérdem a férfit miközben a szememből próbálom kiverni az álmot
- A nevem Asmodeus, az öcsémmel minden bizonnyal már találkoztál, gondolom nem mesélt...
- Nem, ami azt illeti semmit nem mondott. Mit keresel itt?- hiba volt feltennem ezt a kérdést. Amint elhagyta a szám rám vetette magát, ezzel vissza kényszerítve az ágyba.
- Téged, kiscica- villantja rám szemeit- Aesma azt mondta jól szolgáltál, hát jöttem, hogy magam is megtapasztaljam- közelebb hajol, de rá fújok, mire csak felnevet- nálam ez hatástalan aranyom!- nyakamba fúrja a fejét és belém vájja tűhegyes fogait. Felnyögök, de most nem csak az élvezettől. Egyszerűen rosszul vagyok ettől a férfitól... ha jól emlékszem, ő volt az aki ide hozott... hirtelen bevillan pár kép... igen, ő az azt hiszem... pedig az elején még egész normálisnak tűnt a magam módján...
lábamat sikerült felhúznom, pont a hasa alá. Egy hatalmas rúgással sikerül leszednem magamról, de ahhoz nem volt elég hogy komolyabb sérülést okozzak. Felpattanok mire ő is felkel és röhögve indul felém. Basszus... nagyon erős
- Ez minden, nem erre számítottam azokból amit az öcsém mondott...
- Undorítóak vagytok mind a ketten!- sziszegem. Nem mintha hatásos lenne. Rám veti magát és az ágynak nyom majd kikötöz- Eressz!- morgom, válaszul csak nevetést kapok. Szóval a csontkupac adott oda neki... szép, ezt még megbánja!
Olyan szorosan kötöz ki hogy a vérkeringést is elszorítja bennem. Perverz vigyorral, karmait mutogatva térdel a derekam felett és úgy stíröl végig... undorító. Fölém hajol majd az övéhez hasonló bénító, fullasztó csókkal kábít el szinte teljesen, hiába próbálok ellen állni, egyre homályosabb minden.
Mikor magamhoz térek ő még mindig rajtam van. Hirtelen éles fájdalom hasít belém mindenütt. Felnyögök, ekkor felém néz.
- Ooh...csak nem magadhoz tértél?- karmait a mellkasomon húzza végig, ezzel újabb sebbel tarkítva. Most veszem csak észre, hogy merő egy vér vagyok mindenütt, az egész testemet felszabdalta és az alattunk lévő ágyból sincs már túl sok, hisz a rengeteg vér szétmarta.
- Te rohadt...mit műveltél...- talán a vérveszteség, talán a mágiája az oka, de alig bírom nyitva tartani a szemem. Az érintései egyre tompábbak, a fájdalomérzet enyhül és már arra sincs elég erőm, hogy a szemhéjamat felemeljem.
Kész? Ennyi lett volna...itt fogok megdögleni kikötözve, vérbe fagyva? Emlék sem marad belőlem, hisz amint meghalok a vérem a testemet is feloldja, ezzel végleg eltüntetve minden bizonyítékot a létezésemről.
Mondjuk nem bánom annyira, egy haszontalan, mocskos kis ország hercegeként amúgy sem büszkélkedhetek fényes élettel, csak azt bánom, hogy ilyen mocskos körülmények közt kell meghalnom...
Egy ilyen rohadék oltja ki az életem...ha a csontkupac tenné talán nem bánnám ennyire...
Mi ez az érzés?... Ilyen lenne a túlvilág?
Meleg és puha... érzem, a testemet még mindig átjárja a fájdalom, de mellette érzek még mást is... gyengéd érintéseket...
Lassan nyitom ki a szemem, a temérdek fény egyszerre áraszt el, a hosszú ideig tartó sötétség után csak vakító fényt és foltokat látok.
Ahhoz még nincs elég erőm, hogy a fejemet forgassam, de látom a szemem sarkából a mellettem gubbasztó Aesmat.
- Mi van múmia, te tudsz kedves is lenni?- rekedt, elcsukló hangom töri meg a csendet, mire felkapja a fejét és rám nézve elmosolyodik.
- Azt hittem már sosem fogsz felébredni. Elég lassú vagy... de örülök, hogy túlélted- nem tudom eldönteni, most tényleg kedves velem és aggódik, vagy csak attól tart hogy elveszíti a játékát.
- Kösz... jól vagyok... vagyis nemigazán... de túlélem...- magam sem tudom miért érzem ezt a pillanatot kínosnak, de inkább elfordítom a fejem, hogy ne lássa a zavarom- megtennéd, hogy egy kicsit magamra hagysz? Szeretnék egy kicsit pihenni még- Nem szól egyetlen szót sem, csak elengedi a kezem és feláll. Mikor elindul az ajtót felé utána fordulok, valahogy egyszerre akarok vele és egyedül lenni...ez kész agyrém! Csendben, mozdulatlanul nézem, hogy kimegy és halkan becsukja az ajtót maga után. Még vissza se nézett...
nagyot sóhajtok mikor becsukódik mögötte az ajtó, aztán ezt meg is bánom. A mellkasomon ejtett sebek nagy része még nem forrt össze és pár most fel is szakadt. ..
Napokig megy ez még így. Bejön, meglátogat, kérdezgeti, hogy vagyok majd kötést cserél, de mindig az a vége, hogy én elküldöm. Haragszom rá amiért odaadott annak a dögnek, de mikor hátat fordít nekem és becsukja maga mögött az ajtót a szívem mindig össze szorul.
Ötödik napja annak hogy magamhoz tértem, most már van annyi erőm, hogy felüljek, és bár még mindenem sajog de legalább nem vérzek minden kis mozdulat után. Az ágyon ülök, hátamat a hatalmas párnáknak döntve, kezemben egy csinos boros pohárral amiben számomra ismeretlen, bizarr fekete ital kavarog, mellettem a csontkupac ül, de valamiért nem néz rám.
- Mond...mért mentettél meg? Egészen biztosan találtál volna más játékot magadnak...és egyáltalán mért hagytad, hogy ezt tegye velem?- látszik rajta hogy rosszul érinti a kérdés, de nem baj...az ő hibája, hogy kis híján meghaltam...érezze csak szarul magát!
Aesma
- Azt hittem már sosem fogsz felébredni. Elég lassú vagy... de örülök, hogy túlélted. - valamiért jól ,lesik, hogy életben maradt. Nem értem a ragaszkodásomat hozzá, de valami megfogott benne.
- Kösz... jól vagyok... vagyis nemigazán... de túlélem... - és erről én tehetek, ha tudom, hogy lesz nem engedtem volna neki. Én hülye balga. -megtennéd, hogy egy kicsit magamra hagysz? Szeretnék egy kicsit pihenni még. - tudom, hogy nem akar velem egy légtérben lenni és ezért nem is szólok semmit. Elengedem a kezét, majd az ajtóhoz sétálok, érzem ahogy néz de nem szól. Így szótlanul elhagyom a szobát.
Napokig megy ez köztünk, én ápolgatom, faggatom de nagyobb beszélgetés nem történik köztünk. Hiányzik az a kis macska aki tőlem kért segítséget, fáj így látnom, teljesen össze vagyok zavarodva. Éjszakánként újra látom, ahogy a testvérem kikötözött, ahogy véremet veszi és össze kaszabol. Miatta nézek ki ahogy.
Öt nap telt el, már jobban van hála a véremnek amit most is kortyolgat és közben fintorog. Nem nézek rá, még mindig nem az igazi, nem tudok a szemébe nézni csak ülök mellette. Ha ezt látná apám azonnal kitagadna és száműzne a pokolból.
- Mond...mért mentettél meg? Egészen biztosan találtál volna más játékot magadnak...és egyáltalán mért hagytad, hogy ezt tegye velem? - forgasd még a tört a szívemben nyugodtam, megérdemlem.
- Hogy mért mentetelek meg? Talán azért mert tudom, hogy mit éreztél akkor. - szemecskéit akkorára nyitja mint egy kis tányér. - Ne néz így, ez a hülye velem is ezt tette, csak annyi különbséggel, hogy engem napokig kínzott, sosem hagyta, hogy teljesen meghaljak.
- Hogy mért hagytam? Mert mérges voltam rád, állandóan sértegetsz, hol a kinézetemmel, hol a vérkeringésemmel. - egy nagyon aprócska mosolyt csalok arcára, ami engem is jobb kedvre derít.
- És hidd el, nem kerestem volna másik játékszert mert nekem csak te kellesz. -szavaimat ajkaira suttogom, majd megcsókolom. Minden érzelmemet bele adom, ez a pár nap ráébresztett egy valamire vele kapcsolatosan, hogy szeretem, teljes szívemből. Kezecskéit mellkasomra rakja, el akar tolni magát amit nem engedek, kis idő után már ő sem ellenkedik. Heves csókunkat a levegő hiány miatt szakítjuk meg.
- Most viszont irány fürdeni. - óvatosan az ölembe kapom,majd beviszem a fürdőbe. Lerakom a kád szélére, addig megengedem a langyos vizet, mikor már majd nem tele van elzárom. Fel álitom és levetkőztetem meztelenre, mellkasán már nem olyan nagyok a hegek. Apró puszikkal tarkítom felsőtestét, a vágás nyomok is kapnak belőle.
- Aesma.. én még nem állok készen erre, idő kell még.
- Nyugi, nem csinálok semmit, nem kényszerítelek semmire, ha majd eljön az ideje majd akkor. - én is levetkőzök,majd belépek a kádba, kinyújtom Torának a kezem, hogy ő is jöjjön be mellém. Mikor végre a kádban van magamhoz húzom, feje mellkasomon pihen. Olyan békés a pillanat, szeretném ha mindg ilyen lenne.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott, mikor ezt történt.
Egyre kevésbé vagyok biztos abban hogy jó ötlet volt ezt megkérdeni tőle. Talán feldühítem és nekem esik, talán majd átnéz rajtam... nem tudom...
Tora
- Hogy mért mentetelek meg? Talán azért mert tudom, hogy mit éreztél akkor. - kikerekedett szemekkel nézek rá... hogy érti azt hogy tudja mit éreztem?...- Ne néz így, ez a hülye velem is ezt tette, csak annyi különbséggel, hogy engem napokig kínzott, sosem hagyta, hogy teljesen meghaljak. Hogy mért hagytam? Mert mérges voltam rád, állandóan sértegetsz, hol a kinézetemmel, hol a vérkeringésemmel. - Halványan elmosolyodok, magam sem értem miért. Felé fordulok, úgy tűnik a mosolyom őt is jobb kedvre derítette- És hidd el, nem kerestem volna másik játékszert mert nekem csak te kellesz. -egyre közelebb hajolva suttog, míg végül ajkaink össze érnek. Először bele remegek, most sokkal másabb, gyengédebb... édesebb, ugyan olyan bénító, mint az első csókunk, de ezúttal nem a belém áradó erejétől. Kezeimet mellkasára csúsztatom, először el akarom tolni de végül csak átkarolom. Levegő után kapkodva szakítjuk meg a csókot.
- Most viszont irány fürdeni. - Egyik karját a lábaim alá fűzi, másikkal a hátam tartja és úgy emel fel, majd ölben visz egészen a fürdőig. Sosem hittem volna, hogy képes ilyen gyengédségre... és hogy képes lesz valaha is zavarba hozni... az egész fejem lángol, akár egy főtt rák.
Észre sem veszem mikor a vizet engedi, csak az zökkent vissza mikor hozzám ér. Nagyot dobban a szívem mikor hideg keze a bőrömhöz ér, érdekes... nem is olyan rég, az ágyban észre sem vettem az érintéseit... most pedig zavarba hoznak... mit is érzek én most pontosan? Furcsa, soha sem kötődtem senkihez... erre jön ő és mindent felkavar bennem...
Mikor felállít szó nélkül engedelmeskedem. Vajon mire készül?
Lassan kezdi el kigombolni a pizsamám felső részét, az alsót egyszerűen kioldja és hagyja leesni, majd alaposan végig puszil minden sebhelyet.
Ajkai nyomán forróság önti el összetört testem... bár sose hagyná abba!
- Aesma.. én még nem állok készen erre, idő kell még.- nyöszörgöm szemeibe nézve
- Nyugi, nem csinálok semmit, nem kényszerítelek semmire, ha majd eljön az ideje majd akkor. - Levetkőzik, beszáll a kádba majd kezét nyújtja, hogy besegítsen engem is. Bátortalanul fogadom el a segítséget.
Beülök mellé a kádba, ő a peremének dől én pedig a mellkasának. Enyhe féloldalas fekvésben kényelmesebb, vizes ujjaimmal a mellkasán kezdek körözni.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott, mikor ezt történt.- halk hangjában mintha bánatot hallanék, de az is lehet, hogy ez valami más... nem tudom megfejteni.
- Most már mindegy... úgysem tudunk változtatni a múlton- nem tudom kiverni a fejemből azt a tekintetet amit először láttam ébredésem után... mi járhatott a fejében? Egy ilyen alak, mint ő... kizárt, hogy képes legyen bármiféle érzelemre... az képtelenség... és egyáltalán én mit keresek itt?? kettesben a fürdőkádban azzal az alakkal akit eredetileg csak kihasználni akartam...
Ahogy megmozdítom a lábam valamin megakad a szemem. Egy fekete paca a belső combomon. Felülök, hogy közelebbről láthassam... egy kanji, ha minden igaz a szeretet jele... azt hiszem. Na, szép! De mikor?
- A te műved?- mintha nem lenne egyértelmű...- Mégis mikor?
- Amikor vissza hoztalak- Nyakamnál karol át majd húz vissza magához. Az előbbi kellemes érzés elmúlt, most inkább haragot érzek- Megjelöltelek... az enyém vagy és az is maradsz, örökre- nem hallok indulatot a hangjában, mégis egyre feljebb megy a vérnyomásom. Még hogy az övé?! Hogyne, meg amit az uraság kiejt a száján!
- Én nem vagyok senki tulajdona!- szabadulni próbálok, de semmi erőm nincs így könnyűszerrel vissza ránt- Eressz!- kicsit szorosabban ölel át hogy ne ficánkoljak, nem vészes, én mégis felszisszenek a fájdalomtól.
Egyszer még az őrületbe kerget, vagy az ilyenekkel... vagy az iránta érzett furcsa érzéssel amit magam sem értek.
- Ne ellenkezz! Hozzám tartozol, ha nem önszántadból, hát erővel, köt az esküd, ezt ne felejtsd el!- az eddigi kedves hangja újra a régi- Mellesleg... láttam mennyire zavarban vagy, ne mond, hogy te nem érzel semmit- sikerült érzékeny pontra tapintania. Majd' az összes vér a fejembe tódul, és ez valószínűleg ő is látja mivel a szája újra mosolyra húzódik.
Nem várom meg hogy még egyet belém rúgjon, inkább kimászok a kádból és kiviharzok a fürdőszobából. Szörnyen fáj minden lépés, minden mozdulat, de inkább a fizikai fájdalom, mint amit mellette érzek.
Nem jutok túl messzire, csak a folyosó végéig. Az egyik seb a mellkasomon szétnyílt, pechemre az amelyik elég mély ahhoz hogy vérrel töltse meg a tüdőm. Erőtlenül, fulladozva dőlök a falnak majd csúszok ülésbe... mért... mért pont velem történik mindez?
Aesma
- Most már mindegy.. úgy sem tudunk változtatni a múlton. - sajnos nem tudom még én sem, pedig jelenlegi helyzetemet nézve szívesen megtenném. Jó, hogy itt van velem, tudom, hogy szeretem de ő még ne tudja mit érez és én sem tudom. El kezd egy kicsit fészkelődni aminek az lett az eredménye, hogy meglátja a jelem, ha jól látom nem tetszik neki.
- A te műved? - sziszegi, ami valljuk be jobb mint a fújtatás. - Mégis mikor?
- Amikor vissza hoztalak. - nyakánál karolom át és húzom vissza magamhoz. - Megjelöltelek.. az enyém vagy és az is maradsz örökre. - nincs az a pénz amiért elengedem magam mellöl.
- Én nem vagyok senki tulajdona.- csattan fel és szabadulni próbál, de feleslegesen. - Eressz! - már kiabál is, kicsit erősebben szorítom meg, amitől fel szisszen.
- Nem ellenkezz! Hozzám tartozol, ha nem önszántadból, hát erővel, köt az esküd, ezt ne felejtsd el. Mellesleg .. láttam mennyire zavarban vagy, nem mond, hogy te nem érzel semmit. - fején találtam a szeget, arca olyanyira kipirul mint ha tűz forró vízben ülne. Mosolyra húzom ajkaimat mert robbant a bomba. Kimászik mellőlem és ki is szalad, ez még nem is baj a baj ott kezdődik, hogy a sebei így felszakadnak. Pár perc elteltével utána megyek, a fájdalma és a vére szaga mint az iránytű úgy vezet el hozzá. Nem jutott messzire csak a folyosóig. Ott csücsül a fal tövében. Hogy lehet valaki ennyire makacs, tudom, hogy a macskák igen makacsak de, hogy ennyire?
- Te kis butus. - felnyalábolom a padlóról , majd egy kis energia befektetésével elmegyünk Francia országba. A múltkori ki ruccanásomkor vetettem rá magam., egy igazán szép kis kastélyra ami a hegyekben helyezkedik el. Az inasommal megérkezéskor beszéltem, hogy hozzon ide minden cuccomat amire szükségem lesz. Mivel Torának nem volt nálam ruhája, így elmentem venni neki néhány dolgot.
Két óra elteltével vissza megyek, a nappaliban egy elégé mérges cica fogad.
- Mond, hogy képzelte, hogy csak így magamra hagysz? Vagy már nem is kellek? - kiabál velem és a mellkasomat ütögeti, mint egy dühös feleség. - Egyébként mért az inastól kell megtudnom, hogy amíg ki voltam ütve te nem engedtél senkit a közelembe és te sem mozdultál el mellőlem? - kitekerem a nyakát neki ezért vagy mit tudom én.
- Először is cicám, örülök, hogy egyben vagy. - kap egy kis csókocskát. - Másodszor, nem hagytalak magadra az inas itt volt, míg én elmentem neked ruháért. Harmadjára, még mindig kellesz nekem, de ha téged ennyire zavar, hogy magam mellett akarlak akkor szabadon engedlek. Negyedjére, igen minden szava igaz volt. Lucifer is eljött addig hozzám míg te ki voltál ütődve és kérdőre vont, hogy merészelem én a kicsike fiacskáját a pokol legszörnyűbb helyére száműzni. Én meg elmagyaráztam neki, hogy kért tett a tulajdonomba annak ellenére, hogy figyelmeztettem. Tömören ennyi azt hiszem
- Értem. De akkor is hol vagyunk?
- Francia országban azon belül is a hegyekben, majd nem elfelejtettem ezt oda adni, vagyis nem, mert egy cica feltartott benne. Nyújtom át neki a ruhával teli szatyrokat, amiben egy két neves tervező ruhadarabja is megtalálhatóak. Az egyik szatyrot tanulmányozza, majd ki is veszi, elégi döbbent fejet vág mikor meglátja.
- Ez mégis mi a franc? Mért nem hoztál valami rendes ruhát?
- Azért már nem a közép korban vagy, már a húszon egyedik században vagyunk. - megint döbbent fejet vág.
- Most ugye csak viccelsz?
- Szerinted szoktam viccelni?
- Jól van na.
- Na vegyed csak fel azt a nadrágot és a felső meg a cipőt, elmegyünk egyet. Megismertetlek ezzel az újvilággal. Lassan kap magára mindent, egy két mozdulatnál meg felszisszen, de semmi komoly. Végre felöltözik és indulunk is. Kint egy kisebb limuzinba szálunk be, kicsike jobbra-balra forgatja a kicsi buksiját. Mindenről megkérdezi, hogy mi micsoda. Kb. egy fél órát utazunk a városba, ahol még mindig van mit látni. Elviszem egy étterembe ahol hozza a formáját. Mindenből a legjobbat kéri és meg is kapja. Szórakoztató az egész lénye, nem is tudom mit csinálnék nélküle.
A vacsorát befejezve elviszem egy közeli kis parkban ahol megkapja ami a felsőm zsebébe van. Egy egyszerű karkötő amibe az ő neve van bele vésve kanjikból és annak jelentése. Mikor leülünk a padra elő húzom a zsebemből, pont nem figyel ide.
- Tora, hidd el én nem így akartam az egészet, sajnálom bár tudom úgy sem hiszel nekem. Sok minden történt itt bent. - mutatok a szívere. - Amit én magam sem értek, vagyis felfoghatatlan még az én számomra is. Ne néz már rám így. - megint kis tányért játszik a szeme. - Mért kell mindig így éned? Csak azt szeretném, hogy tudd mindenkinél fontosabb vagy ezen a világon, ha kell akkor még az erőmről is lemondok csak maradj velem! Megfogom a kezét és ráadom a karkötőt amit vettem neki. Nézegeti, ismerkedik vele.
- Ez most valamilyen lánykérés volt? - és megint robbant, csak egyszer lenne komoly!
Tora
Lassan az eszméletem is elvesztem. Azt még ugyan hallom, hogy beszél hozzám, de nem értem a szavait.
Mikor magamhoz térek már a szobámban vagyok. Ugyan sosem mondta, hogy az enyém, de akárhányszor kiütöm magam és utána magamhoz térek mindig itt találom magam, így úgy döntöttem önkényesen a magaménak nyilvánítom.
Kopogást hallok, majd a kis szolga fiú nyit be... áh, igen, akit múltkor úgy lehordtam...
- Mit akarsz?- kérdem egy fokkal enyhébben mint múltkor.
- A nagyúr küldött, és azt mondta ezeket adjam át önnek- nyújtja felém a gondosan össze hajtott ruháim és holmijaim... áh és ott a korbácsom és a tőreim is, vajon mi lelte, hogy ezeket is vissza kapom?
Nagy nehezen kikecmergek az ágyból majd a fiú felé megyek. Most már sokkal távolság tartóbb, ezek szerint tudja hol a helye.
Elbeszélgetünk kicsit míg öltözködöm. Megtudtam tőle hogy Aesma megint elment... szép! Eszméletlenül fekszem, erre lelép. Ami viszont meglepett, egészen addig itt volt az incidens után és őrködött míg fel nem ébredtem... milyen kedves...
Mosolyra húzódnak ajkaim és enyhén elpirulok... magam sem értem mért jövök ettől megint zavarba.
-Uram... minden rendben?- szól közbe a fiú mire megrázom a fejem, hogy eltűnjön a pír
- Minden a legnagyobb rendben... mit keresel még mindig itt?- förmedek rá, mire össze rezzen és már el is tűnik.
Aesma... valóban itt őrködött felettem...elképzelem ahogy az ágyam szélén ül és engem figyel... melegség tölt el, olyan furcsa érzés...
Nem telhetett el sok idő, nyílik az ajtó, én pedig máris rohanok, persze csak amennyire bírok.
- Mond, hogy képzelte, hogy csak így magamra hagysz? Vagy már nem is kellek? - mellkasát püfölve kiáltok rá...magam sem értem ezt a viselkedésem, csak úgy jött - Egyébként mért az inastól kell megtudnom, hogy amíg ki voltam ütve te nem engedtél senkit a közelembe és te sem mozdultál el mellőlem?
- Először is cicám, örülök, hogy egyben vagy. - felemeli a fejem és megcsókol. Még jobban elpirulok.... vajon mikor lett belőlem kiscica? - Másodszor, nem hagytalak magadra az inas itt volt, míg én elmentem neked ruháért. Harmadjára, még mindig kellesz nekem, de ha téged ennyire zavar, hogy magam mellett akarlak akkor szabadon engedlek. Negyedjére, igen minden szava igaz volt. Lucifer is eljött addig hozzám míg te ki voltál ütődve és kérdőre vont, hogy merészelem én a kicsike fiacskáját a pokol legszörnyűbb helyére száműzni. Én meg elmagyaráztam neki, hogy kért tett a tulajdonomba annak ellenére, hogy figyelmeztettem. Tömören ennyi azt hiszem
- Értem. De akkor is hol vagyunk?
- Francia országban azon belül is a hegyekben, majd nem elfelejtettem ezt oda adni, vagyis nem, mert egy cica feltartott benne. - át nyújt pár hatalmas papír szatyrot amik ahogy látom ruhákkal vannak tele. Értetlenül tanulmányozom a tartalmukat...ezek tényleg ruhák akarnak lenni?
- Ez mégis mi a franc? Mért nem hoztál valami rendes ruhát?
- Azért már nem a közép korban vagy, már a húszon egyedik században vagyunk. - hogy mi van? Huszon mennyi??
- Most ugye csak viccelsz?
- Szerinted szoktam viccelni?
- Jól van na.
- Na vegyed csak fel azt a nadrágot és a felső meg a cipőt, elmegyünk egyet. Megismertetlek ezzel az újvilággal.
Magamra szenvedem a ruhákat, a testem nagy részét még most is kötések fedik, sajog is rendesen. Mikor készen vagyok végig mérek magamon... hmm... nem is rossz.. egy egyszerű fehér ing és egy sötét bordó nadrág...tetszik!
Odakinn egy hatalmas, furcsa valami áll meg, olyan mint egy nagy fekete doboz...mint utólag kiderült limuzinnak hívják. Azt hiszem... végig kérdezgetem az egész utat, hisz egy csomó minden új, idegen, néha még kicsit rémisztő is, de ahogy látom nem zavarja. Sőt!
Talán fél óra lehetett az út, nem tudom, utána egy étteremnek nevezett helyre megyünk, ahol fura egyenruhába öltözött, pincérnek nevezett cselédek hozzák a ételeket.
Mivel nem beszélek franciául, találomra bökök rá az ételekre, általában a legdrágábbra, ha ennyibe kerül biztosan jó.
Miután tele ettem magam egy parkba visz. Szép hely, sokkal tisztább mint az a hely ahonnét én jöttem. Tátva maradt szájjal forgolódok körbe körbe, nem is veszem észre mit csinál csak mikor megfogja a kezem és magához húzza.
- Tora, hidd el én nem így akartam az egészet, sajnálom bár tudom úgy sem hiszel nekem. Sok minden történt itt bent. - a szíve fölé csúsztatja a kezét - Amit én magam sem értek, vagyis felfoghatatlan még az én számomra is. Ne néz már rám így. - némán figyelek, kikerekedett szemekkel - Mért kell mindig ígynézned? Csak azt szeretném, hogy tudd mindenkinél fontosabb vagy ezen a világon, ha kell akkor még az erőmről is lemondok csak maradj velem!- Egy karkötőt húz a csuklómra amibe a nevem van vésve.
- Ez most valamilyen lánykérés volt? - nem akartam érzéketlen lenni, de zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni. - ne haragudj... én csak...- nézek újra az ékszerre- ezt az egészet nem tudom hová tenni. Mikor először találkoztunk mondhatni undorodtam tőled...azt terveztem megvárom míg átváltoztatsz, utána lelépek, aztán valahogy megváltozott minden...- nem nézek rá...képtelen vagyok
- Valóban...sok minden történt..
- Nem arra gondoltam... vagyis arra is, de...gondoltad volna, hogy majd itt ülünk egy padon, kinn a fák alatt és ilyenekről fogunk beszélni?
- Ezt nem igazán értem...
- Jaj ne legyél már ennyire értetlen!- mordulok fel - valld be, hogy eleinte csak egy játéknak tekintettél... én se tartottalak többnek... aztán amikor magamhoz tértem, te pedig ott ültél mellettem.. nem is tudom pontosan mit éreztem akkor, vagy most mit érzek... nekem eddig soha senki sem volt fontos, soha senkire sem számíthattam, így nekem is csak tárgyak voltak az emberek. Eddig.
Kész... egy ilyen nyálas vallomást is csak én tudok össze hozni! Ilyenkor tudom őt nagyon utálni... mikor egy érzelgős picsát csinál belőle, mégis nagy megkönnyebbülést érzek most hogy elmondhattam neki
- Na? Semmi reakció, kár volt elmondanom. - felkelek és indulnék vissza mikor utánam nyúl és a karomnál fogva ránt vissza- Eressz el! - sziszegem. Nem tudom eldönteni most mindjárt elbőgöm magam vagy dühömben neki esek
- Nem eresztelek, erre már rájöhettél volna- szorosan tart, esélyem sincs menekülni és valahogy már nem is akarok igazán. Olyan jó érzés ahogy a karjaiban tart, mégis gyengének érzem magam tőle. Lazít a szorításán én pedig megfordulok a karjaiban de nem nézek rá. Kezeim a mellkasára csúsznak, finoman próbálom magamtól eltolni de nem hagyja. - Mért viselkedsz megint úgy mint egy pukkancs?
- Igazából...magam sem tudom...
Aesma
Ne haragudj... én csak, ezt az egészet nem tudom hová tenni. Mikor először találkoztunk mondhatni undorodtam tőled.. azt terveztem megvárom míg átváltoztatsz, utána lelépek, aztán valahogy megváltozott minden. - innen fúj a szél, ő sincs tisztában az érzelmeivel ahogyan én sem voltam, ehhez sajnos a testvérem kellet, de az sem jó akaratából.
- Valóban ...sok minden történt..
- Nem arra gondoltam... vagyis arra is, de... gondoltad volna, hogy majd itt ülünk egy padon,kinn a fák alatt és ilyenekről fogunk beszélni? - abba tényleg nem gondoltam bele, de ha már így alakult.
- Ezt nem igazán értem... - teszem a hülyét, nagyon is tudom most mi játszhat a fejében.
- Jaj ne legyél már ennyire értetlen. - mordul fel , pedig ha tudná, hogy tudom. - Valld be, hogy eleinte csak egy játéknak tekintettél... én sem tartottalak többnek. - ezt fájt, övön aluli ütés. - Aztán magamhoz tértem, te pedig ott ültél mellettem... nem is tudom pontosan mit éreztem akkor, vagy most mit érzek... eddig soha senki sem volt fontos, soha senkire sem számíthattam, így nekem is csak tárgyak voltak az embere. Eddig. - ha nem szeretném akkor most azt mondanám, hogy rózsaszín felhőben úszik ez a gyerek. És nagyon jól tudom, hogy miről beszél. Eddig tény és való, játékszert láttam benne, de mikor ott láttam kikötözve a szívem fájdult bele.
- Na? Semmi reakció, kár volt elmondanom. - felkel és már indulna is ha nem rántanám vissza magamhoz. -Eressz el. - sziszegi, olyan dühös, ilyenkor még jobban szeretem.
- Nem eresztelek, erre már rájöhettél volna. -szorosan tartom, esélye sincs a menekülésre de nem is akar,karjaimban is törleszkedik hozzám. Egy kicsit lazítok a szóritásomon és megfordul velem szembe, de nem néz a szemembe. - Mért viselkedsz megint úgy mint egy pukkancs? - az én kis pukkancsom.
- Igazából... magam sem tudom... - én tudom rá a választ, az pedig hogy szeret de még magának sem meri bevallani.
- Én tudom mért viselkedsz így. - jelentem ki neki határozottan. - Azért mert szeretsz, csak még magadnak sem mered bevallani. - suttogom fülébe, egy kicsit bele is harapok a cimpájába. Aprókat sóhajtozik miközben a nyakát is elkezdtem kényeztetni.
- Kívánlak nagyon, mit szolnál hozzá ha haza mennénk? - szegénykém olyan piros lesz amilyet én még nem láttam tőle. Félszegen bólint, megfogom azokat az apró kis kezeskéjit úgy megyünk vissza a kocsihoz. Kinyitom neki az ajtót majd én is beszállok mellé. A sofőrtől egy kis ablak válsz el minket, szépen fel is húzom, nem kell látnia mit csinálok majd az én kis szeretőmmel.
Mikor végre elindul a kocsi én sem fogom vissza magam, nagyjából tudom, hogy hol vannak az érzékeny pontjai. Válla és a nyaka találkozásánál van egy igen csak érzékeny pontja, finoman megszívom neki majd bele is harapok. Sikolyait próbálja elrejteni előlem, hogy szájára rakja a kezeit.
- Nem fogd vissza a hangod, imádom mikor ilyen vagy. - szépen lassan megszabadítom a felsőjétől, mikor elém tárul meztelen felső teste azonnal rá vetem magam. Azok az apró kis gömböcskék sikítanak azért, hogy kényeztessem őket, és kivagyok én, hogy ne adjam meg neki. Mellbimbóit finoman morzsolgatom, majd egy kisit meg is szívom őket. Miközben mellbibóit kényeztettem bal kezemmel ágyékéra marok, mér teljesen merev és csak rám vár. Kicsatolom övét s a sliccét is lehúzom, alsó nadrágján keresztül még ingerlem egy kicsit. Nem akarom, hogy elmenjen csak annyira fel akarom húzni, hogy ő könyörögjön nekem, ott hagyom mellbimbóit, hogy több figyelmet szentelhessek a cicám farkának.
- Cicám, most olyat fogok tenni amit soha de soha nem csináltam senkinek, szóval érezd magad kivételes helyzetben. - a mondat végével le rántom róla az alsóját. Kis farkincája a hideg levegőre egy kisit megrándul, ó te szegény! Biztosan fázol, na jól van Aesma most legyél bátor!! Nagy levegőt véve kapom be először csak a makkját majd tovább, mit ne mondja azt hittem, hogy undorító lesz egy másik pasi farkát szopni, de csalódtam.
Tora különleges, az íze a számban csak még jobban feltüzel és azok a hangok amiket kiad azért megéri. Egy kicsit jobban bekapom de nem mély torkozok. Miközben a számmal kényeztetem addig simogatom ahol csak érem. Nagy figyelmet szentelve a rózsaszín izom gyűrűkre amik úgy tudnak szorítani mint egy szűz lány. Óvatosan vezetem belé első ujjamat, lassan mozgatom ki-be , mikor úgy érzem, hogy elégé megszokta kap még egy ujjat. A második ujjamra egy kicsit felszisszen, szereti a fájdalmat de én nem akarok most fájdalmat okozni, inkább gyönyört.
- Én tudom mért viselkedsz így. - jelenti ki határozottan. - Azért mert szeretsz, csak még magadnak sem mered bevallani. -fülemhez hajolva suttog, talán igaza lehet...szeretni...milyen szokatlan ezt kimondani, még ha csak magamban is...finoman bele harap a fülembe, ettől a hideg fut végig a hátamon. Lassan kezdi a nyakamat harapdálni... ooh, egek... mért ilyen jó érzés?!
Tora
- Kívánlak nagyon, mit szolnál hozzá ha haza mennénk? - egy pillanat alatt váltok arc színt... magam sem értem, mért érzem ezt kínosnak, hisz a múltkor... nem, az teljesen más. Most engem akar és nem csak egy testet amin kiélheti a vágyait, és azt hiszem én is akarom őt...minden porcikáját...
Rábólintok majd felé nyújtom a kezem. Kézen fogva megyünk vissza a limuzinhoz, majd beszállunk. Olyan kínos, mégis izgatott vagyok...vajon most is olyan lesz mint az előző? Majd kikötöz és megkínoz, talán úgy mint a testvére?...ez hülyeség, ő nem olyan, ebben biztos vagyok.
Alig hogy elindul a limuzin még közelebb hajol hozzám. A nyakamba fúrja a fejét, ajkai az egyik érzékeny pontot megtalálva a nyakamra tapad és színi, harapdálni kezdi. Számhoz szorítom a kezem, hogy vissza fojtsak egy sikolyt, mellette valahogy képtelen vagyok elrejteni mennyire élvezem mindezt.
- Nem fogd vissza a hangod, imádom mikor ilyen vagy. - lassan, egyesével pattint ki minden gombot majd veti rám magát, pontosabban a mellbimbóimra. Először csak morzsolgatja majd ajkait tapasztja rá... csodás amit csinál, behunyom a szemeim és hátra vetett fejjel élvezem a kényeztetést. Mikor hirtelen a lábam közé téved a keze és rá markol felnyögök... észre sem vettem, hogy már merev. Először csak kívülről, majd a nadrágom alá nyúlva, alsón keresztül kezd ingerelni. Felnyögök, karmaimmal hol az ülést, hol a nyakát karmolászom... egyszerűen nem tudok vele betelni.
- Cicám, most olyat fogok tenni amit soha de soha nem csináltam senkinek, szóval érezd magad kivételes helyzetben. - mi van? Mégis mire gondol? Hirtelen lerántja az alsóm majd a végét a szájába veszi. Ahogy a nyelve a farkamhoz ér bennem reked a lélegzet és bele remegek. Tényleg most csinálja először?... pedig jól csinálja...nagyon jól...
Ajkai a lábam között, kezei a hasamon és a mellkasomon kényeztetnek... egyszerre csodás és őrjítő... egyik keze lejjebb csúszik, egészen a lábaim közé, majd kezd el kényes helyeken masszírozni. Lassan csúszik be az ujja... most sokkal gyengédebb mint először. Lassan mozgatja, én pedig halk nyögésekkel jelzem, hogy élvezem. Hirtelen újabb ujj csatlakozik, na ezt már nem bírom ki némán. Hullámzó mozgásban húzogatja ki-be, néhol tövig felnyomja vagy csak épp egy kicsit...
Hirtelen kihúzza és a szájából is kiveszi. Meglepődve nézek rá. Most meg mi történt? Kínozni akar azzal, hogy kicsivel a csúcs előtt hagyja abba, vagy készül valamire?
Kikerekedett szemekkel nézek az övéibe, mire ő csak elmosolyodik. Ölébe ránt majd merev farkát hozzám dörgöli. Halovány mosoly jelenik meg az arcomon, de ezt gyorsan elrejtem.
- Akarod, igaz? Biztosan türelmetlen vagy már...- duruzsolja a fülembe. Hangától bizsergés szánt végig a testemen, odalent pedig a forróság, ahogy farkát a fenekemhez dörzsöli
- Ne...ne kínozz!... Mire vársz még?- karolom át és markolok leomló tincseibe
- Arra hogy már szinte megőrjítsen a vágy... hogy te magad kérd, hallani akarom!
- Kérlek... ne kínozz...tedd már be végre!- nyögöm, mire ő elmosolyodik és kérésemnek eleget téve lassan becsúsztatja. Felnyögök, majd az egész testem megfeszül. Most más... több mindent érzek, most hogy lassan csinálja. Érzem ahogy végig csúszik bennem, ahogy a szűk lyuk kitágul és rá simul...
Mikor már kellően megszoktam magamban bólintok, mire lassan mozogni kezd. Nyöszörögve kapaszkodok a vállaiba majd veszem fel én is a ritmust. A nyakába fúrom a fejem, így, hogy most ő diktálja a tempót van erőm másra is. Kihegyesedő szemfogaimmal a nyakán karcolom meg a bőrt, majd a kiserkenő vért nyelvem hegyével kezdem lenyalni.
Hirtemen nagyot lendít és tövig nyomja, mire dermedten ülök az ölében, karmaim a vállába mélyednem a lélegzetem pedig megakad.
- Mi van, csak nem fájt?- duruzsolja
- Ahhoz ennél több kell, múmia- nevetek fel kissé erőltetetten
- Látom... sosem fogom levetkőzni... ezt a gúnynevet...- hangjában nem hallok sem sértődöttséget, sem haragot...
Vajon igaza van, és tényleg bele szerettem? Vajon milyen érzés szerelmesnek lenni?
- Tora... mond, hogy velem maradsz... hogy velem maradsz, miután teljesítem a kérésed... mond ki! Hallani akarom...
- Én... veled maradok... örökre!
Aesma
Hirtelen kihúzom ujjaimat és számból is kiengedem, hatalmas szemekkel mered rám, apró mosolyt ejtek meg, majd ölembe húzom úgy dörgölöm magamhoz.
- Akarod,igaz? Biztosan türelmetlen vagy már? - duruzsolom fülébe amitől egy kicsit megremeg.
- Ne.. ne kínozz!! Mire vársz még? - karol át és a leomló hajamba markol.
- Arra, hogy már szinte megőrjítsen a vágy.. hogy te magad kérd,hallani akarom. - kérem szépen a varázsszavakat.
- Kérlek.. ne kínozz... tedd már be végre! -nyögi mire elmosolyodom és kérésének eleget téve be csúsztatom magam. Felnyög a váratlan érzésre, annyira szűk, hogy attol eltudnék menni ha megmozdulna. Mikor kellően tágnak érzem lassan kezdek el ozogni, kicsikém nyöszörögve kapaszkodik a vállaimba, nyakamba fúrja arcát majd belém mélyeszti a fogait ezzel a kis tettével csak még jobban fel szítja bennem a tűzet és tövig fúrom magam testében. Szegénykém le is dermed a hirtelen váltás miatt.
- Mi van, csak nem fáj?
- Ahhoz ennél több kell, múmia! - mikor fogom lerázni a nevem?
- Látom... sosem fogom levetkőzni... ezt a gúnynevet.
- Tora mond, hogy velem maradsz... hogy velem maradsz, miután teljesítem a kérésed.. mond ki! Hallani akarom. - mondja ki és az övé vagyok amíg világ a világ.
- Én.. veled maradok.. örökre! - reméltem, hogy ezt a válasz mondja. Tempómon nem ok, csak annyira,hogy a gyönyörét még jóban élvezetessé tegyem. Érzem,hogy a gyönyör hamarosan utol ér engemet és őt is, párat mozgok még benne mikor teste megfeszül akár egy kifeszített íj. Ahogy az izmai össze szűkülnek úgy ér el engem is a beteljesülés. Kedvesem arcát nézem ahogyan a gyönyör átformálja, kell egy pár perc mire alább hagy a fehér köd, Torát letisztogatom majd szólok a söförnek,hogy már indulhatunk haza.
Az utat végig beszélgessük, mi lesz velünk ezután és mi lesz ha valakinek nem tetszik, hogy együtt vagyunk. Nyugtatom olyan sosem fog megtörténni az örök lét a miénk, majd Torának kell esküt tennie apám előtt, hogy örökre velem marad, arról viszont tudom sosem szólna bele, sőt örülne neki. Ő is szeretett tudja milyen ez a csodálatos érzés.
Haza érve furcsa erő lengi körbe az egész házat, sosem érzékeltem ezt az erőt. A testvéreim nem ehetnek apám meg főképp, nyugtalanságomat Tora is észre veszi.
- Mond,hogy nem az apád! - szegénykém már csak a tudatól is fél, hogy elveszthet.
- Nem, ez nem apa és nem is testvéreim, ő valaki más. - alattvalóm energiáját sem érzékelem ami két dolgot jelenhet. Egy nincs a házban, kettő, hogy hallott, ha viszont hallott akkor az illető nagyon erős.
- Ne félj, nem engedem meg senkinek, hogy elvegyenek tőlem. Érted? - bólint, majd hozzám bújik.
Amit a bejárathoz érkezünk azonnal megyek be de ami bent fogad az hihetetlen. Inasom ki van feszítve a nappaliban, Tora mögöttem felsikít a látványra. Emlékek még nem fakultak annyira mint nekem. Inasom életlen testét kiszabadítom majd elhamvasztom az erőmmel.
- Látom haza tértetek azt hittem, hogy sosem fogtok. - az ismeretlen hangra felkapom a fejem, nem láttam még életemben ezt a fickót.
- Te meg ki a fene vagy?
- Jaj, el is felejtettem bemutatkozni. - sóhajtja színpadiasan. - De mi lenne ha megkérdeznéd Tora herceget, hogy ki vagyok én. - néz az említettre, én is felé nézek. Az arcán a felismerés ténye suhan át, szóval ismeri.
- Te mi a fenét keresel itt? Azt hittem már meghaltál a vár börtönben ahova szántalak. - cicám nagyon kiakadt a tagra. Egy pillanat alatt terem Tora mellett, nagyon gyors de nem gyorsabb mint én.
- Hercegem, hát ez a bánás mód sértő. Így kell bánni egykori hitveseddel? Legalább egy kis csókot adhatnál. - éppen, hogy csak el tudom kapni ezt a kis nyikhajt mielőtt megcsókolja Torát.
- Mit képzelsz magadról te féreg? A kedvesemet csak én csókolgathatom, érted? - kérdezem de, hogy jól az eszébe vésse egy kicsit meg is szorítom a nyakát, viszont arra nem számítok, hogy egy tőrt vesz elő és belém szúrja, ezzel nem is lenne probléma de ez a tőr egy démon ölő fegyver. Ki rántom magamból majd elhajítom, van még annyi időm, hogy szóljak apámnak azután minden elsötétül.
Tora
Nem kell sok, hogy elérjen minket a gyönyör. Pár erősebb döfés, egy elfojtott nyögés és az egész világ elsötétül.
Most már végre tényleg hazafelé tartunk. Egy ideje már motoszkál a fejemben, vajon mi lesz velünk ezután. Szokatlan ez a hely és idő és kicsit bűntudatom is van, hogy magára hagytam az országom, de őróla sem akarok lemondani. Persze nyugtatgat, hogy nem lesz semmi gond, hogy az apja majd áldását adja ránk, de én hiszem is meg nem is.
Furcsa érzés tölt el mindkettőnket mikor átlépjük a küszöböt. Ismerős energia és illat, csak tudnám honnan...
- Mond, hogy nem az apád! - fordulok felé riadt tekintettel
- Nem, ez nem apa és nem is testvéreim, ő valaki más. Ne félj, nem engedem meg senkinek, hogy elvegyenek tőlem. Érted? - rábólintok majd átölelem. Hihetetlen, hogy milyen kis érzelgős picsát faragott belőlem ilyen rövid idő alatt!
Belép egy másik szobába, én pár lépés távolságot tartva követem őt. Nem számítok semmi jóra, de amit látok az lesokkol. Az inasfiú kifeszített holtteste...vajon én is így néztem ki amikor...
Érzem, hogy mindenem remeg...basszus!
Mikor feleszmélek Aesma már a fiú mellett áll, leszedi láncait majd egyetlen mozdulattal elhamvasztja.
- Látom haza tértetek azt hittem, hogy sosem fogtok. - szól a hang a háttérből. Valahol hallottam már, de hol?
- Te meg ki a fene vagy?
- Jaj, el is felejtettem bemutatkozni. - felsóhajt, majd közelebb jön. Én is felé fordulok és elkerekednek a szemeim - De mi lenne ha megkérdeznéd Tora herceget, hogy ki vagyok én. - engem bámulnak mindketten, de én csak falfehér arccal bámulom az előttem álló, talpig fekete ezüst hajú férfit.
- Te mi a fenét keresel itt? Azt hittem már meghaltál a vár börtönben ahova szántalak. - a dühtől vált lángvörösre a tekintetem, majd nyúlok a nadrágomhoz erősített fegyveremért. Az csak felnevet, majd egy pillanattal később már mellettem áll
- Hercegem, hát ez a bánás mód sértő. Így kell bánni egykori hitveseddel? Legalább egy kis csókot adhatnál. - hitves a nagy francokat! Maximum ágyas...de nincs időm ezen bosszankodni,felém hajol azzal a szándékkal, hogy megcsókoljon, de mielőtt reagálhatnék rá kedvesem nyakon ragadja a kis suhancot.
- Mit képzelsz magadról te féreg? A kedvesemet csak én csókolgathatom, érted? - kérdi sziszegve, majd megszorítja a torkát. Ő csak elmosolyodik, majd a semmiből ránt elő egy tőrt és mártja kedvesem mellkasába. Eldobja a markában tartott nyomorultat majd kirántja és azt is a földhöz vágja.
-Riho! Te rohadék..-sziszegem a szélesen vigyorgó bestiának aki felé fordul, miután Aesma eszméletlenül zuhan a földre.
- Mi van hercegem, most, hogy a kis hullád tényleg halott végre méltóztatsz rám is figyelni?- indul el felém. Nem bírom magamban tartani a dühömet, így alakot váltok és rá vetem magam. Álnok kígyó...
Riho is kiengedi valódi énjét és egy kiméra képében támad rám. Undorodom tőle...mindig is undorodtam. Csak arra kellett, hogy kiéljem rajta a szadista vágyaim, semmi másra, ez a kis nyomorult pedig azt hitte szeretem...milyen naiv!
Acsarkodva esünk a másik torkának, de nekem még fél szemmel a földön fekvő kedvesem is figyelnem kell. Ki is használja és torkon harap, belém mélyesztve hegyes méregfogait. Felmordulok, kap is a pofájába vért rendesen, ám amire nem számítottam, hogy meggyulladt, nem kezdte el marni. Feketére váltó lángokban fetreng és nyüszít, majd miután kialszanak a lángok felkel és vissza változik. Orromat mardossa az égett anyag és hús szaga.
- Ne hidd, hogy ezzel vége hercegem! Vissza jövök érted, és így vagy úgy, de az enyém leszel!- köddé válik. Ez az, fuss csak gyáva korcs!
Vissza változok én is. Erőtlenül, dülöngélve fordulok meg, és kis híján ott is maradok.
Asema eltűnt!
Aesma
Apám hangjára kelni nem fantasztikus élmény, most mégis jó érzéssel tölt el. Annak a kis piszok kis korcsnak nem sikerült megölnie. Valakivel nagyon veszekszik, de hogy kivel az rejtély. Lassan össze kaparom magam a hirtelen mozdulat most egy kicsit tabu téma lesz nálam. Amint sikerült végre felülni és eljutni a wc-re, a tükörben rég nem látott énem köszönt vissza. Megint van rajtam hús és nem csak csont vagyok, hajam hossza is végre az eredeti, bőröm színe sem olyan fakó, most van színe. Tora most már nem nevezhet múmiának. Vajon Torával mi van? Az sem tudom mióta vagyok ki ütve.
- Aj fiam, te is olyan vagy mint a bátyád! Azt sem tudtam normálisan ki kezelni. - apa lecseszett a maga sajátos módján.
- Én is örülök neked apám, mond mióta vagyok itt és hogyan tudtál megmenteni? És mi van Torával?
- Hát, hogy mióta vagy itt az eléggé tág fogalom. Inkább hogy mióta vagy megint az élők között az az inkább megfelelő. A baleseted a földi idő szerint két hónapja volt, csak így tudtalak megmenteni. Az idő volt a legnagyobb ellenségem, vissza hoztalak a régi mivoltodba, akkora mikor még a bátyád nem kínzott meg. Hogy mi van azzal a is démonnal akit magad mögött hagytál? Még mindig ott él abban a házban ahol laktatok. Minden egyes nap keresett téged mindenhol, csak ide nem tudott le jutni mert nem engedtem, ő tehet arról ami ott történt, ha nem mented meg nem lett volna ez sem. Még egy ilyen kis valaki is mint annak a kis démonnak a szeretője elintéz egy ilyen hatalmas démont mint te, ez meg engedhetetlen. Szépen itt maradsz a seggeden. - még mit nem, egy percet sem maradok itt. Gyorsan fel öltözök és nyitok egy portál a pokol és a házunk között.
A friss hegyi levegő szinte ketté hasítja a tüdőm amint levegőt veszek, megszoktam a pokol kén köves levegőjét, de itt az ideje a változásnak.
Kis lakom ajtaján belépve egy romokban heverő nappali fogad és ideges cica. Nézeget, végig mér, de az ölelő karok helyett egy kés kapok a torkomhoz és öt karmost ujjat a mellkasomhoz. Szóval nem ismer fel, erőmből egy keveset ki engedek, éppen csak annyit amivel tudom bizonyítani, hogy én vagyok az.
- Cicám, hát így kell fogadni a ház urát? - veszem el nyakamtól a tört és tenyerébe csókolok, karmos kezét is megfogom és az is kap egy csókot. Amint felnézek rá hát igencsak meglepődök, Tora az én ki s bestiám zokog. Most boldog vagy szomorú a vissza tértem miatt.
- Te hülye, tudod mennyit kerestelek? Még a pokolba is lementem de nem mondtak semmit. És egyébként mi ez az új kinézet? - mellkasomhoz bújik, azonnal át ölelem. Annyira hiányzott már, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen vadmacska lesz aki lenyugtat. Percekig ölelem, nincs az az ember aki el választhatna tőle. Ujjamat álla alá teszem így emelem meg a fejét, szemecskéiben még mindig ott ülnek a sírás kis szikrái, lassan hajolok ajkaira elfelejtetve minden szenvedést mit akkor okoztam míg nem voltam mellette. Ajkai még most is olyan puhák és édesek mikor legelőször csókoltam, finoman harapdálom ajkait majd bebocsájtást kérve amire szerencsére nem kell várnom. A csókunkba minden érzelmemet bele adtam és adom, féltés, szeretet, vágy. Egyet gondolva a szobánkba varázsolom magunkat. Óvatosan lefektettem az ágyra a csókot egy pillanatra sem megszakítva, mikor mégis elválnak ajkaink én a nyakát kezdem el ostromolni. Karmos kis kezecskéit a hátamra teszi, majd árkokat szánt bele az élvezettől. Nyaka kényeztetését abba hagyva a felesleges ruha darabokat le szagmattom róla, minek az. A többit meg képzeljétek el ti.
Végig rohanom a házat, de sehol sincs. Mi történt? Hová lett? Ugye nem veszett el örökre? Kétségbeesésemben a pokolba is lemegyek, de hiába keresem, vagy kérdek meg bárkit senki sem tud a holléte felől.
Tora
Vagy egy hónapja annak, hogy eltűnt. A ház szinte romokban én pedig a földön ülve szorongatom az egyik párnát amin még érezni lehet az illatát. Igaz a mondás, miszerint akkor értékeljük igazán amink van, mikor már elveszítjük. Elveszítettem ez egyetlen személyt, aki szeretett és akit én is szerettem...
Hirtelen zajt hallok. Valaki jön... bele szagolok a levegőbe, de nem érzek semmit. Felkelek, ha rossz szándékkal érkezett az illető ne tudjon meglepni. Jobb híján egy kést ragadok a kezembe és úgy vetem rá magam mikor belép a szobába. A kés éle a nyakának feszül, a karmaim meg a mellkasának, felkészülve arra, ha támad, kitépem a szívét. Megragadja a kezem és magához szorít, a testembe áramló erőt ezer közül is felismerném. Aesma! De mi történt vele?
- Cicám, hát így kell fogadni a ház urát? - csuklómnál megragadva elhúzza a kezem és kiveszi a kést belőle. Mikor a tenyerembe csókol végig remeg az egész testem. Ő az? Tényleg Ő az?!
Könnyek gyűlnek a szememben, részben a harag, részben a megkönnyebbülés miatt.
- Te hülye, tudod mennyit kerestelek? Még a pokolba is lementem de nem mondtak semmit. És egyébként mi ez az új kinézet? - fejemet a mellkasának döntöm ő pedig átkarol. Istenem, olyan jó a karjai közt lenni! Hosszú, örökkévalóságnak tűnő percekig öleljük egymást. Finoman az állam alá nyúl és felemel, én meg könnyes szemmel nézek egyenest az övéibe. Valahogy most olyan más...olyan emberi... melegséget áraszt.
Hiába változott meg testileg, a csókja a régi. Bénító és édes, szinte már bele pusztulok. Ugyanolyan mohó és vad... talán ezért szeretem annyira. Mikor a nyelve a számba csúszik felnyögök de nem ellenkezem. Minden porcikája kell nekem. Kezeim hol a hátán vándorolnak, hol leomló tincseibe túrok bele.
Hirtelen erősen magához húz, majd a következő pillanatban már a szobánbank vagyunk. Az ágyra fektet és csókol tovább, én meg igyekszem kiélvezni nyelve minden apró mozdulatát.
Mikor már alig kapunk levegőt a nyakamra csúszik és ott kezd csókolgatni, én meg csak a hátába kapaszkodok és végig karmolom mikor érzékeny pontot talál. A ruhák is lassan lekerülnek rólam majd halad tovább. Én is megszabadítom a felesleget ruháktól és mellkasán végig simítva vállánál fogom meg és húzom följebb.
- Mi tartott eddig? Mért nem jöttél hamarabb?- igazából magam sem tudom, akarom-e hallani a választ, ezért inkább megcsókolom mielőtt szólni tudna. Keze egyre lejjebb kerül, majd mikor elérnek a lábaim közé simogatni kezd. Forróság önt el, mikor a nadrágom alá nyúl és úgy folytatja.
Türelmetlenül kezdem el leszedni az övét, de végül inkább csak felperzselem, de úgy, hogy őt magát ne sértsék meg a lángok
- Ezt mikor tanultad? - Kérdi két csók között. Én csak felnevetek és a nyakába vájom a fogaim.
- Sok mindent nem tudsz még rólam, édesem-elvigyorodok és lelököm magamról majd csípője fölé térdelek. - Mi lenne, ha most én szórakoztatnálak egy kicsit?
Meglepetten néz rám, de nem ellenkezik csak hagyja, hogy a nyakába fúrjam a fejem és csókolgatni, harapdálni kezdjem.
Aesma
- Mi tartott eddig? Mért nem jöttél hamarabb? - Már nyitnám a számat de nemes egyszerűséggel belém folytja a szavakat azokkal az izgató ajkaival. Már mennyire hiányzott mindene, így nem is tétlenkedek minél hamarabb szeretnék vele szeretkezni. Megmutatni milyen az amikor nem csak az elvezetett hajszoljuk, hanem figyelünk egymást minden kis reakciójára, rezdülésére. Kezeim maguktól kúsznak egyre lejjebb drágám testén, mikor vágyára simítok érzem, hogy elönti a forróság főleg mikor le akarom róla halászni a nadrágot mert az még rajta hagytam. Cicám is nagyon türelmetlen, kis kezecskéivel akarja leszedni a nadrágomat de az mikor nem adja meg magát leperzseli rólam. Ez még új!
- Ezt mikor tanultad? - érdeklődök két csók között.
- Sok mindent nem tudsz még rólam, édesen. - elvigyorodik majd lelök magáról és a csípőmre ül. - Mi lenne ha, most én szórakoztatnálak egy kicsit. - meglepetten nézek rá de rá hagyom akár mit is szeretne. Nyakamba fúrja arcát majd elkezd csókolgatni , harapdálni.
Egész éjszaka szeretkezünk, egyszerűen nem tudunk egymással betelni. Amikor megismertem egy hisztis kis macska volt aki azt hitte, hogy övé a világ mert eddig mindig az volt amit ő akar. Velem meg hát rossz lóra tett, nem engedtem mindent és ennek hála mostanra a szerelmem aki viszont szeret.
Reggel lévén én kelek korábban, Tora még az igazak álmát alussza. Lemegyek a konyhába majd a hűtő tartalmát is át vizsgálom, hogy miből is tudnék neki reggelit csinálni. Találok egy kis dzsemet, vajat meg tejet és narancs levet. Pirítóst csinálok magunknak az övére nem teszek semmit majd ő tesz magának, ameddig a pirítós pirul addig főzök egy kis kávét is. Mikor mindennel végzek egy tálcára teszek mindent így indulok meg a szobánkba. Be érve szerelmem kezd ébredezni.
- Jó reggelt szerelmem, hoztam egy kis reggelit úgy is kell az energia veszteséget pótolni. - leülök mellé az ágyra arca megint pirosas, megyen most attól amit mondtam, de Torát nem ehet csak így zavarba hozni.
- Neked is. - kapok egy kis puszit tőle. - Való igaz be kell pótolni az energiát, hogy később is legyen.
- Tudod szívem nem akarom pont most felhozni a témát de megmondanád ki volt az a pasi a múltkor?
- Semmi baj, ő Riho a volt szeretőm. Már az elején megmondtam neki, hogy sosem fogom szeretni de úgy néz ki ő mégis belém szeretett. A várban is egyre többen tűntek el akik az én ágyamban kötött ki, ezért a várbörtönbe száműztetem.
- Ha végeztünk a reggelivel akkor lemegyünk a pokolba és megkeresem az én szadista testvérkémet és a kezére játsszuk, úgy is mindig unatkozik és mellette úgy sem fog ez a Riho. Mit szólsz hozzá? - lehet, hogy nem akar lejönni a történtek után.
- Jól van lemehetünk, de apád nem fog semmi rosszat tenni?
- Nem fog nyugi.
Miután megreggeliztünk és felöltöztünk nyitottam egy átjárót a pokolba, ahol apám fogd minket. Torára elég csúnyán néz de most nem érdekel. Testvéremet is megkeressük és vázoljuk a tényeket neki. Mikor elmeséltünk neki mindent a sunyi csillogás már ott is volt a szemeiben. Nem kell sokat várnunk és már Rihoval az oldalán tér vissza aki egy kicsit mintha már szét lenne csúszva. Magukra is hagytuk őket hadd szórakozzanak.
- Drágám és most csukd be a szemed van egy kis meglepetésem neked. - gyorsan be is csukja őket én meg a saját eredeti palotámba viszem, amibe először járt az csak a ”nyári” lakom.
- Most kinyithatod. - mikor kinyitja őket egyszerűen a torkára forrnak a szavak, nem egy földi kastély de mindent megtettem annak érdekében, hogy kényelmes és komfortos legyen.
- Tora! Köszönöm, hogy itt vagy nekem és velem. - csókolóm meg szerelmemet, mert ha ő nem lenne sosem ismertem volna meg a szerelemet. Még nem tudom, hogy mit hozz majd nekünk a jövő de addig is ki élvezünk minden egyes pillantatott amit egymással tölthetünk, legyen az jó vagy rossz.
|
