|
A délelőtt hamar elrepült, délutánra érkezek meg az edző terembe. Van bennem némi fölösleges feszültség, már csak abból kifolyólag is, hogy nem élveztem el, a Tommal való aktus során. Edző ruhát húzok és némi bemelegítést követően ledőlök a fekpadra nyomni párat a súlyzóval. Jimmy, a személyi edzőm segít a dolog helyes kivitelezésében. Már az elején tisztáztam vele, hogy nem szándékozom olyan izompacsirtává válni, mint ő, csupán csak egészséges kinézetű, enyhén kidolgozott férfi izmokra vágyom. Ezt úgy néz ki, tartjuk is. Már évek óta ide járok, a személyzet, a kiszolgálás és a berendezések minősége is kiváló. Persze azért otthon is kialakíttattam magamnak egy kondi termet, de oda akkor megyek, ha magányra vágyom. A különböző súlyemelések közt az aznapi történések cikáznak elmémben. Yosuhiro érkezése nagyon meglepő volt. Már rég eldöntöttem, hogy nem érdekel anyám akarata, nem fogom alkalmazni ezt a srácot, mintegy szembeszegülésként. Erre meg, ahogy megjelent… nem engedhettem el… bár már megszokhattam volna, hogy az ő akarata mindig érvényesül. TE JÓ ÉG! Ezek szerint még a végén tényleg megházasít! ÁH, nem, azt nem engedem! Annak igazán nem lenne értelme…
-Rendben Erick, mára végeztünk. – ránt vissza a valóságba Jimmy hangja.
-Máris?
-Hát, ha nem akarsz izmosabb lenni, akkor igen. És ne felejts el egy fehérje tumixot tolni Peternél!
-Jól van, akkor megyek, meglátogatom a srácot, kösz, az órát!
-Holnap?
-Szerintem jövök… - kezetrázva búcsúzom, aztán a pultnál helyet foglalva várom, hogy Peter kiszolgáljon.
-Nem gondolta meg magát? –kérdezi széles mosollyal a kopasz fiatal izomkolosszus.
-Az anabollal kapcsolatban? – kérdezem az italt felhajtva.
-Igen…
-Nem, nem gondoltam meg magam. Mondtam már, hogy a természetesség híve vagyok. A te típusod túl sok nekem. Ráadásul még szeretném használni a játékot. -mondom komoran, mire ő felkacag.
-Rendben, de ha mégis meggondolja magát, tudja, hol talál! Csak egy szavába kerül és beszerzem. –törli le a pohár nyomát a pultról, majd a következő vevőhöz siet.
Mivel már ezer éve ismerjük egymást, így bemert avatni illegális üzletébe. Persze tisztáztam vele, hogy nem vágyok ilyesmire. Ennek ellenére mindig érdeklődik, bár valójában szerintem csak barátkozni akar… Levetem izzadt ruháimat, lezuhanyozok, úgy megyek egy kicsit lazítani a szaunába. Derekam köré tekerem a törölközőt, és beülök egy szabad fülkébe, elmém csöndjébe zárkózva. Nem tudok elszakadni a ténytől, hogy Yasuhiro mennyire hasonlít Yamamotora… Kíváncsivá tett a dolog, többet kell róla tudnom! Holnap fel is bérelek egy magánnyomozót, hogy mindent derítsen ki. NEM! Még ma! Falnak támasztom fejem. Zavaros minden. Tommal kapcsolatban meg főleg. Vele igazán nem fogom vissza magam, de mégsem hátrál meg. Hogy lehetséges ez? Az egyetlen, aki ilyen kitartó, az a telefonon, vagy neten rendelt prosti, ki a pénzért bármit bevállal… Mondjuk, ha azt nézem, akkor Tom is azért csinálja, ezt már legelső alkalommal kifejtette. Talán nincs is min rágódni. Mindenesetre el tudnám viselni, hogy bármikor megdugjam, mikor kedvem szottyan…
Kínyílik kamrám ajtaja, s egy szőkés barna hajú srác sétál be rajta, szintúgy egy szál törölközőbe. Széles mosoly ül arcán. Leül mellém, szemeit lehunyva, falnak dől ő is. Jóval izmosabb, mint én. Nem értem miért hajtják ennyire magukat. Kinek kell ez? Szerintem a nagy izomhajhászásba elvesztik realitás érzéküket, s mire észbe kapnak, már nem tudnak leállni. De kérdem én, mi értelme az 50 cm-es karnak, ha aztán meg nem áll fel? Hetedik érzékem azt súgja, hogy egy szempár tapadt rám. A srácra nézek, ki ismét mosolyog felém. Nem szól egyikünk sem, de jól tudom, mi van itt készülőben. Pár perc beletelik, mire veszi a bátorságot és felém sétál. Leveti földre törölközőjét, melytől feltárul méretes izgalomtól duzzadó szerszáma. Nocsak, ezek szerint, még nem kokszoltad szét magad? – gúnyolódik elmém. Egy- két másodpercig hagyja megcsodálni testét, az látszik, hogy önbizalomban nincs hiány. Szinte egész teste le van gyantázva, szőrt talán nagyítóval sem találnék rajta. Mell izmán végig gördülő izzadság csepp bennem is felébreszti a vágyat. Közelebb lép, s ugyanazzal a pimasz mosollyal letérdel elém. Kihajtom törölközőmet, mely alól feltárul saját keményedő játékom. Örömmel hajtja rá fejét. Igazán élvezetes bele süllyedni arcába. Csak néha fogát érzem, s nem a kellemes módon. Kezével prosztatámat masszírozza, majd megérzem, amint feldugja egyik ujját. Evezek az élvezet tengerén. De azért bevillan Tom emléke, ő sokkalta jobban csinálta… Mégsem dugtam meg ma. Adni akartam egy kis jót is magamból, ezért nyaltam ki. Biztosan megszenvedte a fenyítést. S nem akartam elélvezni vele, mintegy ily módon büntetve magamat azért, mert engedtem vágyaimnak, és durvább voltam az átlagnál vele. Ilyet csak a fizetősökkel engedek meg magamnak. Azt hiszem, kezd elhatalmasodni rajtam ez a dolog. Már-már túlontúl átvettem Yamamoto stílusát, de úgy érzem, csak ezzel tudom életben tartani emlékét. Erre jön ez a srác is, aki szakasztott mása neki… Szokatlan és megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, mikor megláttam…
-Támadó vagy, vagy befogadó? – húz vissza a jelenbe a farkamat kényeztető srác hangja.
-Attacker… -felelem enyhén sóhajtva.
- Ez szomorú, mert én is. Most az egyszer tehetnél kivételt és beengedhetnéd ujjam mellé farkamat, mit szólsz? –kérdezi, míg ismét tövig nyeli botomat, hogy ezzel is meggyőzzön.
-Mondtam már, attacker…- lelököm magamról, felveszem törölközőmet, és kisétálok, hogy az meg se tud szólalni a meglepettségtől. Egyébként sem volt az esetem. Én a törékenyebb srácokat preferálom. Azt még megengedtem volna, hogy leszopjon, talán el is élvezek, na de hogy megdugjon… ezt benézte. Yamamoto óta senki nem használt ukeként. Majd nem ez a kokszos fogja elkezdeni! Sőt! Engem még egyszer senki, az biztos!
Későre jár már, mikor hívnám a magánnyomozó ismerősömet, megbízást adva. Régi kapcsolat van köztünk, már jó pár munkát adtam neki. Hiába, szeretem tudni, hogy kikkel van dolgom. Ami azt illeti, ezt a Tom gyereket is jobb lesz lenyomoztatni. Keresem a Blackberry-met égen-földön, de sehol nem találom. Ekkor jut eszembe, hogy annyira siettem a terembe levezetni a szexuális feszültséget, hogy az irodába felejtettem. Sebaj, majd holnap bemegyek érte, estére már úgyis ki szoktam kapcsolni. Nyugtázom a helyzetet. Forró fürdőt veszek, aztán ágyba bújok.
A reggeli dugó mit sem segít kedvem javításában. Amióta anyám bejelentette, hogy van számomra valakije, azóta padlón vagyok érzelmileg. Miért kell neki még ebbe is beleavatkoznia? Mondjuk bátyám nyomán nem is tudom mit reméltem… S ahogy körmönfont módon elintézte az ifjú Newton munkába állítását, nem sok jóval kecsegtet a jövő. Mert szinte egészen biztos vagyok abban, hogy az ő keze van a dologban. Előre tudta, hogyha meglátom, majd nem tudok nemet mondani a felkérésre. Már előre tartok az „esti partitól”, ahol bemutat annak a lánynak. MEGNŐSÜLNI- fut át agyamon, de abban a pillanatban el is hesegetem, keserű a szám íze, ha erre kell gondolnom.
***
-Ne vigyék el az autót, mindjárt jövök vissza! – vetem hátra a porta szolgálatot végző srácnak. A liftben beütöm a legmagasabb szint számát, s a perc töredéke alatt fent is vagyok az emeleten. Ahogy széttárulnak az ajtók, Yasuhiro-t látom a várótermi kanapén feszengeni.
-Hát te? –nézek rá csodálkozó arcot vágva.
-Ohayou!(Jó napot!)- vágja magát egyenesbe,- Maga mondta uram, hogy ma találkozzunk, ugyanabban az időben… - törtet utánam a folyosón.
-Helyes, látom figyeltél! –morgom neki, miközben az asztali papírok közt turkálok, a telefont keresve. Bizonyára azt gondolod, hogy eltévesztettem a napot, de ki kell, ábrándítsalak, ez csupán egy teszt volt részemről. Viszont gratulálok, átmentél rajta!
-Arigatou gozaimasou sensei! (Köszönöm szépen tanár/tanító/mester!)
-Kérlek hagyd a japán halandzsát, kifejezettem ellenemre van a hangzása!- nézek fel rá, ki még mindig meghajolva áll asztalom előtt hálálkodva. Valójában Yamamoto sok mindenre megtanított, beleértve e nyelvet is, de mióta nincs velem, azóta rosszul esik hallani az ilyesféle szavakat. Szívet szaggatóan rosszul.
-Gomen nasai sensei! Illetve bocsánat uram! –hajbókol ismét.
-Ja és ezt a hajladozást is abbahagyhatod, nincs rá semmi szükség! Amerikába vagy, úgyhogy kérlek, viselkedj is úgy, mintha amerikai lennél! –folytatom okítását, miközben megtalálom a Blackberryt, melyet mellényzsebembe csúztatok.
-Elnézést uram! Habár a szüleim itt élnek, én a nővéremmel Japánban nevelkedtem, és mint olyan, nehéz leküzdenem a megszokott illedelmességi formákat. A nyelvet nem különben.
-Most az egyszer el van nézve. –rágyújtok egy szivarra, az ablakhoz sétálok, kezemben egy sárga dossziéval. –Lenne számodra egy munka, de mit szólnál, ha reggeli közben vitatnánk meg?
-Nem is tudom uram, nem szeretnék rosszalló pletykák középpontjává válni. –feszeng még mindig ácsorogva. Szándékosan nem kínálom hellyel, ezzel is azt vizsgálva, van-e benne annyi modor, és szolgaiság, hogy csak akkor üljön, ha én mondom?
-Ez fennkölt gondolat, de ne hidd, hogy nem fognak pletykálni! Itt mindenkiről kering valami. Ha nem ezért, akkor éppen másért. Nem lehet kikerülni. Másrészt neked, mint a tanítványom, éppen az lesz a feladatod, hogy mindenhova elkísérj, és megtanuld az életben maradást a szakmában. A harmadik ok és egyben lezártnak tekintem a témát, az az, hogy éhes vagyok, enni megyek, s ha te most itt maradsz, akkor semmi hasznodat nem veszem, ergo fölöslegesen jöttél ma be. Van kérdés, vagy indulhatunk?
-Nincs kérdés uram, mindent értek és indulhatunk!
-Ezt örömmel hallom. Akkor csak utánad! –nyomom el szivaromat a hamutartóba, s intek másik kezemmel, s a dossziéval az ajtó felé.
***
Egy közeli étterembe viszem, ez a megszokott helyem. Szeretek idejárni, mivel törzsvendég vagyok, így mindig fenntartanak számomra egy zárt helységet. Még az elején tisztáztuk ezt a felállást, ugyanis nem vagyok oda a nagy tömegért. Hangulatos kis hely, az ember betérve úgy érzi, belecsöppen az éjszakai életbe. A folytonos félhomály, a gyertyák meleget árasztó fénye, mind- mind meghittséget és nyugalmat áraszt. Valahogy úgy érzem, hogy hasonló világ rejtezik lelkem mélyén is. Már ami a sötétséget illeti. A fényt Yamamoto iránt érzett szerelmem jelentette, mire csak elvesztése után döbbentem rá. Ez keser-édes volt számomra. Megvilágosodott elmém jeges magánnyal párosult. Addig a napig csupán egy önző, erőszakos alakot láttam benne, aki elveszi azt, ami neki kell.
-Foglaljanak helyet! Hozhatok egy italt, esetleg míg választanak?- vezet a főpincér asztalunkhoz, majd kiosztja az étlapot.
-Nekem csak egy menteset George, és neked Yasuhiro?
-Én nem szeretem a sört, uram. –feleli az étlapot bújva.
-Vízre gondoltam, szénsavmentes vízre Yasuhiro…- nézek rá komoran.
-Jaj, igeeen, az jó lesz nekem is uram, köszönöm! – mondja fülig vörösödött arccal.
-Akkor két mentes George, és a szokásos reggeli menü.
-Az jó lesz nekem is uram!- vág közbe a fiú.
-Omlett? –nézek vissza rá.
-Tökéletes uram!
A pincér összeszedi az étlapokat, majd távozik.
--Ha megengedi uram, ez elég drága hely, nem fontos nekem is rendelnie, elleszek én a vízen is, míg maga befejezi…
-Ez most komoly?- csodálkozom,- Nem hívtalak volna meg, ha nem tehetném meg. Gondolod, hogy egy vállalat vezetőjeként nem engedhetek meg magamnak egy efféle helyet? S különben is, úgy tudom te is tehetős családból származol, akkor mi ez az anyagiaskodás? –förmedek rá.
-Elnézést uram! Csupán nem szeretnék terhet jelenteni…- süti le szemét tördelő kezeire. –Habár tehetősek a nevelő szüleim, sosem kaptunk annál több pénzt, mint amennyire feltétlenül szükségünk volt. Tulajdonképpen azért, hogy megbecsüljük annak értékét.
-Ez helyes is!- hátradőlök székemben. –De ne aggódj emiatt, nem szoktam meggondolatlanul cselekedni!- mondom immár higgadtabb hangnemben.
Az ajtóban feltűnik a pincér, ki egy kis kocsin tolja be az étket, és minden mást. Szépen tálal, kitölti az italokat, én eközben elszívok egy cigarettát és a blackberrymen intézem az ügyeimet. Eztán megreggelizünk, s dolgunk végeztével átcsúsztatom hozzá a dossziét.
-Egy áruház lánc megbízása. Hétfőre legyenek a tervek az asztalomon! Ez az első megbízásod. Ne kelljen benned csalódnom!
Érdeklődve lapoz bele az anyagba, s némi izgatottság ül ki arcára. Sűrű fekete pillái inkább tűnik nőiesnek, mintsem férfiasnak. Szája egy az egyben kiköpött mása Yamamotoénak, az ő származásukra jellemző íves görbület eszembe juttatja miként perzselte fel vele bőröm-kizsákmányolóm. Az emlék hatására bizseregni kezd ölem, s semmire nem vágyom jobban, mintsem hogy újra csókoljanak azok az ajkak. Beteg ember vagyok, megvallom. Hogy szerethet bele a préda a vadászába? Mily beteges vonzalom ez, melynek üldözése mérgezi lelkem?
-Yasuhiro mondd, hogy állsz a lányokkal? – szólok hirtelen, megzavarva az olvasást. Bár arcát takarja a dosszié, mégis látom, amint megáll benne az ütő kérdésem hallatán.
-Aaa.. lányokkal, uram?- ismétel, lassan leeresztve a dossziét arca elől. –Sehogy…- sóhajt, miközben a terítő egy pontján matat ujjával.
-Az mégis hogy lehet?- kelti fel érdeklődésem.
-Nekem az még nem jött össze…
-Tán a fiúkat szereted?
-Jaj, neeeem, uram, ne értsen félre, csupán csak még nem voltam senkivel! Izééé, úgy értem lánnyal, mármint fiúval se, vagyis… - hirtelen hallgatás töri meg a magyarázat zuhatagát. Na, ez érdekes…- nyugtázom magamban.
-Gyere, ideje indulnunk! Az esti parti előtt még el kell intéznem néhány fontos ügyet. Most elviszlek és gondolom, este nálunk találkozunk?
-Ööö.. elnézést uram, de nem értem… a partikra is el kell mennem önnel? –néz zavarodottan, míg összeszedjük holminkat az asztalról.
-Haha! Ez jó! –kacagok fel, - Azt ne mondd, hogy elfelejtetted leendőbeli sógorod anyjának a partiját! – s bennem is megáll az ütő, amint kiejtem a „sógor” szót a számon.
-Tisztelettel uram, de nem tudom, miről beszél…
-Anyám, Eva Black, nevelőanyád jó barátja, aki neked is elintézte, hogy megkapd ezt az állást, ma estélyt ad, ahova a Newton család is hivatalos, s legfőképpen azért, mert legújabb kedvenc időtöltése, hogy második és egyben utolsó ficskáját is megházasítsa, aki történetesen én volnék, a Newton család egyetlen hajadon lányával, aki történetesen a nővéred. Ha információim nem csalnak…
-Oh, hát maga az uram?- néz szomorúan rám.
-Tán nem tartasz erre méltónak?- nézek vissza gyanakvón.
-Dehogyis uram! Nem erről van szó! Csak maga… olyan jó embernek tűnik… - süti félre fekete tekintetét. Teljesen összezavar.
-Ezt mégis hogy értsem?
-Semmi, semmi uram, csak hát elhoz ilyen drága étterembe világos nappal, nem által velem mutatkozni, annak ellenére, hogy utálja a japánokat, és még partira is hív…
-Hogy-hogy hívlak? Hát a szüleid? És egyébként egy szóval sem mondtam, hogy utálom a japánokat.
-Akkor elnézést uram, biztos félreértettem! A szüleim pedig nem szoktak magukkal vinni a társadalmi eseményekre. A nővéremet igen, de engem nem…
-Na ne nevetess! Márpedig el fogsz jönni! Ezennel meghatározom, mint a munkád részeként, hogy elkísérj ide is, ezáltal is erősíteni a kapcsolatunkat!- jelentem ki határozott hangon.
-Kapcsolatunkat?
-Hát persze! Hiszen meg kell barátkoznunk a másik jelenlétével, jobban kiismerhetlek és megtudhatom, mely téren vannak még hiányosságaid, melyeket igyekszünk majd pótolni, hogy jobb lehess a szakmában. –teljes mértékben tisztába vagyok azzal, hogy amit most itt összehordtam, az csupán halandzsa. Semmiféle előnye nem származik abból, ha velem tart egy partira, mely még csak nem is szakmai kivitelű. Pusztán csak önös érdekeimet akarom kielégíteni azzal, hogy elviszem. Túlságosan is fel kelltette az érdeklődésemet…
Hazafurikáztam, kiraktam egy olyan környéken, ahol én sem szívesen élnék. Azt mondta ott bérel egy kis garzont. Nem értem ezt az egészet. H a nevelőszülei tehetősek, akkor őt, hogy hagyhatják ilyen helyen élni? És hogy-hogy nem viszik sehova? De meg kell, valljam, a legjobban az érdekel, hogy eddig hogy-hogy nem volt még kapcsolata… Még az esti indulás előtt fel is hívom kedvenc nyomozómat és kiadom neki a megbízást. Nézzen utána mind a két új alkalmazottamnak. Nem is kell több instrukció, túl régóta dolgozunk már együtt ahhoz, hogy magyaráznom kelljen a részleteket.
|
