Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Utolsó bejegyzés...
Korhatár: 16+
Műfaj: Horror
Kategória: Halloween
Feltöltő: Sado-chan
Feltöltve: 2014. 11. 09. 13:48:01
Módosítva: 2015. 07. 08. 22:21:16
Módosította: Sado-chan
Megtekintve: 1066 db
Kritikák: 2 db
 Utolsó bejegyzés...

 

Esős, októberi nap...

Egy csapat fiú a közelgő Halloweeni bulihoz helyszínt keresve keveredik egy elhagyatott épületbe. Fáradtan, esőtől átázva térnek be, majd kezdik felfedezni a helyet.

Nyirkos, dohos, romos épület, a falai bármelyik pillanatban össze dőlhet, de valahogy mégis meg van az a hangulata miszerint nem lakatlan, bármikor, bármelyik fal mögül elő ugorhat egy ember. Egy kísértet ház, akár csak Csernobilban.

- Hé...fiúk...- kiált fel az egyik- szerintem én tudom mi ez a hely...- az egyik szoba ajtajában állva kiált a többieknek mire azok oda rohannak hozzá- szerintem ez egy diliház!- lassan, bátortalanul lépnek be a lakatlan szobába.

- Ez állati!- jegyzi meg az egyik fiú- Ennél jobb helyet kizárt, hogy találunk

- Én én nem tartom túl jó ötletnek... mit gondolsz, mért mentek el az itteniek... szerintem menjünk- indul el a kijárat felé, de egy másik vállon ragadja és vissza rántja

- Ne legyél már ilyen betoji!...

- Ide nézzetek!- szól közbe az egyik, aki már be is ment a szobába és most a szekrényebet, fiókokat kezdi el fosztogatni- azt hiszem ez egy napló...- mindenki oda gyűlik, látni akarják a könyvet. Egy dohos, régi könyv, megsárgult lapokkal a borítóján pedig csupán ennyi áll: Yoshio Ichijo

 

- Add ide!- kapja ki a kezéből, majd az egyik székre ülve lapozgatni kezdi.

- Mi áll benne?

- Egy csomó rajz és sületlenség... várj, azt hiszem találtam valami érdekeset...

 

 

Kedves naplóm!

1957. Október 17.

 

Újabb őrjítő nap az Intézetben...lassan kezdem érteni, hogy az itt élő, viszonylag ép elméjű társaság mért hívja a Pokol kapujának ezt a helyes. Őszintén... tényleg olyan mintha a pokolban járnék. A falak nyirkosak, penészesek, a vakolat és a csempe hatalmas darabokban mállik le és néhol már a csupasz tégla is kivillan alóluk. A bútorok sem sokkal jobbak, némely más a fémvázig le van csupaszítva, a szekrények ajtajai rendszeresen leesnek... tisztára mint valami elfuserált horror filmben. Igazából nem vártam mást, mikor először jártam itt már akkor úgy nézett ki mint egy összedőlni készülő romhalmaz.

 

A tegnapi érkezésem sok beteget felzaklatott, némelyikre még emlékszem, de persze ők nem ismertek fel, nem is vártam tőlük, a sok elektrosokk... az is csoda ha a nevükre emlékeznek... nagyon remélem nem kapok újabb rohamot és nem dugnak be megint a kínzó kamrába...még mindig jól emlékszem milyen szörnyű volt...

 

- Kínzó kamra? Jesszusom, ez durva...

- Jaj hagyjuk már, biztosan csak túloz. Inkább olvass tovább!

- Jól van na! Szóval...

 

Remélem nem dugnak be megint a kínzó kamrába, állítólag a múlt éjjeli sikoly azé a lányé volt akit ma reggel a gondozók a hullaház felé menet a folyosón hagytak. Páran látták közelebbről is, azt mondták tele volt sebekkel égés és tű nyomokkal a holtteste.

 

 

1957. október 18.

 

Mint kiderült itt tilos a napló írás, így titokban kell csinálnom miután mindenki lefeküdt. Szerencse, hogy nincs szobatársam... biztosan beköpne...

A reggelek olyanok mind régen... 7-kor ébresztő, ellenőrzés majd gyógyszer osztás, reggeli. Nem telik el nap anélkül, hogy valakit el ne vinnének, ma reggel például az egyik idősebb fiút kellett lefogni. Azt ordította ő a sátán fia és mindenkit el fog pusztítani...néha már sajnálom az ilyeneket, Ehhez képest az én bajom semmiség, skizofrénia, ugyan már! Akár egy nátha...

Reggeli után az alkotó szobába vittek minket, azt mondták a festés jót tesz a megmaradt agysejteknek... vagy valami ilyesmit...

Emlékszem... nagyban festegetek, az egyik ápoló pedig megkérdi mit ábrázol a képem.

 

- Magamat...magunkat- mutatok a tükör két oldalán álló fekete és fehér festett alakra

- Magatokat? Mégis ki a másik fiú?- kérdi aggódó fejjel

-Ő vagyok én- mutatok a fehér alakra- Ő is én vagyok... vagyis... a neve Kuro...”

 

Én hülye barom! Ami ellen eddig harcoltam, tiltakoztam most önként beismerem? Azok a hangok a fejemben... az a sok kiesett idő... még mindig nem akarom elhinni! Ezzel a pár mondattal csesztem el a napom és ástam el magam egy életre...

 

 

1957. Október 20.

 

Lassan úgy érzem megőrülök...

Nincs itt semmi, csak mocsok, pusztulás és őrület, most, hogy egy napig nem írtam úgy érzem kezdek begolyózni. Mivel beszélni nem tudok róla, kénytelen vagyok leírni...

Tegnap újabb két gyerek tűnt el, és az a legrosszabb, hogy mindez hidegen hagy mindenkit, mondhatni természetes... mintha az élet itt semmit sem jelentene.

Egyhangúan ül mindenki az étkezőben. A viszonylag épelméjű lakók csendben kanalazzák a moslék ízű levest, míg a gondozók – vagy pár haverommal dementoroknak nevezett egyének- agyilag csökkent társainkat pesztrálják.

- Figyu Ichi...- szólal meg az egyik srác- lassan itt az Október vége... tudod mit jelent ez?- kérdi vigyorogva”

Innen tudom hanyadika van, ugyanis teljesen össze mosódtak a napok.

- Nem, de van egy olyan sejtésem, hamarosan úgyis elmondod...

- Halloween te nagyon ütődött!- neveti el magát

- Igen... és?

- És?... Mi az hogy és? A kevés ünnep közül amit itt megtartanak ez az egyetlen ahol szórakozhatunk!

- Kizárt, hogy engednék... itt még vécére se mehetsz ki engedély nélkül

- Majd meglátjuk...”

 

Félre értés ne essék, nem vagyok a dolog ellen, sőt! Csupán sejtem mi lesz a vége... tömeges agykurkászás, gyógyszerek és villanydrótok a fejünkbe... köszönöm, nem kérek belőle!

Na jó..akár mennyire elleneztem ekkor, azóta én is be vagyok tőle zsongva.

 

- Na jó, ez dög unalom, menjünk tovább!- kapja ki az olvasó kezéből a könyvet egy másik, türelmetlen társa majd hajítja a sarokba.

- Menjünk...- lassan szélednek szét, egyet kivéve. A fiú aki eddig a könyvet olvasta ott maradt, hogy össze szedje a szét esett jegyzet darabjait

- Jössz már?- néz vissza a haverja

- Igen...várjatok meg- táskájába rejti a könyvet majd utánuk rohannak

 

,oOo,

Otthon, miután már mindenki elaludt a fiú elő vette a naplót és újra olvasni kezdett...

 

1957, Október 25.

 

Kedves naplóm...tisztára úgy írok, mintha valami élő személyhez beszélnék... kész agyrém!...

Az elmúlt pár nap nagy része homályos... a nővérek szerint rohamom volt, utána pedig a gyógyszerektől és a sokktól voltam kiütve, mikor pedig magamhoz tértem az egyik gumi szobában találtam magam egy csinosnak nem igen nevezhető kényszer zubbonyban.

Furcsa, de akkor sem azon agyaltam, hogy mit tesznek velem, inkább azon aggódtam nehogy megtalálják a naplóm, vagy hogy nem tudok így írni...

 

Irónikus, nem? A függőjévé váltam annak a valaminek amiről azt hittem a megmentőm lesz...

 

Arra még emlékszem, amikor az egyik kölyökkel beszöktünk a szertárba majd a konyhára alapanyagokért, mint kiderült a srác kémia zseni... vagy annak hiszi magát.

 

Sütőtök, liszt, anyagok, zselatin, szódabikarbóna, kukorica, edények...meg még egy csomó minden amit nem értettem...

 

A srác úgy döntött mi ketten petárdát fogunk készíteni míg két haverja a díszlettel és a jelmezekkel dolgozik

Igazából nem volt akkora a robbanás, házilag nem is lehetett volna akkorát gyártani... Egyetlen egy hiba volt az egészben... a kezemben robbant fel az egész, az volt az utolsó amire emlékszem... a legközelebbi emlékem az hogy kényszerzubbonyban fekszem a földön, de a kettő közöttről semmi..-

Teljesen kiesett az az időszak...vajon a többiekkel mi van? Vajon bajuk esett, bántottam őket? Lebuktak? Vagy talán folytatják?...

 

1957. Október 26.

 

Ma már egész jól voltam ahhoz, hogy a szobafogságot is felfüggesszék.

A többiek úgy fogadtak mintha évekre tűntem volna el...kezdek kicsit aggódni... mi van ha nem csak pár napra ütöttek ki?!

Reggelinél persze a robbanás és az az utáni volt a téma, ám ettől eltekintve senkit sem érdekelt mi van velem... ők már megszokták az ilyet.

A délelőtti szabad foglalkozáson már újra a Halloween volt a téma-

- Ugye nem tojtatok be ennyitől?- kérdi a fő szervező

- Nem! De minden oké? Nem buktatok le miután... tudod...

- Dehogy, sima ügy volt! Az egyik kis csaj elterelte a figyelmüket míg mi leléptünk

- Ennek örülök...”

 

Nem nevezném ezt barátságnak, de jelenleg ez a pár srác az egyetlen akik még emlékeztetnek a normális életre.

Elég viharos időszak van mostanában, ma is megállás nélkül esett az eső... mintha nem lenne amúgy is elég nyomasztó ez a hely...

Villámlott, dörgött amit jó pár itt lakó nem bír elviselni, a dementorok meg idegesen próbálták őket csitítgatni amit megéreztem és csak még hisztisebbek lettek. A csúcspont persze az volt, amikor egy jól irányzott villámcsapás kicsapta a biztosítékot, ezzel jó pár órányi áramszünetre ítélve az egész diliházat.

Ha már a Pokol kapuja, legyen a hangulat is olyan!

 

Szerencsére a felfordulást kihasználva meg tudtunk lógni és egy nyugodt helyet keresve tudtunk készülni a bulira, már ha lehet egyáltalán annak nevezni...

 

Kaptam is egy listát, hogy mit kell beszereznem: - fáslik

- Vér ( gondolom a klinikáról)

- bármi ami éghető és nagy a lángja

- kaja... sok kaja ( gondolom édesség)

- zene ( mégis hogy???)

Öröm lesz ezt mind beszerezni...

 

1957. Október 28.

 

Ezen a héten már másodjára... egyre gyakrabban jönnek a rohamok és a hangok is felerősödnek. Még most, írás közben is hallom őket...

hangosak... kinevetnek... valaki segítsen!!

 

Újabb nap esett ki és most már az előzményekre sem emlékszem... Kinn feküdtem a kert egy eldugott sarkában, egy szál alsógatyában csurom véresen, kezemben egy késsel...

Félek... ha ez így megy tovább, mi lesz ha én eltűnök, ő pedig kinn ragad... félek, hogy előbb utóbb megölök valakit!

Az is lehet, hogy már megtettem... hogy már végeztem valakivel, itt úgy sem tűnik fel senkinek ha valaki eltűnik.

A nap hátra levő részében ki sem mozdulok a szobámból, most is itt ülök a takaró alatt és fél szemmel mindig az ajtót lesem, nem-e lép be egy dementor hogy elvigyen.

Néha már úgy érzem ez a napló írás sem segít semmit... olyan mintha magamban beszélnék...

Lelkileg már kezdek beletörődni, csak egyet nem értek... mért pont én? Biztosan az előző életemben csináltam valami szörnyűséget, vagy nem tudom.

Talán a hely teszi, egy ilyen nyomasztó környezetben még az ép elméjű ember is megőrülne, hát még egy lelkileg labilis valaki...

Azért kíváncsi lennék, a Halloween szervezése hogy áll... bár... kétlem, hogy részt tudnék rajta venni, pedig már nagyon várom. Ki tudja, lehet, hogy megint rohamot kapok... eszelős fej, szétszaggatott ruhák, csurom véresen mindenütt.... nem is rossz ötlet, akár még egy jó jelmez is kijöhet belőle

 

1957. Október 29.

 

Naplómmal a kezemben, ülve aludtam el. Még jó hogy nem egy dementor ébresztett, hanem az egyik haverom.

A reggeli a szokásos, utána kitereltek mindenkit az udvarra, hogy mozogjunk. Ennek sem sok értelme van, itt elég hidegek a reggelek is, ráadásul október vége van, ne várják, hogy úgy ugráljon mindenki mintha nyár lenne!

Úgy döntöttünk a többiekkel, hogy nem várjuk meg míg megfagyunk, inkább beszökünk és folytatjuk tovább, a határidő amúgy is közeleg, szerencsére- a többiek szerint- már csak apró simítások vannak hátra.

Nem volt nehéz dolgunk, a kb száz elmebetegre jutott összesen négy gondozó, így képtelenség volt mindenkit szemmel tartani, simán beszöktünk.

- Mond, Ichi... minden rendben?- kérdi a haverom- Megint eltűntél, és reggel amikor ébresztettelek...

- Halkabban!...- pisszegem le

- Az a könyv a kezedben... ugye tudod, hogy itt tilos a napló írás?

- Tudom, nagyon jól, mit gondolsz, mért titokban csinálom?!''

 

Utólag bele gondolva... nem kellett volna így rá támadnom. Valószínűleg... mondom VALÓSZÍNŰLEG jót akart... ki tudja...

 

Végül az egyik használaton kívüli termet rendeztük be. Sikerült a kulcsot is megszerezni, a díszletek a helyükön, a jelmezekről végül mindenki maga gondoskodik... Tényleg, nekem még jelmezt kell kreálnom valamiből!!... a legtöbb kaja is már megvan, ami pedig romlékony azt majd közvetlenül előtte fogjuk elkészíteni... Na igen... mindenki beszerezte a rá kiosztottakat, csak én nem.

Késő estére járhat már... pontos időt nem tudok.

Sikerült úgy 'elrontanom' a szobám ajtajának zárját, hogy takarodónál ne tudjanak bezárni, így sikerült kiszöknöm, hogy még ha nem is az összeset, de legalább a kellékek egy részét be szerezhessem.

 

  • Kaja: kész... nem sok, de szerintem elég lesz

  • Éghető cucc: kész...gyertyák, anyagdarabok...nem igen van itt éghető anyag

  • Fáslik: kész... na az van bőven!

  • Vér:... szerintem felejtős...

  • Zene:... pfff...majd énekelünk...

 

Nem tudom hány óra lehet, most értem vissza a portyázásról, talán hagynom kellene a napló írást és eltennem magam holnapra...

 

1957. Október 29.

 

A maival együtt van még három napunk. Nem sok, de egész jól állunk így nem parázok... legalábbis a szervezés miatt nem.

Ma reggel nem találtam a naplóm... azt hittem szívinfarktust kapok.... vagy újabb rohamot. Korán reggel nekiállnék kaszabolni...szép lenne!

Szerencsére csak becsúszott a két réteg matrac közé, így még a dementorok sem látták ébresztésnél. Ugyan általában a fiókom rejtett rekeszébe teszem -reggel is ott kerestem- de talán jobb lenne új helyet keresnem neki.

 

Ma vizsgálatok voltak... sokan már azelőtt hisztis rohamot kaptak, hogy sorra kerültek... na jó, megértem őket, én is falfehéren, remegve járkáltam fel-alá és attól féltem, vagy össze esek vagy rohamot kapok... a hangok is újra megjelentek, olyan erősen, hogy már néha nem tudtam megkülönböztetni a valós emberektől.

Lassan olyanná válok mint itt mindenki más... őrült, agy mosott zombivá!

Késő este lehet... csak most tértem magamhoz

Azt hittem csak rutin vizsgálat- vagyis inkább azzal akartam magam nyugtatni- de sajnos tévedtem. Gyanútlanul lépek be a vizsgáló terembe, erre két jól megtermett dementor karon ragad és a székbe tuszkol, majd lekötöz. Tűket szurkálnak a karjaimba... még most is fáj a helyük... aztán kifeszítik a szám és tele nyomnak gyógyszerekkel... nem tudom pontosan, most a gyógyszerek, a sokk miatt, vagy megint rohamom volt és azért nem emlékszem szinte semmire azok után.

Most tértem magamhoz nemrég... igen...szerintem ez már függőség... alig hogy magamhoz térek máris a naplómat keresem, de mintha nem is én írnám... mintha a könyv mozgatna... tudom, ez képtelenség, de esküszöm olyan!

Remek...a skizofréni mellé még ezt is felírhatom a kórlapomra!

 

1957. Október 30.

 

Még egy nappal kevesebb...

A mai nap igazából nem történt semmi érdekes, leszámítva azt, hogy a hangok már olyan szinten megőrjítenek, hogy neki estem az egyik srácnak, csak mert útban volt az ebédnél... kis híján agyon vertem...

Már egyre kevésbé hiszek abban, hogy kikerülök innen... nem is reménykedem benne, egyedül az fáj, hogy nem látom többet a szüleimet... fáj a tudat, hogy itt fogok megrohadni és még csak el sem búcsúzhatok tőlük.

Délután sikerül egy nyugis helyet találnom ahol magamban lehettem egy kicsit... a végén már azon fantáziáltam hogyan legyek öngyilkos... felakasszam magam? Felvágjam az ereim vagy a gyógyszer túladagolást válasszam? Milyen lenne már, ha pont Halloween estélyén kapnék rohamot és mindenkit lemészárolnék?... na jó, ez hülyeség...

 

1957. Október 31.

Utolsó bejegyzés...

Úgy döntöttem abba hagyom az írást, talán egy kicsit segít, ezt is amolyan búcsúzásnak szántam, úgyhogy rövid leszek:

 

Kedves naplóm!

 

Nem mondom, hogy nem fogsz hiányozni, de már nem bírom tovább. Amióta csak írni kezdtem egyre sűrűbbek a rohamok, egyre hosszabbak... persze lehet, hogy más az oka, nem tudom, de úgy érzem ha nem hagyom abba végleg felemészt az írás...

 

Kedves akárki, ha esetleg valaki megtalálja a naplóm!

Nem is tudom mit írjak...

Ha olvasod a naplóm, ne egy elmebetegnek ítélj meg. Oké, nekem is vannak bajaim, nagy bajaim, de kinek nincs? Ezt a naplót azért kezdtem el írni, hogy megőrizzem ép elmém legalább egy kis részét... nos, nem sikerült...

Tudom, hogy itt fogok meghalni, hogy utána nem marad még nyoma sem a létezésemnek... ezen kívül. Te, aki most ezeket a sorokat olvasod, kérlek őrizd meg a naplóm, tartsd titokban, de semmi esetre se írj bele, különben te is a foglyává válsz!

 

Üdvözlettel: Yoshio Ichijo, 1957 Október 31.

 

A fiú értetlenül lapozza a könyvet. Ennyi lenne? Csupán pár oldal? Aztán ijedten dobja el a könyvet, majdnem fel is sikít.

A könyv megsárgult lapjain lassan kezdenek kirajzolódni a betűk. A félhomályban nem látja, csak miután a kezébe veszi. Friss vér... a betűk friss, emberi vérrel vannak a lapokra vésve...

 

1957. Október 31......

Amint megszabadult tőlem elvesztette a fejét. Pont ahogy vártam....

Őrjöngeni, csapkodni kezdett, a szemei fenn akadtak, a földre rogyott és rángatózni kezdett....

Ostoba ember! Azt hitte megszabadulhat tőlem... azt hitte saját erejéből maradt eszénél... rá jöhetett volna már az elején, ha egy elátkozott naplóba kezd írni nem hagyhatja csak úgy abba, különben a lelke az enyém!...

A fiú ijedten ejti el újra a könyvet. A betűk egymás után jelennek meg a lapokon, egyre gyorsabban, mind vérvörös és még meleg a vértől... de kinek a vére lehet?

 

Másnap.

Október 31. ma este Halloween és mindenki az elhagyatott intézetet díszíti, egy valakit kivéve.

- Srácok...szerintem ez nagyon rossz ötlet...

- Ne parázz már!- hordja le az egyik srác- mi az ott a kezedben? Csak nem...- mindenki felnevet

Hirtelen zajt hallanak, a könyv pedig kiesik a kezéből. Eszeveszetten kezdenek forogni a lapok, míg végül középen áll meg.

1957. Október 31......

A lelke már az enyém.... a teste már az enyém....

A lelketek... már az enyém....

Az ajtó kivágódik a gyertyák kialszanak. A fiúk ijedten fordulnak hátra és nézik meredten az ajtóban álldogáló, talpig véres, üres tekintetű fiút.

Ichijo az... már amennyi megmaradt belőle...


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).