Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Feleszmélő esszencia
Korhatár: -
Műfaj: Pszichológiai
Kategória: Nem anime
Feltöltő: VsRealm
Feltöltve: 2014. 11. 02. 21:09:29
Megtekintve: 589 db
Kritikák: 0 db
 Feleszmélő esszencia

 

Tegnapelőtt este találkoztam egy lánnyal és a gyűrűjével lelke tüzének apraját nekem adta. Nagyon kedves volt és kicsit ittas, én pedig önmagam. Lassan oldódtam fel a nehéz levegőjű pincehelység kacajittas hűvösében whiskyt kortyolgatva.

Igyekeztem beszélgetni, de eleinte csak pár szó szaladt ki belőlem. Zavartan és kellemetlenül ültem a társaságban és igencsak azon voltam, hogy haza menjek.

Az idő múlt, az alkohol hatott és felmentünk rágyújtani páran. Magammal vittem a kabátom, bár nem fáztam; egy belső hang azt sugallta, kelleni fog nekem, én pedig hallgattam rá. A vállamra vetve a nehéz fekete szövetet füstöltem, mint a többiek és élveztem a kezdődő mámort, ahogy tompít engem és leveti gátlásom láncait.

Nehéz kövek oldódtak fel lelkem savában kint a levegőn és láttam, hogy Abi fázik. Igen, így hívták, Abigél. Felajánlottam hát a vállamon fekvő nekem csak terhet, ő pedig véges hálálkodással fogadta el. Itt kezdődött a parázslás. Édes volt a tekintete, haja hosszú és fekete.

Utána már meg sem tűnt maga mellett mást. Tőlem még azt sem, ha mellé ültem. Ölébe vont és fél karját átdobva derekamon ölelt, én pedig feje mögött, vállán pihentettem bal karom. Hosszú, kedélyes beszélgetés, whisky és kóla becsülhetetlen mértéke szívott magába és éreztem, hogy most jó.

Abigél néha pár szavamat méltányolta mosollyal, bókokkal, óvatosan kedveskedve hajtotta fejét a mellkasomra és őszintén boldog voltam.

Egy alkalommal, mikor a poharamat neki is ajánlottam, ő pedig elfogadta, észrevettem a gyűrűjét. Ezt, ami itt ül előttem most is, az asztalon. Amolyan pecsétgyűrű féle lila üvegkővel és kevés cirádás mintával a foglalatban. azonnal megkedveltem, épp, mint a lány, aki hordta.

Megdicsértem hát az ékszert és Abi csillogó szemekkel ajánlotta fel. „olyan jó voltál hozzám”, „annyira kedves vagy” ilyen és ehhez hasonlatos szavakkal bíztatott. Lelkendező örömmel és kicsit kétes bűntudattal fogadtam hát el, mert cserébe én nem tudtam adni neki semmit. Mohó szeretettel ölelt át, mikor visszadőltem karjaiba és a negédes mosolyt nem lehetett volna letörölni semmilyen pofonnal az én arcomról.

Éreztem, hogy megmozdul bennem valami: a sok kedvesség és megbecsülés, amit tőle kaptam aznap este, valami régi tüzet szított fel bennem. Mindaddig hideg voltam és bírtam a jeges szél szavával, de már nem csak azt hallom meg. Már tavaszban álmodok és mélyebben alszom, bízom a világban.

Mikor már mentek, hívtak magukkal. Abi és a társasága. Sajnos – vagy sem – nekem is megvolt a magamé, így el kellett válnunk, de telefonszámot cseréltünk és a lelkemre kötöttem – igen, én magam – hogy, ha oda érünk, ahova ők is indultak, felhívom majd.

A gyűrű az ujjamon ékeskedett, mintha egésszé tett volna. Kinyitottak ketten, az ékszer és a gazdája bennem valamiféle rejtett kaput. Megváltozott a világ és más lettem kicsit én is.

Bugyután mosolyogva nézek néha és arra gondolok, van bennem tűz. Hogy van, amiért érdemes élni. Mert fáradt voltam. Mert beteg vagyok. Mert nem láttam értelmét. Aztán feléledt ez, a hatalmas, szunnyadó tűz és lassan felfedezi az ereimet.

Belülről égek majd.

Nagyon várom.

Már várom.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).