|
Az indiántörzs szomszédságába egy új telepes család költözött. Nem mintha egyikük is így akarta volna, de a terület felett hatalommal bíró bürokrata nem szimpatizált túlzottan a családdal, hát úgy gondolta, jobb, ha mindenki keze tiszta marad, és majd a rézbőrűek, akik amúgy is igen zárkózottak voltak, és ellenségesek, majd elintézik helyettük az ügyet. Kevés időbe telt, míg a pusztán egy ház felépült, a földet művelni kezdték, és csak időnként vették észre a család tagjai, hogy a dombok tetejéről mintha figyelnék őket.
A család, Westonék, igen barátságos és nyitott szellemű közösség volt. A házaspárt egyetlen fiúval áldotta meg az ég, és utána a lányok úgy potyogtak rájuk, mint az eső. Velük éltek még a nagyszülők is, lévén nem sok vagyonuk volt. Egy bájos kis házban éltek, és a ház körül amerre a szem ellátott, vagy az állatok voltak a karámban békésen, vagy a szántóföldön dugták ki a fejüket az első bátor növénykék. A napjaik már-már unalmas monotonitással teltek, talán ezért is voltak annyira elkényelmesedve, hamis biztonságba ringatva magukat. Mrs Weston épp a városba készült a kocsin lányaival, hogy némi szerszámokat, ruhákat, és élelmiszert vegyen. Velük tartott az idősebb Weston mama is, és hogy ne egyedül menjenek a hölgyek, Mr Weston felnyergelte a saját lovát is. A tanyán így csak Ryan maradt az öreggel, mosolyogva integettek a porfelhőben eltűnő kocsi után.
A papa bement a házba, ha már egy kis nyugalom támadt a nőuralom után, hát nekiállt rádiót hallgatni, és közben fonta a köteleket a nagy székben, amit tavalyelőtt ácsolt össze az unokájával. Ryan meg kiült egy szénakazal tetejére, és lehunyva a szemét hallgatta a táj neszeit.
Talán csak ennek köszönhető, hogy gyanút fogott. A vihar előtti csendet valami szokatlan zaj kavarta fel. Lovak patái. Sebesen vágtató lovaké. Az tanyasi állatok nyugtalanul indultak meg, magukkal sodorva a lovakat, a tyúkok hisztérikus kotyogását is elnyomva. A szalmaszőke fiú épp akkor ült fel a kazal tetején, amikor egy lovas vágtatott a ház elé. A nagypapi épp csak kinyitotta az ajtót, kiordítva valamit, majd eltűnt mögötte. Talán nem számított rá, hogy a másik nem hallja majd meg őt.
Ryan legurult a szénaboglyáról, épp jókor, mert feje fölött valami süvítve repült el. Vad csatakiáltással számtalan festett, félreismerhetetlen alak lepte el a telepet. A ház felől mennydörgő puskahang, a levegő meg tele fütyülő nyilakkal. Ryan egy karót kirántva a földből kilőtt a támadók felé. Nem számított izmosnak, inkább csak szálkásnak, hiszen a mindennapi betevőért meg kellett itt keményen dolgozni, így a könnyű, de hosszú babkaró megfelelő kis fegyverré vált kezében.
Az indiánok a meglőtt társaikat pakolták lovaikra, és távolodtak a háztól, ami szélrózsa minden irányába köpte a golyókat, ördögi pontossággal találva.
Az első roham megtorpantával Ryan levegőhöz jutott, és hátrébb akart húzódni. Egy rézbőrű pattant le a lováról, kiáltva valamit a feldühödött társainak, és közelebb jött. Kezében íja, rajta nyílvessző, másik keze a tomahawkja körül kódorgott. Az ifjú Weston nem tétovázott. Felé lépett, botját megsuhintva kezében, de nem támadóan.
Aztán az adrenalin zúgása megváltozott. Szélcsend állt be, és az ég leszakadt. Sűrű vihar mosta el a porfelhőt, amit a rövid tusa kavart. És a sűrű ködön át Ryan csak a másik kék szempárt figyelte az esőfüggönyön túl. Fojtott kiáltások, úgy tűnt, a figyelemeltereléskor az öreg is kisomfordált, és a félreeső indiánokat ütötte le észrevétlen. A fehérbőrű ifjú, mint akit valami megmagyarázhatatlan vonzás húz, közelített a másik kékszeműhöz. Rövid haja volt, izmos teste, és talán csak a harci színek miatt látszott annyira vakítóan égkéknek a szeme.
Úgy ütköztek egymásnak, hogy fel sem fogták, mikor ugrottak össze. Halk nyögéssel teperte le lendületből Ryan a rézbőrűt, elkerülve pár nyílvesszőt. Vad dulakodás. A hosszú bot hasztalanná válva, egy reccsenéssel megadta magát, ahogy a másik íja is. Az elpattant húr fájdalmas kiáltást csikart ki kettejükből. Aztán a fehér kar kinyúlt, kicsavarva a másik kézből az utolsó fegyvert is, majd puszta erővel estek egymásnak.
Nem tartott túl soká, míg az erőkülönbség megmutatkozott. Ryan egyik lábát a másiké köré tekerte, megakadályozva, hogy az elkússzon a fojtogató öleléséből. Az indián fejét lendítette, hogy lefejelje ellenfelét, ám a szőke fej utánaszökkent, és... meghökkentő csókba fulladt a támadás. A felette fekvő test megmerevedett, és bizonytalanul ingatta fejét a csókba. A kis csókos száj bár céltudatosan, de nem erőszakoskodva csókolta fulladásig a másikat. Szabad kezével a rézbőrű vállról a tarkóra kúszva a nedves, de csábítóan puha tincsekbe túrt, lejjebb húzva az indián fejét, hogy kényelmesebben folytathassa. Csípője megmoccant, és belül lángra lobbant.
A másik reakcióhiánya nem bizonytalanította el, túl volt azon a ponton, hogy ez már zavarja. Egy ilyen elzárt helyen, ahol sem korabeli emberek nincsenek, sem potenciális lányok, akikkel kielégülhetne, talán nem kellett volna, hogy meglepő legyen. Sikerült a másik lábát is kiszabadítani, és addig tekergőzött a másik ágyéka körül, hogy sikerült annak csípője köré fonni lábait. A balja, ami eddig a másik karját tartotta a levegőben, ahol az ütést fékezendő elkapta, az izmos felkarra kúszott, és belemarva ujjaival közelebb húzta a meleg testet magához. A vizes ruháik összetapadtak.
Mielőtt engedélyt adott volna magának rá, robbant. Hozzászorítva magát a másikhoz, és a húsos, puha ajkakat csókolva. Aztán erőtlenül hanyatlott a földre. A kék íriszek egymásba fonódva bűvölték egymást. Ryan el nem tudta képzelni, hogy ez a fura szikrázás a nagy vihar miatt van, ami mennydörögve, villámokat szórva dühöngött felettük, vagy más miatt, de nem akarta, hogy itt legyen a vége.
Kezei lecsúsztak a víztől sikamlós bőrön, és teljesen kiszolgáltatva hevert a földön a másik alatt. Érezte, hogy az megmoccan, és felnyalábolja. Idegen szavak zúgtak a levegőben, homályos alakok dübörögtek el mellettük. Csípő fájdalom robbant a karján, homályosan fogta fel, hogy egy golyó súrolta.
Azon a napon számos holttestet hagytak az indiánok a Weston birtokon. A család viszont soha többé nem látta Ryant. |
