|
2.rész:
Hosszú és kanyargós út vezet régi otthonomba, ki a beton dzsungelből, egyenesen a zöld övezetbe. Manapság csak a tehetősek engedhetik meg, hogy itt éljenek. Felhajtok a bejáróra, bepötyögöm a kódot, melytől a hatalmas fekete kovácsoltvas kerítés nyikorogva tárja szét szárnyait, beengedésre buzdítva az érkezőt. Két szárnyának közepén cifra betűk hirdetik, hogy a Black birtokon járunk. Miután leadom az autót a parkolásért felelős személyzetnek, unottan ballagok felfelé a márvány lépcsők során, melynek végén hatalmas márványoszlopok és a tömör fa ajtó jelzi utam végét. Miután bent megtudom, hogy jó anyám épp a kertben tölti délutáni teáját, így arra indulok. Fehér csipkeruhában találom az asztalnál, hozzáillő kalapban, hiszen mindig is megadta a módját. S jóllehet a divaton kívül talán máshoz nem is értett. Legelső férje olajmágnás volt, de udvarolt neki herceg is. Persze abból alacsonyabb származása miatt nem lehetett semmi. Második férje, ki egyben apám is, a térség egykori kormányzója volt, ki rejtélyes módon korán lelte halálát. Ha engem kérdeznek, anyám szabadult meg tőle, ugyanis nem volt egy minta férj. Valahol meg is értem, gazdag volt, jóképű, bomlottak utána a nők. Viszont így hiba volt elvennie anyámat, ha nem tudott hű életet élni, de hát a politikusi pálya megkövetelte a házasságot. Harmadik és jelenlegi férje is szintén politikai vizeken evez, jó úton a szenátori cím felé.
-Szerbusz drágám! Foglalj helyet! – üdvözöl meleg fogadtatással, - Örülök, hogy el tudtál szabadulni a munkából.
-Ugyan anya, ne légy cinikus, tudod, hogy jövök, amint tudok! –leterítem zakómat a szék támlájára, úgy ülök le.
-Rosa, legyen szíves, hozzon még egy csészét! –utasítja a szolgáló lányt.
-Igenis, asszonyom! – szapora léptekkel indul a házba.
-Nos Erick, lenne egy kérésem feléd… - fordítja vissza jég kék tekintetét rám.
-Jól kezdődik… - reagálok némi gúnnyal hangomban.
-Ugyan már, abszolúte nem nagydolog… - habozik.
-Hallgatlak.
-Nem tudom emlékszel-e Newton-ékra?
-Most nem rémlik…
-Miriam nagyon régi és kedves ismerősöm. Pár évvel ezelőtt adoptáltak Japánból egy kétpetéjű ikerpárt. A fiú most végzett az egyetemen, de sehol nem tud elhelyezkedni, amíg nincs gyakorlata.
-Ugye nem azt kéred, hogy… - nézek fel rá, félbeszakítva a cigarettám utáni kutatást.
-De, pontosan! Szeretném, ha felvennéd magad mellé és kitanítanád! Apádtól hallottam, hogy épp asszisztenst keresel, ez pedig nem is jöhetett volna jobbkor! Mellesleg a család bizonyos kapcsolatokhoz juttatná apádat a politikában.
-Már ezerszer elmondtam, hogy nem az apám, ne hívd így! Másrészt meg női asszisztenst keresek, nem férfit.
-Ugyan már! Nő, vagy férfi, mit számít?
-Nagyon is sokat.
-Mégpedig?
-Jaj, anya, nem veled fogom ezt megvitatni!
-Helyes, akkor lezártnak tekintem az ügyet, felveszed magad mellé azt a gyereket, ezzel előnyökhöz juttatod Jamest, neked meg nem kell tovább keresned! Így mindenki jól jár. Különben is, már megígértem az anyjának.
-Csakugyan? Elmentél Japánba?
-Ne légy cinikus Erik! Tudod hogy értem! Mellesleg a kislány pont hozzád való lenne, majd bemutatlak neki a hétvégi partin!
-Rendben, felveszem, de csak azért, mert ilyen szépen kérsz. Most pedig, ha megbocsájtasz, mennem kell… - közlöm némi gúnnyal.
-Máris? De még nem is ittál velem…
-Majd jövök… - pattanok fel székemből, a kijáratot megcélozva.
-És mi lesz a teával? –kiabál utánam.
-Hívd meg Jamest! –vágom rá, ismét gúnyolódva, hiszen tudom, hogy nem tartózkodik otthon. A „karrierje” sok időt felemészt és mellesleg pont az ilyen intézkedések miatt igyekszik távol maradni mindenki anyámtól. Mindig mindenkinek tudja a dolgát, hogy mit kéne tennie, és ha egyszer fejébe vesz valamit, akkor minduntalan azon dolgozik, hogy véghezvigye a célját. Ezt örököltem én is. Ugyan olyan önfejű, makacs és egoista vagyok, mint ő. Legalábbis ezt ifjonti koromban rengetegszer a fejemhez vágták. Egyetlen ellenfelem van az életben, akivel szemben sosem nyerek, az pedig az anyám. Éppen ezért már nem próbálok neki nemet mondani. Csupán igyekszem kerülni a társaságát, ezzel is enyhítve az általa keltett nyomást mellkasomban. Már csak ez hiányzott, hogy elkezdje játszani nekem itt a kerítőnőt! Eddig nyugtom volt, mert a bátyámat házasította ki, azzal volt elfoglalva, de mivel azt már elrendezte, gondolom most én következem. Matt-el könnyű dolga volt, mindig rajongott a nőkért, és talált neki egy gyönyörű, gazdag arát, aki történetesen szintúgy előnyökhöz juttatta James-t, meg persze őt is. Nem hiába laknak most egy palotában, a vidék leggazdagabb környékén! De hogy én nősüljek?! Halott ötlet! Csak az aggaszt kissé, hogy a zsarnok anyám ellen mindig is tehetetlen voltam… és pont egy „vietkongot?!?” Szabályszerűen érzem, amint lüktet az ér homlokomon…
Még mindig nyomaszt a dolog, mikor hazaérek és leadom a kulcsot a parkoló srácnak. Mosolyt csal szám szélébe látványa, melytől elvörösödik, s szemét lesütve, remegő kézzel nyúl értük.
-Ha gondolod, ma szabad vagyok! –rántom vissza kezemet és hajolok közelebb arcát vizslatva. Ez afféle diákmunka számára, egy kis plusz kereset a tanulmányai mellé.
-Nincs az a pénz! –Néz fel immár haragot táplálva szemével.
-És ha azt mondom, adok 5000-et?
-Dollárt? –csillan fel szeme.
-Természetesen.- vigyorgok ismét gonoszul.
-Aj, ne szívasson már! Ahhoz valami mocskosat kéne tennem, jól tudom!
-Ami azt illeti… ez túl sok pénz, hogy egy kis szopatással megelégedjek…
-„Egy kis?!” A minap úgy ledugta a torkomon, hogy majd bele fulladtam!
-Jaj, ne kéresd magad, tudom, hogy élvezted! Na, kell a pénz, vagy sem?
-Az attól függ, mi a meló? –néz rám bizalmatlanul. Jól teszi.
-Ó, semmi különös, csak most meg is dugnálak…- mondom olyan higgadtsággal, mintha azt kérdezném hány éves vagy?
-Ez túl egyszerűnek tűnik… kell lennie még valaminek!
-Ami azt illeti ma egy kissé felhúztak, így levezetném a feszültséget némi fegyelmező eszköz segítségével.
-Az kizárt! –fordul sarkon, hogy otthagyjon, de elkapom csuklóját.
-Anyukád hogy van? Úgy hallottam sokba kerül a kezelése…- célzok alattomos módon anyjának daganatos betegségére, melyet gondolom ebből a munkából nem telik kezeltetni.
Egyébként Dilan jó srác volt, miután kiderült anyja betegsége, az apja elhagyta a családot. Ő pedig a suli mellett két munkát is vállalt, hogy meg tudjanak élni és a gyógyszerekre is fussa. De hát, mint tudjuk, az árak csak szöknek az ég felé, nincs, mi visszatartaná őket. A betegség romlásával még erősebb szerekre van szükség. Szegény srác, csak rossz helyen volt, rossz időben. Nagyot sóhajt, lehajtja fejét, gesztenye barna tincsei kuszán követik.
-Rendben… - egyezik bele a dologba, de nem tudja mi vár rá.
-Ha lejár a műszakod keress meg a 666-osban!
-Értettem uram!
-Elengedem fogvatartott kezét, s kaján vigyorral igyekszem lakosztályom felé. A liftben ismeretlen szőke szépség mosolyog vérvörös ajkaival, s kihívó pillantásokat intéz felém. Szegény pára, nem tudja, hogy mellé nyúlt. Vagy éppen hogy szerencsés, mivel így nem vetem ki rá hálómat, s nem kell megtudnia miféle démonokkal élek egy testben. Nem úgy, mint kilenc órás vendégemnek…–elmélkedem, míg felérek a 20. emeletre. Veszek egy üdítő zuhanyt, aztán magamra húzom fekete öltönynadrágomat. Felső gombját nyitva hagyom, így kényelmesebb. Ideje lesz új darab után nézni, mivel kissé kezd szorítani. Talán nem kéne annyit edzenem…- futnak a gondolatok elmém viharos tengerén – az kizárt! Az az egyetlen, ami megnyugtat… na, meg persze a szex… Igaz is, holnap lenézek munka után a terembe… Felbontok egy üveg Diadema Diamante-t.
(ADiadema az olasz pezsgőház portékája, ahogy neve is mutatja, a palackot gyémántberakás díszíti. A klasszikus palackon 134 darab drágakő figyel $10.506 (1,9 millió Ft), míg a magnum verziót 180 darab gyémánt díszíti $15.757-ért (2,99 millió Ft)
Megtöltök két kristály poharat. Azt, hogy a minőségre adni kell, jó anyámtól tanultam. Sosem érte be olcsó, neve nincs holmikkal, neki mindenből a legjobb kellett. Ezért is választott mindig gazdag férjet. Mára már én sem érem be kevesebbel. Ugyanígy vagyok az üzleti életben is. Addig hajtok, míg meg nem szerzem azt, amit akarok. Na és persze az aktuális partnereimet is mindig én szemelem ki először. Erről eszembe jut a délutáni beszélgetés anyámmal, mely egyből kedvem szegi. Még hogy elvegyek egy nőt?! Összeroppantom kezemben a poharat, s a kezembe fúródó üvegszilánkoknak köszönhetően visszatérek a valóságba. Nagy szükségem van ma Dilanre, remélem nem ültet fel! Lenézek tenyeremre. A szilánk csak enyhén karcolta meg a bőröm, semmi komoly, de azért lefertőtlenítem, és még eláll a vér, bekötöm. Felszedem a darabokat, aztán egy másik poharat elővéve ismételten töltök. Eztán pontosan megszólal a csengő.
-Örülök, hogy nem gondoltad meg magad! –fogadom széles mosollyal.
-Ugyan, hisz tudja, hogy kell a pénz! –sétál beljebb az oroszlán barlangjába.
-Igaz is! Itt az első fele, a másikat, ha végeztünk. –nyújtom át a fehér borítékot, melybe belepillant, s látva a köteget némi megkönnyebbülést látok rajta.
-Nos, hogy szeretné?
-Először is egy kis pezsgő! –nyújtom felé, az italt.
-Köszönöm! –veszi el félszegen.
-Kövess kérlek! –a fürdőbe megyek, hol a nagy medence tele van vízzel, melynek tetejét elfedi a hab. Kellemes illata belengi a helységet, a forró víz pedig sűrű párát hoz létre, melytől a levegővétel kissé nehézkesebb, mondhatni fülledt.
–Szeretném, ha meg fürödnél! –suttogom fülébe. Ő nem szól semmit, csak leteszi poharát a pultra, majd vetkőzni kezd. Én a kád melletti fotelban foglalok helyet. –Fordulj meg! – utasítom, miután minden ruhadarab lekerült testéről. Eleget tesz parancsomnak, felfedve ezzel minden porcikáját. Így még nem láttam eddig. Egyetlen egyszer vettem rá, hogy orálisan kielégítsen, akkor is némi dollárért cserébe. Persze meg is dolgoztam a száját! Mire végeztem vele, el volt zsibbadva mindene. Úgy voltam vele, ha már fizettem érte, akkor dolgozzon meg érte. Mint ahogy most is. Nem kényszerítettem, maga vállalta, s az én szememben ez egyet jelent a prostituálttal. Az meg teljesen hidegen hagy, hogy miért teszi. Ha pedig prostituálódik, akkor a pénzemért cserébe enyém a teste!
Lassan merül a habokban, addig én töltök még egyet magamnak. Az övét is oda nyújtom. –Idd meg, aztán állj fel és mosd meg magad mindenhol!- visszaülök székembe, onnan nézem a műsort. Bizsergető látvány, amint a fürdő szivacsból végig fut a habos víz felsőtestén, mely aztán utat tör ágyékához is. Amikor pedig kézzel kezdi mosni nemi szervét, kihámozom magam nadrágomból én is, és lassú játszadozásba kezdek kezemmel szerszámomon.
-Simogasd magad! –adom ki az újabb parancsot. Kissé megszeppenve, fülig pirult arccal simít végig újra és újra testén. Erősen izgalomba hozva engem. Az érdekes az, hogy mindig megtalálom azt, akin kiélhetem beteges hajlamaimat. Mintha beépített radarral rendelkeznék ehhez. Ez a srác is egy nemesebb cél érdekében hajtja fejét most rabigába, s eme gondolat csak még jobban felcsigáz. Valószínűleg már volt néhány szexuális aktus életében, de olyannal, mint én, csak most találkozik. Szégyenlőssége mindezt elárulja számomra.
Felállok székemből, letolom a nadrágomat. Felveszem a pultra kikészített gyűrűt, meg még valamit és a vízbe sétálok.
-Húzd fel!- nyújtom át neki a gyűrűt.
Ügyetlenkedve bár, remegő kézzel, de megteszi, amit mondok. Minél szerényebb, annál jobban feltüzel.
-Úgy! Most pedig fordulj meg és hajolj le!
Feltárul víztől csillogó feneke, melyen végig simítok a vékony kis fekete bőr szalagokkal. Lágyan… aztán egy csapás… Felszisszen…
-Tsss! Próbáld élvezni!- utasítom rendre.
Még egy simítás, aztán egy újabb csapás! Az ostor nyomán kipiroslik fehér bőre. A gyűrű egyre jobban szorít. Függőlegesen húzom a bőr huzalokat, gyengéden, aztán keresztbe csapok rá ismét.
-Uram, ez nagyon csíp! –panaszkodik.
-Adtam engedélyt a szólásra?!- förmedek rá, s most egy erősebbet ütök.
-Nem… uram… - nyögi halkan, fogait összeszorítva.
-ÉS??- csapok még nagyobbat.
-Elnézést! Uram… - térdei megremegnek, kezdik elveszteni az erőt.
Ezt látva megfogom csuklóját, és szembe fordítom magammal, majd lenyomom vállainál fogva testét, így kényszerítve térdre, majd szájába vezetve az ostor kemény végét, mely egy péniszt formáz.
-Nézz a szemembe!- kéjesen húzom ki, majd tolom bele újra. Aztán a következő kanyarnál már magamat vezetem szájába, így váltogatva játszadozom egy darabig. Persze unos- untalan mélyebbre ereszkedem benne. Alig állhatja pillantásom, a kellemetlenség szemei összecsukására késztetik. Homlokára téve kezem hátra hajtom fejét, ezzel is kinyitásra késztetve tekintetét.
- Nem mondtam, hogy becsukhatod! – s amint kihúzom a szerszámot szájából, megfordítom, s a bőrszíjakkal ismét hátsójára csapok büntetésként, melytől összerezzen.
- Kérem uram! Inkább visszaadom a pénzt, csak hagyjuk abba! –könyörgőre fogja s nem is tudja, ezzel mennyire beindít. Látva azt a szenvedő arcocskát, mely nemrégiben még a könnyű nyereség reményében vágytól izzott… immár csak egy szűkölő kutya, mely, ha tehetné, azon nyomban rohanna, futna el láncra vert státuszából. Ezzel azonban nem hat meg. Sőt! Inkább csak még jobban kihozza belőlem az állatot.
-Ez az, könyörögj csak! – markolok hajába, úgy állítom talpra, majd megpenderítem tengelye körül, úgy lököm arccal a vízbe. Amint sikerül négykézlábra állnia, mögé lépve csípőjénél fogva húzom magamra, melytől hangosan felnyög. – Élvezed, miii?!- kihúzom magam belőle, letépem farkamról a gyűrűt. Ismét hajába markolok, s addig nyomom le fejét, míg a víz el nem éri száját. Perverziómat kiélvén néha kicsit lejjebb is nyomom, hogy vizet nyeljen, melytől kissé fuldoklik, s ettől a hangtól szinte szétdurranok. A habos víz kellően nedvessé tette bejáratát, így könnyűszerrel öklelem fel újonnan.
-Kérem, hagyja abba!- esedezik, de süket fülekre talál. Sőt! Most sem adtam engedélyt a beszédre, így nem kímélem és a sokadik lökés után teljesen lenyomom a víz alá fejét, melytől irtózatos kapálózásba kezd. Próbálna szabadulni, levegőért harcol, de az egyetlen, amit érezhet az méretes farkam, mely éppen kilövelli tartalmát ficánkoló seggébe. Ekkor kihúzom hajánál fogva a vízből, nehogy már megfulladjon itt nekem… habár tovább terveztem a játékot, még meg akartam dugni az ostorral is, de ijedtsége révén úgy rászorított hátsójával farkamra, hogy a gyűrűm nem szorít így, s ettől a kéjtől hamar megadtam magam.
- Remélem neked is olyan jó volt, mint neked! – mormolom fülébe.
-Dögölj meg!- feleli félholtan, erejét vesztve. Önelégülten mosolygok csípős válaszán, valahogy mindig így reagálnak a végén…
Többet nem szól hozzám, némán szedi össze ruháit. Én csak egy alsót veszek vissza, majd az ajtófélnek támaszkodva figyelem, hogy szedelőzködik.
-A pénz másik fele a pulton. És ha kéne még, tudod, hol találsz…
-Soha többet! –vágja rá gondolkodás nélkül, s anélkül hogy búcsúzóul akár egy viszlát-ot mondana, sietősen, rám se nézve többet, távozik….
|
