Megjegyzések: Régebben elkezdett történetem, egy szerelmi háromszögrõl, testvérek közötti vetélkedésrõl. Remélem érdekesnek találod majd, és ha fûzöl hozzá pár megjegyzést, azt nagyon megköszönöm.
Igen a cím nem valami nagy szám, bocsi de az ilyenekben béna vagyok.

Csak fekszem, már ki tudja mióta, nyitott szemmel bámulom a sötétséget, hideg az ágy. Megunom ezt az egészet, felkelek, magamra kapkodok valami ruhafélét és elindulok. Az hogy csak szimplán leiszom magam, vagy öngyilkos leszek, még nem döntöttem el, attól függ, mi jön elõbb- kocsma, vagy forgalmas keresztezõdés. Ahogy kilépek az utcára, pár lépés után már világít is egy hívogató neonreklám, szóval öngyilok késõbbre halasztva. Belépek, sejtelmes fények, meg lazító zene, pont az egyik kedvencem megy. Jó helyre érkeztem, keresek egy helyet a pultnál, és kezdetét veheti az agysejt rombolás.


Kikérem az elsõ kört, jól esik ahogy marja a torkom az erõs ital. Könnybe lábad a szemem, de ettõl mintha a napok óta tartó érdektelenségem láncai estek volna le. Újra érzek, eltûnik a zsibbadtság és megérkezik a fájdalom, vele együtt jó barátja a düh. Dühös vagyok magamra, a világra, de legfõképpen rá. Iszom még egyet, hátha történik valami, hátha elmúlik, hátha…
A sokadik pohár után megindulnak a könnyek, tudom nem kéne, hiszen egy férfi legyen erõs, viselje a fájdalmat. De mi van akkor, ha én nem akarok erõs lenni? Ahogy felnézek a bárpult mögötti tükörben meglátom magam, majd apám arca tolakszik elõ. Látom a gúnyos mosolyt, amivel elgyengülésem szemléli, szinte a hangját is hallom.
- Szánalmas vagy fiam, így soha nem lesz belõled senki.
Tanuld meg egy Sailroy mindig büszke, és elszántan küzd a céljáért, nem ismer akadályt!
Na igen, egy vérbeli Sailroy bárkin átgázol, csak megkapja, ami úgy érzi jár neki.


Apám kemény ember, segédszakácsként kezdte Werfel híres éttermében, ahogy gyerekkoromban számtalanszor meghallgattam, amint belépett oda eldöntötte- az övé lesz egyszer minden. Apámat ismerve, biztos így volt. Keményen dolgozott, majd egy nap meglátta Werfel lányát, az anyámat. Látta, milyen tekintettel nézegeti õt a lány, elhatározta megszerzi magának. Nem hiszem, hogy kényszerbõl cselekedett, anyám gyönyörû volt és a mai napig az maradt. Nagyapám persze nem örült az egésznek de anyám kiharcolta a házasságot a lehetõ legegyszerûbb módon, teherbe esett.


Esküvõ után sem volt könnyû apámnak, de nem hagyta magát. Végül megszerezte az éttermet és át is keresztelte. Anyámat nem volt könnyû meggyõznie, de végül is sikerült. Megszületett a bátyám, Jasper Sailroy, aki apám minden várakozását teljesítette, sõt jellemében is hasonlított rá. Egyet kivéve, a férfiakat is szereti, sõt most is egy férfit szeret, azt, akit én is.


Én teljesen a véletlen mûve vagyok, apám a tökéletesre sikerült gyerek után nem vágyott másikra. Tudta, ezt még egyszer nem lehet megismételni és igaza is volt neki. Én, Johnatan nem vagyok erõs testalkatú, igézõen jóképû, mint õ és Jasper. Nem tudok úgy fõzni sem, sõt üzleti géniusz sem vagyok. Apám csak a haszontalan álmodozó jelzõvel illet, ha szóba kerülök. Huszonhat éves koromra már kezdem elhinni, mint azt is, hogy mindig Jasper gyõz. Gyerekkorunkban és most is. Talán. Nem tudom, lehet még visszajön, lehet engem választ, lehet most az egyszer igazságos lesz az élet.



Megkapom a következõ italt. Már erõsen szédülök, de nem érdekel, lehet a következõ után nem fog annyira fájni. Lehet, hogy elhallgat bennem a kántálás, ami mindig csak az õ nevét ismétli újra és újra. Christopher.



Nagyon bizonytalanul mozgom, amikor megpróbálok felállni, azt hiszem ideje haza menni, fizetek majd elbotladozom a kijáratig. Hála ég senkibe nem ütközöm bele, így elkerülök mindenféle konfliktust, tudom öngyilkos akartam lenni, nem is olyan rég. Ettõl függetlenül, most az tûnik jó ötletnek, hogy újra bebújjak az ágyamba, és aludjak másnap délig.



Ahogy kilépek, megcsap a meleg és még jobban elbódít az ital, mint az elõbb ott a hûvös félhomályban, lassan araszolok hazafelé. Vidám hangok ütik meg a fülem. Oldalra nézve, egy cabrioban viháncoló lányokat látok. Eszembe jut az elsõ találkozásunk, ahogy elbûvölt amint ránéztem.


Egyetemre jártam, közgazdaság szakra- szülõi „kérésre”- nem igazán jeleskedtem a dologban.
Irodalom szakra szerettem volna jelentkezni, de anyám meggyõzött, hogy azt a közgáz után is elvégezhetem. Szóval engedtem a nyomásnak, de az eredményeim nem bûvölték el apámat, éppúgy, mint az a tervem, hogy író leszek. Állandóak voltak a viták, de nem költözhettem el, anya kérte, hogy maradjak. Persze Jasper már nem lakott otthon, de ettõl függetlenül, mindig végig kellett hallgatnom a dicshimnuszokat róla. Amikor bejelentették, hogy vasárnap valakivel hazajön ebédre, rögtön kerestem valami kifogást, hogy lelépjek. Nem akartam találkozni vele, se azzal akivel jött. Apám nem is nagyon tartóztatott. Szóval reggeli után leléptem.



Egy kis kúriában laktunk Londontól nem olyan messze, tartozott hozzá egy kis park, én egész nap ott voltam és írtam a könyvem. Teljesen elmerültem a kis világomban. Észre sem vettem, hogy este hat felé jár az idõ, bízva abban, hogy a bátyám a vendégével már távozott, elindultam visszafelé. Kezdtem felkészíteni magam a várható ömlengésre, így észre se vettem elsõre az árnyékban álló autót, és benne a hevesen csókolózó párt. A bátyám és Christopher volt az, már éppen elmentem mellettünk, mikor egy hangosabb nyögés visszahozott a valóságba. Teljesen ledöbbentem, ezt soha nem hittem volna a bátyámról. Õ is zavarban volt, nézett rám szinte könyörögve és én rögtön kimondtam a varázs mondatot, miszerint nem szólok róla senkinek, fõleg apának nem.


Ezek után mosolyogva mutatta be a barátját, ahogy megfogta a kezét, a mai napig látom azt a szeretetteljes mozdulatot, amit nem sokszor láttam tõle. Elõször elfogott a féltékenység, a bátyám volt és bármennyire is különböztünk, én ragaszkodtam hozzá és szerettem õt. Õ is a maga módján, de soha nem úgy, ahogy én szerettem volna. Kapcsolatunk nem volt igazán testvéri , visszagondolva inkább olyanok voltunk, mint az olyan rokonok akik meglehetõsen kedvelik egymást. Mint amikor szívesen találkozol a másikkal, de ha nem jön többet, nem szakad meg a szíved. Aztán ránéztem Christopherre, és megértettem. Õ leírhatatlan volt, teljesen logikusnak tûnt, hogy Jasper neki adja azt, amit senki másnak. Akkor és ott megszületett a regényem fõhõse, és egy kezdõdõ szerelem.


Barátságosan beszélgettünk egy ideig, majd õk visszaindultak, én pedig ott maradtam az úton, kavargó gondolatokkal és érzelmekkel. Azon az éjjelen több oldalt megírtam, mint addig bármikor, szinte siklottak az ujjaim a klaviatúrán. Hiszen megszületett a hõsöm, életre kelt, és a kalandok is jöttek sorban!



Pár nap múlva újra összefutottunk a bátyámmal, meghívott magukhoz, próbált kedveskedni, talán úgy érezte ezzel kell viszonoznia, hogy õrzöm a titkukat. Izgatottan mentem hozzájuk, elõbb érkeztem, Christopher volt csak otthon. Amíg hozott valamit inni, kicsit körbe néztem és csodálkozva fedeztem fel testvérem számomra eddig ismeretlen arcát. A fényképeken boldogan mosolygott, a lakásban érzõdött a szeretet, a nyugalom, igazi otthon volt. Amikor hazaérkezett, pont olyan volt mint otthon, de amint hozzáért a szerelméhez megváltozott, más lett. Én pedig kifogyhatatlan érdeklõdéssel néztem ezt az alkímiát. Eleinte csak a testvérem miatt, soha nem értettem õt és most rá akartam jönni a nyitjára, majd utána a szerelem miatt, amit én is éreztem az õ Christophere iránt.



Christopher tehetséges reklám grafikus és festõ, sokat beszélgettünk már azon az elsõ estén is, a bátyám pedig néha sötéten figyelt minket- talán érezte ami bekövetkezett, nem tudom. Csak annyi a biztos, én tovább formáltam a saját hõsömet papíron, és egyre szerelmesebb lettem, de sokáig nem vallottam be magamnak. Magyaráztam mindennel: közös érdeklõdési kör, õ is szereti a bátyámat és azért akarok többet lenni vele, hátha jobban megértem a testvérem és akkor még ennél is jobban fogunk kijönni egymással.


De eljött az a nap, amikor magamnak is megmondtam az igazat, bevallottam amit be kellett. Nem mindig jó megmondani az igazat magunknak, mert néha rohadtul fáj. Nem marad több álca, okoskodás, ami mögé jó elbújni, hanem ott az igazság, csupaszon és nem tudod semmivel eltakarni.


Egy megnyitón voltunk, ott volt mindkét család, a miénk is és Christopherré is. A Garland családnak reklám cége volt és õk reklámozták az étterem láncunkat. A bátyám és Christopher így ismerkedtek meg egymással. Egy kis friss levegõre vágytam, untatott a sok mûmosoly, meg a titokban rám vetett lenézõ pillantások, na igen apám senki elõtt nem titkolta a véleményét rólam. Kilógtam a teraszra, ami elvileg le volt zárva valami felújítás miatt. Hirtelen hangokra lettem figyelmes, megláttam õket, ahogy szenvedélyesen ölelkeznek, nem tudtam levenni a szememet róluk. Szépek voltak, szenvedélyesek és könyörtelenek, igen azok szinte tépték egymás ajkát.

Õ vett észre. Ahogy rám nézett azzal a vágytól égõ pillantással, tudtam, bizonyos voltam benne, az nem csak a bátyám szenvedélyének, szerelmének szól, hanem nekem is. Kábultan álltam, nem kaptam levegõt, minden eltûnt csak az a pillantás maradt. Képes lettem volna oda lépni, elszakítani õket, és Jaspert a mélybe lökve, magamnak követelni õt. Azt akartam, hogy csak rám nézzen úgy, amikor rádöbbentem mit is gondoltam. Egy percig teljes szívembõl gyûlöltem õt, majd magam. Utáltam a világot mert tudtam, innen nincs visszaút.