Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Aki mindennél fontosabb
Korhatár: 12+
Műfaj: Yaoi
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Mese
Feltöltve: 2009. 06. 13. 14:56:51
Megtekintve: 1302 db
Kritikák: 7 db
Megjegyzések: Régebben elkezdett történetem, egy szerelmi háromszögről, testvérek közötti vetélkedésről. Remélem érdekesnek találod majd, és ha fűzöl hozzá pár megjegyzést, azt nagyon megköszönöm.
Igen a cím nem valami nagy szám, bocsi de az ilyenekben béna vagyok.

Csak fekszem, már ki tudja mióta, nyitott szemmel bámulom a sötétséget, hideg az ágy. Megunom ezt az egészet, felkelek, magamra kapkodok valami ruhafélét és elindulok. Az hogy csak szimplán leiszom magam, vagy öngyilkos leszek, még nem döntöttem el, attól függ, mi jön előbb- kocsma, vagy forgalmas kereszteződés. Ahogy kilépek az utcára, pár lépés után már világít is egy hívogató neonreklám, szóval öngyilok későbbre halasztva. Belépek, sejtelmes fények, meg lazító zene, pont az egyik kedvencem megy. Jó helyre érkeztem, keresek egy helyet a pultnál, és kezdetét veheti az agysejt rombolás.


Kikérem az első kört, jól esik ahogy marja a torkom az erős ital. Könnybe lábad a szemem, de ettől mintha a napok óta tartó érdektelenségem láncai estek volna le. Újra érzek, eltűnik a zsibbadtság és megérkezik a fájdalom, vele együtt jó barátja a düh. Dühös vagyok magamra, a világra, de legfőképpen rá. Iszom még egyet, hátha történik valami, hátha elmúlik, hátha…
A sokadik pohár után megindulnak a könnyek, tudom nem kéne, hiszen egy férfi legyen erős, viselje a fájdalmat. De mi van akkor, ha én nem akarok erős lenni? Ahogy felnézek a bárpult mögötti tükörben meglátom magam, majd apám arca tolakszik elő. Látom a gúnyos mosolyt, amivel elgyengülésem szemléli, szinte a hangját is hallom.
- Szánalmas vagy fiam, így soha nem lesz belőled senki.
Tanuld meg egy Sailroy mindig büszke, és elszántan küzd a céljáért, nem ismer akadályt!
Na igen, egy vérbeli Sailroy bárkin átgázol, csak megkapja, ami úgy érzi jár neki.


Apám kemény ember, segédszakácsként kezdte Werfel híres éttermében, ahogy gyerekkoromban számtalanszor meghallgattam, amint belépett oda eldöntötte- az övé lesz egyszer minden. Apámat ismerve, biztos így volt. Keményen dolgozott, majd egy nap meglátta Werfel lányát, az anyámat. Látta, milyen tekintettel nézegeti őt a lány, elhatározta megszerzi magának. Nem hiszem, hogy kényszerből cselekedett, anyám gyönyörű volt és a mai napig az maradt. Nagyapám persze nem örült az egésznek de anyám kiharcolta a házasságot a lehető legegyszerűbb módon, teherbe esett.


Esküvő után sem volt könnyű apámnak, de nem hagyta magát. Végül megszerezte az éttermet és át is keresztelte. Anyámat nem volt könnyű meggyőznie, de végül is sikerült. Megszületett a bátyám, Jasper Sailroy, aki apám minden várakozását teljesítette, sőt jellemében is hasonlított rá. Egyet kivéve, a férfiakat is szereti, sőt most is egy férfit szeret, azt, akit én is.


Én teljesen a véletlen műve vagyok, apám a tökéletesre sikerült gyerek után nem vágyott másikra. Tudta, ezt még egyszer nem lehet megismételni és igaza is volt neki. Én, Johnatan nem vagyok erős testalkatú, igézően jóképű, mint ő és Jasper. Nem tudok úgy főzni sem, sőt üzleti géniusz sem vagyok. Apám csak a haszontalan álmodozó jelzővel illet, ha szóba kerülök. Huszonhat éves koromra már kezdem elhinni, mint azt is, hogy mindig Jasper győz. Gyerekkorunkban és most is. Talán. Nem tudom, lehet még visszajön, lehet engem választ, lehet most az egyszer igazságos lesz az élet.



Megkapom a következő italt. Már erősen szédülök, de nem érdekel, lehet a következő után nem fog annyira fájni. Lehet, hogy elhallgat bennem a kántálás, ami mindig csak az ő nevét ismétli újra és újra. Christopher.



Nagyon bizonytalanul mozgom, amikor megpróbálok felállni, azt hiszem ideje haza menni, fizetek majd elbotladozom a kijáratig. Hála ég senkibe nem ütközöm bele, így elkerülök mindenféle konfliktust, tudom öngyilkos akartam lenni, nem is olyan rég. Ettől függetlenül, most az tűnik jó ötletnek, hogy újra bebújjak az ágyamba, és aludjak másnap délig.



Ahogy kilépek, megcsap a meleg és még jobban elbódít az ital, mint az előbb ott a hűvös félhomályban, lassan araszolok hazafelé. Vidám hangok ütik meg a fülem. Oldalra nézve, egy cabrioban viháncoló lányokat látok. Eszembe jut az első találkozásunk, ahogy elbűvölt amint ránéztem.


Egyetemre jártam, közgazdaság szakra- szülői „kérésre”- nem igazán jeleskedtem a dologban.
Irodalom szakra szerettem volna jelentkezni, de anyám meggyőzött, hogy azt a közgáz után is elvégezhetem. Szóval engedtem a nyomásnak, de az eredményeim nem bűvölték el apámat, éppúgy, mint az a tervem, hogy író leszek. Állandóak voltak a viták, de nem költözhettem el, anya kérte, hogy maradjak. Persze Jasper már nem lakott otthon, de ettől függetlenül, mindig végig kellett hallgatnom a dicshimnuszokat róla. Amikor bejelentették, hogy vasárnap valakivel hazajön ebédre, rögtön kerestem valami kifogást, hogy lelépjek. Nem akartam találkozni vele, se azzal akivel jött. Apám nem is nagyon tartóztatott. Szóval reggeli után leléptem.



Egy kis kúriában laktunk Londontól nem olyan messze, tartozott hozzá egy kis park, én egész nap ott voltam és írtam a könyvem. Teljesen elmerültem a kis világomban. Észre sem vettem, hogy este hat felé jár az idő, bízva abban, hogy a bátyám a vendégével már távozott, elindultam visszafelé. Kezdtem felkészíteni magam a várható ömlengésre, így észre se vettem elsőre az árnyékban álló autót, és benne a hevesen csókolózó párt. A bátyám és Christopher volt az, már éppen elmentem mellettünk, mikor egy hangosabb nyögés visszahozott a valóságba. Teljesen ledöbbentem, ezt soha nem hittem volna a bátyámról. Ő is zavarban volt, nézett rám szinte könyörögve és én rögtön kimondtam a varázs mondatot, miszerint nem szólok róla senkinek, főleg apának nem.


Ezek után mosolyogva mutatta be a barátját, ahogy megfogta a kezét, a mai napig látom azt a szeretetteljes mozdulatot, amit nem sokszor láttam tőle. Először elfogott a féltékenység, a bátyám volt és bármennyire is különböztünk, én ragaszkodtam hozzá és szerettem őt. Ő is a maga módján, de soha nem úgy, ahogy én szerettem volna. Kapcsolatunk nem volt igazán testvéri , visszagondolva inkább olyanok voltunk, mint az olyan rokonok akik meglehetősen kedvelik egymást. Mint amikor szívesen találkozol a másikkal, de ha nem jön többet, nem szakad meg a szíved. Aztán ránéztem Christopherre, és megértettem. Ő leírhatatlan volt, teljesen logikusnak tűnt, hogy Jasper neki adja azt, amit senki másnak. Akkor és ott megszületett a regényem főhőse, és egy kezdődő szerelem.


Barátságosan beszélgettünk egy ideig, majd ők visszaindultak, én pedig ott maradtam az úton, kavargó gondolatokkal és érzelmekkel. Azon az éjjelen több oldalt megírtam, mint addig bármikor, szinte siklottak az ujjaim a klaviatúrán. Hiszen megszületett a hősöm, életre kelt, és a kalandok is jöttek sorban!



Pár nap múlva újra összefutottunk a bátyámmal, meghívott magukhoz, próbált kedveskedni, talán úgy érezte ezzel kell viszonoznia, hogy őrzöm a titkukat. Izgatottan mentem hozzájuk, előbb érkeztem, Christopher volt csak otthon. Amíg hozott valamit inni, kicsit körbe néztem és csodálkozva fedeztem fel testvérem számomra eddig ismeretlen arcát. A fényképeken boldogan mosolygott, a lakásban érződött a szeretet, a nyugalom, igazi otthon volt. Amikor hazaérkezett, pont olyan volt mint otthon, de amint hozzáért a szerelméhez megváltozott, más lett. Én pedig kifogyhatatlan érdeklődéssel néztem ezt az alkímiát. Eleinte csak a testvérem miatt, soha nem értettem őt és most rá akartam jönni a nyitjára, majd utána a szerelem miatt, amit én is éreztem az ő Christophere iránt.



Christopher tehetséges reklám grafikus és festő, sokat beszélgettünk már azon az első estén is, a bátyám pedig néha sötéten figyelt minket- talán érezte ami bekövetkezett, nem tudom. Csak annyi a biztos, én tovább formáltam a saját hősömet papíron, és egyre szerelmesebb lettem, de sokáig nem vallottam be magamnak. Magyaráztam mindennel: közös érdeklődési kör, ő is szereti a bátyámat és azért akarok többet lenni vele, hátha jobban megértem a testvérem és akkor még ennél is jobban fogunk kijönni egymással.


De eljött az a nap, amikor magamnak is megmondtam az igazat, bevallottam amit be kellett. Nem mindig jó megmondani az igazat magunknak, mert néha rohadtul fáj. Nem marad több álca, okoskodás, ami mögé jó elbújni, hanem ott az igazság, csupaszon és nem tudod semmivel eltakarni.


Egy megnyitón voltunk, ott volt mindkét család, a miénk is és Christopherré is. A Garland családnak reklám cége volt és ők reklámozták az étterem láncunkat. A bátyám és Christopher így ismerkedtek meg egymással. Egy kis friss levegőre vágytam, untatott a sok műmosoly, meg a titokban rám vetett lenéző pillantások, na igen apám senki előtt nem titkolta a véleményét rólam. Kilógtam a teraszra, ami elvileg le volt zárva valami felújítás miatt. Hirtelen hangokra lettem figyelmes, megláttam őket, ahogy szenvedélyesen ölelkeznek, nem tudtam levenni a szememet róluk. Szépek voltak, szenvedélyesek és könyörtelenek, igen azok szinte tépték egymás ajkát.

Ő vett észre. Ahogy rám nézett azzal a vágytól égő pillantással, tudtam, bizonyos voltam benne, az nem csak a bátyám szenvedélyének, szerelmének szól, hanem nekem is. Kábultan álltam, nem kaptam levegőt, minden eltűnt csak az a pillantás maradt. Képes lettem volna oda lépni, elszakítani őket, és Jaspert a mélybe lökve, magamnak követelni őt. Azt akartam, hogy csak rám nézzen úgy, amikor rádöbbentem mit is gondoltam. Egy percig teljes szívemből gyűlöltem őt, majd magam. Utáltam a világot mert tudtam, innen nincs visszaút.

© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).