Anime: Kuroko no Basuke

Ahogy körül nézett, már meg is bánta, hogy idejött! Ez a hálószoba volt. Szépen meg volt vetve, a falak sötétkékben pompáztak. Hatalmas francia ágy trónolt a szoba közepén. Közelebb lépkedett hozzá, majd végig simított rajta. Megnyomkodta, s rugós volt. Tehát ezért ragaszkodott ennyire az õ lakásához. Érezte, hogy az a bizonyos ér el kezd lüktetni a homlokán. Már fordult volna meg, hogy kérdõre vonja szeretõjét, amikor valaki át karolta hátulról a derekát. Fejét a vállára tette.

-          Érdekes… - hallotta közvetlen a füle mellett. – Ahhoz képest, ahogy ellenkeztél a parkban… Már alig várod, hogy az ágyamban legyél, nem igaz? – kérdezte a titokzatos alak. Kagami feje vörös lett a szégyentõl és a zavartól. Kiszakadt az ölelésbõl, majd kezeit mellkasa elõtt keresztbe fonta.

-          Mégis mit képzelsz… te perverz! – mondta, amikor meglátta kedvese arcán a vigyort. Ez mindig csak akkor volt rajta, ha valami õrültség járt az eszében.
Zsörtölõdve fogta magát és át tippeget abba a helyiségbe, ahol a konyhát vélte. De úgy tûnt egyre rosszabbra fordul a helyzete. Betévedt Aomine fürdõjébe, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy normális fürdõ, kivéve a… kivéve a használt kotonok tornyosulását a kukában, az eldobott zsebkendõket, és a szanaszét szórt újságokat. Valahogy nem bírta ezt ép gyomorral, és hogyha holnap nem hányingerrel akar küzdeni a fürdõben, összeszedi.

Amikor levett a mosógéprõl egy törülközõt, valami lehullott a földre. Érdeklõdve vette fel a ragacsos valamit, ám rájött hamarosan, hogy egy kép. Összehúzott szemöldökkel nézte hátha ki tudja venni a ragadós cucctól, hogy ki van rajta. Fogott egy rongyot, majd azt beáztatta, és elkezdte leszedegetni a képrõl a mocskot.

Eközben Aomine szinte mindenhol megnézte. Bekukkantott a konyhába, ki az erkélyre, de nem találta sehol a vöröst. Már azon volt, hogy bemegy a fürdõbe, amikor egy hatalmas kiáltás hallatszott onnan, majd léptek zaját hallotta. Érdeklõdõen fordult a zajok irányába. Hogy is jellemezzem… Egy vörös fejû, mérges, iszonyat mérges Kagami tartott felé, egy eléggé… bizalmas képpel. Amint Aomine meglátta, mit szorongat kezében, érezte, hogy ezt nem ússza meg szárazzon. Aztán… eszébe jutott valami.

Kagami valami pokoli dühös volt, ugyanis a képet ábrázoló egyén õ volt, abban a ruhában, amit még karácsonykor erõszakolt rá Aomine. Sok fotót csinált róla… de egyáltalán nem emlékezett erre a pózra. Annyira zavarba ejtõ volt ez a kép, pláne ez a póz… De attól még mérgesebb lett, hogy nem rég azt a ragacsot… hirtelen rá jött mi is volt az, ami a képen volt…

-          Te… Tényleg egy mocskos perverz vagy! – vágta a hozzá legközelebb esõ tárgyat, ami egy párna volt. Aomine kezeivel hárította a dobást, majd lágyan mosolyogva nézett kedvesére, aki még mindig zavarban volt. Lassan közeledett felé, mire a másik ijedtében elkezdett hátrálni.  – Hoi… Aomine… mit akarsz? Ne… Ne… Ne merj közelebb jönni! Kyááááááá – mondta Kagami, mert Aomine a vállára kapta. A hálószoba felé vette az irányt. Nehezen, de bevitte a kapálódzó Kagamit a szobába, és lerakta az ágyra. Persze a fiú rögtön ellenkezni akart, de amikor a másik fölé hajolt, megmerevedett egy pillanatra. Nem tudott semmit ki venni azokból a sötétkék szemekbõl. - ..Ao… mine…?

-          Talán baj, hogy a képen te vagy rajta? – kérdezte hirtelen a sötétbõrû. Kagami feje ismét vörös volt, és már felül is kerekedett rajta a düh. Már szólalt volna meg, amikor Aomine folytatta. – Néha teljesen nem értelek. Oké, elfogadom, hogy perverz vagyok, de ezt váltod ki belõlem. – mosolyodott el. Ám egy hirtelen pillanatban ismét komollyá vált. Ijesztõen komollyá. – Tudod nekem is van egy bizonyos határom a tûrõképességbe. S mivel az utóbbi idõben el voltál foglalva a tanulás és a kosár miatt, meg is értettem. Viszont amikor az egyik nap azt mondtad, hogy edzésed miatt nem tudsz találkozni velem; kiborultam. Nem érdekelt semmi, fogtam magam és elmentem a Seirinbe. – Aomine tekintetét rá emelte a vörösre, aki értetlenkedve nézett rá. A kékhajúban felülkerekedett a szomorúság és a keserûség. De helyüket át vette a düh. Érezte, hogy kezd elborulni az agya.

-          Aomine te mit…

-          Elmentem és te nem voltál ott, a fenébe is! – szakította félbe, s Kagaminak eszébe jutott az aznap. – Edzés helyett mással lógtál! Helyettem mással érezted jól magad, és rohadtul kiborultam! Nem érdekelt semmi; törni-zúzni akartam. Ám amikor az a Kiyoshi nevû azt mondta, hogy Midorimával mentél el… Nem tudod elképzelni mit éltem át…

- Ne szórakozz Tetsu… Hol van Kagami?! – ordított rá a kékhajúra. Aomine forrongott dühében, fõleg amikor megérkezett. Nem látta sehol, s amikor meg kérdezte az edzõt, az azt válaszolta, hogy ma Kagami-kun kikérõt kért egy igen fontos dolog miatt.
Ruhájánál fogva emelte fel Kurokot Aomine, s szemei csak úgy szikráztak.

-          Aomine-kun kérlek, tegyél le.  – mondta a kisebb. A másiknak remegett a szája dühében, ám ekkor betoppant a Seirin centere.

-          Tadaima minna…! Aomine? Mit keresel te itt? – kérdezte Kiyoshi, mire a kérdezett rá emelte tekintetét. Elengedte Kurokot, és bele rúgott a padba, de úgy, hogy az feldõlt, s hatalmasat csattant az üres teremben.

-          Aomine-kun, fejezd be, vagy hívom az igazgatót! – szólt rá a dühöngõre Riko. Aomine földnek szegezte tekintetét. Figyelmen kívül hagyva a lány fenyegetését, reszketõ, mély hangon feltette ismét a kérdést.

-          Tetsu… Tudom, hogy te tudod… Hol van Kagami? – nem akart hátra fordulni, mert érezte, hogy szemét a könnyek szúrják. Teppei értetlenkedve nézett az ászra.

-          Kagami? Nem rég láttam õt Midorimával elmenni… Nem akartam õket faggatni, mer látszott, hogy nagyon el voltak mélyedve valamiben. – ahogy ezek a szavak eljutottak Aominéhez, egyre inkább kikerekedtek szemei, amikbõl könnyek buggyantak ki. Viszont csak egy mondtat ismétlõdött újra a fejében;

Nem rég láttam õt Midorimával elmenni…
…õt Midorimával…

…Midorimával…

Lassan fordult meg, s döbbenten nézett a mögötte álló srácokra. Kuroko szeme elkerekedett, ahogy Aominét látni vélte.

-          Mi…? – nyögte ki, s Tetsura pillantott. Az csak lehajtotta fejét és bûnbánóan oldalra fordította. Akkor érezte Aomine, hogy szíve összeszorul… Piszkosul fájt neki…

-          Megcsalsz Midorimával, vagy nincs igazam?! Miben jobb õ, mint én? Mondd meg, mert ez a tehetetlenség felemészt! – kiabált az alatta fekvõ Kagamira, akinek szemei csakugyan elkerekedtek. Megrökönyödve fújta ki a levegõt. – Szeretlek Kagami… Nem akarlak elveszíteni… Piszkosul szeretlek… - rakta fejét Kagami mellé, de arcát belefúrta a párnába, s úgy ölelte szorosan magához. – Szerettem a hangod, az arcod, és azt, aki vagy… Kérlek, ne hagyj el… - suttogta a fülébe a kékhajú reményt vesztve. Ez nem az a Aomine aki a parkban volt… Ez…- tekintette meglágyult, s át ölelte Aominét, akinek nem kis meglepetést okozott. – ez az a Aomine, akibe beleszerettem.

-          Aomine… - suttogta Kagami, majd fordított helyzetükön; Aomine került alulra, s Kagami meg se várva a reakcióját ajkaira tapadt. Aomine a hosszú csók után lihegve nézett Kagamira aki szégyenlõse pirulgatott rajta. A kék kérdõn nézett a vörösre, aki még mélyebben elpirult. – T-tudni akarod, hogy miért mentem el Midorimával?

-          Huh? – nyögte az alul lévõ, de gyorsan kapcsolt. – Izé.. Igen akarom tudni! – nézett dacosan azokba a vörös szemekbe.

-          Hát… hát mind azt mondtad, nem volt idõm rád… s meg szerettelek volna lepni valamivel… ezért… - itt már szorosan összecsukott szemekkel és vörös fejjel ült amaz csípõjén.

-          Igen? – próbált segíteni Aomine, de már igazán kíváncsi volt, mire akar kilyukadni kedvese.

-          Ezért vettem… egy… cselédlány ruhát! – mondta összehúzva, s próbálta leplezni zavarát.
Aomine közömbösen nézett rá. Cselédlány ruhát? Neki? Neki minek olyan? Kagami kinézett ujjai közül, s mikor meglátta a kék hajú tekintetét, még vörösebb lett.

-          Nekem minek cselédlány ruha? – tette fel a kérdést Aomine. Kagami már nem tudta hova nézzen, mert... hát… ezt kimondani nem könnyû. Inkább leszállt róla, és felhúzta Aominét is az ágyról.

-          Menj ki! Menj ki! – kántálta a vörös, de a másik már semmit sem értett. S mire kérdése válaszra talált volna, már az ajtó másik oldalán állt. – Maradj ott, amíg nem hívlak! – hallatszott Kagami tompa hangja. Viszont a mi seme-samánk nem kicsit zavarodott össze. Mi a fene? De akkor ezek szerint… nem csalt meg vele? Nem válaszolt rá! Újra erõt kapott rajta a féltékenység.

-          Hoi, Kagami! – dörömbölt, majd a kilincshez nyúlt. De amint rá jött, hogy be van zárva, folytatta elõzõ tevékenységét. – Hallod, nyisd ki az ajtót!

-          Fogd be! Várj még egy kicsit! – vágott vissza Kagami a szobából.

Eközben a vörös a harisnyát húzta magára. Már gyakorlottan kapta magára a ruhát, mivel eleget csinálhatta az elmúlt idõben. Egyedül, vagy Takaoval… Igen Takaoval, mivel eredetileg Midorima lett volna a „sensei”, de azért mindenkiben meg van a féltékenység, ahogy Takaoban is. S hát hiába a jó baráti viszony a feketeséggel, ha amaz mindennél jobban szereti a zöld hajút. Ami fordítva is igaz, de ki ne gondolna félreérthetõ dolgokra, hogyha a barátját látja meg, egy másik férfival, aki ráadásul épen cselédlány ruhát próbálja magára varázsolni? Ekkor kezdõdött a szigorú Takao-sensei tanítása.

Olyan tíz perc után elégedetten vizsgálta magát a tükörben. Végül a fejére is felkerült a megfelelõ fejdísz a macska füleket leszámítva rajta. Nem igaz, hogy nem találtunk rendeset, csak ilyet. – morgolódott magában Kagami.
Nem a megszokott fekete színû volt, hanem rózsaszín. A kötény elmaradhatatlan volt, ahogy az üdvözlés is. Érezte, hogy már vörös a feje a szégyentõl, pedig Aomine még nem is látta. Egy valami viszont mindennél jobban bökte a csõrét. Többnyire ezért is nem találkozott az elmúlt idõben a kékhajúval. Ami a probléma forrása volt, az a fehérnemû. Természetesen Takao szigorúan megtiltotta az alsónadrág viselését, és ezt erõszakolta rá a barátjára. Még nem is lett volna probléma, hogy ha csak egyszerû nõi bugyiról van szó. Viszont… az már több gondot okozott Kagaminak, hogy egy olyan ruhadarabot kell hordania, ami… khm… enyhén bevág. Igen, kedves olvasók ez egy tanga volt. Nem is kell említenem, hogy mennyire kellemetlen volt ez a drága vörösnek.

Miután eligazítgatta a ruháját, oda lépkedett az ajtóhoz, s halkan elfordította a kulcsot. Az ágyat közelítette meg, majd úgy ült arra rá, ahogy azt Takao tanította. Hatásosnak hatásos volt, mivel Midorimának nem egyszer eredt el az orra vére, amikor ezt az ülésformát mutatta neki. Szóval el is helyezte magát abba a pózba; térdre ereszkedett, majd lábait kisterpeszbe tette, végül leült lábai kis rése közé. Kezeit combjaira tette, majd minden erõt összegyûjtve szólt az ajtón lévõ személynek.

Aomine fejét felhúzott térdei támasztotta. Ez nem vele történhet… Miért zárta ki csak így hirtelen a vörös?! Mit akar? Ezen kattogott az agya, s így alig hallotta meg Kagami tompa hangját.

-          A-aomine, bejöhetsz – hallatszott a remegõ hang, mire a kékhajú föltápászkodott, s lassan benyitott a szobába.
Amint megpillantotta Kagamit, érezte elakad a lélegzete.

-          O-okaerinasaimase, goshujin-sama!(Üdv itthon, gazdám!) – mondta az ágyon ülõ, mire még jobban elvörösödött. Aomine lefagyva nézte kedvesét, ahogy föl kel az ágyról, elé tipeg, majd csókot lehel ajkaira. Amikor ismét szembe találkozott a vörös szempárral, már ragadozó tekintettel mustrálta végig a tökéletes testet. Fantáziája beindult, de még a legvadabb álmaiban se gondolta volna, hogy ez teljesülhet. Kagami megfogta a kezét, s az ágyhoz kezdte vezetni Aominét. Amikor megfordult, égõ tekintettel találta szembe magát. – T-tetszik, goshujin-sama?
Egyik kezével átkarolta derekát, s maghoz húzta. Az arcába hajolt, s a másik érezte magán a kék leheletét.

-          Hogy tetszik-e? – kérdezte vágytól rekedtes hangon Aomine – Ilyen szexinek még soha se láttalak… Nagyom dögösen áll rajtad… Én kis cicám… - morogta a szájára, majd betapasztotta azokat a sajátjával. Finoman ízlelgette az ajkakat, majd elszakadva tõlük lökte le Kagamit az ágyra. Már éppen leteperte volna, amikor telefoncsörgésre lettek figyelmesek, nem messze maguktól; a telefon az ágyon rezgett. Aomine kérdõn nézte a készüléket, de csak akkor ocsúdott föl, amikor kis cicája ki mászott alóla.
Kagami a bosszankodva nézte a kijelzõt, majd vonakodva fel vette.

-          Halló?

-          Kagami. - válaszolt a vonal túlsó végén lévõ alak. Kagami idegesen tekintett hátra, majd halkan folytatta a beszélgetést.

-          Mi kéne? – kérdezte Kagami, s Aomine szúrósan nézett rá. Ki az? Miért nem teszi le? Most az csak õ rá kéne figyelnie.
Viszont egy óvatlan pillanatban a vörös ajkai között ki csúszott a „zöld-fejû!” szó. Mérgesen lépett Kagami mögé, és vette ki kezébõl a készüléket.

-          Hoi, Ao-

-          Ide figyelj –hallatszott Aomine mély hangja, amire Midorima felfigyelt. – Tudom, hogy te vagy az Midorima, s szeretnék neked mondani valamit, úgyhogy jól figyelj, mert nem mondom el még egyszer – Kagami félve nézett fel kedvesére, akinek az arcvonásai megkeményedtek.

-          Ha megbántod, vagy hozzá érsz, megöllek. – itt sóhajtott egyet, majd folytatta – Nem fogok beleszólni, hogy hova megy veled, de ha nem vigyázol, rá megütheted a bokádat. Szereti a gyorséttermi kajákat, s tudom, hogy te nem, de ha azt kívánja, ha veled van, akkor oda tolod a pofád. – Kagami szemei tágra nyíltak, s meglepetten nézett föl kedvesére. – S még valami. Õ az enyém. Az én szerelmem – itt rá pillantott Kagamira, akinek szíve hevesen dobogott a mellkasában. Erõskarok húzták közelebb Aominéhez, s ellenkezés nélkül tûrte.  – Nem veheti el tõlem senki. Mert nem fogom neki engedni. Remélem megértetted, mire céloztam! – mondta, dühöngve, a sötétbõrû, majd kinyomta a telefont, s ledobta a puffra.  Immár teljes testével az õ kis cselédjéhez fordult, akinek mély pír ült ki az arcára. Kagamit igazán meghatotta a dolog, de persze õ ezt ilyen nyíltan nem merte volna kimondani Aomine elõtt. Dacosan nézett a vágyakozó szemekbe, majd összehúzott szemöldökkel – s remegõ hanggal – megszólalt.

-          H-ha most azt hiszed, hogy menõ voltál az elõzõ szövegeddel, ki kell, hogy ábrándítsalak; nem voltál az…– mondta Kagami morcosan, mire Aomine felnevetett.

-          Nem is vártam mást tõled… - somolygott rá a kékhajú. – De ne tagadd, hogy nem esett jól, mert igenis láttam azt a csillogást a szemedben!

-          Nem is igaz! – szólt rá Kagami amolyan kis gyerekes-durcival, ami még jobb kedvre derítette a sötétbõrût.

-          Tagadd csak, de úgy is tudom, hogy megõrülsz értem. – mondta ki a nyílván valót Aomine, és közelebb vonta magához Kagamit. A vörös erõsen tagadta ezt, de a teste mindent elárult. Átkarolta amaz sötétbõrû nyakát, s magához húzta a fejét.

-          Nem is igaz… - suttogta alig pár centire a kék hajú ajkaitól, mire az még utoljára elvigyorodott.

-          Hol marad a végérõl az, hogy „gazdám”? – kérdezte, de válasz helyett egy csókot kapott. Lassú, mégis szenvedélyes csókot váltottak, majd Aomine ledöntötte az ágyra szeretõjét. Lehúzta a felsõjét, ezzel is felizgatva minden idegszálát az ágyon fekvõnek. Miután lerángatta magáról a nadrágot, türelmetlenül indult föl az ágyra.

Kagami izgatottan pillantott a sötétbõrûre, aki úgy haladt felé, mint egy párduc. Amint elérte a vöröst, leszedte a fejérõl a díszt, majd az a szoba egyik részében landolt.  Kagami fölé mászott, majd beletúrva hajába szenvedélyesen megcsókolta.

Az alul lévõ remegve rakta kezeit Aomine széles vállára, majd gyengéden simogatta azt, s néha-néha végig szántotta körmével. A sötétbõrû elszakadt amaz ajkaitól, majd annak a nyakát kezdte ostromolni, ami miatt Kagamiból nyögéseket, sóhajokat váltott ki. Kezei levándoroltak a szoknya alá, de amint észrevették, hogy nem az a felállás, mint általában szokott lenni, ajkai perverz mosolyra húzódtak. Ujjai a becsusszantak a vékony anyag alá, majd belemarkolta a kerek, feszes fenékbe. Kagami meglepetten nyögött föl, s mikor az egyik ujj eltûnt a két farpofa között, a vörös körmei bele mélyedtek a sötétszínû, izmos hátba. Aomine nem tétlenkedett sokáig, valahogy – megjegyzem nehezen-, de eltûntette róla a ruhát, s így már csak a tanga és harisnya maradt meg. Föl térdelt az ágyra, s onnan nézett le a ziháló fiúra. Már éppen kezelésbe vette volna, amikor egy lábat érzett meg a combjai között.

Kagami lábával ingerelte Aomine férfiasságát, majd türelmetlenkedve föl ült, s kiszabadította az alsónadrágból.  Ahogy mindig, most is mélységes zavarban volt, de ezt hamar leküzdve végig nyalta hosszában a kék veszõjét. Fel-le húzogatta a bõrt, majd a hegyét szájába vette. Óvatosan ízlelgette a makkot, majd egy hirtelen pillanatban bekapta az egészet, habár még így se érte el az orra az ágyékot. Szívogatta, nyalta, majd amikor megérezte, ahogy a makk a torkát ingerli megállt.

Aomine õrületesen élvezte, hogy Kagami orálisan elégíti ki, de az még hab volt a tortán, amilyen látványt nyújtott. Ahogy a fehér ajkak között eltûnik az õ sötét férfiassága… Tudta, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy elmenjen. Ezért amint Kagami megállt, kihúzta keményen álló férfiasságát a szájából, visszalökte õt az ágyra. Rögtön neki esett a mellbimbóknak, s addig harapdálta, amíg vörösek nem lettek. Kagami teste vörös foltokból állt s harapás nyomokból, de Aomine vállát is karomlás nyomok díszítették.
Amint elért az ágyékhoz fölnézett a vörös hajú fiúra, aki könyörögve viszonozta a pillantást. A sötétbõrû csak egy vigyorral válaszolt a másik vágyakozó tekintetére, s hamar kiszabadította amaz péniszét a ruha fogságából. Ugyanúgy kényeztette Kagamit, ahogy õt pár perce, s a hatás se maradhatott el. Nyögések töltötték be a hálószobát, és a vörös kéjes sóhajai.
Aomine befejezte a vörös kényeztetését, s ujját a fiúba vezette. Finoman csókolta, miközben ujja ki-be húzódott a fiú testébõl. Kagami kétségbe esetten kapaszkodott az erõs vállakba, s egy percre se engedte el Aominét. Ám amikor már nem csak egy ujj árválkodott a szûk kis lyukban, elszakadt a sötét ajkaktól és egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját. 
A kék hajú próbálta gyengéden tágítani Kagamit, így kényeztette mindenhol, mivel tudta mennyire is kényesek neki ezek az éjszakák. Már több mint egy fél éve együtt voltak, de a vörös még mindig nagy fájdalmakban tört ki, amikor a kék hajú tágítani kezdte. A legtöbben már megszokják ezt a szakaszt, de úgy látszik igazán érzékeny. – vigyorodott el magában Aomine, majd tovább csókolta a kocka hasat. Élvezettel nyalt bele a köldökbe, miközben
bele vezette a harmadik ujjat is.

-          Ah… nhhhhhgg… aaaahhh! - Kagami ajkai közül nyögés szakadt fel, majd egyre több, ahogy egyre gyorsabban mozogtak benne a kék hajú ujjai. Végül, ahogy minél többször érte el azt a bizonyos pontot, érezte, hogy valami forróbbra, vastagabbra vágyik.
Kagami nem bírta tovább. Magában akarta érezni Aominét, s szóvá is tette kívánságát.

-          Ao.. mine…  - nézett elhomályosult tekintettel a még mindig õt kényeztetõ férfira. – T-téged… akarlak… onegai! – nyögte vágyakozóan, s hátra csapta a fejét. A kék hajú nem tétovázott, kivette ujjait a vörösbõl, majd benyálazta ujjait, amik pedig a fiú ánuszát. Mikor már felkerült az óvszer is Aomine könnyedén becsusszanhatott a forrón lüktetõ kis járatba. Egyszerre mordultak fel az érzésre, de itt már a sötétbõrû nem bírta vissza fogni vágyait, ezért rögtön mozogni kezdett. Kagami a lábait szélesebbre tárta, hogy a kék hajú jobban elmerülhessen benne.

Aomine mindig élvezettel várta a vörössel együtt töltött estéket. Nem csak azért, mert imádott vele vitatkozni – amit természetesen mindig õ nyert meg - , hanem mert mindig remek teljesítményt nyújtott az ágyban. Ahhoz képest amennyire tartózkodó uke, az ágyban olyan szenvedélyes, hogy az már elképesztõ – gondolta magában a sötétbõrû, ahogy egyre jobban elmerült a forró járatban.
Már egy ideje ringatóztak, de Aomine meg elégelte ezt a tempót, így egyik kezét Kagami alávezette, s ölébe rántotta. A másik csak egy meglepett nyögéssel válaszolt, majd csípõje föl vette az igen heves ritmust. Izzadt testük összeért, ahogy egy más ajkait harapdálták, csókolták. Aomine erõs kezei bele markoltak Kagami fenekébe, mire a fiú a fejét ráhajtotta a kedvese vállára.

-          Aomine… kérlek… nem bírom tovább… - hallotta a kérést a füle mellett a férfi. Csak elmosolyodott, s ismét maga alá gyûrte a vöröst. Keményen lökte bele magát újra és újra a fiúba, de vigyorrá alakult mosolya kicsit se lankadt.

-          Milyen… kis telhetetlen vagy… - lehajolt Kagamihoz, de nem lassított csípõ mozgásán – már rég élvezhetem… az e fajta közelséged.

-          P-perverz... aaaahh – sóhajtotta kábultan Kagami, majd kezet érzet férfiasságára kulcsolódni. Gyorsabb lett az eddig diktált tempó, s pár perc múlva már lebeget is a gyönyör mezején, s a fáradtság se perc alatt magával ragadta. A vörös immár eszméletlenül feküdt a sötétbõrû alatt.

Még pár mélyebb lökéssel Aomine is követte. Kagami mellkasa ájultsága ellenére, hevesen mozgott fel-le. A kék hajú kihúzódott kedvesébõl, majd a kotont levéve férfiasságáról, a másik mellé feküdt le. Közelebb húzta magához, s magukra húzta a takarót.

-          Ennyire kiéhezve lenni, hogy még el is ájulj az orgazmustól… s még én vagyok a perverz – susogta a vörös tincsekbe, majd pár perc múlva õt is magával ragadta a fáradtság.

******************

A napsugarai világítottak be sötétkék hálóba. A sötétbõrû férfi morgolódva nyitotta ki szemeit, majd fordult át a másik oldalra, ahol egy vörös hajú valaki édesen aludta az igazak álmát. Bágyadtan, mégis vigyorogva simított végig a válltól egészen a kéz fejéig. Ezzel szórakozott, habár még mindig álmos volt. Az egyik pillanatban az eddig nyugodt fiú, meg fordult, s Aomine mellkasához bújt. Meglepetten gyõzõdött meg a kék hajú, hogy milyen aranyos is így Kagami. Belecsókolt a haj zuhatagba, majd magához vont a még mindig alvó testet. Szeretett így aludni vele, olyan megnyugtató volt számára.
Jó tíz percig nem is történt nagyon semmi, csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani. Ám ekkor Kagami ébredezni kezdett, s hirtelen szembe találta magát Aominével. Jobban hozzábújt – már amennyire még lehetett – s halkan megszólalt.

-          Aomine… szeretlek… - hallatszott saját hangja, mire a kék hajú meglepetten nézett le a karjaiban lévõ „áldozatra”.

-          Én is téged… Kagami…- mondta a sötétbõrû is, mire a vörös megmerevedett. Rögtön elûzte a fáradtságát Aomine hangja, de ahogy rá nézett szemei még mindig csukva voltak.  Azt hitte alszik! Most… tényleg kimondta önszántából, az „sz” betûs szót? Eddig mindig Aomine kényszerítette ki belõle szeretkezés közben, de utána mindig talált rá egy jó kifogást. De most…

-          Te most… fel vagy? – kérdezte durcás hangon, mire a még mindig fél álomban lévõ felnevetett.

-          Fogjuk rá. Most inkább aludni szeretnék veled, de ha mást akarsz csinálni… - itt elszakadt Kagamitól, s fölé térdelt. - … én benne vagyok…
Kaján vigyorral nézett le az alatta fekvõre. Már éppen hajolt volna le hozzá, hogy lopjon egy csókot, amikor a vörös föl ült, s így a rajta lévõ takaró a derekára csúszott.  A kék szemek követék a takaró útját, ám csak akkor eszmélt fel a bámulásból, amikor egy kéz az arcára siklott, s ajkak a szájára tapadtak.
Kagamit valami hatalmába kerítette. Jól esett neki Aomine közelsége, s még magában jót is mulatott a kék pimaszságán. Elszakadt a sötét ajkaktól, majd lágyan cirógatta a másik arcát. Aomine lehunyt szemekkel élvezte a kényeztetést, s le is ejtette fejét Kagami mellkasára. A vörös kicsit megijedt, de aztán tovább birizgálta szeretõjét.

-          Abba ne hagyd! – mordult rá a sötétbõrû, amikor a cirógató kezeket már nem érezte az arcán. Ezen Kagami csak elmosolyodott, s tovább folytatta elõzõ tevékenységét. Figyelte, ahogy a rajta fekvõnek kisimulnak arc vonásai, majd ajkai apró mosolyra húzódnak. Jó fél óráig így lehettek amikor, egyszer csak a kék hajú megfogta a kezét, s bele csókolt a tenyerébe.

-          Te tényleg egy kincs vagy számomra… - nézett fel Kagamira, aki rögtön elpirult. Elfordította a fejét és zavartan folytatta a beszélgetést.

-          N-ne beszélj butaságokat… Dehogy vagyok kincs számodra… inkább teher…- makogta zavartan, s hagyta is volna félbe ezt a beszélgetést. De Aomine megelégelte ezt a dolgot, így ismét a vörös hajú fölé kerekedett.

-          Te ne beszélj butaságokat! Mi az, hogy teher? – rótta meg Kagamit, akinek még mélyebb lett zavara. – Nem is kívánhatnék nálad jobbat! Legszívesebben világgá kürtölném mindenkinek, hogy te az enyém vagy!

-          Akkor… miért nem teszed azt? – kérdezte hirtelen a vörös. Aomine hitetlenkedve nézett rá, viszont az folytatta. – Szégyellsz ugye? Azért beszélsz úgy velem… olyan lenézõen…

-          Te meg mi a fenérõl beszélsz? – kelt ki magából Aomine, de Kagami kimászott alóla és a fürdõ felé vette az irányt. Mi a fene baja van? Az elõbb még normális volt, erre most tessék, ugyan az, mint pár hete. Karjai után kapott, s visszarántotta a vöröst, aki az ölében landolt. – Válaszolj! Hallani akarom!

-          Hagyj…- fészkelõdött az erõs karokban, de hirtelen háta a puha ágyat érte. Kezei összefogva a feje felett, s egy „enyhén” dühös fiatalember fölötte. Szája megremegett, s félre fordította a fejét. – Semmi különös… csak egy buta dolog – motyogta, majd felélénkülten, mintha mi sem történt volna semmi, vidáman szólalt meg.

-          Moo, mit kéne vajon reggelizni? – mondta csevegõ hangon miközben próbált ki szabadulni a fogságból. Ám áll mosolya hiába volt rajta, ha teste elárulta. Könnyek jelentek meg a bárgyú arcon, amit rögtön ki szúrt Aomine. Maga elé fordította a megviseltnek tûnt arcot, s könnycseppek árválkodtak a szeme sarkában.

-          Kagami…

-          ... vajon mit kéne enni? Tojást vagy…?

-          Kagami… - mondta komor tekintettel Aomine.

-          …vagy esetleg virslit? Nem is…

-          Fejezd már be, a kurva életbe! – ordított rá a vörösre, aki összerezzent, s félve nézett a kék hajúra. – Nem tudok segíteni, ha nem mondasz semmit!
Szomorúan tekintett félre Kagami, de arcát pír lepte el, ahogy megszólalt.

-          N-ne nézz idiótának… amiért fönt akadok egy ilyen dolgon - nagyot nyelt, majd remegõ hangon folytatta – Igazából az zavar… hogy amikor mások is a közelükbe vannak… Lekezelõen bánsz velem…

-          Heh? – kérdezett vissza Aomine. – Lekezelõen? Ezt mégis hogy érted?

-          Pont úgy…

-          Kagami… mond úgy, hogy én is megértsem – mondta kedves, megértõ hangon a sötétbõrû.
A vörös nagyot nyelt ismét, majd remegõ sóhaj szaladt ki az ajkai közül.

-          Tudom… hogy nem akarod, hogy megtudják, azt, hogy mi együtt vagyunk… de azért nem kéne úgy beszélned és bánnod velem, mintha nem is ismernénk egymást… Megértem, hogy ezért teszed – Mi…? Nem… nem, fejezd be! -, de tudod engem ez nagyon bánt… - Kicsim… miért nem mondtad? - Már nem tudok arra hagyatkozni, hogy azért könnyes a szemem, mert bele ment valami… - nem tudta folytatni, mert egy test nehezült rá. Egyenletes szuszogást érzett a nyakánál, majd ajkakat rajta.

-          Sajnálom… nem tudtam, hogy ez… miért nem mondtad ezt el nekem? – hallotta közvetlen a füle mellet, a lágy, aggodalommal teli hangot. Arcát bele temette a váll gödrébe, majd szorosan kapaszkodott bele Aominébe, ahogy az ölébe helyezte. – Sajnálom, kicsim… - maga elé vonta a vörös arcát, s megpuszilta a homlokot, s így haladt egyre lejjebb. – Nem akartam neked fájdalmat okozni… Ígérem, soha többet nem kell újra ezt át élned. – itt már ajkait csókolta meg.
A sötétbõrû agya kattogni kezdett, hogy hogy is tudná kiengesztelni kedvesét. Amint szöget ütött a fejébe egy ötlet, arcán pimasz mosoly jelent meg. Mélyen a vörös szemeibe nézett mosolyogva, ami megnyugtatta Kagamit.

-          Megígérem, kiengesztellek majd valahogy, oké? – kérdezte, mire Kagami bólintott, s a sötétbõrû lopott tõle még pár csókot. – De most szükségem van az isteni reggelidre, amitõl mindig olyan jó lesz a napom.

-          Cs-csak azért mondod ezt, mert szereted nézni a hátsóm miközben, sürgök-forgok a konyhában. – vágta rá dacosan Kagami, de erre csak felnevetett a kék hajú.

-          Fõleg, hogy ha csak a kötény van rajtad… - susogta Aomine, amire a másik arca vörös lett.

-          Perverz, vagy mint mindig…

-          Ezért is szeretsz… Na, de menjünk! – mondta a sötétbõrû jó kedvûen, majd ahogy elindultak a konyha felé, Kagami lehajolt, mire Aomine rá csapott a fenekére. A vörös hajúból, egy „AOMINE!” kiáltás szakadt ki, mire a kék hajú csak nevetett. – Hogyha tudnád milyen jól esett…
Csak vigyorgott, amire Kagami csak rosszallóan rázta meg a fejét. Jelenleg nem érdekelte a vörös formás feneke, ahogy leült a konyhába. Agya a pénteki terven kattogott, ami nem rég vert tanyát a fejében. Már alig várta Kagami reakcióját…

*********************

Aomine szinte ölni tudott volna a szemével, ahogy rá nézett a táblánál lévõ gyerekre, akinek még így is nehezen ment a példa, nem hogy még rá tegyen egy lapáttal az ász.

-          Nos, Kou-kun? – kérdezte az öreg néni, akit most átkozott a kék szemû. Mi az, hogy, péntek délután hetedik órában még itt van?! Már úton kéne lenni a Seirinbe! Idegesen rángani kezdett a lába, és egyre sötétebb aura lengte körül. Az osztályban lévõk, már legszívesebben futottak volna, amikor a tanárnõ megszólalt.

-          Kou-kun nem tudja… netán valaki? – kérdezte az öreg hölgy, mire Aomine rávágott az asztalra és az osztályban lévõk nem kicsit ugrottak össze.

-          Sensei! Én tudom! – jelentkezett állva, majd amikor a tanárnõ bólintott, hogy kijöhet, kiviharzott a táblához, s lefirkantotta a megoldást. A tanárnõ megdicsérte, s a helyére küldte.

 Idegesen fordult hátra, majd ahogy lépett egyet megszólalt a csengõ. Aomine föl kapta a fejét, majd amilyen gyorsan csak tudott hátra spurizott, bele tömte a cuccait a táskájába, kirohant a terembõl. Momoi utána futott, s még láthatta, ahogy az emeltre siet fel.

Ha a miatt az öreg miatt tönkre megy minden, amit elterveztem, komolyan mondom, kirúgatom! – gondolta Aomine ahogy a harmadikosok osztálya felé vette az irányt. Amint elérte az osztályt, szó szerint feltépte az ajtót, ahol még mindig folyt a tanítás. Lihegve támaszkodott az ajtó fél fának, miközben mind megilletõdve – a lányok enyhén nyál csorgatva – nézték az éppen zihált fiút. Miután kifújta magát rá nézett arra, aki miatt ilyen „mûsort” csinált.

-          Wakamatsu… Ma nem megyek edzésre. – mondta fapofával, majd az órára pillantott és ökölbe szorította kezeit. – Hogy az a...
Nem fog le érni olyan hamar, mint szeretne. Tekintette az ablakra siklott, majd mérlegelt, végül döntött. Az ablakon át fog távozni. Már oda is rohant, amikor Momoi az ajtóban termett.

-          Aomine-kun! Még is mi a fenét csinálsz? – kérdezte a tanárnõ, ahogy lábát az erkélyre helyezte.

-          Állj meg Aomine! Mi az hogy nem jössz edzésre?! – kelt ki magából a szõke senpai, de vissza is vett, amikor hátra nézett Aomine.

-          Van egy fontosabb dolgom is, amit mindenféle képen el kell intéznem. – válaszolta, majd körül nézett, hol tudna landolni, vagy esetleg valamibe meg kapaszkodni. Elõtte egy igen erõs faág nyújtózkodott, habár a távolság nem volt kicsi. Meg tudom csinálni. – gondolta, majd hárta dobta a táskáját és az öltönyét. Momoi éppen elkapta és kérdõn nézett föl a sötét hajú fiúra. – Satsuki… lent találkozunk. Ha már nem lennék lent, akkor menj a Seirinbe. Azt szeretném, ha te is tudnád. – mondta a lánynak, majd elrugaszkodva, és épphogy elkapta a vastag ágat. Megfogódzkodott abban, majd a törzs felé kezdett mászni. Tudta mit kockáztat, hisz a harmadik emeletrõl leesni nem valami üdítõ érzés. De ennél gyorsabb megoldást nem tudott.

Már elérte a törzset, amikor reccsenést hallott, de még idejében elkapott egy másik ágat. A hatalmas vastag ág csattant a földnek, s többen is ki néztek a különbözõ termekbõl. Visszanézett az ablakba, s Momoi még mindig aggódó szemekkel nézte Aominét, akinek nem sok kellett ahhoz, hogy lezuhanjon. Mérgesen viszonozta a tekintetét, s rászólt.

-          Satsuki! Mi a fenét csinálsz még ott? – a lány fölocsúdott a rémületbõl, majd kirohant az osztályból, egyenesen le felé vette az irányt.

Nehezen, de valahogy biztonságosan elkezdett le felé mászni. Ám egy idõ után elfogytak az ágak, s arra jutott lesz, ami lesz; de eljut ma az õ szeretett kedveséhez. Leugrott, viszont nem látta az alatta sorakozó szúrós bokrokat. Csak akkor pillantotta meg, amikor már túl késõ volt. Vészesen közeledett a föld, majd ahogy beesett a bokorba, valami éles végig szántotta a bal karját. Elszakította az ingét, s látta, ahogy erõsen vérezni kezd a seb. Mit sem törõdve a kijárat felé indult, s közben csatlakozott hozzá Momoi is. Amint meglátta Aomine sebét, rögtön megállította, de a fiú csak lihegve rá nézett.

-          Sietünk, kell. Add ide az öltönyöm.  – utasította a lányt, aki oda adta neki, majd újból futásnak eredt.

Végig rohant az utcán, de a lány alig bírta követni. Aomine-kun… miért rohansz ennyire? Mi olyan fontos számodra, hogy a sebed ellenére is így hajtasz? – fogalmazódott meg a lányban a kérdés. Befordultak a sarkon, ahol az utca végén egy virágos bolt álldogált. Aomine nem is sejtette, hogy hamarosan Satsuki-ból egy féltékeny lány lesz egy vörös rózsa miatt, s hogy a sebét egy elégé bõbeszédû öregasszony fogja ellátni…

*****

A Seirinben a szokásos pénteki edzés folyt. Minthogy az lenni szokott az edzés végét mindig egy mini játék zárta, ami természetesen most se maradt el. Az egyik csapat elsõsökbõl, míg a másik másodikosokból állt.
Most is nagy harc folyt a pályán, ahogy általában lenni szokott.  De mint mindig sose adta fel a végig egyik csapat sem.

-          Gyerünk srácok!  Még fél perc ! – kiabálta az edzõ, s a pályán lévõ játékosok belehúztak. Egy ponttal vezettek a felsõbb évesek, amit még ki lehetet hozni döntetlenre. Kurokonál volt a labda, s se perc alatt lepasszolta Kagaminak, aki zsákolással vitte be az utolsó pontot. Döntetlennel zárult a mini meccs, mégis vigyorogva rohamozták meg a padot. Egyedül Kagami ballagott oda lassan, s törülközõjét a fejére rakta. Az elmúlt négy napban nem volt semmi. Mármint nem volt Aomine. Nem lepte meg a lakása elõtt várakozva, se gyertyafényes vacsorával – de még nem is volt semmi ehhez hasonló. Egy szóval nem jelentkezet. Tudtam… nem kellett volna elmondanom akkor azt… Biztosan ezért kerül. Elmondtam Kurokonak is ezt a dolgot, de õ csak azt mondta ne aggódjak… Pedig nem is aggódom… Nem.. Nem.. MONDOM NEM!  - csak megrázta fejét, ahogy arra gondolt, hogy valami baja esett neki, vagy… vagy éppen mással van. Az egészet, hogy õk együtt vannak csak Kuroko tudta a Seirinben. Meg ugye még Midorimáék, de õk most nem igazán lényeg.

Már sétáltak volna be az öltözõbe, amikor kivágódott a tornaterem ajtaja és egy zihált fiú lépett be rajta.

-          Mondom, fogd be azt a lepcses szádat Satsuki! Ne baszd fel az agyam már ilyenkor! – szólt hátra Aomine és idegesen lépkedett a társaság felé. Mi a picsát érdekli, hogy kinek veszek virágot?!

-          Aomine-kun! Ugye nem a B kategóriásnak vetted?! – égett arccal futott a sötétbõrû ász után, aki már megfojtotta volna a rózsaszín hajút. Idegesen fordult hátra, majd próbálta lenyugtatni magát.
Igazából ez az egész cirkusz a virágárustól kezdõdött… Miután onnan elmentek a lányt le se lehetet lõni. Ugyanis Aomine egy vörös rózsát vett, ami rögtön kiverte a lány eszébõl az aggódást a kék hajú után. Kinek vette? Miért? És miért megy a Seirinbe egy vörös rózsával? Ezeket ismételgette egész ide fele úton. Elképzelhetik kedves olvasók, hogy milyen fejfájást okozott ez Aominének…

-          Megkérhetnélek, hogy ne járjon el az a formás kis szád? – kérdezte fogcsikorgatva a kék hajú, de még így is vissza fogta magát. Igazából „a szopásra termett szád” –at akarta mondani, viszont tudta, hogy az túl durva lenne.  A megfordult, ám meg is állt s visszaszólt Momoinak. – Tedd hasznossá magad!
Oda dobta a táskáját, majd elindult Kagami felé. Eközben a  Seirinesek teljesen lefagytak. Mit keresnek itt a Touou Akadémia diákjai? Momoi és Aomine?

-          Eto… ti meg mit…? – kérdezte volna Riko ám a sötét bõrû közbe vágott.

-          Egy egész kurva hetet vártam erre a napra… - mondta, miközben vészesen közeledett Kagami felé. - … azt akartam tökéletes legyen, de ez a nap egyre szarabb és szarabb… - majd ahogy a vörös elé ért meg állt és végig nézett rajta. Ha nem is tervezte volna el ezt az egészet, akkor se tudta volna vissza fogni magát. Föl elemelte kezeit és végig simított Kagami arcán, aki összerezzent az érintésre, ám hirtelen Aominéhez préselõdött. Hamar rájött, hogy erõs karok húzták a csípõjénél fogva közelebb a magasabb fiúhoz. Egyik kezét Kagami tarkójára csúsztatta és ajkaihoz hajolt. Arc vonásai meglágyultak és perverz mosolyra húzta ajkait– Yo...- suttogta, majd amaz ajakira tapadt.
Nem hogy Kagami, de még a körülöttük lévõk se fogták fel hirtelen, hogy mi történik. De amint eljutottak a történtek a vöröshöz, ellenkezni kezdett, de se hogy sem tudott szabadulni a vasmarkok közül. Aomine szorosabban fogta kedvesét, és úgy csókolta tovább, hogy az csak nyögdécselni tudjon. El is érte célját, mert a világosabb bõrû belenyögött a csókba, ahogy a kéz lejjebb csúszott a deréknál, s besurrantak a mez alá. Remegve szorították meg az erõs vállakat, majd egy észveszejtõ csók váltás után Kagami már remegve kapaszkodott Aomine nyakába. Lihegve hajtotta le a fejét és temette arcát a másik mellkasába, mert orcája csak úgy égett a zavartól. Aomine jó ízûen felnevetett, majd magához ölelte a vöröst. Bele csókolt a hajába, majd jól esõ sóhaj után végre megszólalt.

-          Hogy mióta vágytam erre… Már függõvé teszel, kedves– kuncogott tovább ölelve Kagamit. Momoi, Kuroko, az edzõ, Hyuga és kábé mindenki ledöbbenve nézték a párocskát. Aomine maga elé vonta a vöröst és hátulról át karolta. – Nos… a következõket szeretném veletek közölni; ennek itt– mutatott a még mindig pihegõ fiúra – a pasija én vagyok. – immár magára mutogatott, majd folytatta – És ha valakinek valami problémája lenne ezzel, az illetõvel el beszélgetek egy sikátorban olyan fél tíz körül. – vigyorgott a társaságra, mire meg szólalt értetlenkedve az egyik elsõs.

-          Miért fél tíz kor?

-          Mert tíz kor már szeretnék ezzel a vörössel hanc----
A beszédben egy ököl akadályozta meg, ami egy igen zavarban lévõ fiúhoz tartozott.

-          Ha… ha egy szót is szólsz nem lesz mit dugdosnod sehova! – húzott be neki egyet Kagami és vörösödõ – hoppá! már vörös – fejjel állt meg Aomine elõtt.

-          Auh… - föl nézett a dühöngõ fiúra, majd elvigyorodott – Azt viszont te se élveznéd…
Kész, megölöm! – gondolta Kagami, ám Aomine föl tápászkodott. Meglepetten nézett a felé közeledõ fiúra. Ám a pillanatot Hyuga zavarta meg.

-          Mi… várj! Mirõl beszélsz Aomine? –értetlenkedett a szemüveges kapitány. Viszont a választ nem a sötét bõrû ász adta meg hanem Kuroko.

-          Arról beszélnek Hyuga-senpai, hogy õk együtt vannak. Úgy együtt. – mosolygott az említettekre. Ám ekkor Rikoban föl éledt a fujoshi énje, és sikítva vetette magát Kagami karjaiba.

-          Kagamii-kun! Kyaaaaa! – visította, és végig nézett rajtuk. Már az orrvérzés kerülgette és a fangörcs, de ekkor Momoi is szóhoz jutott.

-          Tényleg… Aomine-kun? Tényleg együtt vagytok? – kérdezte meglepetten mire az bólintott. Teppei éppen egy fejbe vágást kapott Hyugától, akinek gyanúsan vöröslött a feje, és a többiek meg beszélgettek Kurokoval - mivel õ tudott a legtöbbet errõl -, miközben Aomine félre húzta Kagamit.

Elõ vette öltöny zsebébõl a rózsát és szerelme elé vonta. A vörös, pírral az arcán nézte a virágot, miközben hátulról Aomine ölelte magához. Hátra nézett és egy szerelmesen mosolygó sráccal találta szembe magát. 

-          Nem megmondtam, hogy kiengesztellek? – kérdezte, és a másik szemei elkerekedtek.

-          Mi…? Akkor te most… Nem mondod, hogy azért csináltad…! – jött rá Taiga az okra, amiért most itt találta kedvesét. Aomine csak felnevetett.

-          Hát, csak remélni tudom, hogy megfelelt az elvárásaidnak. – Kagami elkapta a fejét, s nem szólt semmit. A másik csak egy lemondó sóhajjal, mosolygott tovább. Ám ekkor a rózsa kikerült a kezeibõl, és ajkak tapadtak az övének. Meglepetten nyögött fel, s mikor elváltak egymástól, már kapott is volna a másik után. Kagami egyik ujját a kék hajú szájára helyezte, ezzel is megakadályozva a beszédben.

-          M-meg felelt… Remélem, most örülsz. – mondta Taiga, mire Aomine feldobódva hirtelen karjaiba kapta. A többiek is felfigyeltek erre a dologra, és nevetve nézték a párost. Kagami csak vörös fejjel kiabált rá a kék hajúra. Fogta magát a sötét bõrû és kirohant a tornaterembõl, de a Kuroko, Teppei és úgy mindenki utánuk rohant, hogy megnézzék milyen õrültséget is csinálnak.
Aomine végig futott vele az udvaron, nem kis meglepetést okozva ezzel a még ott lévõknek.

-          Tegyél, lehallod! Aomine! Még át kell öltöznöm! – mondta a vörös, de sehogy se váltak javára a dolgok. A fiú, csak meg fordult, majd oda kiabált Kurokonak.

-          Hé, Testu! Kagami cuccait majd légy szíves vidd már el hozzá! Most velem kell jönnie!

-          Nehogy elraboljál már! – mondta felháborodottan a vörös. Elindultak a kijárat felé, de már itt lerakta Taigát és a kezénél fogva húzta magával.

Kézen fogva rohantak végig az utcán egyenesen Aomine lakásához.

Viszont az úttest másik oldalán egy igen furcsa páros állt. A magasabbik lemondóan sóhajtott majd bosszankodva indult el. A másik csak kuncogva kapaszkodott bele a zöld hajú karjába.

-          Amióta együtt vannak nem hallottam egyetlen egy köszönöm-et se. – szólalt meg összehúzott szemöldökkel, míg a fekte hajú kuncogott egyet.

-          Ne legyél ennyire szigorú, hisz még csak „kezdõk”. – vágta rá a kisebb, de nem hatotta meg kedvesét.

-          Az még nem jelenti azt, hogy nem tudnak beszélni. Komolyan olyanok, mint a gyerekek. – feljebb tolta a szemüvegét, majd át sétáltak a zebrán. -  Ha nem segítek annak az idiótának, még most is csak a sebeit nyalogatná, és siránkozna.

-          De még is voltál olyan nagylelkû, és segítettél neki. – mondta sejtelmesen. Az csak bólintott, s a kisebb folytatta. – Eléggé apásan viselkedtél, amikor múlt héten Aomine lehordott és kinyomta a telefont. Mint akinek a lányát éppen elrabolják. – mosolygott föl rá, de a szemüveges, csak lágyan viszonozta azt, miközben a park felé vették az irányt. Takao visszaemlékezett arra az estére, mert akkor Shin nem kicsit jött ki a sodrából. Elfojtott egy nevetést, ahogy visszagondolva azt tervezte kedvese, hogy megöli Aominét.

Midorima átkarolta a másik derekát és közelebb húzta. – Te meg igazán szemre való „anyuka” voltál, amikor segítettél föl venni neki a ruhát.
Kuncogva húzódott közel Takao kedveséhez.

-          Úgy is mondhatjuk, hogy föl nõtt a „gyerekünk"
-          Igen… - válaszolta Midorima, majd együtt mentek végig a park köves útján, miközben nagy piros korong narancssárgára festve az eget, bukott alá a horizontnak...