Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Akaraterő (fordítás) - Tizenegyedik fejezet
Korhatár: 16+
Műfaj: Kaland
Kategória: Nem anime
Feltöltő: Andro
Feltöltve: 2014. 03. 03. 09:46:16
Megtekintve: 800 db
Kritikák: 0 db
Amikor John letette Will mozdulatlan testét az Azeem sátrában levő szalmaágyra, a mór nem nagyon reménykedett. Nem sokszor látta, hogy olyan emberek, akiknek ilyen súlyos sérülésük volt, túlélték volna a dolgot; még nem igazán volt tiszta számára, hogy pontosan mi is történt a fiúval, de az látta, hogy Will életereje egyre jobban fogy. Miközben intett Johnnak, hogy hozzon vizet, Azeem lehajolt a fiúhoz, és levette róla a pokrócokat és köpenyeket, amelyek teljesen beburkolták a testét. Az arca alig rezdült – jól tudta leplezni az érzelmeit -, de a szája sarka még így is lefelé konyult. Hálás volt érte, amiért Will eszméletlen volt.
A hosszú, penge okozta seb volt a legsúlyosabb. Robin nyilvánvalóan megpróbálta elállítani a vérzést, de nem sikerült neki, a mély seb pedig még most is erősen vérzett. Ezenkívül Azeem több, furcsa, ezüstös színű csigavonalszerű sebet látott, amelyek keresztül-kasul futottak Will testén, de voltak ott más sérülések, vágások, a nyaka oldalán pedig egy olyan seb, amely úgy nézett ki, mint egy harapásnyom. A fiú vállán volt egy másik vágásnyom is, egy régebbi és kevésbé súlyos. Mintha valaki elővett volna egy kést, és szó szerint széttépte volna Will mellkasát; Azeem attól félt, hogy talán valóban ez történt. Gyengéden a hasára fordította a fiút, Will pedig meg sem rezzent, John azonban felszisszent, amikor meglátta Will hátán és vállán a borzalmas, korbács okozta nyomokat.
      Mi a…
      Hívd a Hitetlent! – mondta halálosan nyugodt hangon Azeem. – Tudnom kell, hogy mi történt.
Hallotta John rohanó lépteit, ahogy a férfi elment megkeresni Robint, Azeem pedig a háta mögül elővette az egyik balzsamot rejtő edényét. Will olyan kicsinek, olyan összetörtnek tűnt, szemeit behunyta a világ rémálmai ellen. Ahogy friss kötést tett az egyik sebre, Azeem azon vette észre magát, hogy anyanyelvén megnyugtató szavakat suttog Willnek, bár tudta, hogy a fiú nem hallja azokat. Ebben a pillanatban Robin, Johnnal és Mariannal a nyomában szinte berobbant a sátor nyílásán.
      Rendbe fog jönni? – kérdezte azonnal Robin. Azeem sóhajtott.
      Csak pár perc telt el azóta, hogy utoljára láttalak. El kell mondanod, hogy mi történt.
Robin mély levegőt vett.
      Napokig kínozta valaki! Valami elmebeteg, aki rajtam akart bosszút állni… és Willt használta arra, hogy bántson engem. – Ezt nehéz volt kimondania, a szavait valamiféle émelyítő rémképek mérgezték meg.
A részvét nagyon erősen látszott Azeem arcán.
      Tudod, hogy pontosan mit tett vele?
      Többnyire egy kést használt. Egy korbácsot, és valamiféle savat is, de nem tudom, mi volt az. Meg kell őt mentened, Azeem! Muszáj! – A híres Robin Hood könyörgött, majdnem sírt, és Azeemnak, aki mindig igazat mondott, nem volt szíve megmondani neki, hogy nem sok reményt fűz Will gyógyulásához, hogy a sérülések túl súlyosak, de nem bírta kimondani…
      Megteszem, amit tudok, Hitetlen – mondta őszintén. – Most mindannyian menjetek, fényre van szükségem a munkámhoz.
Will fölé hajolt, óvatosan az ölébe húzta, majd egy tiszta, nedves ronggyal nekilátott, hogy kitisztítsa a fiú nyakán levő sebet.
      A fivéred miatt, ki kell tartanod – mormogta. – Sokkal nagyobb szüksége van rád, mint hinnéd…
~*~
”Crawford leszúrta, majd puszta, mocskos kezével nyúlt bele a szívébe, mialatt Will kétségbeesetten küzdött, hiábavalóan harcolt azért, hogy ledobja őt magáról; nem bírt lélegezni, a férfi lehelete kis híján megfojtotta, a fájdalom elviselhetetlen volt…”
      Feküdj nyugodtan, fiú, minden rendben lesz…
      Emlékszik valamire.
      Kapd el, Robin!
”- Olyan édes vagy, olyan kicsi… A fogak a testébe vájtak, mintha nem lenne más, mint holmi nagy darab hús, amely kínzója örömét szolgálja. – Nem jön érted. Magadra hagyott.
      Nem! – kiáltotta fájdalmasan Will. – Ne… Robin… ne!”
 
      Forró a láztól!
 
      Az Isten szerelemére, Azeem, nem tudsz segíteni rajta?
Fájdalom, elviselhetetlen fájdalom. Élve égett, a bőre fekete és elszenesedett volt, és nem tehetett semmit a tűz fogsága ellen. Sikított, de nem volt senki, aki megmentette volna, vagy aki hallhatta volna. Egyedül volt, és egyedül égett.”
Robin halálra váltan nézte öccse szétroncsolt, borzalmas állapotban levő testét. Will ide-oda forgolódott a szalmaágyon, fejét jobbra-balra forgatva, szürke arcán patakokban folyt az izzadtság. Összefüggéstelenül kiabált, a hangja megtört és kétségbeesett volt; Azeem a fiú vállán, lábán és felsőtestén levő sebeket olyan jól varrta össze, ahogy kitisztította őket, de fertőzés lépett fel, Will láza pedig emelkedett. Will már két napja feküdt ott, először olyan csendes volt, mintha meghalt volna, mint amikor Robin a karjaiban cipelte át az erdőn. Most azonban egy végtelen rémálom foglya volt, és senki sem tudott segíteni rajta.
      Robin! – kiáltotta reménytelenül, rekedten Will, a teste rázkódott a szalmaágyon, szemei szorosan csukva voltak. Robin közelebb ment, és kinyúlt, hogy megfogja az öccse kezét.
      Itt vagyok, Will. Itt vagyok… - De Will nem érzékelte a jelenlétét, arrébb húzódott valami szörnyetegtől, egy rá vadászó démontól és védekezően egy apró labdává gömbölyödött. Robin végigsimított Will arcán, hogy kisimítsa szeméből a verejtéktől összetapadt hajat. – Nyugodj meg! – suttogta. – Minden rendben lesz. Rendbe fogsz jönni. – És akkor hirtelen a hangja és higgadtsága megtört, ő pedig halkan zokogni kezdett. – A fenébe is, kisöcsém, muszáj végigcsinálnod, muszáj miattam kitartanod! Most nem hagyhatsz magamra!
Hirtelen egy kéz ért a vállához, és ahogy felnézett, döbbenten pillantotta meg Azeemot, aki felette állt, sötétbőrű arcán együttérzés látszott.
      Keményen harcol – mondta komolyan Robinnak. – De te is a helyes dolgot cselekszed. Azt hiszed, neki melletted a helye.
Robin majdnem felnevetett, hiszen ez olyan képtelenségnek tűnt.
      Hiszen még azt sem tudja, hogy itt vagyok, Azeem.
      Talán hamarosan tudni fogja – mutatott rá a barátja. Alattuk Will nyöszörögni kezdett, olyasféle hang volt, amelyet a kínzatásai alatt hallatott, amikor már túl kimerült volt ahhoz, hogy sikítson. Olyan hang volt ez, amely majdnem összetörte Robin szívét. Azeem lehajolt, és egyik kezét Will izzadt homlokára helyezte; a szalmaágyon fekvő meggyötört fiatal fiú felsóhajtott, mintha jég érte volna, és öntudatlanul is elhúzta fejét az érintés elől. – Ma éjjel vége lesz – mondta nyugodtan a mór. – Vagy így, vagy úgy.
És Robin semmivel sem érezte fenyegetőbbnek a szavakat annál, mintha Azeem az Apokalipszis eljövetelét közölte volna vele.
~*~
Robin nem gondolta volna, hogy élő ember lehet ilyen forró. Will teste szinte lángolt, ő mégis reszketett a hidegtől, apró labdává gömbölyödött és belebújt a pokrócokba. Így olyan kicsinek és sebzettnek tűnt. Már elmúlt éjfél, de Robin még nem érezte szükségét annak, hogy lefeküdjön. A táborba való visszatérése óta alig hagyta magára az öccsét, az elején is csak Marian parancsára volt hajlandó pár órát aludni.
      Ne… - lehelte Will. – Ne… kérlek… ne…
      Minden rendben – mondta megtörten Robin. – Minden rendben, Will, biztonságban vagy, ő már elment, de ki kell tartanod…
      Nem hagytál el… - hadarta Will, miközben oldalra fordította a fejét. Vett egy hatalmas lélegzetet, Robin szíve pedig dobbant egyet. – Azt hittem, nem érdekellek…
      Mindig törődtem veled, Will – suttogta Robin, miután rájött, hogy Will lázálmában hozzá beszél. – Törődtem, ostoba voltam, meggondolatlan… Istenem, törődöm veled!
Egy hatalmas remegés futott végig Will testén; úgy tűnt, mintha a levegővételtől lenne. Robin hallotta, amint azt kiáltja, ”Ne!” Aztán Will összetört teste hirtelen lenyugodott, csak feküdt ott a szalmaágyon, kezei lehullottak, tenyerében véres sebek látszottak, ahol a körmeit a húsba vájta. Hosszú, halálos sóhajt hallatott.
      Will? – suttogta Robin. – Istenem, ne, ne… Will!
Hirtelen kétségbeesetten ölelte az öccse béna testét a karjaiban, a fiú fejét a vállához nyomta, de nem tudta elég erősen tartani most, hogy megbukott, elbukott… elbukott, hogy megmentse.
      Robin? – hallatszott egy megtört, rekedtes hang. – Robin, mit… mégis mit…
Lenézett, eleresztve Willt, azok a barna szemek nyitva voltak és fáradtan tekintettek fel rá. Ámulat futott végig rajta; Will kinyújtotta egyik kezét, hogy felüljön a szalmaágyon, Robin pedig kis híján sikított, mintha egy halott kelt volna életre a szeme előtt.
      Életben vagy? – suttogta. Will halványan elmosolyodott.
      Azt hiszem.
Aztán Robin, ezúttal a boldogságtól ölelte meg öccsét, nem érdekelték az arcán végigcsorgó könnyek, hiszen még mindig alig tudta elhinni. De Will életben volt, a láza elmúlt, és megcsinálták; amikor újra ránézett az öccsére, Will már békésen aludt a karjaiban, ki volt merülve az elmúlt pár nap megpróbáltatásaitól, legyengült a betegsége miatt, Robin a könnyein át is mosolygott, ahogy látta az alvó fiú arcán a bizakodást és a békét, látta, ahogy Will egyik keze az ingébe kapaszkodva tartja őket össze. Közelebb húzta magához a fiút, úgy ringatva őt, mint egy gyermeket, Will feje pedig fivére vállán nyugodott.
      Tudtam, hogy képes leszel rá – mondta rekedten Robin. – Istenem, Will, tudtam, hogy nem fogod feladni. Megcsináltad, hála Istennek, megcsináltad.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).