– ROBIN, ROBIN, GYERE IDE! – Robin felnézett az arannyal teli láda felől, és látta, amint Bull integet neki. Felállt.
– Ezt vigyétek vissza a táborba! – mondta az egyik emberének.
A sötét hajú ember bólintott, majd vállára kapta a ládikát. Robin pedig Bull felé indul. De valami nem stimmelt. Látta, hogy Tuck barát a földön térdel valaki mellett, aki nem volt más, mint…
– Azeem?! – suttogta, és gondolkodás nélkül rohanni kezdett.
Valaki utána kiáltott, ő azonban nem is figyelt oda. Megállt, majd térdre rogyott Azeem mellett. A sötétbőrű férfi a hátán feküdt, szemei be voltak hunyva. A lélegzése nehéz volt, egyik kezét pedig a mellkasára szorította. Robin látta, ahogy a férfi ujjai között a vér egy apró sebből folydogál. Mellette, a földön egy nyíl feküdt. A vessző egészen a közepéig vérvörös volt. Robin halálra váltan nézte Azeem arcát. Habár a mór férfi bőre sötét színű volt, arca most mégis rettentően sápadtnak tűnt. Robin felnézett Bullra, aki ott állt mellette.
– Mi történt?
– Eltalálta egy nyíl – mondta dühösen Bull. - Kihúztam, de a seb elég mély. – Robin sóhajtott egyet.
– Azeem? – a férfi egyik kezét gyengéden a mór vállára tette. – Hallasz engem, Azeem? – De a férfi továbbra is csendben maradt.
Ekkor Tuck barát olyan dühösen ordított egyet, hogy Robin kis híján hátraugrott a meglepetéstől. A barát durván megrázta Azeemot. Robin figyelmeztetni akarta a szerzetest, hogy ettől a férfi sérülései csak rosszabbodni fognak, de Tuck túlságosan el volt foglalva azzal, hogy kiabáljon a sebesülttel.
– Ha meg mersz nekem itt halni, te Sátán fattya, úgy éljek, hogy a Szent Catherine Katedrálisban földellek el, megszentelt, keresztény földön és ezer szerzetes fog keresztény dalokat kántálni bűnös lelkedért! Hallasz engem?!
Azeem lassan kinyitotta a szemét, és halványan elmosolyodott.
– Szemernyi erőm sincs, Tuck barát.
A barát újra ordított egyet, majd felállt. Ezek után belerúgott Azeem lábába.
– Szép kis barát vagy te! Allahra, és a Mindenható Istenre, ma győztünk, erre te szellemmé akarsz változni?! Mézsörbe rakom a maradványaidat, majd eltemetlek egy disznó társaságában és a sírodat akkor kereszttel jelölöm meg, mint a király kastélya!
– Kérlek! – Azeem mosolygott, majd köhögni kezdett. – Nagyon fáj, ha nevetek.
A szerzetes ismét letérdelt. Megütötte Azeem karját, majd felnézett Robinra.
– Látod? Van még élet ebben a pogány kutyában. – Robin csak nevetett.
– Tessék, Tuck! Vigyázz rá! Azt hiszem, te vagy az egyetlen, aki most életben tudja őt tartani – mondta Robin, és felállt. – Nekünk vissza kell mennünk a táborba.
~*~
– Azeem? Úgy látom, már sokkal jobban vagy – mondta Robin, miközben rámosolygott a mórra. Azeem lassan sétált a férfi felé, de azért jó párszor hátranézett a válla felett.
– Muszáj volt elszöknöm onnan. Ez a barát olyan, mint valami tyúkanyó. – Robin csak nevetett.
– Nos, életben tartott. – Erre Azeem csak bosszúsan felhorkant.
– Hallottad, mivel fenyegetett. Hát persze, hogy életben maradtam. – Robin elmosolyodott, majd nézte, ahogy a sötét bőrű férfi óvatosan megérinti a sebhelyet a mellkasán.
– Mégis – mondta Robin, és egy kicsit távolabb sétált a mórtól -, úgy gondoltam, hagyom, hadd anyáskodjon feletted, amíg teljesen fel nem gyógyulsz. – Azeem teljesen elborzadva bámult a férfira.
Vége |
