Megjegyzések: My boss my hero fanfiction. A történetről annyit, hogy Sakaki Makio egy jakuza klán eljövendő vezetője, de kicsit buta a szentem. Gondjai vannak, az írás, olvasás és a számolás tudományával is. Hogy ő lehessen a következő főnök, édesapja parancsára 27 évesen beiratkozik, egy gimnáziumba, hogy ott leérettségizzen. Osztálytársa, majd később nagyon jó barátja lesz Sakurakouji Jun, akivel próbálnak közösen átvergődni az utolsó éven.
Nekem nagyon bejött a dorama, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valami humorosat akar nézni.
Én személy szerint már az első rész után összeboronáltam, a butácska, de igazi férfi Makiot, a félénk és cuki Junnal. Remélem senkit nem botránkoztatok meg, aki látta a sorozatot. Akik meg nem látták és érdekelné őket bővebben azok a dorama.hu-n találnak bővebb infókat.
Az itt emlegetett Kazu a klán egyik tagja, és bátyjaként tiszteli szereti Makiot. Egyébként a Kat-Tun egyik tagja Koki játssza. ;) Sakurakouji Junt pedig a NewS egyik tagja Tegoshi Yuya alakítja, azt hiszem ezek után senki nem lepődik meg, ha azt mondom a Makiot alakító színész, szintén egy együttes tagja.
Képek:
Makio
Jun:
A hosszú bevezető után annak, aki itt maradt jó olvasást kívánok!
Belépek a szobába, a dohány füstje beburkol, élvezettel szemlélem az ágyon fekvő testet. A finom vonalakat, a kisfiús arcot, ami drágább nekem mindennél, újra fülemben hallom a sóhajokat, az elsuttogott vallomásokat, a meglepett nyögéseket, amiért ilyen érzékiek vagyunk együtt. Soha nem gondoltad volna igaz? Néha már én is feladtam, de aztán jött egy újabb pillantás, és újra élt a remény. Azt, hogy mikor kezdtem úgy gondolni rád, mint szeretőmre, nem tudom, talán akkor amikor Umemura- san figyelmét rád irányítottam, akkor mondtam ki először a nevedet, Sakurakoji. Addig mindig csak Sakura – akárminek neveztelek, én sem értetettem miért ódzkodtam kiejteni a neved, ahogy azt sem tudtam, miért borzongok meg picit amikor Makkynak hívsz. De ma már tudom, senki nem tudja úgy kimondani azt a buta becézést mint te, ha pedig úgy ejted ki a nevem mint tegnap éjjel, a csillagokat lehoznám neked, ha akarnád.
Lassan újra kilépek az erkélyre, mielőtt eltakarna a függöny, megint végig futtatom a tekintetem rajtad, a formás csípődön, gerinced ívén, és élvezettel szemlélem a takaró által alig fedett gömbölyded fenekedet, bevillan egy kép a múlt éjjelről, kéjes mosolyra húzom a szám, még meg is nyalom, hiszen olyan finomságot amilyen te vagy, soha nem kóstoltam. Te vagy a legjobb szeretőm, soha nem lesz senki, ilyen ösztönös, érzéki, és tiszta, mint te.
Leülök az egyik székre, és csukott szemmel emlékezem, mert most már jó, hiszen az enyém vagy, könnyű szívvel gondolhatok vissza, a nehéz hónapokra, amikor úgy éreztem soha nem leszel a kedvesem. Az első kép ami bevillan, az a mosoly amivel akkor ajándékoztál meg, amikor kimondtam a neved. Olyan öröm reszketett bennem, mint előtte soha, még akkor sem, amikor kiderült én leszek az új vezető, és nem az öcsém Mikio. De persze magam előtt sem vallottam be, betudtam az örömnek, mert megkaptam az érettségi oklevelet, és láttam mennyien kedveltek az osztályban. Amikor hazaértem, akkor gondolkoztam el, és a szívem mélyén tudtam, nem csak azért volt a mámoros ujjongás, mert elvileg leérettségiztem, hanem a te derültséged miatt.
Sokáig nem ismertem be magam előtt sem, még azt sem, hogy kedvellek, nemhogy mást. De a te boldogságod a legváratlanabb pillanatokban bukkant fel előttem. Gyakran szeretkezéseim közben, ha eszembe jutott sokkal jobban élveztem az egészet, nem mintha alapesetben nem, de ha rád gondoltam magával ragadóbb volt az eufória. De hogy ez több csak akkor derült ki amikor elmentem az öcsém elé az egyetemre. Várakoztam a kocsiban mikor feltűntél a többiek között, egy fiúval beszélgettél, annyira örültem az első másodpercekben, újra látlak, már szálltam ki az autóból, hogy odamegyek üdvözöllek, de hirtelen elbizonytalanodtam. Vajon te örülnél? Vagy csak egy idióta jakuzának tartanál, és feszengenél amiatt, mert velem látnak? Ez a lehetőség teljesen letaglózott, a kezem az ablakra tettem, és csak bámultam ki mint egy kisgyerek a játékbolt kirakata előtt. Arra eszméltem, hogy Kazu szólongat, és furcsán néz rám, ilyennek nem látott még soha. De még ekkor sem ismertem el a vonzalmam.
Hogy mikor döbbentem rá, jó kérdés, elmerengek, és az első véletlen találkozásunk ugrik be. Megint Mikiora vártam, élveztem a padon a késő őszi napsütést, ahogy oldalra néztem megláttalak, amint felém sétálsz, teljesen elmerültél a gondolataidban, lassan a lehullott leveleket rugdosva lépkedtél felém. Azt gondoltam észre sem veszel, már előre fájt, hogy egy pillantás nélkül elmész mellettem. Nem akartalak megszólítani, arra vágytam, hogy örömteli csodálkozással ejtsd ki a nevem. Látni akartam a boldog mosolyod, szemeidben az örömöt, azt a ragyogást, ami az enyémekben is benne van, ha rád nézek. Kezdtem lemondani mind ezekről, amikor végre észrevettél. Sietős léptekkel haladtál felém, és úgy ejtetted ki a nevem, ahogy megálmodtam.
- Makky?!
- Makky, de örülök, hogy látlak!
Két lépéssel mellettem is voltál. Sután átöleltél örömödben. Ahogy megéreztem az illatod félő volt, hogy elvesztem a fejem, ezért nem viszonoztam az ölelést, észre vetted dermedtségem, el is engedtél gyorsan. Zavart arccal néztél rám, ideges kis nevetés szökött ki az ajkaid közül.
- Ne haragudj Makio- san, csak tudod a régi szokások. – megint egy kis zavart kacajt hallattál.
- Oh Sakurakoji, semmi gond. – próbáltam nyugodt és szenvetlen maradni.
De hirtelen mintha csomót kötöttek volna a nyelvemre, nem tudtam mit mondani neked, pedig gondolatban már annyi mindent megosztottam veled most mégsem tudtam mit mondani. Nagy nehezen összeszedtem magam.
- Hogy vagy? – tettem fel a világ legsablonosabb kérdését, amire általában hazudnak valamit az emberek.
De te örömteli ragyogással az arcodon bólintottál, én pedig egy másodpercig elhitettem magammal miattam vagy boldog. Ettől nekem is vidám hangulatom kerekedett, és mosolyognom kellett rád.
Hirtelen elkomorodtál, elfordítottad a tekinteted, és úgy mondtad.
- Tudod Makio- san …
- Makky. – elképedve néztél rám. – Hívj Makkynak nyugodtan, nem zavar. – újabb felhőtlen mosolyt kaptam ajándékba.
- Makky. – úgy ejtetted ki a nevem, mintha simogattál volna, én legalábbis annak éreztem.
Vidáman rád nevettem, amitől felbátorodtál, és mesélni kezdtél.
- Tudod, jól vagyok, csak ez most nekem egy új világ, jól meg vagyok a többiekkel, találtam barátokat, de azt nem érzem, mint veletek. – A mondat vége suttogva hangzik el, szinte szégyenlősen ejti ki a szavakat.
- Hiányoznak mindannyian, de legfőképpen Hikari, és te Makky. – Az én nevem suttogva leheli ki a levegőbe, alig hallom, csak érzem, hogy kimondta.
Zavartan köszörülöm a torkom, nem tudok mit mondani, fura az egész helyzet.
Bátortalanul pillantasz rám, suttogva szólsz, mert nem mersz hangosan beszélni. – Hülyeségeket mondok igaz? – közben könyörgően tekintesz rám, szóljak már valamit, nyugtassalak meg.
Megint megpróbálkozom a lehetetlennel, előadni a magabiztos felnőttet, akit nem hoz zavarba semmi, még a hátad is meglapogatom.
- Hát persze más ez az egész, de hidd el, ha velük is annyi időt töltesz, mint velünk, hasonlóan jó barátok lesztek, biztos nem lesz olyan, mint a gimiben, de ettől szép az élet igaz? – és sikerült előadtam a nyugodt, felnőtt Makkyt, nem pedig a vágytól lihegő valakit, aki meg van zavarodva az egésztől, és nem tudja mit kezdjen ezzel a helyzettel.
- De ha gondolod, nagyon szívesen találkozok veled, tarthatjuk a kapcsolatot, ha téged nem zavar – nyugodtan nézek rá, de belül iszonyatosan ver a szívem, vajon mit fog mondani. Lehet nem kellett volna felhoznom, hiszen még is csak egy bűnöző vagyok, és nem biztos, hogy az lenne neki a legjobb, ha velem látnák.
- Komolyan? – eddigi félénkségét elfújták, újra vidáman tekint rám, már húzza is elő a telefonját, és nézegeti benne a naptárt.
- Makky mit szólnál a péntekhez?
- Nekem megfelel. – bele se pillantok a határidőnaplómba, tudom még ha magával az Istennel találkoznék azt is lemondanám, csak hogy vele lehessek.
- Akkor legyen este nyolc, oké?
- Persze, érted megyek. – kedélyesen felnevetek, amikor meglátom az árulkodó kis pirosságot ami az arcára kúszott.
|
