Ez az elsõ felkerült szerepjátékom , ami imádnivalóra sikerült , van benne dráma  , szerelem minden ami kell egy jó kis Fantasys yaoi kerekedett belõle szépen lassan . A két szereplõ Nathaniel Sky ( Moonlight-chan) , és Maximiliano Rossi ( Én ) . Történetünk egy szerencsétlenül járt fiatal fiúról , Natherõl , és a z õt megmentõ Maxról szól . Max egy átlagos , már már unalmasnak mondható könyvtáros , viszont eddigi életét nevelõszülõknél élte le , Nathe pedig egy átlagos fiúnak számítana ha … (olvasd el és megtudod ) .

 Ez a nap is ugyan olyannak ígérkezett  , mint a többi . Elmélázva vizslatom a környezõ házak vörös falait , és a néhol leesett vakolatot ,  miközben gyalogosan közelítek munkahelyem felé . Lassan a tél is véget ér , de szükség van a nagykabátra mert a levegõ csípõs , és könnyen megfázhat az ember . Csak bámulok ki a fejembõl semmivel nem törõdve , mire beérek a könyvtárba . Üdvözlöm az ott dolgozó nõ kollegámat , mivel egyedül én voltam csupán férfi az egész épületben . Neki is állok végeláthatatlan munkámnak . A dolgom csupán annyi , hogy régi , öreg és vastag könyveket cipelek és rakom õket vissza helyükre . Szerettem a munkámat mert imádok olvasni , és mert ez legalább lefoglalja az agyamat , és eltereli gondolataimat a valóságtól . A könyvespolcok végtelen sorai között bóklásztam , akár egy kísérleti egér a labirintusban . A könyvek színes gerincei kezdtek szemeim elõtt egységesedni , ezért csak a címükre koncentráltam . Felkapcsolták a belsõ világítást , már négy óra is elmúlt . Vége a munkaidõmnek és kicsit fáradtan ugyan  de vidáman köszönök el munkatársaimtól . Az éj sötétje már behálózott mindent , csak az utcai lámpák pislákoló fénye vezetett utamon , egészen addig amíg le nem fordultam egy kivilágítatlan kis utcába és halk kopogó léptekkel indultam a sötétségbe . Ez az én terepem  , a teljes sötétség . Még számomra is kísértetéjes ez az utca .

*~*~*~*

Érzékeim teljesen kiélesednek , szemeim a sötétben a régi ajtókat vizslatják . Meglepetésemre egy halk hangra leszek figyelmes .Veszekedés ? Közeledem a hang irányába , egyre közelebb és közelebb érek , tompa hupogásra kapom fel a fejemet . Még is mi a franc ? Orromat édeskés illat csapja meg  , forrása  a dübögés és a halk hangok felõl származik .  Ezt muszáj lesz megnéznem magamnak . Egy fickó csapja be az egyik ajtót nagy iramban , majd gyors léptekkel tûnik el az utcasarkon . Odaérek , az ajtó nyitva . Beljebb haladok óvatosan , de határozottan . Még egy szoba , erõsödik a számomra ínycsiklandozó illat , kicsikét mint ha a vámpír felem gondolkodna most helyettem . Egy hatalmas ajtó tárult zölden csillogó szemeim elé . Kezeim a kilincsre siklottak , és már enged is a  szerkezet  .  Olyan látvány tárult elém amit senkinek sem kívánnék . Egy vágásokkal teli test feküdt láncra kötve egy nagyobb szobában . Villanyt kapcsoltam , keserves arckifejezéssel meredtem a friss sebektõl tarkított , vékony férfi testre .  Gyönyörû sötét hajkoronáját vizslattam ,  és sötét színû szemeiben meredt el zöld szemem világa . Közelíteni kezdek hozzá , fél térdre ereszkedem majd a hátára fordítom , és megnézem a pulzusát . Szerencsém van , él . Letéptem róla a láncait , majd kabátom levéve belebugyolálom félmeztelen testét . A házamhoz érünk , eszméletét vesztette karjaimban . Az ágyamra helyeztem az elgyengült testet . Majd egy puha ruhával tisztítani kezdtem a vérnyomokat finom bõrérõl . Ébredezni kezdett , õzike szemei figyelni kezdték gondoskodásomat . Majd lágy hangon megszólítom :

- Felébredtél ? – fojtatom tovább testének tisztogatását . Semmi választ nem kapok . Amikor kész vagyok elindulok gézért ,  és valami krémért ami begyógyítja a sebeit . Visszaérve éppen az ágyból próbál kikászálódni , majd felállni , nem sok sikerrel . Teste imbolyogva dõlni kezd . Elkapom a zuhanó testet  , ami izmos vállaimra esik , megint  karjaimban tartom a testét és finoman az ágyra eresztem . Hajam arcomba hullva takarja el tekintetét .

- Egyenlõre ezt még ne erõltesd . Nálam biztonságban leszel . – tekerem le a krém kupakját . Sok apróbb , és néhány nagyobb seb éktelenkedett gyönyörû bõrén . A kenegetésre néha-néha szisszenéssel válaszol , a krém marja sebeit . Majd lassan apránként a mélyebb sebeket kezdem fáslival lefedni . Amikor végeztem , betakargattam és helyet foglaltam a fotelemben . Az ajtót kulcsra zártam , nehogy utánunk jöjjön az a haramia , és gatyám zsebének mélyére rejtettem . Majd a pihegõ fiúra néztem , és szemeim lassacskán letapadtak . 

Sötét van.
Hiába nyitom ki a szemeimet, nem látok semmit a sûrû sötétségen kívül. Úgy látszik most nem felejtette el lekapcsolni a lámpát, pedig olyan jó, amikor nem kell sötétben lennem.
Megfordulok, de nagyon nehezen megy, mert a súlyos láncoktól nehezen tudom felemelni a kezeimet. Lassú mozdulatokkal megfogom a vékony pokróc szélét és fölhúzom a derekamig.
Hideg van és a levegõ is nyirkos, a pokróc pedig elég vékony. Nem húzom fel a nyakamig, mert akkor beletapad a friss sebekbe és csak még jobban fog fájni.
Megérzem az ennivaló illatát is, de egy falat sem megy le a torkomon, ahogy egész nap.
Mindig nagyon haragszik, hogy ha este hazaér és az ennivaló még mindig a tányéron van. Olyankor mindig hozza a bõröveket.
A fekete a legrosszabb, mert abban fém szegecsek is vannak amit mindig beleakadnak a bõrömbe és megvágnak. Ha nem eszem meg az ételt, akkor a barnát hozza. Az is fáj, de már megszoktam.
Elkezdek halkan dúdolni egy régi dalt, amire nem tudom, hogy honnan emlékszem, és közben elnyom az álom.

***

Égõ fájdalomra ébredek és már oldalra sem kell néznem, hogy tudjam mi az. A barna öv.
Ismét hallom, ahogy a levegõt szeli, majd felsikítok, amikor a bõrömbe hasít, mert szinte pont oda csapott ahol az elõzõ verés nyomai vannak.
- Már megint nem ettél te átkozott! Nem mondtam még elégszer, hogy mit kapsz, ha nem engedelmeskedsz? – még egyet csapott, én pedig megint sikoltottam a könnyek pedig már maguktól kezdtek folyni az arcomon. – Megmondtam reggel, hogy mire hazaérek fürödj meg és egyél meg mindent! Mit kezdjek egy csont sovány kurvával!?
Még hármat rám csap az övvel, majd mérgesen elindul kifelé. – Nem sokára visszajövök, és ha addigra nem teszed rendbe magad véresre baszlak és úgy elverlek, hogy meg sem tudsz majd mozdulni!
Rácsap a villanykapcsolóra és bevágja maga után az ajtót. Remegve kinyújtom a kezem a tányér felé, de nem bírok tovább ébren maradni. Leejtem a kinyújtott kezemet és hagyom, hogy ismét magába szippantson a sötétség.

***

Mikor felébredek, nem tudom rögtön kinyitni a szemem, olyan fáradtnak érzem magam, hogy alig bírok megmozdulni. Lassan érzékelem a környezetemet és rögön rájövök, hogy nem a pincében vagyok. Valami nagyon puhán fekszem, ami nem az én matracom. És finom illatok érzek, pedig a pincében csak büdös, áporodott szagok vannak.
Lassan nyitom ki a szemeimet és nyomban egy szép zöld szem kerül a látóterembe.
- Felébredtél?
Ezt õ mondta. És milyen nyugodt a hangja. Nem olyan, mint az Övéi, amikor részeg vagy ideges és midig kiabál rám. Nem látom tovább a szemeit, mert a hosszú haja eltakarj elõlem.
Valamit megérzek a karomon, ezért gyorsan odakapom a fejemet és látom, hogy egy ronggyal gyengéden törölgeti a sebeimet. De miért csinálja ezt?
Annyira óvatos, hogy szinte meg sem érzem, hogy a bõrömhöz ér.
De miért hozott ide? Ha Õ megtalál minket ezt a férfit is bántani fogja, engem pedig…
Mikor ellép az ágy mellõl megpróbálok fölállni, de a szoba forogni kezd körülöttem, és a padló egyre közelebb kerül, amikor valaki óvatosan elkap és lassan visszahelyez a puha ágyra
- Egyenlõre ezt még ne erõltesd. Nálam biztonságban leszel.
A hangja nagyon kedves, ami nagyon jól esik, de még mindig félek, hogy Õ bármelyik pillanatban betoppanhat.
Egy krémet vesz elõ és törõdõ mozdulatokkal bekeni az összes sebemet. Lágyan érint ami nem is fájna, de a krém nagyon csíp. Felszisszenve húznám el a kezem, de gyengéd erõszakkal megfogja és folytatja. Mikor ezzel kész van a nagy és friss sebeimet kezdi el fehér fáslival betekerni és apró gézlapokat rak rá, hogy a kötés ne ragadjon bele.
Mire befejezi már nagyon fáradt vagyok, olyan sok seb volt, hogy eltartott majdnem egy óráig mire mindet bekötözte.
Feláll az ágyról, én pedig bizalmatlanul végigkövetem a mozdulatait. Odalép az ajtóhoz és bekulcsolja, majd a kulcsot a zsebébe teszi. Tehát õ sem akar kiengedni. De legalább… legalább Jake sem tud bejönni.
Nem fekszik mellém hanem beleül az ágy melletti nagy fotelbe és fáradtan hunyja be a szemeit.
Egy ideig még nézem, majd a kispolcon lévõ világítós órára pillantok. Már majdnem éjfél, már biztosan hazaért.
Elhessegetem a gondolatot és beszívva a finom illatokat lassan álomba merülök.

***

Mikor felébredek sötét van, de az óra szerint délután hat óra van. Elfordítom a fejem, de a fotel üres. Biztosan elment.
Megpróbálok felülni, de a tagjaim annyira elgémberedtek, hogy csak többszöri próbálkozásra sikerül.
A falnak támaszkodva kitámolygok a fürdõszobába és becsukom az ajtót. Körülnézek és mindenhol csak tisztaságot látok. Olyan jó érzés, hogy itt semmi sem piszkos.
Gyorsan elvégzem a dolgom, majd a mély kádad nagy ívben kikerülve visszamegyek a szobába, de mikor meglátom a hatalmas ablakot oda veszem az irányt.
Ahogy közeledek a szíven egyre hevesebben dobog. Már nagyon-nagyon régen nem voltam kint. Annyira hiányzik a friss levegõ, a szabad ég látvány, hogy az elmondhatatlan.
Esetlen mozdulatokkal elhúzom a nehéz sötétítõt és nehezen, de kinyitom az ablakot. A friss esti levegõ úgy áramlik szét körülöttem, mint ha simogatna. Még finomabb illata van mint amire emlékeztem. Rákönyököltem a párkányra és úgy bámulom a nagy kerek holdat és a több milliárd csillagot az égen.
A tekintetemet elhomályosítják a boldogság könnyei, de már nem érdeke. Annyira jó végre szabad levegõt érezni…
Megrezzenek, amikor a hátam mögött megszólal az a férfi aki megmentett.
- Mit csinálsz? Még nem lenne szabad járkálnod. Pihenned kell.
Közelebb lép én pedig a fejem rázom amikor vissza akar vinni az ágyba és amennyire tudom megszorítom az ablakot.
- Rendben. Nem viszlek vissza, de nem állhat itt meztelenül sokáig, mert meg fogsz fázni. Lenézek magamra, és csak most tudatosul bennem, hogy a fáslikon kívül tényleg nincs rajtam ruha. A testem pedig tele van zúzódásokkal, és hegekkel.
Szégyenkezve magam elé húzom a nehéz bársonyfüggönyt és inkább nem nézek a
szemébe. Nem akarom, hogy õ is ugyanazt tegye velem, mint Jake.
- Hé, nyugodj meg, semmi baj. – Finoman az állam alá simítja az ujjait és maga felé fordítja a fejem.
- Nem foglak bántani, ne félj, csak nem akarom, hogy beteg legyél. Maradj itt és hozok neked egy köntöst.
Csak biccentek egyet õ pedig gyorsan beszalad a fürdõszobába és egy nagy vörös anyaggal tér vissza.
- Tudom, hogy nagy lesz rád, de majd szerzek neked ruhát. Engedd el a függönyt és segítek fölvenni.
Felkapom a fejem és tagadólag rázni kezdem. Nem akarom, hogy lásson. Tudom, hogy már látta a sebeimet, de így akkor is más. Még én is gyûlölöm látni õket.
- Mondtam, hogy nem bántalak. Engedd el, kérlek.
Lassan kiejtem a kezembõl a függönyt õ pedig azonnal körém tekeri, a nagyon finom anyagból készült köpenyt.
Újra az ablak felé fordulok és jó pár percig csak nézelõdök, majd a hátamnál ismét megszólal a megmentõm.
- Ki akarsz menni egy kicsit?
Kimenni? Amióta elrabolt azóta nem voltam a szabadban. Igen, ki akarok menni.
Biccentek és fordulnék meg, de megállít, amikor egyik kezét a vállamra teszi. – Várj, csak akkor megyünk, ha megengeded, hogy a karomban vigyelek. Hideg van kint és nincs cipõd és még amúgy is pihenned kellene. Jó lesz úgy?

- Ki akarsz menni egy kicsit ? – duruzsolom halkan jellegzetes hangomon . Barna szemeit forgatja mi közben bólint fejével , amint megfordul vállára teszem hófehér kezemet .

- Várj , csak akkor megyünk , ha megengeded ,  hogy a karomban vigyelek . Hideg van kint és nincs cipõd és még amúgy is pihenned kéne . Jó lesz úgy ? Megint csak biccent a fejével , és nem szól egy szót sem . Nagy mosoly ül ki arcomra , majd óvatosan karjaimba veszem törékeny mivoltát . Nem akartam éppen az utcára vinni , hanem a lakásom kertjébe vittem , onnan gyönyörûen látszanak a csillagok . Az ülõgarnitúra még kint volt , így beleültettem az egyik puha fonott fotelbe majd még egy takaróval körbecsavartam hogy a lábai se fázzanak . Még itt ott volt néhány hókupac ,  ami nem olvadt meg teljesen , de én nem erre koncentráltam hanem megmentettem angyali szépségû arcára amint kémleli az esti égboltot és megnyugvás ül ki arcára . Kínos csend tölti ki a teret . Tényleg , hiszen még a nevét sem tudom ?! Tekintetemet a sok csillag közé rejtem , és halkan szóra nyílnak ajkaim .

- És hogy hívnak ? – tekintetem most a fiú arcára szegezem . Majd hangja végre felcsendül , ami ámulattal tölt el .

-  Nathaniel . – csendül fel hangja halkan , akár egy kis csengõcske a szélben . Tekintete elkalandozik hamu szõke hosszú tincseimen , majd csokoládé barna szemei az én tekintetemet fürkészik . Álla kissé remegésbe kezd , és jobban magához öleli a vastag  takarót tudatva velem  , hogy fázik .

- Engem Maximilianonak . - hangzottak szavaim pici akcentussal.

Gyere , meg ne fagyj nekem !  - ölelem remegõ testét sajátoméhoz , majd elindulok vele az ajtó irányába . Amint beérünk a langyos elõtérbe , fejét mellkasomnak dönti és elbújik hajam takarásába . Felértem vele a szobámig , majd az ágyra fektettem , és kutatni kezdtem a szekrényemben . Pizsamát kerestem , és találtam is magamnak , és neki . Ölébe raktam a kellemes illatú ruhadarabokat majd kérdõen tekint rám .

- Megy önerõdbõl is ,  vagy segítsek felvenni ? – tartom kezeimben az én pizsamámat . Kérdésembe belepirul és megint kerüli tekintetem . Csípõre rakom kezeimet , majd jókedvûen felnevetek , és lassan elhalkulok .

- Ne szégyelld elõttem azokat a sebeket , nekem is van . – húzom le magamról lila pólómat , felfedve a mellkasomon terjengõ , jellegzetes forradás nyomát . Tekintetén látszott hogy megijedt . Izmaim fehér bõrömön át kidomborodtak , majd gyorsan áthúzom a pizsama felsõmet . A gatyát a fürdõszobában húztam át , nehogy még jobban zavarba ejtsem Nathanielt . Visszatérve látom hogy védencem küzd a pólója felvételével . Megfogom a ruhadarab ujjait , majd segítem kezei útját , és a mellette heverõ gatyára pillantok . Megfogom , és széthúzva derekánál a fiúra nézek .

- Állj fel , és támaszkodj meg a vállamon , segítek felhúzni . – kimászik a takaróból , és a köntösbõl és remegõ lábaival feláll ,  majd finom kezeit óvatosan a vállamra ereszti . Meztelen alteste látvány kicsit engem is zavarba hoz , de végül sikerül feladnom rá a gatyát . Leült a franciaágy szélére és kérdõen tekint rám . Felhajtom a puha paplant az ágy bal felén , majd rá tekintek és megfogom fagyos kezeit .

- Tiszta hidegek a kezeid ! – takarom be hirtelen , és kapcsolom le a villanyt . Majd mellé fekszem az ágyban .

  Bújj mellém… - invitálom hideg testét karjaimba . Habozik , de végül felém fordul és mellkasomhoz bújik . Szívverésem egyenletes és megnyugtató , halk szuszogását hallom csupán majd én is álomra hajtom fejemet . 

~*~*~*~

Reggel van , és ugyanabban a pózban ébredtünk ahogyan elaludtunk . Fejét felfelé hajtva tekint , rám hatalmas boci szemeivel , én pedig óvatosan tekintek le rá egy halk robajt hallva . Zöld szemeim kikerekedve bámulják a nálam törékenyebb fiúra , aki kimászik karjaimból , és felül az ágyban . A hasa korgott , eddig nem volt étvágya , most meg hirtelen hatalmas korgásba kezd gyomra . Nagyot nyújtózkodva intem maradásra , majd bevetem a saját ágyrészemet .

- Ha vársz öt percet , készítek egy kis reggelit . – lépkedek le a konyhába és sietõsen készítem el a lágy tojásokat ,  majd  leteszem az étkezõasztalra ,egy  kis ital kíséretében .  Újból az emeletre igyekszem, majd lekísérem védencemet , vállára téve kezemet bíztatom  õt  a lépcsõkön és leültetem . Majd enni kezdünk . Jóízûen fogyaszt és ezt öröm néznem .

- Kérsz még valamit ? – iszom meg narancslémet , és felállok az asztaltól . 

- Szabad ? – teszi le poharát . Addig én a mosogatóba teszem a holmimat .

- Amit csak szeretnél ! Mit kérsz ? – kutatok a hûtõszekrényemben . 

- Gabonapelyhet ? Azt olyan régóta nem ettem már . - egyre többet beszél ami jó hír .

- Tessék! - szolgálom ki készségesen , majd megtömi pocakját . 

Visszaülök az asztalhoz , és könyökölve kémlelem kanalazását majd elégedetten sóhajt , és tekint rám . 

- Köszönöm . Nagyon finom volt . - törli meg pici kis száját , amit nem tudok nem észrevenni . 

- Csak nyugodtan , ezentúl bármikor  ehetsz   . - Lábra áll magától , és  a mosogatóba helyezi edényeit .

Egy kicsit elgondolkodok, majd biccentek válaszul. Már nagyon szeretnék kint lenni és… ha bántani akart volna már rég megtehette volna.
Kedves mosollyal az arcán pillant rám, ami kissé zavarba hoz, mert már jó ideje nem mosolygott rám senki ilyen melegen.
Óvatosan a karjaiba kap, vigyázva, hogy ne szorítsa meg a sérült részeimet, majd elindulunk a hátsó kijáraton. Egy kis kertbe érünk ki, ahol szép fonott kinti fotelek vannak. Lassan beleereszt az egyikben és érzem, hogy egy pokrócot is rám csavar, de már csak a gyönyörûen fénylõ csillagokra figyelek, amiket olyan sokáig nem láthattam.
Gondolataimból a megmentõm halk hangja szakít ki.
- És hogy hívnak?
Ahogy eszembe jut a nevem, azzal együtt felötlik bennem a családom képe is, akik mindig nagyon hiányoztak. Bárcsak láthatnám õket.
- Nathaniel – a hangom halk, alig halható a visszafojtott sírástól.
Rá nézek a mellettem ülõ férfira, akinek különleges színû haját lágyan repked a szélben. Furcsa… olyan földöntúli jelenség. Tekintetem aztán az engem figyelõ szempárra siklik, amik szintén a legkülönlegesebbek amit valaha láttam és végtelen nyugalmat és gyengédséget árasztanak.
- Engem Maximilianonak – furcsa akcentussal beszél, de nem tudom, hogy milyen.
- Gyere, meg ne fagyj nekem! – eddig nem is tudatosult bennem, hogy remeget, de ahogy meleg testéhez szorít már érzem, hogy mennyire hideg is van kint.
Mikor visszaértünk a már ismert szobába, óvatosan az ágyra tett, majd elkezdett kutatni az egyik szekrényben.
Egy pizsamát rak a kezembe, én pedig értetlenül nézek rá.
- Megy önerõdbõl is,  vagy segítsek felvenni? – zavartan hajtom le a fejem, mert nem tudom, mit feleljek. Nem akarom, hogy lásson. Azok a sebek… gyûlölöm õket.
Hallom, hogy nevet, majd egyszer csak elhal a nevetés és komolyabban szólal meg - Ne szégyelld elõttem azokat a sebeket, nekem is van.
Elõször megrettenek a vetkõzés láttát, mert akaratlanul is felrémlik bennem, amikor Jake…
Minden gondolat kiröppen a fejembõl, amikor meglátok egy hatalmas sebhelyet a mellkasa közepén. Úgy néz ki, mint egy égési sérülés, de nem merem megkérdezni, hogy szerezte, mert lehet, hogy rossz emlékeket idézek benne.
Magára kapja a pizsama felsõjét, majd kimegy a fürdõszobába. Addig én megpróbálom magamra venni a felsõ részt, de még annyi erõn sincs, hogy ráhúzzam a kezemre és a fejemre.
Mikor visszajön – már teljesen felöltözve – odalép hozzám és rám húzza a pulóvert. Megfogja a nadrágot is és elém tartja.
- Állj fel, és támaszkodj meg a vállamon, segítek felhúzni.
Iszonyúan zavarban vagyok és szégyellem magam, de végül remegõ lábakkal kiszállok a takaró alól és ledobom magamról a köntöst.
Maximiliano pedig azonnal rám adja a nadrágok. Megkönnyebbülök, amikor végre nem kell meztelenül járkálnom és visszaülök az ágy szélére.
Õ elkezdi eligazgatni a paplant, majd a kezemet megfogva segít lefeküdni.
- Tiszta hidegek a kezeid! – aggódó szemei láttán furcsa érzésem támad, mert olyan jó melengetõ érzés, hogy valakinek számítok.
Nyakig betakar, majd lekapcsolja a villany. Megfeszülök, ahogy érzem süllyedni mellettem a matracot, de nem kezd el erõszakoskodni, sem tapogatni, ezért megnyugszom.
- Bújj mellém… - elõször nemet akarok mondani, de végül erõt veszek magamon, mert tudom, hogy õ nem fog bántani. Valahogy… érzem.
Fejemet a mellkasára hajtom, majd hallgatom az erõs, egyenletes szívverését, ami nemsokára álomba ringat.

***
Hamarább ébredek fel, mint Maximiliano és még mindig a mellkasán fekszem. Próbálok mozdulatlanul feküdni, hogy ne zavarjam, de alig pár perc múlva õ is fölébred. Felnézek rá, és az arca most nagyon közel van. Innen még különlegesebbnek tûnnek a szemei.
Hangosan korog a gyomrom, mire azonnal felülök és a hasamra szorítom a karom. Farkas éhes vagyok. Már nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára.
Megmentõm azonnal felkel és az ágyát bevetve indul el reggelit csinálni. Addig én visszadõlök az ágyra és csak hallgatom a madarak csiripelését és az utca zajait, amik most olyan kedvesek nekem.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer értékelni fogom a vonatcsikorgás zaját, de ha valaki ilyen sokáig van egy hangszigetelt pincébe zárva még ezt is csodálatosnak hallja.
Sötét gondolataimból kiszakít a belépõ megmentõm, és szól, hogy kész a reggeli.
Lassan haladunk a lépcsõn, õ pedig segít, mert egyedül elesnék. Olyan sokáig voltam mozgás nélkül, hogy az izmaim teljesen elgyengültek.
Az ennivaló nagyon finom, azóta nem volt étvágyam mióta elraboltak, de most úgy érzem, hogy bárit megennék.
- Kérsz még valamit? – kérdezi kedvesen. Habozok egy kicsit, de végül kérek még egy kis gabonapelyhet, amit úgy imádok.
Elégedetten felsóhajtok, és hátradõlök a széken miután egy egész tányérral megettem. Tele vagyok. Teljesen.
- Köszönöm. Nagyon finom volt. – mondom az engem figyelõ férfinak.
- Csak nyugodtan, ezentúl bármikor ehetsz.
Felállok és a mosogatóba teszem a tányért, de nem hagyja, hogy elmossam.
- Te csak ülj le, még pihenned kell! Ezt majd én megcsinálom! – a hangja szigorú akart lenni, de a kedves arca miatt ez nem tûnt annak.
- Köszönöm. – Visszaülök a székre és csak nézem, ahogy mosogat. Csak most tûnik fel, hogy milyen magas, és milyen hosszú a haja.
- Figyelj… - az arca komoly, amilyennek még nem láttam, így én is felé fordítom a figyelmemet.
- Nem akarlak arról faggatni, hogy mi történt vele, mert nagyjából láttam a sérüléseidbõl. – erre kissé megkönnyebbülök, mert hiszem, hogy tudnék róla beszélni. Már ha rá gondolok is remegni kezdenek a kezeim. Õ pedig folytatja.
- Néhány dolgot azonban tudnom kellene?
- M-micsodát? – kérdezem félénken.
- Hány éves vagy? – zavartan félrekapom a fejem, mert az az igazság, hogy fogalmam sincs meddig voltam bezárva. Nagyon hosszú idõ volt, de nem tudom mennyi. Talán… egy, vagy másfél év?
- Én… én nem tudom. 15 voltam, amikor oda zárt. Most milyen év van?
- 2014 januárja.
Belém reked a levegõ, amikor meghallom, mert ez azt jelenti, hogy… 4 év. 4 évig voltam bezárva.
- Né… négy é-évig, én nem tudtam. Azt hittem, e-egy év vagy…, de ez…
Már nem tudom befejezni, mert kitör belõlem a zokogás. Szinte megállíthatatlanul folynak a könnyeim és mikor megérzek két meleg, erõs kezet, ahogy nyugtatóan a hátamat simogatják. Odabújok hozzá és szorosan a nyakába kapaszkodom.
Csitító szavakat dörmög a fülembe, amik hosszú percek múlva, de végül megnyugtatnak.
- Már vége van. Vége. Soha többé nem engedem, hogy bántson. Ameddig én élek senki nem fog még egyszer hozzád nyúlni. Nézz rám – ránézek és látom, hogy a szemei õszintén csillognak – Hiszel nekem, Nathaniel?
- Igen… köszönöm. Soha nem fogom tudni meghálálni neked!
- Nem is kell, nem azért tette, mert bármit is várnék cserébe. Senki nem érdemli meg azt amin te keresztülmentél. Azt gondolom, hogy hihetetlenül bátor és erõs vagy, hogy nem rokkantál bele, hanem túl élted.
Csodálkozva pillantok a szemeibe. Én… bátor… ha tudná.
- Én nem vagyok bátor… könyörögtem neki, hogy… hogy öljön meg, de nem tette. Csak még jobban… bántott.
Nem bírom elmondani, mit tett velem, mert rosszul leszek, ha kimondom. Arcomat a nyakába fúrom, élvezem, hogy végre megérinthetek valakit, aki ilyen kedves hozzám.
- Ha bármikor beszélni akarsz arról amit veled tett, én itt leszek és meghallgatlak. Rendben? – csak bólintok – Még egy valamit szeretnék kérdezni. – megint bólintok – Van családod? Vagy bárki aki esetleg keres téged?
Ijedten nézek a szemeibe, a nyugalmam azonnal elszáll – Nem, nem! Nem mehetek haza, mert akkor meg fog találni, és újra elvisz?
- Nem értem. A családod akar bántani?
- Nem õk nem, csak Jake, aki bezárt és... bántott… õ… a nagybátyám!
Kétségbeesetten nézek rá kezeimmel a haját szorongatom, de most nem tudok megnyugodni.

- Még valamit szeretnék kérdezni . –bólint . Van családod , vagy bárki aki esetleg keres téged ?Ijedten tekint szemeimbe , majd hebegni kezd .

- Nem , nem ! Nem mehetek haza , mert akkor meg fog találni , és újra elvisz ?!

- Nem értem . A családod akar bántani ? – könnyei még ott csordogálnak le gyönyörû arcán , amikor választ ad kissé remegõ hangján .

- Nem õk nem , csak Jake , aki bezárt… és bántott … õ … a nagybátyám ! – gyönyörû szemeivel kétségbeesetten kémleli szemeimet , és hajamat görcsösen szorongatja ,  amikor pici kis kezét leválasztom fürtjeimrõl , és kézen csókolom . Szemeibõl még mindig patakzanak a könnyek , én pedig egy könnyed mozdulattal letörlöm õket , kezeimet arcára tapasztva . Pupilláinak remegése abba marad ,  és mellkasomnak dönti fejét . Nagyot sóhajt , én pedig magamhoz ölelem . Mire elengedem kezeinek remegése abba marad , majd puszit nyomok homlokára . Kötései kilátszanak a pizsamából , én pedig lenézek kis termetére , a vállamig ér csupán , és törékeny akár csak egy porcelánváza . Boci szemeivel kémleli tekintetem , hogy még is mit nézhetek ennyire .

- Cseréljük ki a kötéseidet . – invitálom a szobába ismét , õ pedig készségesen elindul . Bizonytalan lépteit figyelve követem hátulról . Felértünk ismét , és helyet foglal a bevetett franciaágyon . Elõre dõlve kémleli ,  ahogy elõveszem a gézt és a krémet . Tudja mi következik , ugyan hezitálva de vetkõzni kezd vörös fejjel siklik el tekintete az enyém felett . Elkezdem szép finoman lebontani a kötéseket , õ pedig figyeli minden egyes mozdulatomat . Egészen szépek már a vágások , mind összeforrt , körbekémlelem de nem látok már rajta lila foltokat . Egyik ujjamat rászegezem finom kis bõrére , ahol a múltkor még lila folt virított . Két kis kezét az ujjamra tette , és gyorsan elhúzta magától .

- Gyere menjünk fürödni ! – kapom fel vállamra , de úgy hogy sebeit meg ne sértsem .

 - Fü… fürödni … de én nem akarok … hééé … kérlek tegyél le ! – kapálózik vállamon , majd finoman a fürdõszobaszõnyegre  teszem , ahol is ,  kicsit hisztérikusan keresi a kiutat . Pupillái megint remegnek , én pedig újból megnyugtatom .

- Nem fogok semmit csinálni veled , bízz bennem , de muszáj lesz megfürödnöd ! – pirongatom meg egy kicsit , majd zöld szemeimmel mélyen a szemeibe nézek ,  és halvány vigyor ül ki arcomra . A pizsamagatyájának  szélét szorongatja és arca elpirul .

- Na szóval … ömmm … le vennéd a gatyádat amíg én fürdõvizet engedek ? – pirulok fülig , és nyúlok is a csaphoz . A meleg víz halkan csobogott ,  Nathaniel még mindig ott álldogál és  kérdõen tekint rám . Kipirult arcomon tekint végig , majd elfordulok .

- Itt a lehetõség ! – teszem karba kezeimet ,  hátamat mutatva neki . Halk csusszanás , a gatya legalább már lent van , és a kád mellett nézegelõdik  . Alaposan végigmérem a gyönyörû testet és vállára teszem kezeimet . Megrezzen és hátra tekint , szemeim csillognak és szívem nagyot dobban . Szép arca közelít felém , majd ajkaim mellé nyom egy finom puszit . Arcom a vörös szín árnyalataiban pompázik , majd kezét segítve beleültetem a jó illatú habbal teli kádba .

- Nem is olyan szörnyû … - takarja be fehér bõrét a halkan buborékozó habbal . Barna haja vizessé válik , majd hanyagul hátratûri .

- Meg kéne mosnunk a hajadat. – tartom elé a sampont , majd kezébe nyom egy picit , és felhabosítja . Megfürdött és kimászott a kádból majd törölközõbe csavarva a számára kikészített ruhadarabokhoz indul . Én is levetkõzöm és fürdeni kezdenék , amikor is visszajön és megtorpan az ajtóban , amint meztelenül lát .  Nem veszem észre mert zuhanyozom és a víz  a hajamat mossa . Addig az ajtóban áll amíg én nem végzem , amikor felé fordulok nagyot nyel , magam elé kapok egy törölközõt és kilépek a kádból .

- Izé … próbáld meg a ruhákat . Ha nem jó akkor hozok neked másikat . Bõrömön a vízcseppek lustán csordogálnak le , majd hajamból kicsavarom a maradékot  . Gyorsan magamra rángatom az alsógatyámat  , és egy kényelmesebb összeállítást veszek fel . Védencemre nézek , jól áll rajta is a kicsit lezserebb cucc . Fején egy törölközõvel  ül le a fotelba  , majd rám tekint . Leülök vele szembe , és a törölközõmet nyakamba rakva megszólalok .

- Nem csak te vagy egyedül . Amióta az eszemet tudom árva vagyok , nevelõszülõknél éltem egészen idáig . – hajának áttörlését abbahagyja ,  majd arcomra figyel , és szemei csillogóan méri végig markáns vonásaimat .

- Árva vagy ? – csodálkozik el szavaimon . Bólintok , majd arra a képre nézek ami a polcomon álldogál . A nevelõanyám , a nevelõapám , és én vagyok rajta . Kezébe adom a képkeretet , majd alaposan megnézegeti .

Magához ölel, majd a kezeimet óvatosan lefejti a tincseirõl és egy puszit ad a kézfejemre. Meleg ujjaival letörli az arcomról a könnyeket és közben mélyen a szemembe néz.
Annyira jól esik ez a gyengédség, azután a sok fájdalom után. Fejemet a mellkasára döntöm, mert megnyugtat az egyenletes, nyugodt szívverés. Élvezem a biztonságot nyújtó, védelmezõ ölelést.
Elhajol tõlem és lágy puszit lehel a homlokomra, majd mereven nézni kezd rám. Már kezdenék zavarba jönni, amiért bámul, de végül megszólal.
- Cseréljük ki a kötéseidet.
Hirtelen az jut eszembe, hogy ellenkezek, mert nem akarok megint levetkõzni, de végül engedelmesen indulok el fölfelé, bár kissé még bizonytalanok a lépteim.
Ahogy felérünk én leülök az ágyra, mert már ez a kis séta is kifárasztott. Maximiliano elõszedi a krémeket és a kötszert, majd mellém áll. Lassan kissé remegve elkezdem lehúzni magamról a felsõt és amikor lekerül érzem, hogy forróság szökik az arcomba. Nem merek a szemébe nézni.
Lassan elkezdi letekerni rólam a kötést, és szerencsére egyik seb sem szakad fel, így nem is fáj. Mikor mind lekerül, elég feszült leszek, mert látom, hogy a vágásokat nézi. Érzem, hogy hozzá ér az egyik ütésnyom helyéhez mire azonnal megragadom az ujjait és elhúzom onnan. Nem fáj, de nem akarom, hogy hozzá érjen. Undorító az a sok sebhely.
- Gyere, menjünk fürödni! – szóhoz sem jutok, már el is indult a fürdõ felé, engem pedig óvatosal a vállára kapva visz.
- Fü… fürödni … de én nem akarok … hééé … kérlek tegyél le ! – azonnal megrémülök, amikor meglátom a mély fürdõkádat, mert rögtön felrémlik bennem a tüdõmet maró víz és az az érzés amikor nem kaptam levegõt.
Letesz egy kis szõnyegre, de azonnal megpróbálok elmászni a lábai mellett, de nem enged. Leguggol mellém és apró simogatásokkal nyugtat meg.
- Nem fogok semmit csinálni veled, bízz bennem, de muszáj lesz megfürödnöd! – én bízom benne, de… akkor megint látni fog meztelenül. A nadrágom derekát szorongatva nézek szép szemeibe, de õ hajthatatlan.
- Na szóval… ömmm… le vennéd a gatyádat amíg én fürdõvizet engedek? – ha jól látom õ is elpirult kicsit, biztosan én hoztam zavarba. Közben megengedi a vizet. Annyira furcsa így, hogy van egy kis szín az arcán.
- Itt a lehetõség! – hátat fordít nekem, hogy ne legyek még nagyobb zavarban és annyira jól esik ez a figyelmesség, hogy már ettõl kevésbé érzem magam rosszul. Mikor lekerül a nadrág megfordul, a tekintete végigsiklik rajtam, amitõl elfelejtek levegõt venni. A tekintete nem kéjsóvár, mint Jakeé volt mindig, amikor meztelenül látott, hanem gyengéd és kedves. Közelebb hajolok hozzá, hogy hálából egy puszit adjak az arcára, de mivel nem érem fel, csak a szája mellé sikerül. Ettõl csak még jobban elpirulok.
Megfogja az egyik kezem és segít belépni a kádba, vigyázva, hogy el ne essek.
- Nem is olyan szörnyû.
A víz kellemesen langyos, és attól a habfürdõtõl, amit beletett nagyon finom illata lett. A habok jótékony takarásában, már nem is vagyok zavarban. Vizes hajam az arcomba tapad ezért hátratûröm a vállam fölött.
- Meg kéne mosnunk a hajadat. – a kezembe nyom egy nagyon finom, kókusz illatú sampont amivel alaposan megmosom a hajam.
Mikor kész vagyok segít kiszállni a kádból és rám teríti a törölközõt. Megtörlöm magam és nekem kikészített ruhákkal kimegyek a fürdõbõl.
Mikor nem jön, visszaindulok, de amikor belépek nem jön ki egy hang sem a torkomon, mert meglátom ahogy meztelenül áll a zuhany alatt, gyönyörû testét körbeöleli a haja. Gyönyörû…
Hirtelen megfordul, nyilván végzett, én pedig nagyot nyelek ahogy elölrõl is végigmérem. Itt is gyönyörû, de az a sebhely… biztos nagyon fájhatott neki.
Maga elé kapja a törölközõt és zavart tekintettel felém lép.
- Izé… próbáld meg a ruhákat. Ha nem jó akkor hozok neked másikat
Kisietek és gyorsan felöltözöm és bár a ruha kissé nagy, de nagyon kényelmes.
Leülök a fotelba, míg várok, de valahogy, ha nincs itt olyan egyedül érzem magam. Mi lesz így velem?
Nem akarok örökké a terhére lenni, de nem mehetek haza.
- Nem csak te vagy egyedül. Amióta az eszemet tudom, árva vagyok, nevelõszülõknél éltem egészen idáig. – ezt még nem mondta. A haját törölgeti, miközben a szemembe néz. Már ezzel is megnyugtat.
- Árva vagy? – A hangomból kihallani a csodálkozást.
Bólint, majd feláll és a kezembe ad egy képet, amin egy boldog pár és egy aranyom kisfiú van.
Elmosolyodom. – Õk a nevelõszüleid?
- Igen, de nekem olyanok, mint ha a vérszerinti szüleim lennének.
Szemem a kisfiúra téved, aki mosolyog, de valahogy mégis olyan magányosnak tûnik. A szem ugyanolyan, mint most, de a haja sokkal rövidebb. Ránézek, õ pedig engem figyel.
- Nem bánod, ha megkérdezem, hogy… hány éves vagy?
Elmosolyodik, amitõl megint olyan szépnek tûnik az arca.
- Persze, hogy nem. 22 éves vagyok. És nyugodtan kérdezhetsz tõlem bármit.
A mosolyától elpirulok, és elkapom róla a tekintetem.
- Hogy… hogy találtál meg? – a kérdés halk, de szeretném tudni a választ.
- Hazafelé mentem és kiabálást hallottam. Aztán láttam, hogy dühösen kiviharzik az a fickó. Az ajtót nyitva hagyta, én pedig bementem.
A szemeim szinte üvegesek, ahogy visszagondolok, az akkor történtekre.
- Tudod… ha akkor nem jössz lehet, hogy már halott lennék.
Nem merek ránézni?
- Miért?
- Én… már két napja nem ettem… és, amikor Jake elment a házból… azt mondta, hogy mire hazaér… egyem meg az ételt és fürödjek, mert… mert nincs szüksége egy… egy csont sovány mocskos kurvára… -A szavaim a végén zokogásba fulladnak, mert annyira szégyellem magam. - … én pedig nem csináltam meg és… amikor hazajött elõvette a bõr övet és megvert. Azt mondta, hogy ha visszajön, és akkorra sem teszem meg, amit mondott akkor… véresre fog baszni és… úgy megver, hogy egy hétig meg sem bírok mozdulni.
A végén már ismét zokogok a szégyentõl és a fájdalomtól, de mélyen beül jobb, hogy valakinek elmondhattam.

- Miért ? – kérdezek rá tapintatosan .

- Én … már két napja nem ettem … és amikor Jake elment a házból …azt mondta hogy mire hazaér …egyem meg az ételt , és fürödjek mert … mert nincs szüksége egy … egy csont sovány mocskos kurvára … - hangos zokogásban tör ki , majd könnyeitõl fulladozva fojtatja  - … én pedig nem csináltam meg és … amikor visszajött , elõvette a bõr övet és megvert . Azt mondta hogy ha visszajön , és akkorra sem teszem meg , amit mondott akkor … véresre fog baszni és … úgy meg ver ,  hogy egy hétig meg sem bírok mozdulni .

Szavain elszörnyülködtem , és ezt a saját nagybátyja  tette vele … 4 évig kínozta , és … zokogása a szívembe mar ,  könnyes szemeibe mélyed tekintetem , majd magamhoz szorítom és halkan a fülébe súgom :

- Amíg mellettem vagy , ígérem nem esik bántódásod . Le … lennél a családom ? – zavaromban dadogni kezdtem , és elhajoltam jó illatú barna fürtjei mellõl . – De megértem ,  ha nem akarsz itt maradni , nem muszáj , amin keresztül mentél nem is csodálom . – nagyot sóhajtottam , majd a rám meredõ gyönyörû meleg barna szemek megnyugtattak kérdésem felõl . Lágyan nyakamba ugrik és könnyeit visszafojtva , köszöni amit érte tettem idáig .

- Nem értem miért bántottak egy ilyen ékkövet mint te . Nem érdemled meg . – rázom lassan már megszáradó szõke hajamat , és szegezem tekintetemet ,  a lassacskán már ölemben üldögélõ fiúra . Szép hamvas arca közel van az enyémhez , de nem akarom megijeszteni semmivel  , mert olyan akár egy árva kis õzike . Nyakamba csimpaszkodik , és térde hajlatánál fogva cipelem a hatalmas kanapéig . Finoman bánok vele , akár csak egy apró ékszerrel  szokás , majd a süppedõ párnák közé teszem törékeny kis testét , ami picikét remeg ahogy közel érzi magát  egyre hevesebben dobogó szívemhez . Pupillái kitágulnak , majd mozdulataimat figyelik . Hálás  tekintetem a gyönyörû krétafehér arcra szegezem , majd arcomat lassan az övé felé közelítem . Apró határozatlan csókot nyomok formás ,  ívelt ajkaira . Nem várom hogy visszacsókoljon , mert a történtek után biztos utálja az ilyes fajta közeledést . Elhajtom fejem , és kipirosodva , kínosan a kárpitot pásztázom . Pici kezeit  arcomon érzem , majd fejemet maga felé fordítja .

- Köszönöm . – szavai megnyugtatnak , és finoman csókot hint rózsaszín ajkaimra . Édes a csókja , visszacsókolok amint a kanapén felkönyöklõ Nathaniel felé tornyosulva teszek meg . Kezeimet óvatosan háta alá csúsztatom , eközben is csókokkal jutalmazva bátorságát . Hajam lehullik vállam felett , majd a szemeibe pillantok .

- Max . – nevemet izgatottan felsóhajtva ejti , ami miatt szívem még jobban kalapálni kezd .

- Bocsáss meg , ezt nem kellett volna . – szégyellem el magam , mert nem akarom elõhozni a rossz emlékeit . Újabb csókra invitál , közelebb húzva magához . Megint felkapom óvatosan , és az ágy felé igyekszem vele . Finoman az ágy tetejére borítom , majd a nyakára hintek pár csókot . Halkan felnyög , amikor szám tovább halad felsõtestére , kerülve azokat a helyeket ahol sebei voltak . Kezeimet végigcsúsztatom oldalán , majd kezem a gatyája felé csúsztatom . Ijedten felnéz rám , és én azonnal elkapom kezeimet hasától .

- Ha szeretnéd ennyinél megállunk , rendben ? – ölelem magamhoz , remegõ testét , visszahúzva rá felsõét .

- Kérlek , kérlek ne … - kap utánam , finom kis kezét magam felé emelem , és a szívem fölé helyezem . Finoman rámosolygok , majd haját arrébb tûrve folytatom . Gatyájára pillantok , sejtelmes kiemelkedés . Ami azt illeti ,  engem is felizgatott . Óvatosan gatyájába csúszik kezem és merevedõ férfiasságát kényeztetem . Arca elpirul , majd nyögésekkel adta tudtomra hogy élvezi amit vele teszek . A végén mindkettõnkrõl lekerül az újonnan felvett ruha , és a takaró alatt bõrünk összeér . Lassan eljutok addig a pontig , amikor is képtelen vagyok ellenállni  . A paplan alól sejtelmes mozdulatnak látszik , finoman meglendítem a csípõmet , ezzel hatalmas nyögést kiváltva Nathanielbõl .

- Szólj ha fáj ! – tartom kezeimben arcát , amint egy kósza könnycsepp vándorol le .

- Ne … nem fáj . – nyög bele válaszába , mozgásra bíztatva . Folytatom majd tekintetem ,  az alattam elterülõ halkan nyögdécselõ fiúra vetem . Finoman  folytatom tovább mozdulataimat.

Magához húz és megölel, ami lassan megnyugtat.
- Amíg mellettem vagy, ígérem nem esik bántódásod. – majd zavartan hozzáteszi -  Le … lennél a családom? – nem néz a szemembe, hanem folytatja tovább. – De megértem,  ha nem akarsz itt maradni, nem muszáj, amin keresztül mentél nem is csodálom.
El sem tudja képzelni milyen sokat jelent ez nekem, hogy így törõdik velem, pedig még csak négy napja ismert. Gondolkodás nélkül a nyakába ugrom és szorosan megölelem.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy itt vagy és, hogy megmentettél. Annyira hálás vagyok!
- Nem értem miért bántottak egy ilyen ékkövet mint te. Nem érdemled meg.
A szívemet melenget amit mond és a kedves tekintete amivel a szemembe néz. Az egyik karját a térdeim alá csúsztatja s finoman felemel, majd a kanapéra, a puha párnák közé tesz.
Olyan furcsa a tekintete, még nem láttam õt így nézni, de valahogy annyira ismerõs…
Egy pillanat alatt ér utol a felismerés, hogy Jake is így nézett rám… vagyis nem teljesen így, mert az õ tekintete nem volt ilyen kedves.
Figyelem a mozdulatait és közben gyõzködöm magam, hogy õ nem teszi velem ugyanazt, õ nem fog bántani engem.
Közelebb hajol, és érzem a szapora szívverését. Valahogy megnyugtat a jelenléte és elûzi a rossz emlékeket. Tudom, hogy õ nem fog bántani. Õ nem gonosz, mint Jake.
Ajkait az enyémekre tapassza, de csak pár pillanatig tart, majd zavartan, kipirulva elfordítja a fejét.
Apró mosoly kúszik az ajkaimra, mert így még soha nem csókolt meg senki. Ilyen gyengéden. És… ez jó. Még érezni akarom.
Kezeimet az arcára simítom, ami nagyon jó érzés, mert már régen nem érintettem meg senkit önszántamból. Magam felé fordítom az arcát és megköszönöm neki.
Ez az egy szó minden iránt a hálám, mert mást nem adhatok neki. De… a könyökömre támaszkodom és próba képen megcsókolom. Õ azonnal viszonozza a csókot. Ajkai finom mozdulatokkal kényeztetik az enyémet, nekem pedig ettõl bizseregni kezd a gyomrom is. Nagyon jó érzés.
Amikor elhajol tõlem, hosszú haja selyem folyondárként ömlik le a vállain és engem cirógatnak. A nevét sóhajtom, mert még szeretném érezni a csókját.
- Bocsáss meg, ezt nem kellett volna.
Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, mert azt hiszi bántott ezért ajkaimat ismét az övére tapasztom, bizonyítva ezzel mennyire tetszett, amit csinált.
Lassan fölemel, de nem tudom, hogy hová visz, mert csukva van szemem, de amikor érzem, hogy a lépcsõn megy fölfelé már tudom, hogy a hálóba visz.
Gyengéden, a csókot meg nem szakítva fektet az ágyra, majd csókjaival a mellkasomra tér. Felnyögök a bizsergõ érzéstõl, ami még jobban szétterjed az ágyékomban. Elõször megijedtem, hogy a sebhelyeimhez ér, de láttam, hogy mindet kikerülve, csak az épp bõrfelületet csókolta.
Nagy kezei végigcsúsznak az oldalamon, majd ijedten rezzenek össze, amikor megállapodik a nadrágom derekánál. Eszembe jut, ahogy Jake mindig durván lerángatta rólam. Félek.
- Ha szeretnéd, ennyinél megállunk, rendben? – törõdõen néz rám, és felém nyúl, hogy újra rám adja a felsõrészt, de én megállítom.
Nem akarok neki csalódást okozni, és tudom, hogy õ nem bántana.
Belecsókol a kezembe, és a tenyeremet a szíve fölé helyezi. Az egyenletes, de gyors ritmus megnyugtat, és végül engedem neki, hogy levegye rólam az utolsó ruhadarabot is.
Kipirult arcomat oldalra fordítom, mert csak most tudatosul bennem, hogy merevedésem van. Eddig ez soha nem történt meg. Vagyis… magától még soha.
Hangosan felnyögök, ahogy kezeivel finoman kényeztetni kezd miközben, ajkaival az arcomat simogatja.
Lekerülnek az õ ruhái is, a kezét pedig megérzem a fenekemnél, mire egy pillanatra megijedek, de aztán emlékeztetem magam, hogy Max van itt velem.
Lassan belém csúszik, mire hatalmas nyögés szakad fel belõlem. Olyan más most, hogy nem fáj. Ezt még soha nem tudtam élvezni, mert mindig csak a feszítõ kínt éreztem.
- Szólj, ha fáj! – a kezeibe veszi az arcomat. A gyengéd szavaktól egy könnycsepp csordul ki a szemembõl, amit forró ajkai azonnal eltûntetnek.
- Ne … nem fáj. – A szavaim nyögésbe fulladnak, mert annyira hihetetlenül jó érzés, ahogy bennem mozog.
Kezeimmel a vállába kapaszkodom, hogy tartani tudjam magam az egyre gyorsuló mozgásában. Egyik kezével a merevedésemre markol, majd lassan, a mozgásával egy ütemben kényeztetni kezd.
Egy mélyebb lökés után férfias nyögéssel élvez belém, nekem pedig egy pillanat alatt lesz semmivé minden boldogságon. Megdermedek alatta, a szemeimbõl kicsordulnak a könnyek, ahogy a jól ismert szavak a gondolataimba kúsznak.
„… hogy ellenkeztél és látod, most mennyire élvezed te kis kurva…”
„… most már örökké az enyém vagy ribanc”
„… nem moshatok ki magadból, mert így legalább ahányszor végigfolyik rajtad érezni fogod kihez tartozol”
Ahogy megérzem az élvezetét, amint végigfolyik a combom belsején elont a pánik.
- Engedj… engedj el! Nem akarom megint! Nem! Nem! Nem!
Legördül rólam és döbbenten mered rám. Hallom, hogy a nevemet suttogja, de már nem tudok figyelni. Kétségbeesetten bemenekülök a fürdõbe és magamra zárom az ajtót. A mosdóhoz sietve hisztérikusan mosni kezdem magamról a nedveit, miközben figyelmen kívül hagyom az aggodalmas kérdéseket és a kopogást.
Egy idõ után annyira elfáradok, hogy összerogyva a földön zokogni kezdek, majd egyszer csak minden elsötétül.

***
Mikor felébredek finom puhaság és melegség vesz körül, de a szemeimet ólomsúlyúnak érzem. A végtagjaimat is mintha mázsás súly húzná lefelé.
- Max… - a hangom alig hallható, de úgy látszik meghallotta, mert máris hallom a gyengéd hangját.
- Nyugodj meg… semmi baj, ne mozogj csak pihenj még.
- M-miért? Mi történt? – nem értek semmit.
- Ezt majd késõbb megbeszéljük, most csak aludj.
Egy darabig még motyogok valamit, majd ismét elnyom az álom.

Végül már nem bírtam tovább . Elmentem . Becsukódó szemeimet lassacskán kinyitom , mire felkiált :

- Engedj… engedj el ! Nem akarom megint ! Nem ! Nem ! Nem ! – gyorsan lemászom róla és a halálra rémült , ziháló mivoltára tekintek . Tudtam , nem esett jól neki … hibáztam …

- Nathaniel , én … - kimászik a paplan melegébõl , és a fürdõ felé veszi az irányt. Amint beér halk kattanás hallatszik . Bezárkózott ? Fé … félne tõlem ? Gyorsan az ajtóhoz sietek és kérlelni kezdem .

- Bocsáss meg kérlek ! Nem szabadott volna idáig eljutnom . Én … nem akartalak megijeszteni téged ! - közben kopogással sürgetem .

Jól vagy ? Nathaniel ?! Ugye nem fájt ? Nem miattam van ez az egész ? – semmi válasz . Halálra ijedtem , csak halk szipogást hallok majd pár perc múlva síri csend tölti be a lakást. Rárúgom az ajtót , eszméletlenül feküdt a padlón , ölembe kaptam apró kis testét , majd ágyba fektetem , jómagam pedig felöltöztem .  Órák teltek el , és még mindig az ágyat nyomja , én pedig aggodalmasan figyelem tüdejének fel le mozgását . Egyszer csak szemeit résnyire nyitva körülkémlel , majd ajkai szóra nyílnak .

- Max . – halkan suttogva szólal meg csupán . Azonnal arcára pillantok , és nyugtatni kezdem .

- Nyugodj meg… semmi baj , ne mozogj csak pihenj még .

- M-miért ? Mi történt ? – dadogja aranyosan.

- Ezt majd késõbb megbeszéljük , most csak aludj .

- U-tálo-om Jaket… Ja-ke kérlek ne ! – szunnyad el szép lassan. Megsimogatom buksiját , majd dolgomra indulok .

*~*~*~*

Este fél nyolc lehetett , amikor is befejeztem a vacsorát . Bõségesen fõztem , mert ha Nate felébred akkor biztos éhes lesz . De vajon miért lökött el magától ? Szívemet mardosni kezte hiánya , durva lettem volna ? Vagy talán tolakodó ? Neem … az kizárt . Szívembe bánat költözik , majd jellegzetes hang hallatszik . Csengetnek . Az ajtó irányába igyekszem , amikor is mozgást észlelek a hálóból . Biztosan felébredt a szentem . A kukucskálón kitekintek , és egy férfit pillantok meg a nyíláson át . Ismerõs az arca , furcsán ismerõs . Ajtót nyitok . Hosszú ballonkabát , borostás arc és mint ha kicsit feszült lenne . Nem ugrik be hirtelen , de amikor egy fényképet mutat fel , hirtelen megáll bennem a vér… Nathaniel… majd édesgetõ  szavakat intéz hozzám .

- Jó estét , nem látta ezt a fiút ? Az unokaöcsém , négy napja nem hallottam felõle semmit , így aggódom érte .

Jobban végignéz , majd arcomra vándorol tekintete , egy undorodó fintort vág , majd hunyorítva néz rám tovább . Halk ajtócsapás , az õzike elõbújt az oltalmat nyújtó bokorból . A fickó mögém pislant , majd hangosan ordítani kezd velem , és be akar jutni a házba .

- Szóval nálad van, te mocskos félvér ! – Nathaniel csak az ajtóból figyelt , nem mert közelebb jönni . Franciául szóltam a hapsihoz .

- Vas te faire encule / Dögölj meg ! / - szavaim kivehetõek voltak , erre felkapja fejét majd torkomnak ugrik .

- Te mocskos félvér ! Te mocskos félvér ! – kapálózott és újból , és újból ezt hajtogatta .  Lehajtottam fejemet , arcomat elfedte lehulló hajkoronám. Este van. Ez az én terepem . Szemeim skarlátvörösen izzottak , agyaraim elõbújtak ajkaim mögül , majd nyakon ragadom , síri csend lett . Csak nyamvadt hebegése hallatszik. Halálra ilyedt .

- Tûnj el innen ! – teszem le , és már árkon bokron túl jár . Bal kezemet szemeimre tapasztom , agyaraim már eltûntek , de szemeim még mindig még mindig vörösen izzottak . Nathaniel leiramodik a lépcsõn , majd felém siet . Gyanútlanul tipegnék tovább , de fehér kezemre rakja mancsait és el akarja húzni kezemet szemeim elõl .

- Kérlek ne … - suttogom szép halkan , majd egy kósza könnycsepp gördül le szemeimbõl .

Nem szeretném hogy ilyennek láss , nem akarlak még jobban megijeszteni .

- Megijeszteni ? – kérdi mit sem tudóan . Sikerül lefejtenie akaratom ellenére kezeimet szemeimrõl . Kinyitom õket , ezzel felfedve csillogó rubint szerû kinézetüket . Könnyeim egymás után potyognak . Elszégyellem magam , a föld alá  tudnék süllyedni . Õ pedig csak kérdõen tekint rám . Fülemben felrémlik az amit Jake ordított . MOCSKOS FÉLVÉR!!MOCSKOS FÉLVÉR!!

Felpattannak a szemeim, amikor meghallom a csengõ éles sípolását, majd az ajtó nyitódását. Ijedten pattanok fel és a kék köpenyt magamra kapva kimegyek a lépcsõ tetejére ahonnan már hallom is az ismerõs, dohánytól rekedtes baritont, amit tiszta szívembõl gyûlölök.
Hirtelen rám néz nekem pedig még a levegõ is kiszorul a tüdõmbõl attól a tekintettõl. A figyelmét újra Maxre fordítja, majd kiabálni kezd.
- Szóval nálad van, te mocskos félvér!
Megijedek az agresszív viselkedésétõl, majd eszembe jut mit mondott az elõbb. Félvér… de milyen félvér? Talán Maxre értette?
- Vas te faire encule – furcsa hanglejtésû szavak, de nem tudom milyenek. Jake azonban nyilván értette és nem tetszett neki, mert ráront Maxre, én pedig ijedten nézem õket. Nem akarom, hogy Jake bántsa õt.
- Te mocskos félvér! Te mocskos félvér!
Hirtelen csendesedik el, mikor Max a nyakához hajol. Nem tudom mit csinált, de Jake minden ellenkezést abba hagyott.
- Tûnj el innen!
Azonnal elszalad, én pedig megnyugodva lemegyek a lépcsõn egyenesen a nekem háttal álló Max felé, de akkor meglátom, hogy a kezeivel eltakarja a szemeit. Jaj ne! Jake megsebesítette volna?
Próbálom elhúzni onnan a kezét, de nem engedi nekem. Még jobban aggódni kezdek, amikor egy könnycsepp bukkan fel a kezei alól.
Max sír? Én még nem láttam õt szomorúnak, és nem is akarom, hogy az legyen.
- Nem szeretném, hogy ilyennek láss, nem akarlak még jobban megijeszteni.
- Megijeszteni? – nem értem mirõl beszél. Már miért ijesztene meg?
Ekkor azonban sikerül elhúznom a kezét és meglátom, hogy mit takargatott. Az egész írisze csupa vörös szín, de nem olyan, mint ha megsérült volna. Egyáltalán nem ijesztõ, hanem inkább… különleges és gyönyörû.
Ahogy jobban megnézem, a könnyei még inkább potyogni kezdenek, amitõl összeszorul a szívem. Szégyent látok a tekintetében, ami belém mar. Miért szégyelli magát?
El akarja fordítani a fejét, de nem engedem.
- Max… gyönyörûek a szemeid! – a hangom gyengéd, szeretném megnyugtatni õt, de nem tudom hogyan. Õ már olyan sokat tett értem, és most nekem kell segítenem.
- Hogy tudsz egyáltalán rám nézni? Ez undorító! – a hangja kétségbeesett és fájdalom bujkál minden szavában.
- Nem undorító, hanem különleges. Én még soha nem láttam ilyen színû szemeket, de nagyon szépek!
Mosolyogva letörlöm a könnyeket az arcáról és õ mozdulatlanul hagyja, majd lábujjhegyre állok, hogy elérjem az ajkait és finoman, ahogy tõle tanultam megcsókolom.
Egy pillanatig még tétovázik, de aztán átöleli a derekamat és magához szorítva viszonozza a csókot, mintha az élete múlna rajta.
Mikor már mindketten kifulladva pihegünk, a homlokát az enyémnek támasztva közelrõl nézek azokba a rubintvörös szemekbe.
- Köszönöm Nath.
- Mit köszönsz?
- Azt, hogy nem undorodsz tõlem.
Megpuszilom a száját és rámosolygok. – Nem tudnék undorodni tõled, de… Max? Neked miért vörös a szemed? Így születtél?
Nem akarom megbántani, csak kíváncsi vagyok, mert még nem láttam ilyet.
- Én… én nem vagyok teljesen ember Nath. Az apám… az apám vámpír volt, az anyám pedig ember. Ezért ilyen a szeme, mert én is… félig vámpír vagyok.
Megszeppenve nézek rá és egy kicsit hátrébb húzódom. Nem viccel, a tekintete teljesen komoly és… szomorú. Most biztosan azt hiszi elijesztett, pedig nem.
- Örülök, hogy elmondtad, bár… nem igazán tudok mit kezdeni a dologgal. Én… soha nem hittem, hogy léteznek vámpírok.
Félénken pislogok fel rá, mire õ összehúzott szemöldökkel, kissé furcsállóan pillant rám.
- Nem félsz tõlem?
- Nem. Eddig nem bántottál soha és én… kedvellek… téged. Nem tudnék félni tõled,
mert bízom benned.
Szomorkásan elmosolyodik és közelebb von magához. – Még azok után is, amit tegnap este tettem veled? – értetlen tekintetem láttán folytatja – Rád erõltettem magam és… bántottalak. Sajnálom.
- Ne… ne kérj bocsánatot. N-nem a te hibád volt. És én… én… nekem tetszett, amit csináltál, csak… csak túl gyorsan történt és… és amikor behunytam a szemem Jaket láttam és megijedtem.
- Soha többé nem nyúlok úgy hozzád. Nem akarom, hogy miattam eszedbe jussanak a rossz emlékek.
A hangja komoly és tudom, hogy úgy is gondolja, de én nem ezt akarom.
- D-de… de én szeretném. – érzem, hogy megfeszül. A fejemet a mellkasába temetem zavaromban, nem merek a szemébe nézni.
- Ne-nekem jó érzés volt csak… csak ha máskor is… akkor… lassabban, kérlek. Hozzá kell szoknom, hogy ez már jó érzés és nem bántás.
Lassan felemeli a fejemet és szeretettel, mosolyogva néz rám.
– Megígérem, hogy ha legközelebb szeretnéd, nagyon fogok vigyázni rád.
Felmosolygok rá, de ekkor eszembe jut valami, de nem tudom, hogy kérhetem e ezt. Szabad ilyet kérni egy vámpírtól?
- Max?
- Hm?
Nagyot nyelek és végül megkérdezem. – Megmutatnád a fogaidat?

- Soha többé nem nyúlok úgy hozzád . Nem akarom hogy miattam eszedbe jussanak a rossz emlékek . – komolyan kell vennem ezt a tényt . Hozzá kell szoktatnom szép lassan az érzéshez .

- De-de … de én szeretném . – megmerevedek , visszahallom szavait …. „De én szeretném … de én szeretném „ . Fejét a mellkasomra hajtja és szorosan bújik hozzám , akár egy árva kiscica . Pólómat markolászva folytatja mondanivalóját .

- Ne-nekem jó érzés volt csak… csak ha máskor is … akkor lassabban ,  kérlek . Hozzá kell szoknom , hogy ez már jó érzés és nem bántás .

Felemelem állát és gyönyörû éjbarna szemeibe nézek . Elmosolyodik , így még szebb az arca , finom kis vonásai egy kis gödröcskével egészülnek ki . Ajkait harapdálva harapdálva megszólít .

- Max ?

- Hm ? – nagyot nyel és csillogó szemeit rám mereszti  .

- Megmutatnád a fogaidat ? –  nagy szemekkel nézek rá ,  majd lassacskán elõtûnnek fogaim halvány rózsaszín ajkaim mögül . Nate ámulattal csodálja ezeket a gyilkos fegyvereket , én pedig gyorsan el is tüntetem õket . Vörös szemeim ismét felvették jellegzetes fáradt zöld színüket , és gyengéd csókot nyomok Nate szájára .

- Gyere , menjünk enni , biztosan éhes vagy már . – a konyhából ínycsiklandozó illatok áradnak , a levegõbe szagol majd becsukja szemeit , és vidáman a konyha felé indul . Nagy mosollyal az arcán figyel rám . 

- Ezt te fõzted ? – mered a finom menüre . A hatalmas asztalon foghagyma krémleves , marharagu , és tejes pite díszeleg  , majd mosolyogva felelek .

- Igen , én csináltam , jó étvágyat ! – azonnal leül oda ahova megterítettem , majd enni kezd . Ámuldozik hogy még is hogy tudok így fõzni , férfi létemre .  Én is nekiállok ,  és mosolyogva nézem ahogyan fogyaszt . Jó ízûen eszik , ami jó hír és szívemet újra melegséggel tölti el  . Nagyot sóhajt és hasára teszi kezeit , majd hátradõl a széken .

- Köszönöm , ez nagyon finom volt Max ! Honnan tudsz ilyen jól fõzni ? – megtörlöm a számat  , majd összegyûjtöm a mosni való edényeket .

- Eredetileg Francia volnék , a nevelõanyám tanított meg fõzni . – válaszolok a konyhából . Majd visszalépek hozzá és átölelem hátulról , és nyakon csókolom . Jó hogy van nekem . Olyan mint az éhes embernek egy falatka kenyér . És képes szeretni … és nem undorodik a mivoltomtól . Egyre jobban imádom , és tisztelem . Elpakolok ami alatt Nate eltûnik valahova . Keresni kezdem , zokniban sétálgattam fel és alá , csak dübögõ lépteim hallatszanak , és minden szobába benyitok . Nincs , meg … nincs meg ?! Hol van ? Merre lehet ? Halk léptek zaja , egyszer csak elhalkulnak . Derekamra rakom kezemet  és körbevizslatom a terepet . Hunyorgatni kezdek , majd zsebembõl elõveszek egy hajgumit és felkötöm kósza szõke tincseimet . Hátra fordulok és rátalálok a sokat keresett kincsemre . Zsebre tett kézzel figyelem mozdulatait . Majd utamat a nappaliba veszem , és helyet foglalok egy hatalmas babzsák fotelben . Hátradõlök és becsukom szemeimet , nagyot sóhajtva ábrándozok el . Halk huppogás  , majd Nate nyit halkan ajtót . Félálomba merülve ültem a finom ebéd után , és egyszer csak arra eszmélek hogy valaki lágyan az ölembe ül és egy koala macihoz hasonlóan belém csimpaszkodik . Automatikusan megölelem , hiszen érzem hullámos haját amint arcomat csiklandozza . Puszit nyomok arcára , majd viszonzásul megcsókol .

- Nézünk tévét ? – fordulok oldalamra , majd a távirányító után nyúlok . Bekapcsolom a készüléket és veszek  egy takarót is . Leereszkedem a babzsákra  ,  a kucorgó Nate mellé ,  majd magunkra takarom a vastag takarót . Odahúzom magamhoz , és közelrõl a szemébe nézek  . Magamhoz ölelem , és karjaimban tartva halkan szólok felé .

- Köszönöm hogy vagy nekem … sze …  - torkomon akadt a szó , és belepirultam . Kíváncsian bújik közelebb hogy kiszedje belõlem a választ .

- I- igen ? – félénken fonja karját körém , és bújik vöröslõ arcomhoz . Majd arca pirulni kezd .

- Szeretlek . – hangom lágy , és megnyugtató . Finoman megcsókolom és hálásan tekintek õzgidám szemeibe .

- Sze – szeretsz ? Engem ? – pirul még jobban el , és hitetlenkedve hebeg .

- Igen , te vagy az akire mindig is vártam . Úgy érzem hogy te vagy az én másik felem  . – hunyom le szemeimet és bújok mellkasához , hogy jobban halljam szívének heves ütemét . Halk szipogást hallok , lassan felnézek  és könnyektõl telt szemeket pillantok meg . 

- El sem tudom hinni ! Hogy szeretsz en-engem ! – szipog zavarában , majd szorít ölelésén . 

Nagy szemekkel nézek rá és úgy várom a válaszát, majd lassan kinyitja az ajkait.
A tûhegyes szemfogak vége kikandikál a kis rése, de gyorsan eltûnteti elõlem. Biztos nem szereti, ha nézik. A szemei is visszaváltoznak a már megszokott zölddé, majd lágy csókot nyom az ajkaimra.
- Gyere, menjünk enni, biztosan éhes vagy már. – ahogy így mondja, valóban elég éhes vagyok már.
A konyha felé indulunk, ahonnan mennyei illatokat érzek. Rögtön meg kordul a gyomrom az ínycsiklandozó ételek gondolatára.
- Ezt te fõzted? – ez nagyon sok és finomnak néz ki.
- Igen, én csináltam, jó étvágyat! – leülök a megterített részre, majd lassan enni kezdek. Mindenbõl egy jó nagy adagot magamba tömök, mert ilyen finomat még soha nem ettem.
Mikor végzek jóllakottan hátradõlök, a kezemet pedig elégedetten a hasamra simítom.
- Köszönöm, ez nagyon finom volt Max! Honnan tudsz ilyen jól fõzni?
Elmosolyodik, és miközben válaszol, összeszedi az edényeket és a mosogatóhoz viszi. - Eredetileg Francia volnék, a nevelõanyám tanított meg fõzni.
Felállok az asztaltól, õ pedig a hátamhoz lét és úgy ölel át. Nagyon jó érzés, ahogy a nyakamba csókol, miközben szorosan hozzám simul a teste.
Mikor végül elenged, elindulok fölfelé a szobába, hogy felvegyem a számomra elõkészített ruhát. Kicsit ugyan nagy rám, de nem foglalkozom vele.
Körbesétálok a házban és mindent megnézek, majd végül a nappaliban lyukadok ki, ahol Max már félálomban ül a fotelban. Odamegyek hozzá, majd lassan az ölébe mászok, arcomat pedig a vállába fúrom. Olyan jó illata van.
Megpuszilja az arcomat, én pedig viszonzásul megcsókolom.
- Nézünk tévét?
Bólintok, õ pedig bekapcsolja, majd magunkra terít egy vastag, nagyon puha pokrócot. Szorosan magához húz, és úgy néz a szemembe.
- Köszönöm, hogy vagy nekem… sze…
Elpirul, nekem pedig eláll a lélegzetem is. Tényleg azt akarta mondani?
- I- igen? – közelebb fészkelem magam hozzá, szinte már a testébe bújok.
- Szeretlek.
A szívem nagyot dobban a mellkasomban, majd hangos zakatolásba kezd a boldogságtól.
- Sze – szeretsz? Engem? – el sem hiszem, hogy ez a gyönyörû férfi pont engem akar és szeret.
- Igen, te vagy az, akire mindig is vártam. Úgy érzem, hogy te vagy az én másik felem.
Fejét a mellkasomra hajtja s belefúrja a fejét. Ettõl a szeretetteljes, ragaszkodó gesztustól könnyek szöknek a szemembe és szipogni kezdek. Felpillant rám és egyenesen a szemembe néz.
- El sem tudom hinni! Hogy szeretsz en-engem! – még szorosabban hozzá bújok.
- Héé… ne sírj már, nem szeretem, ha sírsz. – a hangja gyengéd, és végtelen törõdésrõl árulkodik.
- Bo-bocsánat, csak… én annyira boldog vagyok! – az arcára simítom a kezem, és megcsókolom a puha ajkait. Hagyom, hogy õ irányítson, és a nyelvével kényeztessen, ami nagyon jól esik. Kezeimmel kihúzom a hajából azt, ami összefogja, majd élvezettel simítom bele mindkét kezemet, mire õ felnyög és megszorítja a csípõmet.
- Max…
Halkan sóhajtom a nevét az ajkaira, mikor megérzem a merevedését a nadrágon keresztül. Õ pedig azonnal húzódna el tõlem.
- Sajnálom.
Mikor fel akar állni, nem engedem és hozzásimítom a saját kemény vágyamat az övének, mire érezhetõen megremeg.
- Max… én… sze-szeretnélek megint érezni.
A fejemet a nyakba fúrom, de õ hátradõl, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Biztos vagy benne?
A tekintetében látom a vágyat, mégis visszafogja magát. Miattam, mert szeret, és nem akar bántani. És én tudom, hogy nem is fog.
- Igen. Én… szeretkezni szeretnék veled.
Félénken nézek rá, mert ezt még senkinek sem mondtam, de õ csak elmosolyodik, és engem felemelve elindul a hálószoba felé.
Mikor felértünk, lassan leül vele együtt az ágy szélére, én pedig remegõ kezekkel kigombolom az ingét. Végigsimítom a mellkasát, majd felsóhajtok, amikor megérzem a kezeit a pólóm alá csúszni.
Lassú mozdulatokkal húzza át a fejemen és mikor lekerül rólam, perzselõ tekintetét végigvezeti rajtam, amitõl rögtön zavarba jövök. Ott az a sok visszataszító heg.
A karjaimat összefonom a mellkasom elõtt, hogy eltakarjam magam, de õ gyengéd erõszakkal elhúzza onnan.
- Ne takard el magad elõlem. Gyönyörû vagy…
Bizonytalan tekintettel nézek rá és elkerekedõ szemekkel figyelem, ahogy a mellkasomhoz hajol és egyesével gyengéd puszit hint minden egyes hegre. A szemimbõl ismét kicsordulnak a könnyek és homályos tekintettel figyelem, hogy mit csinál. Annyira…
- Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek!
Felkapja a fejét, az ajkai boldog mosolyra húzódnak, én pedig ettõl olyan örömöt érzek, hogy szárnyalni tudnék a boldogságtól.
Hagyom, hogy megcsókoljon és finoman eldöntsön az ágyon. Lassan, a szemembe nézve húzza le rólam a nadrágot, én pedig mélyen elpirulva feljebb húzom a térdeimet, hogy eltakarjam magam. Bár nagyon sokat voltam már meztelenül, mégis Maxel úgy érzem magam, mintha az a négy év borzalom meg sem történt volna. Minden mást elfeledtet velem, a boldogságon kívül.
Megáll az ágy mellett, majd õ is vetkõzni kezd. Pirulva, szégyenlõsen figyelem a szabaddá váló csupasz bõrfelületet, majd amikor az alsójához nyúl még jobban elvörösödöm és lehunyom a szemem. A ruha suhogása után érzem, hogy besüpped mellettem az ágy és felpillantok az engem figyelõ gyönyörû szempárra.
A lábamra simítja a kezét, és a bokámtól egészen a combomig végigsimogat. Lassan leengedem az ágyra az eddig felhúzott térdeimet így teljesen felfedve magam elõtte.
A múltkor más volt, mert akkor sötét volt és a takaró is fedett, de most nem.
Most teljes egészében ki vagyok téve a perzselõ tekintetnek.

- Ne takard el magad elõlem . gyönyörû vagy ! – nézek a kipirult arcocskára , utána kezeire terelem figyelmemet . Nagy szemeket mereszt rám , amint sebeire finom puszikat nyomtam  , csak erre koncentráltam és hallgattam egyre szaporább lélegzetvételeit .

- Szeretlek . Nagyon ,  nagyon szeretlek ! – tekintetem kicsit könnyes szemeibe tekintettek , szívem hevesebb ritmust vett fel , finom mosoly terül el arcomon . Finoman  csókolni kezdem édes kis  száját , majd elfektetem az ágyon .  Gyönyörû barna szemeit vizslatom ,  miközben apró mozdulatokkal megszabadítom gatyájától  , gyönyörû teste van  ,  elpirulva húzza feljebb vékony lábait eltakarva merevedõ férfiasságát . Vetkõzni kezdek , amitõl egyre jobban vörösödni kezd . Elõször az ingemet dobom hanyagul a földre , utána követi a gatyám majd az alsógatyám kerül sorra . Behunyja szemeit , majd az alsógatyám is a földön landol . A matrac megrogy súlyom alatt ,  kinyitja õzike szemeit és tekintetünk találkozik . Lábára csúszik kezem , és bársonyos bõrét megérezve még jobban felizgat . Egészen a bokájától a combjáig haladok , lábait lassan leereszti és megmutatkozik elõttem egész mivolta . Gyõzök gyönyörködni szépséges testében , majd finoman csókolni kezdem ,  közelebb húzom csípõjét az enyémhez . Forró bõrünk , és férfiasságunk összeér , ami egy hangos nyögést vált ki belõle . Nagy mosoly  terül el arcomon , majd folytatom azt amit elkezdtem . Combján tovább haladva elérek egészen a fenekéig , mikor kicsit megrezzen ,  és közeledni kezd felém . Halkan suttogja nevemet , amíg én egy ujjal tágítani nem kezdem . Csókokat hintek arcára , majd nyelvem a füléhez kalandozik , aztán nyakát kényezteti .   Úgy látom egyre jobban élvezi a helyzetet , mert egyre gyakrabban nyög fel .

 - Nate … ugye minden rendben ? – kérdem lihegve ,  majd nyakamba csimpaszkodik .  Még egy ujjam belécsúszik , majd fülembe nyög , és elélvez . Ujjaimat férfiasságom váltja fel ,  amitõl még élvezetesebben nyögdécsel mellettem . Lassan de biztosan csúszok belé , majd alulra kerülve az ölembe ültetem Nathanielt . Csípõjére csúsztatom kezemet , majd lassan mozgásra sarkallom . Mellkasomra helyezi kezeit és megtámaszkodik . Minden egyes lökéssel közelebb juttatom a beteljesedéshez . Szemeit lehunyja és tátott szájjal élvezi amit vele mûvelek .

- Max , Max … sze-szeretlek . – feljebb ülök , és magamhoz szorítom így folytatva mozgásomat .

- Én is téged Nath . – halk nyögés távozik torkomon , amire felfigyel , és finoman fülön harap . Világos fürtjeim közé fúrja arcát , és további hangokat csikar ki belõlem . Élvezi a hangomat ? Izmai megfeszülnek , hátamon szorosan összefonja karjait és végül mind a ketten a csúcsra jutunk .

- Nate , ne csukd be a szemed . Kér-kérlek. – tekintek a karjaimban heverõ fiúra .

- Rendben . -Csillogó szemei elgyönyörködtetnek , elmosolyodik majd megcsókol . Egyszerûen imádni való … kicsúszom belõle majd karjaimban tartva  takarom be magunkat .    

Elfáradva pihegünk a puha ágyban , fejét a mellkasomhoz dönti . Milyen ironikus . Egy jóéj puszi után lassacskán elalszunk .

*~*~*~*

Az ablakon be be kukucskál a felkelõ nap . Fénye arcomat simogatja , ami felébreszt . Magam mellé pillantok , Nate édesen alszik az ágy másik felén . Nyújtózkodok egyet  , és ásítok egy nagyot . Át aludtunk majdnem 10 órát . A munkahelyemen tudják hogy nem megyek , betegséget színlelek . Persze ,  csak egy bizonyos ideig .Felülök az ágyban , a matrac rugói halk nyikorgást hallatnak . Kitûröm hajamat a szemembõl , és a halvány napsugár fényében süttetem magam . Na hiszen , én lennék a félelmetes vámpír ? A „fényben járó” név már foglalt , és nem is hívnak Pengének . Ez az emberi mivoltom elõnye , szerencsére . Halkan kuncogok a gondolataimon ,  amikor Nate megfordul az ágyban , és szemei   meztelen felsõtestemre vándorolnak . Rámosolygok , majd megsimogatom fejét .

- Jó reggelt hétalvó ! -  puszit adok homlokára , õ pedig lustán visszahuppan az ágyba . 

Látom, hogy a testemet nézi és próbálok ellenállni a kényszernek, hogy eltakarjam magam elõle. Közelebb hajol hozzám egy csókra, majd a csípõmnél fogva magához húz. Nagyon jó érzés, ahogy a csupasz bõrünk összesimul, és amikor a férfiassága az enyémhez ér már nem tudom visszafojtani a torkomon kikívánkozó kéjes hangokat. Az egész testem bizsereg az érintésétõl.
Elmosolyodva ismét a combom belsõ feléhez vezeti a kezét és lágyan végigsimít rajta. Mikor a fenekemhez ér kissé összerezzenek, de ahogy belenézek a gyengéd tekintetébe, azonnal elszáll minden félelmem.
- Max…
Egyik ujja a bejáratomhoz siklik, majd lassú mozdulatokkal kezd el felkészíteni. Közben végig csókokkal halmoz el, elfeledtetve ezzel a kezdeti kellemetlen feszítõ érzést.
Hangosan felnyögök, amikor egyszerre mozdítja meg bennem az ujját és ugyanakkor a nyelvével is végigível a nyakamon.
- Nathe… ugye minden rendben?
Rá nézek, és látom csillogni a vágyat a szemeiben, a lélegzete kapkodó és az, hogy ezeket én váltom ki belõle valamiért izgatottá tesz.
A nyakába kapaszkodom, hogy tartani tudjam magam, de amikor még egy ujja csatlakozik az elõzõhöz, már nem bírom tovább és elélvezek.
Kihúzza belõlem az ujjait, majd lassan a férfiasságával hatol belém. Hangosan felnyögök a hihetetlen érzéstõl, ahogy kitölt, és mégsem okoz fájdalmat.
Hirtelen fordít a helyzeten és én kerülök felülre, ami egy pillanatra meglep, mert így még sosem… ilyen helyzetben még nem voltam. Nem is tudom, hogy mit kellene csinálnom, de ekkor Max a megfogja a csípõmet és megmozdít magát. A gyönyör végigszánt a gerincemen, ahogy most sokkal mélyebben érzem magamban. Megtámaszkodom a mellkasán és úgy folytatom a ritmikus mozdulatokat.
- Max , Max … sze-szeretlek. – önkéntelenül csúsznak ki a szavak a számon, de nem bírom magamban tartani õket.
Mikor meghallja felül és magához szorítva mozog tovább.
- Én is téged Nath.
Körmeimet belevájom a hátába, mire férfias nyögést hallat.
Ezt… ezt én okoztam? Neki is ennyire jó érzés?
Közel hajolok hozzá és óvatosan megharapdálom a fülét, mert emlékszem rá, hogy ez nekem is mennyire jó volt mikor õ csinálta.
Megint hangosan felnyög, amire boldogan elmosolyodom, mert örülök, hogy élvezi, ha hozzá érek.
Mikor érzem, hogy ismét elélvezek, már csukódnának le a szemeim, de Max szól, hogy ne tegyem, így végig az õ szemébe nézek. Érzem, hogy õ is elélvez, mert belülrõl eláraszt a forróság, ami most nem undorító érzés, mert tudom, hogy õ tette.
Kihúzódik belõlem, majd fáradta elfészkelõdöm a mellkasán és egy jó éjt puszi után szinte rögtön elalszom.

***
Reggel hal kuncogásra ébredek, majd amikor lassan kinyitom a szemeimet, az elsõ amit meglátok az Max boldog arca. Aztán lejjebb vándorol a tekintetem a testére, de gyorsan elkapom róla a pillantásom, mielõtt még elvörösödnék.
- Jó reggelt hétalvó!
Megpuszilja a homlokomat, én pedig lustán visszadõlök az ágyra. Olyan kipihentnek és ellazultnak érzem magam, mint még soha. Akár az örökkévalóságig is itt tudnék maradni.
- Csak nem aludni akarsz még? – mosolyogva néz rám, én pedig a mellkasához bújok, mint egy kiscica. Annyira jó hogy itt van velem.
- Nem, már nem vagyok álmos. Csak… - felnézek rá - … maradjunk még így egy kicsit… ha nem baj.
- Persze, hogy baj. Addig maradunk így ameddig csak akarod.
Gyengéden megcsókol és visszafekszik mellém az ágyra. A karjaiba fészkelem magam, és a fejemet a mellkasára fektetve hallgatom a szíve egyenletes dübörgését.
- Mit szeretnél ma csinálni.
Elkezdi simogatni a hajamat, ami nagyon kellemes érzés.
- Nem kell munkába menned? – nem akarom hátráltatni õt.
- Nem. Kivettem egy hét szabadnapot, úgy hogy most csak azt teszünk, amit te akarsz.
Elmosolyodom, és egy puszit hintek a bõrére a szíve fölé.
- És hol dolgozol? – még szinte semmit nem tudok róla.
- Egy könyvtárban.
- És szereted?
- Nem valami érdekes munka, de szeretek olvasni és szeretem a könyveket is ezért jól érzem magam ott.
Kezei a hátamra siklanak és egészen a fenekemig végigsimít rajtam, újra és újra. Elpirulok a számomra bensõséges érintéstõl, de nagyon jól esik a kényeztetése.
- Én is szerettem olvasni. – a hangomra megtorpan a keze a hátamon, de nem akarom, hogy abbahagyja.
- Kérlek, ne hagyd abba. – ránézek a karjára, õ pedig lágyan elmosolyodik és folytatja a simogatást.
- És miket szerettél olvasni?
- Mindenfélét, de a Dorian Gray könyv volt a kedvencem. Nem is tudom, hányszor olvastam.
- Hm… én még nem olvastam. Mit szólnál, ha hazahoznám és felolvasnál belõle, ha szeretnél?
Fellelkesít a gondolat, hogy újra elolvashatom. – Az nagyon jó lenne, de biztos, hogy én olvassam fel neked?
- Igen. Szeretem hallani a hangodat.
Elmosolyodom az örömtõl és felkönyökölve a szemébe nézek. – Max… szeretlek!
- Én is szeretlek téged Nathe. Nagyon szeretlek.
Megcsókolom, de ez most nem a tegnap estihez hasonló szenvedélytõl fûtött csók, hanem lassú és tele van szeretettel.
Mikor elválunk, megsimítja az arcomat, majd megszólal.
- Gyere, menjünk zuhanyozni!
Felül, én pedig megszeppenten bámulok rá. – Együtt?
- Persze. Talán valami baj van?
- Nem csak… én még soha nem fürödtem együtt senkivel. – szégyenlõsen lehajtom a fejem, mert már belegondolni is zavarba ejtõ. Ott a teljes testemet látná és én is az övét. Ennek már csak a gondolatára is elvörösödöm.
- Akkor gyere. – komolyan a szemembe néz – Nem foglak bántani. Ha nem tetszik, akkor kijöhetsz. Ígérem.
- Tudom, hogy nem bántanál engem. Bízom benned.
Elmosolyodik, majd feláll az ágy mellett, én pedig azonnal a padlót kezdem el fixírozni. Ez annyira zavarba ejtõ. Hiába szeretkeztünk már kétszer, de ez mégis olyan… nem is tudom.
Hallom a lépteit közeledni, és amikor elém ér megfogja az kezem, és a fürdõszoba felé kezd el vezetni.
Pirulva követem, majd hirtelen megtorpanok, amikor megérzem a spermáját végigfolyni a combom belsõ részén. Zavaromban azt sem tudom, mit csináljak, így csak feszülten állok.
- Mi a baj, Nathe?
Nem szólok, mert nem tudom, mit mondjak. Annyira zavarban vagyok. Közelebb lép és az állam alá nyúlva felemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Mondd el Nathe. – a hangja gyengéd törõdést rejt, amitõl teljesen elgyengülök.
- A-a… l-lábamon… a-a t-te… - zavart nyögést hallatok, de Max vidám kuncogása arra enged következtetni, hogy észrevette, mi bajom van.
- Mindjárt lemossuk, gyere.
Tovább húz a fürdõbe, én pedig még mindig a padlót fixírozva követem.

Kikelek a takarást nyújtó takaróból , és felé veszem az irányt , õ pedig kínosan a padlót kémleli . Megragadom puha mancsait , majd a fürdõ felé vezetgetem , én haladnék tovább , de érzem hogy megtorpan .

- Mi a baj Nathe ? – nem kapok választ , csak piruló arcát és remegõ kezeit nézem végig . Ujjaimat álla alá hajlítom , és szemébe nézve érdeklõdöm .

- Mondd el Nathe . – mély hangom válaszra készteti .

- A-a… l-lábamon… a-a t-te . – dadog aztán egy aranyosat nyög zavarában , tekintetem a pici és formás combokra esnek … ohhóó szóval ez volt a gond … vidáman kuncogok fel , most már tudom mi zavarta annyira .

- Mindjárt lemossuk ,  gyere . – tovább terelgetem a fürdõbe , ahol is még mindig a padlót pásztázza boci szemeivel . Egy gyors mozdulattal hóna alá nyúlok és beteszem a nagy kádba . Ijedtében azt se tudja hova bámuljon mert közelebb került hozzám . Egyre jobban belepirul én pedig szintén a kádba lépek . Elhúzom a zuhanyfüggönyt és megengedtem a vizet . A sûrû pára hirtelen terített be mindent , Nathe pedig még mindig álldogál , és nem óhajt semmit változtatni ezen . Haja felvéve a nedvességet hanyagul a szemébe lóg , és pedig egy apró mozdulattal elterelem onnan , majd kezeim vizes arcára siklanak . Magam felé fordítom , gyönyörû szemeibe pillantok , és szenvedélyesen megcsókolom . Mikor szétválunk , eloszlik bátortalansága , és végigméri izmos testemet . Szeretetteljes mosoly kúszik végig arcomon ,  amíg a víz arcomba mossa a víztõl besötétedett tincseimet . Apró kezeivel igazgatni kezdik hajamat , ami jól esik . Ahányszor hozzám ér … annál jobban kalapál a szívem , és túlcsordul bennem a szeretet . Végül kezeit a hatalmas forradásra tapasztja a mellkasomon , és érdeklõdõen pislog rám .

- Ö-ömm … ezt mikor szerezted ? – csúsztatja kezeit vállaimra . Nagyot fújok , és mesélni kezdek neki még a haját mosom . Õ pedig csukott szemmel hallgatja , kezeim gyengéden érintik , hogy is bánhatnék másképp az én kis õzikémmel ?

- Ezt a sérülést akkor szereztem amikor még kicsi voltam , bántalmaztak … - folytatom a haja dörzsölését amikor is , szája legörbül és kérdez .

- Bántalmaztak ? H-ogy hogy ? – nyitja ki szemeit , de a sampon csípni kezdi ,  ezért  gyorsan összeszorítja õket.  Gondosan leöblítem hajából a még ott maradt habot , és folytatom .

- Igen , folyton kinevettek és csúfoltak amiért félig vámpír vagyok . És egyszer , amikor hazafelé igyekeztem az iskolából , elkapott pár gyanús fickó . – szemei ijedten sugallják azt  hogy folytassam .

Nekem estek , és végül a kórházban kötöttem ki , az öreg kaszás már kerülgetett , mert félholtra vertek . A nevelõszüleim azonnal a kórházba jöttek amint meg tudták hogy én vagyok az . Állítólag meglõttek , és a doktor úr azt mondta hogy hajszál híja volt hogy nem  haltam meg . Nagy nehezen de sikerült felépülnöm . Ennyi .

Nathe csak ijedten álldogál , én pedig magamhoz ölelem nedves kis testét , és boldogan fülébe duruzsolom .

- De érdemes volt túlélnem . Akkor ki vigyázna rád ? Ha te nem lennél , a történelem megismételné önmagát . – finom puszit kapok arcomra , és boldogan kacagva nyakamba ugrik . Vidáman mosolygok , majd én is mosni kezdeném a hajamat , de viszonozza az elõbbit . Mikor végzünk  , mind ketten köntösben lépünk ki fürdõajtón . Most sikerült olyan ruhákat válogatnom Nathanielnek , ami pont az õ mérete . Nagyon jól állt rajta , én is felöltözöm majd kérdést intézek hozzá.

*~*~*~*

- Mit szeretnél enni ? Ha szeretnéd akkor készíthetek neked valamit . – zöld szemeim boldogsággal telien tekintenek Nathre .Szégyenlõsen ugyan de megkér hogy készítsek neki reggelit . Goffrit készítettem neki egy kis pudinggal . Ínycsiklandozó illata volt , én is azt reggeliztem . Mosolyogva majszol ,  ami  örömmel tölti el a szívemet , úgy érzem az életem teljesen egyenesbe jött amióta Nathet megismertem . Megszáradt hajamat egy hajgumival felkötöm és elégedetten kortyolok bele italomba . Nagy sóhajtás után a jóllakott Nathanielre pillantok , majd megnyugodva összegyûjtöm a mosni való edényeket . Hallom halk lépteit majd hátulról átölel és kezeit az enyémekre helyezi , és átveszi a mosogatást . Én visszaülve a székre figyelem apró kis termetét , és finom mozdulatait . Megtörli kezeit ,már készen is van . Befogva szemeit , vezetem az erkélyig és halkan kérdezgetni kezd  .

- Hová viszel Max ? – halkan kinyitom az erkélyajtót , és leveszem kezemet szeme világa elõl . A nap süt , langyosan süt a nap csillogó barna hajára . Gyönyörködik a kéklõ ég látványában és mélyet szippant a kicsit még  hûvös levegõbõl .

- Na milyen ? – cicás mosoly látszik arcomon , és önfeledten kuncogok .  

Hirtelen megragad és beleültet a kádba, amitõl megijedek, de mivel rögtön utánam õ is a kádba lép megnyugszom és egyben zavarba is jövök a meztelensége miatt. Elindítja zuhanyt, mire finom, langyos permetként kezd el záporozni a víz.
Felállok, de nem igazán tudom, hogy most mit kellene tennem, mert nem akarok rá nézni. Érzem, hogy a kezeivel elsimítja a hajam, majd gyengéden az arcomra simítja a kezét és felemelve a fejem hevesen megcsókol.
A csókja után már elég bátorságot érzek magamban, ahhoz, hogy ránézzek, ezért lassan végigmérem és megállapítom, hogy gyönyörû teste van. De az a heg még mindig aggaszt. Vajon hogy szerezte?
Ahogy az arcára pillantok egy gyönyörû és érzelmes mosolyt látok az arcán, ami melengeti a szívemet. Annyira szeretem õt.
Hosszú haját az arcába mossa a víz. ezért óvatosan, hogy meg ne húzzam, eligazgatom, majd a kezemet gyengéden a hatalmas forradásra tapasztom.
- Ö-ömm… ezt mikor szerezted?
Kifújja a levegõt, majd lágyan simogatni kezd, mire lecsukódnak a szemeim az élvezettõl és közben õ mesélni kezd.
- Ezt a sérülést akkor szereztem, amikor még kicsi voltam, bántalmaztak …
Micsoda? Hogy tehették ezt? És miért?
- Bántalmaztak? H-ogy hogy? – kinyitom a szemem, de a sampon csípni kezdi, ezért inkább bezárom, amíg lemossa rólam a habot.
- Igen , folyton kinevettek és csúfoltak, amiért félig vámpír vagyok. És egyszer, amikor hazafelé igyekeztem az iskolából, elkapott pár gyanús fickó. Nekem estek, és végül a kórházban kötöttem ki, az öreg kaszás már kerülgetett, mert félholtra vertek. A nevelõszüleim, azonnal a kórházba jöttek amint meg tudták, hogy én vagyok az. Állítólag meglõttek, és a doktor úr azt mondta, hogy hajszál híja volt, hogy nem  haltam meg. Nagy nehezen, de sikerült felépülnöm. Ennyi.
Ez… szörnyû. Én… nem is tudom, hogy mit mondjak, de ekkor Max ragaszkodóan magához ölel, és a fülembe suttog.
- De érdemes volt túlélnem. Akkor ki vigyázna rád? Ha te nem lennél, a történelem megismételné önmagát.
Megpuszilja az arcomat, én pedig boldog mosollyal ölelem meg, majd ahogy õ tette én is megmosom a haját.
Mikor végeztünk keres nekem egy ruhát és miután felöltöztünk elindulunk reggelizni. Elmosolyodom, amikor meglátom a friss goffrit, mert nagyon szeretem az édességet.
Reggeli után meglep azzal, hogy a hátamhoz áll és befogva a szemeimet vezetni kezd valahová.
- Hová viszel Max? – hallom egy ajtó nyitódását, majd a finom, friss reggeli levegõ illatát, ami eláraszt mindent.
Elveszi a kezeit és egy csodálatos látvány tárul a szemem elé az erkélyrõl. A házból egy parkban lévõ kis tóra látni, ami egyszerûen gyönyörû. És valahonnan ismerõs is.
- Na, milyen?
- Ez… gyönyörû Max! És… és valahonnan annyira ismerõs. Ez esetleg… nem a… Green Park?
- De igen. Jártál már itt? – kérdezi és közben a nyakamba csókol, ami nagyon jól esik.
- Az egyik kedvenc helyem volt régen. Minden nap ide hordtam a kutyámat sétáltatni. – szomorkásan felnevetek – Egyszer a pórázzal teljesen a lábam köré tekeredett én pedig elestem és egyenesen bele a vízbe.
Érzem, hogy megszorul körülöttem a karja, majd úgy fordul, hogy láthassa az arcomat.
- Szeretnél odamenni?
Egy ideig csak nézem, majd bólintok. – Igen, én… szeretnék!
- Akkor menjünk. – megfogja a kezem és már vezetne is, de eszembe jut valami.
- Max? – megtorpan, és felém pillant – Te miért mehetsz ki a napra?
- Ez az elõnye annak, hogy csak félig vagyok vámpír. Gyere.

***
Furcsa ismét az emberek között lenni. Valahogy, olyan mintha egy másik világ lenne. A nyüzsgés, a színek és a napsütés, ami a legjobban hiányzott a bezártságom idején.
Max végig fogja a kezem, én pedig szinte mentõövként kapaszkodom belé, mert a sok ismeretlen pillantástól úgy érzem, hogy a pánik fojtogat.
- Nathe… biztos, hogy jól vagy? Nagyon sápadt az arcod.
Aggodalmas tekintettel néz engem, ami mosolygásra késztet. Annyira boldoggá tesz, hogy törõdik velem.
- Igen… semmi baj, azt hiszem. Csak… furcsa ez a sok ember.
- De hiszen nincsenek is sokan, csak pár ember járkál, hiszen még reggel van.
Körülnézek, és ahogy megszámolom õket, rájövök, hogy igaza van és elpirulva nézek rá.
- Tényleg… sajnálom. Csak elszoktam az emberektõl.
Hozzám hajol, és gyengéden a hajamba csókol, majd a meleg, biztonságot nyújtó karja a derekam köré fonódik.
- Max?
- Hm?
- Mikor kell menned dolgozni?
Nem akarom, hogy miattam esetleg problémái legyenek.
- Hát… az idõt még nem tudom, mert beteget jelentettem és azt mondtam, hogy addig ameddig meg nem gyógyulok. De miért?
Kérdõ tekintettel néz rám, halványzöld szemei az enyémet fürkészik.
- Nem akarok neked gondot okozni, már így is olyan sokat tettél értem, hogy azt soha nem tudom visszafizetni neked.
Lehajtom a fejem és a cipõmet kezdem bámulni, addig ameddig az ujjaival az állam alá nem nyúl és maga felé nem fordítja az arcomat.
- Nem tartozol nekem semmivel. – a tekintete komoly, de végtelen gyengédséggel teli – A legnagyobb fizetség, amit adhattál, az az, hogy szeretsz engem és… elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.
Lehajol hozzám egy gyors csókra, majd mikor felnézek, már látom magam elõtt a park bejáratát. Minden ugyan olyan, mintha el sem mentem volna négy évre. A fák, a tó, a padok, a sok ember az állataikkal.
Miután beléptünk már nem merek megszólalni, mert attól tartok rögtön sírva fakadnék és szerintem ezt Max is érzi, mert nem kérdez semmi csak erõsen fogja a derekamat és nem enged el. Jobban körülnézek és baloldalon, a kutyás rész felé megpillantok egy ismerõs alakot. A szívem olyan ütemben kezd verni, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, a kezem pedig remegni kezd. Már nem bírom tovább visszatartani a sírást.
Max aggodalmasan néz rám, mert nem tudja, vajon mi bajom lehet.
- Nathe… szerelmem, kérlek mondd el mi a baj!
Oda mutatok, ahol látom a kutyával kergetõzõ fiatal fiút, de Max csak homlokráncolva néz rám. Persze, õ nem ismeri.
Összeszedem magam egy kicsit, majd megszólalok. – A…az a fiú… õ az öcsém… Mickey… és a kutyám. – nem bírom tovább mondani, mert kitörnek belõlem a könnyeim és szorosan odabújok Maxhez.

Lélegzete szaporább , kezei halványan remegni kezdenek . Még is mi a baj ? Szívfájdítóan sírni kezd , aggodalmasan tekintek finom arcocskájára .

- Nathe … szerelmem , kérlek mondd el mi a baj ! – Kis kezei egy kutyával játszó fiatal fiúra mutatnak , homlokomat ráncolva pillantok vissza rá . Nagy szipogás közepette néhány szó még kicsúszik kis száján .

- A … az a fiú… õ az öcsém… Mickey … és a kutyám . – ismét sírni kezd , és közelebb bújik hozzám . A fiú úgy látom meghallhatta beszédünket , mert furcsállóan tekint felénk . Letörlöm Nathe könnyeit , majd adok neki egy zsepit . Lassan gyõzködni kezdem .

- Nathe , hisz ez nagyszerû ! Menj és üdvözöld ! – tekintete még homályos a könnyektõl , de én lökök rajta picit testvére irányába . Mickey kimerevedett mint egy próba baba , ahogy meglátta testvérét azonnal oda szaladt , és megölelte , a sötét színû kutya körbe szagolgatta , és megszeretgette gazdáját . Szorosan ölelik egymást , talán kicsit irigykedem is . Szerelmem hátra fordul , és int hogy menjek oda hozzájuk .

- Helló ! – köszöntöm a fiút . Ugyan olyan szemei vannak mint Nathnek , csak a haja világosabb kissé .

- Jó napot ! – kicsit zavaró hogy nem tegezõdünk . Ezért megkérem hogy tegezzem , csak pár évvel lehet fiatalabb mint én . Nathe bemutat Mickeynek .

- Mickey õ itt Maximiliano , a sze … a szerelmem ! Õ mentett meg Jake-tõl , és vigyázott rám egészen idáig . – a fiú szemei felcsillannak és hozzám szól .

- Gyertek , hazamegyünk ! Anyuék biztosan örülni fognak ! – kézen fogom Nathet , és követjük a fiút . Lassacskán egy gyönyörû városrészbe érünk , közben a kutya mellettem somfordál , Nathaniel pedig örömtelien simogatja . Egy gyönyörû kertes házhoz érünk , amibõl csak úgy árad a szeretet . Nyílik a kertkapu , a kutya azonnal a házához siet és be is kuporodik a helyére . Mickey benyit , és azonnal a nappaliban lyukadunk ki . Bent egy hölgy törölgeti a képkereteket , és lassan felénk fordul  .  Szeme felcsillan , és azonnal Nathanielt öleli magához .

- Kisfiam úgy aggódtam miattad ! Csak úgy eltûntél ,  Jaket pedig körözi a rendõrség …  - lassan végigmér , és tekintetünk találkozik . Alaposan végigvizsgálja Nathet , mint afféle anyuka , és kérdést intéz fiához .

És a fiatalúrban kit köszönthetek ? – elmosolyodom , és bemutatkozom .

- Maximiliano Rossi . – Nathe sem hallhatta még a teljes nevemet , de halvány mosoly kúszik arcára , és hirtelen kézen fog , halvány pír jelenik meg arcomon majd édesanyja felismeri a helyzetet , és leültet minket . Nagyon sokat beszélgettünk , a családunkról , és hogy kinek milyen élete volt eddig , majd arra a 4 évre terelõdik a téma ami alatt Jake kínozta és bántalmazta szegény Nathemet , anyukája elszörnyülködik , hogy még is miért tették ezt vele , ez alatt néha-néha könny szökik mélybarna szemeibe , de mindig megnyugtatom . Meséltem a multamról , kínosan ügyelve arra hogy titokban tartsam vámpír mivoltomat . E közben édesapja is megérkezett , õ kicsit furcsán reagálta le a köztünk lévõ kapcsolatot , de neki is muszáj lesz bemutatkoznom , kezet rázunk majd õt is bevonjuk a beszélgetésbe . Telik múlik az idõ , kipillantok az ablakon , sötét van és este kilenc óra . Fáradtan pillog rám Nathe , én pedig titokban átnyújtok neki egy cetlit  amire a nevemet ,  címemet , telefon számomat firkantottam , és egy szívecskét .  Mosolyogva fogadja , el kéne köszönnöm , és hazamennem . Nathanielt végre biztonságban van a családjánál , de égõ fájdalom hasít a szívembe . Ezentúl nem lesz közvetlenül mellettem . De muszáj lesz elköszönnöm , lassacskán felállok és megköszörülöm torkomat . Lassan az órára pillantok .

- Nekem most már mennem kéne , bocsánat . – szerelmem feláll velem együtt , én közben elköszönök mindenkitõl . Nathe kikísér és a lépcsõ aljáról pillantok vissza rá .

- Max ! Majd hívlak … - szorítja két kezével magához a kis , általam írt cetlit . Visszalépek hozzá és megcsókolom  .

- Rendben ! – vigyorgok rá õ pedig vadul integetni kezd , én pedig lekanyarodom az utcasarkon . Hiányzik . Már most .

*~*~*~*

Csípõs az esti levegõ . Gondolataim Nathen forognak , nem reagálok le semmit , csak haladok a sötét utcákon hazafelé . Lobogó szõke tincseim eltakarják távolba révedõ szemeimet . Az utca közepénél járhatok , amikor néhány lépés zaja üti meg érzékeny füleimet . Biztosan csak valami járókelõ . Nem is foglalkoztam vele , csak azon törtem az agyam , hogy vajon mikor fog hívni Nathe … Nathe , Nathe … Gyanúsan hangosak a cipõk koppanásai , majd sietõsre veszem lépteimet . Ezek követnek  ? Valaki egy nedves ruhadarabot szorít a szám elé és lefognak . Szemeimmel utoljára egy ismerõs arcra nézek , Ja-jake ?!  Elájultam … nem tudom meddig lehetek már ebben az állapotban . Hideg van , és furcsa dohos szag  ,  olyan furcsán ismerõs . Szemeimet lassacskán felnyitom , és észre veszek egy gyanús alakot üldögélni az egyik sötét sarokban . Azért van ilyen hideg , mert … nincs rajtam ruha ? Valóban , de még az alsógatya sem … de hogy került le rólam ? És ki vette le rólam ? számban egy kendõ van ezzel elfojtva minden egyes  hangomat . Majd az ismerõs rekedtes hang felém szól :

- Na mi van felébredtünk , felébredtünk ? – hozzám sétál  , és gyors mozdulatokkal olyan helyzetbe kerülök amibe még sosem . Forog velem a világ , rosszul vagyok , és még a kezeim és lábaim is ki vannak láncolva . Ordítva tépek láncaimon amint Jake ujjait magamban érzem . Könnyek csorognak arcomon õ pedig vihogva folytatja a számomra fájdalmas mozdulatokat . Feszített , próbáltam ellenkezni de nem ment . Valami szer hatása alatt állhatok , mert kettõt látok mindenbõl és gyenge vagyok .  Hirtelen hasító fájdalom áll belém , Istenem , mondd hogy nem … hogy nem … Jake mozog bennem erõteljesen , még nem éreztem milyen lehet . Ájultan esek a földre , nem bírtam  és elmentem  . De nem hagyta abba a mozgást , fájdalmas nyögések szaladnak ki torkomon , amitõl õ csak még jobban élvezkedett .  Valami végig hasított rajtam , szegecsek . Borzasztó érzés , és e közben is szitkozódik .

- Úgy látom élvezed , te mocskos félvér . Most te helyettesíted Nathanielt .  – kénytelen vagyok tûrni , de keserves üvöltésem cseng vissza a falakról . Egyre több seb lesz rajtam , fáj szinte mar mindenhol . Egyszer csak abbahagy mindent , amikor is élesen csengeni kezd a telefonom . Nathaniel .

- Hellóka ! Itt van nálam a kis barátod Maxi . – kiveszi számból a kendõt , és a szegecses öv megint végigszánt bõrömön . Hangos, keserves  ordítást hallatok a telefonba , amit Nathe sokkolva hallgat végig . Már félig ájult állapotban ugyan , de hallottam hogy szólongat , de nem tudtam kivenni hogy mit mondott . Rám dobott egy pokrócot . Elsötétedett minden , eszméletlen vagyok . Néha néha feleszmélek pár percre , de semmi több . Az egyik alkalommal szirénákat hallottam , valaki betöri az ajtót , és egy ismerõs hang szólongatni kezd . Nathaniel az … a szer  hatásától még mindig erõsen remegek és forog velem a világ , a többi véres sebrõl ne is beszéljünk .

Max lágyan a hajamba simít, majd egy kicsit eltol magától és mosolyogva letörli a könnyeimet.
- Nathe, hisz ez nagyszerû! Menj és üdvözöld!
Amikor nem mozdulok, Max szelíden lök rajtam egyet, és ahogy fölemelem az eddig lehajtva tartott fejemet, látom, hogy Mickey nagy szemekkel mered rám, majd hozzám futva szorosan magához ölel. Nem bírom visszatartani a boldogság könnyei, mert annyira hiányzott nekem.
Mikor elenged, hátrafordulok Max felé, aki gyengés tekintettel néz minket és odahívom, hogy bemutathassam az öcsémnek.
- Helló!
- Jó napot! – Mickey zavart tekintettel néz rá, nyilván nem tudja hová tenni, ezért félénken megszólalok.
- Mickey õ itt Maximiliano, a sze … a szerelmem! Õ mentett meg Jake-tõl, és vigyázott rám egészen idáig.
A tekintete még mindig zavart és én azonnal rájövök, hogy miért. Õk nem tudják, hogy Jake mit tett velem.
- Gyertek, hazamegyünk! Anyuék biztosan örülni fognak! – megragadja a kezem, én pedig összeszorult szívvel követem és felkészülök a sok kérdésre és arra, hogy elmondjam miért voltam távol négy évig. Max csendesen követ, de örülök neki, hogy itt van. Ha egyedül lettem volna biztos, hogy inkább elfutok, és nem találkozom Mickeyval.
Amikor meglátom anyát a házban, mintha visszarepültem volna az idõben. Itt semmi sem változott. Mikor felém fordul és megpillant a szemei könnybe lábadnak. Mire föleszmélek már egy erõs ölelésben találom magam, ami végtelenül jól esik.
- Kisfiam úgy aggódtam miattad! Csak úgy eltûntél, Jaket pedig körözi a rendõrség… 
Ahogy fölfogom a szavait, megkönnyebbülök, mert ezek szerint rájöttek, hogy Jake milyen ember is. Már csak azt nem tudják, hogy velem is õ bánt el.
Anya kérdéseire hirtelen nem tudok mit felelni, õ pedig a hátam mögött álló szerelmemre pillant.
- És a fiatalúrban kit köszönthetek ?
- Maximiliano Rossi. – mosolyogva bemutatkozik, és csak most jövök rá, hogy a vezetéknevét még nem is tudtam. Rossi… illik hozzá.
Elpirulok, ahogy rám mosolyog, majd amikor visszafordulok anya felé õ csak egy mindentudó vigyorral beterel minket a nappaliba.
A beszélgetés nagyon jól esik, mert mindig is szerettem a családom körében lenni, de amikor az én távollétemrõl kérdeznek az már nehezebb. Tudom, hogy nem titkolhatom el elõlük ezért lassan, remegõ hangon belekezdek. Anyának nagyon nehéz végighallgatni, de épp ezért a legszörnyûbb részeket nem mondom el nekik. Azokat nem tudnám nekik elmesélni.

***
Már sötétedik, amikor Max feláll és egy kis papírt nyom a kezembe. Ránézek és látom, hogy egy cím és egy telefonszám van rajta, a papír sarkában pedig egy pici szívet rajzolt.
- Nekem most már mennem kéne, bocsánat.
Mindenkitõl elköszön, én pedig kikísérem, de valahogy annyira rosszul érzem magam.
- Max ! Majd hívlak… - mikor felém fordul egy kis szomorúságot látok a szemében, de ez gyorsan elillan, amikor hozzám hajolva megcsókol.
- Rendben!
Egészen addig ott állok, ameddig el nem nyeli a sötétség, majd visszamegyek a házba ahol a testvérem kezd mesélni nekem az iskoláról.

***
Valami nincs rendben. Tudom.
Olyan szörnyen rossz elõérzetem van. Egy órán át ültem a testvéremmel a nappaliba, majd a régi szobámba mentem és azt mondtam, hogy álmos vagyok, de nem bírok elaludni.
Mikor már a kétségbeesés határán vagyok, keresek egy telefont és fölhívom a papíron lévõ számot.
A telefon hosszan kicsöng, majd egy olyan hang szól bele, amit egy ideje csak a rémálmaimban hallottam. Jake.
- Hellóka! Itt van nálam a kis barátod Maxi.
Ez nem lehet. Ez nem történhet meg.
Éles, fájdalmas kiáltások sora hangzik a telefonba, nekem pedig már könnyek folynak az arcomon.
Nem. Vele nem teheti meg. Nem akarom, hogy Max szenvedjen. Ez mind az én hibán.
Ha nem ment meg, ha nem akar megvédeni és én nem maradok nála, akkor még mindig boldogan élhetné az életét. Én nem érdemeltem meg azt, amit tõle kaptam. Most pedig…
Segítenem kell rajta. De hogyan?
A rendõrség, anya azt mondta, hogy már keresik. Nekik nem kell ebbe belekeveredni. Ideje, hogy én is tegyek valamit, és tudok segíteni Maxnek.
Felkapok egy kabátot, hagyok egy cetlit az asztalom, hogy ne aggódjanak értem, majd elindulok Jake lakása felé és közben felhívom a rendõrséget és elmondom nekik, hogy a barátomat elrabolták. Megadom a címet, majd a ház elõtti utcában megvárom õket.
Alig öt perm múlva ide érnek, de amint meghallja a szirénákat Jake egy fegyverrel kiront a házból. Négy rendõr utána szaladt a sikátorba, kettõ pedig ott maradt velem és bekísértek a házba. Tudtam hol lehet Max, de azt nem tudtam, hogy milyen állapotban.
- Kérem, ha kinyitották az ajtót had menjek le elõbb én!
- Ez nem engedhetjük meg, Uram. Nem tudhatjuk nincs e egy bûntárs is az épületben.
Mivel nem akartam vitatkozásra pocsékolni az idõmet bólintottam, az egyik rendõr pedig egy lendülettel berúgta az ajtót.
- Max!
Mikor kinyílott az ajtó és valaki felkapcsolta a villanyt, rögtön leszaladtam a lépcsõn és a szörnyû látványtól alig bírtam levegõt venni a szívem pedig apró kavics méretûre zsugorodott a fájdalomtól. Kicsordultak a könnyeim, amikor megláttam a vért a karján és a…
Nem tehette meg vele is! Õ nem érdemelte ezt! Minden az én hibám!
- Te jóságos isten! Él még?
Ahogy az egyik rendõr odaért, nekem eszembe jutott egy fontos dolog.
Max félig vámpír. Nem vihetik kórházba, mert akkor mindenki rá jön! Mit tennének akkor vele?
De így… segítenem kell neki.
Mikor hallom, hogy a mentõt akarják hívni, közbevágok.
- Ne! Õt nem szabad kórházba vinni!
- Miért nem? – értetlenül néz rám.
- Mert… - találj ki valamit… miért is… miért… - … mert nagyon erõs autoimmun betegsége van és belehalna, ha egy csomó beteg ember közé kerülne. Haza kell vinni, én pedig kihívom a háziorvosát.
- De azonnali orvosi ellátásra szorul!
- Tudom, de ha kórházba viszik, megölik! – nem engedhetem meg, hogy elvigyék. Ki tudja mit tennének vele, ha rájönnek, hogy nem teljesen ember.
- Rendben. Vigyázzon, kérem, mert muszáj ellõni a láncokat, hogy ki tudjuk vinni.
Félre állok, és a kezemet a fülemre szorítom, míg a négy durranás el nem hangzott. Az egyik rendõr, úgy ahogy volt pokróccal együtt fölemelte és elindult vele kifelé. Beültünk a rendõrautóba, majd megadtam nekik a címet.
- Uram, csak akkor tehetjük ezt meg, ha vállalja a teljes felelõsséget érte. Ez nem szakszerû eljárás.
- Persze, persze. Csak kérem, siessenek, hogy minél hamarább elláthassák.
***
Húsz perccel késõbb Max már az ágyán van, én pedig biztosítom a rendõröket, hogy azonnal hívom az orvosát. Amit persze nem tudom, hogy megtehetnék e egyáltalán.
Amint elmennek, azonnal felrohanok hozzá, és könnyes szemekkel mellé térdelek az ágyra.
- Max! Max, kérlek ébredj fel! Kérlek! – mikor meg sem mozdul, lassan lehúzom a testérõl a pokrócot, és ahogy a mellkasára nézek, legszívesebben hangosan felsikítnék a fájdalomtól.
Megverte. Az a mocsok megverte õt a szegecses övvel.
Mikor a további szólongatásra sem ébred fel a fürdõszobába szaladok és megkeresem az elsõsegély dobozt és egy tál langyos vizet is hozok, hogy lemoshassam róla a vért.
Sokáig tart, mert rengeteg seb van rajta, amiket gondosan törölgetek végig, hogy még csak véletlenül se szakítsam fel õket még jobban.
Amikor azonban a kötést csavarnám a karjára, a szemei felpattannak. Elõször megijedek a hirtelen mozdulattól és a vérvörös szemektõl, de aztán rögtön megnyugszom és megkönnyebbülök, hogy magához tért.
- Max! Annyira aggódtam érted! Hogy érzed magad, kérlek, mondj valamit!
Mikor továbbra sem szólal meg, csak maga elé mered, közelebb hajolok hozzá, hogy a szemébe nézhessek. – Max…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert egy gyors mozdulattal fölém kerekedik és leszorít az ágyra, majd a nyakamat kezdi szaglászni.
- Max…? M-mit csinálsz? – kezdek megijedni. Olyan furcsán viselkedik.
A szemeim elkerekednek és hangosan felsikítok az éles szúró fájdalomra, ami belenyilall a nyakamba, és ahogy tudatosul bennem, hogy mit is csinált elönt a pánik.
Szabadulni próbálok, de az erõs szorítástól meg sem bírok mozdulni. Mikor a lábaimat is megmozdítom mély morgást hallat, amitõl annyira megijedek, hogy mozdulni sem merek.
- Kérlek… Max! Ez fáj! Kérlek, ne csináld ezt! Tudom, hogy te nem akarsz bántani! Kérlek!
Elsírom magam, mert már nem bírom elviselni tovább a sok feszültséget. Ekkor azonban megszûnik a rajtam lévõ nyomás és a fájdalom a nyakamban.
Félve felpislogok és látom, hogy Max a falnál áll és riadt szemekkel néz rám. Talán nem tudta, hogy mit tesz?
- Max…? – lassan felállok, az egyik kezemet pedig a még mindig vérzõ nyakamra tapasztom.
- Max jól vagy? Kérlek, szólalj meg!
Még mindig tartok egy kicsit tõle, de szeretem õt és tudom azt is, hogy soha nem akarna nekem önként fájdalmat okozni.
- Ne… ! Maradj ott Nathe! Ne gyere közelebb? – a hangja inkább morgás, mint emberi hang.
- De miért? Mi van veled? – még közelebb lépek, õ pedig összeszorítja az álkapcsát.
- Vérszomj… a sebek miatt… a vérveszteség. Kérlek, menj el, nem akarlak megint bántani!
A hangján hallom a bûntudatot és a fájdalmat is a tette miatt.
Tele van sebekkel és vérzik, õ pedig miattam aggódik? Könnyek szöknek a szemembe és odasétálok hozzá, figyelmen kívül hagyva a tiltakozását.
- Max én szeretlek téged. Olyannak amilyen vagy. Kérlek, ne hibáztasd magad azért, amit tettél. Ha… ha szükséged van rá, vedd el!
Most már félelem nélkül nézek rá, mert biztos vagyok benne, hogy nem bántana. Szeret engem és én is szeretem õt. Ha a vérem segít neki, hogy jól legyen, akkor boldogan felajánlom neki.
- Igyál belõlem Max. – kezemmel a nyakába kapaszkodom és közelebb húzom magamhoz.
- Nathe…
- Kérlek! Te már annyit tettél érte, had adjak most én is valamit!
Elveszem a kezem a vérzõ nyakamról a fejét pedig közelebb vonom hozzá.

Eszméletlen vagyok , még mindig … sok vérem odaveszett , és ez a másik énemet készteti elõ , aminek nem tudok parancsolni  és lecsapok minden egyes vérforrásra amit csak találok a környezetemben . Kezdek magamhoz térni , és érzem hogy valaki matat a mély sebek körül a karomon . Vérem gyorsabban csörgedez ereimben , lélegzetem lassul ,  szemeimet gyorsan felnyitom . Egy édes hangocska szólongatni kezd , de én csak magam elé meredek és vámpír énem teljesen eluralkodik rajtam , a hangokat tompán hallom és csupán egy kis vérre szomjazom hogy sebeimet begyógyítsam , és pótoljam a vérveszteséget .

- Max ! Annyira aggódtam érted! Hogy érzed magad , kérlek , mondj valamit ! – Az õzike közelebb merészkedik a féktelen fenevadhoz , és vöröslõ tekintetemet keresné majd halk hangján nevemen szólít .

Max … - izmaim megfeszülnek , és leszorítom Nathanielt az ágyra , nem érzek semmilyen fájdalmat  , majd lassacskán közelebb hajolok és szagolgatni kezdem gyenge kis nyakát . Érzem ahogy a szíve hevesen dobog , és ahogy vére folyik az ereiben . Nagyon vonzó …

- Max … ? M-mit csinálsz ? -  agyaraimat , rá mit sem gondolva meresztem nyakába . Most csupán a vérszomj hajt , hallom apró sikkantását ahogy agyaraimat húsában érzi . Szabadulni próbál , de köztünk hatalmas erõfölény uralkodik , fõleg most hogy vérére szomjazom . Kezeire nehezedem , de ez ellenére kapálózni kezd amit még tûrök , de kis idõ múlva lábával gyûrni kezdi a takarót és el akar taszítani magától , mély hangomon morogni kezdek . Megmerevedik alattam , olyan mint ha , nem is lennék félig ember …

- Kérlek … Max ! Ez fáj ! Kérlek , ne csináld ezt ! Tudom , hogy te nem akarsz bántani ! Kérlek ! – kétségbeejtõen sírni kezd , hangja szívemig hatol , és lelkemet kibillenti a vámpír mivoltból . Gyorsan leszállok szerelmemrõl , és a falhoz támaszkodva nagyokat lélegzem , és csak most döbbenek rá mit is cselekedtem az elõbb … egy szörnyeteg vagyok …

- Max ? – felpattan az ágyról , és nyakára tapasztja egyik kezét . – Max jól vagy ? Kérlek szólalj meg ! – mélységesen szégyellem magam , hogy ilyen dolgokhoz kellett folyamodnom .

- Ne … ! Maradj ott Nathe ! Ne gyere közelebb ? – hangom még mindig egy fenevadéhoz hasonlítható , nem pedig egy emberi lényéhez .

- De miért ? Mi van veled ? – édes hangján szólongat , közelebb lép , én pedig összezárom állkapcsomat , hogy elrejtsem agyaraimat .

- Vérszomj … a sebeim miatt … a vérveszteség . Kérlek , menj el , nem akarlak megint bántani ! – fáj , hogy ezt kellett tennem azzal az emberrel  akit mélységesen szeretek , és jobban szerettem volna vigyázni rá a világ minden kincsénél . Testemet megint megfestette piros vére, és szégyenkezve állok és mit sem tudok tenni . Szemei könnyesek és felém igyekszik .

- Nathe ! Kérlek ne ! Hallod te egyáltalán ? Még is hogy szerethetsz  egy ilyen szörnyeteget mint én ? – édes hangján nyugtatni kezd , sebeim éktelenül fájnak , én pedig egy szál pokrócban …

- Max  én szeretlek téged . Olyannak amilyen vagy . Kérlek , ne hibáztasd magad azért , amit tettél . Ha… ha szükséged van rá vedd el ! – el sem hiszem amit mondott ,  „ Ha szükséged van rá vedd el „ , végigmér , én pedig teljesen meg vagyok zavarodva akkor most felkínálkozott nekem ?

- Igyál belõlem Max . – nyakamba csimpaszkodik , és egy finomabb mozdulattal közelebb hajtja fejemet a nyakán ütött sebhez . Különleges a vére illata , és elsõre nagyon is jól esett de muszáj kordában tartanom magam , nem szabad hogy beájuljon . Csak egy szó szalad ki torkomon .

- Nathe .

- Kérlek ! te már annyit tettél értem , had adjak most én is valamit ! – kis kezét lefejti még mindig vérzõ sebérõl , és bal kezével ösztönöz . Magához ölel , én pedig derekára fonom karjaimat és az elõbb ütött két lyukon át hatolnak agyaraim ismét nyakába , felszakítva ezzel még jobban fájó sebét . Nagyot kortyolok , amire õ csak halk nyögésekkel válaszol , közben nevemet suttogva . Végtagjai gyengülnek , érzem hogy lélegzete lassul … mennyi vért ittam eddig ? Lássuk csak , körül belül 5 perce lehetünk ebben a pózban . Hangos sistergés , a sebeim lassacskán beforrnak Nathnek köszönhetõen . Izmos vállaim fölött kukucskál , és figyeli ahogy a szegecses öv által szaggatott sebek szemei elõtt forrnak be . Változtatok a helyzeten , és végül agyaraim eltûnnek   szemeim újra smaragdzölden csillognak , a nyakán elmaszatolt vért gyorsan lenyalom , és hálás tekintetem rá szegezem .

- Köszönöm szépen . Most már semmi bajom nem lesz , de te pihenj kicsit . Vigyáztam hogy ne sok véredet nyeljem el . – karjaimba omlik , én pedig az ágyra fektetem szép lassan . Átöltöztetem pizsamába , és kötést rakok a nyakára . Törlök egyet véres számon , és a fürdõbe igyekszem lemosakodni . Gyorsan végzek , ekkor már szerelmem édesen alszik a hatalmas franciaágyban . Halkan én is húzok valamit magamra , és befekszem mellé . Most én dõlök mellkasára , és hallgatom szívének lágy dobogását . Lassan elszunnyadok .

*~*~*~*

Megint hosszú ideig aludtunk , teljesen idõkiesésem van . Valaki lassan simogatja fejemet , és csókot hint homlokomra , de én még mindig magamhoz ölelve szuszogok . Szemeim lassan felnyílnak , és egy cicához hasonlóan dörgölni kezdem fejemet szerelmem mellkasához . Majd lassan felpillantok tündéri arcára . Mosolyog , azok után amit tettem vele , és amit látnia kellett amikor értem sietett .

- Jó reggelt ! – köszönt mosolyogva , majd egy cseles csókkal leszerel magáról . Minden tagom fáj , de a sebeim mind begyógyultak és ez örvendetes hír . Felkel az ágyból , majd körbesétál , és elhúzza a súlyos függönyt . A nap kíváncsian kandikál be az ablakon , mindent megvilágítva . Tegnap este csupán egy hosszú felsõt sikerült magamra kapnom , és úgy aludtam el Nathe mellett . Én is kikászálódom lassacskán az ágy szélére , de valami furcsa . Az alfelem , rohadtul fáj … most kell csak ráébrednem hogy miért is … az a mocsok állat , valamit beadott nekem , és … képek ugranak be hirtelen , a láncok , a feszítõ fájdalom , és a vihogás . Felállok és a fürdõ felé veszem az irányt , az egész fejem vörös , Nathaniel még az ablakban sütteti magát . Én addig gyorsan kiosonok …  A szoba ajtónál megtorpantam . Valami végigfolyt a combjaimon , mi a ? Nathe megfordul , én pedig Jake nyomait kémlelem , kellemetlen érzés , és szerelmem azonnal lereagálja a látványt . Gyorsan … gyorsan a fürdõbe kell jutnom , dühömben egy hatalmasat csaptam ököllel a falba  , és hangos csattanással  vágódott be utánam az ajtó . Halk lépteket hallok .

- Max ! Max ! Kérlek nyisd ki ! – kopog az ajtón , amíg én megfürdök és eltüntetem a kellemetlen maradványokat magamról .

Nem tétovázik sokáig, hanem a derekamnál fogva magához szorít, majd ismét belém mélyeszti a fogait, de most nem olyan vadul. Fáj, de nem akarom, hogy õ szenvedjen a sebei miatt, ezért nyugodtan állok és várom, hogy elkezdje.
Mikor elõször megszívja a sebet váratlanul ér a kéj, ami lecsap rám, és majdnem elesem úgy elgyengülnek a térdeim. – Maxh…
Mikor egy kicsit sikerül úrrá lenni a testemen, látom hogy a sebei lassan összehúzódnak, majd sisteregve végleg beforrnak. Ez hihetetlen.
Érzem, hogy kihúzza a nyakamból a fogait, majd lenyalogatja a szétkenõdött vért és végre újra a már jól ismert szempár néz rám.
- Köszönöm szépen . Most már semmi bajom nem lesz , de te pihenj kicsit. Vigyáztam , hogy ne sok véredet nyeljem el.
Mikor elenged, akkor jövök csak rá hogy mennyire elgyengültem, mert szinte rögtön megszédülök. Ma felkap és lefektet az ágyra, de már nem bírom nyitva tartani a szemeimet.

***

Mikor reggel fölébredek, már fényesen süt a nap, innen tudom, hogy sokáig aludtam. Megmozdulnék, de rájövök, hogy Max a mellkasomon fekszik, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Lágyan megcsókolom a homlokát, majd elmosolyodom, amikor a fejével hozzám törleszkedik. Annyira szeretem…
- Jó reggelt! – megcsókolom, és közben kibújok alóla, mert már nagyon melegem van.
Az ablakhoz megyek és amint kinyitottam behunyt szemekkel élvezem, ahogy meleg sugarai rám vetülnek. Nagy, nagyon hiányzott a napsütés.
Max felé fordulok, hogy õt is idehívjam, de õ lemerevedve áll a szoba közepén és már éppen megkérdezném, hogy mi a baj, mikor meglátom, hogy mit néz.
Jaj, ne! Az az õrült még ezt is megtette vele? Azt hittem, hogy azt csak velem mûvelte, de hogy Maxel is…
Észrevesz, hogy nézem és azonnal besiet a fürdõszobába és bezárja az ajtót.
- Max! Max! Kérlek, nyisd ki!
Tovább szólongatom, de nem válaszol, és nem tudom, hogy nem hallja, vagy nem akar látni.
Végül is az egész az én hibám. Ha nem szabadít ki… ha csak elsétál és ott hagy, akkor legalább õ jól lenne.
A szemimbõl kiszöknek a könnyek, majd megállíthatatlanul folyni kezdenek, hiába akarom letörölni õket.
A gondolat, hogy miattam bántották egyszerûen elviselhetetlen. Biztos azért nem akar látni. Megigazítom az ágyat és bezárom z ablakot, majd lemegyek és csinálok neki reggelit. Mikor kész vagyok felmegyek, de mikor még mindig nincs kint szomorúan lemegyek a nappaliba, de semmivel sem tudom lefoglalni magam. Mindig csak az jár a fejemben, hogy miattam bántotta Jake.
Vajon elkapták a rendõrök? Remélem…

***

Egy óra múlva Max még mindig nem jön le, ami csak még jobban elkeserít, mert mi van ha azért nem jön le, mert nem akar látni?
Addig gondolkodom ezen, míg úgy döntök, hogy elmegyek. Magamra veszem a kabátomat, az elkészített reggelit az asztalon hagyom, majd csendben kimegyek a házból.

Az utcán egy kicsit tartok az emberektõl, mert már teljesen elszoktam a tömegtõl, de igyekezek haza, mert nem merek sokáig kint maradni. Még nem tudom, hogy Jake szabadon van e.
Hazaérve rögtön anyám aggódó arcával találom magam szembe, amiért azonnal eltûntem.
- Nathaniel, alig egy napja kaptunk vissza, kérlek ne csináld ezt még egyszer, mert ha valami történik veled én… - szorosan magához ölel, amit viszonzok.
- Anya... a rendõrök elfogták Jaket?
- Jake… halott. Nem hagyta, hogy elkapják és fegyverrel támadt a rendõrökre, akik önvédelembõl lelõtték.
Elkerekednek a szemeim, majd egyre csak azt hallom a fejemben, hogy Jake nincs többé. Olyan, mintha mázsás súly szakadt volna le a szívemrõl, de mégsem tudok örülne. Bár csak az elõtt… az elõtt történt volna mielõtt bántotta azt, akit a legjobban szeretek.
- Anya, én… most elmegyek sétálni, majd késõbb jövök, de most… szeretnék egyedül lenni.
- De ne kószálj el, és még délután érj haza!
Biccentek, majd elindulok egy helyhez, ami régen az egyik kedvencem volt. Egy nagy tó ahol rengeteg vadliba van, akik játékosan röpködnek a vízen.

Fél órás séta után oda is érek és olyan megnyugtató a légkör, ahogy a padon ülve hallhatom a nád suhogását, és a víz csobogását, hogy akaratlanul is elnyom az álom.

Már már görcsösen tisztálkodtam , Nathaniel szavaira nem is ügyelve a kádban a meleg víztõl elnyomott az álom . Csoda hogy nem csúsztam lejjebb , és fulladtam meg . Nem is tudom hogy hol áll a fejem , feleszmélve kimászom a már hideg vízbõl . Kiold a zár a kezem alatt , én pedig félve kukucskálok ki egy szál törölközõben a folyosóra . Minden olyan csendes , megharagudott volna rám ?  Finom illatok csábítanak egészen a konyháig . Reggelit készített nekem ? De hol van , hol van Nathe ? Gyorsan végigkémlelek minden egyes szobát , de sehol senki . Nincs itt a kabátja , biztos elment , mert megunt rám várni . Savanyú képet vágtam , de  már csörgött is a telefonom . Milyen meglepõ , Sam az egyik munkatársam volt a vonalban .

- Max ! De jó hogy felvetted , be kéne jönnöd egy kicsit , valami gond adódott az egyik kikölcsönzött könyvvel … - nagyot sóhajtva ismerem el hogy a segítségem nélkülözhetetlen . Hogy lehetett ez könyvtáros , te jó ég … ha még egy könyv elveszik miatta , én eskü hogy …

- Rendben , kérek egy kis idõt még összeszedem magam , kb. fél óra és ott vagyok . – dünnyögöm a telefonba .

- Ez remek , akkor várlak ! – letette . Megkóstolom a reggelit , amit szerelmem készített nekem … nem is tudtam hogy ilyen finomakat is tud csinálni . A munkahelyemhez illõen kell felöltöznöm . Vasalt sötét nadrág , egy fehér inggel , és egy hozzá passzoló királykék nyakkendõ . Fejemben iszonyatosan nagy zûrzavar tombol , mint egy tinédzserében , elborzaszt az a tény hogy ilyen üres a szívem Nathe nélkül . Ki sem tudnám fejezni , mennyire mardossa  szívemet a hiánya . Szinte ösztönösen zárom be magam után lakásom ajtaját , és indulok a könyvtárba . Messzire elkerülöm azt a „bizonyos” utcát , ahol annyi szörnyûséget kellett átélnünk . Soha többé nem megyek keresztül rajta , megfogadtam , csak a rossz emlékek rémlenek fel ha arra járok . Így egy forgalmas , de kedves kis utcácskába térek be  . Egy park is van benne hatalmas , ez a legnagyobb a környéken . Utam ezen keresztül vezet , szemeim végigsiklanak a fák lombján , és a nádon ,  amit most lágyan ingat a szél jobbra és ballra . A padokon szerelmes párok üldögélnek , és figyelik a víz apró fodrozódásait . Csak az én szerelmem hiányzik , lehajtom fejemet , és elbúsulok . Most már nem kell minden áron hozzám ragaszkodnia , megtalálta a családját , akik mellõl nem lenne illendõ  elszakítanom . Olyan boldog volt amikor találkozott az öccsével , imádom ha mosolyog . Soha nem szeretném boldogtalannak látni , õ az én … az én mindenem . Sóvárogva pillantok meg egy üresnek látszó padot . Lassítok sietõs lépteimen , tekintetem megtorpan egy ismerõs arcon , ébenbarna fürtjeit arcába simítja néha néha a játékos szél , szemeit lehunyva pihen a padon . Tátva marad a szám … most még gyönyörûbb mint valaha . Felé közelítek ,  megállok elõtte és lehajolok angyali arca elé .

*~*~*~*

Vállára helyezem kezemet , majd egy apró puszival ébresztgetni kezdem . Lassacskán kinyitja boci szemeit és kicsit megriad látván , hogy mit csinálok itt mindenki orra elõtt .

- Max . – arcomra csúsztatja puha kezeit és végigível egészen ajkaimig .

- Nathe , ne haragudj a bezárkózásom miatt , ha jobban vigyáztam volna nem történt volna meg ez az egész dolog . Hogy velem zsarolnak téged , és a múltkorit … A munkahelyemre megyek éppen , nem tartasz velem ?

- Ömm , rendben . –kézen fogom , és nem zavartatva magunkat egészen a könyvtárig így haladunk . Néha néha rápillantok Nathre , aki kipirult arccal tartja velem a lépést . Kinyitom elõtte a hatalmas fehér , üveges ajtót  majd én is belépek . Lesegítem róla a kabátot és magam is levetkõzöm , kollegám azonnal segítségünkre siet és leteszi a ruhadarabokat a megõrzõbe .

- Gyere amíg én ezt elintézem ,  addig nyugodtan válogass csak a könyvek között . – biccent és már igyekszik is a végeláthatatlan polcok sorai közé . Odaandalgok Samhez és megkérdezem .

- Nos melyik könyvrõl lenne szó ? – csapok asztalára kedélytelenül . Kicsit megrezzen , de semmi több .

- A „ Sötét utca „ címûrõl , kiadtuk valakinek de az már lassacskán 2 hónapja volt , és azóta nem jelent meg a könyvtárban . – nézegeti a számítógép monitorját .

- És ez ellen most mit csináljak ? Ha nem hozza vissza akkor a büntetés az eget fogja verdesni , csak ennyi ?

- Igen , oké akkor megfogadom a mondandódat . – elfordulok tõle , és keresni kezdem Nathanielt , rá is lelek amint mosolyogva olvasgat egy sötét kötésû könyvet  . Lassan de biztosan kopogok felé , és helyet foglalok vele szemben egy széken . Én is felmarkoltam az egyik kedvenc könyvemet , John Mantõl . Kipillant a vaskos olvasmány mögül , és a könyvem borítóján akad meg a szeme .

A lágy szellõn kívül semmit sem érzékelek és ez olyan nyugalommal tölt el, amit még soha nem éreztem. Már csak Max hiányzik és minden tökéletes lenne.
Egyszer csak egy lágy érintést érzek az arcomon, mire azonnal fölpattannak a szemeim és mikor meglátom Maxet a lélegzetes is elakad. Aztán a második reakcióm a zavar, amikor eljut a tudatomig, hogy itt, mindenki elõtt arcon csókolt.
- Max. – felemelem a kezem és gyengéden az arcéra simítom. Úgy örülök, hogy itt van. Ezek szerint nem haragszik rám?
- Nathe, ne haragudj a bezárkózásom miatt, ha jobban vigyáztam volna nem történt volna meg ez az egész dolog. Az, hogy velem zsarolnak téged, és a múltkorit…
Még õ kér bocsánatot tõlem? Neki nincs miért… Már éppen válaszolnék neki, amikor újra megszólal.
- A munkahelyemre megyek éppen, nem tartasz velem?
- Ömh, rendben. – szívesen megnézném, hogy hol dolgozik, mert amúgy is szeretem a könyvtárakat. Legalább vele lehetek.
Mikor kézen fogva haladunk az utcán, néha-néha rám pillant egy-egy elhaladó ember, amitõl azonnal elpirulok. Vajon mit gondolhat?
Nem sokára odaérünk és szép, nagy épülethez, Max pedig figyelmesen kinyitja nekem az ajtót, majd az elõtérben lesegíti a kabátomat. Alig tesszük le a holminkat, egy férfi szalad felénk és gyorsan beszélni kezd Maxel. Én addig körbenézek a könyvek között.
Ez a könyvtár sokkal nagyobb, mint az ahová az iskolából jártam, de könnyen eligazodok a sorok között. Megkeresem a kedven könyvemet, a Dorian Grey-t, ami meg is van egy szép, fényes fekete borítóban.
Leülök egy fotelbe, hogy majd itt megvárom Maxet, de szinte rögtön megérkezik és látom, hogy nála is egy könyv van. Kíváncsi vagyok, hogy mit olvas, ezért közelebb hajolok hozzá, hogy lássam a címet.
- Te szereted John Mann-t?
Rám mosolyog, majd õ is közelebb hajol és lágyan megcsókol.
- Igen. Szeretem a történelmet és õ rengeteg ilyen témájú könyvet írt. Te is szereted?
- A kínai nagyfal a kedvencem tõle.
- Hmm… igen az tényleg nagyon érdekes. – egy kicsit még vár majd folytatja – Ha szeretnél, bármit kivehetsz innen, nem baj hogy nincs tagságid, majd az én nevemre írom õket.
- Tényleg? Akkor ezt szeretném, már nagyon rég nem olvastam és ez a kedvencem!
Megsimogatja az arcom, majd a kezemnél fogva az ölébe húz. Elõször zavartan körbesandítok, de mikor látom, hogy senki nincs itt átkarolom a nyakát.
- Annyira jó látni, hogy boldog vagy. – a szemei csillognak, ahogy engem néz és gyengéd mosoly játszik az ajkain.
- Miattad vagyok boldog. – a nyakába fúrom az arcom és magamba szívom a finom illatát – Nagyon szeretlek Max! És… köszönöm, hogy nem haragszol rám!
Eltol magától, majd homlokráncolva néz rám.
- Már miért kellene haragudnom rád?
- Mert… miattam bántott téged Jake. Ha ott hagytál volna akkor nem…
Az ajkaimra tapadva hallgattat el és addig csókol míg el nem fogy a levegõnk.
- Ilyesmi eszedbe se jusson, Nathe! Ez egyáltalán nem a te hibád volt! – felsóhajt, majd homlokát az enyémnek támasztva folytatja – Ha elõre tudom, hogy ez fog történni, akkor se hagytalak volna ott. Te… te vagy a mindenem és soha nem akarlak elveszíteni.
- Max… - erõsen magamhoz szorítom, õ pedig viszonozza a heves ölelést, majd lágyan a fülembe suttog.
- Szeretlek Nathe!
- Én is szeretlek Max!
Egy ideig még itt ülünk csendben, egymást ölelve, majd mikor látom, hogy jött pár diák elpirulva kimászom az ölébõl.
- Menjünk haza Max!
- Hozzátok, vagy hozzám?
- Hozzád… ha nem baj. Én szeretek ott veled lenni. Jó érzés. – lehajtom, mert zavarba jövök a tekintete intenzitásától, amivel bámul.
- Ha szeretnél tudd, hogy bármikor átjöhetsz hozzám… legszívesebben haza sem engednélek, vagy ha szeretnél, hozzám is költözhetsz. Persze csak ha akarsz, nem szeretnék semmit sem rád erõltetni.
Kicsit elámulok azon amit kér, mert… az olyan lenne mint egy álom. Egy valóra vált álom. Minden nap a szerelmem mellett ébredni és vele együtt feküdni le.
- Ó, Max. Igen, szeretnék veled élni!
A nyakába ugrok, õ pedig boldog mosollyal karol át, majd egy szerelmes csók után elindulunk, mert páran már felfigyeltek ránk.
Hazafelé végig fogjuk egymás kezét a másikban pedig a könyvet, amit kivett nekem.
Ahogy beérünk  lakásba, lepakoljuk a kabátokat én pedig a napaliba megyek, hogy eltegyem a könyvet. Maxet a konyhában találom és mikor meglátom a tányért a mosogatóban halványan elmosolyodom.
- Megetted a reggelit.
- Még szép. Tele vagy meglepetésekkel szerelmem! Nem is mondtad, hogy egy szakács veszett el benned. – odajön hozzám és magához húz, majd megpuszilja az orrom hegyét,
mire felkuncogok.
- Nem is volt olyan finom!
- De igen. Annál már csak az édes ajkaid finomabbak!
Elpirulok a mondatára és zavartan elkapom a tekintetemet. Nem merem kimondani ami eszembe jutott, mert a szégyenlõsségem gátat szab neki, de õ látja rajtam, hogy valamit akarok ezért halkan biztat, hogy mondjam csak.
Végül összeszedem a bátorságomat, és pirulva bár, de a szemébe nézve szólalok meg.
- Szeretkezni akarok veled. – nem bírok tovább a szemébe nézni, ezért a mellkasába fúrom az arcom, hogy elrejtõzzek elõle.

 - Megetted a reggelit .

- Még szép . Tele vagy meglepetésekkel szerelmem ! Nem is mondtad hogy egy szakács veszett el benned . – felé tipegek , és finoman közelebb húzom magamhoz majd orrára egy szeretettel teli puszit nyomok , amire édesen felkuncog .

- Nem is volt olyan finom ! – szerénykedik , de valóban ízlett a fõztje . Lepillantok gyönyörû barna hajkoronájára , és végigmérem . A hamvas rózsaszín ajkaitól , egészen a boci szemekig .

- De igen . Annál már csak az édes ajkaid finomabbak !  - arca pirulni kezd , és nem néz a szemembe , a kis szégyenlõs … sejtem hogy mit akar , finom kis keze remegni kezd a vállamon , és nagyokat nyeldes .

- Mondd , Nathe … mit szeretnél ? – lélegzete szaporább , majd kipirult arcocskáját felém fordítja , és mélyen a tekintetembe pillant . Majd határozottan hangzanak el szavai .

- Szeretkezni akarok veled . – kicsit zavarba ejtõ , már két alkalommal lefeküdtünk de olyan mint ha engedélyt kérne . Hozzám bújik , és vállamba fúrja arcát világos tincseim pedig egybeolvadnak az õ ében fürtjeivel . Finoman kezeim közé veszem arcát és megcsókolom , a szemeiben csillog a vágy , és kirajzolódik rajta hogy mennyire is akar engem . Kezei hajamba túrnak , én pedig finoman ölembe kapom és cipelni kezdem a hosszú lépcsõsoron , és egyik kezemmel hadonászva keresem a hálószobaajtó kilincsét . Csókunkat megszakítva kacag ügyetlenségemen , majd hangosan kinyílik az ajtó , és ezzel a lendülettel kezem a fenekét fogja ,  amire nagy szemeket meresztve  reagál .   Egy halvány kis mosoly kúszik végig arcomon , és finoman leültetem a puha ágyra . Kezemet a pólója aljához vezetem , és végigsimítok puha tapintású bõrén , megborzongok ettõl a jó érzéstõ . Szíve hevesen kalapál , remeg az egész teste , és halk nyögések hagyják el száját . Gatyájához érek , elkezdem kicsatolni övét , majd egy mozdulattal lefejtem róla a ruhadarabot . Önkéntelenül is felfigyelek a jellegzetes kiemelkedésre az alsógatyáján . Csillogó éjbarna szemeivel mozdulataimat figyeli amint gyengéden lejjebb húzom a még õt takaró alsónemût . Belepirultam a látványba , szegény kis Nathe azt sem tudta hogy mit csináljon zavarában , már éppen megszólalt volna de ekkor egy mozdulattal elhallgattattam . Kényeztetni kezdtem , fogadjunk ilyenben még nem volt része … a csillogó izzadtságcseppek végigcsorogtak vonzó testén , és nyögései hangosodni kezdtem amíg melegség nem öntötte el a számat . Aszta …Nathe nem bírta tovább , én pedig kínosan törölgetni kezdtem arcomat a maradványoktól . Reszketõ kezeit arcomra téve segít eltüntetni nyomait , amit készségesen hagyok is , vigyázva elfektetem az ágyon , és arra ösztönzöm , hogy kezdjen el vetkõztetni .

- De Max … - megragadtam kezét és mellkasomra helyeztem , kicsit elesetten ugyan  de kioldja a királykék nyakkendõ szorítását , és az ing gombjait kezdi el szép lassacskán kigombolni . Minden egyes mozdulatát puszikkal jutalmazom , amiket a nyakára hintek . Kivillan krétafehér bõröm , mire szerelmem végigcsúsztatja kezeit mellkasomon egészen a hasamig . Váratlan mozdulatot tesz , amit furcsállok , de már nem vagyok képes ellenállni neki mert olyan csábító … nyelve végigível hasamtól egészen a nyakamig , heves csókkal viszonzom amit úgy látom élvez is . Lekerül rólunk az összes ruha , én pedig hosszan kényeztetem szerelmemet , hogy minél jobb érzéssel  töltsem el . A súlyos takaró hátamra nehezedik , én pedig szerelmem felett   helyezkedtem el , akár csak a folyón átívelõ híd .  Hangom sejtelmesen szeli át a szürke szobát .

- Megengeded hogy …. – egy határozott mozdulattal meglendítem csípõmet , és szépen lassan Nathbe csúszom . Kéjesen felnyög amikor mozogni kezdek benne , izgalmas érzés benne lenni , egyszerûen fantasztikus . Karjai összefonódnak nyakam körül , és kapaszkodik hogy tartani tudja a ritmust . Nem sokáig mozgunk így mert változtatok egy kicsit a pózon , oldalra fordítva szorítom magamhoz  egyik karomat a mellkasára csúsztatva . Karomba kapaszkodik és fejét hátra hajtva élvezi ahogyan egyre mélyebbeket lökök rajta . Én mentem el elõször , testem elgyengült … és Nathaniel ? Még mi-mindig ? Lihegek és csókot nyomok nyakára , de hirtelen az ölembe ül és kérlelni kezd .

- Még e-egy kicsit Maaxx … - mozogni kezd , amitõl hangosan felnyögök combjaira helyezem hatalmas kezeimet , és folytatjuk a mozgást  . A szívem végre megtalálta a boldogságát , a szerelmem itt lesz velem és reggel õt látom meg elõször , és hallani fogom azt az édes kis hangját , és a kuncogását . Imádom , életem legjobb döntése volt hogy megmentettem . És nem hiába , képes volt lenyugtatni és megfékezni a vérszomjamat , és a vérét adta azért hogy jobban legyek , és megmentett amikor Jake elkapott azért ,hogy pótoljam Nathe hiányát és kedvét lelje rajtam . De szerencsére már alulról szagolja az ibolyát . Eszmefuttatásomat félbeszakítja Nathe nyögéseinek sorozata , mindjárt …

Furcsa, hogy most ezt kérem, mert nem is olyan rég még ez volt a leggyûlöletesebb dolog az életemben. De ha most belenézek Max halványzöld szemeibe, vagy ha a gyengéden becézõ ajkait érzem a sajátomon, akkor csak vágyat és végtelen szerelmet érzek.
Miközben gyengéden csókol a kezemet belesimítom a hosszú tincseibe, mert szeretem érezni a selymes tapintásukat. Felemel, és fölfelé cipel a hálószobába, de felkacagok, amikor nem tudja kinyitni elsõre az ajtót, mert közben engem is tart és az érintések is megzavarják. Egyszerre azonnal elhal a nevetésem, amikor kinyitja az ajtót és a kezeit a fenekemre ejti. Felpislogok rá, de õ csak mosolyogva figyel engem és finoman lerak a puha matracra, amin mindenhol az õ illata érzõdik.
Nem vár sokáig a következõ mozdulatokkal, mert szinte rögtön a pólóm alá simít és a pilleszárny érintéstõl borzongás fut végig a gerincem mentén. Annyira jó érzés, amikor hozzám ér…
Felnyögök, amikor az ujjai elérik a mellbimbómat, majd tovább haladva a köldököm érzékeny részét kényeztetik, de itt sem idõz sokáig, hanem a nadrágomhoz érve kicsatolja az övemet. Rögtön zavarba jövök, amikor lekerül a nadrág, mert az alsónadrágon keresztül jól látható a merevedésem. Látom, hogy az õ arca is kipirul, ahogy lassan lehúzza rólam az utolsó ruhadarabot, én pedig inkább már rá sem merek nézni. Már régen nem vagyok szégyenlõs, azok után, hogy miket kellett tennem, de elõtte valahogy elõbújik a régi félénkebb énem.
Már éppen megszólalnék, hogy miért néz így rám, amikor lejjebb hajol és az ajkaival kezdi kényeztetni a vágyamat. Bennem reked a levegõ, majd egy hangos nyögés szakad fel belõlem a hirtelen jött érzéshullámra, amit még soha nem éreztem. Ezt még senki sem csinálta velem. Nekem már kellett, de még soha nem kényeztetett engem senki, úgy ahogy Max teszi.
Nem is bírom sokáig és mielõtt még szólhatnék, hogy húzódjon el, elélvezek. Elhajol, de látom, hogy még az arcára is került ezért zavartan felülök és letörölgetem róla.
Mikor kész vagyok visszadönt az ágyra és kezeimet a ruhájára tereli. Elhúzom onnan, mert még mindig nagyon zavarban vagyok, de õ ne hagyja magát és visszahúzza a kezet.
- De Max… - végül elkezdem vetkõztetni, de nagyon nehezen megy, mert õ közben a nyakamat és a fülemet csókolja és nyalogatja.
Nem bírom már tovább, hogy ne érintsem, annyira vágyom rá, ezért a felszabaduló bõrfelületre tapasztom a kezeimet és végigsimogatom az ott lévõ izmokat, majd az ajkaimmal fedezem fel õket. A nyakához érve magához von egy szenvedélyes csókra, amit hevesen viszonzok, nem titkolva elõle, hogy mennyire kívánom.
Kicsatolom az övér, õ pedig valahogy lerugdossa magáról a többi ruhát, majd az ujjaival kezdi el a bejáratomat kényeztetni. Hamar ellazulok alatta, így belém csúsztatja az ujjait, elõször egyet, majd még egyet, de nem kell sokáig tágítania, mert már nagyon vágyom rá.
- Megengeded, hogy…
Meg sem várom, hogy befejezze csak biccentek és nyakát átkarolva nézek a szemébe, mikor lassan belém csúszik.
Az enyhe feszítõ érzés szinte azonnal megszûnik, nyöszörögve fogadom a kéjt, amit az okoz, hogy magamban érezhetem, õ pedig lassú ütemes mozdulatokkal fokozza az élvezetet. Pár perc múlva oldalra fordít, de nem húzódik ki belõlem, amit elõször nem értek, de amikor így mozdul meg bennem és még mélyebben érem a férfiasságát, már el is felejtem, hogy kérdezni akartam és csak nyöszörögni vagyok képes a hihetetlen érzéstõl.
Meghallom Max hangos, férfias nyögését és érzem, ahogy belülrõl eláraszt a forróság, de nekem ez még mindig ne elég. A nyakamba csókol, majd a hátára gördülve az ölébe ültet.
- Még e-egy kicsit Maaxx…
Mozogni kezdek rajta, élvezve ahogy a nagy meleg kezei néha-néha egy hevesebb mozdulat után megszorulnak a csípõmön. Most valahogy nem érdekel a szégyenlõsség, nem érdekel, hogy teljes egészében meztelenül vonaglom rajta, mert most csak õ és a gyönyör számít amit az érintése okoz.
Hirtelen megfeszül a testem és kitör belõlem a kéj egy sikítással együtt, majd fáradtam hanyatlom Max hevesen süllyedõ és emelkedõ mellkasára. Úgy érzem, mintha ólomból lennének a végtagjain és nem is mozdulok csak magamba szívom a finom illatot ami mindent körülvesz.
- Szerelek Maxh…nagyon… szeretlekh…
- Én is szeretlek… Nathe…
Nem emlékszem, hogy mi történt ezután, de mivel nem éreztem mozgást, gondolom Max is itt marad, de már nem tudok koncentrálni, mert egyre inkább magával ragad a sötétség.

***

Lágy cirógatásra ébredek, így rögtön eszembe is jut, hogy hol vagyok. Becsukott szemmel elmosolyodom és még közelebb fészkelõdõm a mellettem lévõ forró testhez és szinte már a mellkasára mászom.
Halk kuncogást hallok, az a párnaként szolgáló mellkas megrázkódik, de még mindig nem vagyok hajlandó kinyitni a szemem. Olyan jó így.
Megcsókolom a szíve fölötti sima bõrfelületet majd feljebb kúszva a nyakába fúrom az arcomat.
- Jó reggel szerelmem!
Megpuszilj a feje búbját és lassú, lusta mozdulatokkal kezdi simogatni a hátamat, ami nagyon jól esik. Még sohasem volt részem ennyi kényeztetésben, mint ez alatt a pár nap alatt.
- Bár csak örökké így maradhatnánk! – kinyitom a szemem és belenézek Max csillogó íriszeibe, amik gyengéden tekintenek rám. – Olyan jó érzés melletted ébredni!
Felemelkedem hozzá és megpuszilom a száját, de õ még jobban hozzám nyomja az ajkai és egy hosszú csókot kezdeményez, amibõl mindketten pihegve vállunk szét, amikor elfogy a levegõnk.
- Nathe?
- Igen?
- Mi lenne ha… mi lenne ha ideköltöznél?
A szemébe nézek és a komoly tekintete láttán elkerekednek a szemeim. – Te-tessék?
- Persze csak ha akarsz. Nem kényszerítelek semmire, és szeretném ha tudnád, hogy nem elszakítani akarlak a családodtól csak…
- Igen! Igen, igen igen szeretném!
Teljesen rá mászom és nyakába borulok, õ pedig boldogan és megkönnyebbülten felnevet. Ennyire tartott tõle, hogy nemet mondok.
- Majd gyakran meglátogatom a szüleimet, keresek valami munkát és ígérem, hogy nem fogok gondot okozni. – mindent elkövetek, hogy boldoggá tegyem.
Elmosolyodik, majd egy édes mozdulattal megpuszilja az orrom hegyét.
- Te vagy a mindenem Nathe, soha nem okoznál gondot nekem. Szeretlek és minél többet vagyok a közeledben, ez az érzés annál erõsebb lesz, ha ez egyáltalán lehetséges.
Elakad a lélegzetem is attól, amit hallok, mert ilyen szépet még senki sem mondott nekem.
Én is nagyon szeretem. Annyira, amennyire azt kifejezni sem lehet. Nem tudnom szavakba önteni, ezért csak szorosan magamhoz ölelem, és mikor viszonozza az ölelést, olyan biztonságérzet és boldogság kerít hatalmába, ami tudom, hogy örökké fog tartani, amíg csak élek, mert Max mindig itt lesz velem.