|
Tudod mit? Valószínűleg igazad van! Egyedül fogsz megdögleni azért, amilyen vagy! Az utóbbi hónapban nem hisztiztem, nem vágtam a fejedhez semmit (pedig hányszor megtehettem volna), és nem róttam fel, mennyi dolgot feláldoztam érted. De most meg fogom tenni. És mondhatod, hogy megint sajnáltatom magam, de nem érdekel, mert egyszer nekem is ki kell adni a felgyülemlett feszültséget magamból. Te sajnáltatásnak, én önkifejezésnek nevezem.
Tudtad, hogy november 30 óta leadtam lassan 10 kilót? Pedig közben volt karácsony is. Képtelen vagyok egészséges adagokat magamba tömni, és örülök, ha naponta egyszer bírok enni legalább, még ha csak pár falatot is.
Tudtad, hogy elutasítottam miattad a családomat? Tudod, mennyit veszekedtem anyámmal nap mint nap, és, hogy négyszer rakott az utcára csak azért, mert veled voltam? Az öcsémmel már nem is beszélgetek, apám meg állandóan agresszív velem, mert én valakit (TÉGED!!) a családom elé mertem helyezni. (És igazuk is van, de attól még fáj...)
Tudtad, hogy miattad akartam megváltozni? Sosem azt néztem, hogy nekem jó lenne-e, amit teszek, hanem azt, hogy büszke lennél-e rám, vagy, hogy örülnél-e, ha valami sikerülne. Engem nem érdekel az egyetem, sem a diploma, csak azért csináltam (azután is, hogy szakítottál), hogy büszke lehess rám.
Tudtad, hogy nekem is alakulóban van valami? Tudtad! Én nem hisztiztem, mikor ilyen dolgot hoztál fel, mikor áradoztál, te már attól is elkezdtél goromba lenni, hogy annyit mondtam, hogy lehet lesz egy találkozóm.
Tudtad, hogy túl vagyok rajtad, és nem azért vagyok mérges, mert kidobtál? Lemondtam erről a szerelemről. Tiszteletben tartottam, hogy nem akarod többé (ennek ellenére szépen kihasználtál, mikor december végén-január elején nálad voltam...), és barátként viszonyultam hozzád. Erre hajnalban közlöd, hogy nem megy?!
Tudtad, hogy a baj veled van és nem velem?! Megígérted, hogy akármi lesz, barátok maradunk, erre hajnalban közlöd, hogy hagyjuk egymást, és kisétálsz az életemből, pedig tudod, milyen halálvágyam tud lenni, pedig tudod, hogy magányos vagyok, és bíztam abban, hogy az életemben maradsz. Bíztam benned, és megint csalódást okoztál!
Egyetem? Neked? Mesterképzés? Hány éve kellett volna megszerezned az alapszakos diplomát? Te mindig el vagy foglalva mások gondjaival ahelyett, hogy a sajátjaiddal törődnél, EZ a legnagyobb bajod és hibád!
Megérdemelted, hogy pofára lettél ejtve. Megvetted a nő dumáját, hiába mondtam, hogy legalább háromszor olyan messze lakik tőled, mint én, neeeeem baj, nem tudsz lemondani róla, oké. Rólam viszont lemondtál, pedig (a szakítást követő kiborulás kivételével) én mindig melletted álltam!
Nem kell, hogy keress, nem kell, hogy szeress, nem kell tőled többé semmi! De akkor én se kelljek többet neked, mert felőlem akár hipotermiás állapotban is verheted az ajtómat, többé nem érdekel. Azt is hagytam, hogy kihasználj, csak azért, hogy te jól érezd magad. Megérte? NEM! Neked semmi sem elég, adhattam én bármit, te nem értékelted! És azt merted mondani még Szilveszterkor, hogy szeretsz?! Na elmész a...
De csak, hogy neked legyen igazad: egyedül fogsz megdögleni, mert ha én nem, akkor senki sem fog elviselni, pontosan azért, amilyen vagy... |
