|
Will Scarlett olyan ember volt, aki sosem kényeskedett, sosem kért semmit, maximum annyit, hogy hagyják békén. Sosem panaszkodott sem hidegre, sem éhségre, sem elhanyagoltságra, sem magányra. Semmire, legfeljebb Robin of Locksleyra, de rá is hangosan csak addig, amíg a férfi át nem lőtte a kezét egy nyíllal. Attól kezdve Will elkerülte a férfit, akit annyira gyűlölt, és legfeljebb csak magában mortyogott. Bár, ha alkalma volt rá, csípős megjegyzéseivel hamar letörte Robin kedvét, vagy éppen kiprovokált egy jó nagy nyaklevest Johntól. Éppen ezért, bár folyton provokálta Locksleyt, folyton ágált minden ellen, amit a férfi tett, vagy csak javasolt, legtöbbször nem ment el addig, hogy a dologból végül ő kerüljön ki vesztesként. Sokan emiatt gyávának gondolták Willt, de egyáltalán nem volt az. Éppen csak jól tudta, meddig mehet el. Will Scarlett teljes szívéből gyűlölte Robin Hoodot, és sokáig úgy gondolta, a férfi pont így érez iránta. Egészen egy bizonyos napig, amikor minden kezdett megváltozni.
~*~
Már beköszöntött az ősz, a nappalok kezdtek rövidülni, az éjszakák hosszabbodtak, a levegő pedig egyre hűvösebb lett. A tábor már készült a télre, holott még csak szeptember havában jártak, de mindenki tudta, hogy valószínűleg az idei tél is pont olyan kemény lesz, mint a legutóbbi. Az erdőben való áttelelés egyébként sem volt egy életbiztonság, és semmi sem biztosította a bujdosókat arról, hogy mindannyian megérik a tavaszt. A múlt télen, mielőtt Robin of Locksley megérkezett volna, heten fagytak halálra az erdőben a táborbeliek közül. Éppen ezért most mindenki sokkal jobban igyekezett elég élelmet és mindenféle takarót, meleg ruhát felhalmozni. John jobban ismerte az erdei életet, így ebben Robin rábízta a dolgokat. Ő maga eddig nem igazán tapasztalta meg, milyen egy erdőbe átvészelni a hideg, sokszor viharos téli hónapokat, hiszen az eddigi teleket a Locksley-birtokon, majd a Szentföldön töltötte. Így talán Azeemon kívül ő volt az egyetlen, aki nem tudta, mit is várhat.
Minek utána Robinnak jelenleg nem volt más dolga, úgy gondolta, sétál egyet a tábor környékén. Marian pár napja ment el, és a férfinak már most hiányzott a nő. Hiszen végre kimondták, amit egymás iránt éreztek, ugyan nem szavakkal, de tettekkel és mozdulatokkal. Ahogy Robin a folyópartra ért, egy alak ragadta meg a figyelmét. Will Scarlett volt az, aki szemmel láthatóan nem volt túl jó bőrben, és ne vette észre a közeledő alakot. Robin már napok óta figyelte Willt, ahogy a fiú egyre rosszabbul néz ki. Normális esetben megkérdezte volna tőle, hogy mi baja, de a kapcsolatuk olyan volt, mintha két mérges kutya veszekedett volna állandóan. Robin pont ezért távol tartotta magát Willtől, mégsem tudta levenni a szemét a fiú sápadt arcáról, csillogó szeméről. Tétován közelebb lépett, és óvatlanul rálépett egy ágacskára, amely széttört nehéz csizmája talap alatt. Will azonnal odafordult, és felpattant a helyéről. De a mozdulat nem sikerült túl jól, Will megtántorodott, és Robin már indult volna, hogy elkapja, amikor a fiúnak sikerült megkapaszkodnia egy fa törzsében. Valami nem volt rendben, Will egész testében reszketett, és nehezen vette a levegőt. Robin számára egyértelművé vált, hogy Will beteg.
– Will! – szólalt meg Robin, mire Will a férfira emelte a tekintetét. A szemei láztól csillogtak, de egy zokszó sem hagyta el a száját, pedig tisztán látszott, hogy pocsékul érzi magát. Mégsem panaszkodott, ahogy akkor sem, amikor a nyíl átlőtte a kezét. Mindössze a testtartásán látszott, hogy valami nagyon nincs rendben. – Minden rendben?
– Mi közöd hozzá… Locksley?! – préselte ki a fiú a száján a szavakat, miután megérezte a Robin hangjában bujkáló aggodalmat. Őt csak ne sajnálja egy ilyen pökhendi alak! – Hagyj… békén!
Az igazság az volt, hogy Will napok óta nem érezte jól magát, de ezt senkinek, még Fannynak sem mondta meg. Egyrészt, mert nem akarta, hogy bárki gyengének tartsa, másrészt, mert Fannynak már nyolc gyereke volt, és nem volt szükség rá, hogy még őt is pesztrálja. Will Scarlett a maga tizennyolc évével felnőttnek tartotta magát, és mindig igyekezett nem láb alatt lenni. Éppen ezért vonult el, hogy ne legyen senki terhére. Erre ez az alak még ide is követi, mintha nem lenne elég baja Locksley nélkül is!
– Rosszul nézel ki – jegyezte meg Robin, majd egy tétova lépést tett Will felé. – Vissza kéne menned a táborba, mielőtt nagyobb bajod lesz.
– Te csak… ne oktass ki engem… világos?! – Will hangján hallatszott, hogy a fiú kezdi felkapni a vizet. – Törődj a…
De Will nem tudta befejezni a mondatot, mert érezte, ahogy kicsúszik a lába alól a talaj, és hiába próbálta visszanyerni az egyensúlyát, nem sikerült. Csak annyit érzett, hogy valaki elkapja, mielőtt még földet érne, aztán elsötétült körülötte a világ.
~*~
A következő, amit Will érzékelt, hogy melegben van, és valami nedves holmi van a homlokán. Tétován odanyúlt, és holmi rongyot tapintott, ami hideg volt. Hideg és vizes. Hangokat hallott, halk hangokat, amelyek hatására lassan kinyitotta a szemét, és meglepetten állapította meg, hogy egy kunyhóban van. De a sajátjában, ebben biztos volt. Az nem így nézett ki. Hallotta, hogy valaki kimegy, valaki pedig az ágyhoz lép, ahol ő is feküdt. Tétován felnézett, és tekintete találkozott annak az embernek a tekintetével, akit a háta közepére sem kívánt.
– Locksley… - suttogta gyengén Will, és megpróbált felülni, ám éles fájdalom hasított a fejébe. – Aú! – kiáltott fel a fiú, és két kezét a fejére tette. A rongy valahová leesett.
– Pihenj! – mondja halkan Robin, miközben megfogta Will vállát, és óvatosan visszanyomta a fiút az ágyba. – Magas lázad van, és ha Azeem nem segített volna, már nem élnél. De azt mondta, még nem kelhetsz fel.
Will egy szót sem szólt, csak a másik férfi arcát fürkészte. Azeem nem volt ott, ezt tudta, hallotta kimenni. A mórnak köszönhette volna az életét? Nem, nemcsak neki. Will Robint nézte, és úgy vette észre, a férfi aggódik. De miért aggódik? Miatta? Will miatt? Normális esetben Will Scarlett elnevette volna magát, vagy valami undok dolgot vágott volna Robin fejéhez, ám most nem tette. Nem volt ereje hozzá. A láz még tombolt benne, a feje szét akart hasadni, rázta a hideg, és egyszerre melege is volt. A szája kiszáradt, ráadásul nehezen is lélegzett. Utált beteg lenni, utált gyenge és kiszolgáltatott lenni. Azon nem csodálkozott, hogy senki más nincs itt rajta és Locksleyn kívül, hiszen a többiek nem igazán kedvelték. Bár arra sem számított, hogy pont a számára leginkább ne kívánatos személy fogja ápolni.
– Nem vagy szomjas? – kérdezte hirtelen Robin, mire Will gyengén bólintott egyet. Ő maga sosem vallotta volna be, inkább várt volna, hogy Robin kimenjen, és kikászálódott volna az ágyból. De most nem tehette meg.
Robin eltűnt a szeme elől, csak hogy hamarosan visszatérjen egy kupával. A férfi óvatosan félig ülő helyzetbe emelte Willt, és a kupát a fiú szájához vitte. Will mohón ivott, mintha napok óta nem tette volna. Jólesett neki a hideg víz, és most valahogy nem neheztelt annyira Robinra sem. Maga sem tudta, hogy miért, de a dühe és a fájdalma egy része jelenleg elpárolgott. Talán a láz volt az oka, talán a gyengeség, vagy talán – bár ezt még Will is nehezen tudta elhinni saját magának -, hogy a fiú kezdte beismerni, ha nem is hangosan, hogy Robin of Locksley egyáltalán nem olyan rossz ember, mint ahogy azt Will hitte. Minden esetre, Will Scarlett valahogy biztonságban érezte magát Robin karjaiban, és ez még őt is meglepte. Pedig mindig vágyott rá, hogy legyen vele valaki, aki védi, óvja őt, vigyáz rá, és ápolja, amikor beteg. Most pedig legalább ez teljesült, és Will kénytelen volt elfogadni a jelen állapotot, függetlenül attól, hogy ki is volt az az ember, aki most ott volt mellette.
Robin of Locksley meglepetten tapasztalta, hogy Will Scarlett teste milyen könnyű, ugyanakkor milyen forró a karjaiban. A fiú maga apró volt, törékeny, talán még apróbb, még törékenyebb, mint egyébként, bár talán ez csak a betegség miatt lehetett. Robin mindig olyannak látta Willt, aki nem hunyászkodik meg senkinek, ugyanakkor nem is harcol, ha nincs rá oka. Olyannak, aki sosem panaszkodik semmi miatt, akit nehéz megtörni, nehéz közel férkőzni hozzá. Ha Robin őszinte akart lenni saját magához, akkor be kellett vallania, hogy sosem gyűlölte Willt. Mindössze, nem értette meg, és ezért ha lehetett, elkerülte. Sosem beszélt vele, és az egész táborban Will volt az egyetlen, akivel nem találta meg a közös hangot. Most azon gondolkodott, talán rosszul ítélte meg a fiút, hiszen kettőjük közül talán éppen ő, Robin of Locksley a gyáva. Ő az, aki nem mer kezdeményezni, ő alázta meg Willt, amikor a fiú nem értett egyet vele a lázadást illetően. Rá kellett jönnie, hogy semmit sem tud Will Scarlettről, csak annyit, amennyit a többiek meséltek neki, és amennyit ő maga látott. De mi van, ha Will mégsem olyan gyáva? Robin nem tudhatta, mi rejtőzik a fiú gyűlölete, gúnya, fölénye, cinizmusa mögött, hiszen sosem foglalkozott azzal, hogy egyáltalán megpróbálja megismerni, egyszerűen elfogadta őt olyannak, amilyen. Sőt, inkább tartózkodott mindenfajta érintkezéstől vele kapcsolatban. Vajon ez nem teszi őt gyávává? Robin megrázta a fejét. A dolog bonyolult volt, még neki is, Will Scarlett pedig egy kész rejtély volt mindenki előtt.
~*~
Miután Will ivott, Robin visszafektette az ágyba, és óvatosan feljebb húzta a takarókat, hogy a fiú ne fázzon meg még jobban. Will nem értette ennek okát, tudni akarta, idegesítette, frusztrálta, hogy Locksley ott tesz-vesz körülötte, mintha bizony ő, Will Scarlett valami magatehetetlen nyomorék lenne. De mégsem tudta kifejezésre juttatni a dühét, helyette egy másik kérdés foglalkoztatta.
– Miért? – kérdezte hirtelen halkan, mire Robin értetlenül nézett a fiúra. – Miért… törődsz velem, Locksley? Azt hittem, hogy… hogy… gyűlölsz…
– Nem gyűlöllek – rázta meg a fejét Robin, és odahúzott az ágyhoz egy széket, majd rátelepedett. – Csak nem értelek téged, Will Scarlett. Te egy kész rejtély vagy.
Will majdnem felnevetett, de csak egy erőtlen kuncogásra futotta tőle. Igazság szerint mulattatta, hogy Robin nem érti őt. De Will nem is akarta, hogy a férfi értse őt, egyáltalán nem akarta.
– Nagyon… humoros kedvedben… vagy ma… Locksley… – suttogta kimerülten Will. – Ha… ha nem lennék… ilyen állapotban, akkor… most hangosan… nevetnék rajtad… tudod?
– Tudom, de nem viccnek szántam – mondta szomorkásan Robin. – Valóban nem gyűlöllek, és fogalmam sincs, neked mi bajod velem. Nem akarod elmondani? Vagy csupán a származásom miatt vagy ilyen utálatos velem?
Robin szemében nyoma sem volt vádaskodásnak, sem gyűlöletnek, haragnak, lenézésnek, csupán őszinte kíváncsiságnak. Ez meglepte Willt, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Robin of Locksley őszintén érdeklődött valami iránt, ami mindkettőjüket érinti. Az igazat azonban nem mondhatta el, jól tudta, hogy mi történne akkor. Robin biztosan megölné, hiszen a nemesek ezt teszik a fattyakkal. Megölik őket, hogy ne hozzanak szégyent a család nevére. Will pedig nem akart még meghalni. Így az egyetlen módot választotta, amely megmentheti az életét. Úgy döntött, félig elmondja az igazat, de a teljes valóságot nem adja ki magából.
– Mondjuk… hogy igen – bólintott aprót Will, amitől a feje majdnem széthasadt. Felszisszent, de amikor Robin hozzá akart érni, elhúzódott. Hozzá csak ne érjen egy ilyen alak! – Ne… érj hozzám! – sziszegte dühösen.
– Szóval amiatt gyűlölsz, ami vagyok – vonta le a következtetést Robin. – Mit vétettek ellened a nemesek, Will Scarlett?
– Mit vétettek a többiek ellen? – kérdezte mérgesen Will. – Gondolkozz! Mindent… elvettek tőlünk, amink… valaha volt. – Robin mondani akart valamit, de Will a fejét rázta. Kezdett nagyon álmos lenni. – Fáradt… vagyok… - dünnyögte, mire Robin felállt.
– Akkor pihenj! – mondta megnyugtató hangon. – Gyógyulj meg mielőbb, Will Scarlett, hogy megint az idegeimre mehess.
Will kihallotta a férfi hangjából, hogy mosolyog, habár nem nézett rá. Bár most hozzávágott volna valami csípős megjegyzést, azért a szíve mélyén furcsa mód boldog volt, hogy Robin nem gyűlöli, sőt, szeretné, ha megint idegeire menjen. Furcsa, de jóleső érzés volt. Úgy érezte, muszáj megköszönnie, amiért a ficsúr itt volt mellette.
– Köszönöm… - mormogta halkan, majd lassan mély álomba merült.
– Szívesen, Will – suttogta halkan Robin, és elhagyta a kunyhót.
Robin úgy érezte, ha nem is sikerült megértenie Will Scarlettet, de mintha egy picivel, egy nagyon apró, alig észrevehető lépéssel közelebb került volna a fiúhoz. És remélte, Will ugyanígy érez.
Vége |
