Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Vágyott szerelem
Korhatár: 18+
Műfaj: Yaoi
Kategória: Vampire Knight
Feltöltő: Sansakira
Feltöltve: 2014. 01. 04. 01:09:32
Megtekintve: 1297 db
Kritikák: 0 db

Zero X Ichiri

 Hihetetlenül kurva jó. Egy szobán osztozunk az ikertesómmal. Mondjuk ez nem is olyan nagy baj, rám nézve. De Ichirinek érzékenyebb a lelkivilága. Mindig is ő volt a mamuci pici fiacskája, a kis törékeny öcsike, akire elvileg vigyáznom kellett volna. De vigyázott rá a halál, mikor jobb dolgom is volt. Bár senki nem érti ezt a változást, még ő se. Gyerekként sokat voltunk együtt, együtt aludtunk, együtt zúgtunk le a fáról, együtt faltuk fel anyu csokis sütijét. Minden csínyt együtt követtünk el. Kézen fogva kísértem mindenhova, és mindenki megcsodálta, hogy milyen jó viszonyban vagyunk. De miután elértük a tizenöt évet, valami megpattant bennem. Kerestem a testvérem közelségét, vágytam, hogy mellettem aludjon el. De tudtam, hogy Ichiri homofób, én pedig meleg voltam. Ironikus. Meleg vagyok, és a saját testvérem homofób. Ha nem kötne le az, hogy semmi árulkodó jel ne tűnjön fel Ichirinek, még röhögnék is. Talán. Bár legszívesebben sírnék.


- Bátyus – szólít meg vágyaim, és bajaim fő forrása. De rég hívott így!


- Tessék, Ichiri?

- Emlékszel még erre a kőre? - nyúj felém egy szív alakú követ, közben leül mellém. Óvatosan elveszem a követ a kezéből, de így is hozzá érek puha bőréhez.

- Persze, emlékszem rá – mosolyodom el. Lágyan cirógatom a követ, majd visszaadom a tulajdonosának.

- Emlékszem, azt mondtad mikor megtaláltuk, hogy majd annak kell adnom, akit megszeretek, és akivel le akarom élni az életem. És hát, szóval...

- Megtaláltad? - nézek rá. Egy kicsit meg is ijedek. Jó, nem finomítok. Kurvára megijedtem, hogy elveszíthetem őt. Bár látszólag utáltuk egymást, én nem utáltam őt. Csupán a szerelmemet akartam vele leplezni, amit iránta éreztem. Azt már nem tudom, hogy ő mit érez irántam.

- Azt hiszem. Meséljek róla? - néz rám, örömtől csillogó szemekkel. Mosolyogva bólintok, mert ami neki boldogság az nekem is. Amíg nevetni látom, addig én is boldog vagyok.


- Hát ő egy férfi – itt elpirul, én meg csak mosolygok. - Nagyon helyes férfi. Mikor nevet, akkor vagyok a legboldogabb, akkor vagyok teljes, bár mostanában nagyon keveset nevet. És mikor megérint, akkor olyan, mintha a világ és a pokol minden tüze engem égetne.

Valahogy fáj ezt hallanom. De érte bármit.

- Remélem, összejön – simogatom meg az arcát, és remegését betudom annak, hogy nem értem így hozzá már régóta. Hanyatt fekszek az ágyon, és elnyomok egy ásítást.

Ichiri azonnal lelép, azzal a szóval, hogy megkeresi Kanamét. Tudtam, hogy ő kell neki.

Nyüszítve fúrom az arcom a párnába, de testemen egyre jobban eluralkodik a sírni akarás. Pont most veszítem el, mikor már esélyem lenne, hogy újra megszeressen. De legalább nem homofób... már. Nem baj, ha összejön Kanaméval, színt vallok neki, aztán eltűnök az életéből. Mondjuk beleszaladok egy kaszába. Inkább legyek halott, mint nélküle éljek.
Sírva, saját gondolataim rabjaként alszom el.
Olyan éjféltájban felkelek, és a fürdőbe vánszorgok. Elvégzem a dolgom, mikor lépteket hallok a folyosón. Meg hangokat.

- Nem tudom megtenni, Kaname – hallom Ichiri elcsukló hangját. Ha az a barom megbántotta, vagy bántotta, én kiheréllem. Hogy jön ahhoz, hogy a testvéremet, a szerelmemet megbántsa?

- De, meg tudod tenni. Bemész hozzá, és színt fogsz vallani – mondja Kaname megkeményedő hangon.

- De ő utál. Nem szeret. Ha szeret is, az azért van, mert...

- Felejtsd már el ezeket a kurva gondolatokat – fakad ki Kaname. Kis híján kirontok, hogy állítsa le magát.

De aztán egy nagy sóhajtást hallok, és nyílik a szobánk ajtaja. He? Ichiri mért jött ide? A szerelméhez kellene menni. Gyorsan visszaiszkolok a szobánkba.

- Zero, beszélnünk kell – mondja remegő hangon. Felkapcsolom a villanyt, és leülök az ágyra. Ő előttem áll meg.

- Ichiri? Neked nem a szerelmednél kellene lenned?

- Zero, emlékszel, mikor azt mondtad, hogy ezt a követ adjam annak, akit nagyon szeretek?

- Ezt kérdezted már korábban is.

A nadrágja zsebéhez nyúl, és előveszi a követ, majd felém nyújtja. Döbbenten nézek rá.

- Ichiri...

- Zero, szeretlek, és meghalnék nélküled – mondja, majd sírva a földre térdel, és a mellkasomnak csapódik. Arcát a nyakamba fúrja, és csak zokog. Kezében még ott van a kő. Én derekát átölelve egyik kezemmel a kezei felé nyúlok, és kiveszem a kezéből a szerelem jelképét.

- Ichiri, te nagyon lökött. Azt hittem Kanamét szereted.

- Nem, őt nem. De... te... te elvetted a követ?

- Igen, mert én is szeretlek. Meg akartam halni, mert azt hittem Kaname már megszerzett téged.

Ahogy testvérem könnytől csillogó szemeibe néztem, elkapott valami vágy, hogy megvédhessem, öleljem kifulladásig. Lassan felé hajoltam, és megcsókoltam édes ajkait. Óvatosan viszonozza azt, mintha félne, itt hagyom, elmegyek, vagy kinevetem.

- Ichiri, ne félj. Tőlem már nem szabadulsz.

- Nem is akarok.

Visszatérek a mézédes ajkakra, és csak csókolom. Ő kapaszkodik belém, és megpróbálja viszonozni heves csókjaimat. Még érzem a könnyeit, de el akarom vele feledtetni a butus gondolatokat. Felállítom, én is felállok, majd megszabadítoma pólójától és az ágyra lököm. Párduc kecsességével mászok fölé, közben végigcsókolva hasának és mellkasának minden kis centijét. A nyakánál többet időzök, miközben kezemmel az ágyékát simogatom. Ichiri kapaszkodik belém, és nevemet nyögdéscseli. Valahogy jó érzéssel tölt el, hogy ezt én váltom ki belőle. Jó érzés tudni, hogy nem másra gondol, hanem rám.

- Zero, kérlek... - nyöszörgi. Én mosolygok rajta, és belenézek homályos, vágytól ködös szemébe. Istenem, olyan kurva szép, hogy legszívesebben felfalnám.

- Nyugi, kicsim, mindjárt – dörmögöm a nyakának, közben megszabadítom a nadrágjától. Ő sem tétlenkedik, szabályosan letépi rólam a ruháimat. Felnyögök, mikor leteper, és elkezd ismerkedni a testemmel. Csókokkal borította a mellkasom, kezei mereven álló férfiasságomat kényeztették.

- Saj... sajnálom, Zero, ne... nem tudok várni – nyögi ki akadozva. Mielőtt rákérdezhetnék, ráül farkam teljes hosszára. Aztán úgy marad. Nyilván a fájdalom miatt.

- Ichiri, minden oké? - kérdezem aggódva.

- Persze, csak annyira vártam már erre a pillanatra. Mióta tizenötévesen véletlenül megcsókoltál.

Mielőtt reagálhatnék erre a közlésésre, elkezd mozogni, és az agyam azonnal szétcsúszik a gyönyörtől. Annyira tökéletes, szép.
Mikor látom, már nem bírja a tempót, átfordítom magunkat, és én kezdem el irányítani a mozgást. Ichiri sikongat alattam, vállaimat véresre karmolja. Nem bánnom, amíg ő csinálja. Egy utolsót lökök a fiún, és teste ívbe feszül, ahogy elélvez a nevemet kiáltva. Szerelmem gyönyörtől és kéjtől kába arcába nézek, megérzem nedveit, én is elélvezek hosszan, a nevét kiabálva.
Fáradtan csúszok ki belőle, és egy puszit nyomva az arcára, mellé dőlök.

- Még mindig szeretlek – suttogja félálomban.

- Ichiri, én örökké szeretni foglak – suttogom az ajkaira, aztán egy csók után én is álomba merülök, magamhoz szorítva a szerelmem testét.

*********
- Kaname, te és az ötleteid – nevet fel Ichijo. Vigyorogva nézek rá, és mint mindig, most is elámulok szépségén.

- Zeroról régóta tudtam, hogy szerelmes a testvérébe. De Ichirit rá kellett vezetnem.

Egy ideig nézzük az alvó párost, ahogyZero magához szorítja a fiút, mint aki nem akarja elengedni. Erről a cicám jut eszembe. Elhagyjuk a fiúk szobáját, de a folyosón azonnal neki nyomom a falnak Ichijot. Tudom, hogy azt hiszi szexre használom, de ez már rég nincs így. Finoman megcsókolom lágy ajkait, majd magamhoz szorítom, puha, szőke fürtjeibe temetve az arcom.

- Tudod, kicsim, nem ők az egyetlenek, akik ma rájöttek valamire. Én is rájöttem arra, hogy mennyire szeretlek. Kérlek... nem, könyörgök, ne hagyj el soha.

- Istenem, Kaname, te... te... te mindig meglepsz valamivel. Nem hagylak el. Nagyon szeretlek. Nagyon.

Egy forró csókot engedünk még meg magunknak, aztán a szobámba vonulva kivételesen nem szeretkezésre használjuk az ágyam.



© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).