Boldog születésnapot előre, Lulu! <3
Lázban ég a testem-lelkem. A ruhám szoros, szinte fojtogat, ahogy álarcom is olyan, mintha nem elrejtőzni segíteni, hanem a levegőm ritkítani. Szinte sípolok, ahogy mély levegőért kapkodok, és tekergőzök, közelebb a melegbe, hátha elmúlik ez a parázs idebent. Szuszogva markolom a kemény kart, préselem magam egyre közelebb, és közelebb. Két kéz húz közelebb a derekamnál fogva, ágyékunk összedörgölve, én pedig szűkülve bújnék még közelebb, próbálok rátekeredni, enyhülést találni kínjaimra. És míg első pillanatra úgy tűnik, hogy simító keze borzongó énem lecsillapítja, ahogy bőre enyémhez ér, erősebben izzik fel a parázs szenvedély.
Vállaiba kapaszkodok, lábaim remegnek, kocsonyásak, úgy érzem, hogy a talaj szétfolyik alattam. Csillagokat látok, ahogy vágyának kemény bizonyítéka nekem nyomódik, és az enyém meg válaszol rá. Többet akarok, és ugyanakkor azt, hogy hagyja abba. Az övé akarok lenni, de félek, hogy uralkodik rajtam. Közelebb akarok kerülni hozzá, de közben józan eszem ellökné őt tőlem kartávolságnál is messzebbre. Ellentétek szaggatnak, de elég ujjaival a hajam finoman félresimítani, és ajkait a nyakamra tapasztania. Minden ellenállásom semmivé lesz tőle.
- Ne...
Nem tudom, mit akartam mondani. Hogy ne hagyja abba, vagy talán hogy ne folytassa, fogalmam sincs. A gondolatok már hosszú percek óta elhagytak engem. Már akkor, amikor megláttam Lady Anabelle karmai között, ahogy gyönyörű párt alkotva táncoltak. Nem tudtam a teremben maradni, és lám, szinte pillanatok alatt utánam jött. Persze, gondoltam, hiszen ez a dolga, de... Ahogy derekam elkapva magához rántott, és végigsimított rajtam... A vágy pillanatokon belül tombolt bennem. Úgy tud hozzámérni, ahogy senki más, testem dalra fakad a karjaiban. Cseppfolyóssá vált, és elfolyok. Csókjai egész a gallérig csavarognak, majd felfelé indul.
Tudom mi jön, mégis minden alkalommal a hideg megdermeszt. Nem áll meg, ugyan olyan mély vággyal markol fenekemre, másik keze a gerincem mentén csúszik felfelé, maga felé húzva vissza, én pedig úgy hajlok, arra fordulok, ahogy ő akarja. Tökéletesen irányít, nem kényszerít, ugyanakkor elég határozott... Akárha táncolnánk. Ő vezet, én meg követem. Ujjai már a hajamban, morzsolgatja a puha tincseket, majd a kapocsra találva végigsimít azon, és puhán kioldja. Szorosan lehunyom a szemem, mintha remélném, ha én nem látok, ő sem lát engem.
A hűvös levegő józanítón hat rám, amíg újra közel nem hajol, és ajkaival a világ legpuhább, legtörődőbb csókját nem nyújtja csak nekem, hogy újra a karjaiba olvadjak. Ujjai hajamban, hogy oldalra billentse a fejem, és a desszert utolsó ízmorzsáit is kicsenje ajkaim közül. Aztán indul le a nyakamon át a mellkasomra, bontogatva a ruhámat, és a puha bőrömön végigsimítva késztet, hogy hátrafelé hajoljak, a karjára. Ajkai követik kezét, csókokkal, harapásokkal, nyalintásokkal, én meg minden érintésnél ajkam harapdálom hasztalan, hiszen annyi hang szökken le nyelvemről...
Csípőm ösztönösen mozdul ahogy a lábaim közé lép, érintést keresve felé lökök, és a súrlódástól egyszerre ellep a jóllakottság, és az éhezés egyszerre. Felnyögve vetem hátra a fejem, míg ő bőrömre morog, és tovább hámoz a ruhámból, lassan hátrálva velem. Karja puhán ereszti kecses ívben hátrahajlott testem az ágyra, és ragadozóként térdel ő is az ágyra, négykézláb felém emelkedve, a hasamnál folytatva, amit félbehagyott. Ujjaimmal az ágyneműt markolom, arcom és testem tűzben ég.
- Még...
Súgom rekedten a szoba csöndjébe, ahová a bál távoli zajai épphogy elsodródnak a nyitott ablaknak hála. Lüktető, éhségtől szinte fájó hímtagom ahogy kiszabadul, felnyögök. Forró nyelv nyal rajta végig, majd egyre lejjebb és lejjebb... lábaim talán ő tárja szét, talán én, hívogatva a tökéletes gyönyört. Szám kiszárad, figyelem mély szemeit, aprókat pihegek, nem merve moccanni sem, ahogy ujja lassan belémhatol. Épp csak elfintorodok, már hajol is hozzám, lecsókolja ajkairól a fájdalom hangjait, és a ki tudja mikor és hogyan meztelenített teste hozzám simul, hogy közben akár két kovakő, szikrákat csiholjunk. Vonaglok alatta. Érezni akarom. Tapintani, hallani, látni, szagolni, és ő hagyja nekem. Ujjaim meg-meg csúsznak verítékes bőrén, de érzem az izmai táncát. Illata a pórusaimba szívódik.
- Lu... - nyögésbe fullad a neve, ahogy a gyönyörpontomhoz érnek ujjai. - Lukaaas...
Hangom elkínzott, könyörgő, telhetetlen, és egyedül ő érti ilyenkor, mire vágyom, mi tudná ezt a fájdalmas kínt, ezt a gyötrő vágyat tompítani bennem. Lassan hatol belém, addig én a tekintetébe kapaszkodok, merítve a nyugalmából, és a vágyából. Az őszinte elfogadásából. Nagyot nyelek, és hagyom, hogy könnyeim lecsókolja. Hosszú pillanatokig vár rám, amíg felkészítem magam. Ehhez nem lehet hozzászokni, minden egyes alkalom túl intenzív, és annyira mély, maradandó, hogy úgy érzem, egész lényem szokta porrá zúzni minden egyes lökéssel, és újraépíteni.
Megmoccantom csípőm, felkínálva magam neki, és amíg ő elveszi, ami neki kell, de egy pillanatra sem feledkezik meg rólam. Olykor értem, mit surrog fülembe, néha a szavak elmorzsolódnak. Teste hullámzik rajtam, bennem, mellettem, én pedig a gyönyör tengerén lassan a csúcs felé vitorlázok.
Szemeim fürkészi, tekintetében ezernyi ki nem mondott szó. Könnyektől csillog a szemem, hangom rekedt, légvételeim reszketegek. Eddig csak hagytam magam, engedtem, hogy a dolgok megtörténjenek, most azonban...
Felkiáltva csimpaszkodok rá, mindenem köré fonva, talán attól félek, hogy mielőtt a csillagok aláhullanának, itthagy engem. Fogammal a vállába harapok, épp csak annyira, hogy érezze, majd a bőre remegem, hogy ne merjen itthagyni engem. Hogy ne merjen elárulni. És ő megígéri. Egymás szájából kapkodjuk a levegőt, amíg a kéj át nem csap felettünk, és összegabalyodva engedjük el magunkat a puha ágyneműn. Hagy engem összekucorodni, s közben betakar minket, majd magához kanalaz, és nem szól semmit, csak ölel. Így a görcsös merevségem lassan fellazul, és habár háttal vagyok neki, élvezem a közelségét.
-Nézz rám.
Ez valami új szokás. Épp csak megbillentem a fejem, hogy szemem sarkából lássam, de ő állam alá nyúl, s finoman, hogyha akarnék, akkor el tudjak fordulni, maga felé húzza fejem. Rebbenő szemekkel nézek rá, keresve az ő lélektükreiben valamit, akármit... De nem találok. Puha mosolya nem bántó, vagy gúnyos, csak boldog és őszinte. Gyomrom kissé enged a görcsből. Puha puszit kapok a szám majd a szemem sarkára, és hagy újra elfordulni, de hozzápréselődni. Zsibongok. Nem csak a testem, de a lelkem is kielégült. Azt hiszem... Azt hiszem ilyenkor nem csak engem szokott szeretni, a karcsú kis herceget... Hanem... Talán egy kicsit Luadát is, aki a maszk alól kikerül.
A kezét, amit a derekamon átvetett, hogy magához karoljon, szorosan megölelem, és a fejem a tenyerébe hajtva lehunyom a szemeim. Úgy vélem, Lady Annabell talán maradhat még egy napot. |
