Ez a játék nagyon a szívemhez nőtt, amíg írtam. Imádom, mint a karaktereket, mint a partnerem, akivel írtuk. Remélem, nektek is annyira fog tetszeni, mint nekünk :)
Jó olvasást!
Egy zsaru és egy szexmunkás? Ne már! Hogy jön képbe a mosómedve?
Olvasd és megtudod!
Aiden Holqvist (louisMayfair)
http://www.animeszerepjatek.hu/karakterek.asz?id=10870
Akatsuki Shiro (darkrukia)
http://www.animeszerepjatek.hu/karakterek.asz?id=5762
~Váratlan fordulat~
Aiden:
Hajnali két órakor riasztást kapunk Borissal, a társammal, hogy azonnal menjünk a Silver Clubba, gyilkosság történt és mi vagyunk a legközelebbi járőrök, Rogers nyomozó pedig már elindult a helyszínre.
- Te, Aid, ez nem egy meleg host club?
- De, úgy rémlik. – válaszolom nagydarab orosz kollégámnak.
- Akkor fedezd azt a csinos hátsód.
- Kac-kac, kukac. – morgom, de elmosolyodok.
- Még nem jártam host clubban. Ez illegális, nem? Prostitúció.
- Nem a mi dolgunk. Mi vagyunk a jó fiúk és kész. Egyéni szociális probléma, ha valaki képtelen megülni a seggén.
- Szó szerint. – röhögött.
Nem tartott öt percig se az út, két másik járőr is megérkezett a nyomozóval. A két kolléga bement biztonsítani a terepet, a nyomszakértők úton voltak, engem meg beküldtek Borissal felvenni a jegyzőkönyvet. Ahogy beléptem a klubba, nekem jött egy eléggé… érdekesen felöltözött srác. Húsz körülinek saccoltam.
- Hova, hova? – fogom meg a karját.
- Haza, biztos úr. – rám vigyorog.
- Előbb elkérném a személyigazolványát, lakcímkártyáját, és egy tanúvallomást.
- Nem úszom meg, mi?
- Attól tartok. – Boris felé fordultam. – Vele kezdem, te menj át a többieken.
- Hű, őrmester, hát ennyire kanosak vagyunk? – vigyorodik el, én meg fülig vörösödöm.
- Nem úgy értettem, elnézést a félreértésért. Tehát, mit látott?
- Hogy Én? Semmit! Sikoltást hallottam…
- Egy vendéggel volt?
- Szeretné, mi? – pimasz mosoly. Egek…
- Kérem, ha együtt működik, hamarabb szabadulhat…
- Hogy én ezt az ágyban hányszor hallottam.
- Na, de kérem! Én csak a munkámat végzem!
- Én is.
Mindjárt elkap az idegsokk ezzel a figurával.
- Nézze, tegyünk úgy, mintha maga egy tök átlagos járókelő lenne, akit kihallgatok. Ne nehezítse, ígérem, felveszem a vallomását és mehet, amerre akar. Stimmt?
- Legyen. – nocsak, kezdi unni?
- Akkor kérem, komolyodjon meg és ne szórakozzon. – már én kezdem unni, de felcsattan, én meg meglepve pislogok.
- Maga szerint szórakozom?! Egy barátomat legyilkolták, itt, majdnem mellettem!? És maga szerint szórakozok?!
Hibát követtem el, tehát csak próbálta leplezni, hogy kiborult.
- Kérem, bocsásson meg. – szólok neki szelíden, amitől megnyugszik. – Mondja el, hogy mit látott és tapasztalt. Utána ígérem, elmehet.
- Blueval történt…
- Blue?
- Ricky az igazi neve. Ricky Wald.
- Értem. – elkezdtem körmölni. – Mesélje el…
- Nem én találtam rá. Én csak a sikoltásra mentem be, és ahogy ott láttam őt…
- Hozzáért bármihez is a helyszínen?
- Nem.
- Járt a klubban gyanúsan viselkedő személy?
- Nem.
- Voltak ellenségei az áldozatnak?
- Volt. Kettő.
- Lett volna okuk a gyilkosságra?
- Nem hiszem. – rázta meg a fejét.
- Voltak Mr. Waldnak rossz… vendégei?
- Nem tudom, ezt Monica tudja…
- Őt is ki fogjuk hallgatni. Nézze, még pár rutin kérdés, és elmehet.
- Jó.
- A klubnak van biztonsági felszerelése?
- Igen. Van egy kidobó fiú, és az ágyak mellett van egy gomb, ha a vendég nagyon elszemtelenedne…
- Értem. Őt is kihallgatom. Kérem, adja meg a telefonszámát, ha újabb kérdés merülne fel, esetleg be kell idézzük kihallgatásra.
- Ez most nem az?
- Ez csak a jegyzőkönyv.
- Elmehetek?
- Már igen.
Feltettem még pár elengedhetetlen kérdést, felvettem a személyes adatait, majd elengedtem. Tovább álltam a következő klubban dolgozó figurához, majd hajnali hat lett, mire mindenkinek a vallomását felvettem a jegyzőkönyvbe. Aztán persze a kapitányságon reggel kilencig körmölhettem a jelentésemet. Felrémlett előttem az áldozat megfojtott, merev teste. És egy másodpercre azt a srácot képzeltem a helyére. Valamiért megborzongtam és kivertem a fejemből. De aztán mindig visszakúszott a szemem elé. Milyen szép volt az arca, a hangja… és az a fenék. Befejeztem a munkámat és hazamentem aludni, de nem jött álom a szememre. Megint csak arra gondoltam, mi lesz, ha ehhez a sráchoz kell kimennem, de miért gondolok én ilyesmire?
Újra el kell mennünk a klubba, ami most látványosan megfogyatkozott. De a srácot ott találom. Meglepődöm, ahogy tekergeti magát a zenére egy rúdon, mint egy profi táncos. Elvörösödik az arcom, ahogy dögös külsejére nézek és inkább a club főnökéhez, ehhez a Monicához megyek. Kikérdezem, de a tekintetem mindvégig visszakalandozik a sráchoz. Mivel vonzza így magára a tekintetem? Mikor végzünk a vallomás felvételével, kifelé megyek, de elém lép a srác.
- Őrmester?
- Öm… Shiro? – keresem a nevét a fejemben.
- Emlékszik?
- Nehéz volna elfelejteni…
- Láttam, hogy nézett.
- Nehéz lett volna nem nézni…
Felnevet és a mellzsebembe süllyeszti a névjegyét, igaz már felvettem egyszer az adatait.
- Eláruljak valamit, ami érdekes lehet az üggyel kapcsolatban?
- Minden lehetőségre nyitott vagyok. – elvörösödtem, ahogy leesett, ez kétértelműen hangzott, a srác pedig elvigyorodott.
- Ide a férfiak azért jönnek, mert olyan vágyaik vannak, amit otthon nem kaphatnak meg. Mi csak a feleségeket, barátokat óvjuk, hogy a pasijuk ne bennük leljék kedvük folyton. Továbbá, itt majdnem minden perverz igényt kielégítünk, hisz ezért jönnek ide. Itt nincs szégyenérzet…
- Arra gondol, hogy ez egy… elvadult aktus volt? Vagy kitervelt kegyetlenségű gyilkosság?
- Nem tudom, de nem akarok én is áldozattá válni. – közli hidegen, amit meg is értek.
- Bölcsebb lenne ma inkább otthon tartózkodnia.
- Dolgoznom kell.
Erre nem tudtam mit felelni, ám a fiú hozzám lép.
- Mondja… Nincsenek… rejtett vágyai?
Ezt nem most kellene megtárgyalnom ezzel a sráccal.
- Vissza kell mennem a kapitányságra.
- Ha van kedve egy kis… kényeztetéshez, bármikor felhívhat.
A fene essen belé, visszarohanok a járőr kocsihoz, mint egy fülét farkát behúzott kutya. De miért ragadott meg ez a srác? Két napig csak Ő jár a fejemben. Végül nem bírom tovább, egy este elmegyek hozzá, amikor is tudom, hogy a klub zárva van. A lakására megyek, és bekopogok az ajtón. Ő nyit ajtót. Mindössze egy köntös van rajta.
- Nocsak… Őrmester. – elmosolyodik. – Soká tartott.
- Nem tudom, miért vagyok itt.
- De én igen. – megfogja a karom és gyengéden behúz. – Mit szeretnél? Milyen rejtett… vágyaid vannak? – simul hozzám, én meg megkeményedek odalent.
- Nem tudom. – nyögöm, és ő lesmárol.
- Majd együtt kitaláljuk.
Hagyom, hogy segítsen levetkőzni. Kibújok a tévé fényénél az ingemből é a ruháimból, ő pedig végigsimít a testemen. Nyelek egyet, mikor keze férfiasságomhoz ér.
- Engedd el magad. Le légy olyan feszült… - elveszi kezét, majd mögém lép és vállaimra simítva masszírozni kezd. – Görcsben áll minden izmod… Gyere, megmasszírozom. – ismét elém lép, megfogja a kezem és a hálószobájába húz.
Én engedelmesen követem őt.
Shiro:
Még mindig a fülemben cseng az a dermesztő sikoly, a szemem előtt még mindig látom azt a borzalmas képet, ahogy ott fekszik élettelenül. Azon pattog az agyam, hogy akár én is lehettem volna helyette, hisz a szobákat épphogycsak egy papírvékony fal választja el egymástól. Én pedig ott voltam a mellette lévő hálóban.
Mára befejeztem. Lejárt az időm is, meg egyébként sincs kedvem több vendéghez, elég részeg pasit láttam mára.
Ahogy kilépek szembemegyek valakivel.
- Hova, hova? – fogja meg a karom. Hmm... egy rendőrbácsi. Egy jóképű rendőrbácsi. Bűzaszőke haj, kék szemek, festményre vethető szép vonások. Mmm... A vele lévő társa se semmi, bár ez a falat joban tetszik.
- Haza, biztos úr – vigyorgok rá, ahogy felelek előbb feltett kérésére.
- Előbb elkérném a személyigazolványát, lakcímkártyáját, és egy tanúvallomást.
- Nem úszom meg, mi?
- Attól tartok. – Társa felé fordul. – Vele kezdem, te menj át a többieken. – Húú, ha ezt tudom még maradok.
- Hű, őrmester, hát ennyire kanosak vagyunk? – vigyorodom el. Hát nem elpirult? Isteni, hogy találkoztam ezzel a pasival!
- Nem úgy értettem, elnézést a félreértésért. Tehát, mit látott?
- Hogy én? Semmit! Sikoltást hallottam...
- Egy vendéggel volt? – Nocsak.
- Szeretné, mi? – húzom pimasz mosolyra ajkaim.
- Kérem, ha együtt működik, hamarabb szabadulhat...
- Hogy én ezt az ágyban hányszor hallottam.
- Na, de kérem! Én csak a munkámat végzem!
- Én is.
- Nézze, tegyünk úgy, mintha maga egy tök átlagos járókelő lenne, akit kihallgatok. Ne nehezítse, ígérem, felveszem a vallomását és mehet, amerre akar. Stimmt?
Így már nem olyan izgi, jobb ötletei is lehetnének, mondjuk... bilics, ágy, kötél. Ebből már összerakok valamit, de hát, ha neki így tetszik...
- Legyen.
- Akkor kérem, komolyodjon meg és ne szórakozzon. – Ch, azt hiszi jókedvemből állok itt előtte. Állnék én előtte máshol is, csakhogy nem hiszem, hogy erre sor kerül most.
- Maga szerint szórakozom!? – csattanok fel, mire pislog, mint hal a szatyorban. – Egy barátomat legyilkolták, itt, majdnem mellettem! És maga szerint szórakozok?!
- Kérem, bocsásson meg – szólal meg szelídebben, mire kicsit megnyugszom. – Mondja el, hogy mit látott és tapasztalt. Utána ígérem, elmehet.
- Blueval történt...
- Blue?
- Ricky az igazi neve. Ricky Wald.
- Értem – kezd el írni egy füzetkébe. – Mesélje el...
- Nem én találtam rá. Én csak a sikoltásra mentem be, és ahogy ott láttam őt...
- Hozzáért bármihez is a helyszínen?
- Nem.
- Voltak ellenségei az áldozatnak?
- Volt. Kettő.
- Lett volna okuk a gyilkosságra?
- Nem hiszem – ingatom me fejem.
- Voltak Mr.Waldnak rossz... vendégei?
- Nem tudom, ezt Monica tudja...
- Őt is ki fogjuk hallgatni. Nézze, még pár rutin kérdés, és elmehet.
- Jó.
- A klubnak van biztonsági felszerelése?
- Igen. Van egy kidobó fiú, és az ágyak mellett van egy gomba, ha a vendég nagyon elszemtelenedne...
- Értem. Őt is kihallgatom. Kérem, adja meg a telefonszámát, ha újabb kérdés merülne fel, esetleg, be kell idézzük kihallgatásra.
- Ez most nem az?
- Ez csak jegyzőkönyv.
- Elmehetek?
- Már igen.
***
Egyre kevesebb vendég jön, mosndju kmegértem, senki sem szívesen van egy olyan helyen, ahol nemrég egy halottat találtak. De nekünk ez a munkák, és szerencsére van pár megszokott uzsorás, aki mindig itt lengeti magát, minthogy hazamenjen a feleségéhez és a gyerekeihez, s arra hivatkozik, hogy sokáig dolgozott.
A rúdnál kelletem magam, csak a zenére figyelve táncolok. Mikor körülnézek kissé, látom, ahogy a rendőrbácsikám is itt van, méghozzá rajtam legelteti a szemét. Hmm... remélem tetszik, amit látsz.
Később, mikor már menne kifelé, elé llépek.
- Őrmester?
- Öm... Shiro?
- Emlékszik?
- Nehéz volna elfelejteni...
- Láttam, hogy nézett.
- Nehéz lett volna nem nézni...
Nevetek, majd egyenruhája zsebébe süllyesztek egy névjegykártyát.
- Eláruljak valamit, ami érdekes lehet az üggyel kapcsolatban?
- Minden lehetőségre nyitott vagyok – mondja. Vigyorogva látom, hogy elpirul saját mondata kétértelműségén.
- Ide a férfiak azért jönnek, mert olyan vágyaik vannak, amit otthon nem kaphatnak meg. Mi csak a feleségeket, barátokat óvjuk, hogy a pasijuk ne bennük leljék kedvük folyton. Továbbá, itt majdnem minden perverz igény kielégítünk, hisz ezért jönnek ide. Itt nincs szégyenérzet...
- Arra gondol, hogy ez egy... elvadult aktus volt? Vagy kitervelt kegyetlenségű gyilkosság?
- Nem tudom, de nem akarok én is ékdozattá válni – közlöm hidegen.
- Bölcsebb lenne ma inkább otthon tartózkodnia.
- Dolgoznom kell. – Közelebb lépek hozzá. – Mondja... Nincsenek... rejtett vágyai?
- Vissza kell mennem a kapitányságra. – Menekülsz, mi?
- Ha van kedve egy kis... kényeztetéshez, bármikor felhívhat.
Amikor távozik, kénytelen vagyok felnevetni. Hát, ez remek fogás . Imádom az ilyen férfiakat!
***
Szombat este, mikor nincs nyitva a klub, pihengetek a kanapén egy köntösben, hiszen már készülnék lefeküdni, de kopognak. Ajtót nyitok. Ohoho...
- Nocsak... Őrmester – mosolyodom el. – Soká tartott.
- Nem tudom, miért vagyok itt.
- De én igen – fogom meg a karját, s gyengéd erőszakkal húzom beljebb. – Mit szeretnél? Milyen rejtett... vágyaid vannak? – simulok hozzá teséhez, máris érzem vágyát. Oh, hogy nekem milyen remek estém lesz.
- Nem tudom – nyögi, amit egy csókkal folytok belé. Fincsi~
- Majd együtt kitaláljuk.
A nappaliban segítek neki levetkőzni. Amint előbukkannak a szabad bőrfelületek, ujjaim máris vágyakozva simítják végig. Merev tagjára teszem kezem, mire akkorát nyel, hogy én is hallom.
- Engedd el magad. Ne légy olyan feszült... – veszem el a kezem, s mögé lépve kezem vállait masszírozni kezemmel. – Görcsben áll minden izmod... Gyere, megmasszírozom – fogom meg a kezét, s a hálószoba felé húzom. Nem ellenkezik, ami csak magabiztosabbá tesz.
Amikor belépünk, mintha meglepődne. Szerintem valami duvábbra számított. De nem, csak egy ágy és egy kisebb szekrény foglalja el a helyet, másik oldalt meg egy a gardrób ajtó és egy egész alakos tükör.
- Mást vártál? – lépek elé és hozzásimulok testéhez. Karjaim nyakán kulcsolom össze. Csak megrázza a fejét, de tudom, hogy nem így van. – Gyere – húzom nayakától fogva, s leültetem őt az ágyra. – Fordulj meg – mosolygok elemgedve őt. – Nyugi, csak masszírozni foglak, nem vagyok seme – kuncogok fel furcsa pillantásán.
Mikor már hason fekszik, s ahátára ülök, szinte azonnal rátapadnak kezeim bőrére. Gyakorlottan lazítom el izmait, s sóhaját, kisebb nyögéseit hallva, egyre jobban beindulok. Beletúrok hajába, s tarkójára tapasztom ajkaim. Nem hagyok nyomot, nemcsak megszokásból, azért is, hogy ne legyen később baj belőle, pedig szívesen szívnám és harapnám erősebben bőrét. Végighúzom nyelvem gerincén is, beleharapok fenekébe, mire felmorran.
Felemelkedek kissé róla, s mikor megfordul alattam, éhesen vetődök ajkaira. Istenien csókol.
Bár most én ülök felül, kicsivel sem vagyok dominánsabb, mint mikor alul vagyok. Azonban, így tudom biztosítani, hogy még véletlenül se meneküljön el előlem. Aiden szükségét érzi annak, hogy megszabadítson a köntösömtől, de közben hagyja, hogy lehúzzam róla alsóját türelmetlenül. Ahm, szép méret. Az én ágyékom is fájdalmasan lüktet már.
- Mondd, hogy kívánsz! – megszoktam az ehhez hasonló kéréseket, tőle hallani mégis furcsa. A szájamra perzselt szavak után egy elsöprő csókot kapok, amitől majdnem cseppfolyós halmazállapotúvá vállok, de még van bennem annyi büszkeség, hogy ne nyílvánosan olvadozzak.
A markába fogja farkam.
- Ahh... – nyögök fel élvezettel. Kívánlak! – nyúlok én is azonnal az ő merevedéséért, hogy leutánozzam a kényeztető mozdulatot.
Egyik vállamról a másikra döntöm lassan fejem, ahogy nyakamat találja meg ajkaival.
- Neh hagyj nyhomot... – nyögöm és vállaira markolok. Államat harapja meg, végül ajkaimhoz tér vissza. Szenvedélyes, mámorító csók. Hirtelen szakítom el magam tőle, s indulok el testén felfedezőútra. Ujjaim bebarandolják mellizmait, fogaim gyerngéden mellbimbójára harapnak, majd egyre lejebb haladva minden egyes kockát végigcsókolva és nyalva, szívva ahasán. Ágyékánál nem tétovázok, azonnal bekapom őt. Cuppogva, profin szopom, hol csak nyalogatom. Makkján köröz nyelvem, s nyögésétől csak beindulok. Saját magam kényeztetem lent, de belemarkol hajamba, s „69” es pozícióba fordítja testem. Kissé nyöszörgök, ahogy mozdulok. Már kőkemény vagyok, de érzem őt is. Folytatom szopását, egész addig, míg meg nem érzem nyelvét. Hátravetett fejjel nyögök fel, s ringatni kezem a csípőm, hogy mégjobban érezzem őt.
- Ahmm.... ha így akkor én... hamar... mmm... elmegyek... – nyögöm ki nehezen, s ráfogva farkára, mélyen vezetem számba, mire meglepetten nyög fel.
Macskásan mászom le róla, direkt kitólva csípőm, s bepúcsítva. Az éjjeliszekrényből előveszek egy óvszert. Rámászom ismét testére, s vadul ajkaira marok. Aztán fogaimmal feltépem a kis tasakot, s a gumit felgörgetem férfiasságára.
Amint kész vagyok, lassan magambavezetem méretes tagját. Néma sikolyra nyílnak ajkaim, s fejem hátravetve feszül meg testem. Megremegek, ahogy érzem magamban lüktetését. Nem mozdulok, de felsikoltok, ahogy maga alá fordít. Átkarolom nyakát, s körmeim azonnal hátába marnak, mitől ő nyög fel ingerlően. Míg követelőző nyögéseim már szinte eltorzulnak, megemelem csípőm, hogy még mélyebben hatoljon bennem. Könnyek futnak a szemembe a fájdalomtól, de az istenért sem állnék le. Keze összefeszülő testünk közé furakodik, s farkamhoz érve, simogatni kezdi az, míg az egész testem el nem lazul.
- Most! – mondom vággyal teli hangon, s körmeim vállába mélyesztem.
Aiden nyögve húzódik ki testemből, hogy aztán egy erőteljes lökéssel újra elmerüljön nedves mélységemben. Vele együtt nyögök fel, de még nem tökéletesen elégedetten. Ő ismét kihúzódik, majd megint lök. Addig folytatja ezt, míg egy pillanatra a lélegzetem is elakad, ahogy végre eltalált bennem valamit.
- Még! – zihálom. – Mélyebben! – követelem türelmetlenül.
Vigyorogva teljesíti kérésem, s nyögve folytatja csípője mozgását.
- Ahh! Gyorsabban! – karmolok végig gerincén, s mégjobban szétnyitom lábaim, hogy ő egészen hozzámférjen.
- Shiro... Olyan kibaszottul tág vagy! – nyögi ajkaimra, s gyorsít tempóján, főleg, mikor még fenekébe is markolom másik kezemmel, hogy jobban magamba húzzam.
A gyönyör gyorsan közeledik felém, én pedig már levegőt sem kapok, ahogy sikolyaim újra meg újra belevesznek egy-egy vad, követelőző csókjába.
- Aiden... – zihálom, mikor már csak egy lökés választ el az orgazmustól.
- Tudom... – szorít magához nyögve, ahogy a legerősebben tolja magát testtembe, ezzel átrepítve mindkettőnket a beteljesülésen.
Szinte megvakultam a gyönyöről. Mikor sikerül végre légzésem csak pihegésre visszaszorítani, kinyitom a szemeim.
- Ez valami mennyei volt – dorombolom fülébe, s nem törődve azzal, hogy mennyire pihente ki az előbbieket, beleharapok fülébe, majd állát harapdálom meg, miközben testem ringatva, vonaglok farkán, ami még mindig bennem van. Kihúzom magam, de csak addig, míg hátára nem fordítom, s rá nem ülök méretes tagjára, amivel nem tudok beletelni. Mellkasát markolászom, masszírozom tenyeremmel, miközben farkán mozgok, s ahogy érzem, újra kemény, teljes sikerként könyvelem el ezt a mai estét már előre.
Aiden:
Meglep, ahogy belépek a szobájába, kicsit merészebbet vártam, de ez így még talán jobb is, mert a hétköznapi berendezés megteszi a hatását.
- Mást vártál? – lép elém, hozzám simul, és a nyakamon kulcsolja össze a karjait. Megrázom a fejem, hogy megőrizzem a méltóságomat.– Gyere –húz a nyakamnál fogva és leültet az ágyára. – Fordulj meg. Nyugi, csak masszírozni foglak, nem vagyok seme – nevet a fura pillantásomon, hisz jobbal feltételezhetem, hogy meg akarna engem… khm…
Hasra fekszem, Shiro meg a hátamra ül, kezeivel masszírozni kezd, gyakorlott mozdulatokkal masszírozza elcsigázott hátamat, amire tényleg ráfért egy kis masszázs. A hajamba túr, megcsókolja a tarkóm. A nyelvét végighúzza a gerincemen, megharapja a fenekem és én felmorranok. Tetszik is és nem is. Nem tudom megmagyarázni.
Felemelkedik, én pedig a hátamra fordulok. Lecsap az ajkaimra, én pedig viszonozom a heves csókcsatát. Ez a srác tényleg nagyon jó. Valahogy most nem zavar, hogy ő csak egy prosti, nekem ő most egy szerető.
Egy pillanatig csak nézem őt, majd a köntöséhez nyúlok és lehúzom róla az anyagot. Látni akarom a tökéletes testét. Shiro megszabadít az alsónadrágomtól.
- Mondd, hogy kívánsz! – kérem, és nem tartom nagydolognak, mert nyílván mindenki megkérdezi, de jó volna csak egyszer hallanom valakitől. Forrón megcsókolom éreztetve, mennyire akarom őt és élek halok, hogy vele legyek. Megfogom a farkát és izgatni kezdem.
- Ahh... – nyög fel élvezettel. - Kívánlak! – nyúl azonnal a farkamra, és ő is izgatni kezd. Csókokkal borítom be kecses hattyúnyakát, teljesen elveszi az eszem, a bőre, az illata, a hangja.
- Neh hagyj nyhomot... – nyög fel és vállamba markol, finoman megharapom az állát és ismét csókolom a száját. Elszakítja magát tőlem és ajkaival indul felfedezőútra a testemen.
Félelmetes mit művel velem ez a srác! Minden egyes mozdulata, csókja, simítása az őrületbe kerget. A szájába vesz én pedig csillagokat látok. Én is szopni akarom. A hajába markolok és megfordítom, érzem, hogy élvezi a kényeztetésem, de én is akarom Őt. A számba veszem és hallom, ahogy felnyög.
- Ahmm.... ha így akkor én... hamar... mmm... elmegyek... – nyög fel, ráfog a farkamra és majdnem tövid a szájába fogad. Hogy képes erre???
Megbűvölten nézem, ahogy előveszi az óvszert, izgat, ahogy felgörgeti rám és közben ajkaim harapja.
Mihelyt végez, egyszerűen magába vezet. A farkam valósággal lüktet a testében, ami forró, és nem is bírom sokáig. Magam alá fordítom és felsikolt. A karmai felszántják a hátamon a bőröm, de nem érdekel. Felnyögök és csak azt veszem észre, hogy tövig elmerültem a tökéletes testében. Érzem, ahogy megfeszül alattam, így hogy ellazítsam, benyúlok magunk közé és farkát kezdem simogatni, elvonva figyelmét a fájdalomról.
- Most! –mondja, körmeivel a vállamba mélyed. Kihúzódom, majd erősen és határozottan ismét belé lököm magam. Aztán folytatom ezt az ősi mozdulatot, ki-be, ki-be siklom vonagló testében, mikor megremeg. Eltaláltam azt a bizonyos pontot, amitől a férfi megőrül
- Még! Mélyebben! – követeli, és én vigyorogva teljesítem. - Ahh! Gyorsabban! – karmolja a gerincem, széttárja a lábát és minden egyes lökéssel tövig merülök benne.
- Shiro... Olyan kibaszottul tág vagy! – nyögöm és gyorsítok, a fenekembe markol, jobban magához húz. Hát panasza nem lehet a teljesítményemre.
- Aiden... – zihál és én pontosan tudom, mit akar mondani. Ezt érzem én is!
- Tudom... – magamhoz szorítom nyögve, hogy aztán a lehető legmélyebbre lökve magam benne, elélvezek vele.
- Ez valami mennyei volt – dorombol és a fülembe harap, egy szusszanásnyi pihenőt sem hagyva nekem. Lágyan ring farkamon, mely még mindig benne van, majd elhúzódik, hátamra dönt és rám ül. Én már csak a látványától is kemény vagyok, kezeivel mellkasom masszírozza, saját ritmusa szerint diktálja a tempót.
Kezeimmel csípőjére fogok és erős mozdulatokkal segítek rá a mozgására. Vajon mindenkivel ennyire élvezi a szexet? Egész biztos, hogy nem fogok csalódást okozni. Azt is tudom, hogy a pénztárcám fogja bánni ezt a kapcsolatot, de most valahogy megéri.
- Mikor dugtál utoljára? – kérdezi és én kicsit elgondolkodom.
- Hanyadika van ma?
- 19.
- Akkor pontosan két éve, kilenc hónapja és tíz napja.
- Jesszus! – akad ki egy pillanat alatt én meg felnevetek. – Valahogy nem volt kedvem hozzá.
- És most van? – pimaszkodik, én pedig áthemperedek rajta, hogy alattam legyen.
- Nagyon is! Fordulj meg. – kértem. – Hátulról akarlak…
Engedelmesen átfordul alattam, négykézlábra áll én pedig behatolok egy erős lökéssel. Most viszont nem hiába kutyapóz, mert tényleg olyan tempóban mozgok benne, mint azok szoktak. Összeszorítom a szemeimet, ahogy közeledik az orgazmus, és hallom, hogy ő is sikoltozik szinte alattam a kéjtől. Ezt viszont nem játssza meg, ebben biztos vagyok, rendőr létemre. Felismerem, ha valaki megjátssza magát, de ő nem. Ezt valóban élvezi.
- Csak nem tetszik? – harapom meg a fülét.
- Deh!... Ahh… Nagyon!... Ilyen jó rég volt!!! – nyöszörgi én pedig perverz kielégülést érzek.
Pár erős lökéssel ismét elélvezünk, de még korántsem akarom, hogy vége legyen. Ugyan kis szusszanás kell egy ilyen menet után.
- Mondd… - szólalok meg. – Van jégkockád?
- Van. – bólint zihálva.
- Hozd ide.
Felkel és kimászik az ágyból, mire a fenekére csapok, hogy siessen. Kiszalad vélhetően a konyhába és egy szilikon jégkocka tartóval és a nyakkendőmmel tér vissza. Elveszem tőle és végighasal az ágyon, mintha olvasna a gondolataimban, beköti a szemét és elengedi magát. Mellettem biztonságban megteheti, hisz rendőr vagyok, szolgálok és védek, így gyakorlatilag, bármit megengedhet nekem, pedig nem akarok én durva dolgokat. Kiveszek egy jégkockát és a hátán kezdem el húzni. A forró bőrén azonnal olvad és a legördülő vízcseppeket lenyalom testéről. Az erogén zónáit izgatom a jégkockával és a nyelvemmel elsősorban. Élvezettel tölt el a sóhajtozás, amit enged magának. Végighúzok egy új kockát a gerincén, le a fenekéhez és mire bejáratához ér, el is olvad, vízcsíkot hagyva maga után. Végignyalom a víz útját, ő pedig felnyög. Szemtelenül emeli meg fenekét, és én gyönyörködve simogatom félgömbjeit.
- Gyönyörű vagy… - mondom, mire kicsit felkuncog.
Szívesen folytatnám még ezt a kellemes elfoglaltságot, de elkezd csipogni a járőrcsipogóm.
- Basszus! – morgom és elmászom a csipogóig. – A franc! Minden szolgálaton kívüli járőrnek jelentkeznie kell a kapitányságon. – morgom tovább és a szépség felé fordulok. – Sajnálom, de máskor kell folytatnunk.
- Nem gond.
- Mennyivel tartozom? – kezdek öltözni. Mikor mondja az árat, meg se lepődöm. Drága ugyan, de megadja a minőséget.
- Mi történt? – kérdez, miután elveszi a pénzt.
- Nem tudom, de akármi is, fontos.
- Hívj, ha jönni akarsz. – rám mosolyog, miközben felveszi a köntösét.
- Úgy lesz. – átnyújtok neki egy névjegyet, most én. Bólintok majd elhagyom a lakást.
A kapitányságon vészhelyzet állt elő, egy rendőri akció robbanásba torkollott, mindenkire szükség van. Nem tetszik, de kénytelen vagyok. Szolgálok és védek.
---
Napok óta nem láttam viszont se a klubot, sem Shirot. Nem éreztem szégyent, még csak dühös sem voltam, egyszerűen csak nincs időm. Most viszont Borissal kaptunk egy riasztást, ismét a Silver klubba.
- Mi a fene? Valaki kurvákat gyilkol? Ez már sorozatgyilkosság! – morog, én pedig nem szólok semmit, csak vezetek a helyszínre.
Kiszállunk és azonnal bementünk. A nyomozó még nem ért a helyszínre, szememmel Shirot keresem, de nem találom. Remélem nem ő az áldozat… Mivel két kollégám már a helyszínen van, egyik nekem háttal és ellép oldalra, így észreveszem az eddig takarásban lévő srácot. Odamegyek és intek Faynek, hogy átveszem. Fay inkább biztosítja a terepet. Lenézek a széken kuporgó srácra és leguggolok elé.
- Shiro? – szólítom mg, mire valamelyest magához tér.
- Megölték… Megölték Morut…
- Figyelj rám, el fogjuk kapni a tettest, de el kell mondanod, mit láttál.
- Nem láttam semmit, érted? A zuhanyzóba mentem egy vendég után és ott volt… A teste vérben úszott…
Nagyon kivan készülve, így leveszem az egyenruha dzsekim és a vállára terítem.
- Képes vagy vallomást tenni?
- Haza akarok menni! – kiabál rám, és én megértem.
- Mindjárt jövök. – felkelek és a társamhoz lépek, előadom neki, hogy haza kell vinnem a srácot és az alatt kiszedek belőle minden infót aztán visszajövök ide. Boris elengedett, így finoman Shiro egyik hónalja alá nyúltam és felhúztam a székről.
- Gyere, haza viszlek.
Shiro nem szól, még a járőr kocsiban sem. Hiába kérdezek tőle dolgokat, vagy nem jut el a tudatáig, vagy nem akar válaszolni. Hamar megérkezünk a lakásához és felkísérem. Leveszi magáról a dzsekim és a kezembe nyomja.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
- Shiro, mint rendőr tanácsolom ezt most neked. Ne menj vissza a klubba. A jelek szerint egy rohadt perverz kéjgyilkos vadászik rátok. Kétszer megtörtént, és mindig csak egy hajszállal került el téged a halál érintése.
- Muszáj dolgoznom, ez a munkám.
- Akkor keress mást.
- Ez a munkám és én szeretem.
Felment bennem a pumpa.
- Élvezed??? Bármelyik pillanatban meztelenül a kukában köthetsz ki! HOLTAN! – nem akartam, hogy baja essen. – Láttad, mi történik, a klubban is! Lehet, hogy te leszel a következő, aki…
Hirtelen elkapja az ingemet és megához ránt. Ajkai szinte kétségbeesve tapadnak az ajkaimra, én pedig el is veszítem az önkontrollomat. Felkapom és a falhoz passzírozom. Elönt a vágyakozás, és úgy látszik ő is így van vele, mert lábait derekamra kulcsolja. Elvesztem a fejem és birtoklóan csókolgatom a nyakát, elég hevesen. Aztán felemelem és az asztalig megyek vele. Leültetem a peremére és heves csókcsatába merülve igyekszik kicipzározni a nadrágomat. Én csak elkapom a derekánál a nadrágját és nemes egyszerűséggel húzom le róla. Elővarázsol ég a zsebéből egy óvszert és türelmetlenül a kiszabadított farkamra húzza. Megragadja az egyenruhám a nyakamnál és hátradőlve magával ránt. Kezeimmel megtámaszkodom a feje mellett két oldalt az asztalon és Shiro a lábait átkulcsolja a testemen. Beigazítom a férfiasságom és már hatolok is befelé a testébe a szenvedélyes csókcsata közben. Felnyögök ő pedig a vállaimba mar, tövig nyomom magam benne, aztán kihúzódom és dugni kezdem. Állatias és vad, ahogy most kefélünk, de mindkettőnknek erre van szüksége. Shiro csak így tudja levezetni a feszültséget ezek szerint és nekem is jól esik egy kis kikapcsolás, hiába szolgálatban vagyok. Mindketten a gyönyört hajszoljuk és a csúcsra juttatom.
- Vissza kell mennem dolgozni… - lihegem, miután halványan érzékelek valamit a külvilágból. Shiro alattam liheg és lesmárolom.
- Vigyázz magadra, zsarukám.
- Csak nem aggódsz értem? – vontam fel a szemöldököm, majd rendbeszedtem magam és a pénztárcámért nyúltam, de elkapta a kezem.
- Nem, ezt ma nem. Ezt most kiköveteltem, amikor legközelebb jössz…
Bólintok és visszateszem a tárcám. Nem szívesen hagyom így itt, ilyen állapotban, de kénytelen vagyok.
Visszamegyek dolgozni, és hajnalban vége a műszaknak. Reggel hétre olyan fáradt vagyok, hogy alig állok a lábamon, de nem haza megyek, hanem Shirohoz. Tudni akarom, hogy van. Amint ajtót nyit, kialvatlan szemeivel pillant rám. Nem is kell mondanunk semmit, szélesre tárja az ajtót előttem, megcsókolom, mint egy jó szerető és a hálóba totyogok. Shiro bemászik a meleg matracra és betakarózik, de megemeli, hogy bebújhassak. Alsóra vetkőzöm, és csak bedőlök mellé. Ahogy a fejem a párnát éri, elalszom. Még halványan rémlik, hogy a srác átöleli a jobb karomat, mellyel átkaroltam. Ott, vele nyom el az álom.
Shiro:
Kezei csípőmöt markolják, így húz magára erősebben, s én majd csillagokat látok ettől.
- Mikor dugtál utoljára? – kérdem, mire kicsit elgondolkodik.
- Hanyadika van ma?
- Tizenkilenc.
- Akkor pontosan két éve, kilenc hónapja és tíz napja.
- Jesszus! – akadok ki egy pillanatra, mire felnevet alattam. – Valahogy nem volt kedvem hozzé.
- És most van? – pimaszkodom vele. Átfordít mindet, s rögtön én kerülök alája.
- Nagyon is! Fordulj meg. Hátulról akarlak...
Teljesítem akaratát, engedelmesen fordulok meg alatta, s négykézláb állva várom, hogy ismét érezhessem méretes férfiasságát magamban. Egy erőteljes lökéssel adja meg néma óhajom, gyors tempójától még az eszem is elvesztem. Úgy párosodik velem, akár a vadállatok, én pedig kéjesen sokoltozom alatta a kéjtől, amit csak ő adott eddig nekem.
- Csak nem tetszik? – harapja meg a fülem.
- Deh! Ahh... Nagyon! Ilyen jó rég volt! – nyöszörgöm önkívületben. Valóban nem éreztem már ilyet nem is tudom mióta, vagy egyáltalán történtte olyan, hogy annyira akartam valakit, mint ő engem, s csak a vágynak engedelmeskedtem.
Pár mély lökés elég, hogy ismét belém lövellje forró magját. Tudom, hogy ezzel még nincs vége, azonban kicsit mindketten le kell nyugodnunk ilyen vad menet után.
- Mondd... – szólal meg. – Van jégkockád?
- Van – bólintok zihálva.
- Hozd ide – szól, s máris feltápászkodom az ágyról. Fenekemre csapva siettet, én meg kiszaladok a konyhába. Sajog a fenekem, de ez belefér, valószínűleg holnapra fájni fog, azonban nem bánom. Kell ez most nekem... nekünk.
Amikor elhaladok a nappalinál, meglátom az otthagyott nyakkendőjét, s egyet gondolva azt is magammalviszem a hálóba. Ő elveszi tőlem a jégkockatartót, s bekötöm saját szemem, úgy hasalok végig az ágyon.Elengedem magam, hisz tudom, hogy ez most színtiszta élvezet, nincs félnivalóm tőle. Ugyanúgy vágyik rám, mint én rá, és ez valahogy csak mégjobban felizgat. A hátamon húz végig valami hideget, tudom, hogy a jégkocka az. A bennsőm is beleremeg az érzésre. Azonban vágytól felhevült testemen hamar olvad a „játékszerünk”, s ő a víz útját követi végig nyelvével. Sóhajok tőrnek ki ajkaimon, nagyon jólesik ez az érzés. Egy újabb jégkockát húz végig gerincem vonalán, egészen fenekemig, a legszemérmesebb részig. Hamar olvadásnak indul az, s nyelve ismét követi az otthagyott kis folyót. Felnyögve, szemérmetlenül emelem meg a fenekem, s ő kezét azonnal rásimítsa.
- Gyönyörű vagy... – hallom tőle, mire kicsit felkuncogok. Sokszor hallottam, mégis jólesik az ő ajkaiból ezt hallani.
Azonban szinte idilli pillanatunkat csipogás töri meg.
- Basszus! – mormogja, s elmászik tőlem. – A franc! Minden szolgálaton kívüli járőrnek jelentkeznie kell a kapitányságon – mormogja, s felém fordul. Látom, hisz nemrég lerántottam magamról az anyagot, mi eltakarta a szemem. – Sajnálom, de máskor kell folytatnunk.
- Nem gond.
- Mennyivel tartozom? – kezd el öltözni. Elárulom az árat, ő meg rezzenéstelenül veszi elő a tárcából pénzét.
- Mi történt? – kíváncsiskodom, mikor elveszem tőle.
- Nem tudom, de akármi is, fontos.
- Hívj, ha jönni akarsz – mosolygok rá, s magamraveszem köntösöm.
- Úgy lesz – nyújt át egy névjegykártyát. Bólint, majd elmegy.
Visszamegyek a hálóba és megszabadítom magam az előbb felvett anyagtól. Kínzó vágy égeti a testem, a farkam még mindig áll. Érzem az ágyon még azt a jellegzetes, pasis illatát. Ahogy hozzámért... Felsóhajtva simítok végig mellkasomon, hasamon, majd férfiasságomra fogom kezem, s széttárt lábaim közé vezetem ujjaim. Milyen forró és nagy volt, még mindig érzem magamban...
***
Napok óta nem jelentkezik, azonban nálam nem áll meg a munka. A felettem lévő férfi talán harmincas éveiben járhat. Politikus. Olyan, akinek a helyéért a minisztériumban őlnének is. Otthon két lánya és egy szerető feleség várja. Mégis most felettem térdel, kezei dereka körül lévő combom markolják, s erőteljesen mozog bennem. Nem érzek különösebb kéjt. Ez csak szex. Ahogy magamat izgatva elmegyek, rászorítom bennsőm farkára, s belém élvez. Pihegve nézem, ahogy húzza a gatyáját, s a pénzt az ágyamra dobja. Hát, igen, ez egy ilyen mocskos munka. Mocskosságról jut eszembe... ragadok.
A fürdőbe érve azonabn olyat látok, amit életemben nem kívánok senkinek. Moru teste úszik a vérben, élettelenül hever. Sikoltva kapom szám elé a kezem. Monica rohan fel egy biztonsági őrrel, elrángatnak onnan, s egy másik fürdőben mosnak le, mint valami gyereket. Szinte meg sem érzem, ahogy azt sem, hogy rám adják a ruháim.
A rendőrök hemzsegnek a helyszínen. Egy széken kuporgok, a semmibe bámulok.
- Shiro? – hallok egy ismerős hangot, s jobban figyelve látom, hogy Aiden guggol előttem.
- Megölték... Megölték Morut...
- Figyelj rám, el fogjuk kapni a tettest, de el kell mondanod, mit láttál.
- Nem láttam semmit, érted? A zuhanyzóba mentem egy vendég után és ott volt... A teste vérben úszott...
Még mindig látom magam előtt a vértócsa közepén fekvő élettelen alakot.
A vállamra kerül Aiden egyenruhája dzsekije.
- Képes vagy vallomást tenni?
- Haza akarok menni! – kiabálok rá.
- Mindjárt jövök – kel fel mellőlem. A dzsekiből áradó illata kicsit lenyugtat, de még mindig borzalmasan érzem magam, hánynom kell a látványtól. Az a szerencsém, hogy erős a gyomrom.
A szöszi visszatér mellém, s felhúz a székről.
- Gyerem hazaviszlek.
Nem szólok. Némán ülök az autóba is, amit mondd egyáltalán nem jut el a tudatomig. Hallom, hogy beszél, de nem értem, hogy mit.
Hamar a házhoz érünk, ő felkísér. Leveszem magamról dzsekijét, aminek eddig illata nyugtatott, s a kezébe nyomom.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
- Shiro, mint rendőr tanácsolom ezt most neked. Ne menj vissza a klubba. A jelek szerint egy rohadt perverz kéjgyilkos vadászik rátok. Kétszer megtörtént, és mindig csak egy hajszállal került el téged a halál érintése.
- Muszáj dolgoznom, ez a munkám.
- Akkor keress mást.
- Ez a munkám és én szeretem. – Ő ezt nem érti. Látom, hogy feldühödik.
- Élvezed?! Bármelyik pillanatban meztelenül a kukában köthetsz ki! HOLTAN! – Miért lett ilyen igerült? De szépen csillognak a szemei. – Láttad, mi történik, a lubban is! Lehet, hogy te leszel a következő, aki... – Milyen vonzó így dühösen... El sem jutnak hozzám szavai.
Belefolytok minden hangot, ahogy hirtelen elkapom ingét, s magamhoz rántom. Ajkaim forrón, kétségbeesetten tapadnak szájára, de ő nem ellenzi ezt a vadságot.
Felkapva a falhoz nyom, azonnal körülfogom lábaimmal derekát, meg is érzem ennyitől is lüktető vágyát. Hevesen veszi birtokba ajkaival nyakam bőrét, majd felemelve az asztalig lépve, leültet a szélére és ajkaimra mar sajátjával. Csókja közben igyekszem kicipzározni nadrágját, míg ő elkapja a derekam, s leráncigálja rólam a gatyát, még sikerül előszednek zsebemből egy óvszert. Azonnal türelmetlenül lüktető farkára húzom, s az egyenruhájától fogva rántom magamhoz, ahogy hátradőlök. Kényelmetlen az asztalon, de most ez nem számít. Megtámaszkodik fejem mellett, míg lábaim szorosan köré fonom. Hátsómhoz igazítja magát, majd egy mély lökéssem merül el bennem, közben a levegőt is elcsókolja ajkaimból. Válláira marok, ahogy tövig merül bennem, ő meg felnyög. Állatias tempót diktálva kezd mozodni. Minden gondolat kiröppen a fejemből és csak élvezem. Kell ez, hogy felejteni tudjak. Hamar juttat mindkettőnket a mennyekig.
- Vissza kell mennem dolgozni... – zihál, ahogy én is. Pihegve csókolom meg.
- Vigyázz magadra, zsarukám.
- Csak nem aggódsz értem? – vonja fel szemöldökét. Ez de szexi! Komolyan, ilyen külsővel már büntetni kéne az embereket, halálosan jóképű!
Rendbeszedi magát, pedig ziháltan jobban néz ki, de mindegy, és és a pénztárcájáért nyúl. Naaa, most nem azért támadtam le! El is kapom a kezét.
- Nem, ezt ma nem. Ezt most kiköveteltem, amikor legközelebb jössz...
Érte engem, bólint, majd elteszi a tárcát és távozik.
Egész éjjel nem jön álom a szememre. Szorosan behunyom a szemem, de ahányszor ezt csinálom, mindig előttem lebeg az a szörnyű látvány. Vajon... kinek hiányoznék, ha én lennék most Moru és Blue helyében? Azt sem tudom, hogy nekik volt-e családjuk. Mi lenne, hogyha én haltam volna meg? Ki vigyáznak a húgómra? Ki fizetné a korházi költségeit, pláne így, hogy az orvosok azt mondták, már nincs sok ideje hátra. Szegény kislány, alig tapasztalt valamit az életből, a legjobb pillanatokat is a korház fehér falai közt élte meg. Megutálna nagyon, ha tudná, mivel foglalkozom. De bármit megtennék érte, hisz még olyan keveset élt át. Könnyű azt mondani, hogy ne végezzem ezt a munkát... azonban, seholsem kapok ennyi pénzt, hisz még iskolába sem jártam, csak alig nyolc évet. Gitározásból sé zenéből meg már nem lehet megélni, túl sok feltörekvő tehetség van, kicsi vagyok én hozzájuk képest.
Kopognak. Meg sem lepődöm, mikor az ajtóban egy fáradt, kialvatlan szőkét találok. Nem kell semmit mondanunk egymásnak. Szélesebbre tárom az ajtót, s miután kapok egy csókot, azonnal a hálóba megy. Tudom, hogy most nem szexet akar és ez nagyon jól esik nekem. Bemászok a meleg takaró alá, megemelem annak sarkát, s ő alsóra vetkőzve bedől melém. Átölel, s már alszik is. Átkarolom azt a karját, amellyel körülfog, s beszívom finom illatát. Jahj, ne dobogj már annyira te szív! Ez amúgyis csak egy gyenge pillanata, fogadom, hogy mire felébredek, már nem lesz mellettem... Mérhetelen biztonságérzet önt el, s nyugodtság. Most jövök rá, hogy mennyire is fáradt vagyok, azonnal elnyom az álom.
***
Arra kelek, hogy a szél fújja a hajam. Kicsit abszúrd, merthogy nem emlékszem, hogy nyitva lenne az ablak. Olyan jó meleg van, a világ összes kincséért sem kellnék fel most innen. Azonaban egy súllyos valami érkezik derekamra, s felnyikkanva pattannak ki szemeim.
Aiden... dehát... nem ment haza? Mennyi lehet az idő?
Kicsit megemelem magam, hogy lássam a fali órát, és őt se ébresszem fel. Egyenes a két mutató. Hat óra. Basszus, Monica elevenen nyúz meg, ha nem megyek be dolgozni!
Kikászálódom az ágyól, úgy, hogy ne ébresszem fel, s kimegyek a konyhába. Kérek mára egy szabadnapot, amit a mesterem, Monica férje, megértően ad meg.
Kaja, kaja, kaajaa... Zöldség? És a husi? Pfff.... le kell mennem a boltba. Hamar megjárom, de Aiden még nem kellt fel erre sem. Hát, majd a kajaszagra fel fog, merthogy szerintem ő sem evett estétől.
Krumli, tojás, fűszer, kis reszeltsajt a tetejére, be a sütőbe, és voilà, kész is mindjárt. Épp csinálok mellé salit és az majd jó lesz együtt. Egy farmerban billegtetem fenekem a rádióban szóló számra, s énekelek mellé, ahogy szokás. Összerezzenek, mikor két tenyér markol csípőmre.
- Jó hangod van – duruzsol valaki a fülembe. Egy fakanállal a kezembe fordulok felé, s lesmárolom.
- Köszi. Itt eszel, vagy derogál a főztöm és hazamész? – vigyorodom el huncutul.
- Attól függ, ehető a kaja, vagy sem…?
- Szerintem az – vonok vállat, játszva vele.
- Akkor maradok – vigyorog, s beleharap nyakamba. Felnyögök. Fakanállal csapok mellkasára nevetve.
Hmm… Mi a fracot csinálok? Mint egy jó szerető háziasszony. Cccc… Hjaj, mit ki nem hoz belőlem?!
Amint kiszedem a sütőből a kaját, Aident leültetem az asztalhoz, s megterítek. Jóízűen falatozok. Tetszik a saját főztöm, hisz mindig magamnak csinálom, de ahogy látom, neki sincs ellenére, úgy eszik, mint aki napok óta nem jutott ételhez. Felkuncogok, ahogy megdícséri szakácstudományom.
- Még el kell is kell mennem itthonról – gondolkodom el, ahogy a tányérokat szedem össze és a mosogatóhoz teszem.
- Ugye nem a SK-ba akarsz visszamenni. – Ez kicsit meglep. Csak aki jól ismeri a helyet, az rövidíti így. Biztos valamelyik jelentésben hallotta vagy olvasta így.
- Nem, mára szabadnapot kértem – motyogom eresztve a vizet.
- Akkor?
- A korházba – vonom meg a vállam.
- A korházba? Miért? – Argh…
- Vámpír vagyok és valahonnan vért kell szerezzek, hanem téged csapollak le – mondom gúnyosan, mire felnevet.
- Jól van, ha nem akarod, nem kell elomondd, de elviszlek – beleegyezően sóhajtva bólintok.
***
Másnap hív Monica, hogy nem kell bemennünk ma a klubba, mert a mester új tagokat vesz fel, őket próbálja ki. Hát, jó, nekem nincs ellenemre még egy szabadnap. Meglepődöm, mikor kopognak. Tudtommal, nem várok senkit, és a zsaru is dolgozik.
Kinyitom és… Jé, szöszi!
- Aiden? – kérdem kissé meglepődve. Munkaidőben lóguk, heh?
- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak meg akartam kérdezni, jól vagy-e?!
- Én igen, miért kérded? – pislogok értetlenül.
- Mert épp pár perce erőszakolták és gyilkolták meg a szomszédodban lakú kisfiút – mondja, mire meg kell kapaszkodnom az ajtóban. Elkerekedő szemekkel figyelem. Szerencsétlen fiú alig hét eves, mégis ki tehet ilyen szőrnyűséget?!
Aiden:
Nem is tudom mikor aludtam utoljára ennyire pihentetően. Rég volt, annyi biztos. Most is békésen álmodom, nem tudom meddig, de finom illatokra és egy angyali hangra ébredek. Lassan nyitom ki szemeimet és kémlelek körbe. Ez Shiro hálószobája. Igen, emlékszem, ahogy ide jöttem hajnalban. Felülök és kicsit nyújtózkodom. Mosollyal az arcomon hallgatom a hangját, gyönyörűen énekel, egész nap tudnám hallgatni angyali énekét. Mennyire különös ez a srác, szexmunkásként dolgozik, de mégis egy angyal raboskodik benne.
Kimászom az ágyból és magamra aggatom a farmeromat. Kimegyek a konyhába és az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy Shiro táncol a rádióra. Gyönyörű a feneke, a csípője mozgása szinte megőrjít. Nem bírom sokáig, és mögé lépve a csípőjére fogok.
- Jó hangod van – duruzsolom negédesen a fülébe, mire megfordul, kezében fakanál és szó nélkül smárol le, amit én viszonzok. Egész bájos így. Mint egy férjét reggeli csókkal köszöntő feleség.
- Köszi. Itt eszel, vagy derogál a főztöm és hazamész? – vigyorodik el, én pedig rákontrázok.
- Attól függ, ehető a kaja, vagy sem…? – játszom a gyanakvót, pedig már a kaja illatától összefolyik a számban a nyálam.
- Szerintem az – vállat von és játszik velem. Tetszik.
- Akkor maradok – egyértelmű. Elvigyorodom és nyakába harapok, hogy érezze a törődést. Felnyög és a fakanállal csap a mellkasomra, de nevet. Igazán nagyon bájos ebben a harcias, édes feleség szerepben és ez engem egyáltalán nem zavar. Sajnos a munkám miatt kicsit megkeseredtem, örülök, ha valaki fényt, meleget csempészik a napjaimba. Ahogy elnézem őt arra gondolok, milyen lenne, ha megnősülnék? Egy szerető feleség várna így minden reggel és este, vacsorával, csókkal és jóízű kacagással. De Shiroról nem merek ilyeneket álmodozni, mert talán soha, soha nem kellenék neki. A kettőnk közti különbség túl sok… Rendőr és szexmunkás. Pedig állítólag a kurvákból lesznek a legjobb feleségek.
Leültet az asztalhoz és tálal, én pedig bár a jómodort, illemet betartom étkezésnél, most mégis úgy vetem rá magam a főztjére, mintha napok óta nem ettem volna. Látom, hogy jól mulat ezen, felkuncog, én meg nem győzöm dicsérni a szakácstudományát. Tényleg, fantasztikus. Meg tudnám szokni…
- Még el kell is mennem itthonról – gondolkodik, majd összeszedi a tányérokat a mosogatáshoz.
- Ugye nem a SK-ba akarsz visszamenni. – félig kérdem félig pedig kijelentem. Sajnos a nyomozás során hallottam ezt a fajta rövidítést és jobb is így mondani, de látom, hogy meglepődik.
- Nem, mára szabadnapot kértem – motyogja.
- Akkor? – szakmai ártalom a kérdezősködés.
- A korházba – ez meglep, miért akar ő oda menni? Csak nem beteg???
- A korházba? Miért? – Tör fel belőlem a zsaru.
- Vámpír vagyok és valahonnan vért kell szerezzek, hanem téged csapollak le – válaszol gúnyosan, én pedig ezen felnevetek. Frappánsan kivágta magát a válasz alól, de úgy is ki fogom deríteni a titkait.
- Jól van, ha nem akarod, nem kell elmondanod, de elviszlek – nem fog ilyen könnyen szabadulni és ha belegebbedek, akkor is megtudok róla mindent. Elég meggyőző vagyok így felsóhajtva bólint.
-
Pár nap múlva egy megrendítő bejelentést kapunk. Mindig felér egy igazi lórúgással, amikor egy gyerek az áldozat. Ahogy kimegyünk a helyszínre, teljesen elsápadok, mert ez Shrio otthona is. Felszaladok az áldozat lakásához és a folyosón engedek kicsit csak fel, mert nem Shiro ajtaja van tárva nyitva. Nagyot nyelek és tájékozódom a helyszínen. Elszorul a szívem, de pókerarcot erőltetek magamra és bekopogtam Shirohoz.
- Aiden? – kérdi kissé meglepődve.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak meg akartam kérdezni, jól vagy-e?! – közben külsérelmi nyomokat keresek a testén.
- Én igen, miért kérded? – pislog rám értetlenül, de én csak ekkor nyugszom meg.
- Mert épp pár perce erőszakolták és gyilkolták meg a szomszédodban lakó kisfiút – mondom és elkerekednek a szemei, az ajtóba kapaszkodik és kifut az arcából a vér. Mögöttem a kollégák járkálnak felmérni a helyszínt. Az egyik odalép hozzánk.
- Ismerik egymást?
- Igen. Menj csak, én kikérdezem. – intek kollégámnak aki bólint és tovább megy.
Megfogom Shiro karját és betereltem a lakásába. Becsuktam az ajtót és leültettem a nappalijában. Vele szemben ültem le.
- Shiro, ez nagyon fontos. Mindent mondj el nekem. Észleltél az elmúlt egy órában bármi szokatlant?
- N-nem… Ki se dugtam az orromat… - motyogja, és én megértem.
- Nem is hallottál semmit?
- Nem… - néz rám őszintén és látom, hogy teljesen megrendült.
- Jól van. – leírom a kis füzetkémbe.
- És a… a tettes?
- Még nem kaptuk el, de a nyomában vagyunk. – válaszolom. – Közel állt hozzád a fiú?
- Nem… Néha beszélgettünk csak… Édes Istenem! – temeti arcát a kezeibe.
Tudom, hogy ez sok neki, röpke másfél hét alatt három halál, plusz az aggodalom a húga miatt.
- Nézd, Shiro. Mivel te vagy a szomszédja, az egyik, ezért számolnod kell azzal, hogy amíg a tettest el nem kapjuk… - nem engedi, hogy végig mondjam mert felpattan.
- GYANÚSÍTOTT VAGYOK?! – akad ki, jogosan.
- Vedd vissza a hangerőd, ülj le és hallgass végig. – mondom azzal a tipikus, tedd most rögtön, amit mondtam hangerőmmel és komolyságommal, így szó nélkül leül és elkussol, mert gondolom leesett neki, hogy én itt most nem csak egy kuncsaftja vagyok, nem az egyik szeretője, sem a barátja, hanem rendőr őrmester.
- Én nem vagyok gyilkos… - motyogja azért az orra alatt én pedig egy pillanatra lehunyom a szemem és nyugodtabban szólalok meg.
- Én nem is gyanúsítalak. – ettől kicsit lehiggad. – De ez az eljárás. És mivel érintett vagy egy másik ügyben, az SK-val, meleg, szexmunkás, felmerül a gyanú, hogy esetleg te lehettél.
- De nem voltam!!! – csattan fel, mire egy pillantással elnémítom.
- Tudom. De felmerül a gyanú, érted? Én segíteni akarok, ha hagyod. De ha elkezdesz pattogni, csak rontasz a dolgon, ahelyett, hogy tisztáznád magad.
Kicsit elgondolkodik, csendben, látom, hogy nagyon felzaklattam.
- Shiro, én tényleg hiszem, hogy ne te voltál. De fel kell készülnöd az eshetőségekre. És gondolom szeretnéd, ha inkább én csinálnám, mint egy vadidegen.
Erre már hallgat, megembereli magát én pedig büszkeséget érzek.
- Mit kell tennem? – kérdi és én bólintok.
- Légy elérhető a nap 24 órájában. Hagyd abba a munkát, amíg nem tisztázódik ez a nyomozás.
- De a…
- A húgod a kórházban, tudom, de nincs más választásod. Vagy szünetelteted a… munkád, vagy bajba kevered magad. – sóhajtok. – Shiro, figyelj rám. Beszélek a húgodat kezelő orvossal, kitalálunk valami alternatívát az elkövetkezendő időszakra.
- Honnan…? – pislog rám, majd felpattan, előrébb lép felém és tűzrózsák jelennek meg arcán a haragtól. – Te nyomoztál utánam???
- Sajnálom, rossz szokás. – pillantok félre egy másodpercre, majd ismét rá nézek.
- Miért? Miért történik mindez pont… velem?
Pár másodpercem van elkapni, mielőtt a padlóra esne az összecsukló lábaitól. Átkarolom és térdei alá nyúlva másik kezemmel felemelem a karjaimba. Fejét egyenruhámba temeti, kezével átkarolja a nyakam. Pár lépéssel a kanapéhoz viszem és lefektetem rá, akár egy gyengéd szerető. Aztán kimegyek a konyhába, töltök egy pohár vizet és visszamegyek hozzá. Átnyújtom a vizet, ő pedig lassan kortyolgatni kezdi. Mellé guggolok és kezem arcára teszem. Belázasodott.
- Shiro? Nincs semmi baj, hallod? Ne ess most depresszióba, hanem segíts. Segíts elkapni a gyilkosát. Biztos hallottál vagy láttál valami szokatlant, amire nem emlékszel. Kérlek, gondolkodj. Segíts elkapni a tettest és tisztázni magad.
Rám néz, bólint és gondolkodni próbál. Hosszú percek telnek el, mire felcsillan a szeme.
- Én… láttam…
- Igen? Mit láttál? – húzódom közelebb.
- Láttam egy férfit… Amikor az ablakot takarítottam… Vörös haja volt, azért néztem meg, mert összeütközött az egyik fölöttem lakó idős nénivel… És elfutott…
- Hogy nézett ki ez a vörös hajú férfi?
- Fekete ruha volt rajta… És egy hosszú ballonkabát. Mintha… takart volna valamit… - látom, hogy erőlködik én pedig hallatlanul büszke vagyok rá.
- Felismernéd, ha újra látnád?
- Nem hiszem… - néz elkeseredetten, én pedig kezem a kezére teszem.
- Nem baj. Ügyes voltál. Most vissza kell mennem, szólni a kollégáimnak.
- Visszajössz?! – szinte könyörög, én pedig bólintok. Nem akarok őt így itt hagyni.
Kimegyek és leadom az információt a kollégáknak, akik a tettes nyomába erednek. Sok még a teendő, de nem akarom csak így itt hagyni Shirot. Mégis, mivel volt képes így elcsavarni a fejemet?
A helyszínelők mindent felkapartak, amit kellett, nekem és Borisnak terepre kellett mennünk és üldözőbe vennünk a férfit, mert kis szerencsénk van, az öregasszony, akivel összeütközött, kleptomániás volt, ellopta a tárcáját. Majdnem vigyorogva vezettem a kocsit a gyilkos házához, hogy aztán letartóztassam.
Mire elszabadulok, megint hajnal van, megígértem, hogy visszamegyek, és elmegyek a leragasztott ajtó előtt. A szívem is belesajdul, de csak Shiro ajtajához megyek. Bekopogok és az ajtó feltárul, Shirot pillantom meg a halvány fényben, arca könnyáztatta, szemei vörösek a sírástól. Szó nélkül lépek be, lábammal belököm az ajtót, hogy az némán bezáródjon mögöttünk. Karjaimba zárom és magamhoz szorítom, hogy érezze, itt vagyok. Testét rázni kezdi a halk sírás, én pedig adok a fejére egy puszit, államat feje búbjára teszem és behunyva a szemeim ölelem tovább a remegő testet. Finoman megsimogatom a hátát. Nyílván már hallotta a hírekből, hogy elkaptuk a tettest, egy pedofil volt, méghozzá a gyerek zongoratanára. Azt sem tudom, miért vagyok vele ilyen gyengéd, vagy miért bújik így hozzám, mikor csak egy vendég vagyok neki, de ilyen rövid idő alatt képes volt teljesen elcsavarni a fejem. Hamarosan összeszedi magát és elenged.
- Én… ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém… - szabadkozik, én pedig megértően nézek rá.
- Sok mindenen mentél keresztül rövid idő alatt. Természetes, hogy az idegeidet megviselte.
- Aiden, ez nekem… Nekem nagyon sok…
- Tudom. De nem adhatod fel.
- Annyira elfáradtam… Idegileg… - fordít hátat nekem az ablakhoz lépve és a felkelő napot figyeli a horizonton.
Pár lépéssel mögé kerülök és kezeimmel hátulról ölelem át, Ő pedig belesimul az ölelésembe.
- Ki vagy te, Aiden Holmqvist? – tesz fel egy fura kérdést.
- Hogy érted? – ráncolom homlokom.
- Nem vagy valódi, ugye? Csak a képzeletem szüleménye… Ilyen ember, mint te… Nem létezhet…
- Valóságos vagyok, de valamit én sem értek.
- Éspedig? – fordítja kicsit hátra a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
- Hogy voltál képes ennyire a hatalmadba keríteni? – szám sarkában fáradt mosoly bujkál.
Elmosolyodik és megkönnyebbülten felnevet. Anélkül, hogy megfordulna, fenekével ágyékomhoz dörgölőzik.
- Akarlak, Aiden… Csináld velem itt… Az ablaknál… Látni akarom közben a hajnalt…
Furcsa kívánság, de mivel senki nem láthat minket onnan lentről, sőt a környező épületekből sem, megteszem a kérését. A nyakába csókolok, míg ő letolja a nadrágját a bokájáig, kecsesen kilép belőle és lábfejével arrébb emeli. Kezemmel kigombolom a farmerom, lehúzom a cipzárt és kiszabadítva a férfiasságom, felhúzok rá egy gumit. Kezeivel az ablakkeretnek támaszkodik, pucsít és várja, hogy a magamévá tegyem. Mert most nem csak szexelni akar, tisztán érzem, hogy nekem akarja adni magát, mintha arra kérne, a szüzességét vegyem el. Talán egy kicsit így is van. Ám én nem hatolok belé azonnal, kezemmel simogatom a fenekét, combját, majd leguggolok és számmal is csókolgatom a bőrét. Felsóhajt, ahogy ajkaimmal forró csókokat lehelek combjaira, félgömbjeire, ám itt még nem ér véget a kényeztetés, kezeimmel széthúzom farpofáit és nyelvemmel csókolgatom, lazítom el bejáratát. Felnyög és még jobban kitolja magát, egyik kezemmel pedig a lába alatt átnyúlok és ujjaim a farkára kulcsolom. A felkelő nap fénye aranyszínben világít meg minket, én pedig ahogy ellazítom, nem bírok tovább várni. Felegyenesedem, farkam a záróizomhoz igazítom és egy határozott, de finom lökéssel a testébe hatolok. Felnyögök a forró hús ölelésére, számmal a nyakát csókolom, majd aprót lökök rajta. Felnyikkan, de jólesően sóhajtozik és megvonaglik.
Csodálatos látvány a hajnali pírben, látványa mélyen az agyamba vésődik. Akarom őt, mozogni kezdek benne. Eleinte lassan, majd egyre erőteljesebben. Sóhajai kéjes nyögdécselésbe fulladnak, ahogy a napot nézi, hunyorgó, vágytól ködös szemmel. Kezemmel farkára simítok, amiről megvonaglik a teste.
- Kérlek!... – kiáltja eufórikusan, én pedig kezemmel izgatom elöl, hátulról pedig dolgozom. Mikor a csúcsra érünk, egy elégedett morgás tör fel belőlem, ő pedig kapaszkodva liheg, kezemen érzem, ahogy végigfolyik nedve.
- Mit teszel velem? – lihegem a fülébe. – Teljesen elveszed az eszem, megőrjítesz.
Shiro:
Az egyik társaodalép hozzánk.
- Ismeritek egymást?
- Igen. Menj csak, én kikérdezem – inti el, majd, egy bólintással távozik is.
Aiden megfogja a karom és beterelget a lakásba. Az ajtót becsukja és leültet a nappaliban, majd velem szemben foglal helyet ő is.
- Shiro, ez nagyon fontos. Mindent mondj el nekem. Észleltél az elmúlt egy órában bármi szokatlant?
- N-nem... Ki se dugtam az orromat... – motyogom nehezen, alig jön ki hang a torkomon. Úgy érzem valami hatalmas csomó zárja el a légcsövem is.
- Nem is hallottál semmit?
- Nem... – nézek rá sokkoltan.
- Jól van – ír le valamit a füzetébe.
- És a... a tettes?
- Még nem kaptuk el, de nyomában vagyunk. Közel állt hozzád a fiú?
- Nem... Néha beszélgettünk csak... Édes Istenem! – tenyerembe temetem arcom.
- Nézd, Shiro. Mivel te vagy a szomszédja, az egyik, ezért számolnod kell azzal, hogy amíg a tettest el nem kapjuk... – felpattanok.
- GYANÚSÍTOTT VAGYOK?! – akadok ki kissé.
- Vedd vissza a hangerőd, ülj le és hallgass végig – mondja komolyan. Most az igazi rendőr énjével találom szemben magam.
-Én nem vagyok gyilkos... – motyogom.
- Én nem is gyanúsítalak – mondja nyugodtan. Valahogy rám is átragad, kissé lehiggadok. – De ez az eljárás. És mivel ériztett vagy egy másik ügyben, az SK-val, meleg, szexmunkás, felmerül a gyanú, hogy esetleg te lehettél.
- De nem én voltam!! – csattanok fel, de ő egy pillantásával némít el.
- Tudom. De felmerül a gyanú, érted? Én segíteni akarok, ha hagyod. De ha elkezdesz pattogni, csak rontasz a dolgon, ahelyett, hogy tisztáznád magad.
Igaza van, a fenébe is. Kicsit elgondolkosom. Tiszta ideg vagyok, most másra sem lenne szükségem, minthogy mégvalaki meghaljon a közelemben. Grr... még gondolni is rossz ilyenre. Feszült vagyok.
- Shiro, én tényleg hiszem, hogy nem te voltál. De fel kell készülnöd az eshetőségekre. És gondolom, szeretnéd, ha inkább én csinálnám, mint egy vadidegen.
Na jó, kicsit megemberelem magam.
- Mit kell tennem? – kérdi, mire helyeslően bólint.
- Légy elérhető a nap huszonnégy órájában. Hagyd abba a munkát, amíg nem tisztázódik ez a nyomozás.
- De a...
- A húgod korházban, tudom, de nincs más választásod. Vagy szünetelteted a... munkád, vagy bajba kevered magad – sóhajt fel. – Shiro, figyelj rám! Beszélek a húgodat kezelő orvossal, kitalálunk valami alternatívát az elkövetkezendő időszakra.
Várjunk csak...
- Honnan...? – pislogok rá, s felpattanok. Előre lépek, érzem, ahogy ég az arcom a dühtől. – Te nyomoztál utánam?!
- Sajnálom, rossz szokás – pillant félre, majd ismét rám.
- Miért? Miért történik mindez pont... velem?
Érzem, ahogy teljesen elgyengülök. Szerencsém, hogy Aiden időben kap el, mielőtt a padlóra esnék. Átkarol, majd felvesz a karjaiba. Mérhetetlen biztonságérzet önt el. A kanapéra fektet lassan, majd kilép a konyhába, hoz egy pohár vizet, amit készségesen fogadok el és lassan kortyolgatni kezdem. Mellém guggol és az arcomra simitja a kezét. De jó hideg...
- Shiro? Nincs semmi baj, hallod? Ne ess most depresszióba, hanem segíts. Segíts elkapni a gyilkosát. Biztos hallottál vagy láttál valami szokatlant, amire nem emlékszel. Kérlek, gondolkodj. Segíts elkapni a tettest és tisztázni magad.
Rá emelem pillantásom, bólintok. Ugyan nem láttam semmi különöset... vagy talán... Igen, biztos ő lesz!
- Én... láttam...
- Igen? Mit láttál? – húzódik közelebb.
- Láttam egy férfit... Amikor az ablakot takarítottam... Vörös haja volt, azért néztem meg, mert összeütközött az egyik fölöttem lakó idős nénivel... és elfutott...
- Hogy nézett ki ez a vörös hajú férfi?
- Fekete ruha volt rajta... és egy hosszú ballonkabát. Mintha... takart volna valamit... – Próbálok rá visszaemlékezni, de nem nagyon megy.
- Felismernéd, ha újra látnád?
- Nem hiszem... – nézek rá elkeseredetten, ő pedig megfogja a kezem.
- Nem baj. Ügyes voltál. Most vissza kell mennem, szólni a kollégáimnak.
- Visszajössz?! – kérem szinte esdeklődve, mire bólint, majd távozik.
Hirtelen magány fog el, nem az a szokásos egyedüllét érzet, hanem keserűség. Olyan egyedül vagyok mindig, soha senkinek nem kellek. Egyedül a húgom miatt vagyok képes felébredni reggelente és szembenézni az elkövetkezendő napokkal. Nem is veszem észre, mikor kezdtem el sírni. Ekkorára nőttem és még mindig sírok, mint egy csecsemő.
Mikor kicsit sikerült visszavennem magamból, bekapcsolom a híreket, hátha kiderül valami. Nem tudom, már mióta nézem, de egyszercsak felbukkanaz a hír is a tv-ben. Elkapták a tettest. Hála minden szentnek. Az a mocskos gyilkos! Hogy volt képes ezt tenni egy gyerekkel? Istenem, szegény kölyök, ő volt az aki jókedvet varázsolt ebbe a szürke lakóházba. Ismét sírhatnékom támad.
Hajnal lehet, mikor kopognak.
Aiden szó nélkül lép be, ahogy kinyitom a bejáratot, s ő lábbal löki be. Hallkan kattan a zár. Átölel, magához szorít. Hirtelen tőr rám ismét minden feszültség, s karjai szorításában, remegve kezdek zokogásba. Ő nyugtat, szorít, kapok egy puszit is a fejemre, s tenyere lassan simogatja hátam. Bújok hozzá, mintha ő lenne az egyetlen mentsváram ebben a szürke világban. Talán valahol így is van. Azonban észreveszem magam, s inkább összeszedem minden gongolatom normálisan. Elengedem.
- Én... ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém... – mentegetőzöm, ő meg megértően pillant rám.
- Sok mindenen mentél keresztül rövid idő alatt. Természetes, hogy az idegeidet megviselte.
- Aiden, ez nekem... Nekem nagyon sok...
- Tudom. De nem adhatod fel.
- Annyira elfáradtam... Idegileg... –lépek az ablak felé, hátat fordítva neki. Épp kel a nap. Hihetetlen, hogy éjjel semmit sem aludtam.
Hallom halk lépteit, s ahogy karjai átölelik drekam, hátamat mellkasának simítom, beledőlve ölelésébe.
- Ki vagy te, Aiden Holmqvist? – teszek fel egy fura kérdést. Igazán tudni akarom.
- Hogy érted?
- Nem vagy valódi, ugye? Csak a képzeletem szüleménye... Ilyen ember, mint te... Nem létezhet...
- Valóságos vagyok, de valamit én sem értek.
- Éspedig? – fordítom olfalra a fejem, hogy szemébe tudjak nézni.
- Hogy voltál képes ennyire a hatalmadba keríteni? – húzza félmosolyra ajkait. Muszáj elmosolyodnom, mahd megkönnyebbülten nevetek fel. Ágyékának dörgölöm fenekem.
- Akarlak, Aiden... Csináld velem itt... Az ablaknál... Látni akarom közben a hajnalt...
Beleegyezésként veszem, ahogy nyakamba csókol. Anadrágom letolom magamról, majd kilépek belőle, s lábammal arrébbemelem. Most nem igényleg semmi gyengédséget, csak... csak kell a farka. Ennyi.
Az ablakkeretnek támaszkodom, s pucsítva várom őt magamba. Elvehet tőlem most bármit, készségesen állok rendelkezésére. Talán valami olyasmire számítok, hogy egyből belémvágja magát, s akkor eltűnnek fejemből ezek a fura gondolatok róla, azonban nem ez történik. Tudom, hogy ő sem tenné ezt. Valami különös biztonságérzet árad belőle, az ember úgy érzi semmi baja sem lehet a közelében.
Tenyere fenekemre simul, majd combjaimra, végül ajkait érzem meg testemen, ahoy apró csókokat szór szét alfelemen, majd nyelve jut el legszemérmesebb részemig. Felnyögve tolom ki magam jobban. Ahh... ez valami isteni érzés... Aiden a lábam alatt nyúl át, s ujjai merevedésemre kulcsolódnak.
Nem sok idő kell, hogy ellazuljon testem, s ő felegyenesedve igazítja magát hozzám, majd egy lökéssel testembe hatol. Nyögése, apró csókjai nyakamnál megszédítenek. Aprót lök, mire felnyikkanok. Jóleső sóhajok hagyják el ajkaim, s megvonaglom.
Minden lökés felér egy taszítással a gyönyőr mélysége felé, szinte azt kívánom, hogy bárcsak megállna az idő körülöttünk, s sose fáradnánk el ebben a kínzóan édes játékban. Kéjes sóhajok, nyögések szöknek ki számból, s nem tudom visszatartani őket, de nem is akarom. A felkelő nap fénye szinte megvakít, ahogy az élvezet is. Ahogy Aiden ujjai férfiasságomra siklanak, megvonaglik testem.
- Kérlek...! – kiáltom, szinte elvesztve önmagam, ő pedig készségesen ölel magához hátulról, s minent megtesz, hogy a csúcsra juttasson.
A beteljesüléssel együtt valami különös melegség árad szét mellkasomban. Pihegve hallgatom elégedett morgását. Ahm, ez olyan pasis dolog, ami én imádok.
- Mit teszel vele? – piheg fülembe. – Teljesen elveszed az eszem, megőrjítesz.
Szavai hatására önfeledten nevetem el magam. Majd kuncogva húzódom kicsit el, hogy megforduljak, de nem sokáig, mert hozzásimul testéhez.
- Folytassuk a hálóban – hajolok füléhez, s megrágcsálom kicsit, mire felnyög. Elégedetten vigyorgok ezen.
Az egyik lábam derekára kulcsolom, s apróbbat nyögök, ahogy lankadatlan vágyink összeérnek. Mintha olyan könnyű lennék, felkap az ölébe. Automatikusan kulcsolom másik lábam is derekára, s karjaim nyakára. Úgy visz be a hálóba, mint valami dobozt, költözés után, s lehajít az ágyra. Pár másodperc múlva már ismét egymásbafeledkezve olvad eggyé a testünk, s meztelen bőrét kidiszítem kissé körmeimmel, de ahogy látom ez nem fáj neki, sőt élvezi. Azt sem tudom, hogy volt-e egyáltalán ruha rajtunk, az biztos, hogy már nincs semmi, ami egymáshoz simuló bőrünk közé állna.
Fogalmam nincs hányadik mnet után érzem úgy, hogy már lassan ideje lenne pihenni is. Utolsó kielégülésünk után ziháltan, nedvesen, izzadtan ölel magához, s én készségesen simulok testéhez, ahogy az utóbbi pár percben is, majd elnyom az álom. Mint akit fejbevertek úgy ér utol a sötét mámor.
Laposakat pislogva ásítok egyet, s fordulnék másik oldalamra, de valami nem enged. Mindegy is, jó meleg, az a lényeg. Odabújok közelebb. Már alidnék vissza, mikor hirtelen zaj csapja meg fülem. Szinkronban egyszerre pattanunk fel az ágyból Aidennel, pedig nekem igazából semmi közöm hozzá, hogy az a szerencsétlenség mikor csipog, azonban megijedtem kissé a hangjától. Nyöszörögve mászom vissza az ágyra.
- Mennem kell – hallom még. Méltatlankodva nyikkanok fel, ahogy a fenekemre csap még. Szólnék valami cifrát, de rámdobja a takarót. Na, ezt tudom értékelni. Jó éjt! Bár már dél lehet... mindegy...
Kopognak. Nagy nehézségek árán sikerül magamratekernem a takarót, s kissé eligazítani kócos frizurám. Pilogok még párat, majd ajtót nyitok.
- Szia! – rikkant egy nálam két fejjel alacsonyabb személy.
- Hát, te ki vagy? – nézek értetlenül.
- Öhm... az új munkatársad... – tétovázik kissé. Hmm... a főnök ilyen alacsonyakat is dolgoztat.
- Nem vagy te túl... – gondolkozom el, hogy is mondjam, hogy ne sértsem meg. – Kicsi??
Dühösen villog rám melegbarna szemeivel. Oké, oké, értem én.
- Monica küldött, azt mondta, szendjelek össze téged és vigyelek a klubba – néz át derekamnál, be a lakásba. – Hűha, vad éjszakád lehetett – vigyorog.
- Semmi közöd hozzá – nézek rá gúnyosan. – Mondd meg a főnöknek, hogy kiveszek egy hét szabadtságot. Értetted? Ne Monicának, a főnöknek – mormogom még.
- Igen, megértettem. Hát, akkor szia!
Elszalad. Olyan kölyök még, tizenhatnak se nézném, ha nem tudnám, hogy a főnök mindig azon felüliekkel „dolgozik”.
- Hát, te meg így vársz az ajtóban? – hallok meg egy ismerős hangot. Elvigyorodom.
- Jobb dolgom nincs is – mondom irónikusan. – Nem dolgozol, szöszi? – lépek közelebb, s mellkasára simítom kezem.
- Csak itthagytam a kulcsaimat, a járőrautóval meg épp itt tértünk el.
Bólintok, hogy értem, s beengedem. Azonban, előbb ráakadok a kulcsra tekintetemmel, mint ő. Ellopom előle, s magasra tartom, int valami trófeát.
- Nem ezt keresed? – ingatom meg kissé, s az csilingelve nevet fel kezemben.
- Add csak ide – jön vigyorogva közelebb. Mikor nyúlna érte elhúzom az orra előtt.
Jól derülve kergetőzök vele, végül fel lettem kenve az ablakhoz, pont úgy, mint tegnap, csak épp most ruhában. Felsóhajtok, ahogy nyakamba csókol, de közben megkaparintja a kulcsokat is. Lenézek. Hoppá.
- A társad néz, zsarukám – kuncogok fel.
- Megyek, megyek – adja meg magát. Nem hisz nekem, hát majd fog, ha megemlítik neki.
- Mi lenne, ha este meglátogatnál? – húzom vissza az ajtóból. Ez az én birodalmam, innen csak akkor szabadulsz, ha engedem, hihi.
- Valószínűleg újabb lepedőakrobatika mutatványokat mutatnánk be a hálód falainak.
- Tetszik az ötlet – kuncogok fel. – Jól van, jól van, megengedem, hogy este átgyere hozzám – mosolygok rá győztesen. Lesmárol, majd megy is.
Hirtelen megint álmosság tőr rám, s visszafekszem kicsit. Hol a ta-ka-ró? Jah, rajtam. Ah, minegy. Pff... milyen jó lenne, ha megint abban a biztonságos ölelésében tudnék aludni. Mmmm... mikre nem gondolok?!
Aiden:
Felnevet és elhúzódik kuncogva, megfordul és hozzám simul.
- Folytassuk a hálóban – hajol fülemhez, s megrágcsál kicsit, mire felnyögök. Elégedetten vigyorog rajta.
Az egyik lábát átkulcsolja a derekamat, felnyög, ahogy összeér az ágyékunk. Ölbe kapom és a hálóba viszem. Ledobom az ágyra és már rajta is vagyok. Elmerülök a testében és a hátam a körmeivel felszántja.
A végkimerültségig hajszoljuk magunkat, zihálva, nedvesen az izzadtságtól ölelem magamhoz, ő pedig hozzám simul. Tetszik, hogy ennyire megbízik bennem. Hamarosan érzem, hogy légzése egyenletessé válik és elalszik. Én is követem a példáját.
Egy pihentető álom közepén járok, egy tóparton ücsörgök Shiroval, a fejem az ölében és csak pihenünk, de egy szörnyű csipogó hang kirángat az álomból és egyszerre pattanunk fel Shiroval, aki morogva bújik vissza az ágyba.
- Mennem kell – mondom és öltözni kezdek, felnyikkan, mikor a fenekére csapok egyet. Rádobom a takarót, amitől megnyugszik és visszaalszik.
A kocsiban veszem észre, hogy Shironál hagytam a kulcsom, így mondom Borisnak, ugorjunk be hozzád. Nem valami boldog, hogy egy prostival kavarok, de nem mondok neki semmit. Mikor felmegyek, elszalad mellettem egy kölyök, összevonom a szemöldököm, de minden rossz gondolat eltűnik a fejemből, amint meglátom Shirot.
- Hát, te meg így vársz az ajtóban
- Jobb dolgom nincs is – mondja. – Nem dolgozol, szöszi? – közelebb lép és a mellkasomra simítja a kezét.
- Csak itthagytam a kulcsaimat, a járőrautóval meg épp itt tértünk el.
Magyarázom, majd beenged. Keresem a szememmel a kulcsaim, de Shiro megelőz, ellopja előlem és a magasba tartja. Csak nem játszani akar?
- Nem ezt keresed? – rázza meg a kulcscsomót
- Add csak ide – megyek közelebb vigyorogva, de mikor nyúlnék érte, elkapja előlem. Kergetőzni kezdünk, végül elkapom a derekánál és felkenem az ablakra. Deja vu érzés a tegnap után, a nyakába csókolok és megszerzem a kulcsaimat. Meglepve veszi észre, hogy fondorlattal eltulajdonítottam tőle.
- A társad néz, zsarukám – kuncog, de én nem hiszek neki. Ugyan…
- Megyek, megyek – mondom és elengedve indulok az ajtó felé, de megállít.
- Mi lenne, ha este meglátogatnál? – húz vissza az ajtóból.
- Valószínűleg újabb lepedőakrobatika mutatványokat mutatnánk be a hálód falainak. – válaszolom vigyorogva.
- Tetszik az ötlet – kuncog fel. – Jól van, jól van, megengedem, hogy este át gyere hozzám – mosolyog rám győztesen. Lesmárolom és elmegyek.
Az őrsön persze megkapom, hogy egy prostival kavarok és eleinte általános utálatnak örvendek, hogy mi az, hogy én egy prostit dugok, de senkinek semmi köze ahhoz, hogy én Shirot akarom! Gőzerővel dolgozom a nap folyamán, bűnözők után szaladgálok, letartóztatom őket, és a műszakom végén átöltözöm. Pár kollégám kerül, furán néznek rám, de nem érdekelnek. Nagyon éhes vagyok, így megállok út közben egy kifőzdénél. Olasz kaját veszek és felmegyek Shiro lakására. Kopogok, mire ajtót nyit, egy szál törülközőben. Megcsapja az orrom az illata, finom és meg akarom kóstolni. Azonnal le is smárolom és becsukom magam mögött az ajtót. Egy fullasztó csók után lihegve szimatol a levegőbe.
- Minek van ilyen finom illata?
- Gondoltam hozok vacsit az éjszaka előtt.
- Nagyon jól gondoltad. – vigyorog és a konyhába vezet. Feltálaljuk a spagettit és jóízűen falatozok.
- Igazad volt, tényleg nézett a társam… - morgok. – Egész nap a kapitányságon hallgathattam, hogy kurvához járok… mármint, ezt mondták, de engem nem érdekel. Mondhat bárki bármit.
- Ez édes…
- Tényleg, hogyhogy itthon vagy?
- kivettem egy hét szabadságot.
- Az jó! Figyelj csak? Mi lenne, ha én is kivennék egy kis szabadságot és eljönnél velem egy kicsit pihenni
- Veled? – néz rám értetlenül. – Hova?
- Apámnak van egy háza vidéken, a hegyekben. Gyönyörű faház, egy tópart mellett. Mit szólnál, ha ott töltenénk a hetet?
- Csak mi ketten?
- Csak mi ketten. – bólintok és figyelem.
- Ez… Ez nagyszerű lenne, de… Mi lesz a húgommal?
- Majd beszélhettek telefonon. Ha nem érzed ott jól magad, hazahozlak, ígérem.
- Ez… Ez csodás! Rendben! Mikor megyünk? – csillannak fel a szemei én meg elmosolyodom.
- Mit szólnál, ha holnap délután mennénk? Addig beszólok, hogy nem megyek, összepakolunk és kimegyünk.
Befejezzük a vacsorát, majd Shiro gyorsan elmosogat, de nem bírom ki, hogy ne érintsem meg. Odalépek mögé és a nyakába csókolok, kezeimmel a csípőjére simítok és megszabadítom a törülközőtől, így meztelenül áll előttem, nekem háttal. Csókokkal borítom be a nyakát, vállait, karjait, hátát, lapockáját, gerince vonalát, jóleső sóhajokat csalva ki belőle. Kezeimmel testét simogatom és izgatom, lenyúlok a nadrágomhoz és letolom annyira, hogy a férfiasságom szabad legyen, feneke vágatába simítom lüktető tagom. Felnyög és igencsak beindult, elzárja a vizet és megfordulva az ajkaimra tapad. Aztán csak letérdel, kezeivel a farkamra simít és végignyal rajta. Jólesően felsóhajtok és kezeimmel megtámaszkodom a mosogatón. Fantasztikus, amit a srác a nyelvével művel a farkamon, mintha egy szonettet játszana rajta. Elakad a lélegzetem, amikor a szájába vesz és szopogat. Makkom szívogatja, puszilgatja, nyalogatja én pedig csillagokat látok attól, amit művel velem. hangosan felnyögök, ahogy a csúcsra juttat és lihegve dőlök a pultnak. De nem hagy nekem pihenőt, a szoba felé akar húzni. Követem, de ahogy leterítem az ágyra, viszonozni akarom az előbbi gyönyöröket. Bár én nem vagyok olyan gyakorlott, de ajkaimmal kényeztetni kezdem a vágyát, kéjjesen sóhajtozik és megvonaglik az érzéstől. Addig szopogatom, míg el nem élvez. Mosolyogva megtörlöm a szám, felsiklok hozzá és lesmárolom. Lábait derekam köré fonja, de én lefejtem magamról és négykézlábra fordítom. Felhúzok egy óvszert és odaigazítva bejáratához, elmerülök a testében. Csillagokat látok a gyönyörtől, ez minden, amire vágyom. Shiroban lenni.
- Ahh… Shiro?...
- Hmm?... – nyög és a lepedőt markolássza.
- Tudod, olyan érzésem van… mintha… mindig is ide tartoztam volna… Ahogy benned vagyok… Fura… - nyögöm és mozogni kezdek, nem is gyengén.
Addig dolgozom, míg el nem élvezünk, majdhogynem egyszerre. Imádom a testét és még számtalanszor kiélvezem az éjszaka. A hajnal egymás karjaiban talál meg minket, én gyakran felriadok, de mindig szorosabbra fonom a karjaim Shiro körül, aki békésen szuszog az ölelésembe bújva.
Reggel én kelek korábban, de nem akarok kimászni az ágyból. Ki akarom élvezni ezt a pillanatot, noha tudom, hogy most napokig élvezhetem még. Mondjuk azt nem tudom, hogy fizetnem kell-e érte, de ha igen, akkor sem bánom. Ha ingem gatyám rámegy erre a kapcsolatra, még az is megéri.
Shiro mocorogni kezd, mire finom csókot lehelek a nyakába ő pedig felkuncog.
- Máris reggel van?
- Túl korán, nem?
- Hány óra?
- Fél kilenc. Aludhatsz még. – cirógatom meg az oldalát.
- Mmmh… Nem akarok… Ki akarom élvezni, hogy itt vagy… - mosolyog csukott szemmel. – Imádom, ahogy a karjaidban tartasz.
- Akkor már ketten vagyunk. – mosolyodom el én is.
- Ha reggeliztünk, összepakolok… Bemegyek a húgomhoz. A kórházban találkozunk?
- Nekem megfelel. Onnan indulhatunk. – elmosolyodom.
- Aidan?
- Hm?
- Gyere belém.
- Nem volt elég a tegnap? – harapom meg finoman fülét ő meg vigyorog.
- De igen, de érezni akarlak. Nem kell mozognod, csak tedd be…
- Éjszaka is benned voltam, amikor elaludtál.
- Ühüm. Mert szeretem.
Kicsit elgondolkodtat, hogy azt is szereti-e ha más van benne, mikor elalszik, de elhessegetem a gondolatot a fejemből. Teljesítem a kívánságát és hátulról hozzá simulok, egy finom mozdulattal pedig belécsusszanok. Felsóhajt és dorombol, mint egy cica. Ez szöget üt a fejemben.
- Vannak játékszereid? – kérdem hírtelen, ahogy simogatom a testét.
- Hm? Vannak… Miért?
- Ha akarsz, hozhatsz párat a nyaralásunkra… Csak egy kis élvezet. Mit gondolsz?
- Hogy te vagy a legjobb. – nevet fel és kapok egy forró csókot, amit viszonzok.
Furcsa, de tényleg olyan, mintha egy szerelmes pár lennénk. Mondjuk sosem leszünk, de jó érzés vele lenni. Olyan, mintha tartoznék valakihez. Még akkor is ha tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen férfi az életében.
Reggeli után beviszem a kórházba, a bőröndje már a csomagtartómban van, én haza szaladok és összepakolok egy egész bőröndöt én is, visszamegyek a kórházba és délután háromkor el is tudunk indulni. Az út négy óráig tart, fel a hegyekbe. De megéri utazni, ugyanis csodás táj tárul az ember szeme elé. Egy csodás faház előtt parkolok le, ami egy gyönyörű tó partján fekszik, körülvéve fenyőfákkal.
Shiro kiszáll és szinte ámul a hely szépségén, míg én kiveszem a cuccokat a csomagtartóból.
- Hűűűű… ez meseszép! – kiált fel, én meg mosolygom. Odalépek mögé és átölelem.
- Igen, meseszép. És mostantól egy hétig a mienk.
- Gyönyörű! A víz milyen?
- Nyugodtan fürödhetsz benne, a víz mindig meleg, látod, ahogy ott gőzölög? Ez termál tó, a földből meleg, vulkanikus gőz jön.
- Nahát!!! – csodálkozik és én vállonveregetem magam gondolatban, hogy elhoztam.
- Gyere, vigyük be a csomagokat.
Elindulok befelé, viszem a bőröndöket, kinyitom a verandán a bejárati ajtót és belépek a gyönyörűen berendezett faházba.
- Ez itt a nappali, az a konyha, ott meg a fürdő. Az emeleten van két hálószoba és egy fürdőszoba. Mindjárt felkapcsolom a generátort, estére lesz meleg víz. A tűzhely fával működik, itt nincs gáz, ilyen messzire nem hozzák el, de telefonálni tudsz, mert van hálózat. A tv is működik. – magyarázom.
- Szuper! – boldogan megy körbe a házon, én pedig körbenézek.
Megrohannak gyermekkorom emlékei, kicsit elmosolyodom és akkor eszmélek fel, mikor két kar fonódik a nyakam köré.
- Örülök, hogy elhívtál.
- Örülök, hogy eljöttél.
Adok neki egy csókot, majd a bőröndöket felcipelem a lépcsőn.
Shiro:
Megfürdök, mielőtt átjönne. Egy törülközőt csavarok derekamra, úgy megyek ajtót nyitni, mikor kopognak. A szöszi áll előttem teljes valójában. Hmm... szívdöglesztő, mint mindig. Lesmárol, s becsukja maga mögött az ajtót. Megcsap az illata... várjuk, ez nem is az övé... Lihegve szakadunk el egymástól, s jobban a levegőbe szimatolok.
- Minek van ilyen finom illata?
- Gondoltam, hozok vacsit az éjszaka előtt.
- Nagyon jól gondoltad – vigyorgok rá és a konyhába vezetem, ahol az említett olasz kaját feltálaljuk, s kezdünk is enni.
- Igazad volt, tényleg nézett a társam... – mormog. Na, látod, szöszi, hogy nem csak viccelődtem?! – Egész nap a kapitányságon hallgathattam, hogy kurvához járok... mármint, ezt mondták, de engem nem érdekel. Mondhat bárki bármit.
- Ez édes...
- Tényleg, hogyhogy itthon vagy?
- Kivettem egy hét szabadságot.
- Az jó! Figyelj csak!?Mi lenne, ha én is kivennék egy kis szabadságot és eljönnél velem egy kicsit pihenni.
- Veled? – nézek rá értetlenül. – Hova?
- Apámnak van egy háza vidéken, a hegyekben. Gyönyörű faház, egy tópart mellett. Mit szólnál, ha ott töltenénk a hetet?
- Csak mi ketten?
- Csak mi ketten – bólint.
- Ez... Ez nagyszerű lenne, de... Mi lesz a húgommal?
- Majd veszélhettek telefonon. Ha nem érzed jól magad, hazahozlak, ígérem.
- Ez... Ez csodás! Rendben! Mikor megyünk? – csillannak fel szemeim, mire elmosolyodik lelkesedésemen.
- Mit szólnál, ha holnap délután mennénk? Akkor beszólok, hogy nem megyek, összepakolunk és kimegyünk.
A vacsora befejeztével nekiállok elmosogani, azonban nem hagynak dolgozni. Két tenyér simul csípőmre, és egy finom, puha ajak a nyakamra. Egy szempillantás alatt szabadítanak meg ügyes kezei a derekamon lévő törülközőtől, így meztelenül, háttal állok „zaklatómnak”. Bódító csókjai végigjárják nyakam, vállaim, karjaim, hátam, lapockáim, s gerincem vonalát. Jóleső sóhajok szöknek ki számból, ezzel is bátorítva őt. Keze testemet simogatja, majd pár perc múlva valami keményet, és forrót érzek meg hátsómnál. Áh, kell nekem ez a pasi! Felnyögök. Akarom érezni az ízét! El is zárom a vizet, hogy azzal ne kelljen törődni, majd megfordulok karjaiban és ajkaira tapasztom sajátomat.
Letérdelek elé és rásimítom ujjaim farkára, majd végignyalok a lüktető keménységén. Kezével megtámaszkodva jólesően sóhajt fel, s én úgy szopom, nyalom, szívom, ahogy még soha senkit. Hangos nyögése, ahogy a csúcsra ér, csak olaj a tűzre. Nem is hagyom, hogy sokat lihegjen a pultnak dőlve, a szova felé húzom.
Követ, mint egy kisangyal. Gyere csak, gyere, te szexis rendőrbácsi!
A hálóban ledönt az ágyra, s most ő akar kényeztetni. Nincs is ellenemre. Kéjesen sóhajtozom, s vonaglom, ahogy puha, meleg, nedves ajkai a merevedésemre zárulnak. Addig foltassa „kínzását”, míg elélvezek. Ködösen látom, ahogy mosolyogva törli meg száját, majd felsiklik hozzám, s lesmárol. Dereka köré kulcsolom lábaim, de lefejti magáról, s négykézlábra fordít. Ez valami fétis nála, hihi. Még felhúz egy óvszert, majd hozzámigazodva elmerül testemben. Ahm... ez valami mennyei, pokolian forró...
- Ahh... Shiro...
- Hmm...? – nyögök a lepedőt markolászva.
- Tudod, olyan érzésem van... mintha... mindig is ide tartoztam volna... Ahogy benned vagyok... Fura... – nyögi, s mozogni kezd. Igen, érzem én is, mintha teljesen kitőltene bennem minden űrt, egyszerűen nem tudok mégis betelni vele.
Szinte nem is tudom, hogy mikor nyomott el az álom, reggel viszont mocorogva kezdek ébredezni karjaiba. Kapok egy finom csókocskát nyakamba, mire felkuncogok.
- Máris reggel van?
- Túl korán, nem?
- Hány óra?
- Fél kilenc. Aludhatsz még – cirógatja meg oldalam.
- Mmmh... Nem akarok... Ki akarom élvezni, hogy itt vagy... – mosolyodom el még mindig csukott szemmel. – Imádom, ahogy a karjaidban tartasz. – Igen, itt mérhetetlen biztonságot és mégis gyengédséget érzek, melegséget.
- Akkor már ketten vagyunk – mosolyog vissza rám ő is.
- Ha reggelizünk, összepakolok... Bemegyek a húgomhoz. A korházban találkozunk?
- Nekem megfelel. Onnan indulhatunk – mosolyog ismét.
- Aidan?
- Hmm?
- Gyere belém.
- Nem volt elég a tegnap? – harap fülemre, én meg elvigyorodom.
- De igen, de érezni akarlak. Nem kell mozognod, csak tedd be... – ilyet se kértem még senkitől, mármint, hogy csak legyen bennem. De szeretem őt érzeni, valahogy úgy érzem teljes vagyok így.
- Éjszaka is benned voltam, amikor elaludtál.
- Ühüm. Mert szeretem.
Hátamhoz simul, s egy finom mozdulattal merül el testemben. Sóhajtva dorobolok neki, elégedetten.
- Vannak játékszereid? – kérdi hirtelen, ahogy testem simogatja.
- Hmm? Vannak... Miért?
- Ha akarsz, hozhatsz párat a nyaralásunkra... Csak egy kis élvezet. Mit gondolsz?
- Hogy te vagy a legjobb – nevetek fel, s ajkai után kapva csókolom meg őt. Viszonozza elsöprő szenvedéllyel csókom, és ezt én boldogan veszem tudomásul. Pillangók repdesnek a pocimban, te jó ég, ez a pasi még végül magábabolondít.
Reggeli után bepakoljuk a cuccaim, majd bevisz a korházba húgomhoz. Ő még hazamegy pakolni, majd vissza. Délután indulunk útnak, lenyűgöz a kilátás, ami a szemem elé tárul, még így, a kocsi ablakán keresztül is. Talán négy órát tart az út, de nagyon megéri, márcsak a kilátás miatt is.
Egy faház előtt parkolunk le. Csodaszép... egy tó partján áll, a napfény, ahogy visszatürköződik a vízből, a házra vetül, így ragyogva be annal egyik oldalát. A kis patak fenyőfa őrséget állított maga mellé, amiknek hegyes levelei figyelmeztetően zölden csillognak a nap fényénél.
Csak ámulok, még a levegő is sokkal tisztább itt, mint otthon. Aiden kiszedi a csomagtartóból a cuccokat.
- Hűűű... ez meseszép! – kiáltok fel vidáman, min csak mosolyog. Mögém lép és átölel.
- Igen, meseszép, és mostantól, egy hétig a mienk.
- Gyönyörű! A víz milyen?
- Nyugodtanfürdödhetsz benne, a víz mindig meleg, látod, ahogy ott gőzölög? Ez termál tó, a földből meleg, vulkanukus gőz jön.
- Nahát! – csodálkozom el ismét a tavacskán.
- Gyere, vigyük be a csomagokat.
Elindul befelé a bőröndökkel, s belépünk a szépen berendezett házikóba.
- Ez itt a nappali, az a konyha, ott meg a fürdő. Az emeleten van két hálószoba és egy fürdőszoba. Mindjárt felkapcsolom a generátort, esrére lesz meleg víz. A tűzhelt fával működik, itt nincs gáz, ilyen messze nem hozzák el, de telefonálni tudsz, mert van hálózat. A TV is működik – magyarázza.
- Szuper!
Boldogan megyek körbe, míg ő végigpillant a helységen. Elmosolyodik. Áhj, édes így. Közelebblépve hozzá, átkarolom a nyakát.
- Örülök, hogy elhívtál.
- Örülök, hogy eljöttél.
Csókkal pecsételi ez meg, ami ellen semmi kifogásom. Aztán, elszakadva egymástól, ő felcipeli a bőröndöket, én meg lenn nézek még körül. Szép a kilátás, talán sosem láttam szebbet élőben. Csinos kis függöny, hihi.
Kis tétován toporgás után, megyek Aiden után. Felmegyek, de összeütközünk a lépcsőnél. Megingok, de megtart.
- Azért, ne hozzd a frászt rám – kuncog fel. Karjai egyre szorosabbak magam körül. Nagy mosollyal ölelem át a nyakát.
- Csak nem aggódsz? – vigyorgom. Morog. – Ne morogj, mi vagy te? Kutya? – kuncogok fel és tarkójánál játszok hajával, mire érzem, hogy kicsit megborzong. Belemarkol fenekembe, én meg felnyögök. – Ez nem szép – nézek rá játékosan.
- Csak nincs ellenedre? – játszik velem, s nyakamhoz hajolva fúj bőrömre meleg levegőt. Egész testem libabőrös lesz. Főleg, mikor ajkait is megérzem falni nyakam bőrét.
- Ah... szabálytalanul játszol – sóhajtom fel.
- Csak nincs ellenedre? – incselkedik, megismételve előző mondatát.
- Dehogy – kuncogok rajta, s oldalra fordulva, megharapdálom a fülét, mire ő is belesóhajt nyakamba.
Csúnyán néz rám. Na, mi van? Nem tetszik, hogy kihasználom a gyengepontod? Blee... Nyújtom ki neki a nyelvem, s perverz vigyorát látva, felfogom, hogy ő győzött. Ráharap a nyelvemre finoman. Addig, míg így vagyunk, végignyalok szájpadlásán, majd húzódnék el, de nem enged. Lesmárol. Hát jó, ez sincs ellenemre.
- Megünnepeljük az ittlétünket? – duruzsolja szxisen fülembe, s nekem óriási erő kell ahhoz, hogy ellenálljak neki.
- Mindenképp – kacsintok rá. – De előbb együnk valamit, mert a pocim követelőzik – jelentem ki, s mintha egyetértene ezzel a hasam, úgy korog.
Jót nevetve bontakozunk ki egymás karjaiból, s az út közben beszerzett kaját is elfogyasszuk. Remélem majd van itt valahol egy kisbolt.
- Hmm... és mit fogunk itt csinálni? – gondolkozom el a villával a számba. Perverzen mosolyog. – A szexen kívül – nevetek fel.
- Nem tudom. Pihenni – von vállat.
- Mellettem azt is fogsz? – kérdem vigyorogva, s mivel befejeztem a kajám, s ahogy látom, ő is az övét, félretolom a tányérokat. Vigyorogva hajolok az asztalra, s kérek tőle egy szenvedéllyel fűtött csókot. Szinte ráhajolok az asztalra, s ő végigsimit gerincem vonalán, mire bepucsítok. Ajkait harapdálom. Lassan áll fel, csókunk meg sem szakítva, s derekamat átkarolva húz magához közelebb. Készségesen ölelem át a nyakát, s bújok karjaiba. Felemel, s ráültet az asztalra. Elvigyorodom. Elhajolova tőle, egy kisebb nyálcsík marad számon, amit lenyalva a lélektükreibe nézek. Szttárom lábaim, s végigsimítok testemen.
-Mit szólnál hozzá, ha én lennék a desszert? – suttogom érzékien, s lábaimmal magamhozhúzom derekát. Elködösülnek szemei a vágytól, érzem is kemény farkát az én merevedésemhez feszülni nadrágon keresztül.
- Ilyen ajánlatot tenni... – nyal végig ajkain. – Remélem, felkészültél – kuncog fel. – Amúgy is, egy comag óvszer van a táskáma, mit szólsz, ki fog tartani?
- Nem hiszem – kapok ajkai után vágyakozva. – Még szerencse, hogy én is gondolok ilyesmire. Nálam is van – vigyorgok gyűzedelmesen, kissé pihegve fullasztó csókja után.
- Akkor nem lesz okunk panaszra – hajol közelebb. – Éééés... hoztál játékokat? – kérdi azon a szexi, rekedt hangján, miközben nyakamat falja. Hátradöntöm a fejem, s beletúrok hajába, így ösztönözve arra, hogy folytassa. Sóhajaimtól terhes levegő ködösíti el mindkettőnk elméjét.
- Hoztam – nyögöm. – Aiden... – nyögöm elkínzottan.
- Na?
- Akarlak – nyúlok gatyájához, s szempillantás alatt tüntetek el róla minden ruhát, s magamról is.
Kéjesen nyögök, s vonaglok meg, ahogy egymáshozsimulnak merevedéseink.
- Egy kibaszott varázsló vagy – kuncog fel, s én nevetve karcolgatom körmeimmel mellkasát.
- Szó szerint – nyújtom ki a nyelvem, de most is ráharap, s forrón csókol meg.
Pár perc vagy óra után a padlón fekve simulunk össze, verejtékben, testnedvekben és kielégülésben fetrengve. Elvesztettem az időérzékem, de a homályból ítélve sötétedés lehet.
- Fázom – bújok hozzá szorosabban. Hiába van tavasz, itt mégiscsak hideg van a padlón feküdve, akármennyire is nyújt meleget biztonságos karjai.
- Jobb, ha lefekszünk – mondja, mire felhúzom a szemöldököm. – Aludni – teszi még hozzá, s lefejti magáról combom és karom, ami egyaránt át volt vetve rajta. Aztán felkel. – Jössz? – nyújtja felém kezét.
- Vegyél fel – csücsörítek édesen, s kinyújtom felé a karjaim. Felkap, s kisebb sikkantás után megkapaszkodom nyakában. Nevetve bújtatom arcom az övéhez, s karomra hajtva a fejem, érzem, ahogy haladunk a lépcsőn. Lassan karjaiban ér az álom.
Aiden:
Lefelé indulok a földszintre, de összeütközöm Shiroval, mire megbillen hátrafelé, én meg reflexből kapom el. Megtartom és karjaim teste köré fonom.
- Azért, ne hozd a frászt rám – kuncogok fel, mert tényleg megijeszt. Mosolyogva öleli át a nyakam.
- Csak nem aggódsz? – vigyorog, én meg morgok. – Ne morogj, mi vagy te? Kutya? – kuncog fel és játszik a hajammal, ebbe beleborzongok, megmarkolom a fenekét, ő pedig felnyög. – Ez nem szép – néz játékosan.
- Csak nincs ellenedre? – játszom, nyakához hajolok és ráfújok a bőrére. Érzem, ahogy libabőrös lesz, megcsókolom a csodás hattyúnyakat.
- Ah... Szabálytalanul játszol – sóhajt.
- Csak nincs ellenedre? – incselkedem, ismétlem önmagam.
- Dehogy – kuncog és oldalra fordulva megharapdálja a fülem, a gyengepontom, így felsóhajtok
Csúnyán nézek rá, de a kis szemtelen kinyújtja a nyelvét, mire ráharapok. Megnyerem a csatát és érzem a nyelvét a számban. Lesmárolom, neki pedig nincs ellenére.
- Megünnepeljük az ittlétünket? – duruzsolom a fülébe.
- Mindenképp – kacsint rám. – De előbb együnk valamit, mert a pocim követelőzik – jelenti ki, a hasa pedig korogni kezd.
Felnevetek és elengedem. Lent megkajálunk, majd a csendet ő töri meg.
- Hmm... és mit fogunk itt csinálni? – gondolkodik villával a szájában. elmosolyodom, ő pedig felnevet. – A szexen kívül.
- Nem tudom. Pihenni – vonok vállat.
- Mellettem azt is fogsz? – kérdi vigyorogva, majd félretolja a tányérokat, ráhajol az asztalra és én végigsimítok a gerincén. Forrón csókolózunk és átkarolva a derekát az ölembe húzom. Átöleli a nyakam, én meg az asztalra ültetem fel. Izgatón nézi a szemeimet, széttárja a lábait és végigsimít a testén.
- Mit szólnál hozzá, ha én lennék a desszert? – suttogja érzékien, a lábával a derekam magához húzza, ágyékunk összesimul. Már kő kemény vagyok.
- Ilyen ajánlatot tenni... – nyalom meg ajkaim– Remélem, felkészültél – kuncogok fel – Amúgy is, egy csomag óvszer van a táskámba, mit szólsz, ki fog tartani? – erősen kétlem.
- Nem hiszem – kap a szám után. – Még szerencse, hogy én is gondolok ilyesmire. Nálam is van – vigyorog győzedelmesen.
- Akkor nem lesz okunk panaszra – hajolok közelebb. – Éééés... hoztál játékokat? – kérdem szexin és a nyakát csókolgatom. Hátradönti a fejét, én pedig csókokkal borítom be, sóhajtozására teljesen elveszi az eszem.
- Hoztam – nyögi – Aiden...
- Na? – pillantok rá.
- Akarlak – nyúl gatyámhoz, csak pislogok, mire másodpercek alatt lehámozza rólunk a ruhákat.
- Egy kibaszott varázsló vagy – kuncogok fel, ő pedig nevetve karmolássza a mellkasomat.
- Szó szerint – nyújt nyelvet és most is ráharapok.
Miután kellőképpen kihancúroztuk magunkat, verejtékesen, kielégülve fekszünk a szőnyegen, Shiro hozzám bújik.
- Fázom – bújik hozzám szorosabban. Valóban hűvös van, mindjárt kimegyek és begyújtom a kazánt.
- Jobb, ha lefekszünk – mondom, ő pedig felhúzza a szemöldökét.– Aludni – teszem még hozzá, aztán lefejtem magamról a karját és a lábát, amivel eddig átölelt és felkelek. Felé nyújtom a kezem. – Jössz?
- Vegyél fel – csücsörít édesen, s kinyújtja felém a karjait. Felkapom, s kisebb sikkantás után megkapaszkodik a nyakamban. Az arcát az enyémhez simítja, karjára hajtja a fejét, én pedig cipelem felfelé a lépcsőn. Mire felérek, már békésen szuszog a karjaimban.
Finoman lefektetem az ágyra, lefejtem a nyakamról a karjait és egy meleg pléddel bebugyolálom őt. Magamra kapok egy köntöst és leszaladok a kazánhoz, begyújtok, hogy éjszakára jó meleg legyen és reggelre is. Utána visszamegyek és a zuhannyal most nem foglalkozom. Bebújok Shiro mellé és magamhoz ölelem. Átalszom az éjszakát, de reggel előbb ébredek fel. Óvatosan kimászom mellőle és elmegyek forró zuhanyt venni. Ez után köntösben szaladok le a konyhába reggelit készíteni. Palacsintát csinálok, kisütöm őket, narancslevet és kávét töltök, megterítek és várom, hogy Shiro lebotorkáljon. Hamarosan meg is érkezik, gyönyörű, ahogy a pokrócot, mint valami tógát, magára igazítva vonul le a lépcsőn és mezítláb lépdel kecses léptekkel hozzám. Átkarolom a derekát és reggeli csókot nyomok ajkaira. Gyönyörű a reggeli napfényben, ami beszűrődik az ablakon.
- Micsoda illatok… Reggelivel vársz, király módra? – mosolyog én meg felvonom a szemöldököm.
- Csupán egy kis kényeztetés. Ellenedre van?
- Nem, nincs. Sőt, nagyon is tetszik! Micsoda reggeli… - felkap egy palacsintát és beleharap. – Finom! Farkas éhes vagyok!
- Akkor együnk. – kihúzom neki a széket ő meg meglepve leül, de hamar nekiáll enni.
Én is leülök és eszegetek, a csendet Shiro egy ártatlan kérdéssel töri meg.
- Mesélj kicsit magadról. Nem is tudok rólad szinte semmit. –teszi hozzá és kíváncsian néz.
- Mit szeretnél tudni? – nézek fel.
- Mindent.
- Ez elég tág… Na jó. Az apán taxisofőr, anyám pedig jó rég nem dolgozik. Van egy nővérem és egy bátyám.
- Nagy családod van…
- Igen. Mindig is szerettem volna rendőr lenni, szolgálni és védeni. – kicsit elmerengek- Tudod, sokan lehülyézik a rendőröket, negatív motívumnak tartanak, fakabát, zsaru egyéb jelzőket aggatnak ránk, pedig ha egy gyerekgyilkosságról van szó, vagy egy nemi erőszakról, gyilkosságról, késelésről, egyből rendőrért kiabálnak… Nem értem az embereket.
- Én sem nagyon kedveltem őket… Tudod, a mi szakmánkban, a rendőrség ellenség… Pedig, ha jobban belegondolok… Ti minket is védtek. – gondolkodik el, én meg rámosolygok.
- Örülök, hogy átérzed a rendőri hivatás súlyát.
- Nem félsz, hogy megsérülsz?
- Mindig benne van a pakliban, hogy egy rendőr megsérül, évente átlagosan három kollégát veszítünk a kapitányságon. De én igyekszem életben maradni. – elmosolyodom és ettől meg is nyugszik. – Mellesleg, szenvedélyes érme gyűjtő vagyok.
- Érmék? – pislog, mire bólintok vigyorogva. – Majd, ha haza megyünk, elviszlek a lakásomba és megmutatom őket.
- Jó. – mosolyog és én felkelek összeszedni az üres tányérokat. Pillanatok alatt elmosogatok, mire két kar fonódik a nyakam köré.
- Menj, fürödj egyet. Áztasd ki magad.
- És te addig mit csinálsz?
- Begyújtok a kandallóba, hogy aztán összebújhassunk és átpihenhessük ezt a napot.
- Biztos pihenni akarsz?
- Meglátjuk. – vigyorodom el, mire eliszkol fürdeni.
Mikor végez, én a kanapén ülök és a tv-t kapcsolgatom. A köntösében hozzám lépdel és velem szemben az ölembe ül, lovagló ülésben. Kezeim a köntöse alól kivillanó combjaira simítom és a szemeibe nézek.
- Gyönyörű vagy, Shiro. – suttogom megbűvölten.
- Köszönöm. – karjait a nyakam köré fonja én pedig figyelem.
- Valami baj van? – kérdezek rá a szomorúságra a szemében.
- Nem, csak… Olyan hihetetlen… Három értelmetlen halál, olyan rövid idő alatt… Olyan sebezhetőnek érzem magam.
- Senki sem sérthetetlen. – adok ajkaira egy csókot. – Rendőr vagyok, Shiro… Minden nap találkozom a halál ezer arcával… Gyakran nem is hinnéd.
- Annyi halálnem van…?
- Gázolás, infarktus, éhhalál, verés, fagyhalál… Az ember nem is gondolná, de ne beszéljünk erről. Most mind a ketten itt vagyunk, távol az otthontól, és élvezzük ki ezt a néhány nyugodt napot. – simogatom combját, mire elmosolyodik.
- Tudod, azt hiszem, te egy álom vagy. Nem létezel.
- Hát, én valóságosnak érzem magam.
- Aiden, én… Én még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Nem ítélsz el, nem bánsz velem rongyként, nem akarsz folyamatosan dugni, kedves vagy és figyelsz rám… Ha nem vigyázol, még beléd szeretek. –vigyorodik el, én meg lesmárolom.
Nem hagyom abba a csókot, nyakára tapadok, majd a vállaira. De nem az enyém az irányítás. Lefogja a kezeim és mosolyogva néz rám.
- Shiro, kérhetek valamit?
- Micsodát? – néz kíváncsian, én pedig a kezeim az arcára simítom.
- Szeretnélek meztelenül látni.
- Óh, ezt megoldhatjuk! – nevet fel és felkel, ledobva magáról a köntöst, de én talpra állok és megfogom a karjaid.
- Várj. Én… komolyan gondoltam, hogy meztelenül akarlak látni… Álarcok nélkül… A lelked akarom látni, Shiro. Olyannak, amilyen valójában vagy.
Percekig megrendülten néz rám, ellép tőlem és a karjaival szemérmesen eltakarja magát. Lesüti a szemeit és lehajtja a fejét.
- Én… Ezt ne kérd tőlem… Olyan rég élek álarcok alatt… Nekem… Nekem ezen kívül nincs semmim. – megérint az ártatlansága.
- Mocskosnak érzed magad, igaz? Álarcokat öltesz fel, mint akit nem érdekel, hogy mi történik veled… De valójában nagyon is érdekel, ugye? Igazából csak muszájból árulod a tested… A húgos miatt. Szereted a szexet és az élvezeteket, de nem szeretsz prosti lenni… Egy olyan férfira vágysz, aki feljuttat a csúcsra és semmit nem kér cserébe, csak szeret…
- Hagyd abba… - könnyeket látok a szemében.
- Shiro…
- Te nem ismersz… Nem vagyok egy kibaszott gyanúsítottad, akit kikérdezhetsz, bazd meg! – kel ki magából, de én pontosan látom mögötte a fájdalmat. Fájnak a szavaim, mert igazak, tudom. Hagyom, hogy magára vegye a köntöst, mint egy védvonalat.
- Engedd, hogy megismerjelek… - nyúlok kezemmel az álla alá. Felnéz rám fátyolos szemeivel. – Olyannak akarlak, amilyen vagy. Nem akarom, hogy szerepeket játssz előttem. Ha úgy akarod, akkor én is levetkőzöm előtted. – döntöm oldalra a fejem és kioldom a köntösöm övét. Ledobom magamról az anyagot és átkarolva a derekát magamhoz húzom. Felnyög én pedig a szemeibe nézek.
- Aiden…?
- Magányos vagyok. Voltak… kapcsolataim, de nem voltak igaziak… Egy sem bírta elviselni, hogy rendőr a hivatásom. Amit nem is értek. Egyik sem bírta elviselni a jellememet.
- Te jó vagy…
- Bennem is van sötétség. Minden egyes alkalommal, mikor látok egy holttestet, gyilkosságot derítek fel, találkozom a bűnözőkkel, az ő fejükkel kell gondolkodnom. Embert is öltem. – nézek szemeibe és tényleg lemeztelenedek előtte. – A mai napig látom az arcát annak, akit lelőttem egy tűzharcban.
- Ez a munkád… Bűnözőket kapsz el, hogy védd az ártatlanokat. Én nem vagyok ártatlan.
- De igen, az vagy. Attól, hogy a tested használod a húgodért, még jó vagy és tiszta, belül.
Kicsit elmosolyodom és oldalra billentem a fejem.
- Én levetkőztem előtted. Te megteszed? – nézem köntösben ácsorgó alakját.
Shiro:
Reggel már nincs mellettem, biztos lenn van. Kényelmes ez az ágy és jó meleg a takaró is, nem nagyon akarodzik felkelni, végül mégis rászánom magam. A pokrócot magamra kapva igazítom testemre, s lefele megyek a lépcsőn. Jól sejtettem, megvagy, szöszi. Odalépek hozzá, ő meg átkarolja a derekam és finom csókocskát is kapok reggelire.
- Micsoda illatok… Reggelivel vársz, király módra? – mosolyodom el. Felvonja a szemöldökét.
- Csupán egy kis kényeztetés. Ellenedre van?
- Nem, nincs. Sőt, nagyon is tetszik! Micsoda reggeli… - kapok fel egy palacsintát, s beleharapok. – Finom! Farkas éhes vagyok!
- Akkor együnk – kihúzza nekem a széket, mire kissé meglepődve ülök le. Aztán nekileselkedem a fincsi kajának, ahogy ő is.
- Mesélj kicsit magadról. Nem is tudok rólad szinte semmit – üt szöget ez a fejembe. Kíváncsian nézek rá.
- Mit szeretnél tudni? – néz rám.
- Mindent.
- Ez elég tág... Na jó. Az apám taxisofőr, anyám pedig jó rég nem dolgozik. Van egy nővérem és egy bátyám.
- Nagy családod van...
- Igen. Mindig is szerettem volna rendőr lenni, szolgálni és védni – mereng el kicsit. – Tudod, sokan lehülyézik a rendőröket, negatív motívumnak tartanak, fakabát, zsaru, egyéb jelzőket aggatnak ránk, pedig, ha egy gyerekgyilkosságról van szó, vagy egy nemi erőszakról, gyilkosságról, késelésről, egyből rendőrért kiabálnak... Nem értem az embereket.
- Én sem nagyon kedveltem őket... Tudod, a mi szakmánkban, a rendőrség ellenség... Pedig, ha jobban belegondolok... Ti minket is védtek – gondolkodom el, mire rám mosolyog.
- Örülök, hogy átérzed a rendőri hivatás súlyát.
- Nem félsz, hogy megsérülsz?
- Mindig benne van a pakliban, hogy egy rendőr megsérül, évente átlagosan három kollégát veszítünk a kapitányságon. De én igyekszem életben maradni – mosolyodik el, mire megnyugszom. – Mellesleg, szenvedélyes érme gyűjtő vagyok.
- Érmék? – pislogok. Ez érdekes. Bólint.
- Majd, ha haza megyünk, elviszlek a lakásomba és megmutatom őket.
- Jó – mosolygok vissza rá. Felkel, hogy összeszedje a már üres tányérokat. Elmosogat. Nyakára kulcsolom karjaim. Szeretek rajta lógni, hihi.
- Menj, fürödj egyet. Áztasd ki magad. – Kicsit irtózom a fürdőktől, mióta találtam egyet véresen is, de ezt nem mutatom ki.
- És te addig mit csinálsz?
- Begyújtok a kandallóba, hogy aztán összebújhassunk és átpihenhessük ezt a napot.
- Biztos pihenni akarsz?
- Meglátjuk – vigyorodik el, aztán elslisszolok fürdeni. Egy darabig még áztatom magam, gondolkodok a megtörténteken, de aztán felkapok magamra egy köntöst és kimegyek hozzá. A kanapén ül, a tv-t figyeli. Nem sokáig, mert lovagló ülésben huppanok ölébe. Keze azonnal a köntös alól kivillanó combjaimra simulnak, míg egy szép tekintet pillant rám.
- Gyönyörű vagy, Shiro – suttogja.
- Köszönöm – ölelem át nyakát, és arcát figyelem.
- Valami baj van? – kérdez, mintha kiolvasta volna belőlem.
- Nem, csak... olyan hihetetlen... Három értelmetlen halál, olyan rövid idő alat... Olyan sebezhetőnek érzem magam.
- Senki sem sérthetetlen – kapok csókot ajkaimra. – Rendőr vagyok, Shiro... Minden nap találkozom a halál ezer arcával... Gyakran nem is hinnéd.
- Annyi halálnem van...?
- Gázolás, infarktus, éhhalál, verés, fagyhalál... Az ember nem is gondolná, de ne beszéljünk erről. Most mi ketten itt vagyunk, távol az otthontól, és élvezzük ki ezt a néhány nyugodt napot – mondja. A combom cirógassa, én meg elmosolyodom.
- Tudod, azt hiszem, te egy álom vagy. Nem létezel.
- Hát, én valóságosnak érzem magam.
- Aiden, én... Én még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Nem ítélsz el, nem bánsz velem rongyként, nem akarsz folyamatosan dugni, kedves vagy és figyelsz rám... Ha nem vigyázol, még beléd szeretek – vigyorodom el, mire lesmárol.
Ajkaim ostromolja, majd nyakam és válla, de nem engedek az irányításból most. Lefogom a kezét, mosolyogva nézek rá.
- Shiro, kérhetek valamit?
- Micsodát? – nézek rá kíváncsian, mire arcomra simul tenyere.
- Szeretnélek meztelenül látni.
- Óh, ezt megoldhatjuk! – nevetek fel.
Felállva ledobom magaról a köntöst. Ő is talpra pattan, s mefogja karjaim.
- Várj. Én... komolyan gondoltam, hogy meztelenül akarlak látni... Álarcok nélkül... A lelked akarom látni, Shiro. Olyannak, amilyen valójában vagy.
Rémülten nézek rá. Miért? Miért kér hirtelen ilyet? Ellépek tőle, s inkább eltakarom magam, valamiért szégyent érzek. Lehajtom a fejem és a padlót kezdem nézni.
- Én... Ezt ne kérd tőlem... Olyan rég élek álarcok alatt... Nekem... Nekem ezen kízül nincs semmim. – Meglep az is, hogy észrevett ilyesmit, hisz mindig próbálom alakítani magam, de ezek szerint ő átlát rajtam. Szégyenlem magam előtte.
- Mocskosnak érzed magad, igaz? Álarcokat öltesz fel, mint akit nem érdekel, hogy mi történik veled... De valüjában, nagyon is érdekel, ugye? Igazából csak muszájból árulod a testes... A húgod miatt. Szereted a szexet és az élvezeteket, de nem szeretsz prosti lenni... Egy olyan férfira vágysz, aki feljuttat a csúcsra és semmit nem kér cserébe, csak szeret...
- Hagyd abba... – Szúr a torkom, a mellkasom, érzem, ha folytatja, előtörnek könnyeim is.
- Shiro...
- Te nem ismersz... Nem vagyok egy kibaszott gyanúsítottad, akit kikérdezhetsz, bazd meg! – akadok ki rajta. Visszaveszem testemre a köntöst, hogy ne érezzem magam ennyire sebezhetőnek. Fázok is kicsit.
- Engedd, hogy megismerjelek... – nyúl kezével állam alá. Könnyes szemekkel nézek rá. – Olyannak akarlak, amilyen vagy. Nem akarom, hogy szerepeket játsz előttem. Ha úgy akarod, akkor én is levetkőzöm előtted – dönti oldalra a feét, s kibntakozik köntöséből. Derekam átkarolva, közelebbhúz magához. Felnyögve nézek szemébe, ahogy ő is az enyémbe. Miért érzem ennyire biztonságban magam vele?
- Aiden..? – Mit akar tenni?
- Magányos vagyok. Voltak... kapcsolataim, de nem voltak igaziak... Egy sem bírta elviselni, hogy rendőr a hivatásom. Amit nem is értek. Egyik sem bírta elviselni a jellememet.
- Te jó vagy...
- Bennem is van sötétség. Minden egyes alkalommal, mikor látok egy holttestet, gyilkosságot derítek fel, találkozom bűnözőkkel, az ő fejükkel kell gondolkodnom. Embert is öltem. – Szemembe néz. Miért érzem azt, hogy a lelkemig lát? – A mai napig látom az arcát annak, akit lelőttem egy tűzharcban.
- Ez a munkád... Bűnözőket kapsz el, hogy védd az ártatlanokat. Én nem vagyok ártatlan.
- De igen, az vagy. Attól, hogy a tested használod a húgodért, még jó vagy és tiszta, belül.
Mosolyogva billenti oldalara a fejét, nagyon vonzó így is.
- Én levetkőztem előtted. Te megteszed? – néz végig rajtam.
Erre a mondatára olyat csináltam, ami nem szokásom. Elpirulva pislogtam rá.
- Nem kell félned, bennem bízhatsz – mondja halkan. – Örülnék annak, ha elmondanád, hogyan érzel valójában.
- Én... félek... – csuklik el a hangom, s kezembe temetném arcom, de megfogja csuklóim és finoman simogatja.
- Ne retsd el magad előlem – csúsztatja le rólam a köntöst is, így ismét meztelenül állok, de most magáhozhúz és én fázva keresem karjai biztonságos ölelését.
- Annyira félek attól, hogy elveszíthetem a húgom... nekem csak ő van – nézek félre zavartan. – Önző dolog ezt mondani, de ha ő nem lesz, akkor egyedül maradok teljesen, és azt én nem akarom – nézek szemébe elveszetten. – Annyira boldog voltam, mikor megtudtam, hogy kaphatok munkát, hogy segíthetek a testvéremen. Nem érdekelt, hogy mi az, csak tudjak vele pénzt keresni. – Elködösül tekintetem, ahogy visszaemlékszem. – A főnök vezetett be a bárba, aztán hátra az egyik szobába. Nem tudtam mit csinál velem, de miután végzett, úgy éreztem, hogy így soha többé nem leszek szembenézni a világgal. Végtelenül mocskosnak gondoltam magam, órákon át sikáltam a bőröm, s reszkettem attól, hogy tudtam, meg fog ez még történni. Eleinte folyton rosszul voltam, aztán meg már nem számított semmi, csak a pénz és az élvezet. A mai napig az a legnehezebb, hogy a húgom orvosa elé kell állnom és odaadnom neki a pénzt, ami ilyen módon kerestem. Ha ezt Aya tudná, biztos nagyon megutálna. De neki is én vagyok egyedül, nem akarom őt elveszíteni – remegek meg és odabújok nyakához. Nem akarok sírni, csak halkan szipogok. – És... talán kicsit tőled is félek – motyogom nyakába.
- Tőlem? – lepődik meg. Hajamat rendezgeti, de eleve reménytelen dologba kezdett bele, úgyis kócos vagyok.
-Igen. Mert... máshogy beszélsz hozzám, máshogy érintesz, máshogy nézel, és én ettől megijedek – pislogok fel szemeibe. Mosolyog.
- Pedig semmi okod erre. Sosem bántanálak. Ráadásul, a közeleden én is elveszítem magam – hajtja fejét a vállamra. – Minden érzékszervem rádhangolódik, az illatodra, teljesen elbódulok tőle, ha a szemembe nézel és mást sem akarok, mint a karjaimban tartani és kényezteti... – Szinte megremegek szavaitől. Hirtelen kapja fel a fejét, s kiszélsedik mosolya. – De, ha elcsavarod a fejem, az súllyos következményekkel fog járni – fenyeget meg, én meg kissé feloldódva, felnevetek.
- Ezzel nem hatsz meg – incselkedem vele. – Elég lesz mára a komoly beszélgetésekből, jó? – nézek rá szépen, mire kapok egy csókot. Örömmel viszonzom is.
- Jó, mert már nem bírom tartani magam – kuncog fel, s combomnak nyomja merevedését. Lenézve felnyögök.
- Ilyen sűrgős? – hajolok hozzá közelebb.
- Amint látod – kuncog, ahogy már én is mereven álló taggal simulok karjaiba közelebb.
Ledönt a puha szőnyegre, s hirtelen nem is fázom, sokkal inkább majd kigyúl az arcom is, meg az egész testem. Akkor meg végképp „hőemelkedésem” lesz, ahogy fölém mászva cserkészi be ajkaim, mint valami ragadozó a zságmányát. Készségesen viszonzom csókját, lábaimmal derekát, karjaimmal pedig nyakát karolom át, így húzva magamra teljesen. Hátraejtem fejem, ahogy nyakamra tapasztja ajkait. Most az sem zavarna, ha nyomokat hagyna rajtam, hisz egy hetünk van. Azt hiszem ezt ki is használja, mert, ahogy kiszívja egy helyt bőröm, nyögve vonaglok meg alatta. Imádom ezt. Lassan haladnak ajkai mellkasomon, s mellbimbómhoz érve, finoman megharapdálja azt. Mikor már hasamnál van, belenyal köldökömbe, én meg elkínzottan túrok hajába, s tolom fejét egyre lejjebb.
Nem hagyom, hogy sokáig játszon velem, mert már attól elélveznék, ahogy forró ajkai férfiasságom köré zárulnak. Addig mocorgok, míg megfordulva én is elérem vágyát, s kezemmel kezdem izgatni. Fel-felnyögök, ahog kényeztet, de engem sem kell félteni. Meggörnyedve hajolok rá farkához, s elcuppogok rajta, kicsalva belőle is egy nyögést. Szerencse hajlékony vagyok, hanem nehezemre esne ez a manőver. Pihegve ejtem ki a számból, ahogy egyre sűrűbben tőrnek fel ajkaimból a kéjes hangok, s jobban széttárom lábaim. Ujjaim belefúrom hajba, s elhúzom fejét. Kérdőn nézek rá, de megérti.
- Melletted, a köntös zsebében – bök fejével arra.
Kimászom alóla, s előveszem a zsebéből az óvszert, majd közelebblépve, meglököm lábammal mellkasát, s hátra kényszerítem, de nem kell sok erőt kifejtenem, mert dől magától. Rámászom, hogy lopjak tőle egy csókot, s míg felgörgetem farkára a gumit, addig előkészítem kicsit magam alul. Felnyögve nyúlok farkam után is, ahogy érzem magamon tekintetét. Végignyalok ajkaimon, s eljátszadozom kicsit magammal, aztán hirtelen kapok ajkai után. Megfogja a csípőm, s megemelve, magára ültet. Néma sikolyra nyílnak ajkaim. Kissé fáj a nagy méret, de hamar kéjesen kezdek vonaglani rajta, egyre gyorsabban, s mellkasában keresve kapaszkodót, azt karmolászom. Csípőmbe mélyednek ujjai, előreszaladva lök bennem mélyet, s felsikkantok, ahogy eltalál bennem valamit. Elsötétül tekintetem a vágytól, s ránézek. Gyönyörű, tengerkék szemei az enyémbe mélyednek, s nem tudom elszakítani magam tőle. Valahogy mozgásom is lágy ringatózásba ment át. Egyre forróbb és forróbb minden, elönt a kéj, s mikor élvezek, hangosan adok ki magamból a beteljesülés hangjait. Ahogy rászorulok farkára, magammal rántom őt is a kielégülésbe. Pihegve dőlök mellkasának. Még zsibbad minden tagom az intenzív érzéstől, de legörülök róla, s húzom magamra őt is. Lábaimmal rántom közelebb derekát, s ő egy lökéssel merül el bennem újra merev tagjával. Lankadatlanok vagyunk még pár menetig, majd, mikor már dél lehet, eldőlünk egymás mellett, mint két fa. Hozzábújok, s fáradtan pihegek, ahogy ő is. Átöleli a derekam, én meg úgy érzem, hogy végre ott vagyok, ahová tartozom. Laposakat pislogva cirógatom lustán mellkasát. Bár, minden így maradna...
Aiden:
Édesen elpirul és csak pislog, mintha nem tudná, mit tegyen.
- Nem kell félned, bennem bízhatsz – mondom halkan, hogy megerősítsem benne. – Örülnék annak, ha elmondanád, hogyan érzel valójában.
- Én... félek... – hangja elcsuklik, szégyenlősen kezeibe temeti az arcát, megfogom a csuklóját és nyugtatóan simogatom.
- Ne rejtsd el magad előlem – lecsúsztatom róla a köntöst és meztelenül magamhoz húzom. Hozzám bújik és beenged az álarca mögé.
- Annyira félek attól, hogy elveszíthetem a húgom... nekem csak ő van. Önző dolog ezt mondani, de ha ő nem lesz, akkor egyedül maradok teljesen, és azt én nem akarom – néz rám elveszve. – Annyira boldog voltam, mikor megtudtam, hogy kaphatok munkát, hogy segíthetek a testvéremen. Nem érdekelt, hogy mi az, csak tudjak vele pénzt keresni. A főnök vezetett be a bárba, aztán hátra az egyik szobába. Nem tudtam mit csinál velem, de miután végzett, úgy éreztem, hogy így soha többé nem leszek képes szembenézni a világgal. Végtelenül mocskosnak gondoltam magam, órákon át sikáltam a bőröm, s reszkettem attól, hogy tudtam, meg fog ez még történni. Eleinte folyton rosszul voltam, aztán meg már nem számított semmi, csak a pénz és az élvezet. A mai napig az a legnehezebb, hogy a húgom orvosa elé kell állnom és odaadnom neki a pénzt, ami ilyen módon kerestem. Ha ezt Aya tudná, biztos nagyon megutálna. De neki is én vagyok egyedül, nem akarom őt elveszíteni – remegve nyakamhoz bújik én pedig éktelen haragra gerjedek.– És... talán kicsit tőled is félek – motyogja.
- Tőlem? – meglepve kezdek hajával bíbelődni.
- Igen. Mert... más hogy beszélsz hozzám, máshogy érintesz, máshogy nézel, és én ettől megijedek – elmosolyodok rajta, mert ez nagyon édes.
- Pedig semmi okod erre. Sosem bántanálak. – én nem. - Ráadásul, a közeledben én is elveszítem magam –vállára hajtom a fejem. - Minden érzékszervem rád hangolódik, az illatodra, teljesen elbódulok tőle, ha a szemembe nézel és mást sem akarok, mint a karjaimban tartani és kényezteti... – felkapom a fejem és játékosan mosolyodom el. – De, ha elcsavarod a fejem, az súlyos következményekkel fog járni – fenyegetem és láss csodát, felnevet.
- Ezzel nem hatsz meg –incselkedik, ez jó.– Elég lesz mára a komoly beszélgetésekből, jó? – egyet értve csókot nyomok az ajkaira, amit viszonoz is.
- Jó, mert már nem bírom tartani magam – nevetek fel és hogy érezze, mennyire kívánom, a combjának nyomom a merevesésem. A drága felnyög rá.
- Ilyen sürgős?
- Amint látod – nevetek és jobban hozzám simul, mezítelen bőre az enyémhez ér.
Ledöntöm a puha szőnyegre és lecsapok ajkaira. Végtagjaival átkulcsolja a testemet, magához húz, én pedig nyakát csókolgatom. Kihasználom, hogy ezen a héten csak az enyém és kiszívok egy két kis foltocskát a bőrén, mire felnyög elégedetten. Végigcsókolom testét, meg meg állva apróbb kényeztetésekre és merevedéséhez érve kicsit segítek rajta, ám azzal nem számolok, hogy ő is besegít, végül rám néz, én pedig tudom is mit akar mondani.
- Melletted, a köntös zsebében – bökök arra a fejemmel.
Imádom, ahogy mozog, a hátamra kényszerít és rám mászik. Felhúzza a gumit, és lesmárol. Igazán szexi, ahogy magával játszik, már attól elmegyek, ha nézem. Elkapom a csípőjét és farkamra húzom. Lassan ül rá, miliméterről miliméterre tűnik el a farkam benne és én ezt megbabonázva nézem. Karmol, én pedig lökök egyet. Bizonyára eltaláltam a prosztatáját, ami a férfiak G pontja. Az irányítást Shirora hagyom, hadd élvezze ki. Csak nézni vagyok képes, ahogy teste vonaglik rajtam, szeretem nézni, belé akarok élvezni. Szenvedélyes mozgásával hajt minket a gyönyör felé, és ahogy elönti őt az orgazmus, engem is magával ránt. Lihegve dől a mellkasomnak, majd legördül rólam, de magára húz. Tehát nem volt elég, közelebb húz, én pedig engedelmesen adom meg neki a farkam.
Dél körül járhat, mire befejezzük és hozzám bújik. Igazán édes, átkarolom karcsú derekát, ő pedig a mellkasom cirógatja. Jó ez így, egymás mellett, egy erotikus délelőtt után. A plafont nézem, szabad karom fejem alá téve.
- Min gondolkodsz? – szólal meg hirtelen, én pedig ránézek.
- Azon, hogy mennyire egyformák vagyunk, mégis mennyire különbözünk… Olyan közel vagy hozzám, Shiro, mégis… elérhetetlennek érezlek.
- Én is ezt szoktam érezni.
- Akkor már ketten vagyunk. – mosolyodom el, Shiro pedig felemeli a fejét és a szemembe néz.
- Aiden, én… Most először nyíltam meg valakinek… Olyan… fura érzés, ez a szeretkezés… Mert ez már szeretkezés volt, nem szex… Olyan… ne nevess ki, de… Szóval olyan volt, mintha a nemlétező szüzességem vetted volna el…
Ezen kicsit elmélázok, majd felvidulok.
- Részben így is van. Tulajdonképp, szűz voltál, mikor az a… szemét ezt tette veled. De most önként tetted meg, mert meg akartad, olyasvalakivel, akiben bízol. Bíztál bennem annyira, hogy a lelki ártatlanságod nekem add. És én ezt köszönöm neked, nem fogok visszaélni vele.
- Ezt olyan szépen mondtad… Miért van az, hogy melletted nem érzem kurvának magam?
- Mert nem vagy kurva. Kényszerből csinálod, a húgodért hozod az áldozatot.
- Fogalmad sincs, hány pasival csináltam… - nocsak, teljesen kitárulkozik. – Talán az egész város átment már rajtam… Egy ribanc vagyok, aki hajszolja a kielégülést.
Felkönyökölök és fölé fordulok. Nem tudom, honnan veszi ezt a baromságot, de én kirántom a depresszióból.
- A lelki kielégülést hajszolod, mert eddig senki nem volt képes megadni neked, amire vágysz. A szex neked csak munka, de soha nem élvezed igazán… Nem szeretkezel, csak dugsz.
- Ez így van… - néz rám, én pedig adok homlokára egy csókot. – Hogy jöttél rá, hogy meleg vagy? – kérdez hirtelen másról, de nem okozz gondot a témaváltás.
- Vonzódni kezdtem a legjobb barátomhoz, a gimiben – elmosolyodtam. – Ostoba, tapasztalatlan kölykök voltunk… Ő is hozzám és egy hétvégén elmentek a szülei, elhívott magához, pizsamapartira, a szüleim meg elengedtek… Az első alkalom… hmm… Nem tudtuk eldönteni, ki legyen a seme és így megegyeztünk abban, hogy felváltva. – kicsit kuncogtam. – Én voltam először az uke… Egy totális katasztrófa volt, rettenetesen fájt. – ma már mosolyogva gondolok vissza rá. – Bőgtem, mint egy kislány. – fura volt erről mesélnem. – De másnap éjjel ismét megpróbáltuk, de akkor ő volt alul… akkor sikerült.
- És így vesztetted el a szüzességed? – néz meglepve a drága én meg nevetek.
- Igen, így. Miért?
- Semmi, csak arra gondoltam… mindegy, nem érdekes.
- De, mondd csak. Mit szeretnél?
- Hát… Én nem vagyok seme, de… Mi lenne, ha úgy is csinálnánk, hogy közben benned… egy… - pirul el, én meg pislogok.
- Bennem egy valami?
- Ahha. Ha én… helyezném fel neked, akkor nem fájna, és nagyobb élvezetet tudok okozni, és te is nekem.
Kicsit elgondolkodom, de nem hangzik rosszul. Végül is semlegesítené azt a régi rossz emlékemet.
- Oké. Este megejtjük, jó? – nézek, mire felcsillan a szeme.
- Valld be, hogy ezt jobban szereted, mintha téged gyömöszölnek… - húzom fel a szemöldököm, ő pedig elvigyorodik.
- Teljesítettem már egy két perverz kívánságot. – kacsint rám.
- Akkor azzal is számolj, hogy van ez… - mutatok a farkamra – És egy mű játékszer. A kettő együtt, neked. – csapok fenekére, mire felnevet és vágyakozva súg ajkaimra,
- Az lenne csak igazán az élvezet…
- Csak nem szereted az édeshármast? – pislogok, mire vállat von.
- Előfordul, ha párok jönnek hozzám. Az egyik hanyatt fekszik, ráülök, és amint magamba vezettem, a másik hátulról jött belém.
- Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben képes lennék osztozni rajtad egy másik férfival… - morgom, de kiskutya szemeivel rám pislog.
- Még akkor sem, ha én kérem?
- Ugyan kivel? – kapom fel a vizet, de egy forró és szenvedélyes csókkal belém folytja a szót.
A délutánt átlustálkodjuk, én meg lélekben felkészülök az estére. Nem igazán tudom, mit csinálok, de bele egyeztem. Talán mégsem lesz olyan borzalmas, ahogy Shiro állítja, habár nem pont erre gondoltam, amikor arra kértem, hozzon játékokat… A kis édes hamarabb felment a szobába, hogy „előkészítse a terepet”. Fogalmam nincs, hogy ez mit takar, egész addig, míg be nem lépek. Mindenhol hangulat gyertyák szolgáltatják a fényt, Shiro egy szál semmiben ül az ágyon szexi pozícióban. Az éjjeliszekrényen mellette egy tubus síkosító áll és egy… lila… nagy műfarok. Na, jó, nem hatalmas, olyan közepes méret, de én kicsit ijesztőnek találom, hogy egy ilyet akar belém dugni. De hát, mindenkinek vannak fura perverziói. Ha ő így is ki akarja velem próbálni…
- Gyere csak. – int az ágy felé, én meg levetkőzve hasra fekszem.
- Biztos vagy benne, hogyan…
- Persze, sokszor csináltam már, ne aggódj. Hidd el, nagyon fogod élvezni, ha egyszer benned lesz, aztán belém jössz. – nyal a fülembe izgatón, én meg megadom magam neki. – Először is lazíts, masszírozni foglak, hogy ellazulj, aztán majd lépésről lépésre.
- Kicsit olyan, mintha most te vennéd el a szüzességem… - mondom, délelőtti beszélgetésünkre utalva, ő pedig felnevet.
- Erre vágyom.
Behunyom a szemem és hagyom, hogy olajjal masszírozni kezdje a hátamat. Arany kezeinek hála hamar ellazulok, ám akkor megfeszülök, mikor ujjai a bajáratomhoz érnek.
- Nyugi, lazítsd el magad. Nem fog fájni. – súgja, és én hiszek neki. Igyekszem ellazulni. – Meg foglak ismertetni egészen új élvezetekkel. – hallgatom a hangját és most akármit kérne, teljesíteném.
Pár gyakorlott ujjtornával előkészít, persze az arcom cékla vörös, hogy ő csinálja, de inkább ő, mint más. Végülis, cifrább dolgokat is csinált már. Ha valaki előtt, akkor előtte nem kell szégyenkeznem és ez a tudat egészen ellazít.
- Ez az. – dicsér és hallom a gumi tasakjának jellegzetes hangját. Felgörgeti a mű… segédeszközre és ken rá a síkosítóból.
Igyekszem rendezni a légzésem és lazítani, mikor beilleszti a játékot és lassú mozdulattal elkezdi feltolni nekem. Felnyögök, mert ez azért kicsit kellemetlen, de csókolgatni kezdi a hátam és a nyakam, amivel elvonja a figyelmemet. Leperegnek a szemem előtt első alkalmam képei, és hagyom, hogy most Shiro lerombolja őket. A párnába markolok és nagyon igyekszem ellazítani az altestem, de nehéz, mikor egy műfasz halad befelé bennem. Nem tudom, hogy bírja ezt Shiro…
- Hamarosan nagyon jó lesz. – suttogja, vágytól ködös hangon. Nem teszem hozzá, hogy remélem is.
Fogalmam sincs mikor hagyja abba a feltolást, csak azt érzem, mintha teljesen megteltem volna alulról. A játék kitöltött és feszített, de nem nagyon, csak épp annyira, hogy élvezzem is. Shiro nem mozdította meg, helyette finoman kicsit felhúzott, így karjaimmal megemeltem a testem, hogy befeküdhessen alám. Amikor megtette, széttárta a lábait és én a testébe hatoltam. Mindketten felnyögtünk az érzéstől. Számomra teljesen új volt, ahogy lökni kezdtem Shiron, a mű szerszám bennem volt és mozgásra ösztönözte a csípőmet. Shiro kezeivel a mellkasom, nyakam, arcom simogatta, aggódó pillantásokkal figyelve néha az arcom, de nem mutatom fájdalom jelét. Minden esetre, most mégis jól esik ez a bizarr szex. Szinte teljesen elfelejtkezem a játékról, úgy siklok ki be a fiúban, aki ameddig csak lehetett, széttette a lábát, mintha mindenestül magába akart volna olvasztani. Szerettem benne lenni, és ezzel a vacakkal, bennem, csak még jobban álltam, mint a cövek. Erre pedig pont neki volt szüksége. És mivel a csípőmet ez mozgásra ösztönözte, így a csípőmmel is erősebb, tekergősebb technikát alkalmaztam. Shiro sikoltozott a kéjtől alattam, én pedig szintúgy nyögdécseltem az ismeretlen érzés miatt. Végül az orgazmus mindkettőnket magával rántott, én pedig lihegve borultam le a mellkasára.
- Szedd ki ezt a vackot… - kérem Shirot, ő pedig elmosolyodik.
- Nem volt jó?
- De, de ebből nem csinálunk rendszert. – mosolyodom el én is, nem akarom elrontani a játékát. A szexuális játékát, mondjuk úgy.
- Oké, oké. – kezével lesiklik a hátamon, egész odáig és megszabadít a vendégemtől. Felsóhajtok jólesőn, ahogy megszabadulok tőle.
- Édesem, én inkább szívesebben vagyok benned, minthogy bennem legyen valami. – mosolyodom el és lesmárolom.
Shiro:
- Min gondolkodsz? – szólalok meg végül, mire rám figyel.
- Azon, hogy mennyire egyformák vagyunk, mégis mennyire különbözünk... Olyan közel vagy hozzám, Shiro, mégis... elérhetetlennek érezlek.
- Én is ezt szoktam érezni.
- Akkor már ketten vagyunk – mosolyodik el, én pedig kissé megemelem a fejem, hogy azokba csodálatos, kék szemekbe tudjak nézni.
- Aiden, én... most először nyíltam meg valakinek... olyan... fura érzés, ez a szeretkezés... Mert ez már szeretkezés volt, nem szex... Olyan... ne nevess ki, de... Szóval, olyan volt, mintha a nemlétező szüzességem vetted volna el...
Ettől a kijelentésemtől mintha felvidulna.
- Részben így is van. Tulajdonképp, szűz voltál, mikor az a... szemét ezt tette veled. De most önként tetted meg, mert meg akartad, olyasvalakivel, akiben bízol. Bíztál bennem annyira, hogy a lelki ártatlanságod nekem add. És én ezt köszönöm neked, nem fogok visszaélni vele.
- Ezt olyan szépen mondtad... Miért van az, hogy melletted nem érzem kurvának magam?
- Mert nem vagy kurva. Kényszerből csinálod, a húgodért hozod az áldozatot.
- Fogalmad sincs, hány pasival csináltam... Talán az egész város átment már rajtam... Egy ribanc vagyok, aki hajszolja a kielégülést.
Felkönyökölve fordul felém, úgy beszél hozzám.
- A lelki kielégülést hajszolod, mert eddig senki nem volt képed megadni neked, amire vágysz. A szex neked csak munka, de soha nem élvezed igazán... Nem szeretkezel, csak dugsz.
- Ez így van... – nézek fel rá, és ő csókot nyom a homlokomra. Valamiért ez az apró gesztus többet jelent nekem bárminél. – Hogy jöttél rá, hogy meleg vagy? – váltok témát. Ahogy már mondtam, elég volt a komoly beszélgetésekből.
- Vonzódni kezdtem a legjobb barátomhoz, a gimiben – mosolyodik el. – Ostoba, tapasztalatlan kölykök voltunk... Ő is hozzám és egy hétvégén elmentek a szülei, elhívott magához, pizsamapartira, a szüleim meg elengedtek... Az első alkalmam... hmm... Nem tudtuk eldönteni, ki legyen a seme és így megegyeztünk abban, hogy felváltva – kuncog fel. – Én voltam először az uke... Egy totális katasztrófa volt, rettenetesen fájt. Bőgtem, mint egy kislány. De másnap éjjel ismét megpróbáltuk, de akkor ő volt alul... akkor sikerült.
- És így vesztetted el a szüzességedet? – nézek rá meglepve, valami szöget üt a fejemben.
Nevet.
- Igen, így. Miért?
- Semmi, csak arra gondoltam... mindegy, nem érdekes.
- De, mondd csak. Mit szeretnél?
- Hát... Én nem vagyok seme, de... Mi lenne, ha úgy is csinálnánk, hogy közben benned... egy... – pirulok el zavaromban.Pislog párat.
- Bennem egy valami?
- Ahha. Ha én... helyezném fel neked, akkor nem fájna, és nagyobb élvezetet tudok okozni, és te is nekem. – Másrészt meg, ezzel talán megszépíthetem a második alkalmát, ha már az első nem volt jó neki.
Elgondolkodik.
- Oké. Este megejtjük, jó? – néz felcsillanó szemeimbe. – Valld be, hogy ezt jobban szereted, mintha téged gyömöszölnek... – húzza fel szemöldökét, én meg vigyorgok.
- Teljesítettem már egy-két perverz kívánságot – kacsintok rá.
- Akkor azzal is számolj, hogy van ez... – mutat a farkára. – És egy mű játékszer. A kettő együtt, neked – csap fenekemre, mire felnevetek. Vágyakozva suttogok ajkaira:
- Az lenne csak igazán az élvezet...
- Csak nem szereted az édeshármast? – pislog, mire csak vállat vonok.
- Előfordult, ha párok jönnek hozzám. Az egyik hanyatt fekszik, ráülök, és amint magamba vezettem, a másik hátulról jött belém.
- Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben képes lennék osztozni rajtas egy másik férfival... – mormogja, én meg szépen pislogok rá.
- Még akkor sem, ha én kérem?
- Ugyan kivel? – kapja fel egyből a vizet, ez olyan szexi. Egy forró csókkal folytom bele a további szavakat.
A délutánt átlustálkodjuk. Szinte érzem, hogy izgul az este miatt. Komolyan, mint egy szűz kislány, de nagyon édes így, vonzó rajta a frusztráltság is. Felmegyek, hogy előkészítsem a terepet a hálóban. Emlékezetessé akarom tenni neki ezt, ha nem is azzá, legalább élvezetessé, és mint tudjuk, élvezetekben én vagyok a császár.
Gyertyákat gyújtok meg a szobában, ahol lekapcsolok mindent fényt, csak a halvány lángok pislákolása szolgáltatja a látóviszonyokat. Mikor hallom lépteit, az ágyra fekszem meztelenül, hívogatón. Az éjjeliszekrényen egy tubus síkosító és egy kis játékszer.
- Gyere csak – intem az ágy felé, ahogy belép. Készségesen vetkőzik, s hasra fekszik.
- Biztos vagy benne, hogyan...
- Perze, sokszor csináltam már, ne aggódj. Hidd el, nagyon fogod élvezni, ha egyszer benned lesz, aztán belém jössz – nyalok fülébe izgatóan, míg meg nem adja magát nekem. – Először is lazíts, masszírozni foglak, hogy ellazulj, aztán majd lépésről lépésre.
- Kicsit olyan, mintha most te vennéd el a szüzességem – mondja. Felnevetek ezen.
- Erre vágyom.
Hagyja, hogy finoman masszírozzam hátát, amit olajjal kezen be. Hamara ellazul kezeim alatt, majd ismét befeszül, ahogy fenekéhez érnek ujjaim.
- Nyugi, lazítsd el magad. Nem fog fájni – suttogom, s ő igyekszik így tenni. – Meg foglak ismertetni egész új élvezetekkel – mondom neki, s míg előkészítem, addig az ő feje vörösödik. De ellazul, már egyáltalán nem feszeng.
- Ez az – dícsérem meg, majd nem feltűnően kibontok egy óvszert, s ráhúzom a „játékra”, majd kenek rá kis síkosítót.
Próbál lazítani, a légzését korlátozni, mikor felhelyezem neki lassam. Felnyög. Tudom, hogy kényelmetlen. Hátát és nyakát kezdem csókolgatni, próbálom elterelni figyelmét. Apárnába markolvba igyekszik lazítani.
- Hamarosan nagyon jó lesz – suttogom. Már én is nagyon vágyom rá.
Nem mozgatom neki, de kicsit felhúzom Aiden testét, s ő értve a célzást, megemeli magát, hogy be tudjak feküdni alá. Széttárom lábaim, s hagyom, hogy belém lökje magát. Felnyögünk mindketten. Mozgatni kezdi magát bennem, én kicsit aggódva nézek rá. Szeretném, ha ez most jó lenne neki, hogy elfelejthesse azt az emléket. Mellkasát, nyakát, arcát cirógatom, ő viszont nem mutat fájdalmat. Jobban szétteszem lábam kemény férfiasságának, hogy mélyebben hatoljon belém. Csípője, gyors, egyenletes mozgása szinte elbódít. Egyre erősebbeket lök, a kéjtől sikoltozom már alatta, míg az ő nyögdécselései mégjobban felizgatnak. Mikor már keményebbeket lök, tudom, hogy nem kell sok, s nekem sem már. Az orgazmus hirtelen csap le mindkettőnkre. Pihegve borul testemre.
- Szedd ki ezt a vackot... – kéri azonnal, min elmosolyodom.
- Nem volt jó?
- De, de ebből nem csinálunk rendszert – mosolyog ő is.
- Oké, oké – mondom, s kezem végigsimitom hátán, hogy kivegyem belőle azt a „vackot”, az ő szavaival élve. Felsóhajt, mikor kihúzom.
- Édesem, én inkább szívesebben vagyok benned, minthogy bennem legyen valami – mosolyog dögösen, majd lesmárol. Isteni.
Most hagyom, hogy csak csókolózzunk és simogassuk egymás testét, és valamiért nekem is jól esik ez a kis játék. Meglököm oldalt, s fölé kerülök, nem hagyva abba ajkai kényeztetését. Ő a hátam simogatja, míg én mellkasát karmolászom érzékien. Pihegve vállunk el, s én állát harapdálom kicsit, majd nyakát szzívogatom kicsit, de én nem merek rajta nyomot hagyni, így csak finoman kényeztetem a bőrét. Lassan haladok testén egyre lejebb és lejjebb, amint elérem megmerevedett tagját, a számba veszem, majd szakértően kezdem el szopni. Kiejtem számból, s végignyalok oldalán, majd makkján körözök nyelvemmel, s szívogatom azt, fogaim közé veszem gyengén tagját, mire hangosabban nyög fel, s összerezzen. Kezemmel is rásegítek, s hallva hangját, tudom, hogy közel van a csúcshoz, így gyorsítok tempómon, majd próbálom kicsit mélyebbre nyelni, s ő elélvez. Picit köhögve mászom fel hozzá. Macska módjára kerítem be az „egérkét”, s lecsapok ajkaira. Fenekembe markol. Mellé fekszem és hozzá bújok, hagyom pihenni. Finoman cirógatom mellkasát.
- Van még kedved játszani? – kérdem. Felemelem a fejem, s szépen nézek szemeibe, még pislogok is párat.
- Mit találtál ki? – kérdez nevetve.
- Játszunk „felelsz vagy mersz”-et – mondom elgondolkozva, az egyik hosszabb, szőke tincsével játszom.
- Rendben – nyom cókot homlokomra. Elmosolyodom.
- Hozok néhány cetlit.
- Előre készültél, mi? – kérdez vigyorogva, én meg ártatlanul nézek rá, majd lemászom az ágyból, s négykézláb megek a táskámért, ami ott az ablak mellett. Kinn már sötét van. Előkutatom a cetliket is, s visszamászom fölé. Ahogy ajkaihoz érek, úgy kap utánam, mint valami szombjazó a sivatagban, ha vizet mutatsz neki. Erőssen markol fenekembe, belenyögök a csókjába.
- Na, halljuk, mit találtál ki?
Kényelmesen leülök ölébe, s a párna alá teszem a cetliket, így nem látszanak.
- Kezdjük – nyalok végig ajkaimon. Megsimogatom izmos mellkasát.
- Felőlem mehet – vigyorog.
- Hmm... akkor kérdezek, ha meg nem akarsz felelni, akkor húzol egy kártyát, oké?
- Oké – bólint rá.
- Ahm... mondjuk... Mi az a nem megszokott hely, ahol mindig is akartál szeretkezni? – kérdem mosolyogva.
- Nem is tudom...
- Ha nem felelsz, akkor húznod kell egy cetlit – incselkedek vele.
- Talán, valahol víz mellett, a tengerparton, vagy ilyesmi – mondja.
- Ez oooolyan romantikus – kuncogok fel, mire rácsap a fenekemre, s felnyikkanok.
- És te, cica?
- A zuhanyzóban – vonom meg a vállam. – Ne nézz így, tudod, még sosem csináltam ott, bármennyire is hiszi mindenki azt, hogy már nem tud újjat mondani nekem.
- Rendben, ha szeretnéd, kipróbálhatjuk – ködösülnek el a szemei, én meg egy csókba folytom a további beszélgetést.
Pár perc múlva elhúzódom tőle.
- Folyathatjuk? – kérdem.
- Felőlem igen – vigyorog.
- Én kérdezek meegint – éneklem neki.
- Imádom a hangod – húz magához hajamtól fogva egy újabb csókra.
- Naa... – méltalankodok aztán.
- Jó, jó, folytassuk, kérdezz.
- Hmm... kötöttek-e már ki? – vigyorgok rá.
- Talán – villannak rám szemei.
- Ez nem válasz, de ha nem akarsz felelni, akkor... – mondom, de már húzza is ki a párna alól az egyik kis cetlit. Kíváncsian pislogok rá.
- Na, mi van ráírva? – pislogok rá.
Aiden:
- Van még kedved játszani? – kérdi, fejét meg emeli és szépen pislog rám.
- Mit találtál ki? – nevetek fel.
- Játszunk „felelsz vagy mersz”-et – gondolkodik el és egy tincsemmel játszik.
- Rendben –csókot nyomok a homlokára.
- Hozok néhány cetlit.
- Előre készültél, mi? – vigyorogva kérdezem, de ártatlan pillantásokat kapok vissza. Lemászik az ágyról és visszamászik a kis cetlijeivel. Lesmárolom és fenekébe markolok, amitől belenyög a csókba.
- Na, halljuk, mit találtál ki?
Bevackolja az ölembe magát és a cetliket egy párna alá teszi. – Kezdjük. – megsimítja mellkasom.
- Felőlem mehet – vigyorgok.
- Hmm... akkor kérdezek, ha meg nem akarsz felelni, akkor húzol egy kártyát, oké?
- Oké – bólintok.
- Ahm... mondjuk... Mi az a nem megszokott hely, ahol mindig is akartál szeretkezni? – kérdi mosolyogva.
- Nem is tudom... – gondolkodom el.
- Ha nem felelsz, akkor húznod kell egy cetlit – incselkedek vele.
- Talán, valahol víz mellett, a tengerparton, vagy ilyesmi – vélaszolom.
- Ez oooolyan romantikus –funcog és rácsapok a fenekére, mire felnyikkan.
- És te, cica?
- A zuhanyzóban –vállat von, én nekem meg elég érdekes lehet a nézésem, ha szóvá is teszi. – Ne nézz így, tudod, még sosem csináltam ott, bármennyire is hiszi mindenki azt, hogy már nem tud ujjat mondani nekem.
- Rendben, ha szeretnéd, kipróbálhatjuk – villannak fel előttem a képek, ő pedig az ajkaimra tapad.
- Folyathatjuk?
- Felőlem igen.
- Én kérdezek meegint – énekel, és én ezt nagyon díjazom.
- Imádom a hangod – belemarkolok a hajába és megcsókolom. Az ajkaival sem bírok betelni.
- Naa...
- Jó, jó, folytassuk, kérdezz. – adom meg magam.
- Hmm... kötöttek-e már ki? – elvigyorodik.
- Talán – rávillannak a szemeim.
- Ez nem válasz, de ha nem akarsz felelni, akkor...
A párna alá nyúlok és kihúzom az egyik cetlit.
- Na, mi van ráírva? – pislog.
- Csináltad-e már segédeszközzel? – elröhögöm magam. – Ez aktuális, nem gondolod?
- De. Igen, csináltam. Következő.
Elveszek még egy cetlit.
- Hány emberrel feküdtél már le?
- Fogalmam sincs… - gondolkodik el, ez bennem enyhe haragot eredményez, de lecsitítom magam.
- De egyiket sem élvezted, ugye?
- De egyet. – bólint és rám mosoly. – A tied.
- Ez a beszéd. Na, most zuhanyozzunk egyet és aludjunk.
- Aludni? – néz meghökkenve.
- Holnap nagy nap lesz.
- Mit csinálunk holnap? – kérdi én meg vigyorgom.
- Túrázunk egyet az erdőben.
Lefagy az arcáról a mosoly. Felnevetek és megsimítom az arcát.
- Ne aggódj, nem megyünk messzire, csak a közelbe.
- Nem fürödhetnénk inkább a tóban? – néz rám gyönyörű szemeivel kérlelve.
Megforgatom a szemeim és sóhajtok.
- Na jó, legyen. Holnap fürdőgatyát húzunk…
- Vagy semmit… - vág a szavamba én meg kijavítom magam.
- Vagy semmit és megyünk úszni.
Diadalittas mosolyt villant rám. Még pár cetlit kérdezünk, de elhúzom zuhanyozni. Most nem szexelünk, csupán mosakszunk. Eléggé elfáradtam, ahogy a fejem a párnát éri már alszom is. Fél álomban érzem, ahogy Shiro hozzám bújik én meg automatikusan átkarolom. Szeretek így aludni, hogy ölelhetek valakit.
Hajnalban arra ébredek, hogy valaki rázogatja a vállamat. Kómásan emelem fel a fejem, mire Shiro még jobban ráz.
- Aiden! – suttogja.
- Mhmm? Mi az…? – azt se tudom, mit akar, de nem hagy vissza aludni.
- Hallottam valamit!
- Biztos csak egy mosómedve… - visszateszem a fejem, de csak nem hagy békén.
- Hallgasd! Hallod?
- Nem… - nyögöm, de felülök. Tényleg nem hallok semmit.
- Valaki kaparászott!
- Biztos csak álmodtad. – visszadőlök, de pár pillanat múlva koppanást hallok, majd nyikorgást és tompa puffanást. Ennek a fele se tréfa, felülök és befogom Shiro száját. – Csss…
Kezem alatt érzem, ahogy bólogat és elengedem. Kimászok az ágyból, halkan, magamra húzom az alsógatyát és előszedem a pisztolyom. Lassan indulok kifelé, Shiro pedig mögöttem lopakodik, a takaróba csavarodva. Felemelem felé a kezem intően, hogy halkan és maradjon mögöttem. Ha támadnak, engem találjanak el, ne őt. Leosonunk a lépcsőn a lehető legnagyobb csendben, közben gyanús hangok szűrődnek ki a konyhából. Előre nyújtom a pisztolyt, majd a kapcsolóhoz nyúlva falkattintom. Már készülnék a letartoztató szövegre, mikor látom, hogy a konyhában nincs senki, csak egy hatalmas rumli és a rumli közepén egy mosómedve. Épp az egyik csomag kekszet rágcsálta. Megkönnyebbülten bebiztosítom a kibiztosított, lövésre kész fegyvert és a konyhapultra teszem.
- Itt a te nagy betörőd. – vigyorgok Shirora, aki durcásan néz rám, majd a mosómedvére vigyorog.
- De édes! Szerinted veszett?
- Aligha. – ásítom. – Itt minden mosómedvét megjelölnek a vad védelmisek, oltásokat is kapnak.
Odamegyek a mosómedvéhez, lassan elveszem a csomagot, kibontom és kiborítom a tiszta padlóra. A mosómedve egyből rácuppan és rágcsálni kezdi a kekszeket.
- Csak éhes.
- Hogy jutott be? – néz körbe Shiro én meg vállat vonok.
- Gondolom a hátsó ajtó ablakán keresztül. Kicsi a nyílás, nyitva szoktam hagyni, hogy azért szellőzzön a ház.
Shiro mosolyogva nézi az állatot és egyáltalán nem fél tőle.
- Most, hogy így fent vagyunk hajnali… négykor, egy vendéggel, mit szólnál, ha csinálnék egy pudingot?
- Jó ötlet!!! – mosolyog és egy kekszet felvesz, ahogy a mosómedve felé nyújtja.
Az állat nagyon szelíd, hozzászokott az emberek közelségéhez, oda is megy, felkapaszkodik Shirora a takaróban és megeszi a kezéből a kekszet.
- De szelíd!
Mosolyogva nézem, majd a hűtőhöz lépek. Kiveszem a tejet, a szekrényből a pudingport és percek alatt kész is a vaníliás-csokis puding.
Shiro:
- Csináltad-e már segédeszközzel? – kérdi, majd felnevet. – Ez aktuális, nem gondolod?
- De. Igen, csináltam. Következő. – Elővesz még egy cetlit.
- Hány emberrel feküdtél már le?
- Fogalmam sincs... – gondolkodom el.
- De egyiket sem élvezted, ugye?
- De egyet – bólintok mosolyogva. – A tied.
- Ez a beszéd. Na, most zuhanyozzunk egyet és aludjunk.
- Aludni? – nézek rá kicsit meghökkenve.
- Holnap nagy nap lesz.
- Mit csinálunk holnap? – kérdem, mire elvigyorodik.
- Túrázunk egyet az erdőben.
Lefagy arcomról a mosoly. Felnevetve simogatja meg arcom.
- Ne aggódj, nem megyünk messzire, csak a közelbe.
- Nem fürödhetnénk inkább a tóban? – nézek rá szépen.
Megforgatja a szemeit, majd felsóhajt.
- Na jó, legyen. Holnap fürdőgatyát húzunk...
- Vagy semmit... – vágok szavába.
- Vagy semmit és megyünk úszni.
Diadalittasan mosolyodom el, majd még kicsit játszunk, de már húz zuhanyozni. Semmi szex, sima mosdás, én még törölközöm, mikor már kimegy. Ahogy bebújok mellé, már alszik is. Megérezve, hogy mellette vagyok, azonnal átkarol. Ezt úgy szeretem. Nem jön álom a szememre, csak őt figyelem. Valahogy csodálatosnak tartom, még így, sötétben is. A párnán összekócolódott haja, a szép arcvonásai és a finoman duzzadt ajkak, amik olyan finoman tudnak csókolni, csak egy csókjától képes lennék bármit megadni neki, amit akar.
Összerezzenek. Mi volt ez?
Azonnal rázogatni kezdem a vállát. Kómásan emeli meg a fejét, ahogy jobban megrázom.
- Aiden! – suttogom.
- Mhmmm? Mi az...? – kérdi full kómásan, de nem hagyom visszaaludni.
- Hallottam valamit!
- Biztos csak egy mosómedve... – teszi vissza a fejét nyugodtan. Ne mááár! Nem hagyom, hogy visszaaludj!
- Hallgasd! Hallod?
- Nem... – nyögi, de azért végre felül.
- Valaki kaparászott!
- Biztos csak álmodtad – dől vissza. Ébren álmodni azért kissé még nekem is nehezemre esne. Valami koppan, majd nyikorgás hallszik és tompa puffanás. Jesszus, minen horrorfilm így kezdődik.
Aiden végre komolyan veszi. Felül, majd befogja a szám.
- Csss...
Bólogatni kezdek, mire elenged. Kimászik az ágyból, s magárakapja azalsóját, elsőszedi fegyverét. Halkan én is magamratekerem a takarót, s lopakodva követem, ahogy lassan indul kifelé. Intőn emeli a kezét felém, hogy maradjak mögötte. Leosonunk a lépcsőn, míg az a valami/valaki folytatja a szöszmötölést. A konyából jön. Biztos éhes rablóval van dolgunk. Csak adja az ég, hogy ne kannibál legyen.
Aiden kibiztosítja a fegyverét, amit előre myújt. Felpattintja a villanyt. Hatalmas rendetlenség, minden felforgatva, a konyha közepén meg egy aranyos kis mosómedve, amint elrágcsálódott egy csomag kekszen. Zsarukám megkönnyebbülve rakja le fegyverét.
- Itt a te nagy betörőd – vigyorog rám, mire durcásan nézek rá, majd az állatra vigyorgok.
- De édes! Szerinted veszett?
- Aligha – ásítja. – Itt minden mosómedvét megjelülnek a vad védelmisek, oltásokat is kapnak.
Odamegy a kisállathoz, s lassan elveszi a csomagot, kibontja, elszorja a padlón, s a mosómaci azonnal rágcsálódni kezd a kekszeken.
- Csak éhes.
- Hogy jutott be? – nézek körbe, mire vállat von.
- Gondolom, a hátsó ajtó ablakán keresztül. Kicsi a nyílás, nyitva szoktam hagyni, hogy azért szellőzzön a ház.
Már nem is érdekel amit mondd, a kis édest figyelem.
- Most, hogy így fent vagyunk hajnali... négykor, egy vendéggel, mit szólnál, ha csinálnék egy pudnigot?
- Jó ötlet! – mosolygok. Sőt, egyszerűen szuper jó ötlet!
Egy kekszet veszek fel, majd a mosómedve fele nyújtom. Ő azonnal közel is jön, s felkapszkodik a rajtam lévő takarón, majd a kezemből eszi meg a kekszet.
- De szelíd!
Amíg ő elvan a puding készítésével, addig én el sem bírok szakadni a kisállattól. Egyszerűen beleszerettem. Szerelem első látásra.
- Okos kis mosómedve vagy, hogy bejutottál ide. Jól kiszagoltad, hogy merre van a kaja. Biztos itt laksz a közelben, ugye? – nézek rá, s ő is rám. Egy darabig így maradunk, majd ő visszatér a kekszhez. Én majd elolvadok. – Olyan aranyos vagy.
- Ne babusgasd, ők nem szokták meg ezt. Gyere, kész vagyok – nyújtja felém a kezét Aiden, rámszólva.
- Jól van, de akkor is aranyos – nézem őt, ahogy leülök az asztal mellé.
- Moss kezet – mormog.
- Igen is, anyuci – kuncogok fel, majd kezet mosok és nekilátok enni. – Istenire sikerült – csillan fel a szemem.
- Köszönöm – vigyorodik el. Átköltözöm az ölébe, pudingostól, kanalastól, úgy fészkelődöm, hogy ő is kényelmesen tudjon enni. A vállára döntöm a fejem. Közelebbhajolva kapna ajkaim után, de egy ujjam a szájára teszem és megállítom.
- Ne a mosómedve előtt – pislogok rá, mire kicsit meglepetten néz.
- Dehát... – mondja, majd felkuncog. – Most úgysem lát, el van foglalva a kekszekkel. – Ismét ajkaim után kap, de ezúttal engedek neki. Finom, édes, puding ízű csók. Kívánhatnék ennél jobbat? Nem.
Lassan befejezzük az evét, én meg a mosógatóhoz viszem a cuccokat, hogy elmossam. Két kar ölel át hátulról, s egy fej nehezedik a vállamra.
- Szóval, nem csókolhatlak meg, míg ez a dög itt van? – simogatja meg szájával nyakam, mire felsóhajtva zárom el a csapot, s a törlőkendő után nyúlok.
- Ne hívd így, kérlek – fordulok felé, s átölelem a nyakát. – Jó, talán a csók szabad – kuncogok fel, s most én smárolom le. Elégedetten nyalogatom az ajkaim, s felkuncogok, ahogy figyelmét is magamravontam teljesen ezzel. Aztán hirtelen elkomolyodom. – Aiden... lehetne, hogy... ugye lehet... szóval... izé... – pislogok elveszetten. Azt hiszem elpirultam.
- Mit szeretnél?
- A mosómedvét – pislogok rá szépen.
- A mosómedvét? – néz rám értetlenül.
- A mosómedvét – toppantok egyet. – Ígérem, hogy gondját viselem, semmi baja nem lesz. Jó helye lesz nálam. Na?
- Hát, lehetne. Talán tudok szerezni engedélyt is, ha minden jól megy – gondolkodik el. Sikkantva ugrom a nyakába, mintha eddig nem ott lettem volna.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – ismételgetem . Arcomat az övének dörgölöm, mire felenevet.
- Jól van. Van pár módszer, amivel meg tudnád köszönni – villannak rám szemei. Beletúrok a hajába.
- Az előbb még álmos voltál – vigyorodom el.
- Most határozottan ébernek érzem magam – nyomja combomnak merevedését. Felnyögve csókolom meg.
Végül a nagy hálálkodásból nem lett semmi. Túlságosan elfoglalt az, hogy egy édes szőrmókot figyeljek, aki jóllakottan megyek körbe-kereken, mint egy holdkóros. Jókat kuncogok, amikor beleütközik a szék, vagy asztal lábába, s meghátrálva szimatolni kezdi „ellenségét”. Végül a padlón alszom el, s csak akkor ébredek meg, mikor Aiden kapna ölbe. Ránézek, majd átkarolom a nyakát. Lefektet az ággyra, de nem bíjik mellém, mire nyöszörgök egy sort. Kapok egy párnát, amit meg is szorítok. Aztán tényleg elalszom.
A tóban locsoljuk egymást, mint két nagyra nőtt gyerek. Jókat kacagunk, szerintem nem is bánja már, hogy nem túrázni mentünk. Egész késő délutánig vagyunk kinn, mikor már kezdünk fázni, a bőrünk is ráncosodni indul. Magunkratekerünk két törölközőt, s bemegyünk a házikóba. Én egyenesen a konyha felé veszem az irány, ahol, az egyik pánázott széken a világ legszebb szőrmókja alszik. Hihetetlen, hogy milyen szelíd. Finoman megsimogatom, hogy ne ébredjen fel.
- Mondtam, hogy nem kell annyit babusgatni – telepedik mellém, a földre Aiden is. A számba nyom egy darab csokit, amit elszopogatok.
- Nézni csak szabad – mosolygok rá. – Megnézünk valami filmet? – kérdem aztán, átmászva az ölébe, s megkaparintok még egy kis csokit.
- Rendben, édes – nyújtja ki a nyelvét. Játékosan harapok rá. – Naa... erre még szükségünk van – kuncog fel.
- Én is így gondolom – nevetek fel. Megcsókoljuk egymást. Kiráz a hideg is, olyan jó érzés. – Szeretem, ahogy csókolsz – mosolygok fel rá kissé pihegve. Aztán, ahogy leesik, mit mondtam, kissé lefagyok.
Szorosan átöleli a derekam.
- Semmi baj, én is jól érzem magam veled, én is szeretem az ajkaidat – mosolyog rám. Azt hiszem, elpirultam. Másfelé pillantok.
- Felébredt – jelentem ki lelkesen.
Aiden:
- Okos kis mosómedve vagy, hogy bejutottál ide. Jól kiszagoltad, hogy merre van a kaja. Biztos itt laksz a közelben, ugye? –gügyög neki.– Olyan aranyos vagy.
- Ne babusgasd, ők nem szokták meg ezt. Gyere, kész vagyok –felé nyújtom a kezem.
- Jól van, de akkor is aranyos – leül az asztalhoz, de rászólok.
- Moss kezet.
- Igen is, anyuci –kuncog és enni kezd– Istenire sikerült.
- Köszönöm – elvigyorodom, majd átül az ölembe, pudinggal a kezében. A vállamra dönti a fejét, én meg kapnék ajkai után, de az ujjával megállít.
- Ne a mosómedve előtt – meglepve pislogok.
- Dehát... – felkuncogok. – Most úgysem lát, el van foglalva a kekszekkel. – újra meg akarom csókolni és ezúttal enged nekem.
Ahogy odalép a mosogatóhoz, mosogatni, mögé lépek és átölelem a derekát. Az állam a vállára teszem.
- Szóval, nem csókolhatlak meg, míg ez a dög itt van? – ajkaimmal a nyakát simogatom. Felsóhajt és elzárja a csapot.
- Ne hívd így, kérlek – felém fordul és átöleli a nyakam. – Jó, talán a csók szabad – felkuncog és lesmárol. – Aiden... lehetne, hogy... ugye lehet... szóval... izé... – pislog rám szerencsétlenkedve.
- Mit szeretnél?
- A mosómedvét – pislog rám.
- A mosómedvét? – értetlenül nézek.
- A mosómedvét – toppant egyet aranyosan, mint egy gyerek. – Ígérem, hogy gondját viselem, semmi baja nem lesz. Jó helye lesz nálam. Na?
- Hát, lehetne. Talán tudok szerezni engedélyt is, ha minden jól megy – elgondolkodom, de a nyakamba ugrik sikongatva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm – arcát az enyémhez dörgöli, felnevetek.
- Jól van. Van pár módszer, amivel meg tudnád köszönni – rávillannak a szemeim és beletúr a hajamba. Ezt imádom!
- Az előbb még álmos voltál – vigyorog.
- Most határozottan ébernek érzem magam – a combjának nyomom a merevedésem. Felnyögve megcsókol.
Sajnos nem kerül sorra a szex, mert Shiro látszatra sokkal többre értékeli az állatot. Addig játszik és figyeli a dögöt, míg elszunnyad a padlón. Lehajolok, hogy felemeljem, erre felébred. Rám néz álomittas szemeivel és átkarolja a nyakam. Felkapom a karjaimba és felviszem aludni, de nem fekszem mellé, és ki is fejezi nemtetszését. Adok neki egy párnát, amit helyettem ölelhet és elalszik.
Nagyon jól érzem magam Shiroval és azt kívánom, bár sose érne véget ez az egy hét. A tóban jókat játszunk, ismét tinédzsernek érzem magam. Egyre jobban kezdem megszeretni. Oké, hogy szexmunkásként dolgozik, de nem önszántából. Shiro nagyon kedves, szeretni való…
- Mondtam, hogy nem kell annyit babusgatni – leülök mellé, ahogy a dögöt figyeli a konyhaszéken. a szájába nyomok egy csoki darabot, amit elszopogat.
- Nézni csak szabad –mosolyog. – Megnézünk valami filmet? – átmászik az ölembe, amit én cseppet sem bánok és oroz tőlem még egy kis csokit.
- Rendben, édes – kinyújtom a nyelvem és játékosan ráharap – Naa... erre még szükségünk van – kuncogok.
- Én is így gondolom – felnevet és egyszerre csókoljuk meg a másikat. Ez a csók mámorító. – Szeretem, ahogy csókolsz – mosolyog és megdermed. Nekem is leesik, amit mondott, de én szorosan átölelem a derekát.
- Semmi baj, én is jól érzem magam veled, én is szeretem az ajkaidat – mosolygok rá és kiélvezem elpirult arcát. Azért mikor sikerül egy szexmunkást megpirongatni? Tudok valamit. Ám ezt a pillanatot megtöri a dög.
- Felébredt – Shiro szavára a dögre pillantok, aki álmosan pislog ránk, ásít egyet, Shiro pedig olvadozik.
Hogy megelőzzem ismét a „Nézd milyen cuki, hogy lehet ilyen édes” ömlengést, egy egész csík csokit a szájába nyomok, mire kuncog és elmajszolgatja.
- Bár nem lenne vége a hétnek. – sóhajtok.
- Én sem szeretném. Olyan jó lenne itt maradni, csak ketten. – felém fordul az ölemben, átöleli a nyakam és a szemembe néz. – Aiden, én még soha nem voltam ilyen boldog. De ez itt körülöttünk csak egy pillanatnyi ábránd… - süti le a szemeit. – Ha visszamegyünk, te megint zsaru leszel én pedig ismét szexmunkás. Két különböző világban élünk, szép és jó, amíg tart, de nem illünk össze.
Megcirógatom a hátát és magamhoz ölelem.
- Tudom. – suttogom és annyira szeretnék neki vigaszt nyújtani. – Shiro, én… Ha valamikor…
- Igen? – pislog rám, én meg kicsit nehezen tudom kimondani. – Ha bármikor… Szükséged lenne rám… egy helyre, vagy segítségre… Én ott leszek. Hozzám jöhetsz, az ajtóm nyitva áll előtted… Rendben?
Shiro pár pillanatig csüggedten néz. Tudom, hogy tudja, mire gondolok. Ha a húga meghalna és ő szakítani akar majd az eddigi életvitelével, én szívesen befogadom és majd együtt kitalálunk valamit. Egy végső menedéket ajánlok most neki. Nem szól, csak hozzám bújik és felsóhajt. Csendben ölelem és simogatom a hátát, amitől elálmosodik.
- Aiden?
- Tessék. – adok egy puszit a homlokára.
- Ha valóban úgy alakulna… Köszönöm, hogy nyitva hagyod nekem ezt az ajtót.
A hét túlságosan is hamar eltelik, sikerül megszereznem az engedélyt a vadvédelemtől és Shiro megtarthatja a dögöt. Úgy érzem, ez az egy hét közelebb hozott minket egymáshoz. Sokkal közelebb. Sajnos vissza kell térnünk valós világba. Engem vár a munka, az SK-s gyilkost elkapták, immár nem jelenthet fenyegetést. Pár napig nem találkozom Shiroval, de amikor megjelenek nála, nem fogadja a csókomat sem.
- Shiro…?
- Aiden, menj el. – néz rám feldúltan.
- De… mi az? Miért?
- Nem akarom, hogy ide gyere többet.
- Ezt nem értem. – pislogok, hiszen olyan jól alakult minden!
- Csak elég volt. – hűvösen néz rám, de a szeme könnyes, az ajka pedig remeg.
- Shiro, ha bármit tettek veled, vagy mondtak neked… - próbálok közelebb lépni hozzá, de eltaszít.
- Hagyjál!!! Az… az üzletnek nem tesz jót, ha egy zsaruval kavarok, szóval többet ne gyere hozzám! Ne keress… - látom a fájdalmat a szemében, hátrébb lépek és csalódott vagyok. De meg kell értenem, hisz a húgáért csinálja. Csöndben fejet hajtok és elmegyek. Ólomsúlyúnak érzem a lábaimat, de elfogadom a döntését, hogy többet nem akar látni. Nem, nem akarják, hogy lásson. De mit tehetnék én? Csak egy egyszerű őrmester vagyok…
Magára hagyom és közben vérzik a szívem.
Shiro:
A mosómedve álmosan pislog párat, majd ásít egyet. Elolvadok, olyan édes…
Aiden egy egész csík csokit a számba nyom. Kuncogva nyammogom el.
- Bár nem lenne vége a hétnek – sóhajt fel.
- Én sem szeretném. Olyan jó lenne itt maradni, csak ketten – fordulok felé, s kezeimmel átölelem nyakát. Szemébe nézve egyszerre látom a nyugodt tengert és az ég tiszta csillogását. – Aiden, én még soha nem voltam ilyen boldog. De ez itt körülöttünk csak egy pillanatnyi ábránd... – pillantok el. – Ha visszamegyünk, te megint zsaru leszel, én pedig ismét szexmunkás. Két különböző világban élünk, szép és jó, amíg tart, de nem illünk össze.
Csak megcirógatja a hátam, s magához ölel.
- Tudom – suttogja. – Shiro, én... Ha valamikor...
- Igen? – pislogok rá kíváncsian.
- Ha bármikot... Szükséged lenne rám... egy helyre, vagy segítségre... Én ott leszek. Hozzám jöhetsz, az ajtóm nyitva áll előtted... Rendben?
Szomorúan nézek rá. Tudom, hogy most mire céloz, de ezzel nem akarok szembenézni, de ha mégis megtörténik... ha Aya... Bele sem merek gondolni.
Szótlanul bújok odahozzá, egy sóhaj szökik ki ajkaimon. Ő csendben ölel és a hátam simogatja, amitől kicsit elálmosodom.
- Aiden?
- Tessék? – kérdi, és egy puszit is kapok a homlokomra. Annyira szeretem, mikor ilyen gyengéden bánik velem...
- Ha valóban úgy alakulna... Köszönöm, hogy nyitva hagyod nekem ezt az ajtót.
Minden jónak egyszer vége szakad. Bár, nem akarom azt, hogy vége legyen ennek a hétnek, mégis csak úgy telnek a napok, hamar elrepült az idő. Aiden szerzett engedélyt a vadmédelemtől, és megtarthatom a mosómedvét. A kisállat az egyetlen vígaszom, hogy vége ennek a csodás hétnek. Soha nem éreztem jobban magam, mint vele.
A kanapén ülök, már otthon, mikor jelez az emlékeztetőm, hogy ideje öltözni és dolgozni. Nem akarok visszamenni oda, undorító egy alak vagyok, nem is tudom Aiden mit látott bennem... Csak lefekszem pár férfival és kész... Élvezet... az hiányzik mindenből.
Letusolok, s kissé bicegve lemegyek a bárhoz, hogy kérjek valami itókát. A főnök ragadja meg a karom és hurcol magával. Na, még csak ez hiányzik a mai napomból, hogy még ő is betegye nekem!
- Shiro – ültet le a szobában lévő ágy szélére. Kíváncsian nézek rá. – Mondd, mit csinálsz? Egy rendőrrel kavarsz? Meghibbantál? – néz rám komolyan, szeméből csak úgy sugárzik a gúny.
- Ezt honn...
- Van pár dolog, amit nem tudsz eltitkolni előlem. Figyelj! Nem tesz jót az üzletnek, ha egy zsaruval kavarsz... Ráadásul, van pár olyan ügyünk, amit tényleg el kéne hallgatni előlük. Ez nem a te világod, Shiro! Te az élvezeteknek élsz... Ne feledd, hogy a húgódnak szüksége van arra a pénzre, amit máshol akár két hónapon át meg kell dolgoznod! – alsó ajkaimba harapva pillantok el róla. Összehúzom magam. – Te nem ilyen vagy – simogatja meg az arcom. Mintha csigák másznának rajtam, pedig máskor szerettem tőle ezt a kis gyengédséget. – Csak kihasznál téged, kicsim. Csak a tested kell neki. Megun és eldob, te is tudod. Szép volt, jó volt, de ennek legyen vége! Nem hagyhatom, hogy pont téged veszítselek el, egy ilyen idióta rendőr miatt. Gondold ezt át, kérlek! Két külön világ vagytok, ő pedig kihasználja a gyengeséged.
Komolyan néz rám, meg sem tudok szólalni. Hagyom, hogy eldöntsön az ágyon, s fölém kerekedve lerántsa rólam a ruhákat. Tűrök, de belül iszonyat nagyon rosszul érzem magam. Hatalmas hibát követtem el, a legnagyobbat!
Beleszerettem... menthetetlenül. Ezért... ha a szívem is szakad ketté, el kell őt löknöm magamtól!
***
Otthon értesülök arról is, hogy az SK-s gyilkost elkapták, így minket nem fenyeget a veszély. A klubba is napról napra többen járnak, ami csak jót jelent.
Mikor kopognak az ajtón pár nap múlva, már előre tudom, hogy most egy fájdalmas beszélgetés következik. Ő belépve tapad ajakaimra, de nem viszonzom csókját, bármennyire is nehéz ellenállni a kísértésnek.
- Shiro...?
- Aiden, menj el – nézek rá komolyan, magamat felkészítve minden eshetőségre.
- De... mi az? Miért?
- Nem akarom, hogy ide gyere többet.
- Ezt nem értem – pislog értetlenül.
- Csak elég volt – nézek rá hűvösen, de tudom, hogy a szemeim is könnyesek, az ajkaim is remegnek.
- Shiro, ha bármit tettek veled, vagy mondtak neked... – próbál közelebb lépni, de bármennyire is vágyom közelségét, eltolom magamtól.
- Hagyjál! Az... az üzletnek nem tesz jót, ha egy zsaruval kavarok, szóval többet ne gyere hozzám! Ne keress...
Fáj minden szó, amit kimondom, de ha későbbre hagynám, lehet ennyi sem telne tőlem. Jobb előbb, mint utóbb.
Csalódottan lép hátrébb, s csendben fejet hajt, majd elmegy. Első gondolatom rögtön az, hogy utánaszaladok és bocsánatot kérek tőle, de a lábam nem akar engedelmeskedni nekem, odagyökerezett a padlóhoz. Jövő évre, lehet, bogyós termést is hozok, hogyha így haladok.
Aznap este nem megyek be dolgozni, a szívem is torkomban dobog, ahogy a csörgő telefont felvéve Aya orvosának nevét látom meg. Azonnal rákérdek, hogy valami történt-e vele, mire szólnak, hogy másfél perce bevitték hozzá a defibrillátort. Azonnal összeszedem magam, s futva teszem meg a kábé félkilóméteres távot a korházik. Lihegve, torkomban dobogó szívvel érek a korterme felé, de már csak azt látom, ahogy lekapcsolják a gépeket és a takarójával letakarják a fejét is. Nem, nem lehet!
A doktor kijön egy sajnálommal, én meg még fel sem fogom, hogy mi történnt. Vége. Aya meghalt. Életem legfontosabb személye meghalt. Nincs többé. Ennyit érne egy emberi élet? De, hisz... olyan fiatal volt... szinte alig élt...
Könnyeim megállíthatatlanul potyognak, ahogy visszaidézem gyermekien édes mosolyát, a duzzogó arcát, vagy a huncut csillogást a szemében. Oh, Istenem, ez nem lehet igaz. Ez egy rossz álom. Áú, a csípés nem ébresztett fel, a könnyeim pedig nem akarnak elfogyni. Úgy érzem nekem is végem. Nincs miért élnem. Ezek után már nem megyek vissza a klubba sem, már nincs értelme.
***
Otthon minden üres. Eddig sem volt valami zsúfolt a lakás, de most kifejezetten üresnek látom. Olyan igazságtalan dolog ez a fennvalótól. Az utolsó támaszom is elvette, a legfontosabb értéket az életemben.
- Igen? – szólok bele, ahogy csörög a telefon.
- Ööhh... Shiro?
- Igen, én vagyok. Kivel beszélek? – ráncolom össze homlokom. A rászáradt könnyektől repedezettnek érzem arcom is.
- Aiden munkatársa vagyok, Boris. Nem tudtam elérni a szüleit, így csak neked tudom elmondani, hogy balesete volt. – Szédülök. Érzek egy lökést a mellkasomban, aztán teljes üresség.
- Balesete? – ismétlem remegő ajkakkal.
- A lakóház előtt vagyok, bevihetlek hozzá. Bármennyire is furcsa számomra, de szerintem most rád van nagyobb szüksége, nem ránk.
Megmosom kicsit az arcom, s leszaladok. Boris már ott van lenn. Szó nélkül is látom, hogy mennyie nincs ínyére a helyzet, de hallgat.
A korházba érve teljesen lesápadok, ahogy konstatálom, ugyanabban a korteremben helyezték el, ahol tegnap még húgom holtteste volt.
- Ön családtag? – néz rám szigorúan egy orvos. Oh, őt még nem láttam itt. Öreg farok, a modora is biztos olyan.
- Nem, de szeretném tudi, mi történt vele – kérem tőle szépen.
- Sajnálom, nem adhatok ki információt, hacsak nem családtag.
- Argh! – fordulok a másik orvoshoz, szerencsére azt ismerem.
- A barátja vagy?
- Olyasmi – nyögöm.
- Tűzharcban sérült meg, három lövés érte. A vállából és a combjából már eltávolítottuk a golyókat, de a deréktályt, a gerinc mellett még nem nyúltunk hozzá. Egy családtag beleegyezését várjuk, ugyanis elég komoly műtétre lesz szükség. Rengeteg idegsejt található ezen a területen, csoda lenne, ha nem bénulna le egyik végtagja sem.
- Köszönöm – nézek hálásan a doktorra kis meghökkenés után.
- Bemehetek hozzá?
- Sajnos nem fogadhat látogatókat. Megtennéd, hogy értesíted a szüleit?
- Az édesanyja nemsoká itt lesz – jelenik meg Boris, felmutatva telefonját.
***
Lassan telik az idő. Már Aiden édesanyja is itt van, gyanakvóan fixíroz, de úgy néz ki, jobban érdekli a fia egészsége most. Ajánlom is. Lassan telik az idő. Már műteni kezdték. Kurva lassan telik az idő. Ha valami baja lesz én esküszöm megfolytom. A nyakánál fogva. Egy kötéllel. Aigh! Mi tart eddig?!
***
Végre beengednek hozzá. A műtét sikeres volt, bár még nem lehet tudni, hogy teljesen felépült-e. Nem is figyelek rá, a csempézett padlót nézem. Irónikus, hogy a húgom is ebben a korteremben volt.
- Ismerős hely... hol a faszban vagyok? – hallok meg egy hangot, mire mindenki odakapja a fejét.
- Ne beszélj csúnyán! – dörren rá az anyja, én meg nézek. Hát, ez nem valami drámai jelenet.
- Szóval a pokolban...
- Fiam! – méltatlankodik az anyja. – Hogy érzed magad? – enyhül meg. Felé kapom a tekintetem. Ezt én is nagyon szeretném tudni.
Aiden:
Nagyon fájt, hogy Shiro elutasított. De megértettem, hisz Ő a húgáért „dolgozik”. Azt meg ott nem tűrhetik, hogy egy luxus prostituált egy zsaruval járjon. Megpróbáltam arra gondolni, hogy talán majd valaha még láthatom. Nem zártam be azt a bizonyos ajtót, hogy, ha szüksége lesz rám, én ott leszek.
Azonban arra nem gondoltam, hogy hamarosan nekem lesz rá szükségem. Egy rabláshoz riasztottak minket, ahogy tűzharcba keveredtünk, nem láttam, hogy Boris nem tud fedezni, éles fájdalmat éreztem, és nem csak egy helyen. A világ elsötétült körülöttem és csak Shirora tudtam gondolni.
Újra élem a nyaralásunkat Shiroval, a boldog perceket, amikor magamhoz öleltem, csókoltam és ő hozzám bújt. Az orromban éreztem az illatát, láttam csodaszép szemeit, a teste pedig tökéletesen beleillett a karomba. Most csak hidegséget éreztem, nem láttam semmit és Shiro után vágyom. Hol van? Hogyan? Mit csinál? Annyira hiányzik.
Mikor felnyitom a szemeim éles fájdalom tör rám, aztán kellemes bódultság. A szemem előtt minden elmosódik, de anyám sziluettje úszik be a látóterembe.
- Ismerős hely... hol a faszban vagyok? – nem teljesen tiszta a fejem. Alig van hangom.
- Ne beszélj csúnyán! – hallom meg ismerős hangját.
- Szóval a pokolban... – felelem, mert most tuti kapok a fejemre. Lassan körbe pillantok, ott van anyám, apám és a nővérem.
- Fiam! –szól rám a szőke hajú édesanyám. – Hogy érzed magad?
- Nem… nem tudom… Mint akin átment… egy vonat. – mély levegőt veszek, ahogy tisztul a tudatom és a látásom. A tekintetem megállapodik Shiron. Először nem hioszek a szememnek.
- Shiro…? – suttogom alig hallhatóan, mert nem lehet, hogy itt van.
- Aiden. – szemem sarkából látom a családom felháborodott pillantását, de nem érdekel. Ép kezemet lassan felemelem, de alig van erő benne. Shiro megfogja és rászorít bíztatóan az ujjaimra.
- Úgy… örülök, hogy… itt vagy. – fájdalmas kifejezés ült ki az arcomra, mert szörnyen égett a derekam.
- Ne beszélj. – csitít halkan és kisimít egy szőke tincset a homlokomból. – Pihenned kell.
- Mi… mi történt velem…? – tudni akartam, hogy milyen állapotban vagyok, és apám hangját hallom meg.
- Szitává lövetted magad, te kölyök! – hallom szigorú élét, de aggodalmat is.
- A testem?... – nagyon fáradok, már ez a pár szó is túl megerőltető.
- Még nem lehet tudni biztosan. – simítja meg a kezem Shiro. – Hunyd be a szemed és aludj. – a hangja annyira mézédes, és ahogy a kezem fogja egészen megnyugszom. Jó érzés, hogy itt van velem, már a jelenléte is elűzi a fájdalmat. nem tiltakozom, ahogy magával ragad az álom.
Mikor legközelebb kinyitom a szemeim sötét van, csak egy halvány neoncső világít kéken az ágyam fölött. A tekintetemmel a csövet figyelem és a halovány kékes fényét, míg kitisztul a látásom. Valamivel jobban érzem magam és a fejem sem olyan bódult de a fájdalom megvan. Felnyögök, ahogy mozdulni próbálok és hirtelen Shiro arca úszik be a látóterembe.
- Ne mozogj! – szól rám élesen, de inkább az állapotomért aggódik. – Kérsz inni? Hogy vagy?
- Ühüm… - ki vannak száradva az ajkaim és hálásan veszem, ahogy a tarkóm alá nyúl, finoman megemeli a fejem, és hálásan fogadom azt a pár korty vizet, amit kapok.
Mikor megiszom, kicsit köhögök és visszahanyatlik a fejem a párnára. Veszek pár mély lélegzetet és Shiro arcára pillantok. Most veszem csak észre, hogy a bőre csillog a könnyeitől. A könnyek a szemében a szívembe markolnak és megtalálom a hangomat.
- Ne sírj… - kérem és megtörli a szemeit.
- Nem sírok, csak… Csak annyira féltettelek! – fakad ki és újabb könnyek csorognak le az arcán. – Nem bírnám ki, ha téged is elvesztenélek!
Engem is? Gondolkodni kezdek és hirtelen megvilágosodom. Ó, Istenem!
- Sajnálom… - suttogom és annyira szeretnék valami támaszt nyújtani neki. Finoman felemelem a kezem, ő pedig megfogja, arcát a tenyerembe simítja, mint egy kóborlás után haza talált cica.
- Ha… ha meghaltál volna, esküszöm, én magam öltelek volna meg! – nyögi elkeseredetten és egyszerre megkönnyebbülten.
- Ez kicsit paradox, nem?... – próbálom oldani a feszültségét, de annyira nehéz.
- Soha többé ne csinálj ilyet! – torkoll le és megtörli ismét a szemeit.
Megpróbálok alrébb mozdulni, de csak éles fájdalmat érzek, az altestem pedig meg sem moccan. Ez akkor még nem tűnik fel, csak arra tudok gondolni, hogy bár megölelhetném.
- Nem bújsz ide…? – kérdezem kicsit félénken, mert nem tudom, szeretné-e.
- Szabad? – ugyan olyan félénk, mint én, de nem tudok beszélni, csak erőtlenül bólintok.
Hallom, ahogy lerúgja a cipőjét és az aránylag ép oldalamra fekszik fel, nagyon óvatosan. Féloldalt simul hozzám, hogy ne essen le, és készségesen bújik hozzám, tényleg, mint egy cica. Ép kezemmel lassan átkarolom, a karját cirógatom. Érzem, ahogy remeg az elfojtott feszültségtől.
- Kérlek, ne hagyj engem egyedül. – könyörög, nekem pedig eszemben sincs egyedül hagyni.
- Nem foglak. – suttogom, élvezem a teste melegét, az illatát, selymes bőrét. Mintha minden a helyén lenne, pedig semmi sem volt így. – Én azt hittem… Hogy nem jössz értem…
- Ne légy buta! – torkoll le, de észhez kap és lecsillapodik. – Bocsáss meg azért, amit mondtam… Kérlek, ne haragudj, én nem úgy gondoltam és…
- Ssshhh. – csitítom egyszerű susogással. – Semmi baj. – suttogom.
- Már hogyne lenne baj! Aya meghalt! Érted?! És te is majdnem meghaltál! És ez a kibaszott szoba is az övé volt!!!
Valóban az lett volna? Én nem ismerem fel, csak annyit, hogy kórházi szoba. Szegény kincsem, ha ez ugyanaz a szoba, akkor duplán milyen nehéz neki.
- Nyugodj meg… - végre erőt vesz magán és csendbe burkolózik. Élvezni akarom a jelenlétét, én pedig többet nem tehetek annál, hogy fél karral ölelem.
Nem tudom, hogy ez segít-e, de lassan teljesen elcsitul, akárcsak én. Fogalmam sincs micsoda fájdalmat érezhet, és én nem vagyok képes rá, hogy elűzzem a démonait ebben az állapotban. Annyira dühítően tehetetlennek érzem magam. Addig-addig keringenek a gondolataim, míg ismét el nem alszom.
Következő ébredésemet halk, de annál intenzívebb veszekedés váltja ki. Még magamhoz sem térek, de a hangok érdelems szavakká formálódnak.
- Hogy mered! Egyszerűen csak az ágyába bújsz, egy kórházban?!
- Asszonyom, Aiden fent volt éjszaka és…
- És neked rögtön az ágyába kellett ugranod, te szégyentelen… - nem talált megfelelő szót én pedig felnyögök és kinyitom a szemem.
- Elég… - a hangom halk, de mindketten elhallgatnak. Anyám töri meg a csendet.
- Aiden, kicsim…
- Elég, anya. – föntebb emelem a hangom, de ez nagyon megvisel. Shiro mellém lép, én pedig egy pillantást vetek rá és anyámra nézek. – Bemutatom neked Shirot. Shiro, már ismered az anyámat… - elhúzom a szám és lehunyom a szemem. – Anya, én kértem, hogy bújjon mellém. Ha nem tetszik, ne nézz ránk, de attól még itt van velem. – lehalkítom a hangomat.
- Hát jó, de ebben ne számíts jóindulatra tőlem. – fújtat anyám és elsiet.
- Én nem akartam bajt… - motyogja szerelmem, de rápillantok nehéz szemhéjaim alól.
- Nem is te kevered. – ezzel sikerül megnyugtatnom, de most én jövök. – Mi van velem?
- Én… Az orvossal kellene beszélned… - kényelmetlenül érzi magát.
- Téged kérdezlek.
- A vállad és a combod jól van. Jól lesz…
- De? – kezdek megijedni.
- A derekadból még nem szedték ki a golyót. Nem voltál olyan állapotban… - teszi hozzá.
- És?
- Inkább hívok egy orvost. – kiszalad és pár perc múlva az orvos visszatér. Shiro és anyám nem jöhetnek be, amíg megvizsgál. Ijesztő volt, hogy nem tudom mozdítani a lábaimat, de az orvos megnyugtatott.
A derekamból ki fogják operálni a golyót, de nagyon kell vigyázniuk, mert túl sok ideg húzódik ott. Ez után, ha a műtét sikeres lesz, újra tudom majd mozgatni a lábam, sőt, járni, idővel futni is tudok majd, de ez mind a műtéttől függ. Persze azonnal követeltem a műtétet, így még aznap megesett az operáció. Két napig aludtam, de amikor magamhoz tértem, meg tudtam mozdítani a lábujjam. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt, de keserves fájdalommal járt, amikor megmozdítottam a lábamat. Kegyetlenül fájt. Shiro után kérdezősködtem, de apám azt monda, hogy haza ment aludni, mert nagyon sokáig bent volt velem.
A kórházi ágyban fekszem, anyám, mikor Shiro belép, tüntetőlegesen felpattan és távozik. Shiro látszólag nem foglalkozik vele.
- Ne vedd magadra. – kinyújtom felé a kezem és rögtön hozzám lép. Gyengéden átölel, én pedig ép kezemmel átkarolom. Magamba szívom illatát.
- Nehéz, nem magamra venni. – motyog.
- Shiro… Kérni szeretnék valamit…
- Bármit. – fogja meg a kezem és aggódva néz.
- Ha innen kiengednek… Megtennéd, hogy hozzám költözöl?
Shiro:
- Nem… nem tudom… Mint, akin átment… egy vonat. – Látom, ahogy mellkasa emelkedik, mély levegőt vesz. Tekintete végre rám talál.
- Shiro...? – suttog, alig hallom, mintha el sem hinné, hogy itt vagyok.
- Aiden...
Érzem a szúrós pillantásokat a hátamon, de nem érdekel most, csak is ő. Kezét lassan felém nyújtja, olyan gyenge... Megfogom és rászorítok ujjaira.
- Úgy... örülök, hogy... itt vagy – nyökögi fájdalmasan, hangjában sincs több erő, mint a mozdulataiban. Arcára is kiül a fájdalom.
- Ne beszélj – csitítom, s egy szőke tincsét félresimítom homlokáról. Milyen szép férfi, még így is, ezen a fehér lepedőn feküdve, amiből árad a korház átható szaga. – Pihenned kell.
- Mi... mi történt velem...? – kérdi. Persze, hogy tudni akarja.
Apja szólal fel: - Szitává lövetted magad, te kölyök! – mondja szigorúan, bár kihallszik az, hogy aggódik a fia miatt.
- A testem...?
- Még nem lehet tudni biztosan – simogatom meg a kezét. – Hunyd be a szemed és aludj – szólok gyengéden hozzá, s nem engedem el a kezét, nem is tudnám most. Nem kell sok idő, hogy gyönyörű szemei becsukódjanak előttem, s elaludjon.
Pár óra múlva kisebb nyögét hallok felőle, azonnal közelebb hajolok hozzá.
- Ne mozogj! – szólom le. Nem hiányzik, hogy keringőzni kezdjen itt. – Kérsz inni? Hogy vagy?
- Ühüm... – hümmögi, s én tarkója alá nyúlva, finoman megemelem fejét, hogy igyon kicsit. Köhécsel egy darabig, majd visszahanyatlik a párnára. Mellkasa mozdul, pár mély levegővétel következtében. Rám néz. Oh, hogy a fenébe, most biztos észreveszi könnyeim.
- Ne sírj... – kéri halkan, én meg azonnal megtörlöm szemem.
- Nem sírok, csak... csak, annyira féltettelek! - kezek el sírni, mint valami óvodás. – Nem bírnám ki, ha téged is elvesztenélek!
Látom, hogy azonnal leszűri a hátteret a mondatból.
- Sajnálom... – suttogja. Kezét gyengén felemeli, s én azonnal megfogom, arcom tenyerébe simítom.
- Ha... ha meghaltál volna, esküszöm, én magam öltelek volna meg! – nyögöm elkeseredetten.
- Ez kicsit paradox, nem?
- Soha többé ne csinálj ilyet! – szidom le, s megtörlöm ismét szemeim.
Látom, ahogy próbál mozdulni, azt is, hogy fájdalmas fintorra húzza édes ajkait.
- Nem bújsz ide...? – kéri elég gyengén.
- Szabad? – kérdek vissza én is félénken. Erőtlenül bólint.
Lerúgom a cipőt a lábamból, s óvatosan fekszem mellé. Oldalához simulok, hogy azért ne essek le, s készségesen bújok hozzá, míg átkarol és finoman cirógatja karom. Kicsit beleremeg ebbe testem.
- Kérlek, ne hagyj engem egyedül – könyörgök neki halkan.
- Nem foglak – suttogja, és én hiszek neki. Mindent elhiszek neki, amíg a karjaiban tart. – Én azt hittem... Hogy nem jössz értem...
- Ne légy buta! – szidom le ismét. Eszembe jut egy, s más. – Bocsáss meg azért, amit mondtam... Kérlek, ne haragudj, én nem úgy gondoltam és...
- Ssshhh – csítit suttogva. – Semmi baj.
- Már hogyne lenne baj! Aya meghalt! Érted?! És te is majdnem meghaltál! És ez a kibaszott szoba is az övé volt! – tör fel belőlem kissé indulatosan.
- Nyugodj meg... – átölel. Ez a legjobb dolog, amit most tehetett. Mozdulatára érzem orromba kúszni erősebben illatát, már csak a tudat, hogy mellettem van és ölel, több erőt ad, mint bármi más.
Nemsokára elalszik, ahogy figyelem, engem is elnyom az álom. Nem sokáig. Csattan az ajtó, s én azonnal kipattanok Aiden mellől.
- Hogy mered?! Egyszerűen csak az ágyába bújsz, egy korházban?! – teremt le édesanyja.
- Asszonyom, Aiden fent volt éjszaka és... – próbálom elmesélni, de nem hallgat meg.
- És neked rögtön az ágyába kellett ugranod, te szégyentelen... – Rosszul esnek szavai, azonban hallottam ennél gúnyosabbat is.
- Elég... – nyögi az ágyban fekvő, ahogy felkeltettük szegényt. Mindenki elhhalgat.
- Aiden, kicsim... – szól a nő.
- Elég, anya – emeli fel hangját. Mellé lépek, talán fájdalmai lehetnek még mindig. Ha kidob az anyja, akkor sem megyek sehová. Nekem most itt a helyem, mellette... azt hiszem. – Bemutatom neked Shirot. Shiro, már ismered az anyámat... – húzza el száját, majd lehunyja szemét. – Anya, én kértem, hogy bújjon mellém. Ha nem tetszik, ne nézz ránk, de attól még itt van velem – szól halkan.
- Hát, jó, de ebben ne számíts jóindulatra tőlem – gújtat édesanyja, s elsiet.
- Én nem akartam bajt... – motyogom, mire ő résnyirenyitott szemei alól rámnéz.
- Nem is te kevered – már hangjától is képes vagyok nyugodtabban lenni. – Mi van velem? – kérdi, amit eddig még nem.
- Én... Az orvossal kellene beszélned... – kicsit kényelmetlenül érzem magam.
- Téged kérdezlek.
- A vállad és a combod jól van. Jól lesz....
- De?
- A derekadból még nem szedték ki a golyót. Nem voltál olyan állapotban... – teszem hozzá.
- És?
- Inkább hívok egy orvost – szaladok ki, s pár perc múlva vissza is térek egy dokival. Én már nem megyek be, az édesanyja sem, mert a doki nem engedte, épp vizsgálja.
Mindent megadnék azért, hogy felépüljön, hogy semmi baja ne legyen. Szeretem.
***
A műtét után két napig aludt, végig itt voltam vele. Már lassan leragadt a szemem, de egy nővérke leszidott, s hazaküldött aludni. Magávalvittem az egyik pólóját, bár láttam az anyja szúrós szemét, de nem türődtem vele. Az anyagot ölelve sikerült aludnom otthon keveset. Mikor felébredek, összeszedem magam, s bemegyek a korházba. Úgy látszik ez a helyszín mindig szeepet fog játszani az életemben.
Mikor belépek a korterme ajtaján, abban a pillanatban az anyja felpattan és kimegy. Milyen hisztis asszony.
- Ne vedd magadra – nyújtja felém Aiden kezét, s én rögtön hozzá lépek. Óvatosan átölelem, s ő ép kezével átkarol.
- Nehéz, nem magamra venni – motyogom.
- Shiro... Kérni szeretnék valamit...
- Bármit – fogom meg kezét és aggódva nézek rá.
- Ha innen kiengednek... Megtennéd, hogy hozzám költözöl?
Hirtelen még a lélegzetem is eláll. Azt hiszem megint sírni fogok, érzem, ahogy összegyűlnek a szemeben könnyeim, végül elmosolyodom.
- Oh, szóval azt mondod, van hely számomra és Momo számára?
- Attól függ, ki az a Momo? – néz rám gyanakvóan.
- Egy barát – kuncogok fel.
- És, hogy néz ki ez a barát – szűkülnek össze szemei.
- Pici, szőrős és szereti a mézes kekszet – vigyorgok rá.
- Ez esetben, van hely – nevet fel végül.
Benn maradok vele délutánig, Boris és pár társa is meglátogatja. Ki akarnék menni, amint meglátom a rosszalló pillantásokat, de kezemre szorít, nem enged el maga mellől. Bemutat, mint párját, mire kicsit zavartan nézek rá. Új nekem ez még, de hihetetlenül boldoggá tesz. A zsarukák leülnek, ki-ki az ágy szélére, én átköltözöm Aiden mellé, hogy a székre is tudjon ülni egy. Aztán beszélgetni kezdnek. Zavar kicsit, hogy nőkről beszélnek, de inkább nem szólok, csak bólogatok, ha nevetnek, akkor én is. Nem akarok senkit sem megbántani. Jócskán este van, mikor mennek. Boris még a hajam is összekócolja, mire rámorrdulok. Azt hiszem, valami viccelődés forma alakult ki kettőnk közt.
- Jó fej barátaid vannak – bújok oda hozzá, ha már mellette vagyok, és kettesben maradtunk. Óvatosan hajtom mellkasára fejem, mire ő cirógatni kezdi felkarom, nyakam, hajam.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyit maradnak, már be is sötétedett – néz ki az ablakon.
- Hagylak pihenni, én is megyek, hozok tiszta ruhát és valami normális kaját – kellnék fel mellőle, de derekam körül szorosabbak lesznek karjai.
- Maradj velem, reggel majd mész, de legalább estére maradj – néz rám szépen, én meg nem tudok ellenállni neki. Hogyan is tudnék? Adok neki csókot, azt megérdemli. Hmm... és milyen finom, mikor viszonozza...
- Édesanyád ki fog akadni – kuncogok fel, kicsit zavartan. Visszahajtom fejem mellkasára. Szeretem hallani azt az ütemes dobogást, ami zene füleimnek.
- Majd visszaakasztom, ne törődj vele, majd megbékél – hint csókot homlokomra. Felmosolygok rá. Ilyenkor mindent képes vagyok elhinni neki.
***
Reggel, ahogy ígértem, hozok be neki tiszta cuccot. Amíg ő elvan fürdeni, addig az apjával kerülök valahogy eszélgetésbe. Épp panaszolja, hogy milyen őrültek néha az emberek, szét sem néznek az átjárónál, hogy jön-e valami, vagy meg sem várják a zöldet és már mennek is a túloldalra. Jókat derülök rajta. Arra figyelek oda, hogy finom illat kering körbe a szobába, s puha ajkak csókolnak nyakamba. Mosolyogva túrok bele Aiden szőke tincseibe, majd visszaparancsolom az ágyba. Neki még nem szabad maratonon indulnia, tehát ügyelek is rá. Még beszélget ő is pár szót az apjával, majd ő távozik.
- Gyere ide – int magához, de mosolyogva incselkedek vele, nem megyek közelebb, csak illegetem magam előtte, egész addig, míg magához nem ránt az ágyba egy gyors mozdulattal. Hangosan nevetek fel, ahogy ölében mocorgok, s ő lehajol hozzám ültében, hogy csókot nyomjon ajkaimra. Ekkor lép be az édesanyja. Persze, nagy felhajtást rendez, már a nővérkék is jönnek, hogy nézzék, mi történik itt, de Aiden nem törődve semmivel, a hajamba rejti arcát, míg én megdermedten fekszem mellette. Hangos csattanás jelzi, hogy ketten maradtunk.
- Szerinted, hogy tudnám megbékíteni édesanyád? – nézek rá félszegen.
- Megnyugszik, csak aggódik miattam, mindig is ilyen lobbanékony volt, ne törődj vele – ismétli önmagát.
- Elég nehéz, nem törődni vele – húzom el a szám.
- Nekem meg azzal nehéz törődnöm, hogy miközben itt vagy, ne támadjalak be – nevet fel, mire én is felkuncogok, szorosabban bújok hozzá.
- Nagyon féltem, mikor meghallottam, hogy baleseted volt – remeg meg kicsit testem, tekintetem elködösül.
- Ne aggódj értem, Shiro, erős vagyok – vigyorog nagyban, mire kap egy csúnya pillantást.
- Aham, mint a három dimenziós köménymag – gúnyolódom, mire meghúzza a fülem. – Naaa...
- Ne gúnyolódj, több tiszteletet az idősebbnek – húzza ki magát, mire persze fájdalom fut végig az arcán.
- Kell neked annyit mocorogni – szólok rá, ma már nem is tudom hányadjára, pedig dél sincs.
- Ha kiengednek, kamatostól visszafizeted ezt – nyökögi.
- Ne váltsunk szerepet – kuncogom és csókot hintek ajkaira. Persze, addig húzza ezt az apró csókot, míg már levegőért kapkodunk mindketten.
Odabújtatom arcom nyakához, ott pihegem ki magam. Jó ez, bár, ha nem a korházban lennénk, talán mégjobb lenne.
Aiden:
- Oh, szóval azt mondod, van hely számomra és Momo számára?
- Attól függ, ki az a Momo? – gyanakodva nézem Shirot, elképzelésem sincs, kiről beszél.
- Egy barát – kuncog.
- És, hogy néz ki ez a barát – összeszűkülnek a szemeim, de a válasz megnyugtat.
- Pici, szőrős és szereti a mézes kekszet – vigyorog. Aha! A mosómedve!
- Ez esetben, van hely – nevetek fel.
Borisék és a kollégáim a rendőrök közül mind ott ücsörögnek. Shiro szeretne kimenni, de én nem engedem, szorítom a kezét, mert meg akarom mutatni mindenkinek, ő már hozzám tartozik. A páromként mutatom be és ezzel mindenki aki kedvel megbékél, pont azért, mert jó barátaim. És a jelenlegi állapotomban nem tagadhatják meg tőlem ezt a kis boldogságot. Shiro nagyon ügyesen elvegyül köztük, remekül alkalmazkodik és még vicces is. Teljesen kifárasztanak, mire elmennek. Csak fáradt mosollyal figyelem, ahogy Boris megborzolja Shiro haját. Örülök, hogy elfogadják egymást.
- Jó fej barátaid vannak – bújik hozzám, a fejét a mellkasomra hajtja és én cirógatni kezdem. Szeretem ezeket a kis meghitt pillanatokat. Ezekből merítek erőt, hogy az elkövetkezendő időt túléljem. Egy tehetetlen mozgássérült leszek, akinek fizikoterápiára kell járnia. Időm nagy részét tolószékben fogom tölteni…
- Nem gondoltam volna, hogy ennyit maradnak, már be is sötétedett – nézek ki az ablakon, laposakat pislogva.
- Hagylak pihenni, én is megyek, hozok tiszta ruhát és valami normális kaját – szeretne felkelni, de én nem akarom, hogy itt hagyjon egyedül. Szorosabbra fonom a karjaim a dereka körül.
- Maradj velem, reggel majd mész, de legalább estére maradj – könyörögve nézek rá és válaszul csókot lehel az ajkaimra. Viszonzom, mert ez az egyetlen örömöm most. Ha Shiro nem lenne itt, én belehalnék.
- Édesanyád ki fog akadni – kuncog fel, de a fejét visszahajtja a mellkasomra.
- Majd visszaakasztom, ne törődj vele, majd megbékél – apró csókot lehelek homlokára, mert ennél többre úgysem lennék képes.
***
Megörülök a tiszta ruhának, kicsit tovább tart a reggeli fürdés, mint szeretném, de egy rokkant ne panaszkodjon. Minden erőmre szükségem van, hogy talpra álljak és kibotladozzak, de mindenben meg kell kapaszkodnom. De eltökélem, hogy akkor is elmegyek Shiroig, és el is érek oda, nagy fájdalmak árán. Csodás hattyúnyaka hívogat, belecsókolok és a hajamba túr. Persze azonnal le kell feküdnöm, ami mozgás szempontjából igen nehéz művelet, minden egyes lépésért küzdenem kell, de kibírom. Kicsit még beszélek apámmal, de mikor látja az öregem, hogy másra terelődik a figyelmem, elmegy.
- Gyere ide – intem magamhoz, de Shiro mosolyogva incselkedik velem. Nem jön közel, de illegeti magát, mint egy bizonyos fürdős kurva. Ezt persze minden tisztelettel, ahogy sikerül elkapnom, magamhoz rántom, be az ágyba. Shiro felnevet, őszintén, ami engem olyan boldoggá tesz, még ebben a nyomorúságos állapotban is. Az ölemben fészkelődik, lehalolok hozzá, amennyire képes vagyok és forrón megcsókolom. Anyám persze pont ezt a pillanatot választja arra, hogy belépjen az ajtón. Megint nem bírja ki és már megint patáriát csap, hogy mit keres itt, mit művelek, a szokásos, de engem nem érdekel. Pár nővér is bejön, de én csak Shiro finom illatú hajába rejtem el az arcomat. Egy hangos csattanás, ennyi marad anyám után.
- Szerinted, hogy tudnám megbékíteni édesanyád? – keresi a tekintetem félve.
- Megnyugszik, csak aggódik miattam, mindig is ilyen lobbanékony volt, ne törődj vele – csak ismételni tudom magam, bár fáj, anyámnak meg kell békélnie a választásommal.
- Elég nehéz, nem törődni vele – húzza a száját, ami érthető.
- Nekem meg azzal nehéz törődnöm, hogy miközben itt vagy, ne támadjalak be – felnevetek és ezzel őt is magammal rántom a negatív hangulatából, amit anyám idézett elő. Szorosan hozzám bújik és legszívesebben most helyben a magamévá tenném.
- Nagyon féltem, mikor meghallottam, hogy baleseted volt – megremeg, tekintete elfelhősödik a sírástól.
- Ne aggódj értem, Shiro, erős vagyok – vigyorgok, habár ez csak álca és át is lát rajtam, mert az a pillantás!
- Aham, mint a háromdimenziós köménymag – gúnyolódik és erre meghúzom kicsit a fülét.– Naaa...
- Ne gúnyolódj, több tiszteletet az idősebbnek – kihúzom magam, de rájövök, ezt nem kellett volna, a fájdalom szinte elviselhetetlen.
- Kell neked annyit mocorogni – szól rám, és jogosan.
- Ha kiengednek, kamatostól visszafizeted ezt – nyöszörgöm.
- Ne váltsunk szerepet – kuncog és csókkal enyhít a kínjaimon. Persze ez csak a fájdalomra igaz, mert az utána való vágyakozás csak még inkább feltüzel. Addig húzom, míg elfogy a levegőnk. Nyakamhoz bújik, pihegve. Alig várom, hogy kikerüljek ebből a nyomorúságos kórházból. Leginkább ágyból.
Egy hét telik el, mire sikerül a dokitól kikönyörögnöm, engedjen haza. Csak azzal a feltétellel engedi meg, hogy mindig lesz mellettem valaki. Mivel Shiro a hét alatt már átcuccolt a lakásomba, büszkén kijelenthettem, hogy lesz valaki. A családom és Shiro is ott volt, mikor végre kikeltem az ágyból, de egyből egy tolószékben találom magam. A doki szigorú utasításba adta, hogy napi egy-két órán kívül a székben kell lennem vagy feküdnöm. A maradék kivétel időben pedig a fiziko terapeuta fog engem átmozgatni. Nem lelkesedem ezért, de majd, ha senki sem látja…
Ahogy elhagyom a kórházat, meglepve tapasztalom, hogy a főbejárat előtt az úton felsorakoznak a járőr kocsik, a kollégák pedig mellette tisztelegnek. Hihetetlenül megható látvány, Shiro a vállamra teszi a kezét, én pedig az övére a sajátom. Elképesztő, a társaim a tiszteletemre állnak sorfalat. Majdnem elsírom magam, de tartanom kell, nem könnyezhetek. Apám Shiroval letolnak a rámpán, majd Boris a járőr kocsival visz haza engem és Shirot. A tolószékbe visszakényszerítenek, úgy megyünk föl a lakásomhoz Shiroval lifttel.
Szerencsére az ajtó elég széles, az ölemből ledobom a táskám, mire a helyére érkezik egy nagy szőrpamacs.
- Rég láttalak te kis dög. – cirógatom meg szeretettel a fejét.
- Na de, Aiden.
- Jó, jó, szőrgolyó. – mosolygok és körbenézek. – Nem pont így emlékszem a lakásomra…
- Szét kellett húznia bútorokat és kicsit átrendezni, hogy elférj a székkel. Aztán úgy gondoltuk, hogy nem kellene a galérián aludnod, mert nehéz a lépcső, így a kanapét ha kíhúzom, mindketten kényelmesen alszunk rajta.
- A saját lakásom lesz a börtönöm… - gondolkodom, de Aiden letérdel elém és megfogja a kezeim.
- Minden nap elviszlek sétálni.
- Nem vágyom arra, hogy nyomoréknak nézzenek az emberek és sajnáljanak.
- Aiden… - szemeiben látom az aggodalmat, de most nem akarok ezzel foglalkozni.
- Kérlek, most másra van szükségem. – az ölembe húzom és egyértelműen érzi a vágyamat. A nyakát csókolgatom, miközben a kezeim simogatják.
- Ah, az őrmester úr nagyon kiéhezett… - incselkedik velem.
- Hát persze! Majd meghaltam a kórházban, hogy nem lehettél az enyém!
- Ilyen szép vallomást ritkán kapok. – sóhajt, mikor a kezemmel a mellbimbóit cirógatom.
- Én azt hittem túl sokat is… - mikor kimondtam, már rájöttem, hogy hibáztam. Shiro megmerevedik a karjaimban és ki is mászik. – Várj, én ezt nem úgy…
- Mit nem úgy? Egy kurva vagyok, emlékszel? . tekintetében fájdalmat látok és nem haragot.
- Sajnálom… De már nem vagy az… ugye? – teszem fel félve a kérdést, de Shirot csak még jobban megbántom.
- Ha ismernél, tudnád, hogy a húgom halála óta senkivel…
- Hé,hé, én elhiszem… - megfogom kezét és magamhoz húzom. – Kérlek, bocsáss meg, de nem úgy gondoltam…
- Ne bánts, Aiden. – bújik hozzám és én magamhoz szorítom.
- Pont én nem akarlak, kicsi… Sajnálom… - legszívesebben tökön rúgnám magam, pont én nem akarom bántani és mégis nekem sikerül…
Hamar megnyugszik, de nem folytatjuk ott, ahol elkezdtük. Talán büntet vele? Ha büntet is, én elfogadom, mert igaza van. A fürdőben segít nekem lefürdeni, ami nagyon nem tetszik, mondván, én is tudok egyedül! Nagyon nehéz időszak lesz ez, úgy érzem… Mindkettőnknek nehéz lesz, hát még neki. El kell viselnie a nyűgös és depressziós időszakom.
Este viszont, mikor én már vízszintesen fekszem ideiglenes ágyunkon, kilép a fürdőből, csak egy köntöst visel, amit hozzám érve ledob magáról. A lélegzetem is elakad a szépségétől. Akarom őt, most azonnal. Kinyújtom érte a kezem, mire megfogja és lovagló ülésben rám ül. Még rajtam van az alsó, de azon keresztül is érezheti lüktető férfiasságom.
Shiro:
Egy hét múlva sikerül kikönyörögnie, hogy engedjék már haza. A doki azzal a feltétellel tett eleget kérésének, hogy mindig lesz Mellette valaki. Ez nem gond, a cuccaim nagyrésze már úgy is a lakásán van, a hét alatt áthordogattam. Büszkén jelenti ki az orvosnak, hogy lesz vele valaki. Mint egy kisgyerek… Szülei is ott vannak azon a napon, s átsegítjük Aident az ágyból egy tolószékre. A doki a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam, hogy megerőltesse magát. Feküdnie kell, kap egy fiziko terapeutát is. Nagy nehezen elhagyjuk a korházat. A főbejárat előtti úton, sorfalat állnak a társai a tiszteletére. A vállára csúsztatom a kezem, ő pedig megfogja. Édesapja segítségével, letoljuk a rámpán, majd Boris visz haza kettőnket. Aztán visszakényszerítjük őt a tolószékbe, s beszállunk a liftbe. Végre ketten maradtunk.
Amint bemegyünk, ledonbja az ölében lévő táskát, de rá is ugrik Momo.
- Rég láttalak, te kis dög – cirógatja meg.
- Na de, Aiden.
- Jó, jó, szőrgolyó – mosolyodik el. Körbenéz. – Nem pont így emlékszem a lakásomra...
- Szét kellett húzni a bútorokat és kicsit átrendezni, hogy elférj a székkel. Aztán, úgy gondoltuk, hogy nem kellene a galérián aludnod, mert nehéz a lépcső, így a kanapét ha kihúzom, mindketten kényelmesen alszunk rajta.
- A saját lakásom lesz a börtönöm... – Furcsa ezt pont egy rendőr szájából hallani.
Letérdelek elé, s megfogom két kezét.
- Minden nap elviszlek sétálni. – Nem akarom, hogy úgy érezze magát, mint akit bezártak.
- Nem vágyom arra, hogy nyomoréknak nézzenek az emberek és sajnáljanak.
- Aiden...
Aggódva nézek rá. Tudom, hogy nehéz lesz, de itt vagyok vele.
- Kérlek, most másra van szükségem – mondja, s már húz is az ölébe. Érzem, hogy merevedése van, s abból, ahogy éhesen csókolgatja nyakam, simogatja testem, egyértelmű számomra, hogy vágyik rám.
- Ah, az őrmester úr nagyon kiéhezett... – incselkedek vele.
- Hát persze! Majd meghaltam a korházban, hogy nem lehettél az enyém!
- Ilyen szép vallomást ritkán kapok – sóhajtok fel, ahogy kezével mellbimbóim cirógatja.
- Én azt hittem túl sokat is... – jelenti ki.
Megmerevedek karjai közt, majd leis mászok róla.
- Várj, én ezt nem úgy...
- Mit nem úgy? Egy kurva vagyok, emlékszel? – kérdek rá. Fáj, hogy még most is emlékeztet rá, hogy mivel kerestem egy héttel ezelőtt a pénzt.
- Sajnálom... De már nem vagy az... ugye? – kérdi félve, de ezzel csak rátesz egy lapáttal.
- Ha ismernél, tudnád, hogy a húgom halála óta senkivel...
- Hé, hé, én elhiszem... – Megfogja a kezem és magához húz. – Kérlek, bocsáss meg, de nem úgy gondoltam...
- Ne bánts, Aiden – bújok hozzá, s ő készségesen szorít magához.
- Pont én nem akarlak, kicsi... Sajnálom...
Igen, tudom, hogy nem akart megbántani, de szavai akkor is rosszul esnek. Ilyenkor mondjam azt, hogy most vethetek magam? Tuti.
Hamar megnyugszom ölelő karjaiban. Azért sem folytatom tovább vele az incselkedést.
A fürdőben segítek neki, de ez nagyon nem tetszik neki, mondja, hogy ő egyedül is meg tudja tenni. Pfff... nehéz idők elé nézük...
Este már vízszintesben fekszik a kihúzott kanapén. Fürdeni megyek,. S egy köntösben térek vissza hozzá, amit ledobok magamról, ahogy közelebb érek. Végigmér, majd a kezét nyújtsa felém, amit megfogva fölé mászom. Csípőjére ülök. Az alsón keresztül is érzem merev vágyát.
Lehajolok hozzá egy forró csókra. Most én irányítok, nem engedek neki. Persze, nem akarok seme lenni, de jó tudni, hogy valaki képes átadni nekem. Mellkasát masszírozom, s mikor belemarkol a fenekebe, elcsapom onnan kezét. Meglepetten néz rám, de feje fölé szorítom karjait, s ismét csókra hívom ajkait. Harapdálom és szívom száját, közben vonaglok testén. Felnyög, s én is érzékien nyögök ajkaiba, ahogy egymáshoz ér merevedésünk. Érezheti, hogy ebben a játékban neki kevés szerepe lesz – mindkét karját a feje alá teszi. Simogatom őt, mellbimbóit ujjaim közé csípve, mire kicsit megrándul. Állát csókolom, majd letérek nyakára, ahol nem sajnálom kiszívni és harapdálni a finom bőrt.
- Mi ez hirtelen? Ennyire kiéhezett volnál? – nyögi, s én csak huncut mosolyt küldök felé.
- Egy hét cölibátus elég volt, nem gondolod?
- Deh...
Aztán már több szó nem esik köztünk. Levándorlok csókjaimmal testén, végignyalom hasának minden egyes kockáit, majd köldökébe is belenyalok, s felkuncogok, ahogy megremegve löki mellkasomnak csípőjét. Milyen kemény már... Türelem, zsarukám, türelem...
Érzékien karmolok végig belsőcombjain, s harapdálom alhasát. Golyóit kezembe véve kezdem markolászni, s élvezettel hallgatom ahogy hol felsóhajt, hol felnyög.
Nemsokára a számba veszem, de még egy jó darabig csak játszok vele. Már magát löki a tokomba, s nem akarok megfulladni, így gyorsan kieresztem számból. Még egy ideig eljátszogatok vele, ingerlem érzékeny pontjait, s mikor már látom, hogy nagyon nem bír magával, előkészítem magam, s ráülök tagjára.
- Ahm... kibaszott szűk... – nyögi, s fájdalmasan nyöszörgök kicsit én is. Nem gondoltam volna, hogy egy hét kimaradás után ennyire begörcsölnék.
Hangosan pihegve fogadom magamba teljes hosszát, s finoman ringatózok rajta, de csak lassan. Felemelve kezét a hajamba túr, s durván von magához egy csókra. Forró és szenvedélyes nyelvcsatánk végeztével hagyom, hogy nyakam kényeztesse ajkaival, hátradöntöm fejem, több bőrfelületet kínálva neki. Nyögve vonaglok rajta, s felsikkantok, ahogy eltalál bennem egy bizonyos pontot.
***
Teljesen kidőlve fekszem mellkasán. Azt hiszem, innen ma már nem mozdulok sehová.
- Mennyi az idő? – karol át,s én jobban befészkelem magam ölelésébe. Felemelem a fejem egy pillanatra.
- Már hajnali négy. Aludjunk – mondom rekedtesen. A hangom is kicsit elment, dehát, nem is fogtam vissza magam, ennek érdekében.
- Ennyit a sok-sok pihenésről – nevet fel, mire mellkasára boxolok.
- Meglátjuk, hogy a holnap, vagyis ma, ennyire fogsz-e örülni a terapeutának – mondom, majd nem törődve azzal, hogy elakadt a szava is, álomba merülök.
***
Délután kettő fele ébredünk fel, s csinálok magunknak reggelit... ebédet... Tök mindegy, reggebédet. Amint ezt elfogyasztottuk, hallom is a csengetést. Felkuncogok Aiden elkínzott arcát látva, s ajtót nyitok.
Aiden:
Lehajol hozzám, hogy forró csókot adjon ajkaimra. Tetszik, hogy átveszi az irányítást felettem és nem haragszik a mai beszólásomért. Őszintén már akkor megbántam, hogy kimondtam. Masszírozni kezdi a mellkasomat, fenekébe markolok, de a kezem elüti onnan. Meglepve pillantok rá, ahogy a fejem fölé szorítja a karjaimat. Ám a csókja mindent feledtet velem. Harapdál, miközben érzékien vonaglik teste testemen. Olyan gyönyörű, olyan kívánatos. Felnyögök a földöntúli érzésre, mert ez az, szükségem van rá, a szívére, a lelkére, a testére, mindenét akarom és csakis magamnak. Azt akarom, hogy maradjon velem, amíg csak a szívem dobog a mellkasomban, mert tudom, érzem, nekem ő az élet. Merevedésünk egymásnak feszül, nekem nem sok feladatot szán, de nem is bánom, neki bármit képes vagyok megengedni. A karjaim fejem alá teszem, élvezem gyöngéd simogatását, finom érintését a bőrömön. Megrándulok, mikor mellbimbómra csíp, de nagyon élvezem is. Államról csókjaival nyakamra simít ajkaival, érzékien harapdál.
- Mi ez hirtelen? Ennyire kiéhezett volnál? – nyögöm, de ő huncut mosollyal pillant rám.
- Egy hét cölibátus elég volt, nem gondolod?
- Deh... – ezzel nem tudok vitatkozni.
Csókjaival lejjebb siklik testemen, végignyal a hasamon, én pedig már alig bírok a vágyaimmal. Szükségem van rá, nagyon, érezni akarom, el akarok merülni érzéki forróságában. Megremegve lököm ágyékom a testéhez, szinte követelve a kielégülést.
Végigkarmol a belsőcombomon, perverz élvezetet okozva ezzel. A hasamat harapja, már amit nem fed kötés. A heréim kényeztetésére már felsóhajtok és nyögök. Egyszerűen megőrjít ez a fiú, elveszi az eszemet és ezzel tisztában is van. Csak ne kínozzon már!!!
Hamarosan megadja nekem ajkai, szája ölelését a farkamon, de az őrület határára sodor azzal, hogy csak játszik velem. A testem egyre jobban vágyakozik utána, őt akarom, érezni és élvezni akarom. A vérem forr, a szívem dobban, és mindezt érte. A csillagokat is lehoznám neki, ha felrepít az égig kényeztetésével. Mikor már látja, hogy nem bírom már, elenged, de pár perc se telik el, a farkamra ül és magába fogad.
- Ahm... kibaszott szűk... – nyögöm, ahogy záróizmai szorosan ölelnek körbe, de Shiro is nyöszörög kicsit. Tényleg nem volt senkivel…
Szépséges szerelmem teljesen tövig magába fogad, lágyan ringatózni kezd rajtam, és én felemelve kezem, a hajába túrok. Magamhoz húzom egy megsemmisítő csókra. A csók szenvedélyes nyelvcsatává alakul. Hátradönti a fejét és én éhesen esem gyönyörű hattyúnyakának. Nyögdécselése úgy hat rám, úgy hasít az agyamban, akár a forró kés a vajban. Felsikolt, ahogy eltaláljuk a bizonyos pontot, mi képes őt és engem is kielégíteni.
***
Kidőlve fekszik mellkasomon és mindketten kimerülten pihegünk. Nem akarom megemlíteni neki, de olyan izomlázat okozott, sőt, olyan fájdalmaim is vannak, hogy nem kizárt, holnap ki kell hívni a dokit. A testem sajog, a lövések ütötte sebeim égnek, a derekam és a lábaim úgy szintén, de még soha nem örültem ennyire a fájdalomnak, mert ez azt jelenti, hogy nem vagyok nyomorék. Élek, és tudom használni minden végtagom.
- Mennyi az idő? – karolom át kecses testét, mely érzéki emlékeket idéz. Belefészkeli magát ölelésembe, és felemeli fejét, hogy megnézhesse az órát.
- Már hajnali négy. Aludjunk – hangja rekedt, de ezen nincs is mit csodálkozni. A hangját aztán nem fogta vissza, ahogy semmi mást sem. Perverz kielégülést okoz arra gondolnom, hogy szerintem még a szomszédom is kiment az erkélyére elszívni minimum egy doboz cigit.
- Ennyit a sok-sok pihenésről – nevetek fel, de a mellkasomra kapok egy finom ütést.
- Meglátjuk, hogy a holnap, vagyis ma, ennyire fogsz-e örülni a terapeutának – feleli, nekem pedig minden kedvem elmegy. Terapeuta… Shiro szinte rögtön álomba merül, míg én a halványan beszűrődő hajnali fényben figyelem gyönyörű arcát. Percek múlva követem álomföldre.
***
Délután kettő tájban ébredünk, a kanapéról figyelem Shirot a konyhámban… Nem, konyhánkban, ahogy ebéden ügyködik. Tisztálkodás és tiszta ruha után, egy fekete vászonnadrágban és egy szintén fekete pólóban ülök le ebédelni. Minden izmom sajog az éjszakai kis tornánk után, mindek ide fizikoterapeuta??? Miután végeztem a kajával, ami mellesleg nagyon finom volt, csöngetnek. Ajjj… Inkább lőjenek le még egyszer… Shiro csak felkuncog és megy is ajtót nyitni. A fizikoterapeuta egy csinos hölgyike.
- Szép jó napot, Dr. Irene Hudgens vagyok. – mutatkozik be, de nekem nem lesz ettől nagyobb kedvem.
Mi is bemutatkozunk, majd a doktornővel Shiro összecsukja a kanapét, hogy legyen hely a földön, ahova egy gumimatrac szerűség kerül. A doktornő először a karjaimat tornáztatja meg, majd hanyatt fekszem és összeszorított fogakkal hagyom, hogy tornáztassa a lábaimat. Kegyetlen fájdalmaim vannak, így az 1 órás tornát egy és féllel tesszük meg, mert szüneteket kell tartanunk. Shiro segít, de én egyre idegesebb vagyok, mert szinte tehetetlennek érzem magam. Mások segítségére szorulok és ez nagyon felidegel.
A doktornő finoman átnyomkodja a lábamat, aztán távozik. Teljesen leizzadva fekszem, fel se bírok kelni, de el kellene mennem zuhanyozni. Shiro megpróbál talpra állítani, de én rámordulok.
- Ne segíts!!!
- Vegyél vissza! – szól rám szigorúan és igaza van, nem az ő hibája, hogy csak nekem akar jót. Nagy nehezen ülő pozícióba tornázom magam, de a fürdés egy órás feladatot igényel és utána visszakényszerülök a tolószékbe, mert aznapra a lábaim használhatatlanokká váltak.
Shiro keveset beszél, mert látja, hogy nem vagyok a legjobb kedvemben. A türelme dicséretes, de a hangulatom mogorva pokrócot csinál belőlem. Utálom ezt az állapotot. Az állat, Momo vagy mi a töknek lett elnevezve a mosómedve pedig láthatóan unatkozik, mert hangos csörömpölésre kapom fel a fejem az ablak előtt magamba fordultan. Az a kis dög leverte a kedvenc vázámat.
- TE KIS DÖG!!! – kiabálok rá, mire a mosómedve átugrik Shiro vállára.
- Aiden! Momo! – nem tudom eldönteni melyikünkre haragszik jobban.
- A szörnyeteged épp most törte össze a kedvenc vázámat!!!
- Csak véletlen volt! – veszi a védelmébe a dögöt. – Megragasztom…
- EZT? Nézd már meg! Menthetetlen!!!
- Akkor veszek neked egy másikat!
- Inkább dobd az a dögöt, mielőtt még több holmit összetör!
- Nem! És állítsd le magad! Unatkozik, foglalkozni kell vele, és ahelyett, hogy zsémbes vénembert játszol, félreteheted az önsajnálatod, mert attól nem lesz jobb semmi!
Tudom, hogy igaza van, így visszavonulót fújok. Igazából nem is érdekelt az a váza, már rég ki akartam dobni, de most egyszerűen minden dühít. Tudom, hogy Shironak teljesen igaza van, így mikor feltakarítja és odajön hozzám én megfogom a kezét.
- Ne haragudj… - csak ennyit kell mondanom és kemény tekintete megszelidül. Szó nélkül öleli át a nyakam és ad egy csókot arcomra, majd arcát enyémhez simítja.
- Minden rendben lesz… Hamarosan megint teljes erőbedobással fogsz dolgozni, szaladni és üldözni a bűnt.
- Bűnüldözésről jut eszembe… Ugye nem zaklat téged az SK?
- Nem. – rázza meg a fejét. – Azt hiszem, jobban félnek attól, hogy rendőr vagy és újabban rendőrökkel barátkozom, minthogy zaklassanak, vagy ártsanak nekem. Van takargatni valójuk, és amíg tartom a szám, addig nem bántanak. – nem akarom elvenni a kedvét, így titokban tartom, hogy én küldtem a klubba pár kemény rendőr kollégámat, akik aztán megszorongatták a tulaj tökeit.
Kezemmel megfogom a kezét és csókot lehelek rá. Annyira sajnálom őt, milyen életre kárhoztatta magát, mindezt a húgáért, aki ráadásul meghalt. Én is majdnem meghaltam, mégis itt van velem és én baromságokkal bántom… Szörnyű alak vagyok. Gyászol, érzem, bár nem mutatja, szinte érzem, hogy fojtogatja.
- Akarsz beszélni a húgodról?
- Most még nem. – arcát nyakamba fúrja és megremeg. Csókot lehelek a fejére. – De jó érzés, hogy nem kell többé odaadnom magam másnak… - suttogja. – Mocskos egy munka, csak lefekszel, szétteszed a lábad, és várod, hogy vége legyen. Közben színleled, hogy élvezed… Annyi kéretlen érintés, annyi férfi az ágyamban… Már nem is emlékszem rájuk. – ölembe húzom, és leül rám, a székben. A lábaim fájnak, de nem érdekel, most ő a fontosabb. – Az első volt a legrosszabb… A főnök letépte a ruháimat, megnézte az ujjaival, hogy milyen vagyok ott lent… Aztán letepert, szétfeszítette a lábaimat és… - a hangja egyre jobban erőtlenedik el. – Voltak utána jók is, akik nem bántottak, voltak még kedvesek is… A perverzek kedvüket lelték abban, ha megalázhatnak… - a hátát kezdem cirógatni, amiből erőt merít és ölelésembe bújik. – Aiden, most már tudom, hogy a szex lehet csodaszép is, és neked köszönhetem, hogy most itt vagyok… Tudom, hogy csak az átmeneti állapotod miatt vagy mogorva pokróc, és nem foglak emiatt elhagyni. Elérted, hogy beléd szeressek, szóval nem szabadulsz. – a hangja egyre vidámabbra vált, amitől elmosolyodom.
- Te sem tőlem! – adok puszit a fejére, majd a fenekére csapok, hogy ideje leszállni.
Azonnal lepattan rólam és mosolyogva int fejével a konyha felé. Meg is csapja az orrom az ínycsiklandozó illat.
- Mmmhh, mi ez a finomság?
- Tejszínes csirkemell. – kacsint rám, én pedig bekerekezek a konyhába utána.
A vacsora elfogyasztása után csöndben figyelem, ahogy Shiro megint kihúzza a kanapét és megágyaz nekünk. Lefekszem és a tvben nézünk egy műsort, összebújva. Most nem szeretkezünk, helyette csak így elvagyunk.
**
Pár nap múlva kapok egy csomagot. Nem volt rajta feladó, de volt benne egy DVD. Mivel Shiro lement a boltba, betettem a lejátszóba és sántikálva bottal a kanapéra ültem, hogy megnézzem. A videón Shiro volt, egy öt fős „orgia” közepén. Shironak drogot adtak, ez látszott, meztelenül vonaglott, ahogy az egyik fickó alatta döfködte őt, a másik pedig mögötte, egyszerre ketten. A harmadiknak a farkát szopta a szájával, a másik kettőt pedig a két kezével ápolta le. A felvételen Shiron kívül mindenkinek el volt torzítva az arca.
Felforrt a vérem a dühtől, majdnem a távirányítót vágtam a tvhez. Aztán meghallottam a kulcsot a zárban és gyorsan kikapcsoltam a tv-t, de a DVD lejátszó tovább ment. Shiro bukkant fel két nagy szatyorral.
- Szia, mit csinálsz?
- Semmit. – felelem folytott hangon és a borítékot egy lezárható nejlonzacskóba teszem, mint valami bizonyítékot.
- Az mi?
- Semmi.
- Aiden… - látja rajtam, hogy valamit nagyon igyekszem eltitkolni, de a kis dög mosómedve elárul és mancsával bekapcsolja a tv-t a távirányítóval. Honnan lett ilyen okos?! Shiro tekintete a tv-re mered és minden vér kifut az arcából. Szentségelek egyet.
- Ez… Ez hogy került hozzád?!?! – kiabál, láthatóan nagyon kiborult.
- Csss, nyugalom, Shiro, csitulj. – sántikálok oda hozzá, kezemben a becsomagolt borítékkal. – Nincs rajta feladó, de kiderítem ki küldte.
- Szóval ide küldték, csak így? – nagyon nyugtalan, fél, érzem.
- Ssshh… Nyugodj meg… - magamhoz ölelem, elejtve a botom, de nem is érdekel. A hátát simogatom. – Elkapom, akárki is szórakozik veled, érted?
Shiro:
Már megyek is ajtót nyitni a fizikoterapeutának, aki egy csinos nő. Na, nem mintha engem izgatna a női nem, de azért szemem nekem is van.
- Szép jó napot, Dr. Irene Hudgens vagyok – mutatkozik be.
Aiden egykedvűen nézi, vagy szemmel öli, ezt még nem döntöttem el.
Rövid bemutatkozás után, és a nő segítségével összecsukjuk a kanapét, hogy legyen hely a földön, ahová egy gumimatrac szerűség kerül. A terapeuta legalább másfél órát tornáztatja Aident, akin látszik, hogy mostmár, akit lát, azt szemmel lemészárolja. Tudom, hogy nem szereti, ha segítségre kell hagyatkoznia, de meg kell értenie, ez mind az ő érdekét szolgálja. Én is besegítek kicsit, bár többször kell tartani szüneteket, hisz ez neki baromira fájdalmas érzés lehet. Ha kibírja a többit is, ilyen ügyesen, akkor veszek neki valami szépet, hogy lássa, nem hiába volt, amúgy is meghálálja még ezt a doktornőnek.
Mikor végre elmegy a nő, Aiden kiterül a földön, mint a gyalogbéka, csak épp nem fordul hasra. Megpróbálom talpra evezni őt, hogy elmehessen zuhizni, hisz tiszta izzadtság, de lemorrog.
- Ne segíts! – Nem szeretem ezt a hangnemet.
- Vegyél vissza! – szólok rá kissé szigorúan. Most itthagynám a fenébe, mert ilyen szépen rámorrant, de tudom, hogy a segítségem nélkül nemigazán jutna messzire.
Mégis egymaga tornázza ülésbe magát. Akár egy gyerek.
A fürdés egy órába kerül, ha készségesebb lenne, akkor fél órával előbb végeztünk volna, de így legalább tovább gyönyörködhettem kidolgozott felsőtestében, széles vállán, izmos karjain. Örülök, hogy nem egy „gyűrokhuszár”, rajta így tökéletes minden porcika.
Pancsi után viszont visszakerül a tolószékbe, eléggé megterhelte a lábát már ennyivel is, szóval így kényelmesebb lesz neki. Az arcán viszont ismét az tükröződik, hogy legszívesebben táncra perdülne, csakhogy lássuk, nem kell neki segítség.
Keveset szólok hozzá, tudom, hogy csak lemorrogná a fejem, vagy egyszavas válaszokat adna. Azonban, robban, mikor Momo véletlenül leveri az egyik vázát. A tárgy csörömpölve ér földet, s már akkor érzem, hogy ebből nem jöhet ki semmi jó.
- TE KIS DÖG! – kiált rá szerencsétlen állatra, aki a vállamra ugrik ijedtében.
- Aiden! Momo!
- A szörnyeteged épp most törte össze a kedvenc vázámat!
- Csak véletlen volt! – veszem védelmem alá kiskedvecem, nem szeretném, ha rajta töltené ki a dühét. – Megragasztom...
- EZT? Nézd már meg! Menthetetlen!
- Akkor veszek neked egy másikat!
- Inkább dobd ki azt a dögöt, mielőtt még több holmit összetör!
- Nem! És állítsd le magad! Unatkozik, foglalkozni kell vele, és ahelyett, hogy zsémbes vénembert játszol, félreteheted az önsajnálatod, mert attól nem lesz jobb semmi!
Úgy látszik visszavonulót fúj, mert nem szól vissza. Helyes.
Gyorsan feltakarítom a váza maradványait, majd odamegyek hozzá. Azonnal megfogja a kezem.
- Ne haragudj...
Tekintetem azonnal ellágyúl, amúgy sem tudok rá haragudni, s most is csak azért teszem, mert lekiabálta majdnem Momo fejét.
Átölelem a nyakát, s apró csókot hintek arcára, amihez hozzádörgölöm az enyém.
- Minden rendben lesz... Hamarosan megint teljes erőbedobással fogsz dolgozni, szaladni és üldözni a bűnt.
- Bűnről jut eszembe... Ugye, nem zaklat téged az SK?
- Nem – ingatom meg a fejem. – Azt hiszem, jobban félnek attól, hogy rendőr vagy és újabban rendőrökkel barátokozom, minthogy zaklassanak, vagy ártsanak nekem. Van takargatni valójuk, és amíg tartom a szám, addig nem bántanak.
Kezével felemei az enyémet, hogy csókot hintsen rá. Szeretem az ilyen apró, gyengéd megnyilvánulásokat tőle.
- Akarsz beszélni a húgodról?
- Most még nem – bújok oda nyakához, kissé megremegve. Csókot hint fejemre. – De jó éryés, hogy nem kell többé odaadnom magam másnak... – suttogom. – Mocskos egy munka, csak lefekszel, szétteszed a lábad, és várod, hogy vége legyen. Közben színleled, hogy élvezed... Annyi kéretlen érintés, annyi férfi az ágyamban... Már nem is emlékszem rájuk. – Sok olyan dolgot tettem a pénzért, amit más valószínűleg azonnal elutasított volna. Még mindig mocskosnak érzem magam emiatt, de a lelkem már megkönnyebbült, most csak Aiden az, akinek adom a testem, ő az, aki minden porcikám, s a szívem is birtokolja. Ő teljesen az ölébe húz, hogy le tudjak ülni combjaira. – Az első volt a legrosszabb... A főnök letépte a ruháimat, megnézte az ujjaival, hogy milyen vagyok ott lent... Aztán, letepert, szétfeszítette a lábaimat és... – Igen, még mindig emlékszem arra a fájdalomra. Akkor úgy gondoltam, hogy szétszakít, feszít, de ha csak ennyit kell tennem a húgomért, akkor megteszem. Nem érdekelt a fájdalom, az, hogy szembenevet könnyes szememmel. – Voltak utána jók is, akik nem bántottak, voltak még kedvesek is... A perverzek kedvüket leltél abban, ha megalázhatnak... – Ahogy erőssen bújok ölelésébe, ő átölel. Illata megnyugtat. Jelenlétéből, öleléséből merítek erőt a továbbiakban. – Aiden, most már tudom, hogy a szex lehet csodaszép is, és neked köszönhetem, hogy most itt vagyok... Tudom, hogy csak az átmeneti állapotod miatt vagy mogorva pokróc, és nem foglak emiatt elhagyni. Elérted, hogy beléd szeressek, szóval nem szabadulsz. – Vidulok fel a végére, amitől az ő ajkai is mosolyra húzódnak.
- Te sem tőlem! – Kapok egy puszit a buksimra, majd a fenekemre csap, jelezve, ideje leszállnom róla.
Pattanok is fel, majd mosolyogva intek a konyha felé, ahonnan finom illatok szűrődnek ki, ilyenkor vagyok baromira büszke magamra.
- Mmmhh, mi ez a finomság?
- Tejszínes csirkemell – kacsintok rá, mire már rallizik is be a konyhába utánam.
A vacsora után csak kihúyom a kanapét, majd összebújva nézünk egy műsort a tv-ben. Jó ez a meghittség. Nem is bánom annyira, hogy ma elmarad a szex, kell néha egy laza este is.
***
Egész jól eltelik ez a pár nap, Aiden harapós hangulata is kezd szokottá vállni. Legalább nem unatkozunk. Gyorsan leszaladok a boltba, mikor visszaérek ott ül a kanapén.
- Szia, mit csinálsz? – kukucskálok ki a szatyor mögül.
- Semmit – feleli, de gyanús nekem ez a semmi. Túl feszült az arca. Látom, ahogy valamit egy nejlonzacskóba dug.
- Az mi?
- Semmi.
- Aiden... – Nekem nem tud hazudni, vagy elhalgatni előlem valamit. Momo ügyesen végigsétál a kanapén, mancsával benyomva a DVD-t. Ügyes kis állat...
Ah, de...
A televíyióra meredek, aminek képernyőjén láthatólag egy olyan „én” van, aki jól szórakoyik, öt férfi társaságában, drog hatása alatt. Basszus. Kifut minden vér az arcomból. Aiden egy szépet szentségel, amihez gratulálnék is, ha nem más járna a fejemben.
- Ez... ez, hogy került hozzád!?!?! – kiabálok teljesen kiakadva.
- Cssss, nyugalom, Shiro, csitulj. – Minek néz? Kutyának, hogy csituljak!?
Odasántikál hozzám, kezében egy borítékkal, amit az előbb a nejlonba tett.
- Nincs rajta feladó, de kiderítem, ki küldte.
- Szóval, ide küldték, csak így?
- Ssshh...Nyugodj meg... – húz magához szorosan, elejti a botját, ami halk koppanással ér földet. Hátam simogatva próbál nyugtatni. – Elkapom, akárki is szórakozik veled, érted?
Mondanám, hogy ne ártsa bele magát, hagyja a rendőrségre, de az hülyeség lenne, nem? Hisz ő is rendőr...
- Nem akarok visszamenni oda, Aiden – nézek rá könnyes szemekkel, kétségbeesetten remegve karjaiban. Csak kapaszkodom pólójában, holott tudom, ő sem valami stabil most, de engem csak az érdekel, hogy hozzám közel legyen.
- Nem is fogsz, nem engedlek – mondja halkan a szavakat, gyengén. Érzem, hogy valamennyire lenyugszik testem remegése.
- Meg fognak találni, vissza fognak vinni – nézek rá félve. Szemeimmel próbálok rá fókuszálni, de annyira kiakadok, hogy még az összpontosítás is nehezemre vállik.
- Megvédelek. Elkapom őket! Nem fogom hagyni, hogy rajtad szórakozzanak! – suttogja vészesen dühösen. Érzem, ahogy kezével hátamra markol, ökölre fogja pólóm.
- Ugye... – nyelek egy nagyot. – Ugye... nem hiszed, hogy képes lennék erre újra? Undorító vagyok – szakadok ki karjaiból, s rohanok is a fürdő felé, ahol a mosdókagyló felett kezdem veszettül dögölni a karjaim.
- Aiden... állj le! – szól rám, s fogja le kezem, amint ő is ideér. Szipogva ejtem ki kezemből a szappant, s kínzóan lassú mozdulattal zárom el a vizet.
- En...
- Nem foglak elengedni! – kiált rá azonnal, nem hagyva, hogy befejezzem mondatom. – Shiro, az én érzéseim irántad nem változtak. Azok a férgek voltak, akik ezt tették veled, ők félemlítenek most meg téged, de én nem fogom engedni, hogy továbbra is ezt tegyék veled. Nem undorodom tőled. Szeretlek, ezen egy ilyen videó nem fog változtatni. A múltat már lezártad, tudom, hogy túlléptél már ezeken, ne engedd, hogy örök életedben kísértsen a tetteid súllya!
Szavaira, mintha egyre jobban megnyugodnék, s csak egy-egy szipogást hallatok. Érzem azt a nagy gombócot a torkomban, amitől nem tudok beszélni. Gyorsan fordulok meg karjaiban, s nyakához bújva adom ki magamból az elfolytott könnyeket.
Jó félórás depizésünket Momo szakítja félbe, aki Aiden vállára ugrik, jobban mondva, a fejemre.
- Na de... – szólna zsarukám, de befogom a száját egy csókkal. Ez jobb módszer.
A mosómaci, mintha csak érezné, hogy felesleges harmadik, elindul új játékot keresni.
Finom ez a csók, szeretem az ajkait. Igaz kissé sós a könnyeimtől, de ez most kell. Hogyha tehetném, az ágyba rángatnám, hogy egy vad menetet közben nyugodjék le lelkem, de ez azt hiszem most jobb módszer.
***
Amint enni adtam a rakoncátlan dögnek, ahogy Aiden nevezi, elvonulunk a kanapéra, ahol összebújva nézünk ki a fejünkből. Jó ez most. Igaz, mindjárt bealszom, amit nemigazán kéne, mert pár perc és itt a fizikoterapeuta. Hallom is a csengőt. Nagy ásítás közepette kelek ki Aiden karjaiból, ahová sikerült teljesen bevacakolnom magam, majd ajtót nyitok. Irene mosoygós arca valahogy engem is jobb kedvre derít. Legalább valakinek jó napja van. Aiden már megint szemmel készül megnyúzni a nőt, de kedvesen fogadja ő is. Másfél óra múlva végeznek is, s a nővel megiszunk egy-egy kávét még, míg Aiden önsajnálósdit játszik a nappaliban. Aztán nemsokára ő is elmegy.
Belépek a nappaliba, ahol kisebb csatatér uralkodik. Ezen elkuncogom magam, majd leteszem kiskedvencem elé a tálkáját, amiben mézeskeksz van, majd felsegítem a mormogós szerelmem.
- Meddig kell ezt elviselnem? – kérdi a szemeit forgatva.
- Azt, hogy én fürdetlek? Mi van? Nem tetszik? – vonom fel a szemöldököm, mire játékosan megfogja az orrom, s fordítja a fejem jobbra-balra. – Na, szép, az orromnál fogva vezetsz? – kérdem kuncogva, mire ő is jobb kedvre derül. Kapok egy csókot. Na, ez már fincsi.
- Dr. Vörösről beszélek. – Ezen felnevetek. Arcomba fújja a habot, amin mégjobban nevetek.
- Én is csupa víz és hab vagyok – szólok rá. – Olyan vagy, mint egy gyerek – oktatom ki, amivel azt érem, hogy behúz magához a kádba. Sikkantva csobbanok a vízben.
- Amúgy is panaszkodtál nem? – kuncog fel, s kapok még egy csókot.
- Mmm... jobb szeretek ruha nélkül fürdeni, úgy sokkal kényelmesebb.
- Pedig nekem tetszik, ahogy rádfeszül a póló – tesz kört ujjaival egyik mellbimbómon, s nyögve néyek rá.
- Fel akarsz izgatni? Mert az sikerült... – motyogom kissé pirosan. Ő csak megharapdálja a füem, mire nyöszörögve férkőyök közelebb ölében, s érzem merev tagját. – Oh... – nyögöm, amikor a nyakamra tér.
- Oh, bizony – kuncog.
Kell jópár perc, mire sikerül elérni úgy a nappaliba, hogy sem én, sem ő nem esik fel út közben.
Szenvedélyes csókkal dőlünk a puha bútorra, ami, ha mesélni tudna, most biztos tűzpiros lenne.
Lassan fogadom magamba merev tagját, s kéjesen döntöm hátra fejem a forró, kitöltő érzésre. Mellkasán nyugvó kezem alatt hevesen dobogó szíve valami kellemes ritmust ad csípőmnek is, ahogy rajta vonalok a gyönyörtől, s ő alattam próbál egyre aktívabb lenni, de nem hagyom neki nagyon, hogy megerőltesse magát.
- Ahm, ez nagyon jóh... – nyöszörgöm pihegve, nyögve, s felsikkantok, ahogy ujjai rákulcsolódnak férfiasságomra, azt kényeztetve.
- Ez az... hangosabban... – nyögi, én pedig eleget téve kérésének kieresztem a hangom. Mintha ettől lenne egyre merevebb bennem.
Már nekem sincs sok hátra a beteljesülésig, s mikor érzem, ahogy kicsit megrándul alattam, kéjes sikollyal élvezek ujjaira, míg összehúzódó izmaim őt is magával rántják a mámorba.
Rá heveredek, majd azonnal mellé gördülve bújok hozzá. Leszedem róla a gumit, mire felnyög.
- Még egy menet?
- Most nem, pihenj, eléggé ki szoktalak fárasztani – vigyorgok rá pihegve a kielégüléstől.
- Nem is vagyok fárhgadht – ásítja el a végét, amin felkuncogok. Apró csókot hintek a nyakába.
- Pihenj, aktívkám – mosolygom.
- De csak mert, te kéred – mondja, s már csukódnak is le a szemei.
- Persze, persze. Aludj csak, szerelemem – mondom gyengéden, mire érzem, hogy szorítása erősödik testem körül. Végül én is követem őt álomföldre.
Aiden:
- Nem akarok visszamenni oda, Aiden – könnyes szemekkel néz rám, kétségbeesve és remeg a karjaimban. A pólómba kapaszkodik, mintha csak én lennék az egyetlen támasza az életben.
- Nem is fogsz, nem engedlek – felelem és próbálom benne tartani a lelket.
- Meg fognak találni, vissza fognak vinni – fél, tisztán látszik a pupilláin kétségbeesése.
- Megvédelek. Elkapom őket! Nem fogom hagyni, hogy rajtad szórakozzanak! – suttogom és nem tudom nem elfolytani a dühömet. Senki sem fenyegetheti, vagy bánthatja azokat, akik fontosak nekem. És ha valaki ártani mer Shironak, akkor az egész rendőrséget rájuk uszítom! A pólóját markolom és a düh marja a torkomat.
- Ugye... – nyel nagyot. – Ugye... nem hiszed, hogy képes lennék erre újra? Undorító vagyok – kitépi magát a karjaimból és a fürdőbe szalad, a karjait dörzsölni.
- Shiro... állj le! – szólok rá, lefogom a kezét, ahogy odaérek, kiejti a kezéből a szappant, megvárom, míg elzárja a vizet.
- Én...
- Nem foglak elengedni! – felelem határozottan, és nyomatékosítani is szeretném.– Shiro, az én érzéseim irántad nem változtak. Azok a férgek voltak, akik ezt tették veled, ők félemlítenek most meg téged, de én nem fogom engedni, hogy továbbra is ezt tegyék veled. Nem undorodom tőled. Szeretlek, ezen egy ilyen videó nem fog változtatni. A múltat már lezártad, tudom, hogy túlléptél már ezeken, ne engedd, hogy örök életedben kísértsen a tetteid súlya!
Szavaimra megnyugszik, már csak szipog. Megfordul a karjaimban és a nyakamhoz bújik. Érzem bőrömön sós, forró könnyeit.
A karjaimban tartom, de Momo a vállamra ugrik, egyenesen Shiro fejére. Hát ez mindennek a teteje!
- Na de... – Shiro nem is engedi végigmondani, betapasztja a szám egy csókkal. Mondjuk, ha mindig így hallgattat el, akkor ez ellen semmi kifogásom.
A dög lepattan rólunk, én pedig kísértést érzek, hogy kesztyűt vagy lábtörlőt csináljak belőle.
***
Shiro a kanapén hozzám bújik, jó érzés a teste melege, szeretem magam mellett tudni. A csöngetésre megrándul az arcom, Shiro álmosan nyit ajtót, és a terapeuta széles mosollyal az arcán érkezik engem kínozni. Másfél órát vesz igénybe most is a terápia néven hirdetett kegyetlen torna, és amíg ők vígan elkávézgatnak, én föl sem bírok kelni a padlóról. Kisvártatva szerelmem visszatér, de előbb persze, hogy a dögnek ad nassolni valót. Csak utána segít fel és húz be a fürdőbe, az előre elkészített vízhez. Levetkőzöm és meg tudnék valakit folytani jelen állapotomban.
- Meddig kell ezt elviselnem? – kérdem forgatva a szemeim.
- Azt, hogy én fürdetlek? Mi van? Nem tetszik? – vonja fel csodás ívű szemöldökét, mire megfogom z orrát és jobbra-balra fordítom a fejét.– Na, szép, az orromnál fogva vezetsz? – kuncog, de ez némiképp engem is felvidít. Szeretem, ha mosolyog vagy nevet. Adok neki egy csókot, amit annyira szeret.
- Dr. Vörösről beszélek. – jobban felnevet és az arcába fújok némi habot és még inkább kitör belőle a nevetés.
- Én is csupa víz és hab vagyok. Olyan vagy, mint egy gyerek – oktat ki, mire megragadom és behúzom magamhoz a kádba. Sikkantva csobban mellettem a fürdővizemben. oktatom ki, amivel azt érem, hogy behúz magához a kádba. Sikkantva csobbanok a vízben.
- Amúgy is panaszkodtál nem? – kuncogok fel és kárpótló csókot lehelek ajkára.
- Mmm... jobb szeretek ruha nélkül fürdeni, úgy sokkal kényelmesebb.
- Pedig nekem tetszik, ahogy rád feszül a póló – egy kört teszek a mellbimbóján ujjammal és egy édes nyögés rá a válasz.
- Fel akarsz izgatni? Mert az sikerült... – motyogja elpirulva, és annyira aranyos! Megharapdálom a fülét, mire jobban ölembe fészkeli magát. – Oh... – nyögi, ahogy a nyakát kényeztetem.
- Oh, bizony – kuncogok. Most nem menekül.
Nagy nehezen, de sikerül magunkat elvergődni a nappaliba a kanapéból lett ágyig. Szenvedélyesen csókolom és megszabadulunk a feleslegessé vált vizes ruhadaraboktól. Nem bajlódunk sokat, érezni akarjuk a másikat így bevezető köröket sem teszünk. Hátamra fekszem, ő pedig kecsesen fölém hajol. Megfogja a farkam és lassan ráereszkedik. Megőrjít, ahogy a szűk forróság körülölel, életem végéig el tudnék benne lenni. A szívem szinte ki akar szakadni a mellkasomból. Gyönyörű teste kívánatosan vonaglik fölöttem.
- Ahm, ez nagyon jóh... – nyöszörgi, és én kezemmel ráfogok farkára, hogy kicsit elősegítsem a gyönyörét.
- Ez az... hangosabban... – nyögöm és nem is fogja vissza a hangját. Egy biztos, a szexünk után az összes szomszédom kimegy dohányozni.
Az orgazmus hamar utoléri a kedvesemet, engem is magával rántva a gyönyörbe. Rám borul és mellém bújik. Mikor leszedi rólam a gumit felnyögök.
- Még egy menet? – kérdem, mert ezt életem végéig tudnám csinálni.
- Most nem, pihenj, eléggé ki szoktalak fárasztani – vigyorog, és ebben sajnos igaza is van.
- Nem is vagyok fárhgadht – ásítok bele a mondatomba és Shiro nevetni kezd. Megcsókolja a nyakam.
- Pihenj, aktívkám.
- De csak mert, te kéred – válaszolom és lehunyom a szemem, hogy tényleg pihenjek egy kicsit.
- Persze, persze. Aludj csak, szerelemem – a hangja gyengéd, és én szorosabbra veszem ölelésem a teste körül. Én alszom el előbb.
Másnapreggel én ébredek fel hamarabb. Nagyon óvatosan próbálok meg fölkelni, hogy ne keltsem fel Shirot, legalább egy kicsit aludhasson. Sikerül felegyenesednem, lassan, tyúklépésben de bot nélkül bemegyek a fürdőbe, egy gyors kézzel való mosakodás után egy köntöst kapok föl. Megborotválkozom, megfésülöm a hajam és kitotyogok a konyhába. Lefőzök egy finom kávét, és elkezdek meleg szendvicseket gyártani. Beteszem őket a meleg szendvics sütőmbe, és felmérem a konyhámat. Azaz, immár konyhánkat, mert Shiro minden cuccát, amije volt, áthozta. Elmosolyodom, hogy az apróságait figyelem, amit itt-ott elszór, a katicabogaras sótartót, a dísz illatgyertyát és a többi kis apróságot.
Két törékeny kar öleli át a testem hátulról és én mosolyogva fogadom az arcomra érkező puszit.
- Mmm, minek van ilyen finom illata? – kérdezi álmosan.
- Kávé és meleg szendvics.
- És miért állsz a lábadon? – kicsit korhol. – Ne erőltesd magad ennyire, a gyógyuláshoz idő kell…
- Shiro, ez a golyó a derekamban majdnem teljesen lebénított. Boldog vagyok, hogy képes vagyok állni a lábamon és lépkedni. Akár a maratont is lefutnám, legszívesebben.
- Na, azért csak óvatosan. – figyelmeztet és csókot váltunk.
***
Két hét elteltével már sokkal stabilabban állok a lábaimon és szépen megy a séta is. Nagyon sokat jelent nekem, hogy Shiro mindenben mellettem áll és támogat. A kollégáim is idestova meglátogatnak minket. Shiro remekül főz, ügyesen végzi a házimunkát és kitűnő feleségként bevásárol, az ágyban pedig fantasztikus. Végre visszamehetünk a galériára aludni a rendes ágyamba. Már nagyon hiányzott azért a saját ágyam és a lakást is vissza lehetett rendezni, mert a tolószékre már nem volt szükség. A kis dög az életünk mindennapi részévé vált, és külön jó dolog, hogy Shirot sem zaklatják. Mondjuk tettem is ez ügyben, hogy a klub békén hagyja életem párját. Viszont egyik éjjel, ahogy éberen bámulom a plafont az ágyamban, Shiro békés szuszogását hallgatom. Este szeretkeztünk, de én képtelen vagyok aludni. Csak az jár a fejemben, hogy adni akarok Shironak valamit. Néha gondolkodom azon, hogy el kellene vegyem, mint a feleségem. Igaz, hogy a párom már most, és egy rendőr párját csak óvatosan merik megközelíteni, de ha elveszem és hivatalosan a feleségem lesz… Nos először botrány lesz belőle. De kit érdekel?
Anyám még mindig nem békélt meg, de apám és a testvéreim igen. Minden szombaton átjönnek egy ebédre, mivel anyu nem engedi meg náluk a családi összejöveteleket. Anyu tüntetőlegesen nem jön el és ez engem kezd egyre jobban bosszantani. Az óta nem vagyok hajlandó én sem beszélni vele. Shiro a párom, fogadja el végre.
Az egyik szombati ebéden ott ül apám, a bátyám, a nővérem és a férje, Shiro és én. Az asztalfőn ülök, Shiro pedig kitett magáért. A legfinomabb báránysültet csinálta meg nekünk, és én csak figyelem őt, a fejem fölött ott szálldosnak a szívecskék.
- Aiden, csukd be a szádat, a szemeid is kocsányon lógnak! – szól rám a nővérem, én pedig felnevetek.
Shiroék is nevetnek és öröm látni, mennyire jóban vannak a családommal. Mikor Shiro visszatér az asztalhoz a desszerttel, én felállok, (nem úgy!), és megkerülve az asztalt, Shirohoz lépek. Kérdőn pillant fel rám.
- Szeretnék kérdezni valamit. – mondom, majd lassan féltérdre ereszkedem előtte. Shiro nem igazán tudja ezt mire vélni, de a szemei csészealjméretűre kerekednek, amikor előveszem a kis dobozkát a zsebemből. Mindenki elhallgat és feszülten figyel.
- Aiden mit…? – de én nem hagyon, hogy befejezze.
- Akatsuki Shiro… - kezdem komoly hangon, kinyitom a dobozt és felé nyújtom. – Megtisztelnél azzal… hogy hozzám jössz?
A gyűrű megcsillan a nap fényében, a szívem a torkomban dobog. Shiro szóhoz sem jut, csak nézi a gyűrűt és megremeg. A szemeibe könnyek gyűlnek.
- Nem vagy eszednél…
- Shiro?... – kezdek elbizonytalanodni. Ha most kosarat ad nekem, abba szó szernt belerokkanok. A család lélegzetvisszafolytva várja Shiro reakcióját.
- IGEN! – kiáltja el magát hírtelen és a nyakamba ugrik.
Hihetetlenül megkönnyebbülök, kifújom az eddig bent tartott levegőt, a családom meg tapsolni kezd. Mindenki örül neki, hogy házasodásra adom a fejem. Apám is mosolyog és gratulál. Megfogom Shiro kezét.
- Engedd meg… - mutatóujjammal feltolom gyűrűs ujját. – hogy ezzel a gyűrűvel… - szépen felhúztam. – a házastársi kérésem zálogát adjam neked. – ránézek az arcára, ami sugárzik, nehezen tartja vissza a könnyeit és megölel, hozzám bújik. Karjaimmal ölelem magamhoz.
- Nem vagy eszednél… Nem vagy eszednél. – ismételgeti nevetve.
- Azt had döntsem el én. – mosolygok.
- De miért kérsz feleségül??? – kicsit elválik tőlem felsőteste, hogy szemembe tudjon nézni.
- Mert szeretném, ha hozzám tartoznál. Nagyon sokat gondolkodtam az utóbbi időben, és csak arra tudok gondolni, hogy te vagy a legcsodásabb ember, akivel egy életet is képes lennék leélni. Téged szeretnélek házastársamnak, hozzád akarom kötni magam, családot szeretnék és az életemet veled képzelem el. – mondom szívből. – Szeretlek, Shiro, és ezen semmi nem fog változtatni. Te vagy az életem, az, aki kitart mellettem jóban és rosszban, és én is ugyanezt szeretném veled. A férjed akarok lenni, veled élni, gyereket nevelni… - sorolom. – Az imént igent mondtál nekem, így most már biztosra veheted, hogy soha nem foglak elengedni. Fogom a kezed bármi is történjék. Nem érdekel a múltad, hogy mivel kerested a pénzt, mert mindent a húgodért tettél. Ez mindent elmond, amit tudnom kell. Azért, akit szeretsz, semmilyen ár nem túl magas, hogy megmentsd. Csak remélni merem, hogy olyan férjed lehetek, akit megérdemelsz. – a beszédemre a nővérem elpityeredik és Shiro szeméből is potyognak a könnyek.
Shiro:
Fázik a hátam. Megszoktam már, hogy mikor felkelek, egy meleg testhez préselődöm, s egy erős kar tart még gazdája álmában is szorosan.
Tudatosul lassacskán bennem, hogy Aiden nincs mellettem s, hogy a melegségét még a takaró sem képes helyettesíteni. Viszont, lentről finom illatok terjengnek. Plusz, a lábam is nyalogatja valami. Kicsit felemelkedek, félreveszem a lábam, és látom, ahogy Momo az előmelegített helyre furakszik durmolni.
Gyorsan magamrakapom Aiden egyik ingjét, s megyek is le a konyhába. Elmosolyodom, ahogy látom őt tevékenykedni, olyan határozott mindenben. Ezt is nagyon szeretem benne.
Hátulról simulok hozzá, karjaimmal átölelem hasát. Kap tőlem egy puszit is az arcára.
- Mmm, minek van ilyen finom illata? – kérdem még kissé álomtól rekedtes hangon.
- Kávé és meleg szendvics.
- És miért állsz a lábadon? – szidom le azért kicsit. – Ne erőltesd meg magad ennyire, a gyógyuláshoz idő kell...
- Shiro, ez a golyó a derekamban majdnem teljesen lebénított. Boldog vagyok, hogy képes vagyok állni a lábamon és lépkedni. Akár a maratont is lefutnám, legszívesebben.
- Na, azért csak óvatos – szólok azért rá, s végre vállthatunk egy fincsi jóreggelt csókot.
***
Két hét múlva már képes stabilan állni a lábán, sőt, még sétában sem kell segíteni neki. Eleinte folyton aggódtam érte, hogy nem jó ötlet, de mostmár belátom, hogy tényleg nincs szükség a tolószékre. A lakást is visszarendeztük, s visszamehetünk a galériára aludni a rendes ágyba. Párszor még a kollégái is meglátogatnak minket.
Annyira jó látni, hogy végre nem az a házsártok kisgyerek a párom, aki volt, hanem újra kiegyensúlyozott és imádnivaló. Még milyen imádnivaló... mmm.... az ágyban főleg, de azok kívül is. Jó, erről nem nyilatkozom tovább. Azonban, látom rajta, hogy valamin igencsak gondolkodik. Bár tudnám, mit forgat a fejében napok óta, mert látom rajta. Kiismertem már annyira, hogy tudja, mikor összehúzza a szemöldökét és nagyon koncentrál az asztalterítőre, akkor valamin nagyon mélyen gondolkodik. Nem baj, mjad úgyis kihúzom belőle este.
Szombati ebédeken kisebb családi összejövetelt tartunk. Persze, ez Aiden családjára vonatkozik főképp. Az édesanyja viszont még mindig nem fogadta el a kapcsolatunk így tüntetőleg nem is jön ezekre a közös puccokra. Aggaszt, hogy szerelmem sem hajlandó beszélni anyjával. Olyan makacs tud lenni. De, tudom kitől örökölte. Hát, nem az apjától biztos.
Ma is tartunk egy ilyen kisebb családi összejövetelt. Aiden édesapja, bátyja, nővére – neki a férje is, eljöttek. Báránysültet csináltam, bár, nem vagyok biztos benne, hogy nem égettem oda, maximum majd magamnak teszem az égett rész. Nem szeretnék elrontani semmit. Épp terítek, mikor meghallom szerelmem nővérének hangját: - Aiden, csukd be a szádat, a szemeid is kocsányon lógnak!
Erre persze az említett nevetni kezd. Mi is nevetésben törünk ki. Jól telik ez az este. Azért, kicsit sajnálom, hogy nincs itt édesanyja, talán, majd ő is megbékél idővel...
Épp a desszertet teszem az asztalra, mikor látom, hogy Aiden megkerüli azt és elém lép. Kérdőn nézek rá.
- Szeretnék kérdezni valamit – mondja, majd féltérdre ereszkedik előttem. Heh?
El sem tudom képzelni, mit akarhat, viszont ekkpr meglátom, ahogy előhúz a zsebéből egy kisebb dobozkát. Elkerekedett szemekkel fogyelem. Mindenki elhallgat, ezzel is pattanásig növelve a feszültséget.
- Aiden, mit...? – kérdezném, de ő nem hagyja befejezni kérdésem.
- Akatsuki Shiro... – szólít meg, mire a levegő is bennem reked. Amit a szemében látok az gyorsabban dobogtatja meg szívem is. Felnyílik a kis dobozka födele, s ő felém nyújtja. – Megtisztelnél azzal... – Jajj, bökd már ki!! – hogy hozzám jössz?
Nem is képzeltem, hogy képes vagyok ilyen boldogságot érezni. Mintha a mellkasomban tüzijáték robbant volna. A gyűrű szinte pont úgy csillog, mint ahogy az ő szeme szokott, miközben vágyakozva néz rám. Tökéletes. Ez a pillanat maga a tökély. Érzem, ahogy könnyek lepik el szemeim.
- Nem vagy eszednél...
- Shiro...? – Úgy szeretem hallani a nevem az ő hangján. Jajj, nehogy elbizonytalanodj itt nekem, zsrukám!
- IGEN! – kiáltottam el magam hirtelen, majd a nyakába ugrottam. Szó szerint. Ahh... igen, igen, igen...
Aiden kifújja az eddig benn tartott levegőt, míg a családja tapsviharba tőr ki. Istenem, sosem éreztem magam ennyire boldognak.
Szerelmem megfogja a kezem. Szerelmem... olyan jól esik ezt mondani rá.
- Engedd meg... – húzza fel ujjamra a gyűrűt, ami még mindig azzal a különös csillogással ragyog -, hogy ezzel a gyűrűvel... a házastársi kérésem zálogát adjam neked.
Le se lehetne vakarni képemről a mosolyt. Nehezen tartom magam, hogy ne sírjak fel örömömben. Odabújok hozzá, míg ő átölel, szorosan tart karjaiban, biztonságban.
- Nem vagy eszednél... Nem vagy eszednél... – ismételgetem nevetve.
- Azt had döntsem el én – mosolyog. Imádom a mosolyát.
Ez az a pillanat, ahol nem érdekel senki, csak ő, s az igjétől fogva ráncigálnám be a hálóba, hogy megmutassam, mennyire is boldoggá tett ezzel. Na jó, nem csinálok ilyet, van bennem jómodor. Hmm... majd este.
- De miért kérsz feleségül? – húzódom kicsit el tőle, hogy drágakőként csillogó lélektükreibe tekinthessek.
- Mert szeretném, ha hozzám tartoznál. Nagyon sokat gondolkodtam az utóbbi időben, és csak arra tudok gondolni, hogy te vagy a legcsodálatosabb ember, akivel egy életet is képes lennék leélni. Téged szeretnélek házastársamnak, hozzád akarom kötni magam, családot szeretnék és az életemet veled képzelem el. Szeretlek, Shiro, és ezen semmi nem fog változtatni. Te vagy az életem, az, aki kitart mellettem jóban és rosszban, és én is ugyanezt szeretném veled. A férjed akarok lenni, veled élni, gyereket nevelni... Az imén igent mondtál nekem, így most már biztosra veheted, hogy soha nem foglak elengedni. Fogom a kezed bármi is történjék. Nem érdekel a múltad, hogy mivel kerested a pénzt, mert mindent a húgodért tettél. Ez mindent elmond, amit tudni kell. Azért, akit szeretsz, semmilyen ár nem túl magas, hogy megmentsd. Csak remélni merem, hogy olyan férjed lehetek, akit megérdemelsz.
Nem bírom ki, hogy ismét ne sírjam el magam. Azonban, nem szeretném azt, hogy csónakkal kéne a házban járni a sok könnytől.
- Aiden... – lehelem nevét, szinte mintha csak kóstolgatnám. – Annyira szeretlek. Biztos vagyok abban, hogy te leszel a világ legjobb férje, és én mindent megteszek majd, hogy méltó lehessek hozzád. Egy igazi angyal vagy, hogy ilyen nyíltan tudsz beszélni az érzelmeidről – bújok hozzá szipogva. Nővére szeméből is könnyek potyognak, míg mindenki minket figyel mosolyogva. – Nagyon szeretlek – adok csókot arcára, de ő nem éri be ezzel, hanem ajkaimra tapasztja sajátját, s finom csókot váltunk. Benne van minden érzelem, amit szavak nélkül mondunk el egymásnak. Persze erre nagy „óóó”-zás tőr ki családjából, majd kuncogás.
- Én is szeretlek, cicám, de most ne sírj, inkább mosolyogj – borzol hajamba.
Aiden Homlqvist, nem is sejted, hogy mennyire boldoggá tettél.
***
Amikor vendégeink távoznak, persze, déltől-reggelig tartó „ünneplésbe” fogunk, ami azzal jár, hogy egy teljtes napot átalszunk. Délután, hét körül kelek arra, hogy Momo a lábujjam rágcsálja, én meg csendben, nesztelenül kisurranok Aiden békésen szuszogó teste alól, s enni adok a mosómacinak. Ha már ébren vagyok, ésa konyhába, akkor megmelegítem a maradt kaját. Lusta vagyok főzni. Amint pakolászok, megcsillan a gyűrű ujjamon, s akaratlanul is hatalmas mosolyra húzódnak ajkaim. Csókot hintek az ékszerre.
Ebben a pillanatban megérzem hátamhozsimulni Aiden forró testét. Karjai átölelik a hasam, s kicsit megharapdálja a nyakam, félretolva ingje gallérját, amit felkaptam magamra, persze, ő neki luxus felöltözni, egy szál ádámkosztümben jött le.
- Jó reggelt! – suttogja a fülembe. Felnyögve pördülök meg karjaiba, majd váltunk egy finom csókocskát. Mmm...
- Inkább estét. Mindjárt besötétedik – kuncogok fel.
- Nem baj az – int le. – Mit csinálsz?
- Megetettem Momót, meg akkor már megmelegítettem a maradékot is. Kilyukad a gyomrom.
- Én is édes vagyok – bólogat.
Ezt megbeszélve nekilátunk a kajának, s nem is kell sok idő, hogy felzabáljuk azt.
Aiden lemegy bevásárolni pár dolgot, addig én kicsit rendbeszedem a lakást a tegnapi után. Mikor szerelmem visszatér, felmutat egy filmet, amit kikölcsönzött, s amellett döntünk, hogy a kanapén összebújva, egy tál csokis-vaníliás fagyival nézünk meg.
- Mikorra szeretnéd az esküvőt? – töri meg a csendet, amikor már a film végén, előjönnek a szereplők és a stáb neveinek listája.
- Nem tudom. Minnél hamarabb – kulcsolom össze ujjankot, amin jót mosolyog.
- Mit szólnál, ha az erdei házikóban tartanánk jövő hónap végén? Még be kelljelentkezni a polgármesteri hivatalba, amit legalább 30, de legfeljebb 180 nappal előtte tehetünk meg.
- Mi? Minek? – kérdem értetlenül.
Aiden türelmesen elmagyarázza, hogy mennyi macera is van ezzel az esküvő dologgal. Az is közrejátszik, hogy nem átlagos, hanem meleg pár vagyunk. Így előre leszögezem, hogy Aiden fogja a hivatalos részét végezni, én majd a többit.
- Biztos vagy benne?
- Persze, majd a nővéred segít. Ő már férjnél van, gondolom, volt esküvőjük – mosolygok rá.
- Okos – nyom egy puszit homlokomra. – Sylvie majd mindenben segít neked, ebben biztos vagyok – mosolyog.
- Megnézünk még valamit? – kérdem, ahogy kimászom mellőle, hogy kivegyem a lejátszóból a lemezt.
- A hálószobát – kuncog fel, s visszahúz magához. Fikarcnyi ellenkezés sincs bennem, elfoglalom „méltó helyem” ölében, s nyakára kulcsolom karjaim, így viszonzom szenvedélytől fűtött csókját.
***
Amíg Aiden elmegy szépen a dokihoz, én felhívom nővérét, aki szívesen átjön, hogy segítsen pár dologban. Látom, hogy a szemei előtt már oltálnál állunk Aidennel.
Épp a vendéglistát tárgyaljuk, mikor felmerül a kérdés, hogy szerelmem édesanyja vajon megjelenik-e egyáltalán az esküvőn...?
- Sylvie, odavinnél a lákásukra? Szeretnék megbékélni vele, talán sikerül.
- Persze. De nagyon makacs.
- Tudom, ismerek valakit, aki ugyanolyan makacs, mint ő – kuncogok fel, mire a nő is felnevet.
A tervem fuccsba ment, ugyanis még ajtót sem nyitott, nemhogy beszélni tudjak a – nemsokára – anyósommal.
- Aiden – ugrom a nyakába, ahogy belép az ajtón.
- Szia – hívja azonnal táncra ajkaim sajátjával, s nem restellem viszonozni csókját.
- Mit mondott a doki?
- Mint a múlthéten – von vállat, s elváltoztatja a hangját, kissé öregessé. – Szépen gyógyul, a jövő hónapban már a maratonon is indulhat – mondja, mire felnevetek.
- Abba nekem is lesz egy-két beleszólásom – csókolok bele nyakába. – Gyere, kész az ebéd.
Megfogom a kezét és a konyha felé húzom.
- Beszéltél a nővéremmel?
- Igen. Elmentem édesanyádhoz is, de nem volt otthon. – Jobb, ha ezt a változatot hallja.
- Ha nem, hát nem – mondja, s látom, hogy feldühödött kicsit. Odabújok hozzá.
- Én ki szeretnék békülni vele. Te is szeretnéd, ha elfogadná a kapcsolatunk, ne is tagadd – hízelgek neki csókokkal, apró simogatásokkal.
- Majd együtt elmegyünk este, rendben? – Ez az! Tudtam, hogy nyert ügyem van vele.
- Miért csak este? – lepődök meg kissé.
- Mert most egészen mást akarok veled csinálni – suttogja ajkaimra. Megremegek karjaiban. Imádom ilyenkor.
- Igazán?
- Úgy bizony. De, most szépen felmegyünk a fürdőbe – navigál, s valahogy elbotladozunk odáig.
***
- Mmm... – nyög fel, mire csak molyojra húzódnak ajkaim, de nem ejtem ki számból férfiasságát. Benyelem, egész a tövéig, miközben kezemben golyóit markolászom, míg másikkal belső combját karcolgatom körmeimmel. Mélyen nyög, majd nem kell sok idő, s a számba élvez.
Hangosan felkuncogva bújok vissza karjaiba.
- Mostmár ideje indulnunk – noszogatom.
- Viccelsz? Ezek után minimum még kétszer el akarok élvezni benned – nyögi kétségbeesetten, s nekem már a gondolattól is égnek áll férfiasságom.
Végül sikerült meggyűznöm arról, hogy másszon le rólam. Aminek az eredménye egy kanos Aiden, és egy szórakozott Shiro. Nemár, hogy ez a buzgó zsru így elvegye az eszem.
Csengetünk. Szerelmem apja nyit ajtót, aki szívéjes mosollyal tessékel bennebb é s üdvözöl kedvesen. Örülök, hogy ilyen kedves apósom lesz. Ááá, de fura ez így.
Aiden anyukája kissé nehezen adta be a derekát. Kötekedős kedvében volt, amit szerelmem hamar megunt, s unszolni kezdett, hogy menjünk innen, azonban megmondtam neki, hogy nem mozdulok innen egy lépést sem. Vagy két órás beszélgetés, Aiden felől egy felvilágosítás, felőlem pedig egy „ha nem vigyázol a fiamra, kiskanállal heréllek ki” beszélgetés után, leendő anyósom belátta, hogy esélye sincs, s mikor távoztunk, mosolyogva ölelte már át a fiát is, meg engem is. Nagy előrelépés volt ez tőle, és ezzel is örömet okozott mindkettőnknek.
***
Két héttel a nagy nap előtt, persze el kellett rángatnom Sylive-vel szerelmem, ruhapróbra. Tudtam, hogy nehéz eset lesz, de bíztam benne, hogy mivel ugyanolyat fogunk viselni, Aiden is megenyhül.
Az üzletben dolgozó szabó buzgón vette le Aiden méreteit, amint én féltékeny pillantásokkal pislogtam felé, majd gyilkos tekintettel meredtem rá. Aiden ezen szerintem remekül szórakozott, majd mintha nem is vette volna észre, körülnéz a szalonban. Látom, hogy felcsillan a szeme. Ajajajajj!
- Kicsim – fordul felém. Nagyot nyelek. Mit látott?
- Igen? – pislogok ártatlanul, s elfoglaltnak tettetem magam, hogy összeszedem az öltönymintáimat, amit előtte már levettek rólam.
- Azok helyett a göncök helyett – itt kap egy szúrós pillantást a szabótól – viselhetnéd ezt – lép oda egy fehér anyaghoz. Lábujjam hegyéig elpirulok.
- De, szerelmem, én nem vagyok nő – durcázok, mire odajön, lógó ujjú zakóban és egy olyan nadrágban, amit a cowboyok is megirigyelnének.
- Ez sokkal jobban állna rajtad – duruzsolja a fülembe. Joban szemügyreveszem az anyagot.
- Azt szeretné, hogy ezt viseljem? – nézek végül rá.
- Igen – bólogat. Le ne essen a feje, mert nem a fejnélküli lovashoz megyek hozzá, hanem egy zsruhoz. Hmm... lovasrendőr... Na ne!
Végül beleegyezem, ha ő elfogadta, hogy a meghívók, amik csak a szűkebb családi körének tartogatunk, szép smaragdzöldek legyenek, ezüstös kerettel, akkor én is megbékélek, hogy egy fehér ruhában kell majd megesküdnöm vele.
***
Végre, végre, végre! Eljött ez a nap is! Egy bizos, ha Sylvie nem segített volna, akkor nem tartanánk sehol. Most viszont ideje lenne, hogy átöltözzek, mert már a fotós is megérkezett, meg a vendégek is, akiket mosolyogva üdvözlöltünk még pár perce Aidennel. Ő is át kell öltözzön, bár nem tudom, miért külön szobába. Sylvie ezt is elmagyarázta: nem akarja senki, hogy az ifjú párra kelljen várni, míg ők befejeznek egy menetet. Lehet benne valami.
Szerelmem nővére a hajam csinálja, míg én elképzelem magam előtt Aiden Tökéletes Holmqvist alakját, ahogy engem vár abban a csodás zakóban, amiben úgy fest, mintha épp egy James Bond filmből lépett volna elő. Dögösen és mosolyogva. Áh, itt és most látnom kell.
- Maradj már veszteg! – szól rám Sylvie.
- Izgulok. – Ezen jót nevet.
- Ki nem ilyenkor?
- A Dalai Láma?
- Őrült – nevet fel.
- Mik azok a hajamban? – nézek tükörképemre.
- Liliomszirmok. Azért ülj veszteg, mert ezeket bele akarom fonni a hajadban, ami egész kicsit, szóval... maradj veszteg.
Mikor sikerül átöltözni, a hajamat megcsinálni, végre apósom is megérkezik, aki vállalta azt, hogy elkisér az oltárig.
- Na, csakhogy itt vagy – szól lánya, aki befejezte a cuccai elpakolását.
- Ugye nem tűnök túl idegesnek? – toporgok a tükör előtt mezitláb. Aiden különleges kérése volt, hogy ne húzzak semmit a lábamra. A ruhához amúgy se ment volna, se a Prada, se a Gucci cipő. Ezen nevetnék, ha nem dobogna a torkomban a szívem.
- Ezt a fiam küldi. – Felém nyújt egy ezüsösen csillogó szép láncot.
- Jajj, Shiro, ne kezdj sírni, tönkrevágod nekem azt a kis sminket is, amit rádtettem.
- Nem sírok – motyogom.
- Persze, persze – int le mosolyogva.
- Segítesz feltenni?
- Majd én segítek – lép hozzám apja, s a nyakamba akasztja a láncot.
- Viszont most menjetek, már mindenki rátok vár – mosolyog Sylvie, én meg megölelem.
- Köszönök mindent – puszilom meg.
- Ugyan már.
Kilépünk a házból a hátsókertbe, ahol már mindenki vár. A torkomban dobog a szívem is.
Aiden:
Olyan édes, ahogy ismét pityeregni kezd.
- Aiden... Annyira szeretlek. Biztos vagyok abban, hogy te leszel a világ legjobb férje, és én mindent megteszek majd, hogy méltó lehessek hozzád. Egy igazi angyal vagy, hogy ilyen nyíltan tudsz beszélni az érzelmeidről –hozzám bújik és szipog, mire átölelem. – Nagyon szeretlek – arcomra ad csókot, nekem viszont ennél több kell. Az ajkaira csapok le, nyelvét édes táncba hívom. A családommal már nem is foglalkozom. Inkább ezek a cseresznye ajkak kötnek le.
- Én is szeretlek, cicám, de most ne sírj, inkább mosolyogj –hajába borzolok, hogy felvidítsam.
***
Mire végre mindenki elmegy, én ledöntöm Shirot és olyat szexelünk, hogy még másnap is csak alszunk. Legmélyebb álmomból az ébreszt, hogy a lélegző kispárnám, akin eddig feküdtem, kimászik alólam. Lélegző párna? Mászó párna? Itt valami nem stimmel, lassan felébredek és felülök. Shirot a konyhában hallom matatni, biztos a dög keltette fel. Fölegyenesedem és lesétálok a galériáról, egyenesen a konyhába. Shiro a konyha közepén, az ingemben ácsorog, egy pillanatra meg is torpanok, végignézek csodás alakján, csókolni való lábain, a combközepéig ér az ingem és nagyon izgató. Odalépek hozzá és hátához simulok. Átölelem hátulról és picit harapok a nyakán, az ingem gallérját félre csúsztatva. Teljesen meztelen vagyok és még ez az ing is zavar rajta.
- Jó reggelt! – súgom fülébe érzékien, felnyög és megfordul ölelésemben, megcsókolom, mire készségesen viszonozza. Imádom az ajkait, ha tehetném, egész nap csak rajta csüngnék.
- Inkább estét. Mindjárt besötétedik.
- Nem baj az –intek.– Mit csinálsz?
- Megetettem Momót, meg akkor már megmelegítettem a maradékot is. Kilyukad a gyomrom.
- Én is éhes vagyok – bólogatok.
Kaja után felöltözöm és leszaladok a közeli hipermarketbe, bevásárolni. veszek fagyit, tejszínhabot, gyümölcsöt, popcornt, meg egyéb vackokat és a tékából kikölcsönzök egy filmet. A kölcsönző előtt plakátról gondoltam, hogy jó lehet
Shironak tetszik a film ötletem ezért beülünk a kanapéra, ahol természetesen magamhoz ölelem, még a fagyit sem én eszem, hanem ő. Imádom, ahogy a teste az enyémnek simul, érzem a lélegzetét, a rabszolgája vagyok, ha úgy akarja.
- Mikorra szeretnéd az esküvőt? – kérdezem meg hirtelen a film végén, ami motoszkál a fejemben fél film alatt.
- Nem tudom. Minél hamarabb – összekulcsolja ujjainkat, mire elmosolyodom.
- Mit szólnál, ha az erdei házikóban tartanánk jövő hónap végén? Még be kell jelentkezni a polgármesteri hivatalba, amit legalább 30, de legfeljebb 180 nappal előtte tehetünk meg.
- Mi? Minek? – értetlenkedik.
Lassan elmagyarázom neki, hogy ez hogy is működik, mivel mi melegek vagyunk, jóval több a jogi hülyeség, de mivel rendőr vagyok, ezt a részét én fogom intézni. Figyelmesen hallgat.
- Biztos vagy benne? – kérdezem, mikor felmerül, hogy ki szervezi az esküvőt.
- Persze, majd a nővéred segít. Ő már férjnél van, gondolom, volt esküvőjük – mosolyog.
- Okos – puszit nyomok homlokára. – Sylvie majd mindenben segít neked, ebben biztos vagyok.
- Megnézünk még valamit? – kérdezi, miközben kiveszi a filmet.
- A hálószobát – kuncogok, mert bizony ott akarom tudni Shirot, az ágyban, meztelenül, alattam. Visszahúzom magamhoz és forrón lesmárolom.
***
Mire visszaérek a dokitól, Shiro is otthon van, mikor megpillant belépni az ajtóban a nyakamban landol.
- Aiden.
- Szia – természetesen haladéktalanul csókolom meg, egy amolyan Istenhozott itthon csókkal. Shiro nem kell noszogatni, szerelmesen viszonozza.
- Mit mondott a doki?
- Mint a múlthéten –vállat vonok és elkezdek színészkedni. – Szépen gyógyul, a jövő hónapban már a maratonon is indulhat – hangomra felnevet.
- Abba nekem is lesz egy-két beleszólásom –nyakamba csókol. – Gyere, kész az ebéd.
Megfogja a kezem és a konyha felé húz, míg én a szemeimet gyönyörű fenekén legeltetem. Inkább őt enném most meg, de táplálékra is szükségem van.
- Beszéltél a nővéremmel?
- Igen. Elmentem édesanyádhoz is, de nem volt otthon.
- Ha nem, hát nem – morgom és megtartom magamnak a véleményem. Inkább nem nyitott ajtót, nem az, hogy nem volt otthon! Shiro hozzám bújik.
- Én ki szeretnék békülni vele. Te is szeretnéd, ha elfogadná a kapcsolatunk, ne is tagadd – hízeleg és megpróbál csábítani, ami el is éri a hatást.
- Majd együtt elmegyünk este, rendben?
- Miért csak este? – lepődik meg. A kis naív.
- Mert most egészen mást akarok veled csinálni – az ajkaira suttogom, hogy felfogja, mit is akarok tőle. El akarok merülni a testében, mélyen, forrón, hogy aztán végtelenségig szeretkezzünk. Hangomra megremeg.
- Igazán?
- Úgy bizony. De, most szépen felmegyünk a fürdőbe – valahogy csak kilyukadunk ott.
***
- Mmm... – felnyögök, mert az én menyasszonyom fantaszikus! Ahogy az ajkait használja és furulyázik, az valami Isteni érzés. Képes tövig elnyelni és izgatni egyszerre. Hangosabban felnyögök, hisz sose bírom sokáig, amikor ezt csinálja. Elélvezek, Shiro pedig úgy nyeli le, mint a pudingot. Ilyenkor imádom a rutinját.
- Mostmár ideje indulnunk – noszogat, amihez nincs kedvem.
- Viccelsz? Ezek után minimum még kétszer el akarok élvezni benned – nyögöm könyörgőn, és már oda is simítom férfiasságom a fenekéhez.
Aztán addig imádkozik, míg a végén morogva, de lemászom róla. Rendben, most ő nyert, de ha haza értünk, úgy gerincre vágom, hogy csak nyekken. Mindjárt megdugom alsónadrágon keresztül, erre itt vigyorog nekem.
Az este érdekes volt, de nem panaszkodom.
***
Két héttel az esküvő előtt Shiro és a nővérem elrángatnak valami borzalmas ruhaüzletbe, ahol a szabó méretet vesz rólam. Utálom ezt, sose bírtam, amikor a díszegyenruhámhoz vették le a méretet, akkor is meg kellett fenyegessenek, hogy mehetek a kereszteződésbe forgalmat irányítani, ha nem maradok nyugton.
Az egyetlen szórakozásom, ahogy ez a szabó a méreteimet veszi le, az Shiro féltékeny pillantásai. Nos igen, ahogy a férfi a lábam között is leméri a lábam belső oldalát, majdnem el is nevetem magam menyasszonyomon. Igyekszem azonban jó vőlegényhez méltó úriember lenni és úgy teszek, mintha észre se venném. Hogy elűzzem az unalmat végignézek az üzletben és a ruhákon. Tekintetem viszont megakad egy gyönyörű fehér anyagon.
- Kicsim – fordulok Shiro felé.
- Igen? – ártatlanul pislog, mintha valami nagyon nem tetszene neki. Minden áron elfoglaltnak akar tűnni, de ezt most nem hagyom.
- Azok helyett a göncök helyett –még a szabó pillantása sem érdekel– viselhetnéd ezt – odalépek a fehér ruhához.
- De, szerelmem, én nem vagyok nő – duzzog, mire odatrappolok ezekben a nyomorult anyagokban menyasszonykámhoz.
- Ez sokkal jobban állna rajtad – mondom a fülébe mézes mázas hangon.
- Azt szeretnéd, hogy ezt viseljem? – megnézi a ruhát és rám pillant.
- Igen – bólogatok hevesen,mert azt akarom, hogy ebben jöjjön hozzám.
Sikerül rávenni, hogy ezt a csodás, görög stílusú ruhát viselje, de ki kell hozzá játszanom a meghívós kártyámat, mert az bizony borzalmas, legalábbis szerintem, de ha Shiro azt akarja, akkor legyen. De akkor én is ragaszkodom, hogy fehérben legyen a menyasszonyom. Olyan, mintha ismét teljesen ártatlan férfit vennék el.
***
Az esküvő előtti napon már odamegyünk a kis házhoz, elő kell készíteni a terepet. Egy szép dísz ívet is hozatunk, amely alatt a házasságkötés meg fog történni. Pont a tóparton. Székeket állítunk fel, egyszóval megtesszük a szükséges kellékeket. Szerencsére a szüleim leveszik a kaja terhét a vállunkról és ők hoznak egy étteremből becsomagolt kaját, mondjuk nem is leszünk sokan. Még nem vagyunk átöltözve, hanem ahogy minden kész az esküvőnk napján, fogadjuk a vendégeket. Ezek inkább az én családom, pár kollégám, akik mindig támogattak engem, Shiro pár kedvesebb barátja is jelen van, igaz, hogy ők is a bordély… azaz Silver klubból, de én nem teszek köztük különbséget. Shiro barátai. Ez elég.
Aztán eljön az idő, hogy felöltözzünk, külön szobában, amit nem tudok mire vélni, de hát, ha muszáj, akkor muszáj. Átöltözöm a ruhába, de olyan ideges vagyok, hogy az öltönymellényt is félre gombolom.
Apám jót nevet rajtam, ahogy megigazítja és a nyakkendőmet is. Csak pislogok, hogy mennyire lenőtt a szőke hajam, mondjuk egy ideje már nem voltam levágatni. Az összhatás jó.
- Tökéletesen festesz, fiam. – mosolyog, mire felnyögök.
- Gondolod? Esküszöm, apa, én még a tűztől sem félek, de ha arra gondolok, hogy mindjárt megházasodom, remegnek a lábaim. Jaj, fogjál meg, mert elszaladok! – apám még jobban nevet és megveregeti a vállamat.
- Shiro nagyszerű társad lesz.
- Már az, apa. – mondom, mire bólint. – Tényleg nem baj, hogy…
- Azt veszel el, akit szeretsz. Nyugalom. Hisz tudod, hogy szól a mondás? Kurvából lesz a legjobb feleség, és Shiro most már nem kurva. Hanem a tied.
Felsóhajtok elégedetten, igen, Shiro már nem az, aki volt. Ahogy én sem. Odaadok apámnak egy dobozt, megkérem, hogy adja oda Shironak. A lépcső tetején válunk el, lemegyek és a vendégeket is kiterelem a székekhez. Még a rendőrfőnök is tiszteletét teszi, amilyen rendes, sőt, a mentős és tűzoltó kollégák közül is eljöttek páran. Mindenki megtalálja a helyét
Idegesen toporgok a házasságjegyző előtt, pattanásig feszülnek az idegeim, újra és újra lejátszódik a fejemben, hogy nemet mond, de kiverem a fejemből, mert igent fog mondani, igent KELL mondania. Már legszívesebben futnék érte, de ekkor felcsendül a zene, mely a közeledtét jelzi. Nagyot nyelek, amikor megpillantom őt apám oldalán. Shiro egyszerűen… még szavakat sem találok rá. A lélegzetem is elakad, ahogy mezítláb lépked a leterített szőnyegen, mely egészen hozzánk, az „oltárig” vezet. Még a szemem is könnybe lábed egy pillanatra, annyira megbabonáz a szépsége. Fantasztikusan áll rajta ez a ruha, a haja is tökéletes, Ő maga a tökéletes. Megremegek, mikor apámmal elém érnek, apám átadja nekem Shiro kezét és én megcsókolom menyasszonyom, mindjárt feleségem kezét. Teszek rá, hogy ezt csak nő esetében mondják, nem érdekel. Shiro a párom, az, akivel le akarom élni az életemet.
- Kedves egybegyűltek. – kezdi a hölgy, akinek feladata összeadni minket. – Azért gyűltünk itt ma össze, hogy tanúja legyünk két fiatal, életük talán legszebb napjának. Aiden Holmqvist és Akatsuki Shiro ma elkötelezettségük jelként házasságra lépnek. – alig hallom a szavait, nem is nagyon figyelek, csak Shirot látom, mosolygom, mert az enyém. Végre teljesen az enyém. Önző vagyok? Igen. Szerelmes? Igen.
- Megkérem Aiden Holmqvist, mondja el esküjét. – felkapom a fejem, mert túlságosan el is kalandozhattam. Shiro picit kuncog, mire megköszörülöm a torkom.
- Esküszöm a jelenlévők és párom előtt, hogy mindig hűséges férj leszek, kitartok mellette jóban, rosszban, támasza leszek a nehéz időkben. Összeköt bennünket egy láthatatlan híd, melyet más nem lát, csak mi. Ígérem, hogy olyan férje leszek, amilyet megérdemel, megvédem őt, szeretem, és halálomig hű maradok hozzá. Shiro nekem több, mint a párom, a lelki társam és a szívem. Esküszöm, hogy mindent megteszek a boldogságáért.
Shiro szipog egyet, de nem sír, elmosolyodik, majd rajta a sor.
- Én pedig esküszöm, hogy a nekem tett ígéreteket minden erőmmel viszonozni fogom. De nem kell, hogy bármit ígérjen, mert már mindenem az övé. Testem, lelkem, szívem, minden, amit csak adhatok. Szeretni fogom, amíg csak élek és lélegzem. Jöjjön bármilyen akadály, nem eresztem el a kezét, együtt túljutunk rajta és kibírunk mindent.
Elmosolyodom, mert ez nagyon aranyos, adok egy puszit az arcára, majd nagy nehezen eljutunk az igenekhez. A tarkómon is feláll a szőr, amikor felteszik a kérdést.
- Akatsuki Shiro. Akarod-e hites társadul az itt megjelent Aiden Holmqvistet?
- Igen, akarom! – mondja ki bártan, nekem pedig mázsás súly gördül le a szívemről.
- Aiden Holmqvist. – felkapom a fejem és imádkozom, hogy képes legyek megszólalni. – Akarod-e hites társadul az itt megjelent Akatsuki Shirot?
- Igen. Akarom. – passzírozom ki magamból, de a valóságban határozottan és erősen cseng, ami miatt megint megkönnyebbülök.
Aláírjuk a könyvet a megfelelő helyen, a tanúink is, nekem a munkatársam, Boris, Shiro pedig a nővéremet kérte fel rá, így ő is odakanyarítja a nevét. A gyűrűket egymás ujjára húzzuk, aztán ahogy elhangzik a csókra való felkérés, egy bátor mozdulattal átkarolom Shiro derekát, majd megdöntöm és forró csókot adok ajkaira, amit készségesen viszonoz. A vendégek tapsolnak, elégedett, vidám hangokat hallatnak.
Amint elválnak az ajkaink én csak újdonsült házastársamat tudom nézni, a páromat, akinek csillognak a szemei, szinte elveszek bennük!
Sorban fogadjuk a gratulációkat, egy egész hatalmas hegy lesz az egyik asztalon, ahová a nászajándékokat tornyozzák fel, én meg csak nevetek. Szavakkal le sem tudom írni azt a boldogságot, amit érzek. Shiro valósággal ragyog, jegygyűrűjét nézi lopott pillantásokkal, nekem pedig egyre jobban kedvem támad arra, hogy a magamévá tegyem ebben a ruhában.
A fogadást is megtartjuk, zene, kaja, pia, mindenki önfeledten cseveg mindenkivel. Még a rendőrkapitány is szóba elegyedik Shiro egy volt munkatársával. Megáll az ész! Nevetek és iszom a pezsgőket, de Shiro csak egyet hajlandó. Igaz, a menyasszony nem ihat sokat az esküvőjén. Az apám hamar felönt a garatra, én pedig csak örülök, hogy élek. Estig maradnak a kedves vendégeink, de mikor már sötét van és mi is fáradtak vagyunk, szerencsére mindenki elköszön és lelépnek a kocsikkal. Ketten maradunk Shiroval és én alig vártam, hogy az utolsó kocsi is eltűnjön a szemem elől. Mikor ez megtörténik, felé fordulok, forrón smárolom le és kapom karomba. Belenyög a csókunkba, majd kuncog, ahogy karjait nyakam köré fonja. Még a lépcsőig sem jutunk el, az egyik asztalra ültetem, lesöprök mindent a bútorról és ledöntöm rá Shirot. A drága kacag és már gombolja is ki a nadrágom.
- Amióta csak megláttalak ma, erre vártam. – súgom fülébe, amitől megborzong.
- Én is! – mosolyog és egymás ajkaira tapadunk. – Vá, várj, ne vetkőzzek le előbb? – kérdi ártatlanul, miközben én majd megveszek.
- Nem! – a fehér anyagot felsimítom derekáig, az alatta lévő fehér alsót pedig lesimítom róla. Teljesen megrökönyödöm, ahogy megpillantom a piros masnit, amit férfiasságára kötött. Felpillantok Shirora, aki pipacspiros arccal vigyorog, nekem pedig kedvem lenne végtelenségig csókolgatni.
- Imádlak, tudod?
- Ó, igen! Tudom! Én is téged, férjem. – harapja meg finoman alsó ajkam.
„Férjem” milyen gyönyörű szó, főleg ezt az ő szájából hallani. Kiszabadítom a férfiasságom és én meg a saját gatyámból halászok elő egy óvszert. Shiro felnevet, és a fejét csóválja, mire segít felhúzni a farkamra és kitárulkozik nekem, az asztalon, a ruhájában. Kettőig nem látok, csak Ő, Ő és Ő. Beigazítom ágaskodó merevedésem és ott, azon az asztalon teszem a magamévá először, mint a feleségem.
Shiro:
A kis tavacska felszínén úgy csillan meg a napfény, hogy szinte már mesébe illő a kis faház, a túlparton álló fenyőfákkal, amik teteje vidáman dől meg a szél enyhe táncára. A parton székek, meg egy felcicomázott oltár áll. Hogy lehet valami ennyire giccses? De nem érdekel, hogy az, most pont tökéletes.
Megszorítom “mindjárt” apósom kezét, aki csak bátorítóan visszaszorít. Nyelek egy nagyot, mikor felcsendül a zene. Szinte nem hallok mást, csak azt, ahogy a torkomban dobog a szívem.
Megpillantom őt az oltárnál. Istenem… Aiden testére szinte ráöntötték azt az öltönyt, kedvem lenne itt és most letépni róla, de ezzel még egy kicsit várnom kell. Látszik rajta, hogy ő is ugyanannyira izgatott és ideges, mint én. Méghogy ideges? Ha az apja nem sétálna mellettem, észrevétlenül megigazítva a ruhát, olyan fejreesést mutattam volna itt be mindenki előtt, amilyet még komédiákban sem láttak sosem.
Végre, végre itt vagyok! Hihetetlen távolságnak tűnt az a pár méter, amit idáig megtettem. Leendő apósom átadja kezem leendő férjemnek. Egy apró csókot hint kézfejemre, mielőtt az oltár fele fordulnánk.
- Kedves egybegyűltek - szólal fel az anyakönyvvezető. - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúja legyünk két fiatal, életük talán legszebb napjának. Aiden Holmqvist és Akatsuki Shiro ma elkötelezettségük jeleleként házasságra lépnek. - Szavaira is csak azért tudok összpontosítani, mert figyelem, mikor kéne én megszólaljak. Csak nehogy elrontsak valamit, nem akarom tönkretenni ezt a pillanatot. Aiden bárgyú mosolyától itt olvadok el mindjárt. - Megkérem Aiden Holmqvist, mondja el esküjét - mondja a nő, mire szerelmem felkapja a fejét. Felkuncogok, ahogy megköszörüli a torkát.
- Esküszöm a jelenlévők és párom előtt, hogy mindig hűséges férj leszek, kitartok mellette jóban, rosszban, támasza leszek nehéz időkben. Összeköt bennünket egy láthatatlan híd, melyet más nem lát, csak mi. Ígérem, hogy olyan férje leszek, amilyet érdemel, megvédem őt, szeretem, és halálomig hű maradok hozzá. Shiro nekem több, mint a párom, a lelki társam és a szívem. Esküszöm, hogy mindent megteszek a boldogságáért.
Nem sírhatom el magam, nem, nem szabad! Csak szipogok párat, majd mosolyogva nézek rá. Szeretem ezt a pasit, nagyon, de nagyon, de nagyon, de nagyon… Milyen vízhangos a fejem…
- Én pedig esküszöm, hogy a nekem tett ígéreteket minden erőmmel viszonozni fogom. De nem kell, hogy bármit ígérjen, mert már mindenem az övé. Testem, lelkem, szívem, minden, amit csak adhatok. Szeretni fogom, amíg csak élek és lélegzem. Jöjjön bármilyen akadály, nem eresztem el a kezét, együtt túljutunk rajta és kibírunk mindent.
Mosolyát látva megnyugodok, hogy semmit nem rontottam el. Igen, minden szavam szívből szólt. Kapok egy puszit az arcomra. A torkomban dobog a szívem, ahogy újra megszólal a nő.
- Akatsuki Shiro. Akarod-e hites társadnak az itt megjelent Aiden Holmqvistet?
- Igen, akarom! - mondom magabiztosan, hogy ezzel is megkönnyítsem a dolgát.
- Aiden Holmqvist - megszólítására, megint felkapja a fejét. - Akarod-e hites társadul az itt megjelent Akatsuki Shirot?
- Igen. Akarom - mondja végre ki határozottan.
Aláírjuk, amit kell, majd a tanúk is - Boris és Sylvie. A gyűrűk is a megfelelő ujjakra kerülnek, majd mikor felhanzik a csókra intő szó, Aiden azonnal magáhozhúz derekamtól fogva, s megdöntve, egy forró csókkal kápráztatjuk el a népet, amit készségesen viszonzok neki. A vendégek tapsolnak, elégedett, vidám hangokat hallatnak.
El sem hiszem!
Amint elvállnak ajkain, mélyen nézünk egymás szemébe. Olyan boldog vagyok, repülni tudnék… Be tudom bizonyítani, hogy Red Bull nélkül is lehet azt.
Sorban fogadjuk a gratulációkat. Az egyik asztal roskadásik megtőltve nászajándékokkal. Nekem viszont csak az a fontos, hogy a férjem mellettem nevet. Igen, a férjem. Jól esik kimondani is így gondolatba.
A jegygyűrűt nézem a kezemen, el sem hiszem, hogy ez megtörtént. Az ékszer csodálatos, de a jelentése mégcsodálatosabb.
Megtartjuk a fogasát is, amin úgy tűnik, remekül szórakozik mindenki. Mi kell a népnek? Zene, kaja, pia. Tudom magamról, hogy könnyen a fejembe száll az ital, szóval csak egy pohárral iszom, az is bővön elég. Szerencsére úgy tűnik, nemcsak én nem bírom a piát, de szerelmem apja sem, aki már felöntött a garatra.
Ez a program folytatódik, egész estig, mikor a kedves vendégek hazaszédelegnek.
Végre. Már elzsibbadt a lábam a sok tánctól és álldogálástól.
Végre. Kettesben vagyunk.
Ahogy ezt Aiden is megállapította, azonnal magáhozhúz egy forró csókra, s a karjaiba kap. Csókunkba nyögök szenvedélyétől, majd kuncogva fonom nyaka köré karjaim.
Lépcső?
Dehogy. Itt az asztal. Lesöprünk róla mindent, s már el is dönt rajta. Felkacagva gombolom is nadrágját. Olyan szívesen leszaggatnám róla ezt az öltönyt, de a szükség nagyobb úr.
- Amióta csak megláttalak ma, erre vártam - duruzsolja fülembe, amitől megborzongok.
- Én is! - mosolygok, s már tapadok is ajkaira. - Vá-várj, ne vetkőzzek le előbb? - kérdem tök ártatlanul.
- Nem!
Egyszerűen felsimítja a fehér ruhát a derekamig, majd le az alsóval és megpillantja a masnit, amit férfiasságomra kötötte. Mikor felnéz, pirultan vigyorodom el.
- Imádlak, tudod?
- Ó, igen! Tudom! Én is téged, férjem - harapdálom meg finoman alsóajkát.
Mikor a gatyájából előhalászik egy óvszert, felnevetve csóválom meg a fejem. Valami ilyesmire számítottam tőle. Segítek a merevedésére húzni, majd széttárom lábaim előtte. Kicsit bensőségesnek érzem ezt most, de ahogy belémhatolva kezdi felém lökni csípőjét, még a saját nevem is elfelejtem.
Pihegve dől rám ez után az őrült menet után. Hé, nem lazsálunk! Jelzem is ezt neki, ahogy megharapdálom fülét, ő meg felnyög. Kuncogva hajolok hozzá egy csókért.
Kinyökögöm neki, hogy nyomja a hátam az asztal, mikor újra mozogni kezd, de ő csak lép egyet hátra, s lehuppan a kanapéra, én pedig az ölébe, a farkára. Sikkantva kapaszkodom bele. Egy pillanatra megállunk. Beleboxolok vállába, hogy jelezzem, azért ez kicsit fájt, de máris megbékélek, ahogy szenvedélyesen csókol.
Eldöntöm azt, hogy most tényleg ideje megszabadulni a felesleges ruháktól. Leszedem róla zakóját, gombolom ingjét, de mikor elfogy a türelmem, egyszerűen széttépem, mire felnevet. A nyakkendőjétől fogva húzom magamhoz egy csókra, mivel végleg befogom száját, s azonnal átdugom nyelvem az övéhez. Hevesen veszi át az irányítást, s ahogy levegőért kapkodva szakadunk el egymástól, apró nyálcsíkot hagyunk magunk közt. Visszahajolok ajkaira, s mikor érzem, hogy erősebben rászorít csípőmre, ringatni kezdem magam farkán. Nyögdécselve hajolok nyakára, hogy szépen kidekoráljam csók- és szívásnyomokkal, hogy ő is ugyanezt teszi.
- Gyorsabban - pihegem fülébe, amit megrágcsálok, s ő azzal a lendülettel fordít a kanapéra maga alá. Ilyen hevesen még nem tett magáévá, de nem bánom. Karmolom hátát, kapaszkodót keresve bőrén.
A szobát betöltik a kéjes nyögések és sóhajok. S, ha a kanapé és a nappali mesélni tudna, hát, erősen ki kéne mindent cenzúrázni.
***
Reggel, vagy délben, de az is lehet, hogy már este, fáradtan hanyatlik mellém. Pihegve bújok hozzá. Egy jó nagy ásítással vackolom el magam nyakához, átvetem lábam csípőjén, míg ő átöleli a derekam.
- Aludjunk - nyögi ki ő is.
- Ne! - állítom le, mikor ki akar húzódni belőlem. Megcsóválja a fejét, s kuncogva enged.
- Akkor ebből sem lesz alvás - gördül fölém.
- Pedig már fáradt vagyok. Mennyi lehet az idő? - nyögök fel, ahogy bennebb löki magát, s nyakamra tapad ajkaival.
- Szerintem már dél is elmúlt - harapdál, mire felsikkantok, aztán felnevetek. - Csak nem tetszett? - nyújtja ki a nyelvét. Felhívás keringőre. Elkapom fogaimmal nyelvét, s közben végigkarmolok hátán, hogy belenyög szenvedélyes csókunkba.
Úgy jó másfél óra múlva, arra is rászánjuk magunk, hogy aludjunk.
Simogató ujjakra ébredek, s nyöszörögve nyitom ki a szemem.
- Shiro… - hallom a hangját, de nem adok neki több életjelet egy nyögésnél. - A takaróból igazán adhatnál egy kicsit, mielőtt halálra fagyom - dorombolja édesen, mire azonnal éber leszek. Nem akarom, hogy megfázzon, ezért ijedt igyekezettel osztom meg a takarót, amibe úgy néz ki, teljesen belecsavaródtam az éjjel. Nem is csoda.
Mikor testünk egymáshoz simul, kapok egy apró csókot az orrom hegyére, majd az arcomra, államra, egész addig, míg mosolyogva nyugtázza, elérte azt, hogy türelmetlenül puffogjak fel, hogy én már nem is kapok csókot, csak puszikat.
- Ne szórakozz!
Jót nevet rajtam, majd fordít rajtunk egyet, s készségesen nyújtom ajkaim, várva a csodára. Ehelyett viszont csikizni kezd. Nevetve próbálok kiszabadulni alóla, s ő nevetve fogja le kezeim számtalanszor, de valahogy mégis sikerül kicsusszannom az agyból.
Felnyikkanok kicsit, ő pedig nevetni kezd.
- Nem vicces. Fáj - fújom fel az arcom, s pirulva kanyarítom magamhoz a lepedőt, amiért megközdök még vele előtte.
- Adjak rá gyógypuszit, drágám? - rebegteti meg a pilláit, mire én nevetve lépek közelebb hozzá, kicsit elpirulva.
- Az mindig hatásos módszer - kacsintok rá, ő meg csak mosolyog.
Megfogja a derekam, s mégközelebb húz, hogy fenekembe haraphasson. Felnyögve markolok hajába.
- Imádlak - suttogja bőrömbe, ahogy végigcsókolja oldalam, s én megadóan sóhajtozva simulok karjaiba.
- Én is téged - nyögök fel, s vállainál fogva “kényszerítem” magam alá.
Belőle is ki szeretnék csikarni kéjes hangokat, s már tudom is, hogy hogyan tegyem ezt.
Felsőtestének minden egyes részletét végigcsókolom, harapom, szívom, míg ő maga nem tol hajamba markolva egyre jobban lejebb.
Kuncogva nézek fel rá, s köldökébe nyalok, mire összerezzen. Farka már keményen és kielégületlenül simul alhasához.
Játszva hajolok el tőle, s visszamászom ajkaira.
- Mit szeretnél? - súgom szájába, mire olyan hévvel tapad rám ajkaival, mint az éhező vad a prédájára. Nem vagyok adósa szenvedélyben, mindent viszonzok.
- Szopj le!
Ennél világosabb és szebb parancsot nem is kaphattam volna. Teljesítem is kérését. Számba fogadom lüktető farkát. Pár perc múlva pedig automatikusan nyelem le élvezetét, s mászom vissza hozzá. Imádom a kielégült mosolyát.
- Csodás feleség vagy - ad puszit homlokomra, de én fennakadok a szón.
- Feleség? - ízlelgetem fintorogva. - Amiért ruhát vettem fel, még nem lettem nő - hisztizek neki.
- Pedig pont úgy viselkedsz - piszézi egymáshoz orrunkat.
- Ez nem is igaz - próbálok kibújni pirultan karjaiból, de nem enged.
- De igen.
- De nem.
- De igen.
- Mrrr…
Egyszerre fordulunk oldalra, ahonnan a hang érkezett.
A lábunknál egy apró szőrmók döcög felfelé, s deréktájt kényelmesen letelepedik.
- Szegénykém, biztos hiányzunk neki, nagyon elhanyagoltuk. Mégiscsak ott kellett volna hagyni estére a tesódnál. - Simogatva gügyögök neki, míg Aiden morog.
- Túl sok mindent engedsz neki.
- Dehogyis. Látod, csak szeretethiányos - nyújtom ki rá a nyelvem kuncogva.
Aiden:
Hevesen teszem a magamévá, előbb az asztalon, majd a kanapéra huppanok vele, mert folyton panaszkodik, hogy kényelmetlen az asztal.
- Gyorsabban – imádom a hangjait és ahogy a fülem rágcsálja, mmm.
Magam alá fordítom a kanapén, most elfelejtem, milyen kedves is vagyok, csak döngetem.
***
Fogalmam sincs mikor, de mellé dőlök, fáradt vagyok és megvárom, míg hozzám fészkeli magát.
- Aludjunk – nyögöm.
- Ne! – szeretnék kihúzódni, de megállít.
- Akkor ebből sem lesz alvás – gördülök fölé és kuncogok rajta.
- Pedig már fáradt vagyok. Mennyi lehet az idő? - nyög fel, mikor bentebb lököm magam a testében.
- Szerintem már dél is elmúlt – harapok, imádom a sikkanásait, nevetek vele én is.
- Csak nem tetszett? – kinyújtom a nyelvem. Végigkarmol a hátamon és belenyögök a csókba.
Úgy jó másfél óra múlva, arra is rászánjuk magunk, hogy aludjunk.
Arra ébredek, hogy majd megfagyok, Shiro elkommunizálta az egész takarót! Finoman simogatni kezdem, hogy fölébresszem.
- Shiro… A takaróból igazán adhatnál egy kicsit, mielőtt halálra fagyom - dorombolom édesen, mire azonnal éber lesz. Kicsavarodik a takaróból és én is kapok végre belőle.
Puszikkal kényeztetem, de nem adok neki csókokat.
- Ne szórakozz! – morran fel.
Nevetek és fordítok magunkon, csók helyett csiklandozni kezdem.
- Nem vicces. Fáj – puffog.
- Adjak rá gyógypuszit, drágám? – rebegtetem a szempilláim.
- Az mindig hatásos módszer – kacsint.
Megfogom a derekát, magamhoz húzom és a fenekébe harapok. Felnyögve a hajamba markol, de én nem bánom.
- Imádlak - suttogom bőrébe, ahogy végigcsókolom oldalát. Sóhajtozva simul a karjaimba, ahová való.
- Én is téged - nyög fel, s vállaimnál fogva “kényszerít” maga alá.
Imádom, ahogy csókolgat, az őrületbe tud kergetni néha. A hajába túrok és türelmetlenül tolom lefelé a férfiasságomhoz.
De nem vesz a szájába a kis gonosz! Elhajol és ajkaimhoz csúszik.
- Mit szeretnél? - súg számba, mire olyan hévvel tapadok rá, mintha soha e nem akarnám többé ereszteni. Nem is akarom.
- Szopj le! – adom ki a parancsot.
Szájába fogadja a farkam, úgy dolgozik, hogy hamarosan elélvezek.
- Csodás feleség vagy. - dorombolom
- Feleség? - ízlelgeti fintorogva a szót. - Amiért ruhát vettem fel, még nem lettem nő.
- Pedig pont úgy viselkedsz – piszézek vele.
- Ez nem is igaz.
- De igen.
- De nem.
- De igen.
- Mrrr…
Felkapom a fejem és oldalra fordulunk. A mosómedve!!! És még el is helyezkedik a kis szőrgombolyag.
- Szegénykém, biztos hiányzunk neki, nagyon elhanyagoltuk. Mégiscsak ott kellett volna hagyni estére a tesódnál. – utálom, hogy így babusgatja. Várjunk csak, én féltékeny vagyok egy MOSÓMEDVÉRE???
- Túl sok mindent engedsz neki. – morgom.
- Dehogyis. Látod, csak szeretethiányos – nyújtja ki a nyelvét.
- Leharapom. – fenyegetem meg, mire azonnal visszakapja a szájába.
- Nem mered! – néz rám.
- Érdekes lesz a házas életünk. – mosolyodom el és adok neki egy csókot. – Készen állsz az új életre? Csak te, Én meg ez a szőrmók.
- Jobban már nem is lehetnék. – mosolyog őszintén.
- Akkor pecsételjük meg közös életünk… házas életünk – javítom ki magam. – egy kis testmozgással.
- Benne vagyok.
