Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

02. Zsigerből, megint.
Korhatár: 12+
Műfaj: Háborús
Kategória: Yuri
Feltöltő: VsRealm
Feltöltve: 2013. 11. 06. 21:29:01
Módosítva: 2015. 05. 08. 20:38:30
Módosította: VsRealm
Megtekintve: 585 db
Kritikák: 0 db
 Szürkül az ég és a horizont a lenyugvó nap vörösében pompázik. Visszaértünk rejtekünkbe és kettesével indulunk megmosdani. Ezekben az eurázsiai rengetegekben nagyon hamar elveszti a tájékozódó képességét az ember, s egyhamar magára maradhat, nem is beszélgetve a csoportosan vadászó farkasokról és egyéb veszélyt jelentő tényezőkről. Bár csak hárman vagyunk lányok. Tudunk vigyázni egymásra. Sajnos kényesen ügyelnem kell, hogy végül magamra maradjak és egyedül törölgessem le magamról nedves kendővel a nap porát és koszát. Nagyot sóhajtok és lehunyom a szemem egy pillanatra. Belélegzem az esti levegő hideg nyugalmát, s magamévá teszem azt. Mosolyogva nézem a felreppenő madarakat és az apró hamut lebegtető táncos tűznyelveket, ahogy kóstolgatják a levegő páráját és hidegét. A bakancsomtól ugyan nem fosztom meg magam még lefekvés előtt sem, csak kibokszolom, hogy ellenálló maradjon, de a viseltes dzsekimet inkább párnának gyúrom össze. Mellém az Őrnagy telepszik jobb felől, őt pedig az elsősegélyes Katsuki követi.
 - Jók voltunk. – mosolyodik el Motoko. – de ami azt illeti, ez nem jelenti azt, hogy ilyen elégedett képpel hanyatt dőlhetsz, Abby. Szeretném, ha jobban figyelnél. Kettőnket majdnem eltaláltak az előre beállított vadászpuskák és szükségem lett volna egy lövésre, de azt sem vetted észre. – Oh… Ezzz… igazán elkeserítő. Nem számít. Csak jobbnak kell lennem, még inkább kell figyelnem a továbbiakban. Szégyellem magam. Magamba mélyedve idézem fel az akció minden egyes pillanatát, de hiába… aligha emlékszem minden kis részletre annyira, hogy  bármi hibát is észrevegyek. Hihetetlen. Valaki megborzolja a hajam, miközben elmegy mellettem és odamorogja, hogy ne stresszeljek ezen.
 - Na de Takamo közlegény! – morranok rá. Aztán idiótán vihogni kezd. Nekem is felfelé görbül a szám széle. Hanyattfekszem a pokrócomon, becsukom a szemem, keresztbe fonom a karjaimat és relaxálok. Tudni akarom, hogy hol hibáztam. Soha többé nem akarok csalódást okozni. Megráncolom az orrom és a szemem, dühös vagyok magamra. Mégis mennyi ideig áltatom magam, meddig áltatom magam?! Annyira szánalmas! Ráadásul kezdhet már nevetségesen nyilvánvalóvá válni. Meg fogok változni. Nem akarok. De muszáj. Kevés a bogár erre, de azok veszett sok bosszúságot okoznak nekem. Csípnek… mit csípnek! Harapnak! Jó nagyok is, nehogy véletlen ne vedd észre, ahogy bekucorodik egy-kettő a takaró alá melegedni veled. Nem szeretek itt lenni. Dühösen levetem magamról a könnyű ám meglepően meleg varangy zöld plédet. Inkább járok egyet itt a közelben maradva. Odalépek a tűzhöz az őrködő fiúk társaságába. Mindenki néma, de nem kerülik a pillantásomat. Takamo arrébb húzódik. Fél perc múlva a fegyvereimmel térek vissza és foglalom el a felkínált helyet.
 - Hosszú az éjszaka. – motyogom és előveszem azt a pár dolgot, ami még az eszközök tisztításához kelleni fog.
 - Bizalom nélkül biztosan nehéz lehet. – Felháborodottan kapom fel a fejem a tűz fényében csillogó alkatrészekről, de csak egy felém nyújtott cigivel találkozom. Megrázom a fejemet és visszatérek az én kis drágaságaimhoz.
 - Tudod, néha csak a tisztelet hiányzik. – Vigyorgom vissza, de nem nézek rá. Szinte egyszerre veszünk mély levegőt és fújjuk ki azt. Bátortalan kis felhővé gomolyodig a hideg levegőben a kilélegzett pára.
 - Nem sokára hazamegyünk. El tudjátok hinni, fiúk? Haza.
 - Hát igen! Végre látom az ikerfiaimat! Már két hetesek is lehetnek! – újságolja boldogan a kommunikációs szakemberünk, Koata. Örülök, hogy neki van hova mennie, miután lerakott minket a bázison a gép. Felnézek a fogyó Holdra, hogy a rideg ezüstös csillogás tetoválásként örökké átadhassa nekem azt a hűséges, fagyos nyugalmat. Magamba szívom a fiúk csöndes diskurálásának őszinte vibrálását. Kicsit erőt merítek reggelig, onnéttól meg kényszer a pörgés. Zsigerből, megint. Még össze kell rámolni a tábort, reggelizni és menetkészbe csapni magunkat, hogy elérhessük a karavánt tíz és fél kilométerre innen.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).