|
A falióra gondterhelten fejezi be újabb körét a tizenkettesre érve. Hangja felveri a kínos csendet, mintha valamit üzenni szeretne… de az, amit ő tehet, ennyi.
A szoba levegője büdös a cigi füstjétől.
Piros Marbolo. Még szép, hogy erős szaga van.
A hosszú szálú szőnyegen elindul valaki, hogy megunva a frissesség hiányát, kinyissa a terasz ajtaját. A fotelban halk parázslás hangja, majd, mielőtt szól, kifújja a füstöt.
- Ne nyisd ki - suttogja. A másik megáll egy pillanatra, hátrafordul a válla felett, majd továbbmegy, és elfordítja a kilincset.
Hirtelen szapora lépteket hall maga mögött, a következő pillanatban pedig elönti az ijedtében felszabadult forróság, szíve hevesen kalapál: társa az üvegajtónak nyomja a fejét, a tőle telhető legteljesebb erőből.
- Mondtam, hogy ne nyisd ki ezt a szart! - A hang hallhatóan ideges. Ezt az is meg tudná állapítani, aki nem ismeri a gazdáját.
- Ha így folytatod, be fog törni és nem kellesz nyitogatni - nyög fel fájdalmasan a másik.
- Takashi… - suttogja a hirtelen aggasztóan nyugodttá vált hang.
- Engedj már el! - Kétségbeesett parancs ez, de meghallgatást nyert. Takashi összeesik, fejére szorítja kezeit. Az erőtől, amit társa kifejtett, még mindig úgy érzi, szét fog hasadni a feje. Magzat-pózba gömbölyödve próbál úrrá lenni saját fájdalmán. Nem sír.
Sosem sírt…
Távolodó léptek, egy szekrény ajtajának fáradt nyikorgása, majd matatás. Pillanatokkal később a léptek közeledni kezdtek.
- Vedd be. - Takashi felpillant.
- Most meg bogyókkal akarsz kinyírni? - nevet fel elkeseredetten.
- Vedd már be. - Nyugodt, ismét vészesen nyugodt és tagolt választ kapott. Kinyújtotta hát a kezét. Ha méreg, akkor sem tehet semmit. Ha nem veszi be, akkor valószínűleg mérgében agyonüti a másik. A szájába veszi a két szem gyógyszert, majd leönti a torkán a narancslevet is. Sóhajtva ül fel térdeire, és immár teljesen nyugodtan pillant fel a még mindig felette álló másikra.
- És most? - kérdezi. Nem ideges. Most felesleges. Attól, hogy az, még meg fog történni minden.
- Elmegyünk. - Kijelentés volt, nem parancs, mégis… Takashinak eszébe sem jut ellenkezni. Feláll a szőnyegről. A hirtelen mozdulat miatt nekiesik az üvegasztalnak, ami ideges nyekkenéssel jelzi: már majdnem sikerült betörnie…
- Talán vigyelek? - Takashi nem felel, csak kiegyenesedik, egy pillanatra lehunyja a szemeit majd elindul. Az ajtóból még vet egy pillantást a hold fénye által világos szobába, a benne álló füstre, majd sóhajt egyet és kulcsra zárja a faajtót.
* * *
Takashinak kérdeznie sem kell, tudja, hogy hová fognak menni. Felismeri környéket, így inkább a vezetőülésben levő férfit figyeli.
Határozott, helyes vonásait már kikezdte az idő, mégis nyugodtnak látszik. Mindannak ellenére is, ami az utóbbi egy nap alatt történt. Ébenfekete, félhosszú hajában itt-ott már világított néhány őszhajszál. Amikor hirtelen ráemeli zöld szemeit, Takashi ijedten elfordul.
Fekete szemeit az utca fényeire szegezi, amik meg-megvillannak barna haján is. Teste még remeg egy kicsit. Nem a félelem; a hideg. Nem szokta még meg, hogy itt ilyen hideg is tud lenni.
Az autó lelassít, majd megáll. Kihunynak a fények, a bentieket nem kapcsolja fel senki.
- Itt lakik? - jön a kérdés a vezetőoldalról.
- Itt - suttogja Takashi.
- Jössz?
- Nem tudom, akarnám-e látni - fordul társa felé.
- Akkor maradj. Öt perc.
* * *
Harminckilenc perc telik el. Takashi idegesen dobol a műszerfalon. Hirtelen nyílik az ajtó, majd társa jelenik meg. Beül az autóba, indít és mennek is.
- Mi történt? - Halk kérdés. Ártatlan… aggódó.
- Mi történt volna? Gondolod, akárkinek megengedem, hogy hozzád érjen?
- Köszönöm. - Vékony karjával átnyúl, és bizalmasan megsimogatja társa combját. - Megnyugodtál?
- Sajnálom. Nem téged kellett volna bántanom amiatt, ami történt.
- Nem haragszom, ideges voltál. A lényeg, hogy már jól vagy te is. - Takashi telt ajkai mosolyba húzódtak.
Már nem érzi magán az idegen férfiak érintését. Mintha a férfi halálával az érintések is eltűntek volna.
- Menjünk be abba a hotelba - szólal meg ismét. Társa felé pillant, majd fél kézzel kiszed egy szál cigit, meggyújtja és elkezdi az autót is befüstölni.
- Basszam szét még jobban a segged? - jön a talán túl nyers kérdés, Takashi mégsem zökken ki. Már megszokta…
- Arra gondoltam baszás helyett ma szerethetnél is egy kicsit.
Társa cinikusan néz rá, de a hotelhez vezető lejáratnál indexel, és lekanyarodik.
Takashi pedig mosolyogva nyugszik meg teljesen.
Végre minden rendben…
|
