|
Unatkozom. A belső monológ kitörése és átalakulása előtt az egyetlen épeszű gondolatnak engedek szabad folyást. Ez pedig esetemben nem más, mint az írás. Mintha valami nyugtató áradna szét bennem. A befecskendezett oldat lassan szétárad szervezetemben, mennyei mámor Kánaán, a feltörekvő unalmat a felszínre igyekvő gondolataimmal ütöm agyon. Részei, hatalmas területen szóródnak szét, mint az emberi maradványok egy gránát találat után. Fröcsköl a vér, körül mindenhol sikolyok törik meg a békés agyhullámok szabályos, rendezett menetét. Azután elül a hangzavar, felkapcsolják a lámpákat és az átélt borzalmakat legközelebb csak a paplan alatt jut eszünkbe felidézni, aminek hatására egy álmatlan éjszaka után másnap a lustaság, mint rettegett és mégis kedvelt ellenség kerekedik felül, így a jegyzetelésnek és egyéb tennivalóknak megint lőttek ezért jobb alkalmat, elfoglaltságot nem találva írni kezd. Ördögi kör ez melyből nem lehet, szabadulni. Akinek sikerül annak pedig már úgy is mindegy.
Élet. Csontos, ráncos aszott, több millió éves kezével ragad torkon. Mérget csepegtet a szívedbe és megteremti a keserű érzést, amelytől sose szabadulhatsz. Lefordítva: Szerelem. Nyakadba harapva ismerteti meg veled a kín és a fájdalom érzését. Másik kezével finoman megsimítja tested, szinte már erotikusnak mondható érintése. Libabőrös tested látványától mosolyra húzódik a szája. Tapintásától feléled benned a vágy! Rád lehel és mintha minden rossz elszállna és soha nem is létezett volna, röpke bepillantást enged a boldogságba. Ez a szörnyeteg mely legtöbb bajod okozója életed egyik oka, mely arra késztet, hogy megállj és elmerengj.
A másik a testvére. Sokkal szebb, csinosabb ám szeretete veszélyes és véges. A Halál gyönyörű alakváltó, mindenkinek másként jelenik meg, valaki fél tőle, vagy legalább is attól, ami utána jöhet. Valakit csábít és mindent megtesz, hogy idő előtt érezhesse ölelő karjait. Valaki pedig megbotránkoztató nyugalommal tekint csodás, alkalomadtán csúf pofájába. Ők azok, akiket a Halál méltó társként ragad el a megfelelő pillanatban. Ha sikerül valamilyen módon elcsábítania, már hallod is a földön túli harsonákat melyek a diadalt ünneplik. Minden sikerével egyre szebb és szebb lesz, míg testvére sivár és kietlen.
A Halál az igazságra világít rá. Mintha bekísérne egy kihalt terembe ahol csupán egyetlen szék van. Hirtelen kezek nyúlnak elő a semmiből, bekötik a szemed majd erőszakkal a székre nyomnak és hozzábilincselnek. Miközben dermedten ülsz, csak a hangokra tudsz koncentrálni. Kísértetéjes sikolyok, vidám nevetés, nyögések, beszélgetés és suttogás kavalkádját hallod. Amikor már inkább adnád magad önként fogva tartódnak, gongütésre lekerül a szemfedő és a bilincs. Új emberként, mindent átértékelve térhetsz vissza az életbe. Ekkor már boldogan adsz aprót az utcán a hajléktalannak, odaadod a maradék kenyered a kóbor kutyának és hazatérve boldogan fekszel be egy kád hideg vízbe a borotvapengékkel. Persze megeshet, hogy megtalálod a házfelújításnál használt kötelet és hirtelen annyira csábító lesz az emeleti szoba gyönyörű csillára, hogy mégsem a vizet választod.
Az élet, mint láthattad elkorcsosult és a gyönyörű Halál sokkal hívogatóbb, mint az aszott kéz, hiába simogat is. Mindenki tekintsen magába mennyi pofont kapott már attól a korcs kéztől, mégis mindig sikerül talpra állni és Élni. Ezért az ember a teremtés hőse. Újrakezd, nem torpan meg. A gyávák egyből a csalogató hívó szavak felé fordulnak és végezetül cserébe semmilyen jutalmat nem kapnak. Remekbeszabott találmány az ember, még ha Ő is mocskos és hibás. Emiatt nem unalmas élni a két aszott kéz oltalmában. A gyönyörűségnek pedig látni a felszínét: háború, gyilkosság, mészárlás. Ez a gyönyörűség igazi arca. De ezen az arcán csuklyát hord, ami eltakarja a valódiságát!
Ahol befecskendezték a nyugtatót a tű helye megmarad… de a fájdalom melyre kezdetektől készültem elmarad… ilyen az írás.
|
