Hatake Kakashi...
Mikor magamban kiejtettem ezt a nevet, testem megremegett, úgy éreztem minden erő kiszáll a testemből. Felvillant néhány kép a múltból.
Egy illat... Egy sóhaj... Egy érintés...
Az emlékfoszlányok élvezettel keringtek a fejemben, lassan járták a rítustáncukat, felkorbácsolva minden érzékemet, felélesztve eladdig elfojtott vágyaimat. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig nélküle, meg kell keresnem és elvenni azt, ami jár nekem.
- Itachi, meddig állsz még ott? - kérdezte Kisame, kirántva engem gondolataimból.
- Egy pillanat és megyek. indulj el nyugodtan.
- Öcsém, engem Pein kinyír, ha nélküled megyek vissza. Jól tudod mi a véleménye a társak összetartásáról, nem?
- Kisame, gyertyát akarsz tartani?
- Gyertyát.... Ezt hogy értsem?
- Miért, ezt hogy lehetne még érteni?
- Szóval arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz, ugye?
- Kisame, megkeresem életem egyetlen igaz szerelmét.
- Szóval, jól gondoltam. Dugni mész.
Valami elpattant a fejembe. Rárontottam Kisaméra. A földre tepertem, és ráültem a hasára. Emeltem volna a kezem ütésre, de mikor lenéztem az alattam fekvő társamra, bevillant Kakashi arca..... És vele együtt egy elfojtott emlék.....
"A férfi szorosan tartotta a felette térdelő férfi csípőjét, míg az óvatosan ráült az ezüst hajú férfi merevedésére. Mélyen magába fogadta, és hátravetett fejjel felnyögött a fájdalmas, mégis, édes, kínzóan jól eső érzéstől. Fejének mozdulatát éjfekete haja lágy mozgással követte. A holdfény besütött az ablakon, és megvilágította a szeretkezők verejtéktől nedves bőrét. Az ezüsthajú férfi csak nézte a felette vonagló férfit. Önfeledten nyögdécselt, és közben próbálta irányítani szerelmét, aki hagyta magát. A férfi felült, és magához vonta az ébenhajút. Szorosan magához ölelte, mozgása egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Most már ő irányított, amit egyikük sem bánt, a gyönyört hajszolták, átlépve minden határt és korlátot.. Nem kellettek szavak, hogy tudják, ez a pillanat az övék. Együtt érték el a csúcsot, egymásnak feszülve, egymás nevét kiáltva az éjszaka süket csendjébe, melyet eddig csak a hangos sóhajok, nyögések törtek meg."
Emlékeimből az riasztott fel, hogy társam már egy ideje a nevemet kántálja.
- Itachi, szállj már le rólam!-kiáltott rám. Azonnal felpattantam. Végignéztem Kisamén, aki lassan felállt.
- Ne haragudj, Kisame.
- No para.
Mikor már felállt, lassan levettem az Akatsuki-s köpenyt, és a lábai elé helyeztem.
- Itachi...
- Bocsáss meg. Az én helyem máshol van. Egy olyasvalaki mellett, akit csúnyán magára hagytam.
- Ez végleges?
- Hai.
- Wakatta... Akkor hát... Ég áldjon, Itachi.
Mielőtt válaszoltam volna, Kisame a karjaiba zárt és szorosan magához ölelt.
- Jó volt veled dolgozni. Hiányozni fogsz.
- De majd meglátogathatsz... vagy én téged - öleltem vissza. Azért hiányozni fog.
Pár perc ölelés után elengedtük egymást, majd Kisame felkapva a köpenyemet beleolvadt az éjszakába.
Lassú léptekkel haladtam Konoha felé. Remegtem, hogy Kakashi hogyan fog fogadni. A kapun simán átjutottam, semmi erőszek nem volt. Az őrök félreálltak az utamból. Egy kis chounin jött elém, ha jól emlékszem, valami Iruka-sensei.
- Végre megjött, Uchiha-senpai. Kérem kövessen.
Meglepődve követtem a férfit. Kezem ökölbe szorult, reszkettem.
- Köszönöm, Iruka. Innentől átveszem - hallottam meg egy rekedt hangot.
- Nos, elhoztam őt, Kakashi. Konbanwa.
- Konbanwa, és köszönöm.
Felnéztem. Nem titkoltam a könnyeimet. Csak néztem a számomra oly kedves arcot, néztem a sötét maszkot, a holdfényben tündöklő ezüst hajat, a konohai fejpántot.
- Uchiha Itachi, mit keresel itt?
- Valakit, aki ráébresztett arra, hogy hol az én helyem. Téged, Kakashi.
Hallottam, hogy mélyet sóhajt. Tudtam mi jön. Mielőtt elküldött volna, hevesen folytattam.
- Ma kiléptem az Akatsukiból. Eljöttem hozzád, amilyen hamar csak tudtam. Annyira szeretlek. Egy ideje rád tudok gondolni, és mindig téged képzellek el. Az illatod, az ölelésed, mikor a nevemet suttogtad.... Tudom, hogy már utálsz és legszíveseb... - mondandómat Kakashi csókja szakította félbe. Szorosan magához ölelte a testemet, amit viszonoztam Úgy csókoltuk egymást, mintha ez lenne az utolsó pillanat, mintha valami vagy valaki elszakítana minket. A csók mélyült, vele arányosan vált szorosabbá az ölelésünk. Már nem kaptunk levegőt, mikor elengedtük egymást.
- Hiányoztál, kicsim - suttogta a szemeimbe nézve. Maszkját már levette, így teljesen megcsodálhattam az arcát. Istenem, de rég becézett engem kicsimnek. Fejemet a mellkasára hajtottam.
- Te is nekem.
- Minden este téged vártalak. Már vagy egy éve.
- Sajnálom, hogy most nőttem fel.
- Hé, semmi baj. Tudtam vissza fogsz jönni.
Felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Tudtad? Honnan?
- Onnan hogy mindennél jobban szeretlek. És ez a szerelem nem volt viszonzatlan, mert azt éreztem volna. Ráadásul, minden este a hangodat hallottam. Ahogy imádkozol hozzám.
- Akkor az üzeneteim célt értek.
Kakashi még egyszer szorított ölelésén, majd elengedett és összekulcsolta a kezünket.
- Menjük haza, cica. Sok mindent be kell pótolnunk.
Elpirultam ahogy ezeket a szavakat kiejtette.
- Igen, tudom.
Egy pillanatra megálltam és felnéztem a holdra.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva, felém fordulva.
- Semmi - néztem rá, majd két kezem közé fogtam az arcát. - Szeretlek, Hatake Kakashi.
- Én is szeretlek, Uchiha Itachi. Mindennél jobban - felelte, és egy forró csókot égetett ajkaimra.
Ott, a holdfényben, Kakashi ölelő karjaiban találtam rá az én utamra...
|
